Lös deinen Betreuer ab! (Témavezetés-váltás a Károlin)

Ezt az írást Student nevű kommentelőnk küldte be.

Mit jelenthet vajon ebben a szappan-operába illő képződményben, mint a Károli, a doktori témavezetés? Kinek mit. Három olyan határozott témavezetői koncepció látszik kibontakozni a Károli oktatóinak kör-e-mailjaiből illetve az itt olvasható Rabszolgavásár valamint a Hermann, a hazug posztokból, amelyek valóban nehezen egyeztethetők össze.

Egy igazi egyetem igazi doktori iskolájának hallgatójaként olvasgatom a hozzánk is eljutott Hermann-Hima e-mail-vitát. És nem hiszek a szememnek. Hermann docens arra szólítja fel Hima professzort, hogy 2 évre visszamenőleg adja át neki saját, már végzett doktoranduszait ill. dokumentumokkal igazolja visszamenőleg, hogy már 2 éve nem vezeti őket. Ugyanakkor ő csak tanúkkal tudná igazolni, hogy ő már két éve vezeti ugyanezeket. Mi ez a sületlenség? – ámuldozom: túl az egyenlőtlen feltételeken (dokumentum versus tanúk), kizárólag a pozitív állítás dokumentálható, míg a dokumentum hiánya épp a váltás meg nem történtére bizonyíték. Még inkább furcsállom, hogy az átvevő kolléga nem tudja megmondani, valójában milyen témát vezet ő már két éve. A kollégájáét vagy a sajátját. A www.doktori.hu oldalon lévő MAB-határozatban azt olvashatjuk, hogy a témának és a témavezető kutatási területének összhangban kell lennie, a 168 óra december 3-i számában pedig azt, hogy ennek hiánya miatt vontak vissza két fokozatot. Jelen esetben Hermann Zoltán kutatási területe 17-18. századi magyar irodalom – ehhez képest mai német irodalmi tárgyú dolgozatot menedzsel visszamenőleg. Honnan hova vezeti Hermann másnak a doktoranduszát állítólag már két éve? Úgy látszik, Hermann tényleg hazug.

A posztokat és a kommenteket is végigolvasva azonban már kezd derengeni, hogy itt egymással összeegyeztethetetlen témavezetési koncepciókról van szó. Hima Gabriella megvárja, hogy hallgatói keressék őt fel, lehetőleg a készülő opusz valamely darabjával. Konzervatív, elavult, szigorúan szűk szakmai témavezetés. A másik két témavezető, Hermann Zoltán és Kulcsár-Szabó Ágnes nem a sült galambra vár, hanem a hallgatók elébe megy: körüludvarolják, körülhízelgik őket, a csábítás és vesztegetés minden eszközét (állások, erasmusos órák, a kolléga-férjnek plusz pénz) bevetik. De ezen túl is, az ő tanításuk sokkal életszerűbb. Ők nem a szakmára, hanem a nagybetűs életre készítenek fel. Hermann Zoltán nem posztmodern irodalmat, hanem aftermodern kommunikációt oktat, azaz a testi érintés kommunikatív értékét, különös tekintettel az „after”-re mint testrészre. Ehhez képest tényleg mellékes, hogy a doktorandusz Elfriede Jelinek, Anna Mitgutsch vagy Kazinczy, Csokonai nevét írja disszertációjára, csak legyen afterje. Kulcsár-Szabó Ágnes is a nagybetűs életbe vezeti be hallgatóit: arra, hogy ki kivel hogyan, miért és miért nem, stb. Az irodalmi tény az élet tényeihez képest ebben a szemléletben is elsikkad.

Világos, hogy az anyagi csábításon túl, mi vonzza a doktoranduszokat ebben a két oktatóban. Egyrészt a test- és életközelség, másrészt az egyenrangúság illúziója – az, hogy partnereknek érezhetik magukat ezekben az együttlétekben: az egyikben ténylegesen praktizálják, a másikban diszkurzíve elemzik az afterkommunikációt.