Itt keress bennünket:
http://jhnnsclvn.wordpress.com
(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)
The University of Szeged: Against the law (Szegedi Tudományegyetem: Szemben a törvénnyel)
Szerző jhnnsclvn @ január 12, 2011
A Szegedi Tudományegyetem Doktori Tanácsa ezerrel száguld szembe a törvénnyel, erkölccsel, elemi emberi normákkal és a minőséggel: holnap készülnek átadni a doktori diplomát a notórius csalónak és közokirathamisítónak, Mészáros Mártonnak, aki ellenőrzőtől és bizonyítványtól kezdve nyilatkozatokig, nyelvvizsgáig, diplomáig és PhD-értekezésig már mindent összecsalt vagy összehamisított, és tavaly ugyanezzel az értekezéssel már megbukott egyszer a Károli Református Egyetemen. A törvény szerint 2 éven belül nem nyújtható be ugyanabban a témában doktori értekezés, amelyben máshol már benyújtották, de nem lett belőle fokozat. A SZTE Doktori szabályzata szerint pedig ilyen dolgozat egyáltalán nem nyújtható be – 2 éven túl sem!
Megkérdeztük a Ravasz László Baráti Kör jogászát Mészáros Márton és a Szegedi Tudományegyetem közös „üzleti titkának” (Mészáros sógornagybátyjának, Balla Péternek a kifejezése) jogi hátteréről ill. minősítéséről. Az alábbi felvilágosítást kaptuk:
Mészáros Mártonnak a PhD-eljárásra jelentkezéskor nyilatkoznia kellett arról, hogy ebben a témában korábban máshol nem nyújtott be értekezést. Ha hamisan nyilatkozott, akkor csak őt lehet felelősségre vonni csalás miatt. Az intézményt hivatali visszaélés és / vagy intellektuális közokirathamisítás kísérlete miatt csak akkor, ha tudott Mészáros Márton 2009. évi sikertelen fokozatszerzési eljárásáról a Károlin. A mulasztás ugyanis még nem bűncselekmény. A Szegedi Tudományegyetem azonban több – hivatalos és nemhivatalos – bejelentés nyomán legkésőbb 2010. 11. 24. óta tud erről, tehát szándékosan közreműködik abban, hogy valótlan tényt foglaljanak közokiratba. A Btk.-ban a közokirathamisításról szóló 274.§ c) pontjában foglalt okiratmanipuláció fajtáját nevezik intellektuális közokirat-hamisításnak:
„Ez a közokirat-hamisítás azon esete, amikor a valódi közokiratba hamis tartalom kerül, mégpedig úgy, hogy azt a közokirat kiállítására feljogosított személy veszi fel. Ez tulajdonképpen közvetett közokirat-hamisítás. Az elkövetési magatartás az értelmi közreműködés. A bűncselekmény megvalósulásához ennek a hamis adatnak valótlannak kell lennie (formai vagy tartalmi szempontból), és jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszüntetésére kell vonatkoznia. Ha a közokirat készítője tud az adat valótlan voltáról, akkor ő a 275. §-ban foglalt tényállást valósítja meg, az adatszolgáltató pedig felbujtó vagy bűnsegéd. Ennek az elkövetési magatartásnak a kísérlete a valóságnak nem megfelelő adatok vagy tények közlése, ha azok nem kerülnek a közokiratba. Befejezetté akkor válik a bűncselekmény, ha a közokirat elkészül. A mulasztás nem tekinthető közreműködésnek az intellektuális közokirat-hamisítás vonatkozásában. Ez az elkövetési magatartás csak az ún. nem bizonyító erejű közokiratok tekintetében valósulhat meg, amelyek önmagukban is közhitelességgel igazolják a bennük foglalt tények valóságát, tehát nem lehet az intellektuális közokirat-hamisítás elkövetési tárgya a közjegyző előtt tett és általa hitelesített nyilatkozat és a lakcím-nyilvántartás sem.
Lényeges tény hamis közokiratba foglalása: Ezt a bűncselekményt csak hivatalos személy tudja elkövetni, ugyanis ő jogosult közokiratok készítésére. Ekkor alakilag valós közokirat jön létre, hiszen a kiállítóként feltüntetett személy készítette, tartalma azonban sérti a közhitelességet. Lényegesek azok a tények, amelyek a közokirat bizonyító joghatás kiváltására alkalmas jellegét adják. A hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás elkövetőjének társtettese is csak hivatalos személy lehet. Ha nem hivatalos személy közreműködik ezen bűncselekmény elkövetésében, részesként felel.
Előkészület: A törvény a közokirat-hamisítás előkészületét is büntetni rendeli. Ezt az 1996. évi LII. törvény 5.§-a iktatta be a Büntető Törvénykönyvbe. A szigorítás oka (a miniszteri indoklás szerint) az, hogy vannak személyek, akik üzletszerűen foglalkoznak ilyen közokiratok készítésével.”
Vagyis, a szóban forgó „üzletre” vonatkoztatva: Egy törvénytelenül meghozott doktori tanácsi határozat már előkészületnek számít, ami miatt bárki feljelentést tehet, és utólag is bárki megtámadhatja a bíróság előtt. Egy törvénytelenül kiadott doktori oklevél azonban befejezett közokirathamisítás, ezen kívül hivatali kötelességszegéssel elkövetett hivatali visszaélésként is minősíthető.
AZ RLBK jogásza közölte velünk, hogy ezt a tájékoztatást a SZTE EDT képviselőjének is megküldte.
Posted in HungarianCalvinistUniversity, Szeged University | Tagged: a Szegedi Tudományegyetem intellektuális közokirat-hamisítása, Mészáros Márton ellenőrzőhamisításai a kecskeméti és gödöllői református gimnáziumokban, Mészáros Márton hamis nyilatkozatai, Mészáros Márton hamisított nyelvvizsgapapírja
Posts mit dem Label Mészáros Márton közokirathamisításai (ellenőrző werden angezeigt. Alle Posts anzeigen
Posts mit dem Label Mészáros Márton közokirathamisításai (ellenőrző werden angezeigt. Alle Posts anzeigen
Samstag, 15. Januar 2011
Abonnieren
Posts (Atom)
