Donnerstag, 28. Januar 2010

Studentenkonferenz (OTDK-csalások)

Az új honlapra vonatkozó hozzászólások jelentős része az állítólagos „keresztyén mentalitásra“, „értéktudatosságra“ és „magas-színvonalú tudományos-oktatási tevékenységre“ (http://www.kre.hu/kre_btk/index.php?page=felvetel) reflektál. Általános megütközést kelt, hogy a sok leleplezett csalás, közokirathamisítás, sikkasztás, lopás, gátlástalan nepotizmus, korrupció és egyéb törvényszegések után az új honlap készítői még az 1993.évi Alapító Okirat sárba tiport elveire és eszményeire mernek hivatkozni.

OTDK nicknevű hozzászólónk felhívja a figyelmet, hogy a csalások nem az idei doktori védésparódiákkal kezdődtek, ez már csak a jéghegy csúcsa. Az a banda, amelyik kezébe kaparintotta a Károlit, már jóval előbb praktizálta a védéseknél alkalmazott módszert: a jólszervezett csalással produkált látszatteljesítményt – elsősorban az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon megkaparintott helyezéseket.- A szerk.

A továbbiakban OTDK nevű kommentelőnk hozzászólását idézzük.


A dicsekvést a pályázatokkal és az OTDK-s helyezésekkel az új honlapon jobb lenne mellőzni. Még utánanéz valaki, kik ültek ezekben a bizottságokban. Pl. kik diszponáltak a pályázati milliók fölött, amelyeket véletlenül éppen akkor kapnak meg a volt veszprémi színházasok, amikor Kulcsár-Szabó Ernő és Kulcsár-Szabó (alias Hansági) Ágnes együttes erővel átlopták őket a veszprémi egyetemről a Károlira (http://www.kre.hu/kre_btk/index.php?page=hirek&id=10) . Vagy kik ülnek az OTDK-s bizottságokban, amikor Nyuszi (=KSzE) rokonainak és üzletfeleinek tanítványai a sokkal jobb, sokkal tehetségesebb hallgatók elől hazaviszik a díjakat? Természetesen Nyuszi rokonai és üzletfelei. Csak néhány példa. 2003-ban a Fried István – Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes féle bizottságban kizárólag Fried- és Kulcsár-Szabó Zoltán-tanítványok bírtak nyerni. Más egyetemekről maximális írásbeli pontszámmal érkező kiváló hallgatók üres kézzel mentek haza. Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes 2 évvel később, 2005-ben már az egyik szekció elnökeként Nyuszi lekötelezettjeivel az oldalán – többek között éppen a Mészáros-opponens Bednaniccsal – nem tudta fékezni mohóságát: a 7 lehetséges 1. díjból 3-at, továbbá még egy 2. díjat osztott ki saját és Hermann Zoltán hallgatóinak (http://www.kre.hu/kre_btk/index.php?page=otdk&sub=otdk_oeredm) – joggal magára haragítva a többi egyetem és főiskola oktatóit és hallgatóit. Ezek közül a díjazott hallgatók közül ma már Korner Veronika kívülről, Maszárovics Ágnes pedig belülről (a magyar tanszékről, feleségként is) támogatja a károlis Duplaszabó Diktatúrát.

Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes a sok manipulációval „mestertanári” oklevelet szerzett, majd ezzel és APÓSa kapcsolataival elérte, hogy 2009-re az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnökévé nevezzék ki. Ezzel megnyílt az út a még gátlástalanabb manipuláció előtt. Most már az írásbeli bírálók célirányos felkérésével az előzetes pontszámokat is befolyásolni tudja, a bizottságok összetételéhez pedig szabad kezet kap. Ezt a pozíciót pedig tanítványai nyeretésére használja.

Egészen konkréten 2009-ben olyan bizottságot szervezett, melyben csicskása és legfőbb vazallusa, a troll Hermann Zoltán saját sógorával, Szilágyi Mártonnal ült együtt (aki mellesleg Kulcsár-Szabó Ágnes apósának, Kulcsár-Szabó Ernő intézetigazgatónak a másik helyettese a hírhedt „Maedchen für alles”-Eisemann mellett), és családi körben zavartalanul osztották el a díjakat. Egyikük sem jelezte az összeférhetetlenséget az OTDK szervezőinek, és nem tette ezt az OTDT alelnökeként Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes sem. Ez aztán ismét szép eredményeket hozott neki (egy II. és egy III. díj http://www.kre.hu/kre_btk/index.php?page=otdk&sub=otdk_oeredm). Vagyis, amíg a Károli bölcsészkara az ország egyetemi bölcsészkarai közül csak a 9., addig az OTDK-k ezt a gyatra tudományos és oktatói színvonalat nem tükrözik, mert a károlis bölcsészhallgatókat Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes és csatlósa, a troll Hermann Zoltán 2005-ben és 2009-ben az OTDK-kon gátlástalanul nyerették. Ezek a hallgatók a doktori iskolai ösztöndíjak várományosai. Egy OTDK-helyezés olyan tromf, amit nem lehet überolni.

Az ország különböző egyetemeire és főiskoláira járó tehetséges hallgatóknak így aztán az OTDK kellemes emlék helyett életük első nagy csalódása lesz a szakmában. Szegények, nem tudják, hogy eleve nem volt esélyük.

A Károlisok szép családi érzése és rokoni szeretete tehát nemcsak a Károli egyetemet hálózza be, hanem az ország „humán” tudományos életét. Hogy eközben a szakma tönkremegy, kit érdekel. A Duplaszabó-családot biztosan nem. Belterjes vállalkozásuk szépen prosperál, a hálózat lefedi a hatalmi apparátust minden szinten – titulusok, akkreditációk, pályázati pénzek és diákköri elismerések országos elosztását is beleértve.

Ágnes asszony a hatalom kiépítését megtanulta APÓSától. A szakmát még nem.

Dienstag, 26. Januar 2010

Schwiegertochter constructed (MENY feltöltve)

A Károli új honlapjával kapcsolatos hozzászólások túlnyomó többsége Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettes (http://www.kre.hu/kre_btk/index.php?page=intezm&sub=rolunk_dekanh) és tanszékvezető (http://www.kre.hu/kre_btk/index.php?page=intezm&sub=oiit) asszony eltűnésével foglalkozik. Több levélírónk kitörő örömmel gratulált harcunk sikeréhez: Lám, mégsem volt hiábavaló a lelkes blogolás, a leleplezés, a tiltakozás, a bírálat – a Fenntartó végre intézkedett, kihúzta a problémák méregfogát, elhárította az akadályt a megújulás útjából, és kivágta a református oktatási intézmény testéből a leggennyesebb tályogot. Végre a hosszú ideje rohadó egyetem egyik üszkösödő végtagját levágva megmenekülhet a végveszélyből. Ha a másik gangrénás végtagot – Szabó Andrást – is amputálják (magától értetődően feleségestül), akkor talán már a gyógyulás folyamata is megkezdődhet.

Sajnos, korai az öröm. Kulcsár-Szabó Ágnes esete igazolja az anyagmegmaradás fizikai törvényét: Kulcsár-Szabó nem veszett ki a református egyetemről, csak átalakult. Mostantól Hansági álnéven bujkál, ugyanazokon a posztokon. Csak a név tűnt el, sajnos, a személy maradt. – A szerk.


A továbbiaban Nyetocska Nyezvanova írását közöljük:

No-name Ágnes, vagy másképp Nyetocska Nyezvanova (az orosz irodalomban és nyelvben kevésbé járatos olvasóink kedvéért: Dosztojevszkij-regény hőse, szabad fordításban kb. Sehogysehívják Senkise), választott magának nevet: a most egyelőre fellelhető linkeken „Hansági“-ként szerepel, lemondva a büszke Kulcsár-Szabó névről (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/30/identity-complex-of-the-daughter-in-law-a-meny-identitaszavara/). Önként? Aligha. A Kulcsár-Szabó család megunhatta, hogy a családjukba belekeveredett parvenü miatt túlságosan gyakran forog a nevük. Így rábeszélhették Uborkafára Felkapaszkodottat, hogy használja csak az apjától örökölt – vagy saját maga által magyarosított – nevét, az övékére már épp elég szégyent hozott. A Kulcsár-Szabók amúgy is eleve megduplázva léteznek, az ELTE Magyar stb. Intézetében, ugyanazon a tanszéken, ugyanabban a doktori iskolában, mint Ernő és Zoltán, (http://legatus123.wordpress.com/), nem hiányzik nekik még egy névbitorló is balkézről. Javítanak tehát az optikán, nem triplázzák a nevet. Családi konferenciákon, amilyeneket brancsbelieknek gyakran rendeznek, eddig is csak 2 Kulcsár-Szabó szerepelt, a család 3. tagját Hansági álnéven bujtatták el maguk között. Így a családi kupaktanács úgy döntött, hogy Ágnes asszony egyelőre használja csak a Kulcsár-Szabó-család privát egyetemén (amelyet egyelőre még Károli Gáspárnak hívnak) a művésznevét. Majd ha átkeresztelik az egyetemet annak, ami, vagyis „Kulcsár-Szabó Business School”-nak (ami persze csak a Szabó és K. Szabó családnak biznisz, a hallgatóknak és a nem rokon oktatóknak nincs ebben semmi bznisz), akkor bizonyos feltételekkel esetleg újra viselheti a Kulcsár-Szabó nevet, ha… Ha addig erre más, ifjabb és produktívabb hölgy nem szerez közben jogosultságot. A névkérdés eldőlt, de a probléma nem oldódott meg. Sőt, problémák sokasága keletkezett. Ágnes asszony személyijében ugyanis férjezett neve szerepel, így a Hansági csak a „művészneve”. A művésznéven meghirdetett tárgyfelvételek és a művésznéven aláírt hivatalos okmányok érvénytelenek. Mivel Összevisszanevű Ágnes nem húzta meg magát valami szerény poszton, hanem midenhova odatolakodott (tanszéki, kari vezetésbe, OTDT-elnökségbe stb.), el lehet képzelni, hány hamis, érvénytelen okmány létezik ilyen-olyan nem hivatalos néven, hány szerződés, engedély, körlevél, tárgyfelvétel, indexaláírás érvénytelen. Ebből még komoly problémája lesz hallgatónak, egyetemnek és főleg magának az identitászavaros Beházasodottnak. Vajon hogy képzelik ezt megoldani? 10 évre visszamenőleg felkutatnak minden iratot, amire ez az exhibicionista, mindenhol szerepelni vágyó pszichopata rátette a kézjegyét? Hol a jobbkézét, hol a balkézét. Most, hogy kiderült, hogy csak a jobbkéz a hivatalos (=Kulcsár-Szabó, ez van ugyanis a személyijében), richtig az illegális „balkézjegy” mellett döntött, ami nem a hivatalos neve.

Mi a megoldás? Engedélyt kér hivatalosan a névváltoztatásra? És a hosszú hónapok alatt, amíg ez a procedúra lezajlik, vagyis az átmeneti időszakban milyen néven fog szereelni? És főleg, milyen néven bocsátja ki addig a hivatalos okmányokat, milyen néven ír alá mint dékánhelyettes, tanszékvezető és oktató? (És milyen néven ír alá mint magánember?)

A Hanságivá való visszavedlésnek komoly kockázata van. Ez az első lépés a válás útján. Pedig Ágnes asszony aligha engedheti meg magának, hogy leválassza magát arról a családról, amely – ő maga híjával lévén minden belső és külső értéknek – az ő egyetlen tőkéje. Mint ahogy az ő egyetlen és kizárólagos tehetsége, hogy ezt a tőkét jól kamatoztatja. Nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a tőkét, mert akkor odavesznek a nehezen kivívott kamatok is.

Vagyis azt a hivatalos névvisszaváltoztatást alaposan meg kellene fontolni.

Mi pedig tömegek nevében kérjük a Fenntartót, Dr. Bölcskei Gusztáv főtiszteletű püspök urat, hogy a Károli Egyetem erkölcsi rombadöntéséért elsősorban felelős személyeknek ne csak a nevét cseréltesse ki a honlapon, hanem magukat a személyeket. Vagyis ne a honlap cseréjére adjon utasítást, hanem a bölcsészkari vezetők személyi állományának lecserélésére - a szerk.

Sonntag, 24. Januar 2010

Ein neuer Verwandter (Egy újabb rokon)

Blogunk legszorgalmasabb olvasói a Károli egyetem – és azon belül is a bölcsészkar – vezetői. Miután feltettük az azonos fejhez és keresztnévhez tartozó különböző vezetéknevek linkjeit (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/30/identity-complex-of-the-daughter-in-law-a-meny-identitaszavara/), azonnal eltüntették a BTK honlapját. (Erre egyébként fogadtunk is a szerkesztőségben.) Amikor ezt is szóvá tettük (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/21/daughter-in-law-under-construction-meny-feltoltes-alatt/), máris megjelent a megújult honlap. (Azt a fogadást, hogy ez mikor történik, mindnyájan elvesztettük – ilyen sebességre egyikünk sem számított.) Nem akármilyen befolyásunk van az eseményekre, hiszen mindez egy hétvégén történt, péntek-szombat folyamán. Véresen komolyan veszi az egyetemi vezetés a kritikánkat – persze, csak a maga módján: inkább változtatnak személynevet, mint személyt.

Az új honlapnak sok figyelemreméltó újdonsága van, és több hozzászólás érkezett ezzel kapcsolatban. Elsőként Nagykovács és Kiskovács hozzászólását tesszük közzé. Kommentelőnk arra figyelt fel, hogy a régi honlap levétele és az új nonlap feltöltése közötti igen rövid idő alatt szaporodtak a rokonok . – A szerk.

Szerző: Nagykovács és Kiskovács

A Károli egyetem vezetése olvashatta a Family Business című posztotokat (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/10/family-business-only-for-relatives-csaladi-vallalkozas-csak-rokonoknak/), és úgy tűnik, kevesellte a rokont: Szabó és Szabóné a Régi magyaron, majd megfordítva, Szabóné és Szabó a Puritanizmusintézetben, Kun és Kunné a Kremlinológián, Honti és Hontiné a Nyelvészeten… Török Lajos és Maszárovics Ágnes a Magyar Intézetben. Csupa-csupa kedves házaspár egy szervezeti egységen belül. A többiekről, a jelentős emberek rokonairól nem is beszélve, akiket hivatkozott cikketekben említetek. Ennyi még tényleg nem elég az otthonos atmoszférához, amit olyan nagyon dícsérnek a Kar vezetői az új honlapon, mint az egyetem fő vonzerejét. Ezzel csábítják ide a gyanútlan felvételizőket: gyertek a Károlira, itt intim, otthonos légkör vár benneteket!

Ez kétségtelen. A légkör nemcsak otthonos, hanem családias. Szerintünk már túlságosan is, de az egyetem vezetőinek, úgy látszik, még több rokonra van szükségük a komfortérzethez. Nemcsak a házastársi szeretetre kell tekintettel lenni, és nemcsak a testvérire (Géher István és Kállayné Géher Kata). Ezen az egyetemen teljesen elhanyagolták a szülői szeretetet a gyermek iránt, és a gyermeki szeretetet a szülő iránt. Erre a hiányosságra figyelt fel az új honlap. És mint sokmindent – például a kaotikus névhasználatot az egyik oktató esetében – egy füst alatt ezt is korrigálta. A Magyar Intézetben, amely a családi érzések munkahelyen történő kimutatásában élen jár (az összes példánk innen van, Kunt és Kunnét kivéve), végre valakinek eszébe jutott, hogy az apai és fiúi szeretetre is példát mutasson. Talán épp Legátus blogja (http://legatus123.wordpress.com) juttatta egy apának és fiának eszébe ezt a szép gondolatot. És az új honlap megalkotói pótolták ezt a hiányosságot is – a sok egyéb között.

Ezért fölvették a Magyar Irodalmi Intézetbe Kovács Árpád fiát, Kovács Gábort. Nehéz volt neki helyet találni, mert Kiskovács, bár ösztöndíjból ösztöndíjba csöppen, valójában semmihez sem ért, teljesen életképtelen: mint egy maszületett kakukkfióka várja, hogy Nagykovács a szárnya alá nyúljon.

Apuka, Kovács Árpád, az apai szeretet szép példáját mutatva, meg is tesz a fiáért mindent, etikai aggályok nem gátolják ebben sem, mint ahogy másban sem szokták (ld. Mészáros-ügy). Tessék csak egy kicsit böngészni Apa és Fiú életrajzában (http://magyarweb.uni-pannon.hu/). Nagykovács nappali PhD-ösztöndíjat szerzett Kiskovácsnak eredeti munkahelyén a ELTÉn, OTDK-dolgozatokat írt helyette, amelyeket aztán díjazott ill. díjaztatott is, hogy Kiskovácsnak legyen önbizalma az életre. Kiskovács nem váltotta be a reményeket, már évek óta letelt az ösztöndíja, de nem írt értekezést. Nagykovács odavette Kiskovácsot maga mellé saját tanszékére, a veszprémi egyetemre (az 1992. Évi XXXIII. törvény 41. § (2) megsértése ott is). Kiskovács OTKA-pályázati támogatásban is részesül, amelynek vezetője Nagykovács. És most, hogy Nagykovácsot kipenderítették Veszprémből, és a Kulcsár-Szabó Ernő féle MAB-os bizottságból egyenesen a Károlira startolt, hogy Kulcsár-Szabó Ágnesnél kopogtasson állásért, továbbá Szabó András dékánnál és feleségénél, akik évekig párosával Nagykovács tanszékén hakniztak Veszprémben, Nagykovács joggal gondolhatta, hogy ő sem egymaga jön a Károlira. Ha Szabóék párosával kerestek a veszprémi egyetemen, akkor ő is két fizetést akar kasszírozni – nemcsak Magának, hanem családtagjának is, mint Szabóék anno. Végülis itt elég sok lekötelezettje van. Nemcsak Szabó András, hanem Hermann Zoltán is feleségestül dolgozott Nagykovács veszprémi tanszékén, mi sem természetesebb, hogy befogadja Kiskovácsot két tanszéke közül az egyikre. Hermann amúgy is troll, nem sokat kérdez, hanem teljesíti a parancsot.

Így Stan és Panból 3 testőr let. Hogy kinek a testőrei? Természetesen a Duplaszabó vezetésé. Eddig csak ketten összekapaszkodva „koptatták a szent lépcsőket“ – hogy világhírű Poetesszánk verséből idézzünk – a „Krisztus-vér-“ és mellesleg okirat-„hamisítók“, azaz Hermann és Kovács, most már hárman fogják: Hermann, Kiskovács és Nagykovács. Lásd az új honlapot: (http://www.kre.hu/kre_btk/index.php?page=intezm&sub=kmit) .

Újabb megsértése az összeférhetetlenségi, 1992. Évi XXXIII. Tv. 41.§ (2) bekezdésének, továbbá az egyetemi SzMSz-nek. Ezt a felvételt a Szenátus nem hagyhatta jóvá, nem is tárgyalhattata, sőt, erre még az egyébként mindenre rábólintó Kari Tanács sem bólinthatott rá, olyan villámgyorsan történt. A régi honlap január 21-én, csütörtökön tűnt el a világhálóról. Azon még híre-hamva sem volt Kiskovácsnak. Az új honlap pedig január 23-án, két nappal később jelent meg – immár Kiskováccsal együtt. A Duplaszabó vezetés a törvények és testületek fölé helyezte magát. A Kari Tanács ugyan Szabó András zsebében van (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/03/how-many-votes-has-got-the-dean-hany-szavazata-van-szabo-andras-dekannak-a-kari-tanacsban/), de lassú. Mennyivel egyszerűbb Szabó Andrásnak, Kulcsár-Szabó Ágnesnek és Kovács Árpádnak (a troll Hermann Zoltán néma jelenlétében) egymás között elintézni Kovács Gábor felvételét a Magyar Irodalmi Intézet Klasszikus Magyar irodalmi tanszékére.

A Kari Tanács és a Szenátus kihagyásával csak a fölösleges bürokráciát iktatták ki. A döntéseket úgy is a két Szabó (szimpla és kulcsár) hozza. Ezzel a leegyszerűsítéssel csak a formát sértették meg – nem a lényeget.

Entlassung des Rektors Vargha und des Dekans Kapa (Vargha rektor és Kapa dékán menesztése)

Több érdekes hozzászólás érkezett. A torlódás miatt döntenünk kellett a közlések sorrendjéről. Elsőként Rabbi és Admin véleményét közöljük Vargha András rektor és Kapa Mátyás dékán menesztésének lehetséges okairól – a szerk.

Rabbi:

Érdemes elemeznünk Vargha András rektorhelyettessé kinevezésének és leváltásának történetét is. Őt ugyanis egyetlen cél érdekében alkalmazták: alá kellett írnia pár együttműködési nyilatkozatot az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem vezetőségével, hogy így a Károli is megnyerhessen néhány pályázatot. Az egyik pályázat egy közel kétszázmilliós összegről szólt, amit hivatalosan a végzős tanulók pályakövetésére adtak – ez a felmérés soha nem készült el. Az összegből 150 milliót költöttek valami adminisztrációs szoftverre, a maradék ötvenet pedig zsebre rakták a BTK vezetői (a jogi kar vezetősége például nem is értesült az egész pályázatról, csak utólag). Ezt követően Vargha Andrásra többé már nem volt szükségük, egyszerűen eldobták, mint egy megunt rongybabát.

Admin:

Olvastam Rabbi hozzászólását. A 200 milliós összeg igaz, a szoftverre elköltött 150 millió nem. Nagyságrendekkel kisebb összegért vásároltak szoftvert, a többit kalózmásolással szerezték. Az alibi vásárlás csak az ürügy volt az összeg eltüntetésére. Ebből a 200 millióból különböző hiányokat fedeztek a BTK-n, nagy része eltűnt. Kapa Mátyás azt kifogásolta, hogy a Jogi Kar nemcsak nem kapott az összegből, de még a szerződésről sem tudott. Kapa bele sem nézhetett, akárcsak a BKV-s szerződésekbe. A jogi részt Takács János ügyvéd intézte a jogászok háta mögött. Ez persze Kapának nem tetszett. Ballának meg Kapa nem tetszett. Így választották ki Domokos Andreát, aki mellesleg Györgyiné Koncz Judit barátnője. És ezzel mindent megmondtam.

Freitag, 22. Januar 2010

Öffentliche Ermittlung 3 (Arpad Kovacs und Attila Simon (Nyilvanos nyomozas 3. Csalo MAB-tagok)

A két kitérő (MENY feltöltés alatt ill. A lesből hátbatámadó Szabó) után folytatjuk a Mészáros-féle bűnügy dokumentációját. Eddig közreadtuk Mészáros Márton 2 db 2009. március 9-i nyilatkozatát, melyek feketén-fehéren bizonyítják a közokirathamisítás elkövetését, továbbá a Doktori Iskola vezetője távollétében történt leváltásának valódi okát (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/15/evidence-for-forgery-6/, http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/19/public-enquiry-nyilvanos-nyomozas-2/, http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/19/public-enquiry-2-veto-and-revenge-nyilvanos-nyomozas-2-veto-es-valasz/) . A “Veto and Revenge”-ben publikált jegyzőkönyv 2. pontja bizonyítja, hogy a törzstagok tudatában voltak a csalásoknak, hamisításoknak és egyéb szabálytalanságoknak, megvolt a lehetőségük, hogy javítsanak, de nem tették. Nemcsak nem tették, hanem kollektíve megbüntették azt, aki ezt kérte tőlük. Mészáros Márton, Szabó András és Kulcsár-Szabó Ágnes bűnössége a dokumentumok alapján egyértelmű. Mindhárman gazdasági-társadalmi előnyt akartak elérni csalással és hamisított közokirattal: MM teljesítmény nélkül fokozatot, a dékánpáros teljesítmény nélkül törzstagságot. A bűncselekménynek tevékeny részese volt Demes-Kőfalusi Krisztina titkárnő, amit a két MM nyilatkozat bizonyít. Mindezt nem az egyetem érdekében követték el, hanem saját egyéni érdekükben. Az akkreditációt szabályosan is el lehetett volna érni – becsületes munkával. Ezt bizonyítja Váradi Ferenc védése, valamint Hima Gabriella témavezetése, amit nem kifogásolt a MAB. De az összes többit igen…

Most a MAB szerepét szeretnénk közelebből megvizsgálni. Ugyanis a MAB 2 tagja, Kovács Árpád és Simon Attila aktívan részt vettek a Mészáros-féle csalásban.

Kovács Árpád és Simon Attila a MAB Irodalomtudományi Képzési Ági Bizottságának tagjai. Egyikük sem volt eredetileg MAB-tag, mindketten a ciklus közepén váltak azzá. Kulcsár-Szabó Ernő, az adott bizottság vezetője hívta meg őket 2008 szeptemberében Hima Gabriella és Korompay János helyére, akiket a nyári ülésszünet alatt – nem tudni, miért, talán, hogy helyet csináljon két bizalmi emberének – kitett a bizottságból. Erre az ügyre vonatkozhat Szabó András előterjesztésében az egyik Hima Gabriella elleni vád: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/19/public-enquiry-2-veto-and-revenge-nyilvanos-nyomozas-2-veto-es-valasz/ DIT-jegyzőkönyv, 3. pont. Erről az ügyről közelebbit nem tudunk, csak annyit, hogy mind Korompay, mind Hima MAB-mandátuma a Kulcsár-Szabó-féle bizottságban 2007. januárjától 2010. januárjáig szólt. Hogy nem békés megegyezéssel szűnt meg, az kiolvasható Szabó András szavaiból. Korompay János és Hima Gabriella lecserélése Kovács Árpádra és Simon Attilára talán a Károli szabálytalan doktori akkreditációját volt hivatva előkészíteni. Ezt nem tudjuk pontosan, ez csak feltételezés. Ezt a feltételezést mindenesetre alátámasztja, hogy Kulcsár-Szabó Ernőnek ez a két bizalmi embere alig tette be a lábát az általa vezetett bizottságba, néhány hónap múlva mindketten állásért jelentkeztek a Károli Bölcsészkarán, amelynek dékánhelyettese véletlenül ugyanazt a családnevet viseli, mint a MAB KÁB elnöke: Kulcsár-Szabó Ágnes. Úgy tűnik, mintha a Kulcsár-Szabó Ernő vezette KÁB ugródeszka lett volna a Károlira. Kovács Árpád váratlan és rendkívüli MAB-tagságát követően 4 hónappal, 2009. január 21-én került állásba a Károlin: http://www.kre.hu/portal/doc/szenatus/Szenatusi_hatarozatok_20090121_m.pdf, 25./2009. Ráadásul nyugdíjasként és csak orosz szakosként, holott a Károlin nincs orosz szak. Ebből is látszik, hogy más küldetése volt, mint az oktatás. Simon Attila márciusban pályázott, és simán végigment mind a Kari Tanácsi, mind a szenátusi szavazáson, docensként és tanszékvezetőként is, csak a Zsinat mondott nemet az utolsó pillanatban (hogy miért, ez külön poszt tárgya). A kommunikációra beáramoltatott tömeges felvételnek nincs nyoma a honlapra felvitt Szenátusi határozatokban: http://www.kre.hu/portal/index.php?option=com_content&view=category&id=38&Itemid=127 ! Ez újabb közokirathamisítás és az SzMSz megsértése.

A Kulcsár-Szabó Ernő-féle MAB-bizottsági karrierjüket követően mindketten részt vettek Mészáros Márton nem létező doktori disszertációjának megvédésében. Simon Attila valahogy bekerült a Mészáros-féle bizottságba tagként, és mint ismeretes, maximális pontszámot adott a csalásra (mint mindenki: 100%). Tudomásunk szerint DIT-határozat nélkül ült be, ugyanis a DIT más összetételű bizottságot javasolt. Szakmailag nem volt ott semmi keresnivalója. Nem Luther-szakértő, még csak nem is irodalmár, a Debreceni Egyetem Jogi Karán dolgozik. Ez azonban nem jogtudományi védés volt. Vajon ki hívta meg a bizottságba, ha nem a DIT?

A MAB-tag Kovács Árpád pedig, amint az a 2009. április 9-i DIT-jegyzőkönyvből kiderül, a Mészáros-féle védést megvétózó felülvizsgálati kérelem ellen szavazott, a meg sem írt dolgozat 100%-os minősítését szabályosnak fogadta el, leváltotta a felülvizsgálatot kérő DI-elnököt, hogy saját maga ülhessen a helyébe: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/19/public-enquiry-2-veto-and-revenge-nyilvanos-nyomozas-2-veto-es-valasz/, DIT-jkv. 2., 3. és 4. pont.

Fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a MAB Kulcsár-Szabó Ernő által vezetett szakbizottságának két tagja részt vett a bűncselekményben, bűnpártolást követett el, ezen kívül korrupcióban is vétkesek. Mindketten MAB-tagságukat értékesítették egy csalás és közokirathamisítás legalizálására, és mellesleg a szakma elárulására, vagyis az ellenkezőjét tették annak, amire MAB-tagként felesküdtek – magyarán áruba bocsátottak egy társadalmi és szakmai mandátumot. Kovács Árpád konkréten professzori állásra váltotta át MAB-tagságát. Simon Attila is megpróbálta, nem rajta és nem a BTK vezetésén múlt, hogy ez most nem jött be. Ő csak aprópénzt kapott – bizottsági tagként. Ezen kívül viszontszívességet tettek az őket meghívó KÁB-elnök családtagjának, Kulcsár-Szabó Ágnesnek (nepotizmus).

Hogyan fér össze saját etikájukkal és a MAB etikájával az a szerep, amit a Mészáros-féle csalás legitimálásával játszottak?

A kérdés első felére egyszerűnek tűnik a válasz: ebből az esetből világos, hogy erkölcsi értelemben gátlástalan, amorális lényekről van szó.

A kérdés második felére azonban a MAB-tól várnánk választ.

Ezeket a kérdéseket ideje volna feltenni a MAB KÁB elnökének, Kulcsár-Szabó Ernőnek, tekintettel arra a további körülményre, hogy a Mészáros-féle bizottság majdnem kizárólag az ő embereiből állt össze (az egyetlen kivétel a dékánfeleség, Petrőczi Éva volt, de Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettessége óta már ő is tiszteletbeli családtag): Simon mellett KSzE doktorandusza, Bednanics Gábor, KSzE jobbkeze és egyik helyettese, a ”Mädchen für alles” Eisemann György, de Hermann Zoltán is ide sorolható – mint KSzE doktorandusza és mint KSzE másik helyettesének, Szilágyi Mártonnak a sógora. A témavezető MENYről, Kulcsár Szabó Ágnesről nem is beszélve… – a szerk.

Der hinterfotzige András Szabó (A lesből hátbatámadó Szabó András)

Az alábbi írás Eötvös kollégistától hozzászólásként érkezett a Public enquiry 2-ra (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/19/public-enquiry-2-veto-and-revenge-nyilvanos-nyomozas-2-veto-es-valasz/) – a szerk.

Szerző: Eötvös kollégista

Elöljáróban mindjárt megmondom, hogy nem én vagyok az Eötvös kollégista,hanem még a szüleim voltak anno. Ennek majd a későbbiekben lesz jelentősége.

Megdöbbentőnek találom azt a módszert, amit ebben az áprili 6-i jkv-ben olvasunk, és amit Szabó András – ahogy olvasom a Református Életben – már vagy 15 éve meglehetős sikerrel újra meg újra alkalmaz. A gyanútlan távollévőt távollétében megfúrja. Elhíreszteli róla, hogy ilyen meg olyan, az illető azt sem tudja, mivel vádolják, és már el is ítélik. Ez a jegyzőkönyv számomra megvilágosodás volt. Mindig is tudtam, hogy a “Csöndes tisztogatás”, ahogy megjelent a Református Életben, aztán a betiltott blogon, igaz (újra olvasható itt: http://karolisbotrany.blogspot.com/2009/10/csondes-tisztogatasok.html - a szerk.), de ez az április 6-i jegyzőkönyv a kézzelfogható bizonyíték. Szabó előterjeszt. Aki ellen, az természetesen nincs ott. A jelenlétében aligha merne. Feláll és elsorolja a vádjait. És senkit nem zavar, hogy a megvádolt nem válaszolhat. Rábólintanak a vádakra. Különösen, ha az előterjesztő a dékán. Mernének is tiltakozni. És a puszta rágalmakra kimondják a halálos ítéletet. Ezért olvashatjuk a MAB-határozatban a MAB-honlapon és ezen a blogon, hogy így ne. Soha, sehol, semmikor. Ha már kivégzés, ne ilyen szabósan. Legalább a stílusra ügyeljetek. Biztos sok rosszat el lehet mondani arról, akit ti Menynek neveztek, de az, ami ebben a jegyzőkönyvben van, nem az ő műve. Ez a hamisítatlan Szabó András. A kis paplanaláfingó.

A kisstílű, sunyi, büdös alattomos gazember.

Szabó Andrásról már előbb hallottam, mint ahogy ti itt blogolni kezdtetek róla. A szüleim kb. abban az időben voltak kollégisták, amikor ő. Teljesen meg voltak döbbenve, amikor megtudták, hogy dékán lett. Mindig jelentéktelennek látták, de nem olyannak, aki meghúzza magát jelentéktelensége tudatában, hanem betegesen irigynek, féltékenynek, rosszindulatúnak és főleg sunyinak, aki folyton azon töri a fejét, hogy tegye el láb alól a riválisait. Mert hogy a többiek okosabbak és tehetségesek nála, azt mindig is tudta, ette őt a sárga irigység. Általában erre indult be mint fúrógép. Ezt az egyet már akkor is ügyesen csinálta. Már a koleszban is sok áldozata volt. Kirúgták őket, koholt vádak alapján, és sose tudták meg, ki vádolta be őket. Elkullogtak, mint a megvert kutyák, még ők szégyellték magukat. Nem azért, mert elkövettek valami súlyosat, hanem hogy így elbántak velük. Személytelenül. Nem volt megfogható ellenség. Felszívódott. És nem értették, honnan jött ez a csapás. Mint derült égből a villám.

A szüleim szerencsére már akkor jó barátságban voltak egymással, összetartottak, voltak barátaik, meg tudták védeni magukat. Mert őket is megrágalmazta Szabó. De nem ám nyíltan, hanem folyosói suttogással kezdte róluk terjeszteni, hogy nem is jár nekik a kolesz, hogy nem is abba a szociális kategóriába tartoznak. Hogy a szüleik kulákok, burzsujok stb. Nem jár nekik szociális segély, az olyan igazi szegények elől csalják el az állami támogatást, mint ő, el kellene mondani a kisztitkárnak, meg a kolesz vezetőinek, hogy rúgják ki őket. Szüleim szerencsére utána tudtak járni, honnan jön a pletyka. Elkapták a kis sunyi Szabót, a dióira léptek, hogy mért terjeszt róluk hazugságokat. (Nem attól lett impotens, már azelőtt is az volt.) És mi volt a válasza? Olyan igazi szabós: „Neménvótam”, „fogalmam sincs, én is úgy hallottam” stb. De a barátaik egyértelműen beazonosították a forrást. A szüleim otthon csak úgy emlegették, hogy a paplanaláfingó. Aki alattomban ügyködik.

A módszer már akkor is ugyanaz volt, mint amivel megfúrta itt a dékánokat, rektorokat, rektorjelülteket ahogy olvasom, és egyáltalán mindenkit, aki egy fejjel magasabb nála és ezért az útjában volt. Amikor a szüleim olvasták a Református Életet, úgy érezték, ütött az igazság órája. Végre megkapja ez a gyáva, sunyi kis rágalmazó, amit érdemel. De korai volt az öröm. Szabó András még mindig dékán, és az áldozatok még mindig áldozatok. És a módszer még mindig ugyanaz: az áldozat rágalmazása a távollétében, hogy ne tudjon védekezni, ne tudjon válaszolni.

Mire várnak még az illetékesek? Hogy megszólaljon a lelkiismerete?

Lelkiismerete csak embernek van, nem ilyen aljas kis patkánynak.

Mittwoch, 20. Januar 2010

Schwiegertochter under construction (MENY feltöltés alatt)

Szerző: Pszichiáter

Blogunk igazán hatékony. Megpendítünk egy témát, és példás gyorsasággal reagál rá az egyetemi vezetés. Persze, a maga módján: tüneti kezeléssel. Nem a lényegen javít, csak az optikán próbál - azon is botor módon, mint mindig.

Az “Ágnes, what is your name” posztunkban bemutattunk egy fejet, amelyhez azonos keresztnév, Ágnes, de két különböző vezetéknév tartozik: dékánhelyettesként és tanszékvezetőként Kulcsár-Szabó, a bukott doktori iskola nem akkreditált törzstagjaként pedig mind a Károli, mind a MAB honlapján Hansági. Ebből a tényből különböző pszichológiai és szociológiai következtetéseket vontunk le (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/30/identity-complex-of-the-daughter-in-law-a-meny-identitaszavara/) . A posztban megadtunk további linkeket, ahol a látszólag önmagával azonos személy különböző neveken tűnik fel. Miután a fél ország No-name Ágnes asszonyon hahotázott, aki még a nevét se tudta megmondani 42 évesen, de magas pozíciókat töltött be, és élet-halál ura volt a Károlin, az egyetemi vezetés úgy próbálta megállítani a nagy össznépi hahotát, hogy levette az egyetemi honlapról az egész BTK-t. Íme: http://www.kre.hu/under/underc.htm

Ez csakis a közröhej tárgyává vált Nemtudjahogyhívják MENY miatt lehet, mert a Károli összes többi karának honlapja megnyitható.

Igaz, problémák másutt is akadnak. Pl.az ÁJK-n. Balla Péter komoly bajuszkája alól megértésünket kéri, hogy ez a honlap is folyamatos feltöltés alatt van: http://www.kre.hu/ajk/ . Megértjük. Folyamatosan fel kell tölteni a kart dékánokkal. Kapa Mátyás helyét Domokos Andreával, de csak ideiglenesen, mert a dékáni pályázat folyamatban van. Akkor majd új feltöltés jön.

Balla Péter helyét is jó volna már feltölteni valami állandó és főképp alkalmas rektorral, mert az ő rektori megbízása lassan már olyan ideiglenes, mint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatoké volt. (Az 40 évig tartott. Csak remélni merjük, hogy Ballának nem lesz ennyi ideje. Legalábbis rektorként. Amúgy hosszú életet kívánunk neki. Csak nem ezen a poszton, amire nem született, és amihez nem nőtt fel, és nem is fog. Nem is erre szánták, hanem arra, hogy az alkalmas Vargha Andrást kifúrják, és helyet csináljanak Szabó Andrásnak. Annyira talán Balla nem kártékony. Bár ez sem biztos, hiszen Duplaszabóék és Györgyiné irányítják. Ennyi erővel ők is ülhetnének a helyén.)

De a Rektori Hivatal honlapja is folyamatos feltöltés alatt van. Nem a rektorok, hanem a főtitkárok miatt, akik szinte fénysebességgel váltják egymást. Korábban ez a pozíció olyan állandó volt, mint a naprendszer. Prekker Judit több mint egy évtizedig kapaszkodott a székébe, de aztán jött a bizalmatlan Balla Péter, aki éppúgy nem bízott Prekker Juditban, mint Kapa Mátyásban. Ravasz Leventében bízott – vagy egy hónapig. Aztán benne is elvesztette a bizalmát. Jött Zarándyné Imre Anikó. De a bizalmatlan rektor benne sem bízott tovább egy hónapnál. Az ügyeletes bizalmas Sepsi Enikő (http://www.kre.hu/portal/index.php?option=com_content&view=section&id=9&Itemid=61). Vajon meddig? Az ideiglenes rektor 4 hónap alatt 4 főtitkárt fogyasztott el. Ők tényleg ideiglenesek voltak.

Radikális takarítás folyik tehát a jogi karon, ahonnan a dékánokat söprik ki, és a Rektori Hivatalban, ahonnan a főtitkárokat. De az igazi Augiász istállója a Bölcsészkar, amit tényleg alaposan ki kellene takarítani: lapátra tenni a dékánt, a helyettesét, és a bölcsészkarra csak véletlenül odatévedt tanítónő-rektorhelyettest. Meg a Kari tanács nagy részét. Mielőtt a Duplaszabó vezetés elsüllyeszti az egész egyetemet.

Ám a Bölcsészkaron csak honlaptakarítás folyik. A MENY gondolkodási időt kapott: ki kell találnia, mi a neve. Majd ha eldönti, lesz honlap.

Szerintünk mindez fölösleges adminisztratív munka és időpocsékolás. Teljesen mindegy milyen néven rúgják ki, amire már nemcsak megérett, hanem túlérett. Hosszú a bűnlajstroma. Csak, amiről mi tudunk: csalás, többrendbeli közokirathamisítás (ideértve az össze-vissza névhasználatot hivatalos okmányokon, a súlyos bűnügy, a Mészáros-féle hamisításra való felbujtás mellett), rágalmazás, intrikálás, pletykálás, kirúgott és fekete listára tett kollégáknak való anyagi és erkölcsi károkozás. A Károli a MENY eltávolításával megszabadulna egy közveszélyes őrülttől: a Duplaszabó dékán-páros rosszabbik felétől.

Nem a Bölcsészkar honlapját kellene tehát feltölteni, hanem a bölcsészkart magát: mégpedig alkalmas, erkölcsileg tiszta, szakmailag tekintélyes vezetőkkel. A MENYt pedig először is feltölteni egy vezetéknévvel, másodszor pedig azzal, amire már 2 évtizede hiába vágyik. Talán az kigyógyítaná súlyos, pszichózisba fordult neurózisából, aminek pusztító hatása már túlterjedt a bölcsészkar, sőt, túl az egész egyetem határain.

(Ajánlott MENY-posztok: az összes Y-írás itt, illetve a Senkiföldjén, továbbá a cikkben hivatkozott identitászavar-elemzés, valamint egy korábbi poszt itt: az Aranyásók 2. része – a szerk.)

Dienstag, 19. Januar 2010

Öffentliche Ermittlung 2. Veto und Rache (Nyilvános nyomozás 2. Vétó és válasz)

Mészáros egy napon kelt 2 nyilatkozata, amelyek szerint épp leadta a disszertációt ill. épp elkezdte írni, hamisítvány. Az egyiken nincs iktatószám, továbbá nem a Doktori Iskola vezetője vagy tanácsa a címzett, hanem a titkárnő, aki még másnap sem tud ezekről, ld. meghívókat a Public enquiry 1. részében. Az állítólagos dátum (2009. március 9.) és a védés (2009. március 26.) között nem ült össze a Doktori Tanács (továbbiakban DIT), így ezeket a kérelmeket senki nem tárgyalta, azokra engedélyt sem adtak. Házi vita sem lett kitűzve. Az első DIT-ülést ezt követően a Mészáros-védést ünneplő eszem-iszom alatt tartották, még március 26-án, elfogadták a védés 100%-os eredményét, és felkérték az éppen kéznél levő Eisemannt, hogy vállaljon egy másik ügyet is: főnöke menyének, Kulcsár-Szabó Ágnesnek a habilitációját. (Emlékeztetőül: Eisemann György az ELTE Magyar stb. Inézetének igazghatóhelyettese, igazgató: Kulcsár-Szabó Ernő, kolléga: Kulcsár-Szabó Zoltán.)

Mészáros ún. „értekezését” azóta már le is vették a www.doktori.hu honlapról, akkora blamázs volt. Terjedelme ugyanis maximum egy recenziónyi – a másik fele pedig bevallottan csapatmunka, és tematikailag sincs köze az első részhez.

Mit tettek a felelősök, amikor mindez kiderült? A Kar vezetői, Szabó dékán, Kulcsár-Szabó dékánhelyettes és Kovács Árpád új DI-vezető bűnrészesek. Tudatosan követték el a csalást, amelyet a 2009. április 6-i DIT-ülés jegyzőkönyvének 2-3. pontja bizonyít.

De mit tett a Doktori Iskola vezetője, és mit tett a rektor?

A Doktori Iskola akkori vezetője, Hima Gabriella külföldi konferenciáról hazatérve értesült MM védéséről, amit azonnal megvétózott az érvénytelen témavezetőváltás, a hiányzó házi védés és az el nem készült disszertáció miatt. Ez a vétó nem áll rendelkezésünkre, csak Szabó dékán és bandájának (Petrőczi Éva, Kulcsár-Szabó Ágnes, Kovács Árpád és Hermann Zoltán ) megtorló intézkedése erre a vétóra – a fenti DIT-ülés jegyzőkönyve. A banda haladéktalanul összeült a Doktori Iskola vezetőjének háta mögött, odarángatták az Írószövetségből a Kányádi Sándor ünneplése alkalmából éppen beszédet tartó Bertha Zoltánt, és természetesen a troll Hermann Zoltán is kéznél volt. A Hima Gabriella által megvétózott és a MAB által azóta már visszavont védéseket szabályosnak deklarálták, a csalás teljes tudatában újfent megerősítették, Hima Gabriella felülvizsgálati kérelmét elutasították, távollétében leváltották és Kovács Árpádot, a Kulcsár-Szabó Ernő által vezetett MAB-Bizottság tagját ültették helyébe, aki a MAB nevében törvényesítette Mészáros csalását. (1 tartózkodás volt a szavazatok között, feltehetően a kényszerrel odavonszolt Berthától.)

Vargha András akkori megbízott rektor az ülést érvénytelennek tartotta, Hima Gabriella leváltását nem fogadta el. Őt pár nap múlva Szabó András és Györgyiné Koncz Judit a HÖK segítségével puccsal megbuktatta a Szenátusban, és Balla Pétert léptették a helyébe.

Mészáros Márton rokona, Balla Péter mb. rektor a 2009. április 6-i puccsot érvényesnek fogadta el, Hima Gabriellát azonnali hatállyal felmentette a Doktori Iskola vezetése alól, és megerősítette Kovács Árpád kinevezését.

A 2009. április 6-i DI-puccs jegyzőkönyve körlevelekben kering a neten, de aki még nem ismeri, itt olvashatja:

DIT2009.04.06
(feltöltve a másik blogon, http://jhnnsclvn.wordpress.com

Montag, 18. Januar 2010

Öffentliche Ermittlung 1. (Nyilvános nyomozás 1.)

Néhány kommentelőnk a Mészáros-féle okirathamisítások láttán szemrehányást tesz nekünk, mért nem lépünk fel keményebben. Szerintük Mészáros 5 évig terjedő börtönnel büntetendő közokirathamisítást követett el, amikor valótlan tartalmú nyilatkozatot felhasználva próbált előnyhöz jutni.

Mi, sajnos, nem vagyunk illetékesek, az illetékesek pedig nem nyilatkoznak. Ezért megpróbálunk egy közös nyomozással – az internet nyilvánossága előtt, olvasóinkkal együtt – utánajárni, lett-e és ha igen, milyen következménye ennek a bűncselekménynek.

A kérdés tehát az, hogy tett-e valaki Mészáros Márton ellen hamis nyilatkozatai miatt feljelentést a rendőrségen. Ha nem, miért nem, ha igen, hogy áll az ügy. Egyáltalán, ki volt illetékes feljelentést tenni?

Ha pontos információnk nincs is, körlevél formájában eljutott hozzánk néhány autentikusn dokumentum az ügyről, amit most sorjában közreadunk. A levelezések részvevőitől nincs értelme engedélyt kérni a nyilvánosságra hozatalhoz, mert elméletileg valószínűleg megtagadnák, gyakorlatilag viszont már megadták azzal, hogy körlevelekben juttatták el az információt.

Az első körlevél, amit közreadunk, Demes-Kőfalusi Krisztinától származik – több száz címzettel. Ez a körlevél azt bizonyítja, hogy a közokirathamisítás többrendbeli, hiszen még a témavezetésváltásra vonatkozó kérelem dátuma, azaz 2009. március 9, sem valós. A kérelem címzettje, átvevője, iktatója, elbírálója, Demes-Kőfalusi Krisztina még egy nappal később, 2009. március 10-én 15:33 perckor sem tudott erről a nyilatkozatról, különben nem küldte volna ki néhány száz példányban saját kezűleg azt a körlevelet, amely a 4 márciusi védés meghívóját tartalmazza. Ezen a meghívón ugyanis szó sincs Szabó András témavezetéséről Mészáros Mártonnal kapcsolatban (minden károlis oktató és doktorandusz ellenőrizheti a saját postaládájában). Ezen még Hima Gabriella és Hansági Ágnes neve szerepel (a 4. meghívó):

védések meghívó, feltöltve http://jhnnsclvn.wordpress.com

Jammermusik (Cinicini muzsika)

AnonymAnalyst küldte át az alábbi posztot a Senkiföldjéről. Mivel ott nevek nem szerepelhetnek a betiltás veszélye nélkül, azokat megváltoztattuk. Ha valakinek nehézségei támadnak a beazonosításokkal, kattintson a megadott linkekre: a programból a nevek egyértelműek lesznek. Egyúttal szeretnénk felhívni a figyelmet a Senkiföldje másik új posztjára, “Ypszilon a mókuskerékben” http://senkikasenkifoldjen.blog.hu/2010/01/16/ypszilon_a_mokuskerekben, melyet szakavatott Pszichiáter kollégánk készített, és amely háttértanulmányul szolgál az alábbi poszthoz. – A szerk.

PÁLYÁZAT

Szerző: FarkasTorok

(Doktorandusz-Konferencia abstractjainak filológiai elemzése)


A díszes kompánia „konferenciára” készül, úgyszólván maguk között: az ex-rendőr, HormonZavar és MENY, aki még a nevét sem tudja. Erről az egészről egy népi mondóka jut eszembe: „Húzzad, húzzad magadat, én is húzom magamat”! Mindenki húzza és nyomja magát, hogy előbbre és túl juthassanak a válságon, de a válság mozdulatlan, hiszen ez a három díszpinty a válság (Aki hiányzik a kompániából: a válság előidézője, MM tanársegéd-doktorandusz, főfoglalkozású csaló, akinek 2 autentikus nyilatkozatát olvashatjátok Johannesnél: és a csalás legfőbb jogi felelőse, a Kar dékánja – ő, tudjuk, kalandozó őseink hagyományát követve, épp nyugati po(r)tyázáson vesz részt –, de a hármas fogat nélkülük is összehívta a tücsökzenekart. „Jobbra dül, meg balra dül” (a komcsi proffal meg az eszdéeszes Mennyel leginkább balra!). „Közvetítési módok – közvetíthetőség” a cím. Magyarán: Nesze semmi, fog meg jól. Január 21-ére és 22-ére, két napra szelték ketté a szervező üléselnöki nagy kezek ezt a fél napba is sűríthető szerény színvonalú, szedett-vedett rendezvényt, hogy nagyszabásúnak tűnjön. A meghívón az olvasható, hogy a „Hozzászólásra, vitára az egyes előadások között nyílik lehetőség”. Lehetőség? Talán inkább a virágnak agyara (Kassák után szabadon). És hogy valaki egyáltalán odatévedjen „eszem-iszom”-ot ígér. Talán ez a csalétek a legfontosabb szó az egész meghívón.

A nagy üléselnöki kéz háromfelé osztotta az amúgy oszthatatlan semmit:
1. Művészetek között – Tapasztalatok között
2. Nyelv és nyelvek – Nyelv és médiumok
3. „A szöveg szíve”

Szedett-vedett, azaz hiányzik egy alapeszme. Hacsak ez nem az: ’Csináljunk egy konferenciát és mutassuk meg, hogy nem ég le a pofánkról a bőr, mert vastag’. Úgy van ez összeszedve, mint egy pot-luck: Mindenki hozza, ami a tarsolyában összegyűlt, vagyis amit innen-onnan, más tarsolyokból összecsipegetett. De ezt a csipet-csapatot nem sikerült összerántani, hiába vannak az eseményen üléshuzatok és üléselnökök. A fent nevezettek lesznek az üléselnökök, bepiszkítva a nem létező huzatokat. A huzat funkciója, hogy mindent elkendőzzön, mintha a Doktori Iskola létezne. „Az élet él és élni akar” (Ady után szabadon). Akarni akar, azzal nincs gond, csak ezzel a gyászos trióval nem tud. Ez halált lehel, aminek elég nagy a huzata: kivitt már onnan pár embert közvetve és közvetlenül, és be is söpört. Pl. egy új rendőr-elnököt, aki amolyan díszelnök, mindenhova beül elnökölni, még ha azt sem tudja, hol van.

Nézzünk bele közös erővel (mert ehhez lelki erő is kell) a konferencia programjába, és az ÚjNautilus honlapjára: http://ujnautilus.info/?q=node/810 , a 2010. január 15-én 21.30-kor feltöltött előzetes témaleírásokba. Mit keres éppen az ÚjNautilus honlapján? – Logikus: egy tengeralattjáró (Nautilus), amely olyan mélyre süllyed, mint a konferencia színvonala. De mitől új? Nézzünk meg a Nautilus fő ballasztjait, amelyek január 21-én és 22-én jó mélyre húzzák a közös hajót.

Szegény, ám serény Lipton Katalin biztosan nem saját maga választotta azt az elabortált előadáscímet, ami a meghívón virít: „Két pont közt a legrövidebb út… A levelezés mint közvetítési mód Reményik Sándor és Áprily Lajos között”. „A levelezés mint közvetítési mód” – ez a cím ugye vicc?! Ez tiszta tautológia, a ’kétszerkettőnégy’ esete, vagyis fából vaskarika: „Dolgozatom e levelezés anyagán kísérli meg bemutatni egyéniségüknek, gondolataiknak azon vonatkozásait, melyek megkerülhetetlenek minden olyan befogadó számára, aki az erdélyi kisebbségi lírát a maga teljességében kívánja megérteni”. A közhelyes „megkerülhetetlenek” és „teljességében” „teljes” érdektelenségről és a felületességről árulkodnak. Csak egy süllyedő tengeralattjárón, egy „Nautilus”-on trendi kifejezések, itt mások is élnek vele… http://ujnautilus.info/?q=node/818

Krúdy is megkapja a magáét Nemezcsizma Dianától, a titkárnők gyöngyétől, aki „A tapasztalat közvetíthetősége (Krúdy Gyula)” címen tart majd egy lélegzetelállító előadást. Legalábbis ezt feltételezhetjük az abstract alapján: http://ujnautilus.info/?q=node/819 . „A Krúdy–próza szakirodalmában az álom és az emlékezet a különböző kutatási irányoktól függetlenül a vizsgálatok kardinális pontjaiként nevezhetők meg. Mindkét esetben igaz az az állítás, hogy a képi és a nyelvi regiszterek együttes játékából alakul ki az, amit mi, az olvasók kezünkbe vehetünk.” A „kardinális” is ilyen semmitmondó töltelékszó, amit ő maga állít értelmezése középpontjába a szöveg helyett. „A szövegek szerint milyen tapasztalatok mutatkoznak a belső képek által közvetíthetőnek?” Ezzel tényleg feltalálta a spanyolviaszt, és főleg telibe a Nautilust: „talált, süllyed”. Szindbádnak ez tényleg az utolsó útja, és ha valami csoda folytán nem fullad meg a tenger mélyén, akkor végleg hazamegy, hogy kardjába dőljön.

Az APÓS által az ELTÉ-ről a zsíros ösztöndíj miatt ideplántált Pontilyen Csongor ennél is észbontóbb, mert ő már a nagy semmit vizsgálja: „Kosztolányi viszonya az újság médiumához”. Jegyzete alapján: „Mindenekelőtt azt igyekszem föltárni, milyen jelentőséget tulajdonított Kosztolányi az irodalmi alkotás terén a médium közvetítő szerepének”: http://ujnautilus.info/?q=node/817 Hát nem érdekes? Ez is a spanyol viasz esete, nem véletlen, hogy mindketten állami doktorandusz-ösztöndíjat kapnak, nemcsak az ELTÉ-s protekciós, hanem MENY hátsófelének tisztára nyalója, a titkárnők gyöngye is.

A meghívón feltűnik egy név, vagy inkább no-name, akiről nem tudni, hogy ki is ő valójában, mert sehol sincs regisztrálva, vagy jegyezve. Nem doktorandusz, nyilván a baráti kör szürke, töltelék része: Keselyű Péter (?) „A szöveg szíve – a Fekete kolostor időszerkezete mint folyamat” címen debütál e pompázatos szellemi közegben – vízszint alatt kilométerekkel a Nautilusban. De Keselyűnél a lényeg a szöveg szíve! Ezen elgondolkodhatunk, nyilván van veséje (kettő is) és egy rossz mája stb. Keselyű nem lacafacázik, már előadásának szüzséjében kivágja a magas cét, és bebizonyítja, hogy mennyire hűtlen a magyar nyelvhez, ami nem biztos, hogy szeretett anyanyelve, de valószínű az egyetlen nyelve, akárcsak ypszilonul halandzsázó mentorának. Aki ugyanis így fogalmaz, az nem szeretheti az anyanyelvét: „Kuncz Aladár művének szinte valamennyi recepciótörténeti tanulsága az irodalomtudomány klasszikus aporiái – mint diszkurzív örvényei – felé sodorja a mindenkori interpretációt, és nem kisebb megpróbáltatások várnak az aktuális elemző olvasásra sem, ha a mű szövegét leíró szándékkal kívánja kényszeríteni műfaji, önéletrajz-kutatási vagy narratológiai kategóriarendszerekbe, tipológiákba.” De az előzetesének a vége a legjobb, amin érdemes kacarászni is (mert a többi siralmas, azon nem lehet): „Előadásomban a fentiekben ismertetett narráció-modell működését kívánom demonstrálni és bemutatni annak továbbgondolási lehetőségeit”. Demonstrál és bemutat, közben pedig már hirdeti az igét, de még nem ragozza. Majd belejön! Új még a csapatban, de eljő az az idő, amikor még inkább halmozza majd az idegen kifejezéseket. Mert a mostani csak szerencsétlen szárnypróbálgatása Keselyűnek, szárnyaszegett vergődés az állami ösztöndíjért, amihez le kell tenni Y-tanárnőnél a makogó-kattogó halandzsa-nyelvvizsgát. Mert az ösztöndíjakról ő dönt majd…


Fodrász András: Hallani a nyelvet – Berzsenyi Dániel poétikája http://ujnautilus.info/?q=node/814 címen tart előadást. A cím ugyanolyan elabortált, mint a többinél. Vajon hogyan engedhette meg ezt Figaro, aki olyan sokat ad az írásai minőségére?
Érdemes megnézni ennek a köldöknéző témafelvetésnek a rövid leírását is. Különösen az írás második része megdöbbentő, ugyanis teljes mértékig közhelyes, ami Fodrásztól nem várt, nagy csalódás számunkra, akik szeretjük az írásait. Nyilván neki alkalmazkodnia kellett az alacsony színvonalhoz, amit a MENY, amúgy Y (amúgy azt sem tudja hogy hívják) tanárnő és dékán-helyettes asszony valamint az egy fenékkel 2 tanszéket megülő HormonZavar tanár úr diktál: nem szabad túlköpnie őket, mert ha észreveszik, kiesik a kegyeikből. Márpedig Andriska okos, alkalmazkodó fiú. Ha kell, a mélyrepüléshez vagy a tengerszint alatti színvonalhoz alkalmazkodik.

Érdemes volna megnéznie az üléselnököknek azt, hogyan kell egy konferenciát szervezni, ha nekik ez még mindig nem megy (pedig a díszpinty-díszelnök ex-rendőr régi motorcsónakos, de az új vizeken inkább süllyed a Nautilusszal, mint hajózik):

Italianisztikai Doktorandusz Konferencia
http://itdi-hirek.blogspot.com/2009/11/italianisztikai-doktorandusz.html
ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola
„Az orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában”
http://itdi-hirek.blogspot.com/2009_01_01_archive.html
Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának konferenciája:
Mozgásban, Irodalomtudományi PhD-konferencia elméleti irányvonalakról, kihívásokról és lehetőségekről
ME BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola és a Nyíregyházi Főiskola BTK Irodalom tanszékének közös konferencia rendezvénye: Kortárs magyar irodalom

Fentiek ismeretében olvassuk el még egyszer a szekció-témákat és az előadás-címeket: http://ujnautilus.info/?q=node/810. Mintha direkt mindent elcsúfítottak volna az üléselnöki kezek, hogy ne legyen magyaros, és ne legyen érthető. Direkt a ködösítés a lényeg, hogy olyan legyen ’mintha’… — Mintha lenne értelme! De ennek a konferenciának nincs semmi értelme: csak az, hogy az Y-fészekalja doktoranduszok meghallgatják egymást, és okos képet vágnak hozzá, mintha értenék is ezt a halandzsa-nyelvet, amelynek elsajátításában és továbbfejlesztésében versenyttapossák egymást, majd szépen hazamennek, mint szegény Szindbád, aki – ha túlélte Nemezcsizma általi tengerfenékre süllyesztését – megrémül saját értelmezésén(!) és narratíváin. Ez ugyanis ’nemeh-egyszerűséggel’ – a leírtak alapján – eléggé lehangoló, pedig szegények beleadnak majd apait és anyait is.

De csak olyanok lesznek, mint nemzőapjuk (HormonZavar) és szülőanyjuk (Y-MENY).

Y magyarázatához ajánljuk alábbi posztjainkat:
Az Y-szimptóma, Az Y-halandzsa, Y a mókuskerékben, továbbá a http://jhnnsclvn.wordpress.com oldalon az „Ágnes, what is your name?” (Az identitászavaros MENY) címűt.

Freitag, 15. Januar 2010

Beweise für Urkundenfälschung (Mészáros Márton két nyilatkozata)

ld. http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/15/evidence-for-forgery-6/

Die beiden einander widersprechenden Deklarationen von Marton Meszaros vom 9.3.2009 sind unter diesem link zu sehen.

Mittwoch, 13. Januar 2010

Kopflose Universität (Fejetlen egyetem)

A tegnapi hozzászólások közül az egyik szerkesztőségünk közös álláspontját fogalmazza meg. Ez a hozzászólás sokkal fontosabb annál, hogy elsikkadjon az egyéb kommentek között, ezért önálló posztként közöljük. Mary Potter nagyon világosan fogalmazza meg azt, amit – a Fenntartón kívül – mindnyájan tudunk: Balla Péter nyilvánvalóan alkalmatlan a rektori teendők ellátására. Nemcsak azért, mert “genetikailag” az, hanem helyzeténél fogva is az. Balla Péternek több mint fél évvel ezelőtt tudomására jutott egy bűncselekmény: sógora, Mészáros Márton és Szabó András dékán közös csalása és közokirathamisítása. Ezt nem jelentette a rendőrségnek, nem folytatott le vizsgálatot, nem vont senkit felelősségre, hanem eltussolta. Szabó András galádságai már több mint egy évtizedre visszamenőleg fel lettek göngyölítve, ő maga feleségestül rég megérett a fegyelmi elbocsátásra. Mindezekben a bűncselekményekben helyettese, Hansági alias Kulcsár-Szabó Ágnes nemcsak benne volt, hanem ezeknek valószímű kitervelője lehetett: nemcsak a Mészáros-ügynek, hanem önjelölt MAB-os tanácsadóként az elbocsátásoknak és a szakmailag indokolatlan felvételeknek is. És még mindig itt vannak a Karon, mi több, ők vezetik azt. Hogy milyen törvénytelen manipulációkkal, az olvasható a Kari Tanácsról szóló posztunkban (“How many votes etc”). A Fenntartó kitartóan “az egyetem vezetésére” akarja bízni a problémák megoldását. Hol van ez a vezetés? Kikből áll? A bűnösökkel összejátszó Ballából? A bűnöző és pszichopata Szabóból? Ők az alkalmatlanságukat már sokszorosan bizonyították. Az egyetlen alkalmast, Kapát eltávolították. Marad a neofita, nemrég még katolikus falusi tanítónő, Koncz Judit, aki mindösszesen 3 éves zenepedagógiai végzettséggel és nagyon csekély szellemi kapacitással lett bölcsészkari tanszékvezető és rektorhelyettes. Tőle vár a Zsinat csodát, aki a Duplaszabó bölcsészkari vezetés kezében van? Komolyan gondolja a Fenntartó, hogy ennek az egyetemnek van vezetése? Miben reménykedik a Fenntartó? Hogy jön a Fidesz-kormány, átadja a marsallbotot a dunamelléki püspöknek, az pedig megerősíti elmebeteg, ámokfutó, tehetségtelen és becstelen sógorát nem kevésbé elmebeteg feleségével együtt? Miért jó ez Bölcskei Guszávnak? Mit nyer rajta? A magyar protestáns társadalom viszont veszít. Elveszíti egyetemét és hívei közül is sokat.

Maradnak a napilapok, mert ahogy Mary Potter éleslátóan anticipálja, máris nagyon érdeklődnek egyetemünk iránt – jobbról és balról egyaránt.

A továbbiakban posztként adjuk közre Mary Potter tegnapi hozzászólását. (Egyúttal felhívjuk a figyelmet “Október 31.” nicknevű kommentelőnk tegnapelőtti hozzászólására a “How many votes” poszthoz, melyben elemzi Szabó István püspök előnytelen átalakulását és a hívek benne való csalódását az utóbbi években. Érdemes elolvasni azt is.) – A szerk.

Mary Potter

Szabó András nagydoktoriját valóban meg kell vizsgálni, valamint a mentális állapotát sem ártana, mert a jelek szerint bő évtizede monomániásan kinyír maga körül mindenkit, s a hozzá hasonló kaliberek lelkesen csatlakoznak ehhez. (Nagyobb szellemi kapacitással nagyobb ívű bűntényt lehetett volna kitervelni.)

Mindez világos, a bűnösöket el kell távolítani, ám a felelősség most már leginkább az egyetem vezetését, fenntartóját terheli. Balla Péter valószínűleg a törvénytisztelet jegyében kezdte meg működését, de mire ocsúdott, már rég a Kulcsár-Duplaszabó-maffia kezében volt. Vélhetőleg sokkolódott, amikor rádöbbent, hogy saját családján belül kellene hatalmilag intézkednie. Kutyaszorítóba került, helyzete a klasszikus drámákból ismert: a közösség érdekében kell saját családtagját és annak cinkosait beáldoznia. A lélek megizmosodásához idő kell, de ez már lejárt, itt az utolsó óra (az egyetemen is mindjárt új szemeszter kezdődik).

Lehet, hogy az egyetem fenntartója valóban a választásokra vár, de miért? Mi változik akkor? Újraírják a Bibliát? Érvényét veszti mindaz, amire a vezetőség tagjai professzorként és főként lelkészként valaha felesküdtek? Vagy nyugodjunk bele, hogy megélhetési keresztyének irányítják az egyetemet, és semmibe veszik mindazokat, akik – talán valamilyen furcsa jellemhibából fakadóan – még a körülmények dacára is hisznek az oktatás értelmében, tisztaságában, az ország jövőjében, a krisztusi értékekben?

Itt az utolsó esély, hogy az egyetem saját belügyeként kezelve megoldja a kérdést. Ha ezt nem teszi meg, akkor a korábbi frappáns blogokat cikksorozatként meg kell jelentetni valamelyik országos napilapban – szinte mindegy, hogy politikailag melyik oldalon, a választások előtt biztos érdekes lesz. A szoclib oldal a botrány mellett valószínűleg szívesen foglalkozna azzal is, hogy a Fidesz kulcstörténésze, Kun Miklós is ezen az egyetemen van. (Alkalmazása aligha lehet Szabó András érdeme, ehhez ő kevés. Kun Mikós és felesége történészi munkássága többféleképpen értékelhető, egy biztos: a rendszerváltás előtt akkora pártállami hátszelük volt, mint senkinek a magyar felsőoktatásban.) A másik oldal pedig elemezhetné azt, hogy itt a Jobbik a Szadesszel karöltve tudatosan fokozza az anarchiát, támadva a konzervatív, keresztyén értékrendet, züllesztve a magyar felsőoktatást, az egész országot. Közvetlenül a választások előtt ez még a szavazótáborok összetételére is hatással lehet. Biztos, hogy erre a szerepre van szüksége ennek az egyetemnek?

Sonntag, 10. Januar 2010

Family business. Nur für Verwandte (Családi vállalkozás. Csak rokonoknak)

Három hónappal ezelőtt, amikor az indexről letiltották az első blogjainkat, az újraindítást a Károlin dívó “Uram-bátyámos világ” elemzésével kezdtük:

“Szinte már vicc az a “rokoni” képződmény, ami itt létrejött – írtuk akkor. – A rektori teendőket ellátó rektorhelyettes (Balla Péter) egy püspök (Hegedűs Loránt) veje. Az egyetem legnagyobb karának, a bölcsészkarnak a dékánja (Szabó András), egy püspök (Szabó István) sógora. Ugyanezen kar dékánhelyettese – valójában a bölcsészkar diktátora (Kulcsár-Szabó? vagy Hansági? Ágnes) – pedig egy befolyásos akadémikus (Kulcsár-Szabó Ernő), az akkreditációs döntéseket befolyásoló képzési ági bizottság elnökének a menye.” (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/10/15/nepotism-at-a-hungarian-university-vetternwirtschaft-an-einer-ungarischer-universitat-uram-batyamos-vilag-egy-magyar-egyetemen/, http://karolibotrany.blogspot.com/2009/10/karolisbotranybloghu-betiltasanak.html)

Amikor ezt írtuk, még nem gondoltuk, hogy nem ez a vicc. Az igazi poén, hogy a botrányt kirobbantó csaló és közokirathamisító doktorandusz-tanársegéd, Mészáros Márton, Balla Péter rektor rokona.

A Károli Gáspár Református Egyetem abszurd képződmény, abszurdabb Móricz Rokonok című regényének világánál is. Itt hemzsegnek a rokonok, akik háromféle kategóriába sorolhatók: 1. Befolyásos családok selejtes tagjai, 2. Egymás rokonai, 3. Ennek a két kategóriának a kereszteződései, mint például a dékánházaspár, aki egymásnak is rokona, meg a Dunamelléki püspöknek is.

Néhány rokont említünk csupán a bölcsészkarról, bár bizonyára a többi karon is találnánk példát, ha nem is ilyen koncentrátumban.

A dupla tanszékvezető (Angol, Hermeneutika), Fabiny Tibor, a miskolci püspök, Fabiny Tamás édestestvére. Géher István ELTÉ-s professzor fia-lánya szét van osztva az Angol és a Magyar Tanszék között. Ugyanígy a Szabó András – Petrőczi Éva püspöksógor-házaspár is elvileg a Magyar és az Angol tanszékekre regisztrálta magát, gyakorlatilag azonban mindketten a Magyar Irodalmi stb. Intézetben dolgoznak és azon belül is mindketten ugyanazon kis létszámú, mindössze 4 fős Régi Magyar irodalmi tanszéken – Petrőczi, persze, diploma nélkül! – ahol ezzel máris többséget alkotnak, hiszen szavazategyenlőség esetén a tanszékvezető szava dönt. Ugyanez a helyzet a nevetséges Puritanizmuskutató Intézetben, amely voltaképpen a Régi Magyar Irodalmi tanszék megduplázása, ugyanazokkal a személyekkel, azzal az egyetlen különbséggel, hogy ebben a változatosság kedvéért Petrőczi Éva vezeti férjét, és annak régi magyaros beosztottjait, Bene Sándor docenst és Pénzes Szabolcs óraadót (de hova). A humor fokozása a Kremlinológiai Intézet, amelynek vezetője, Kun Miklós, Kun Béla unokája, beosztottja pedig saját felesége, Gereben Ágnes. Ez annál viccesebb, mert az egyetemen nincs orosz szak, ezért ez a kutatás nem kapcsolódik intézményen belül semmihez. Az egyetem alapító okiratában lefektetett célhoz, a protestáns művelődés kutatásához biztosan nem.

Ha lehet fokozni még a nepotizmus torzszüleményét, akkor ez a Magyar Intézetnek sikerült. Ez nem oktatási egység, hanem nagy családok selejtes sarjainak és beházasodottjainak gyűjtőhelye. Géher professzor fiát, ifj. Géher István tanársegédet, aki itt tanít, míg nővére, Kállay Géher Kata docens az Angolon, már említettük. Szabó András dékánt és magyar irodalmi intézetigazgatót, feleségével, a Puritanizmus stb. intézet igazgatónőjével, Petrőczi Éváva szintén, akik nemcsak egymás beosztottjai, hanem mindketten Szabó István Dunamelléki püspök rokonai. Kulcsár-Szabó (vagy Hansági?) Ágnes docens, az egyetlen egy szem magyar szakjával, nulla nyelvtudásával, az Összehasonlító Irodalmi tanszék vezetője, akárcsak apósa, Kulcsár-Szabó Ernő az ELTÉ-n. Hermann Zoltán docens, duplatanszékvezető (Klasszikus és Modern Magyar), Kulcsár-Szabó (tényleg? nem inkább Hansági?) Ágnes dékánhelyettes szövetségese és csicskása, a néprajzos professzor, Szilágyi Miklós veje, Kovács Árpád rendőrtiszt egykori beosztottjának, Szilágyi Zsófia veszprémi egyetemi oktatónak a férje és Szilágyi Márton, Kulcsár-Szabó Ernő intézetigazgató helyettesének (csicskásának) sógora. Horváth Csaba adjunktus Szávai János ELTÉ-s professzornak, Kulcsár Szabó Ernő beosztottjának a veje. Török Lajos adjunktus feleségestül (Maszárovics Ágnes) oktat a magyar irodalmi intézetben, mint ahogy ezt a „Rabszolgavásár” című posztunkban megírtuk, és mivel nagyon szeretik egymást, Szabó András dékántól és Kulcsár-Szabó (vagy Hansági?) dékánhelyettes asszonytól külön jutalmat kapnak: Török Lajos tanszéki rendszergazdaként még egy fizetést, Maszárovics Ágnes ösztöndíjas doktorandusz pedig Erasmusos pénzt. (Csak úgy zárójelben megjegyezzük: Szabó dékán és K.Szabó dékánhelyettes ezt a két utóbbi, „házastársi pótlékot” kioszthatná olyan doktoranduszoknak is az azzal járó munkával együtt, akik nem kaphatnak ösztöndíjat, noha jobban megérdemelnék, mint ilyen formában jutalmazott kegyenceik.) Mészáros Márton Hegedűs püspök népes családjának tagja, Balla rektor sógora. A rokonok kétszer annyian vannak, mint a nem-rokonok, név szerint Bánki Éva, Bertha Zoltán, Hima Gabriella, Nyilasy Balázs és Szász László. A nem-rokonok egyike professzor, ketten habilitált docensek, a negyedik és ötödik sima docens: egyikük sem tanszékvezető. Tanszékvezetés a Szabó András által vezetett intézetben csak rokonnak jár.

Ezt a pikáns családi tablót egészíti ki a Magyar Nyelvtdományi Tanszék, amelynek korábbi vezetője, Tolcsvai Nagy Gábor, az ELTÉ-s nyelvészprofesszor, Szatmári István veje. Azóta már átvette tőle a tanszéket Honti László akadémikus, akinek a felesége is ugyanazon a kis tanszéken oktat, sőt, két barátnőjét is felvetette oda, hogy a nej ne unatkozzék, bár egyiküknek nincs szakos diplomája.

Idézzük az 1992. évi XXXIII. törvény 41. § (2) bekezdését, amely kimondja, hogy a „magasabb vezető, vezető, továbbá a pénzügyi kötelezettségvállalásra jogosult közalkalmazott munkakörével, vezető megbízásával összeférhetetlen [...], ha közeli hozzátartozójával [...] irányítási (felügyeleti), ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne”.

Szabó András dékán, intézetigazgató, tanszékvezető és felesége négyszeresen sérti meg a fenti törvényt, Honti László egyszer. A többi rokon egyszerűen csak használja rokoni kapcsolatait.

A legdurvábban Kulcsár-Szabó Ágnes, aki MAB-tag és KÁB (Képzési Ági Bizottság)-elnök apósa nevében vetet fel és rúgat ki embereket. Mondhatni, hogy a Károlin ő még ELTÉs és akadémikus APÓSánál is nagyobb ember:

Ő a Károlin a különbejáratú, egyszemélyes MAB.

Freitag, 8. Januar 2010

Stinkende Kohle und Wissenschaft 2. (Szabó András dohánya és tudománya 2.)

2. Stinky Art (Szabó András tudománya)


„Nagy volt a tudósnak az ő tudománya, de mi haszna, ha kevés volt a vágott dohánya.”

(Arany János: A tudós macskája)

Másodszor pedig helyezzük el Szabó Andrást, az irodalomtudomány akadémiai doktorát, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánját a magyar kálvinista tudományosság világában! Hívjuk segítségül ismét a nagy kálvinista költő, Arany János „A tudós macskája” című versét. Ebben olvashatjuk: „Nagy volt a tudósnak az ő tudománya, de mi haszna, ha kevés volt a vágott dohánya.”

Nos, Szabó András egy olyan tudós (?), akinek a költemény szereplőjével szemben rengeteg a dohánya, mint az a poszt 1. részéből kiderült, és nagyon kevés a tudománya, amint az ebből a 2. részből ki fog derüni. Beszéljünk most akkor a tudományról, vagy inkább arról, hogyan szerzi fokozatait Szabó András, a tudós(?)

Szabó emberi (?) portréja után ugyanis nem kevésbé tanulságos Szabó tudósi (?) portréja.

A legelső, ami feltűnik a doktori iskola honlapján: Szabó kutatási témáinak rendkívüli szűkössége.

1. A magyar reformáció irodalma, különös tekintettel Északkelet-Magyarországra.
2. A későhumanizmus irodalma, a német-magyar kapcsolatok.

Ez utóbbi kutatása bizonyára komoly nyelvi nehézségekkel jár a számára: 1998-as habilitációján olyan rosszul beszélt németül, annyi primitív hibákat követett el, hogy egy született német meg se értette volna. A németül tudó magyar jelenlevők visszafordították Szabó hungarizmusait magyarra: így jutottak el ahhoz a gyűszűnyi tartalomhoz, melyet nemrégiben, a habilitáció után tizenegy évvel később hallhattak tőle a Kálvin konferencia akadémiai megnyitóján: hogy sütögették Szenczi M. A. lábát és miért tette képmása mellé a kínzóeszközül szolgáló kereket.

Szabó kutatási témáinak rendkívüli szűkösségét műveltségének korlátozott volta indokolja. Évfolyamtársai mesélik, hogy Szabó mennyit szenvedett, mikor magyar szakosként el kellett olvasni a kötelező olvasmányokat. Kifejezetten utálta a tizenkilencedik és huszadik században született hosszú regényeket, na és a verseket! (Gondoljuk el: vannak emberek, akik ezeket merő szórakozásból olvassák, és nem is az irodalomtudomány akadémiai doktorai!)

Ezzel eljutottunk a legérdekesebb kérdéshez, hogyan lett ebből a műveletlen, életmódja alapján még értelmiségének sem nevezhető emberből az irodalomtudomány akadémiai doktora?

Mint a MTA Doktori Szabályzatában olvasható: a doktori fokozat annak adományozható, aki:

1. tudományos fokozattal rendelkezik,
2. „tudományszakának mértékadó hazai és nemzetközi körei előtt ismert, kiemelkedő tudományos kutatói munkát fejt ki”.
3. „az általa művelt tudományszakot a tudományos fokozat megszerzését követően jelentős, eredeti tudományos eredménnyel gyarapította, azzal hozzájárult a tudomány továbbfejlődéséhez.”

Az első pontnak Szabó formálisan megfelel. Kandidátusi tudományos fokozatát „A késői humanizmus irodalma 1558–1598” című értekezésével szerezte meg. Ennek „kibővített és átdolgozott” változata a jelentéktelen vidéki Hernád Kiadónál jelent meg 2004-ben. A „kibővített” változat mindössze 133 oldal! Ez a rövidség irodalomtudományi munkák esetén már azért is feltűnő, hiszen ennek tartalmaznia kell az idézeteket meg a nyilván terjedelmes bibliográfiát is!

Szabó 2003-ban lett az irodalomtudomány akadémiai doktora. A benyújtott értekezés (?) egy szövegkiadás: Szenczi Molnár Albert naplója. (Megjelent 2003-ban az Universitas Kiadónál).

Ez a könyv (?) tartalmazza a latin nyelvű napló eredetijét, valamint Szabó és mások által készített magyar fordítását. A fordítás első változatát Szabó egyetemista korában készítette el, nem egyedül! Az akadémiai doktori értekezésben viszont már Szabó nagyvonalúan magáénak tekinti az azóta elhunyt Uray Piroska által fordított részeket is.

Mi tekinthető önálló tudományos munkának ebből az értekezésként benyújtott fordításból? A mindössze 50 könyvoldalnyi Bevezetés. Ebben Szabó bőbeszédűen emlékezget gyermekkorára, mikor Szenczi Molnár Albert zsoltárait énekelgette, kitér a debreceni Kántusban folytatott énekelgetésére, egyetemi éveire. Az feltűnő, hogy egyetlen azóta elhalálozott kollégának sem mond köszönetet. (Logikus: mit is várhat az ember egy hullától?) Túláradóan köszöngeti viszont feleségének, Petrőczi Évának, hogy az újrakiadásra „biztatta”. Talpnyalóan hálálkodik viszont külföldi kollégáinak, még szállásadóinak is köszönetet mond. (Tőlük még további szívességeket vár!)

Donnerstag, 7. Januar 2010

Stinkende Kohle und Wissenschaft (Szabó András dohánya és tudománya)

Kitűnő tanulmány érkezett Gadamer nevű munkatársunktól Szabó András "dohányáról" és "tudományáról", melyet 2 részben közlünk - a szerkesztőség.

I. Stinky Chink (Szabó András dohánya)


„Nagy volt a tudósnak az ő tudománya, de mi haszna, ha kevés volt a vágott dohánya.”

(Arany János: A tudós macskája)

Először is helyezzük el Szabó Andrást, az irodalomtudomány akadémiai doktorát, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánját a magyar kálvinista tudományosság világában! Hívjuk segítségül a nagy kálvinista költő, Arany János „A tudós macskája” című versét. Ebben olvashatjuk: „Nagy volt a tudósnak az ő tudománya, de mi haszna, ha kevés volt a vágott dohánya.”

Nos, Szabó András egy olyan tudós (?), akinek a költemény szereplőjével szemben rengeteg a dohánya és nagyon kevés a tudománya. Beszéljünk akkor a dohányról, illetve arról, hogyan szerzi azt Szabó András, az ember (?).

Úgy tűnik, Szabónak az a latin közmondás az életelve: Pecunia non olet (a pénznek nincs szaga). A mondás a római nyilvános vizeldék fizetőssé tételekor keletkezett. A latin szakos Szabó sokat tanult a régi rómaiaktól: az ő pénze még ennél is büdösebb forrásokból származik. Kapott ő már nyolcmillió forintot ajándékba fő szponzorától, Princz Gábortól. Persze nem az azóta jogerősen elítélt bankár privátszámlájáról, hanem a magyar történelem legcsúfosabban csődbe ment bankjától, a rossz emlékű Postabanktól.

Dolgozott (?) ő pénzért a Veszprémi Egyetemen. Itt kötött örök barátságot az orosz szakos Kovács Árpáddal, annyira összemelegedtek, hogy magával hozta Kovácsot, aki igazi fregoli a KRE Bölcsészettudományi Karán: nem ért semmihez, ezért mindenhol bevethető. Pillanatnyilag a MAB által felfüggesztett Irodalomtudományi Doktori Iskolát vezeti. Mivel Kovácsnak csak orosz szakja van, a KRE BTK-n pedig az alapképzésben ez nem szerepel: igazi trouvaille Kovács alkalmazása. NEM ÉRT SEMMIHEZ. Fő tevékenysége mostanában az, hogy helyesírási és stilisztikai hibáktól hemzsegő körleveleket küld, amelyekben elhatárolja magát előző körleveleitől.

Ebből is látható, hogy Szabó hűséges a barátaihoz, mindenhova hurcolja magával őket. Hurcolja feleségét, Petrőczi/Ludvig Évát is. Veszprémben tartott a nagyságos asszony egy kis horror show-t, versírókurzus címen: képzeljük csak el, az osztályelső úgy írt, mint Petrőczi! Utána Rév-Komáromba vezetett az útjuk, ahol euróban kapják a fizetésüket azért, hogy az ottani magyarokban az elviselhetetlenségig fokozzák az anyaországiak iránt érzett utálatot és megvetést.

De a dékánházaspár legszívesebben nem keresi, hanem kapja a pénzt meg minden mást. Amikor 50 négyzetméteres paneljükből a főváros legrosszabb hírű lakótelepéről beköltöztek belvárosi 140 négyzetméteres luxuslakásukba, a KRE fizette a lakás árának egy részét (Princz Gábor is besegített, tudjuk), valamint a teljes, luxus színvonalú felújítást is. Hiányzott a berendezés: de erre is volt testvéri megoldás. Az örökös nélkül elhunyt református emberek hagyatékából szolgálták ki magukat: antik bútorokat, kincseket érő csillárokat, szőnyegeket, festményeket szállítottak az egyetem által fizetett kamionok a Mátyás utcába. Ezek között fényképezteti magát Szabó és Petrőczi, ezeket mutogatják „családi örökségként”, beleértve a falakon függő olajportrékat, az ezeken ábrázolt embereket azóta „őseik”-ként adoptálva.

De nincs olyan kicsi fillér, amiért nem szégyellnének meggörnyedni. Az egyetemi fogadásokon kibővített családjukkal együtt vetik rá magukat az ennivalóra. Kalandozó utakat folytatnak német, holland, angol, sőt skót testvéreinkhez: az utolsó piculát is kirázzák a zsebükből éppúgy, mint a külföldön élő kálvinista magyarokéból. Gömöri György, Kabdebó Tamás sokat tudna erről mesélni!

Gyerekeik rájuk ütöttek: Évike lányuk egyszerre 16 (!!!) bundát zsákmányolt a holland szeretetszolgálattól. Efféle gazdálkodás mellett nem csoda, hogy mindkét gyermekük, András és Évike is tekintélyes budapesti öröklakásokat mondhatnak magukénak! S mindez a gazdagodás Szabó professzorságának illetve helyettes és rendes dékánságának (olykor helyettes rektorságának) tizenkét éve alatt. 1998 tavaszán a lerobbant panelban laktak, még bútoruk se volt, Petrőczi pedig turkálókból öltözött. Most is ezt teszi egyébként, csak a fizetésről szokott le. Helyesebben versekkel „fizet” a rongyokért. Ez Szabónak és családjának „emberi” arca.

Sonntag, 3. Januar 2010

Wieviel Stimmen hat der Dekan? (Hány szavazata van Szabó András dékánnak a Kari Tanácson?)

A Kari Tanács (továbbiakban KT) minden tagja elvileg 1 szavazattal rendelkezik. A dékán is. Eddig legalábbis így volt. Ezért a korábbi dékánokat néha le is szavazták.

A Szabó András által vezetett KT egyhangú vagy közel egyhangú döntéseket hoz, ami korántsem az egyetértés jele, hanem inkább a demokrácia megszűnéséé, a diktatúra kiépüléséé.

A Károli SzMSz-e (http://www.kre.hu/portal/images/data/kreszmszegys.pdf) szerint a Jogi Kar Tanácsában a HÖK-öt annak elnöke és négy választott tagja, azaz összesen öten képviselik (§41), a Hittudományi Kar tanácsában (§43) és a Nagykőrösi Tanítóképző Főiskolai Kar tanácsában (§44) pedig 1-1 hallgató. A BTK Tanácsában az egyetemi SzMSz §42. szerint nincs meghatározva a hallgatói képviselet számszerű aránya, a hallgatókat csupán egy határozatlan többes szám jelzi – nem véletlenül. Ez a szám ugyanis 15 fő, tizenötszöröse mind a nagykőrösi TFK-nak, mind a HTK-nak, és háromszorosa az ÁJK-nak.

A törvény szerint a hallgatók aránya az oktatókénak maximum egyharmada lehet. A Szabó András féle KT nemcsak kimeríti ezt a maximumot, hanem gyakorlatilag messze meghaladja. Tévedés volna azt képzelni, hogy ez a hallgatók fontosságát jelzi. Nem: a BTK-s HÖK = szavazógépezet. A tizenöt hallgatói szavazat hozzáadódik a dékáni szavazathoz, így Szabó Andrásnak nekifutásból 16 szavazata van.

Ez azonban még távolról sem az összes. A két dékánhelyettesi szavazat, Kulcsár-Szabó Ágnesé és Bíró Máriáé, továbbá a rektorhelyettes Györgyiné Koncz Judité, aki a 3 éves zenepedagógiai végzettségével másképp nem is lehetne a BTK-n, ahol semmi keresnivalója, szintén a dékán szavazatát erősíti.

Ezzel eddig Szabó Andrásnak 19 szavazata van. De lássuk tovább.

A nem tanszékvezető, sőt alkalmas szak nélkül semmilyen tanszékhez sem tartozó, orosz szakos nyugdíjas, Kovács Árpád szintén bent van a KT-ban, 1 további szavazatot hozva a dékánnak, vagyis már 20 dékáni szavazatnál tartunk. (Hogy hogyan kerül a csizma az asztalra, arra még visszatérünk.) Szabó András másik trollja, Hermann Zoltán egyedül 2 szavazattal rendelkezik, hiszen a BTK-n két tanszéket ül meg egyetlen – igaz, óriási – fenékkel (emlékeztetőül: a Klasszikus Magyart a nála szakmailag kvalifikáltabb Nyilasy Balázs habilitált docens elől foglalja el, a Modern Magyart pedig, azon kívül, hogy ehhez a területhez szakmailag semmi köze, egy professzor – Hima Gabriella -, egy habilitált docens – Bertha Zoltán – és egy szakmailag rangosabb docens – Szász László – elől). Velük együtt már 22 szavazata van a dékánnak a KT-ban.

Ehhez a 22-höz hozzáadódik az újonnan létesített Színháztudományi Tanszék szavazata, akik tesületileg lojálisak Szabó Andráshoz, miután nem Veszprémbe kell lejárniuk haknizni második fizetésükért; a Károli csak egy buszmegállónyira van fő munkahelyüktől, a Színháztudományi Egyetemtől. Velük együtt már 23 a dékáni szavazatok száma.

De még ez sem minden. Azokat a tanszékvezetőket, akiknek esetleg ellenszavazatuk lehetne a KT-ban, szép csöndesen lecserélik, és trollokat ültetnek helyükre: a már említett Hima Gabriellán kívül ilyen sorsra jutott Kopp Erika, Gergely András, Vass Csaba, Komlósi Piroska stb. Utódaik további 3 szavazattal gyarapítják Szabó András dékán szavazatainak számát (eddig 26).

A Kar oktatói állományába nem tartozó alkalmazotti képviselőre is a dékán tesz javaslatot (1), mint ahogy a szakalkalmazottra (1) is. Ez további két szavazatot jelent, azaz 28 biztos szavazata van a dékánnak, hiszen hogyan lehetne ilyen mechanizmus mellett a dékáni javaslatot leszavazni?

A szavazatjavítási trükkök mellett vannak hangulatjavító trükkök is. Ha egy tanszékvezetőt távollétében olyan munkatársa képvisel, aki kényelmetlen kérdéseket tesz fel, az a következőn már nincs ott. Így került a KT-ba pl. a magyar nyelvészet képviselőjeként Fóris Ágota, akinek nincs magyar szakja – N.Császi Ildikó helyett, akinek nemcsak magyar szakja van, hanem logikus, a kari vezetést zavarba ejtő kérdései is.

A szavazók gerincét azonban a 15 fős HÖK alkotja, amely mindig teljes létszámban ott van, szemben az oktatókkal, akiknek legtöbször a fele sem jelenik meg az üléseken, így a HÖK gyakorlatilag mindig többségben van. A HÖK-nek megvan ugyanis az a másik előnye, hogy sokan vannak, és a kutya se veszi észre, ha a regisztrált tagok helyett netán mások szavaznak. A lényeg a 15-ös szám, ami mindig megvan.

Éles helyzetben a koreográfia is a HÖK-re épül. Pl. Kopp Erika kiszavaztatása László Márton HÖK-elnök segítségével, aki szavazás előtt közvetlenül bejelenti Györgyiné rektorhelyettes asszony friss, előző napi habilitációját, amivel az kiüti a szakmailag összehasonlíthatatlanul jobb Kopp Erikát (tegyük hozzá, Györgyiné habilitációja önmagában botrány, hiszen összesen 13 publikációra történt, amelyek többségét ő maga helyezte el rektorhelyettesként – pozícióját használva – az általa szerkesztett károlis egyetemi lapban, a Studia Caroliensisben). Néhány hónappal később László Márton HÖK-elnök ezért a KT-alakításáért Szabó András dékántól a Kálvin téri templomban kitüntetést kap.

A HÖK nem a hallgatók érdekvédelmi szervezete tehát, hanem a kari vezetés zsoldos hadserege. Világosan bizonyítják ezt a HÖK-ösöknek ilyen-olyan formában juttatott összegek, többek között az ösztöndíjak elosztása a Karon: HÖK-ösök 2-es-3-as átlagra is kapnak, míg kitűnő és jeles nem HÖK-tagok nem. A HÖK szakmai kérdésben nem illetékes, mégis ő dönti el, kit nevezzenek ki tanszékvezetőnek, kit alkalmazzon az egyetem, ki kerüljön be a Kari Doktori és Habilitációs Tanácsba. A jelölteket / pályázókat sokszor nem is ismerik. Mégis pontosan tudják, mikor kell az igent és a nemet aláhúzni. Csak két példa. A teljesen ismeretlen debreceni Simon Attila és az ELTÉ-s Eisemann György megválasztása. Mindketten részt vettek abban a bizottságban (utóbbi elnökként), amely Mészáros Márton meg nem írt disszertációjára 100%-ot adott. Honnan tudták, hogy igennel kell szavazni rájuk? A KT jegyzőkönyvei szerint nem a KT-ülésen szerezték be az információt: a pályázati anyagok ugyanis el sem jutnak a KT elé, azokat az ún. Kari Tudományos Tanács már előre értékeli és véleményezi.

Itt térünk vissza Kovács Árpád KT-tagságára. Hogy kerül egy nyugdíjas, orosz szakos, semmilyen tanszékhez nem tartozó oktató a KT-ba? Úgy, hogy ő a Szabó András és Kulcsár-Szabó Ágnes által kreált Kari Tudományos Tanács elnöke, titkára pedig – mily meglepő! – az ezt a testületet kiagyaló Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettes. Tudományos Tanács az SzMSz szerint csak egyetemi szinten állítható fel (http://www.kre.hu/portal/images/data/kreszmszegys.pdf, §26.), és nem kari szinten, de még ott sincs olyan jogköre, amilyent a kari vezetés vindikál neki. Ez a szerv ugyanis előzsűrizés címén már eleve eldönti az állás- ill. különböző funkciók betöltésére kiírt pályázatok sorsát. Vagyis a döntéshozatal személyi kérdésekben már a színfalak mögött megtörténik. A HÖK-nek a kari vezetés még a KT előtt megsúgja, hogyan szavazzon. Ez a jegyzőkönyvek tanúsága szerint nem történhet másként.

Hány szavazata van tehát Szabó András dékánnak?

Legszerényebb számításunk szerint eddig 28, de akkor még nem említettük a Szabó dékánhoz kutyamód hűséges Fabiny Tibort, aki szintén 2 tanszék (Angol és Hermeneutika) nevében, tehát 2x szavaz, vagy Bíró Mária dékánhelyettes tántoríthatatlan hívét, a már 72 éves, és éppen ezért még tanszékvezető Pálóczi Horváth Andrást. Ezzel már 30 felett jár Szabó András szavazatainak száma.

Egy-egy KT-on 25-30 fő van ténylegesen jelen (a többi hiányzó). A KT fenti összetétele alapján a dékáni többséget a HÖK egyedül is képes biztosítani. Azaz Szabó András és bandájának többségi szavazata eleve be van építve a KT jelenlegi struktúrájába.

Ami a Kari Tanácson zajlik, az semmi esetre sem tanácskozás, és végképp nem törvényes szavazás.

KT = KK: KutyaKomédia.

Freitag, 1. Januar 2010

Einen guten Rutsch! (Boldog új évet!)

Ezúton kíván boldog új évet olvasóinak a jnnsclvn blog szerkesztősége.

Örömmel tájékoztatjuk barátainkat és vitapartnereinket, hogy blogunk olvasóinak száma épp Újév napján érte el a 10.000 főt. (Már meg is haladta.) Minden nap ott vagyunk blogunkkal a toplistán, és posztjaink is ott vannak a nap legolvasottabb írásai között.

Az új évben is folytatni kívánjuk tevékenységünket, mindaddig, míg a protestáns szellem és erkölcs meggyalázóit végre eltávolítják a református egyetemről, és elérjük célunkat, a református egyetem működésének az alapító okirat szellemében való helyreállítását, és ezáltal a református egyetem jóhírének visszaszerzését.

BUÉK minden olvasónknak!