Actualissimo!
2010. február 19-én, azaz ma!
Beküldő: Irigytégla
004/2010/KDHT
MEGHÍVÓ
Tisztelt Kollégák! Kedves Barátaim!
A KRE BTK KDHT 2010. február 19-én tartja soron következő ülését.
Az ülés időpontja: 13 óra
Helyszíne: a Bölcsészettudományi Kar dékáni szobája
Az ülés napirendje:
I. Elnöki bejelentések
II. Beszámoló a MAB által kifogásolt adminisztrációs hibák orvoslása céljából tartott belső vizsgálatról (indexek)
Előterjesztő: Dr. Hermann Zoltán, az IDI titkára
III. Beszámoló a MAB-által kifogásolt és folyamatban lévő védések állapotáról
Előterjesztők: Prof. Dr. Szabó András, Dr. Hansági Ágnes
IV. Döntés a függőben levő témavezetésekről
Előterjesztő: Dr. Hermann Zoltán, az IDI titkára
V. A DI költségvetése, IDI-kiadó problémaköre
VI. Hallgatói kérvények
VII. Az év végi doktorandusz-konferencia
VIII. Egyebek
Részvételükre feltétlenül számítok.
Állandó tagok: Prof. Dr. Csoma Zsigmond, Prof. Dr. Dobos István, Prof. Dr. Eisemann György, Prof. Dr. Fabiny Tibor, Prof. Dr. Jákfalvi Magdolna, Prof. Dr. Kovács Árpád, Prof. Dr. Szabó András
Meghívottak: Dr. Hermann Zoltán, Dr. Kiss Gabriella, Dr. Kulcsár-Szabó Ágnes, Dr. Horváth Tímea, Dr. Vidra Béláné, László Márton (HÖK)
Jegyzőkönyv-vezető: Fehér Eszter
Budapest, 2010. február 10.
Üdvözlettel
Prof. Dr. Kovács Árpád
Az eredetit megtekintheted itt:
KDHTmegh
Találós kérdés: ki az igazi tégla?
Donnerstag, 18. Februar 2010
Maszcsi und Meszcsi (Maszárovics és Mészáros, a két kegyenc)
Az alábbi cikk dokumentációkkal együtt -drs.- kommentelőtől jött. Ebből kiderül, hogy a Duplaszabó Diktatúra két haszonélvezője, Maszárovics Ágnes és Mészáros Márton nemcsak anyagilag járnak jól társaikhoz képest, hanem társaik szellemi termékeit és munkáját is eltulajdonítják – patrónusaik, Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes és Hermann Zoltán egyetértésével és aktív támogatásával. – A szerk.
Kötetszerkesztés Mészáros és Maszárovics módra, avagy a kegyencek egyéb csínytevései
Osvát Ernő szigorú főszerkesztő volt, sokat követelt, de a szerkesztés etikájával bizonyára tisztában volt s következetesen alkalmazta is azt. Nem így Mészáros Márton és Maszárovics Ágnes, akik patrónusaik (az egyetem fura ura és annak kattogó szárnysegédje) kegyelméből lehettek a Jelenlét konferencia tanulmánykötetének főszerkesztői.
Egy olyan tudományos eseményről van szó, amelyet Hima Gabriella és Kulin Ferenc nagyvonalú szakmai támogatása mellett kizárólag doktoranduszok szerveztek: az akkori elsős évfolyam, szinte kivétel nélkül, áldozatos munkával. Az azóta leváltott dékán és DI vezető segítségének köszönhetően a konferencián elhangzott előadások anyaga könyv alakban is megjelenhetett, melynek szerkesztésében továbbra is a szervezők vettek részt. Ám hogy, hogy nem, a főszerkesztői feladatokat Maszárovics Ágnes és a konferencián részt sem vevő Mészáros Márton láthatták el, akik azután osváti szigorral, de meglehetősen etikátlanul lenyúlták maguknak a szerkesztésért kijáró dicsőséget.
Az itt bemutatott dokumentumok bizonyítják, hogy ki mindenki vett részt a szerkesztésben, amit azután MM és MÁ összekacsintva ignoráltak, megcsúfolva ezzel a kötet szellemiségét, mert így csak az ő jelenlétük látszik, a többiek mintha ott se lettek volna.
A kérdés költői, s a későbbiek igazolták is létjogosultságát: aki így kezdi tudományos pályáját, attól vajon mit várhatunk később?
-drs.-
A költői kérdésre a választ már megkaptuk, Mészáros nemlétező diszertációját, amely a jól megszervezett Duplaszabó bizottságtól 100%-ot kapott. Méltó folytatása ennek a kezdésnek.
tel
(Fenti dokumentációból világosan látszik, hogy a kötetet csak Maszárovics és Mészáros jegyezte szerkesztőként, miközben a szerkesztői munkát valójában nem ők, hanem 8 másik ember végezte. Maszárovicson és Mészároson kívül a címlapra került még másik két kegyenc, az ösztöndíjas Bodrogi Csongor és az órákkal elhalmozott Fülöp Éva. )

Dienstag, 16. Februar 2010
Falsche Widerlegung (Hamis cáfolat - Szabó András részéről)
A Károli BTK honlapján (http://www.kre.hu/kre_btk/) tegnap este az alábbi rövid hír jelent meg, azzal a hátsószándékkal, hogy aláássa a püspöki levél hitelét:
Hamis emailcímek
2010-02-15 19:05:36
Az utóbbi időben megszaporodtak a hamis, többnyire gmailes emailcímről érkező körlevelek, amellyel ismeretlen elkövető zaklatja az kar oktatóit és hallgatóit. Kérem, hogy az ilyen levelekre semmiképpen se válaszoljanak. Az egyetem minden hivatalos ügyben a kre.hu végződésű címeket használja (tehát: szabo.andras (at) kre.hu), a hamis címek felépítése viszont többnyire a következő: szabo.andras.kre (at) gmail.com. Gmail-es címet az egyetemet fenntartó Magyarországi Református Egyház sem használ.
Prof. Dr. Szabó András
dékán
Ez újabb félrevezetés a dékán részéről. A BTK oktatóinak többsége, köztük a tudományos dékánhelyettes, ugyanis nem a hivatalos kre-s címet használja egyetemi levelezésre, hanem gmail-es, freemail-es, hotmail-es stb. címeket. Íme néhány példa:
eva.banki@gmail.com, berthazoltan5@gmail.com, hansagiagnes@gmail.com>,, kulinferenc@gmail.com>, , nyilasyb@freemail.hu, , , , , tomasov@vipmail.hu, fari.marton@vipmail.hu, nyitraierika@vipmail.hu, andrea.dull@gmail.com, dr.vass.zoltan@gmail.com, kovai.melinda@gmail.com, tretarkhon@gmail.com, nemeseva3@gmail.com, palijudit@gmail.com, wiesner.szupervizor@gmail.com, mirnics.zsuzsa@gmail.com, balogh.d.eszter@gmail.com, szondymate@gmail.com, fabiny.tibor@gmail.com, korpics@gmail.com, zhorvathz@gmail.com, bodoky@gmail.com, kendeanna@gmail.com, tothannajudit@gmail.com, vassanyi.miklos@gmail.com, simonfizsuzsanna@gmail.com, molnar.pal.viktor@gmail.com; kiricsi@gmail.com; kreholland@gmail.com; albert.julia@gmail.com; sarosdy.judit@gmail.com; anikodaroczi@gmail.com; adri.diossi@hotmail.com; miklosne.tothsara@gmail.com; st.storm@gmail.com; veronika.mathe@gmail.com; zelenka.eszter@gmail.com; czegledy@gmail.com; kendeffygabor@gmail.com; nejola@gmail.com; galffy@gmail.com; raffayerno@gmail.com; k.horeszt@gmail.com; dusnokijozsef@gmail.com; fabianzoltanimre@gmail.com; toth.zsuzsa@gmail.com; csontosnora@gmail.com; csillader@gmail.com; hegedus.zita@gmail.com; keressi.agnes@gmail.com
Az a tény, hogy a püspöki levél gmail-es címről érkezett, önmagában még nem teszi azt hamissá. Annál kevésbé, mert ez nyilvánvalóan nem hivatalos, hanem baráti, testvéri magánlevél, amelynek megírásában a szerzőt a megbékélés és szeretet vágya vezérelte. Ennek a nagyon átgondolt és mind tartalmileg, mind stilisztikailag magas fokon, ihletett pátosszal megfogalmazott szövegnek az lehetett az intenciója, hogy a dékánházaspár és a kari vezetés megrendült hitelét az egyetem polgárai és a világ szemében helyreállítsa. Szabó Andrásnak azonban ezzel a rövid hírrel, amely – a fenti címlistával összevetve – újabb valótlan kijelentést tartalmaz, sikerült 24 órán belül meghiúsítania a legnemesebb törekvéseket az egyetemen belüli béke, szeretet, testvériesség és kölcsönös megbecsülés újbóli megteremtésére. És ami még rosszabb, talán elvette az Egyház kedvét is attól, hogy további lépéseket tegyen, hiszen azok e mellett a vezetés mellett hiábalóaknak látszanak. Pedig a doktori iskolák hallgatóinak ígért tandíjmentesség és minden egyes hallgatónak biztosítandó egyházi ösztöndíj mellett a testvéri hangú, mély keresztyén érzelmekre rezonáló levél a legnagyobb reményeket keltette mindnyájunkban a megújulásra. Már a legjobb úton voltunk – hála Püspök úrnak, hála a Zsinatnak.
Ezzel a hamis hírrel, amit Szabó András dékán az egyetem hivatalos honlapján közzétett, odalett ez a remény.
A dékán hitele azonban nem most lett oda, hanem már nagyon-nagyon régen (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/12/andras-szabo-the-false-witness-szabo-andras-a-hamis-tanu/)
Hamis emailcímek
2010-02-15 19:05:36
Az utóbbi időben megszaporodtak a hamis, többnyire gmailes emailcímről érkező körlevelek, amellyel ismeretlen elkövető zaklatja az kar oktatóit és hallgatóit. Kérem, hogy az ilyen levelekre semmiképpen se válaszoljanak. Az egyetem minden hivatalos ügyben a kre.hu végződésű címeket használja (tehát: szabo.andras (at) kre.hu), a hamis címek felépítése viszont többnyire a következő: szabo.andras.kre (at) gmail.com. Gmail-es címet az egyetemet fenntartó Magyarországi Református Egyház sem használ.
Prof. Dr. Szabó András
dékán
Ez újabb félrevezetés a dékán részéről. A BTK oktatóinak többsége, köztük a tudományos dékánhelyettes, ugyanis nem a hivatalos kre-s címet használja egyetemi levelezésre, hanem gmail-es, freemail-es, hotmail-es stb. címeket. Íme néhány példa:
eva.banki@gmail.com, berthazoltan5@gmail.com, hansagiagnes@gmail.com>,
Az a tény, hogy a püspöki levél gmail-es címről érkezett, önmagában még nem teszi azt hamissá. Annál kevésbé, mert ez nyilvánvalóan nem hivatalos, hanem baráti, testvéri magánlevél, amelynek megírásában a szerzőt a megbékélés és szeretet vágya vezérelte. Ennek a nagyon átgondolt és mind tartalmileg, mind stilisztikailag magas fokon, ihletett pátosszal megfogalmazott szövegnek az lehetett az intenciója, hogy a dékánházaspár és a kari vezetés megrendült hitelét az egyetem polgárai és a világ szemében helyreállítsa. Szabó Andrásnak azonban ezzel a rövid hírrel, amely – a fenti címlistával összevetve – újabb valótlan kijelentést tartalmaz, sikerült 24 órán belül meghiúsítania a legnemesebb törekvéseket az egyetemen belüli béke, szeretet, testvériesség és kölcsönös megbecsülés újbóli megteremtésére. És ami még rosszabb, talán elvette az Egyház kedvét is attól, hogy további lépéseket tegyen, hiszen azok e mellett a vezetés mellett hiábalóaknak látszanak. Pedig a doktori iskolák hallgatóinak ígért tandíjmentesség és minden egyes hallgatónak biztosítandó egyházi ösztöndíj mellett a testvéri hangú, mély keresztyén érzelmekre rezonáló levél a legnagyobb reményeket keltette mindnyájunkban a megújulásra. Már a legjobb úton voltunk – hála Püspök úrnak, hála a Zsinatnak.
Ezzel a hamis hírrel, amit Szabó András dékán az egyetem hivatalos honlapján közzétett, odalett ez a remény.
A dékán hitele azonban nem most lett oda, hanem már nagyon-nagyon régen (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/12/andras-szabo-the-false-witness-szabo-andras-a-hamis-tanu/)
Bischofs Segen (Áldáskérés a Károlira)
Úgy tűnik, hogy az egyetemet fenntartó Zsinat és annak lelkészi elnöke minden áldozatra kész, hogy megmentse a története legválságosabb időszakát élő református egyetemet. Az erkölcsi kiállás szép példáját nyújtja a Magyarországi Református Egyház feje, Bölcskei Gusztáv, aki nemcsak tandíjmentességet és ezen felül még egyházi ösztödíjat ajánlott fel minden, a Károli doktori iskoláit választó jelentkezőnek (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/02/13/fantastic-turn-the-bishop-stepped-in-fordulat-a-karoli-ugyeben-lepett-a-zsinat), hanem – a hírek szerint – körlevélben utasítja vissza a református egyetem vezetőit, elsősorban a Bölcsészkar dékánházaspárját, Szabó Andrást és Szabó Andrásné Petrőczi Ludwig Évát érintő kritikákat. Véleménye szerint mindaz, amit a blogokban Szabó Andrásról és környezetéről, valamint a nepotizmus vádjáról olvashatnak, merő rágalom. A Zsinati Elnök körlevelét egyik hozzászólónk küldte át nekünk. (A címeket töröltük.) A szerk.
From: ”Zsinati Elnök”
To:
Date: Sun, 14 Feb 2010 21:40:15 +0100
Subject: áldáskérés a református egyetemre
2010.02.14. 21:40 keltezéssel, Zsinati Elnök írta:
A Károli Gáspár Református Egyetem
Hallgatóinak és Oktatóinak
Kedves Hallgatók és Oktatók, Testvérek!
Nagy megütközéssel és mély fájdalommal olvasom a JhnnClvn blog bejegyzéseit. Különösen azokat, amelyek méltatlan rágalmakkal kezdik ki drága testvéreink erkölcsiségét, elsősorban Szabó Andrásnak, a KRE BTK dékánjának, és nagy tudású professzorának oktatói tevékenységét és magánéletét.
Mélységesen méltatlannak érzem azokat a szavakat, amelyek beszennyezik Szabó András feleségének, Petrőczi Éva áldozatos lelkű asszonytestvérünknek példamutatóan tiszta életét és Istennek tetsző költészetét, amely a keresztyén erkölcsiség legtisztább hangjait visszhangozzák lelkünkben.
A leghatározottabban tiltakozom azon hazug állítások ellen, amelyek nepotizmust emlegetnek gyakori családnevű személyek (Szabó, Kovács) alkalmazásával kapcsolatban. Mivel tudnák bizonyítani a névtelenségbe burkolózók azon rágalmazó állításukat, hogy ezen személyek egymás rokonai, és hogy ilyen alapon megengedhetetlen előnyöket élveznek? A Balla rektor és a Hegedűs, valamint Mészáros család állítólagos összefonódására kár is szót vesztegetni, annyira méltatlanok az őket érintő hazug állítások.
Szabó András dékán és munkatársai évek óta áldozatosan munkálkodnak azon, hogy a fiatal generációnak közvetítsék az Ige üzenetét. Aki őket ebben a Teremtőnek tetsző cselekvésükben gátolja: a Teremtő akaratát kérdőjelezi meg.
Kérlek ezért Benneteket, Testvérek, hogy fogadjátok meg az apostol intését, amelyet az Egyetem névadójának fordításában idézek: „És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben, hogy megítélhessétek, mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára.” (Fil. I, 9, 10.)
Debrecen, 2010. február 12.
Áldáskéréssel,
Dr. Bölcskei Gusztáv püspök
A Magyarországi Reformátusok Zsinatának lelkészi elnöke
A körlevél visszautasítja a Family business c. posztunk (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/10/family-business-only-for-relatives-csaladi-vallalkozas-csak-rokonoknak/ valamint http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/25/one-more-relative-egy-ujabb-rokon/) állításait. A zsinati elnök szerint nem vérrokonságról, hanem csupán névrokonságról van ezekben az esetekben szó.

Labels:
Kampf gegen Verleumdung,
Segen,
Wierlegung
Samstag, 13. Februar 2010
Fantastische Wende (Fordulat a Károlin: a Zsinat lépett!)
Váratlan fordulat a Károlin! Főtiszteletű Püspök úr és a Zsinat végre úgy döntött, hogy megmenti a Károli Doktori Iskoláit. Nagyvonalúan a zsebébe nyúl, hogy jutalmazza azokat, akik az utóbbi idők botrányai ellenére mégis bizalmat szavaznak az akkreditáción elbukott Károlis doktori iskoláknak. Dicséretes, hogy a hír szerint a kedvezmény felekezeti különbség nélkül jár mindenkinek. Ez a segítség a 24. órában jött, és nagy megnyugvással s bizakodással tölt el bennünket. A Fenntartó nem hagyja veszni az egyetemet, minden rágalmazás ellenére fontos neki az egyetem és az Irodalomtudományi Doktori Iskola sorsa!
Az alábbi újsághirdetésre az egyik kommentelőnk hívta fel a figyelmet, amelyet a Hallgatói panasz 2.részéhez küldött be ma délelőtt:
A Magyar Nemzet mai számában a Károli Egyetem Doktori Iskoláinak hirdetésére bukkantam. Ebben azt olvasom, hogy az egyház ösztöndíjat ígér minden jelentkezőnek, sőt, a tandíjat is elengedi. Bevallom őszintén, azok után, amiket az egyetemről és főleg az IDI-ről hallottam, eszem ágában sem volt ide jelentkezni. De ha itt fizetnem sem kell, és még pénzt is kapok, akkor mégis ide fogok jelentkezni. Sőt, szerintem más egyetemekről is át fognak jönni ide felvételizni. Úgy látszik, az egyház mélyen a zsebébe nyúl, hogy megmentse a doktori iskolát.
Ahogy elolvastuk, rögtön rohantunk az újságárushoz, hogy saját szemünkkel győződjünk meg róla. A hír igaz. Azonnal megvettük a Magyar Nemzet mai számát, amelyből a Károli Egyetem doktori iskoláinak hirdetését itt közöljük:
hirdetést bescannelve lásd Johannesnél

Freitag, 12. Februar 2010
Dienstansage: Call (Szolgálati közlemény: Felhívás)
Tisztelt Olvasóink!
Tudomásunk van arról, hogy a 2009. június 18-i IDI-felvételi körüli panaszokat többen jelezték a Doktori Iskola akkor még hivatalban lévő vezetőjének, Hima Gabriellának, aki azokat a hallgatók nevében még aznap este továbbította e-mailben Balla Péter rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettesnek. Tudomásunk szerint Balla Péter sajátos módon reagált a panaszokra: másnap, 2009. június 19-én Hima Gabriellát egy előző napra antedatált, de csak 19-én iktatott, és csak 19-én továbbított e-mailben visszamenőlegesen leváltotta a Doktori Iskola vezetéséről, válaszul az IDI vezetőjének intervenciójára.
Hima Gabriella állítólag jogszerűtlennek tartotta az indoklás nélküli antedatált leváltást, és az ezzel kapcsolatos levelezést – értesüléseink szerint – tájékoztatás céljából elküldte a doktorandusz-címlistára és valószínűleg még a Kari Tanács tagjainak is. (Egyéb címzettek is lehetségesek.) Kérjük, hogy aki ennek a levélváltásnak birtokában van, küldje el nekünk bescannelve, hogy feltehessük a blogra.
A levélváltást szerettük volna az érintettektől közvetlenül beszerezni, de e-mailünkre még választ sem kaptunk, nemhogy anyagot.
Az alábbiakban olvashatják azt az e-mailt, amelyet 2 nappal ezelőtt, 2010. február 10-én, 21:29-kor küldtünk el a Balla.peter@kre.hu és a hima.gabriella@kre.hu címekre.
Tisztelt Rektorhelyettes Úr, tisztelt Professzor Asszony!
Azzal a kéréssel fordulunk Önökhöz, szíveskedjenek blogunk rendelkezésére bocsátani azt a levelezést, amelyet a hallgatói panaszok ügyében folytattak egymás között 2009. június 18-án, a felvételi napján, és másnap, június 19-én, amely közvetlenül a Doktori Iskola vezetőjének leváltásához vezetett. Olvasóinkat autentikus dokumentumokkal szeretnénk tájékoztatni a történtekről.
Szíves segítségüket előre is köszönjük,
a Ravasz László Baráti Kör nevében

Mittwoch, 10. Februar 2010
Vielen Dank, Frau Vize-Dekanin (Köszönet Dr. hab. Bíró Máriának!)
Kedves Olvasóink!
A Károli BTK doktoranduszai, valamint oktatóinak és dolgozóinak kari ügyekben alul- ill. félreinformált része az alábbi „link-csokrot” kapta egy kör-e-mailben, hogy legyen módja tájékozódnia a valós helyzetről. Ezt a blogot bel- és külföldön ugyanis egyetemi körökben már mindenki ismeri, csak magán a Károlin nem, amelynek vezetése hermetikusan elzárja az egyetem polgárait a valós információktól. Ezt a hiányosságot próbáltuk az alábbi link-összeállítással pótolni.
A BTK Kari Tanácsának működéséről:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/03/how-many-votes-has-got-the-dean-hany-szavazata-van-szabo-andras-dekannak-a-kari-tanacsban/
MAB-határozatról:
http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=70 (tovább: nem felel meg-re kattintva)
Az egyetemen belüli kapcsolatokról:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/10/family-business-only-for-relatives-csaladi-vallalkozas-csak-rokonoknak/
Egy új családtag alkalmazásáról:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/25/one-more-relative-egy-ujabb-rokon/
A doktori iskolai felvételekről:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/02/06/messed-around-students-atvert-hallgatok/
Egy doktori iskolai szabálysértésről:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/15/evidence-for-forgery-6/
A 2009. évi PhD-védésekről:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/15/some-petty-errors-apro-szabalytalansagok/
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/19/another-petty-error-egy-masik-piti-ugy/
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/21/the-third-petty-affair-a-harmadik-piti-szabalytalansag/
Az ELTE és a KRE szoros együttműködéséről:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/27/gyorgy-eisemann-a-maid-of-all-work-eisemann-gyorgy-madchen-fur-alles/
Ravasz László Baráti Kör
A levél hatástalan maradt volna, ha egy nappal később, azaz tegnap, váratlan segítséget nem kapunk Dr. Habil. Bíró Mária dékánhelyettes asszonytól, aki erőteljesen a pedálba taposott mellettünk. Körlevelének következtében blogunk olvasottsága annyira megugrott, hogy a tegnapi napon az oldalletöltések száma meghaladta az 1000-et. Ez kb. a duplája az átlagos napi forgalmunknak. Dékánhelyettes asszony körlevelét követően mindenki kíváncsi lett ugyanis azokra az állítólagos rágalmakra, amelyekre ő – nyilvánvalóan alibiből – hivatkozik. De miután ránkkattintva rágalmak helyett tényeket, adatokat, dokumentumokat találtak, rá kellett döbbenniük, hogy a Karon kialakult válságról és a doktori iskola körüli botrány okáról épp az egyetemi és kari vezetés hivatalos verziója a rágalom. Egyetlen propaganda sem volt annyira hatásos, mint dékánhelyettes asszony személyes engagement-ja. Ő, mint az egyetemi vezetés sötét korrupciójának és nepotizmusának közvetlen szemtanúja, rokontalan áldozata és – pozíciójánál fogva – kényszerű kiszolgálója, a maga eszközeivel segíteni szándékozik nekünk az egyetem erkölcsileg és jogilag vállalhatatlan helyzetének felszámolásában. Félve a Duplaszabó Diktatúra retorziójától, levelét kódolta, de blogunknak így is felbecsülhetetlen szolgálatot tett.
Ezúton köszönjük Dr. Habil. Bíró Mária dékánhelyettes asszonynak blogunk karon belüli vakmerő terjesztését, amellyel hathatósan hozzájárulhat a Duplaszabó Diktatúra – reményeink szerint – mielőbbi felszámolásához.
Ravasz László Baráti Kör
Bíró Mária dh levele (a levél megtekintéséhez menj át a http://jhnnsclvn.wordpress.com oldalra és kattints)

Abonnieren
Posts (Atom)