Freitag, 14. Mai 2010

András Szabó’s degree 2. Forderung und Leistung (Szabó András nagydoktorija 2. Követelmény és teljesítmény)

I. Doktori követelményrendszer az irodalomtudomány szakterületén

1. A kérelmező formátum-vizsgálata

Akadémiai doktori cím elnyeréséért pályázó munkáját akkor lehet nyilvános vitára bocsátani, ha a pályázó szakterületén kiemelkedő színvonalú, közismert, a kutatásban és felsőoktatásban széles körben használt tudományos eredményeket ért el. A pályázó legyen a tematikája megszabta körben országosan is elismert, egyúttal pedig, szakirányának keretei között, egyenrangú résztvevője a nemzetközi tudományos életnek, akinek eredményeit határainkon túl is ismerik és értékelik. Vállaljon jelentős szerepet a tudományos kutatói utánpótlás képzésében. A formátum értékelésében figyelembe kell venni az irodalomtudomány specifikumait, egyrészt nemzeti jellegét, másrészt az irodalommal, az irodalmi beszédmóddal való megszüntethetetlen módszertani kapcsolatát.

2. A pályázat beadásának minimális feltételei

(a) Követelményeknek megfelelő disszertáció vagy megjelent könyv vagy doktori tézises összefoglaló.

(b) Két, jelentős eredményeket hozó, könyvesbolti terjesztésbe került szaktudományos könyv (egy kérdéskör monografikus feldolgozása vagy olyan tanulmánykötet, amelynek darabjai szerves egészet alkotnak, illetve olyan szövegkritikai kiadási munka, amely a kiadásra kerülő szerzői szövegen túl könyvnyi terjedelmű, jelentős szakmai hatású, kutatási tartalmú apparátussal rendelkezik).

(c) Rendszeres, magas szintű szakirodalmi tevékenység:

i) A PhD (kandidátusi) fokozat megszerzése óta tekintélyes folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben megjelent legalább 30 nagyobb tanulmány, melyek közül legalább 15 nemzetközileg is értékelhető, azaz tematikájában, módszertanában elfogadható lenne más nemzeti irodalmak irodalomtudományában is. A tudományos közlemények számának megítélésekor súlyozottan lehet figyelembe venni a nemzeti tudományosságban alapvető és/vagy nemzetközi érdeklődésre számot tartó kézikönyvek elkészítésében való érdemi szerzői vagy szerkesztői részvételt.

ii) Ezek közül mintegy 15 tanulmány idegen nyelven jelent meg, és

iii) Az idegen nyelvű munkáknak mintegy fele külföldön került publikálásra.

(d) Nemzetközi tudományos kongresszusokon meghívott előadóként való szereplés, konferenciákon üléselnöki, szekcióvezetői felkérés, rangos külföldi egyetemeken tartott előadás vagy vendégprofesszori tevékenység. Magyar és/vagy nemzetközi konferencia szervezése. Részvétel magyar és/vagy nemzetközi folyóiratok szerkesztőségében, tudományos tanácsadó testületében.

(e) A kutatási területnek megfelelő hazai és külföldi idézettség, elfogadottság:

– recenziók a megjelent munkákról;

– a jelenlét adatai a nemzetközi bibliográfiai adatbázisokban …;

– idézettségi adatok …

f) Egyetemi doktori programokban alapító belső tagként, külső tagként való részvétel; doktori dolgozatok konzulensi, témavezetői feladatai, OTDK-n résztvevő hallgató témavezetője…

A 2. (a) pontosítása: Követelmények a doktori műre és a tézisekre vonatkozóan

1) Doktori műként olyan munka fogadható el, amely egy kérdéskört új szempontok szerint, eredeti meglátásokkal, monografikus igénnyel dolgoz fel. Doktori műként a fenti ismérveknek megfelelő, a megelőző három évben megjelent önálló könyv is benyújtható. Szintén beadható rövid értekezés, amely a kérelmező önálló tudományos tételeit foglalja össze, továbbá olyan forráskiadás (szótár), amelyben a kérelmező általa feltárt vagy ki nem adott eredeti forrást (elsőként készített vagy gyökeresen átdolgozott szótárt) tesz közzé igényes bevezető tanulmány, kritikai apparátus és értelmező jegyzetek kíséretében. A doktori mű terjedelme jegyzetekkel együtt (de egyéb apparátus nélkül) legalább 200 oldal legyen (másfeles sortávolsággal).

A követelményrendszer olvasható itt:

http://www.mta.hu/index.php?id=3728

Mi teljesül ebből Szabó András esetében?

1. A formátumvizsgálatból semmi. Szabó András kutatási területe szűk: Szenci Molnár Albert nem tartozik a magyar irodalom élvonalába, még ha a feldolgozás alacsony színvonalától és tudománytalanságától el is tekintenénk. Ezek az eredmények azért sem hasznosíthatók, mert Szenci önmagában nem tananyag, régi magyar irodalomból a Károlin nincs MA, doktorandusz pedig csak akkor jelenkezik régi magyar irodalomból, ha állást (Pénzes Tiborc Szabolcs) vagy ösztöndíjat kap érte cserébe (Venásch Eszter az ELTÉ-ről, Ciczka Katalin, ő károlis volt), tehetségesebb hallgatóktól véve el a helyet – hatalmi szóval, magától értetődik, vagy a munkahelye fizeti a képzést, ő pedig csak a hallgatói kedvezményeket veszi fel, nem csinálva a témájával semmit (Faragó Ildikó, egyébként Patrőczi Éva témavezetettje, akinek nincs magyar szakja, Faragó Ildikó pedig nem tud angolul és nem ért a puritanizmushoz, ezért rejtély, mit alkotnak immár 7 éve együtt „tudományosan”).

2. A pályázat beadásának minimális feltételei

(a) Nincs disszertáció.

(b) Egyetlen jelentős szakkönyve sincs, nemhogy kettő. Ami könyve forgalomba került, az nem a PhD-ja óta íródott, hanem felbővítve is csak 133 oldalnyi (fedlappal, belső borítókkal együtt) kandidáttusi értekezése, azaz nem számítható be a szabályok szerint, azonkívül, hogy teljesen jelentéktelen, önálló eredményt nem tartalmaz. A szövegkritikai kiadási munka – idézett követelményrendszer szerint – a két előfeltétel egyike kellene hogy legyen, nem maga a disszertáció, de ez sem teljesül. Szenci Molnár Albert naplóját nem Szabó András adta ki először, hanem Dézsy Lajos, Szabó András pedig – ezt a kiadást felhasználva – újrakiadta. Sehol sem szerepel a követelményrendszerben, hogy újrakiadásra, a PhD megszerzése óta publikált új monográfia nélkül MTA doktori címet lehetne szerezni. A műre vonatkozó speciális követelmény pedig egyértelműen leszögezi, hogy annak „ki nem adott eredeti forrás”-nak kell lennie, „igényes bevezető tanulmány”-nyal. Érdemes elsétálni az MTA könyvtárába, és átlapozni ezt a bevezető tanulmányt (rövid, negyvenegynéhány oldal), hogy kiderüljön, mit ért igényességen Szabó András és a három opponens.

(c) A publikációs követelmény egyértelműen 30 nagyobb tanulmányt ír elő a PhD megszerzése óta, ezzel szemben Szabó Andrásnak 3 aprócska tanulmánya volt; a felének, azaz 15-nek idegen nyelvűnek kell lennie, mely utóbbi felének külföldön kellett volna megjelennie. Eltekintve attól, hogy szigorú értelemben egyetlen publikáció sem felel meg a követelményeknek, továbbá attól, hogy az idegen nyelvű nem önálló tanulmány, hanem az egyik magyar szöveg fordítása, egy sem jelent meg külföldön, hanem az az egy fordítás is Budapesten, Szabó András kiadásában 1999-ben, amikor dékánhelyettesként éppen átvette Tenke Sándor rektorral együtt Orbán Viktor 2 milliárd forintos állami támogatását és eltakarította az útból Kulin Ferenc dékánt (első alkalommal, mert volt még egy második is). A 11 oldalnyi szöveg lefordíttatása és publikáklása előtt nem volt tehát pénzügyi akadály. A 3 tanulmány közül csak 1 jelent meg szakfolyóiratban, a legrövidebb, a 7 oldalas, ami „nagyobbnak” jóindulattal sem nevezhető. A 11 és 14 oldalas pedig ún. „Festschrift”-kiadvány (azaz alkalmi, születésnapi köszöntőféle vegyes minőségű kötetekről van szó). A 2 (c) követelménynek Szabó András nem tudott megfelelni – még úgy sem, hogy dékánhelyettesként pénzügyi eszközöket is igénybe vehetett (fordíttatás, kiadás).

(d), (e), (f) Erről semmilyen információt nem tudunk meg a „tézisfüzetből”. Talán azért, mert ezekben a rovatokban Szabó Andrásnak nem volt mit feltüntetnie.

Összefoglalva: Szabó András nem felelt meg az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály minimális feltételeinek sem, hiszen a speciális követelményrendszer csak a minimumot tartalmazza (ld. 2. pont). A fokozatot ennek ellenére megkapta. Csak a fokozat után járó pótlék, amit azóta erre felvett, több mint 4 millió forint. Nem beszélve a hatalomról, amire ez a cím feljogosította.

Mittwoch, 12. Mai 2010

András Szabó’s degree. 1. Documents (Szabó András nagydoktorija. 1. Dokumentumok)

Szabó András teljhatalma a református egyetemen MTA doktori (köznapi nevén “nagydoktori”) címén alapul. Szeretnénk megmutatni, mire, milyen “tudományos teljesítményre” kapta ezt a fokozatot. Első lépésben közöljük 1. a meghívót az akadémiai vitára, 2. a téziseket, végén azzal a publikációs jegyzékkel, mely a szerzőnek a disszertáció tárgykörében megjelent írásait tartalmazza. Majd egy következő posztban feltesszük a doktori fokozattal szemben támasztott hivatalos követelményeket, végül összehasonlítjuk a kettőt.
Dokumentumok (tézisek, publikációs jegyzék) feltöltését ld. itt:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/05/11/andras-szabos-degree-1-documents-szabo-andras-nagydoktorija-1-dokumentumok/

Montag, 10. Mai 2010

Szabó versus Szabó (Szabó kontra Szabó)

Szabó András irigységének egyik tárgya – és ebből kifolyólag egyik áldozata –, Szentmártoni Szabó Géza, még életében érettségi tétel lett. Az, ami Szabó András még halála után sem lesz.

Szerző: Volt károlis hallgató

Ki is az a Szentmártoni Szabó Géza? A Károli bölcsészkarának első hallgatói és még néhány későbbi évfolyam is jól emlékszik színes, eredeti egyéniségére, izgalmas, lelkesítő előadásaira. Az induló károlis bölcsészoktatói gárdában két Szabó nevű tanárunk volt. És mindkettő régi magyaros. De mekkora volt a különbség Szabó Géza és Szabó András órái között! Az elsőre tanulni, a másodikra pedig aludni jártunk. Ez nem volt titok Szabó András előtt, így aztán Szabó Gézát is utolérte a legjobb károlis oktatók végzete: csöndben és feltűnés nélkül áldozatul esett a mániákus, irigy, frusztrált pszichopata nyírógép, Szabó András konzekvens, minőségrontó tevékenységének, azaz csöndben és feltűnés nélkül felszívódott a Károliról, mint mindenki, akire Szabó András szakmailag féltékeny. És ő sem szabad akaratából tűnt el …

Szentmártoni Szabó Géza is Kelet-Magyarországon született, ő is református lelkészcsaládban, mint Szabó András, alig pár évvel korábban. Az érettségi után, a debreceni Református Teológiai Akadémiára járt két esztendeig, majd a 1971-1973 között a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozott. Ekkor iratkozott be az ELTÉ-re, és ilyen módon évfolyamtársa lett Szabó Andrásnak. Az Eötvös József Collegium tagjaként 1978-ban történelem-latin szakon végzett. Először az OSzK munkatársa lett, közben 1983-tól három évig az MTA Irodalomtudományi Intézetében volt ösztöndíjas. 1987-óta az ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszékének oktatója. 1996-tól a Régi Magyar Költők Tára XVI. századi sorozatának szerkesztője. Fő kutatási területe Balassi Bálint életműve és a XVI. század irodalma, valamint a hozzá kapcsolódó zenei és ikonográfiai kérdések. Most pedig egy szenzációs Janus Pannonius felfedezés fűződik a nevéhez…


Szenzációs irodalmi felfedezés


Előkerült a Janus Pannonius-életmű hiányzó darabja


Szentmártoni Szabó Géza az ELTE BTK régi magyar irodalmi tanszékének

oktatója. […] Kutatómunkája során a véletlenek is segítették, így jutott a páratlan

irodalmi felfedezéshez: megtalálta a reneszánsz költőóriás egy eddig csak

felerészben ismert alkotásának teljes, hibátlan szövegét. Szabó Gézával az

egyetemen beszélgettünk.

[…]

Somogyi F. Anikónak a Magyar Hírlap 2009. okt. 10-i számában megjelent interjúját Szentmártoni Szabó Gézával május 3-án hétfőn megismerte minden magyar érettségiző diák. Ez volt ugyanis az idei középszintű magyar érettségi első feladata: http://www.eduline.hu/segedanyagtalalatok/3618-magyar_nyelv_es_irodalom_erettsegi_2010_kozepszint.aspx (és meg kell nyitni a dokumentumot).

Szentmártoni Szabó Géza interneten olvasható önéletrajza elhallgatja, hogy 1993 és 2005 között a Károlin is oktatott. Egészen addig, míg Szabó András adminisztratív karrierje meg nem indult meredeken fölfelé. Szabó Géza a hasonló életrajzi háttér ellenére mindenben ellentéte Szabó Andrásnak. Szereti a szakmáját, és nem érdekli se hatalom, se karrier. Lebilincselő előadó, népszerű oktató, kreatív, eredeti kutató. Korrekt, becsületes ember, kiváló humorérzékkel. Mindamellett vonzó férfi. Nem csoda, hogy ezekkel a tulajdonságaival állandó eperohamokat váltott ki Szabó Andrásból, aki utolérhetetlen vetélytársat lát benne, mióta csak ismeri. Ezen csak egy módon lehetett segíteni, mégpedig gyors eltávolítással a református egyetemről, hogy a hallgatók ne észleljék a különbséget a két Szabó között. Ha eltűnik Szabó Géza, eltűnik a mérce, és Szabó András aggály nélkül lehet olyan unalmas, közhelyes, monoton, egyszóval szürke, mint az egyénisége, mert minden hallgató azt fogja hinni, hogy a dögunalom az anyagból fakad, nem pedig a személyiségből. Csak aki már hallgatta Szabó Gézát, tudja, hogy mennyire át lett verve azzal, hogy most már kötelezően Szabó Andrást kell hallgatnia helyette. Mert hogy egyáltalán nem mindegy, melyik Szabó beszél a régi magyar irodalomról. Lehet erről érdekesen is beszélni, csak Szabó András nem tud. Nem az anyag hibája, hanem Szabó Andrásé, hogy mindenki úgy zuhan álomba a szavaitól, mintha kloroformmal verték volna fejbe.

Egészen addig, míg Szabó András ellenségei voltak hatalmon, Szentmártoni Szabó Géza zavartalanul taníthatott a Károlin. Csak akkor kellett eltűnnie, mikor régi barátja, egykori évfolyamtársa, kollégiumi szobatársa, régi magyaros kollégája, Szabó András került – Kulin Ferenc dékán helyetteseként – vezető pozícióba. Akkor megpecsételődött a sorsa.

Szabó András, mielőtt Szabó Gézát Kulin Ferenccel kirúgatta volna, tett néháy tiszteletkört a karon, és elmondta fűnek-fának, hogy mekkora senki ez a Szabó Géza, ittléte teljesen felesleges, hiszen még PhD-ja sincs. Mennyivel jobb választás ehelyett régi magyar irodalom oktatására a saját felesége, Petrőczi Éva (akinek magyarból diplomája sincs). Sikerült Kulin dékánt meggyőznie, aki kerülte a konfrontációt erőszakos és alattomos helyettesével, és inkább mindent ráhagyott, holott tisztában volt a szakmai és emberi kvalitásbeli különbségekkel a két Szabó között. És gyávaságából kifolyólag döntött a rossz megtartása és a jó elküldése mellett.

Így szabadult meg a Károli az ország egyik legjobb régi magyaros oktatójától.

Donnerstag, 6. Mai 2010

Verspaeteter Lohn für das Maedchen für alles (Mammon-szerzetes megkésett bére)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem
tisztelettel meghívja Önt

Eisemann György
habilitációs előadására.

Az előadás címe: Írás és beszéd viszonyításának poétikája Kemény Zsigmond, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán néhány művében
Az előadás időpontja: 2010. május 10. 16 óra
Az előadás helye: ELTE Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsterem (Bp. VIII., Múzeum körút 4/A)



Végre, végre, végre! Erre is sor kerülhet. Kivárta, kiérdemelte.

„Mammon-szerzetes” megkapja hétfőn jutalmát a „Nagy Pénztárnoktól”. Pontosan úgy, ahogy Ady Endre vagy 100 évvel ezelőtt megírta.

Eisemann György, a Maedchen für alles habilitálhat. Nem veszett kárba az a sok nyál, nem volt hiába az a sok nyelvcsapás, az 59. évében járó docens, Kulcsár-Szabó Ernő beosztottja, mindenese, igazgatóhelyettese eljutott a professzorság előszobájáig. Ha szerencséje lesz, talán még 1 perccel a 60. születésnapja előtt beljebb is juthat. Talán még sikerül a nála 15 évvel fiatalabb másik igazgatóhelyettes, a Hermann-sógor Szilágyi Márton előtt befutnia.

Eisemann György ezért a professzori címért, amellyel majd – reményei szerint – nyugdíjba mehet, mindent feláldozott. Az ifjúságát, az élet örömeit, lemondott a szexről, házasságról, szűzies, önmegtartóztató életet élt, mindent egy lapra téve fel. Szülei lábujjhegyen szolgálták ki érdi családi házukban, hogy fiuk készülhessen a nagy szakmai karrierre. Ez a készülődés egy életen át tartott és még mindig tart. 2008 decemberében aztán sor került az első nagyobb lépésre: nagyfőnöke, Kulcsár-Szabó Ernő megengedte neki, hogy megvédje akadémiai doktori értekezését egy átfogó, azaz semmitmondó témáról, „A későromantikus magyar líráról”. Az értekezés hosszú volt, és ezzel arányosan hosszú a hibák lajstroma. S. Varga Pál debreceni professzor opponensi véleményében másfél órán keresztül sorolta a szakmailag gyatra, hibás, tarthatatlan állításokat. A másik két opponens, H. Korompay János és Zentai Mária rövidebben, de nem kevésbé kíméletlenül bírálta a védésre benyújtott disszertációt. A Mester, KszE elégedetten nyugtázta ezt, elvégre kis szerzetese örüljön a kegynek, de ne galoppírozza el magát, legyen tudatában, hol a helye. A Mester, persze, gondoskodott megfelelő védelemről is. Ki mást is ültetett volna a bizottságba, mint a magyar irodalomhoz mit sem konyító Kovács Árpádot, aki csak orosz szakos diplomával rendelkezik, de még gimnáziumi szinten sem ismeri a magyar irodalmat, hiszen “orosz érettségivel” keveredett át Kárpátaljáról magyar földre, és ezen a gyanús papíron a magyar irodalom ismeretét nem tanúsítja semmi.

2009-ben aztán Eisemann átlépte az utolsó határt is: a becsületét áldozta fel karrierjéért. 100%-kal átvitt doktori értekezésként egy 24 oldalas kiollózott töredéket, ami ki volt egészítve egy mások által írt, másról szóló további 30 oldallal. Ez volt az emlékezetes Mészáros-Eisemann csalás a Károlin. De úgy látszik, hogy egy habilitációnál az etikai alkalmasságot senki sem vizsgálja. Holott ez a belépő az egyetemi előadástartásra, az ifjúság oktatására és nevelésére. Vajon mire oktatja majd a magyar ifjúságot az az Eisemann, aki közel 60 évesen bizonyította talpnyalásban és csalásban való jártasságát is, egyéb erényein kívül? Mert legfőbb erénye a feltétel nélküli parancsteljesítés. Ebben Pál József ikertestvére. Nem véletlen, hogy a károlis csaló Mészáros Márton Eisemann kezéből egyenesen Pál József kezébe került. Meg sem érzi majd a különbséget. (Pál József már április 9-én kiállította az okiratot Mészáros Márton tíz nappal későbbi, április 19-i sikeres, szegedi doktori szigorlatáról. Aki nem hiszi, keresse meg a MAB-nak írt Balla-féle levélben a vonatkozó utalást.)

Ez után a botrányos ügye után Eisemannt nem zárták ki a köztestületből, egyetemen oktathat, sőt, habilitálhat, és a 60. születésnapja körül majd professzor lehet. 20 évvel idősebben, mint ahogy főnöke menye, Kulcsár-Szabó Ágnes lehetett volna ennek a Maedchen für allesnek a jóvoltából – a semmire, monográfia nélkül, értelmetlen, zavaros, csokorba kötött írásai alapán, amelyek annak a családnak az erkölcs-szellemi tőkéjével kerültek kiadásra, amelybe Ágnes asszony beházasodott. Maedchen für alles egy évvel ezelőtt kilógó nyelvvel és ebi alázattal loholt át az ELTÉ-ről a Károlira, hogy seperc alatt nyélbe üsse főnök úr menyének habilitáltatását. Akkor az arcukra estek mind a ketten. Eisemann már kiheverni látszik az arc-sebét. (Ideje, hogy újat kapjon.) Ágnes asszony még nem. (A lelki sebét sem.)

Mi viszont már látjuk lelki szemeinkkel Eisemannt, mint Mammon kiöregedett szerzetesét, szűz papját, aki „Babylon sötét vizeinél” Mammon talpát nyalogatja, és nyálcsorgatásban versenyt váladékozva a habokkal, fohászkodik e megkésett kegyért, mármint a professzori belépőért bálványának, Kulcsár-Mammonnak:

Zúgd, hogy ez így jó s rongyságom nem átok, /Dervised vagyok, boncod, szent barátod, /Arany elkerül s elkerül az Élet / S örömödből van kincsekből kitudott / Bús, szűz életű, szegény kis cseléded.

Most már az „Arany” sem fogja elkerülni, dőlni fog a lé, de minek? Túl késő. Most már lével együtt is elkerülik az élet örömei. Nem marad más háta, mint tovább fohászkodni Mammon-Kulcsárhoz, hogy részesítse őt továbbra is azokban a „kegyekben”, amelyekben eddig:

Engedd, hogy legyek szűz, szerzetes, árva, /Engedd, hgy fagyjak boldog jégszoborrá, / S boldogan zengjen téged ez a hárfa.

Aki még nem látta élőben ezt a Maedchen für allesbe oltott Mammon-szerzetest, az feltétlenül nézze meg őt hétfőn, és hallgassa meg térden állva zengendő szerenádját Mammon-Kulcsárhoz. Legyen szemtanúja, hogyan fogadja ez az ifjúságából kitúrt kis szerzetes Mammontól, más nevén a Nagy Pénztárnoktól a késői alamizsnát, a habilitációt.

Ha szerencsénk van, talán még a Nagy Mammon-Pénztárnok jutalmazó gesztusának is tanúi lehetünk, amint ezt mondja majd szegény, kifacsart, kiöregedett kis dervisének:

„Elpoklosodtál: itt a bére… Eredj… Ki vagy fizetve, béna koldus, / S most meg fogsz halni.”

Freitag, 30. April 2010

Der Informator hat sich gemeldet (Feladta magát az informátor)

The informer gave himself up (Feladta magát az informátor)

Írta: jhnnsclvn on Április 30, 2010

Balla Péter volt napokig a legnépszerűbb szerzőnk. Míg ki nem derült, hogy a levelet nem is ő írta, hanem Kiss Gabriella. Tegnap aztán sok találgatás után az is kiderült, ki küldte be a blogra.

Tegnap ugyanis váratlan fordulatot vett a hat napja tartó károlis krimi. A minden gyanú felett álló, kiterjedt szlovák kapcsolatokkal rendelkező, rendszeresen Eperjesre utazgató, köztiszteletben álló károlis anglista professzor úr tegnap, azaz április 29-én több körlevélben bevallotta előbb a rektornak, aztán bölcsészkari kollégáinak, hogy a MAB-levél fogalmazványa tőle jutott az internet széles nyilvánossága elé. Talán épp a szlovák szál forszírozása ejthette pánikba; ekkor kezdhette úgy érezni, hogy lebukott, hogy forró lett talpa alatt a talaj. Nem bírta tovább a feszültséget. Azt nem lehet mondani, hogy őszinte és töredelmes vallomást tett. Nem tehetett. Nem vallhatta be, hogy gyűlöli Balla Pétert, a nyíltan jobbikos rektort, de a kényszerből szövetséges Szabó András dékánt éppúgy gyűlöli. Különösen, amióta az hagyta, hogy helyettese, Bíró Mária, elüldözze innen a szóbanforgó evangélikus professzor barátját, Kőszeghy Miklóst. Azt sem vallhatta be, hogy most már végleg elege van ezekből, és ő szeretné a hatalmat megkaparintani. A MAB-levél kapóra jött ahhoz, hogy egyszerre tegye el láb alól a rektort is és a dékánt is.

Kitalált tehát egy mesét. Hogy ő tulajdonképpen nem informátor, hanem áldozat. Mint a biztosítási csaló, aki eladja az értékeit, aztán rendez egy önbetörést. Pontosan ennek mintájára állította, hogy nem ő juttatta el a levelet a blogra, hanem valamiféle ismeretlen elkövető, aki állítólag feltörte a postafiókját. Még alibiszerzésre is gondolt. A MAB-levelet percre pontosan akkor küldette át a blogra a Károli egyik adminisztratív munkatársával, amikor ő épp előadást tartott az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Nem az órája kezdete vagy vége előtt 5-10 perccel, mert, ugye, annyival el lehet késni, illetve annyival előbb abba lehet hagyni egy órát, nem, hanem pontosan az óra közepén. Még jelenléti ívet is íratott a hallgatókkal, hogy bombabiztossá tegye alibijét. Postafiókja jelszavát emlékeztetőre állította, hogy cinkosa a megbeszélt időpontban cselekedhessen, majd az akció után törölte. Így az infókiszivárogtatásnak nyoma sem maradt, a jelszavát sem tudta meg senki, természetesen a tettestárs sem. A honoráriumon túl, amit ennek a dokumentumnak a megszerzéséért a megrendelőtől kapott, a remélt következmények is az ő malmára hajthatták volna a vizet, akárcsak egy jól megtervezett biztosítási csalás esetén, amihez ez az ügy a megtévesztésig hasonlít: a dékán már korábban megbukott, most ebbe bele lehet buktatni a rektort is. Informátorunk pedig játszhatná tovább a feddhetetlen, gáncs nélküli professzor szerepét előbb dékánként, majd rektorként.

Ha nem rémült volna meg a szlovák kapcsolatoktól, titkosszolgálati megbízásoktól, infólopásoktól, amikről ebben a blogban szó van. Professzorunk azonban nagyon megijedt, mert úgy érezte, rá vonatkoznak ezek a megjegyzések. Úgy ítélte meg, túl veszélyes tovább hallgatnia, különösen, hogy van egy beavatott cinkos is. A tekintélyes professzor föladta tehát a titkát, de nem adta föl a reményt: hátha megússza.

Csak a titkárnő száját kell befogni. Azt pedig be lehet: jó sok pénzzel. Ez a titkárnő köztudottan már egy éve abból él, hogy hallgat. És mi lenne, ha beszélne? Ez esetben semmi. Senki sem hinne neki. Nincsenek nyomok.

Egyébként ha a professzor úr nem veszti el a fejét, megúszhatta volna. Mi nem adtuk volna őt ki. Hagytuk, hogy a blogon különböző elméletek cseréljenek gazdát az esetről, nem irányítottuk, nem szóltunk bele. De ha egyszer ő már önként jelentkezett, nekünk sincs értelme úgy tenni, mintha nem tudnánk, ki az informátor.

Ő ezt már tegnap körlevelekben világgá kürtölte.

Dienstag, 27. April 2010

Zynische Antwort an den Akkreditationsausschuss (Balla Péter cinikus válasza Bazsa Györgynek)

Üdvözöljük Balla Péter rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettest mint debütáló szerzőt a blogon. Válaszlevelét a 2009 októberi MAB-határozatra volt olyan szíves 6 nappal előbb eljuttatni hozzánk, mint Bazsa Györgyhöz, a MAB elnökéhez, aki majd csak április 30-án kapja meg. A levél lényege röviden: a MAB-határozatban foglaltakból a Károli semmit sem teljesített: nincs egyetlen törzstaggal sem több, mint amennyi 9 hónappal ezelőtt volt, és nem tudni, mikor lesz. Egyelőre ígérgetünk: kérünk újabb 1 év haladékot, amit majd szükség szerint hosszabbítgatunk. A honlapot kicsit kipofoztuk, csináltunk a rend kedvéért pár szabályzatot, amit nem tartunk be. A témavezetéseket változatlanul lopjuk, de most már évekre antedatáljuk, hogy a hosszú együttes munkát majdan dokumentálni tudjuk. A doktori iskola volt vezetőjét, Hima Gabriellát, kirúgjuk, mert nem tussolta el, hanem feltárta a visszaéléseket. Szabó Andrástól átmenetileg elvesszük a dékáni széket (hogy odaadhassuk felbujtójának és cinkosának, Kulcsár-Szabó Ágnesnek). Demes-Kőfalusi Krisztinát megdorgáltuk, egyébiránt magasabb pozícióba helyeztük, magasabb fizetéssel – jelenleg a Dékáni Hivatal vezetője –, mert közokiratmanipulációban szerzett tapasztalataira Szabó András dékánnak és Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettesnek továbbra is szükségük van. A három MAB által előírt védés közül csak Mészárosét csaljuk össze, Szegeden, ezúttal Pál József segédletével, Baranyaiét csak beígérjük, Riskó Enikőt meg elküldjük a sunyiba: neki Hima a témavezetője, aki nem törzstag, így ebből semmi hasznunk sincs, helyette inkább becsempésszük Miskolcra Pénzes Szabolcsot, akit a MAB ugyan nem kért, viszont Szabó András kéri, azért, hogy ő is törzstaggá avatódjon. Témavezetők és témák között továbbra sincs összhang (pl. Petrőczi – Cs. Szabó, Hermann – Jelinek, Hansági – Kosztolányi stb.), de a MAB ne kekeckedjen. Eszünk ágában sincs megszüntetni a Doktori Iskolát, amelynek már az összes, MAB által elfogadott tagját kiirtottuk (Wéber, Szigeti Lajos, Bolyki, Kőszeghy, Hima), csak a soha el nem fogadott Szabó-Petrőczi páros maradt; az akkreditált tananyagot eltöröltük, ehelyett senki által sem akkreditált oktatók tanítanak senki által sem akkreditált tananyagot – mindnyájunk megelégedésére. A MAB meg tehet egy szívességet…

Alább olvasható az autentikus rektori levél, amely szalonképesebben fogalmazza meg ugyanezt – a szerk.


Szerző: Balla Péter mb. rektor

Tisztelt Elnök Úr!

A 2009. október 6-án kelt 625-14/2009. sz. iktatatott levelére válaszolva, és a MAB 2009/7/XIII/2/200. sz. határozata (a továbbiakban MAB-határozat) figyelembe vételével tájékoztatom azokról az intézkedésekről, amelyeket a Károli Gáspár Református Egyetem vezetése foganatosított az Irodalomtudományi Doktori Iskola (IDI) jogszabályoknak megfelelő működése érdekében.

I. (1.) A MAB köszönettel vette Balla Péter mb. rektor levelét és intézkedéseit, valamint az átdolgozott dokumentumokat.

A KRE Bölcsészettudományi Kar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének és Színháztudományi Tanszékének vezető oktatói (a hatályos jogszabályok figyelembe vételével és az ország legnagyobb múltú doktori iskoláit szabályozó dokumentumok ismeretében) kidolgozták, a 2009 májusa óta működő KDHT 61/2009 (08.28.) sz. határozata elfogadta, a szeptember 3-án ülésező EDHT és a szeptember 30-án ülésező Szenátus pedig napirendjére tűzte a KRE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának új Működési Szabályzatát.

* A szabályzat része a kétszintű minőségbiztosítási rendszeren alapuló, C-SWOT-elemzést is tartalmazó „önértékelés” (13. sz. függelék);
* Az új szabályzat tartalmazza az IDI immár négy alprogramból álló és a doktoranduszok kutatómunkájára nagyobb hangsúlyt helyező Képzési Tervét (1. és 2. sz. függelék);
* Tartalmazza azokat a nyomtatványokat, amelyek formailag garantálják az IDI dokumentációjának törvényes rendjét (3-9. sz. függelék);
* A szabályzat egyértelműen rendelkezik a KDHT ülések összehívásáról és az adminisztráció ügyviteli rendjéről (3., 4., 5.§);
* Tartalmazza a doktori iskolában funkciót betöltő személyek munkaköri leírását (7., 8., 9., 11., 12., 13.§)
* A KRE BTK IDI Működési Szabályzatának értelemében elkészült a doktori iskolának az Egyetem hivatalos honlapjáról is elérhető honlapja (http://www.kre.hu/irtudphd/) amely valós információkat közöl a képzésről, egyértelműsítve a jogszerű ügymenet rendjét.
* A KRE BTK IDI adminisztrációjában 2009 július 5-én lezajlott leltári vizsgálat és a KDHT 32/2009 (08.28.), 33/2009 (08.28.), 34/2009 (08.28.), 35/2009 (08.28.), 36/2009 (08.28.), 46/2009 (08.28.), (itt majd még gyártani kell egy antedatált határozatot!) sz. határozatainak értelmében az IDI átvilágította önmagát, abból a célból, hogy a felülvizsgálat után létrejött állapot biztosíthassa a szervezett doktori képzésben még részt vevő, illetve a fokozatszerzés előtt álló hallgatók törvényes témavezetését.

II. (3.) A MAB szükségesnek tartja, hogy a három fokozat ügyében tapasztalt hibák, jogsértések, szabálytalanságok elkövetőinek (fiktív és valós témavezetőknek, DI tagjainak, az iratokat kiállító, átdátumozó és kezelő adminisztratív munkatársaknak, a felsorolt cselekményekre utasítást adóknak) a felelősségét is állapítsa meg az Egyetem, és cselekményeiknek megfelelő következményei legyenek. Ezek sokkal komolyabb súlyúak, mint a doktoranduszok vétsége

A KRE 307/2009. (XII. 09.) sz. szenátusi határozatának értelmében

* Prof. Dr. Szabó András lemondott dékáni tisztségéről, a Minőségbiztosítási Bizottság elnöki tisztségéről és EDHT tagságáról, illetve az EDHT elnöki tisztségéről;
* Demes-Kőfalusi Krisztina (az IDI egykori 2009. augusztus 1. nappal más munkakörbe áthelyezett adminisztrátora) rektori figyelmeztetésben részesült.

Továbbá tekintettel arra, hogy Prof. Dr. Hima Gabriella széles körben folytatott levelezése alapvetően sértette az KRE jó hírét, a Rektori Tanács felhatalmazta az Egyetem vezetését, hogy vizsgálja meg ennek lehetséges munkajogi következményeit.

(4.) A MAB kéri, hogy az Egyetem tájékoztassa a három eljárásban részt vevő valamennyi szakembert (bírálókat, szigorlati bizottsági tagokat) a fokozatok visszavonásáról és annak indokairól.

A KRE BTK KDHT 2009. október 9-én tartott ülésén elhatározottak értelmében az IDI vezetősége írásban tájékoztatta a három kifogásolt eljárásban részt vevő valamennyi szakembert (bírálókat, szigorlati bizottsági tagokat) a fokozatok visszavonásáról és annak indokairól. (153/2009/DI-182/2009/DI)

(8.) A DI keressen kapcsolatot más irodalomtudományi doktori iskolákkal, akik vállalják, hogy a 3 fent nevezett jelöltet fokozatszerzésre fogadják, új disszertációjuk védését lebonyolítják, és sikeres védés esetén a fokozatot kiadják. A témavezetők természetesen a KRE IDI témavezetői maradnak.

A KRE BTK KDHT 2009. október 9-én tartott ülésén elhatározottak értelmében az IDI vezetője 2009. október 9-én kelt 150/2009/DI, 151/2009/DI, 152/2009/DI iktatási számú leveleiben felajánlotta szakmai segítségét annak a három személynek, akiknek más doktori iskolában kell új doktori eljárást kezdeményezniük. Míg dr. Baranyai Katalin és Mészáros Márton élt ezzel a MAB-határozat 8. pontjában szorgalmazott lehetőséggel, addig Riskó Enikő 2010. xx.xx-én kelt levelében az EDHT elnökéhez, Németh Dávid professzor úrhoz fordult, azzal a kéréssel, hogy az EDHT helyezze hatályon kívül a fokozat visszavonásáról szóló döntést, és ítélje meg a PhD-fokozatot, Az EDHT elnöke az IDI-vel való egyeztetés után Riskó Enikő kérését terjedelmi okra hivatkozva elutasította, és erről a kérelmezőt levélben tájékoztatta (iktatószám). A kérelmező kifogásolta, hogy az ok nem valós, de mi ezt a MAB-határozat 2. Pontja értelmében ignoráltuk.

* A doktori iskolák vezetői, a témavezetők, illetve az intézmények közötti egyeztetések eredményeképpen Mészáros Márton 2010. február 27. (ETR-es papír iktató számmal)) óta a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának, dr. Baranyai Katalin pedig 2010. április dátum óta (ezt még el kell intézni!) a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának tagja (egy várható papír iktató száma).
* Ily módon Mészáros Márton doktori szigorlatára 2010. április 19-én (iktató számú melléklet Pál József levél), Protestantizmus és medialitás című disszertációjának (felelős témavezető: Dr. Hansági Ágnes) védésére előreláthatólag 2010 júniusában kerül sor. Dr. Baranyai Katalin 2010. április ?? benyújtott disszertációjának (mindegy, mikor nyújtja be, áprilisra kell antedatálni!) felelős témavezető: Dr. Petrőczi Éva) védésére – a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának adminisztratív ügyrendjétől függően – előreláthatólag 2010 második felében kerül sor.

III. (6.) A három visszavont fokozat következtében a DI-ben nincs hét olyan törzstag, akiknek végzettje van, ezért a DI akkreditációját a MAB 2009. október 6-i hatállyal 2010. június 30-ig felfüggeszti

Pozitív fejleménynek tekinthető, hogy a KRE IDI egyik abszolutóriummal rendelkező doktorandusza, Pénzes Tiborc Szabolcs 2010. április 7-én doktorhallgatói jogviszonyt létesített a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában (iktatószámú papír). A doktori szigorlatra előreláthatólag 2010 második felében, a kész disszertáció (felelős témavezető: Dr. Szabó András) védésére pedig előreláthatólag 2011 első felében kerül sor.

Tisztelt Elnök Úr!

Az elmúlt hét hónapban az Egyetem befejezte és a hallgatók megelégedésére lezárta a MAB által kifogásolt adminisztrációs hibák orvoslása céljából tartott belső vizsgálatot. Ez a folyamat, továbbá és nem utolsó sorban az oktatás a MAB-határozat 1. pontjának értelmében elfogadottnak tekinthető új Képzési Terv és Működési Szabályzat szerint zajlik, amelynek színvonalával és szabályszerűségével szemben az intézményakkreditáció céljából 2010. március 22-én, illetve április 16-án az Egyetemre látogató Bizottság egyetlen ponton sem emelt kifogást (Ezt már a fogalmazvány keletkezése idején, azaz 2010. április 9-én 11:00 – 13:28 között tudták! – JC).

Ezért kérem, hogy a 2009-ben beiratkozott és az iskolarendszerű képzésben részt vevő 28 doktorandusz érdekeit alapul véve, illetve a háromlépcsős oktatási rendszer szerves részét alkotó doktori képzés folytonosságát biztosítandó az oktatási tevékenység az IDI akkreditációjáig mindenképpen folytatható legyen. Továbbá jelzem, hogy a miskolci és szegedi doktori iskolák adminisztratív működési rendjének ismeretében az IDI előreláthatólag 2011. június 30-án fog hét olyan törzstaggal rendelkezni, akiknek végzettjük van. Ily módon a MAB-határozat 1. pontjának és a MAB 2008/8/II.2. számú (2009. december 4-én hatályba lépő) határozatának értelmében a KRE BTK Irodalomtudományi Iskolája mint „működő doktori iskola” maradéktalanul meg tud megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek.

Végezetül hivatkozva a MAB 2009/6/X/2. sz. határozatára kijelentem, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem rektori teendőkkel megbízott rektorhelyetteseként nem kívánom megszüntetni a KRE BTK négy alprogrammal működő Irodalomtudományi Doktori Iskoláját. Tekintettel arra, hogy a Bölcsészettudományi Kar legrégebben fennálló doktori iskolájáról van szó, mely az akkreditációs követelmények maradéktalan teljesítéséhez közel került, az Egyetemnek szakmai és oktatáspolitikai érdeke fűződik az IDI folyamatos működéséhez, akkreditálásához és további fejlesztéséhez. Az Egyetem vezetése kész az ehhez szükséges minden feltétel biztosítására.

Budapest, 2010. április 30.

Prof. Dr. Balla Péter

Rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettes

Mellékletek:

KRE IDI Működési Szabályzata

XXXX sz. szenátusi határozat ld. 2. oldal 3. pont (http://www.kre.hu/portal/doc/szenatus/szenatusihatarozat20091209.pdf, semmit nem tartalmaz Szabó lemondásairól – JC)

150/2009/DI, 151/2009/DI, 152/2009/DI iktatószámú hivatalos értesítések

XXX /RH iktatószámú hivatalos levelek (Riskó-Németh Dávid-rektor levelezés)

274/2009/DI… iktatószámú dokumentumok (Mészáros, Baranyai, Pénzes összes papírja)

Samstag, 24. April 2010

Gratulationen an Herren Mészáros und Pál (Gratuláció Mészáros Mártonnak és Pál Józsefnek)

Rövid hírt kaptunk Szegedi Kollégától:

Érthető, miért volt olyan csöndes Pál József a Károli Református Egyetem Bölcsészkarának Dísztermében 2010. április 16-án. Nem akarta felhívni magára a figyelmet. Már ott lapult ugyanis az aktatáskájában az előregyártott igazolás Mészáros Márton szigorlatáról, amire csak 3 nappal később, 2010. április 19-én került sor, Szegeden (ha egyáltalán sor került).

Emlékeztetőül a Mészáros-féle védéshez, az Országos Doktori Tanács honlapján ez a hamis információ olvasható:

A VÉDÉS ELMARAD(T).

A Károli Gáspár Református Egyetem Doktori tanácsa és az Irodalomtudományi Doktori Iskola (irodalom- és kultúra tudományok) doktori iskola tisztelettel meghívja Önt Mészáros Márton "Protestantizmus és medialitás" című értekezésének védésére A védés időpontja: 2009. III. 26. 14:00:00 helye: KRE BTK 1088 budapest Reviczky u. 4. az értekezés tézisei az értekezés

Hima Gabriella iskolavezető Szabó András témavezető

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=1755

Ugyanide lehet linkelni a Károli honapjáról is:

http://www.kreirtudphd.fw.hu/

A védés, mint tudjuk, akkor, 2009. március 26-án nemcsak nem maradt el, hanem a jelölt Eisemann Györgytől és bizottságától 100%-ot kapott. Aztán fél évvel később mégis megbukott, mert a jelölt lebukott. Az adatot a Károli töltötte föl így, alternatíve, nem tudván eldönteni, melyik a hihetőbb hazugság: az, hogy elmaradt valami, amiről mindenki tudja, hogy nem maradt el, vagy hogy elmarad a jövőben. Ebből a blogból már mindenki tudja, hogy akkor, jó egy évvel ezelőtt, a március 26-i védés előtt 17 nappal még egy sor sem volt kész a dolgozatból:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/15/evidence-for-forgery-6/

Fried István és Pál József gondoskodnak róla, hogy az idén se maradjon el a védés. Az országos botrány ellenére keresztülvitték egy jónevű egyetemen, a Szegedin, a Kulcsár-Szabó maffia fellegvárában, a csaló és közokirathamisító Mészáros Márton szigorlatát. Természetesen “summa cum laude”, hiszen igazolni kell a Kulcsár-Szabó kör futtatott tagjának (mellesleg a kecskeméti gimnázium és a gödöllői líceum többszörösen bukott diákjának), a doktori fokozathoz a Károlin első körben csalással jutott Mészáros Mártonnak a “zsenialitását”. Itt viszont már nem Szabó András doktoranduszaként, hanem a Kulcsár-Szabó-MENY pártfogoltjaként futott.

Ezt a szigorlatot hétfőn, 19-én nagy titokban rendezték (ha egyáltalán megrendezték, mert senkivel sem találkoztam, aki a jelöltet ténylegesen látta volna), csak véletlenül kiszivárgott információból értesültünk a valós vagy fiktív eseményről. Pál Józsefnek valószínűleg sikerült azt titokban tartani még a MAB Károlit látogató bizottságának szintén szegedi elnöke, Róna-Tas András akadémikus elől is. Pál József hozta a formáját, és teljesítette Kulcsár-Szabó Ernő (és régi, intim barátja és pártfogója, Fried István) parancsát. Mint tudjuk, a „nyalogány” posztból, ha parancsba kapja, doktoráltatja ő a sündisznót is:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/03/28/the-boot-lickers-boot-licker-pal-a-nyalogany-nyaloganya/

Egyelőre legalábbis - a legnagyobb titokban - leszigorlatoztatta a sündisznófejű MéSZAROS Marcikát.