Ratten-Derby (Patkány-derby)

Szerző: FarkasTorok

Petrőczi Éva: HELYZETDAL

(Mottó: Csuda jó hecc, bárki leheCC!)

Kedves református Testvéreim és Kollégáim,

a neveire méltán büszke poetesszánk egyik verse újból megindító erővel hatott rám, ami ismét egy elemző-gondolat futamot hívott elő a szerző személye és lírácskája iránt oly fogékony lelkemből és elmémből.

E kis művének címe: Helyzetdal

Tipródó patkány-derby:
mi itt ma a tét –
kinek készül ezúttal
a horda szétszaggatni
megszenvedett hitét?

A „patkány-derby” nem lehet más, mint annak a rangadó mérkőzésnek a megfelelője, ami az egyetemi tudományos címekért zajlik (a híres Károli Református Egyetemen, magától értetődik). A patkányok hada elég randa (de hát nem is lehet egy patkány szép!), élükön két túldimenzionált patkány áll: Szabó András és felesége. De a többiek sem különbek. Nézzük a befutókat sorjában (bár a sor korántsem teljes,kimaradt belőle az ex-nagykőrösi tanítónő, többek között - a szerk. megjegyzése).

- a MENY professzori titulusáért ámokfut, aki apósát addig mozgatta ez ügyben, míg le is járatta az öreg, de fiatalos akadémikus urat, ám kattogó hangja oly akaratosan diktálta a kérő szavakat az após felé, hogy idáig fajult e helyzet;

- HormonZavar az egyetemi feljebb kúszásáért mindent bevállal /árulást, hazugságot, aljasságokat/, nevetségessé téve önmagát, családját és múltját, - zajlik a hatalmi harc…

- a csaló és elBUKOTT TANÁRSEGÉD, újból doktorandusz-hallgatóként a szegedi gyors PÓT védéséért küzd; úgy éli meg a disszertációja bukását, hogy ő megírta, ő jól írta meg, ő a Meny védence – ergo ez hogy történhetett meg éppen vele? Igazságtalanságot él át szegény áldozati bárányka. Hiszen te erkölcsileg is makulátlan vagy és okos!- ezt suttogják neki a háttérből ezen a „patkány-derbyn", tovább torzítva amúgy is deformált hamistudatát;

- a közokirathamisító és a majd egy évtizede egyetemi embereket folyamatosan "eltisztogató" dékán mindent megtesz, hogy megtarthassa hatalmát és elsimítsa a göröngyöket, ami az elmúlt hónapokban a perzsaszőnyegükön keletkezett. Ez a veszedelmesen gonosz és aljas életke nem gondolta volna soha, hogy ezt a sok(k) szennyet egyszer valakik előveszik a szőnyeg alól és ráteszik a mintákra és rojtokra (gyakorlatilag minden SZArt kisöpörnek a szőnyegük alól és az orra elé dobják, hogy bűzlik az egész dékáni hivatala tőle (lassan le kell akasztania Szenci Molnár Albert házi szentjének a képét irodája faláról, vagy Albert magától ugrik le a falról, mert nem bírja ezt a dékánt körülvevő bűzlő légkört);

- a poetessza is egyfolytában professzor kíván lenni, mert nagy nehezen a hazai viszonyok közt leggyengébb helyen, a Miskolci Egyetemen tudott csak 2007-ben habilitálni és még tovább szeretné lökni magát a tudományos ranglétrán, amelynek következő foka kitört alatta, mikor az APÓS hathatós támogatása és teljes erőbedobása ellenére sem bírt professzor lenni, tehát újra megpróbálja (nem kizárt, hogy további létrafokok törnek ki alatta, ahogy ez a nagydarab habilitáció majd megint feljebb próbál ugrani);

- na és a belügyes és már nyugdíjas, de csak orosz szakos professzort sem lehet kifelejteni a ”patkány-derby”-ből, akit Veszprémből kilöktek ugyan, de szívességből (a dékánházaspár lekötelezettsége miatt!) bekerült a pesti református nagy buliba, és számára ez éppen jól jön a nyugdíja mellé, mert kaphatja a professzori fizetést, meg a jó pár pozícióval járó kiegészítéseket (az ELTÉ-s részmunkaidős jövedelmét is megtartva), amiket első örömében ész és erkölcs nélkül egyből be is happolt.

Úgy tűnik, mintha az egyetem az ilyen exkommunista=ateista (ha nem az MSZP hívő tagozatának a tagja) belügyes, anno a rendőrtisztin tanító, oroszos miatt jött volna létre. Hátborzongató!

Ez így egy nagy-nagy TRAGIKOMÉDIA (nem tudjuk, hogy sírjunk-e avagy nevessünk), EZ EGY HATALMAS HATALMI HARC, amely elérkezett a fináléhoz.

Ugyanis ezen az egyetemen az a jelszó: csuda jó hecc, bárki leheCC! Ezt igazolja ez a siserehad.

Felteszi a kérdést az álnaív poetessza: „mi itt ma a tét”?
– Hát az, hogy a tiprodó-taposó patkány-derby futhasson a legnagyobb díjakért, de ez a derby, a szódások lovai közül lett összeállítva. Ez nem egy arabs telivérekből álló verseny. Ám a díjakat valakiknek így is ki kell osztani, így hát a sánta, a félig vak, a kehes lovak nyakába akasztják a meghirdetett hivatalos díjakat (plecsniket, babérkoszorúkat = vagyis a doktori címeket, habilitációkat, professzorságokat, tanszékvezetőségeket, dékánságot és helyettességeket stb.).

- Mert „az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat” (2Tim 4:4).

A végén befejezi az álnaív kérdezősködést a kitaposott cipőjű és sebes térdű (az októberi térdsebek miatt) habilitált poetessza:
„kinek készül ezúttal
a horda szétszaggatni
megszenvedett hitét?”

Hát hadd ne mondjam! A még reménykedő, jobb napokat látott és jobb sorsot érdemlő protestáns értelmiségnek és gondolkodni képes híveknek a hitét szaggatja szét ez a horda. Azt a megszenvedett hitet próbálja elvenni ez a horda, amivel az egyetem alapító atyái rendelkeztek, amikor elhelyezték az alapokat. A reformátusok egyetemén hamar rendet és színvonalas képzést kell teremteni. A morális megújulást pedig el kell kezdeni, és meg kell szabadulni a BALLAszttól is. Hiába áll egy sógor, egy-két após vagy házastárs bárhol (bárki mögött), mert ettől az uram-bátyám fedezéktől a „patkány-derby” résztvevőinek a jelleme nem maradhatott ép és erkölcsileg sem maradtak ezek az egyetemi emberek feddhetetlenek. Főleg nem az élen álló két túlméretezett patkányé, akik már eleve eltorzult jellemmel léptek be a derbybe.

Goldgraeber an der ungarischen calvinistischen Uni Károli Gáspár (Aranyásók a Károli Református Egyetemen) 2. Die Schwiegertochter

Szerző: FarkasTorok

Minden ember jelleme felelős a sorsáért. Kevés szó esik mostanában a szánalmasan középszerű MENYről, aki boldogtalan leánykori nevéről áttért – szegény apósa tragédiájára – a jó csengésű KULCSÁR-SZABÓ-változatra (a férje után, ezáltal már nem szabadon).
Szóval föltehetjük a kérdést: honnan jött ez a szerény tehetségű 42. életévében járó asszony?
(Ezt már megírtam abban a blogban, amelyet ’ők’ betiltottak a szabad Magyarországon, ahol ugyan már rendszerváltás történt, de a nyugdíjas ex-belügyes orosz szakos professzor komcsi barátai ügyködnek és beavatkoznak, ha kell.)

Szóval KULCSÁR-SZABÓ (HANSÁGI) ÁGNES a Gutenberg János Könyvkereskedelmi Szakközépiskolából landolt a reformátusok egyetemére, ahol, mint nem református, de nem is protestáns, sőt nem keresztyén oktatgatni kezdett. Messziről érkezett, Angyalföldről, a Váci út 100-ból. Olyan helyről, ahol például a könyvesbolti eladókat képezik gyorstalpalón. És lám, a reformátusoknál 9-10 év elég ahhoz, hogy messziről jőve habilitálhasson minimális publikációval (lsd. kreirodalom.gportal.hu/gindex.php?pg=14911465) és professzor lehessen. Mert nem elég a dékán-helyettessége és tanszékvezetősége…

De hát nézzük meg és emeljük ki a lényeget, hogy mi is az oktatási tevékenysége ennek az asszonynak, aki nem jó házból való, de jó házba ment (feleségül) és jó házban is dolgozik.

Részlet (csak ízelítőül) a hölgyemény oktatási tevékenységéből:
- doktori kurzusok a hermeneutika, az irodalomtudomány kultúratudományi fordulata köréből
- kanonizációs stratégiák
- műhelyszeminárium a Kontextus Műhely keretei között

És miket kutat? Az se LUFI ám :)

- szerialitás szerepe Jókainál
- korszak-konstrukció ás a periodizáció alakzata
- a regény funkcióváltása a mediális multiplikálódás korában
- a romantikus regény médiuma

Hát ilyenekkel és mégilyenebbekkel foglalkozik ez a nagy tudású és megalapozott MENY.
Lassan professzor lesz két középfokú nyelvvizsgával: oroszból (1988-ban szerezte) és német nyelvből (1994-ben). (Nehezen szerezte mindkettőt. Orosz szakon kezdte egyetemi tanulmányait, de onnan hamar kibukott. Németül sem tanult meg, pedig a férje mellett évekig lebzselt német nyelvterületen. Az ehhez képest csak középfokú nyelvvizsgán épp csak átcsúszott. Ez nem jelent használható nyelvtudást, amit bizonyít a német nagykövet fogadásán elmondott köszöntője: már a második mondatba belesült, itt aztán véget is ért az ún. beszéd).

Nagy erénye viszont e tanárnőnek, hogy szépen ír és magyarosan fogalmaz. Hogy ezt szemléltethessem, idézek egy tanulmányából (In: Identitás és identitásprezentáció): “Az identitás – posztkoloniális identitás példájának elemzésén keresztül – azok között a koncepcionális és strukturális keretek között rajzolódik ki, amely kereteket és strukturális sajátságokat Plessner és Mead teóriájából már ismerünk.”

Ezért és így érdemes írni, kutatni és főleg ezt oktatni is. Így! Hajrá! Éljen! Jó, hogy van egy hely (a reformátusok egyeteme, ahol erre szükség van.) Azért ez annyira gáz.

Van egy népi mondás, amely tökéletesen illik erre a jelenségre: “Fenn az ernyő, nincsen kas” – vagyis nincs, ami ezt a ’semmit’ tartsa. Elszáll, mint a lufi, ha valaki elengedi a madzagot, amivel oda van kötözve az Összehasonlító Irodalomtudományi és Irodalomelméleti Tanszékhez. Végérvényesen el kellene vágnia valakinek ezt a madzagot, hogy elszállhasson máshova. Senki sem venné észre, hogy eltűnt.

Goldgraeber an der ungarischen calvinistischen Uni Károli Gáspár (Aranyásók a Károli Református Egyetemen) 1.

Szerző: FarkasTorok

A rendszerváltás után azt reméltük, hogy a szellemi életünk fontosnak tartja majd, hogy olyan emberek kerüljenek vezetői beosztásba (akár az egyházban, akár egyetemen belül), akik erkölcsileg feddhetetlenek és szellemi teljesítményük példaértékű mindannyiunk számára. Nem ez történt és nem ez történik! Az uram-bátyám ország maradni látszik, az exkommunisták beáramoltak az egyházakba is (vagy már bent voltak!), és az egyházi intézményekbe. Így kerülhetett sor arra, hogy Veszprémből átmasírozzon a reformátusok egyetemére egy tokás – magát régi ellenállónak bemutató – belügyi kreatúra. Orosz szakával és nyugdíjával a magyar szakosokhoz landoltatták. Ott segíti a dékánt: hírszerzésben, lehallgatásban, régi kapcsolataival, és nem utolsó sorban módszereivel, amitől bemocskolódott a bölcsészek Reviczky utcai részlege. Persze ez nem változtat azon a tényen, hogy meztelen a király, vagyis a dékán. Mert ha megnézi valaki a legjelentősebbnek tartott tíz közleményét, akkor elalél. Ezt önmaga adta meg Hazánk híres Szenci Molnár-kutatója (Forrás: www.doktori.hu/index.php?menuid=192&sz_ID=1342)
Pl.:
- Álmok, előjelek, jóslatok és betegségek Szenci Molnár Albert naplójában
- Egri Lukács "megtérése". Az antitrinitarizmus Északkelet-Magyarországon 1565-1574,
- Johann Jakob Grynaeus magyar kapcsolatai

Ilyen fontos munkái vannak a jelenlegi dékánnak. Szenci Molnárt vesézi ki és betegségeit taglalja, jóslatait kutatja és álmait fejtegeti, mindezt a szegény jó református előd naplóján kérődzve. Ennél köldöknézőbb kutatási munkát el sem lehetne képzelni! De Egri Lukács ”megtérése” az igazi téma, amely nélkül a magyar irodalomtörténet nem tud tovább mozdulni. Valószínűleg ez a kiherélt témák rangsorában az első lehetne, amit kutatni teljességgel fölösleges. Ám az igazi ködevést mégiscsak Johann Jakon Grynaeus magyar kapcsolatainak a feltárása jelenti. Ezért aztán igazán kár még megszületni is, annyira eunuch ez a műsorszám. És Szabó András, mint professzor ezeket a legfontosabb publikációi és munkái közé valónak tartja! Bölcsessége, felkészültsége, előadói stílusa, orgánuma, artikulációja, emberi hozzáállása, vezetői erényei nem ismernek határokat! Tán ezért lehetséges, hogy a határon túli protestáns és nem protestáns egyetemek hívják őt, hogy ott is a szórja az igét: Szenci Molnár álmairól, betegségéről, jóslatairól, Egri Lukács ”megtéréséről” stb. Felesége is hasonló kaliberű témákkal koptatja a „szent lépcsőket”.

Apropó feleség, vagyis alias poetessza anno az alábbi dicséretet zsebelhette be, mint költő, mely a Szabó Ervin Könyvtárban, 2006. október 14-én, szombaton a költő jelenlétében hangzott el. Ez olvasható a könyvtár honlapján is (www.fszek.hu/konyvtaraink/del-pesti_regio/borzsony_u__13_/fotoalbum/?article_hid=17773), ahol felmagasztalják e rangos országos eseményt „az októberi Petrőczi-est egyik szívmelengető pillanata –…..(név a honlapon olvasható!) felolvassa Petrőczi Éva verseiről írt "dolgozatát". Ez az illető sajnos nem rendelkezett ízléssel és értékítélettel, vagy cinikusan mondta, amit mondott. Ezt adta elő: „Petrőczi Éva versei tömörek, már-már szűkszavúak, de kevés szóból verskatedrálisokat épít, veretes szép magyar nyelven. Ízig-vérig mai költő, korszerű a kor szennye nélkül. (..) Verseiben próféták, zsoltárosok, evangélisták szava zeng téren és időn át. Igazából az ember nem is tudja eldönteni, hogy amit olvas az a költészet, vagy a magyar nyelv csodája.”

Szerintem a magyar nyelv csodája, hiszen egyértelműen ez nem lehet más. Arany elmehet a sunyiba! A poetessza versei „verskatedrálisok” – állítja az előadó. Reméljük azért, harangot nem akarnak majd kongatni a katedrálisban minden fellelhető rímnél, mert akkor a harang nyelve teljesen mozdulatlan marad, és a harang erre az időre elnémul…

Parallelaktion der Szabó-Vettern (A Szabó-sógorok párhuzamakciója)

A trójai faló című posztunk vitát váltott ki egyházi és egyetemi körökben egyaránt. Volt, aki meggyőzőnek találta érvelésünket és volt, aki úgy vélte, hogy a valós információk hézagait fikcióval töltöttük ki, és olyan is akadt, aki provokációnak tekintette írásunkat. Ezért elöljáróban álljon itt egy Pál-idézet: „mindenek ékesen és jó renddel legyenek” (1Kor 14:40), mert a keresztyénség egyik célja, hogy rend legyen az emberek és közösségek életében, és mindenki a legjobb tudása szerint, s a megfelelő helyén végezze – embertársai érdekében – a becsületes mindennapi munkáját.

Az írás lényege röviden annyi, hogy Szabó István püspök és Szabó András dékán egymással karöltve rombolják az egyház és az egyetem tekintélyét, hogy Bölcskei Gusztáv püspök alkalmatlanságát bizonyítva, kiszoríthassák őt a hatalomból, és nyilvánvalóvá tegyék vezetői (fenntartói) alkalmatlanságát. A sógorok egyika a Zsinat lelkészi elnökségére hajt, másikuk a református egyetem rektorságára.
Foglaljuk össze még egyszer, milyen tények és érvek támasztják alá ezt a logikus és több részletében teljesen konkrét feltevést.

Szabó püspök harcba szállt a Zsinat lelkészi elnökségéért, majd miután vereséget szenvedett, kitalálta az átvilágítósdi játékot, hátha végleg megbuktathatja egyházi ellenfelét. Miután ezzel nyilvánosan is felsült, úgy vélte, e kellemetlen közjáték miatt el kell kezdenie egy másik politikát: a megbánást (és bevallást) követelő, de megbocsátást hirdető kommunikációt, amely az ügynöki vádat már tényként kezelte, ugyanakkor a hozzá való viszonyulást leöntötte egy álkegyes sziruppal, ami elfedte afölötti kárörömét, hogy ellenfele múltjában akadt egy sötét folt. (Bezzeg más háza tájékán mindig könnyebb és látványosabb sepregetni, holott az ő múltja sem nevezhető makulátlannak, amit a Múltfeltárás Szabó módra c. posztunkban már bemutattunk.) Egyszóval, a legfelsőbb hatalomról nem mondott le Szabó püspök, és a távoli (hat év múlva esedékes!) új választást egyáltalán nincs kedve karba tett kézzel kivárni. Próbálkozik a saját módszerével és eszközeivel. Ám ha „küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd” (2Tim 2:5)

A sógor, Szabó András, mint azt a Csöndes tisztogatások című írásban (a Református Élet 2009. szeptemberi számában), valamint annak folytatásában: A meghiúsult puccsban (Református Élet 2009. októberi szám) bizonyítottuk, zajtalan nyírógépként tizenhat éve irtja maga körül a sajátmagánál tehetségesebb embereket, hogy vetélytárs nélkül maradva megkaparinthassa az egyre magasabb stallumokat. Másfél évtized alatt a dékánságig, sőt, a rektori pozíció várományosságáig pumpálta föl magát. Mint a gyáva bokszoló, aki biztosra akar menni, mindig tudatosan gondoskodik arról, hogy ellenfele el se jusson a ringig, és a bírónak semmi más lehetősége ne legyen, mint az ő kezét mindenki szeme láttára győztesként fölemelni.

A két Szabónak nemcsak a kóros ambíciója rokon, hanem az a módszerük is, ahogy megpróbálják a zsinati elnököt az eseményektől távol tartani, saját szájízüknek megfelelően informálni, azaz dezinformálni, ahogy az aktuális helyzetek kívánják, míg azok már visszafordíthatatlanul rohannak az eltervelt cél felé. Mindketten úgy intézik, hogy Bölcskei Gusztávnak módja se legyen idejében beavatkozni, sőt még utólag se, de belelátni sem engednek mindabba, ami történik az egyetem bölcsész karán. Eközben elterjesztették róla, hogy passzív, nem törődik semmivel, mindent a kar vezetésére bíz, és csak mértéktelenül iszik, meg gátlástalanul nőzik. Vagyis: alkalmatlan emberileg és szakmailag egyaránt az elnökségre. Megfelelő időben majd előlépnek az alkalmasok: a válságmegoldó Szabók, akik majd egyből ott teremnek, hogy minél gyorsabban eltakaríthassák útjukból az áldozatukul ejtett nagyvadat, mert „ahol a dög, oda gyülekeznek a saskeselyűk” (Mt 24:28).

Milyen bizonyíték van arra, hogy a Szabó-sógorok egymásnak készítik elő a helyeket? Az az elterjedt legenda, hogy rosszban vannak egymással: közönséges hazugság, amit mindketten szívesen és tudatosan terjesztenek saját viszonyukról, ezáltal fedezve egymást és semlegesítve a rokoni kötelék miatt kialakult előítéleteket. Az más kérdés, hogy egy külső szemlélőnek joga van emberileg nem kedvelni egyikőjüket sem, de ennek semmi köze kettőjük egymáshoz való viszonyához. (Persze, őszintén szólva: lehet őket egyáltalán kedvelni? Bármelyiküket? A rideg és karrierista Szabó Istvánt? A minden hatalmat birtokolni akaró, mentálisan beteg, alattomos Szabó Andrást? Az alanyi költőnőként elabortált, dilettantizmusáról és pénzéhességéről híres, futóbolond Szabó Andrásné Petrőczi-Ludwig Évát?) Persze az sem volna csoda, ha rühellnék egymást, de attól még egymás szövetségesei, mert nincs is más választásuk és főleg esélyük a túlélésre, a hatalmuk és kellemes fizetéseik megtartására. Kart karba öltve takarítottak el rektorokat, dékánokat, gazdasági igazgatókat és egyéb valamirevaló pozícióban lévő vetélytársakat, akik munkájuk végzése közben rájöttek egy-egy nyilvánvaló csalásukra. Most már csak Bölcskei Gusztáv maradt, csak ő áll a végső megvalósítás útjában. Nagyon egyszerű és tulajdonképpen primitív a közös módszerük és kialakított taktikájuk: minél távolabb kell tartani a zsinati lelkész-elnököt a zűrzavartól, mintha mentesíteni akarnák a válságkezelés okozta személyes kellemetlenségektől (és ez persze kényelmes a másik félnek is), ezért megtévesztően informálják őt, mintha urai lennének a kialakult helyzetnek és minden más – róluk szóló – hivatalos információt gondosan elhallgatnak előle.

Hogy ez egy hipotézis? Akkor nézzük meg hogyan viselkedett Szabó István püspök dékán-sógorával, Szabó Andrással akkor, amikor még ő volt az egyetem fenntartója. Azaz még 2003-2004 időszakában. Pontosan úgy, ahogy muszáj volt, vagyis sógorát jó távol tartotta minden pozíciótól. Csak a Régi Magyar Irodalom Tanszék vezetője lehetett, egyetlen beosztottal, a feleséggel, Petrőczi-Ludwig Évával. Csakis őt dirigálhatta, illetve az ismert családi viszonyokból kifolyólag, ez inkább fordítva történt: az angol szakos ”puritán” feleség vezette – magyar szakos diploma nélkül – a Régi Magyar Irodalom tanszéket. Kulin Ferenc annak idején Vass Csabát és Bíró Máriát vette maga mellé helyetteseknek. Szabó András akkor még szóba sem jöhetett, pedig akkor is sógorok voltak. Hogy miért? – Nyilvánvaló! Azért, mert Szabó István nem akart meglepetést. Családilag ismerte jól a hatalom érdekében minden aljasságra elszánt sógorát. Arra meg nem volt kapacitása, hogy folyamatosan ellenőrizze és őrködjön mellette. Márpedig a sunyi sógorra állandóan ügyelni kell. Szabó István püspök nem akarta kockáztatni saját szőlőskertjét, a református egyetemet, amíg ő volt minden szőlőszemért felelős gazda. Nem akart egyszer csak arra ocsúdni, hogy sógora már kivette kezéből a kormánybotot. Nem akart testközelben tartani egy időzített bombát, így idővel kaphatott egy más számára lerakható, veszélyesebb taposóaknát, akire csak rá kell lépni és azonnal robban.

Amit a sunnyogó sógor – a püspök rokonaként – nem csinálhatott meg, azt gátlástalanul megtette barátja és jótevője, Kulin Ferenc mellett, aki volt annyira naiv, hogy másodszor is helyettesének választotta, miután az egyetem kikerült a Dunamellék fenntartósága alól. Kulin dékán úr nem tanult az első esetből, vagyis veszélyérzetét és gyanakvását elaltatva, másodszor is könnyűszerrel – és főleg: szokása szerint titokban – hátba támadhatta őt Szabó András, hogy elfoglalhassa – a másodszor is bemelegített – dékáni széket. Vannak emberek (ez egy típus!), akik csak a mások által jól beindított munkát szeretik átvenni, minta az egész az ő érdemük lenne. Ez a könnyebbik megoldás, mert más már megvetette (kétszer is!) az alapot. Jézus a tanítványainak hasonlóról beszélt: „ti mások munkájába állottatok” (Jn 4:38). A kétszeresen eltávolított Kulin Ferenc már nem láthatta magvetésének az eredményét, mert Szabó András teljes öntudattal aratta le más munkájának a gyümölcseit. Megvalósult a Bibliában olvasható textus: „más a vető, más az arató” (Jn 4:37). És még erre sem figyel föl senki… - mert ment minden a maga – kijelölt – útján.

De addig, amíg Szabó István püspök volt az egyetem fenntartója, addig Szabó András nem lehetett dékánhelyettes. Hogy azután ez mégis miért történhetett meg? – A válasz egyértelmű, mert akit Szabó István makulátlan püspöki stallumja megtartása érdekében akkor nem kívánt magának – mármint Szabó Andrást -, azt nagyon is kívánta legnagyobb ellenségének, Bölcskei Gusztávnak a nyakába varrni. A dékán-sógor attól kezdve garázdálkodhatott, nyírhatott-fúrhatott, könyökölhetett-taposhatott, hiszen már nem Szabó István szőlőskertjébe rondított bele, hanem Bölcskeiébe. Szabó István szívből támogatja rokonát és mossa kezeit, mintha ő kívülálló volna. A sógor azóta is e program szerint működik, miközben közösen terjesztik egymásról rokoni ellentétüket.

Szabó püspök majd csak akkor lép nyilvánosan is színre, amikor annak eljön a politikai ideje, vagyis amikorra sógora már mindenkit és mindent letarolt. Legvégére hagyva Bölcskei Gusztáv püspököt, akinek a fejét tálcán feltálalhatja a Fidesznek, konkrétabban a református Orbán Viktornak és barátjának, Balog Zoltánnak, aki az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága elnökeként meg fog lepődni ugyan, de támogatja majd barátja, Szabó István zsinati lelkészi-elnöki kinevezését (akivel a debreceni „refi”-ben és a pesti teológián is iskolatársak voltak). Ezáltal ebben az esetben is más lesz a vető és más lesz az arató.

A Szabó István püspök által gerjesztett, rég elkésett ügynök-ügy nem váltotta be a kívánt eredményt és reményt: nem tudta ezzel Bölcskei Gusztáv püspököt kiakolbólintani, ezért szakmailag kell kikezdenie ellenfelét, amihez kapóra jön a károlis sógora. Szabó püspök nemsokára visszatérhet egy magasabb stallumba, a sógor pedig tisztára mosódik (a cél szentesíti az eszközt – jezsuita! - elve alapján), és ezek által „betelt rajtok az igaz példabeszéd: a kutya visszatér a maga okádására, és a megfürdött disznó sárban hempereg!” (2Pt 2:22).

Figyelem!

Megjelent a REFORMÁTUS ÉLET legújabb, októberi száma, benne a folytatással:

A meghiúsult puccs címmel.

E-mailben máris rendelhető a szokásos címen, a forgalmazásról csütörtökön vagy pénteken adunk tájékoztatást itt és az amerikai blogon, illetve az érdeklődőknek levélben Melczerék, Bátori lelkész úr vagy Johann címén, illetve az enyémen:

pont.pontolyan.oliver716@gmail.com

Írjatok!

Enthüllung der Vergangenheit á la Szabo (Múltfeltárás Szabó módra). Szabó contra Bölcskei

A múltra hivatkozás kétélű fegyver. Ezért a múlt néhány tényét vizsgáljuk meg kissé behatóbban.

Szabó István püspök úr a Géczy Lajos által 2009. május 20-án készített interjúban így nyilatkozik az átvilágítósdiról, amelyet ő szorgalmazott: „örülök, hogy Zsinatunk végre elővette a kérdést, és igen fontos dolgot mondott a múlt feltárásáról”. Ez úgy hangzik, mintha neki nem is lenne múltja, mintha ő maszületett bárányként tisztán állna a röntgengép elé.

„A mai magyar közéletben nagyon könnyű az egyházakat bármivel is lejáratni. Ez bekövetkezhet, ismétlem, de mi saját magunknak és legelső sorban az utánunk jövő nemzedékeknek tartozunk azzal, hogy ezt a kérdést megpróbáljuk rendbe tenni” – olvashatjuk ugyanebben a püspöki interjúban. Ez az általánosító és közhelyes csúsztatás azt a látszatot kelti, mintha a mai közéletben „az egyházakat bármivel” könnyű volna „lejáratni”. Holott épp arról van szó, hogy ma olyan vezetőknek nagyon könnyű lejáratni az egész egyházat, akik taktikáznak, helyezkednek, naivnak láttatva magukat, a háttérből irányítanak. Vagyis manipulálják – elsősorban, de nem kizárólag – az egyházi közvéleményt.

Hogy éppen Szabó püspöknek ne lenne múltja? Mármint „rovott” múltja, mint riválisának, a Zsinat lelkészi elnökének?

Ha Szabó püspök nem szennyezte be magát a rendszerváltás előtti hatalommal való intim kapcsolat által, akkor hogy kerülhetett ösztöndíjjal a késő Kádár-korban (a '80-as években) az USA-ba, ami egyházi emberek között akkor még ritkaságszámba ment? Ilyesmi aligha volt lehetséges ellenszolgáltatás nélkül. Ezt a kérdést az érintett így kerüli meg: „Tréfásan talán azt is mondhatnám, hogy vagy elkerülte a személyem a hálózatok figyelmét, vagy nem tartottak annyira fontos és jelentős személyiségnek, hogy foglalkozzanak velem.” Az Állam- és Egyházügyi Hivatal a diktatúra idején nem volt olyan vicces intézmény, és tréfálkozni sem azokkal támadt kedve, akiket ösztöndíjjal Nyugatra exportált. Pláne a hidegháború éveiben egy USA-beli ösztöndíj nem számított az akkori rendszer számára tréfadolognak. Már maga a kijutás lehetőségének a ténye, az engedélyeztetés (vízumigénylés!) sem volt természetes mechanizmus akkor, amikor Magyarország elzártságát a nyugati világtól szögesdrót és elektromos áram garantálta. Egy nyugati ösztöndíj, tudományos kutatásra, burkolt politikai misszió volt (amit jelentés nélkül nem lehetett megúszni), és csak a rendszer iránt abszolút lojális, minden tekintetben megbízható egyének részesülhettek ebben. A realitás talaján állva megállapíthatjuk, hogy egy ilyen ösztöndíjat nem kaphatott volna Tőkés László, Vályi Nagy Ervin, Németh Pál, Csiha Kálmán, Gyökössy Endre, Cseri Kálmán, mert ők szóba sem kerülhettek volna. De Szabó Istvánra, vagyis becenevén Szojuzra (sic!), nem eshetett „a hálózatok” figyelme, mert arctalan szolgálójukként utaztatta magát az egyház hivatalos engedélyével. Ez azért más dimenzióba helyezi a püspök nyilvános tréfálkozását.

Szabó püspök nagyvonalúan azt nyilatkozza, hogy a feltárt múlttal „többet ... már nem lehet visszaélni, nem lehet a másik fejére ráolvasni, az illetőt ezzel esetleg tönkretenni, háttérbe szorítani, vagy nem lehet piszkos alkukra felhasználni, nem lehet az illetőt még mindig manipulálni. És ha őt nem lehet – a korábbi kérdésre is válaszolok –, akkor egyházunkat sem lehet.” Vagyis az átvilágítósdi ötletével – Bölcskei pöspökön keresztül – egyházunkat is zavarba akarta hozni Szabó István. Ravasz, de nem hiteles megoldás ez a kívülállás, ez a megjátszott semlegesség, ez a távolságtartás, ez a nagyvonalúság, ez az evangéliumi alap. Hiszen egy egyházi vezető ezzel a praktikával valójában ki akarta végezni ”főnökét”, a Zsinat elnökét. Csak ez első lépésben nem sikerült.

Visszatetsző az az attitűd, amellyel Szabó püspök elhárítja magáról a gyanú árnyékát, mintha nem ő lett volna az ügynöki átvilágítás kirobbantásáért felelős: „tisztázásra van szükség, és megértik és elfogadják, hogy ez testvéri közösségben történik, s elébe mennek ennek a dolognak”.

De miért pont ekkor – 20 évvel a rendszerváltás után! – lett ennyire égető ezeknek a ”dolgoknak” az előráncigálása?

Szabó püspök retorikája árulkodó. Figyeljük meg, hogyan próbál evangelizálni a cselekmény és robbantás után: „Erre a rosszra kérjük, erre keressük Isten feloldozó kegyelmét. De Isten királyi széke előtt megállva, ezt konkrétan is el kell tudni mondani, s nevén kell nevezni.” Pszichológiailag ráterheli a „bűnt” ellenfelére, valamiféle nem evilági erkölcsi magaslatról.

Hiába beszélt a Kossuth Rádióban, 2009. július 5-én Szabó püspök Pál apostolt felhasználva pozitívan: „Vereségből reménységre, kudarcból örömre, bűnből igaz életre, csüggedésből szilárd hitre, halálból életre hív”, valójában ez csak mákony és maszlag, mert ezt nehéz másként értelmezni, mint a másik lealázásából és kudarcából a saját siker és a saját győzelem fondorlatos előkészítését, a hatalomvágytól (azaz uralkodni vágyástól) motiválva, akárcsak egyetemen nyomuló rokonsága. „Legeltessétek az Isten közöttetek lévő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.” (1Pét. 5:2-3.)

Szabó püspök kegyes, látszólag bűnbocsátó leereszkedése, és a másik vereségére építgetett diadala aligha testesíti meg az előbbi evangéliumi gondolatot, inkább a Pál apostol második levelében megfogalmazottakat: „Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz.” (2Kor 11:13-15).

Dienstansage (Szolgálati közlemény)

A Magyarországon betiltott csapat új, szigorúan szakmai blogot indított az index blog.hu oldalán. Címük:
http://senkikasenkifoldjen.blog.hu
Beköszöntő írásukat ízelítőként itt is közreadjuk.
Szerzője AnalystAnonym, blogunk olvasója.

Senkik a Senkiföldjén

Kedves Olvasóink és leendő Szerzőink!

Több nagysikerű, nagyon olvasott, ámde épp népszerűsége miatt hamar betiltott blog után most újra megpróbálkozunk, hogy hazai talajról hazai közönséghez szóljunk, szeretett egyetemünkről, amelynek nevét nem írhatjuk le: ez a Senkiföldje. Kik élnek és alkotnak a Senkiföldjén? Néhány háttérbe szorított Valaki is, kétségtelenül, de a Valakik inkább falakon kívülre szorultak. Úgy véljük, jót tenne ennek az Egyetemnek egy helycserés támadás: a Senkiket kiebrudalni, és a Valakiket beköltöztetni. Hogy ez az igény jogos-e, azt döntse el az Olvasó, akit Szerzőtársnak is invitálunk, az e blogban elemzendő szövegek alapján.

Mert szerintünk a Senkiföldjét most Senkik uralják - logikusan. Ha lennének Valakik, akkor az egyetem is lenne Valami, így azonban Semmi: szemfényvesztés, a Senki-család privát biznisze, beházasodottak - Sógorok, Menyek, Vők - aranybányája, akik bölcsészetből kívánnak megélni. Vegyük vizsgálat alá szövegeiket, legyenek azok versek vagy tanulmányok. Az elemzett szerzők többségének, mint azt látni fogják, nem ősi kenyere az Írás: ők eredetileg szabók. Van itt igazi szabó, de van itt szabóné is. Aztán van kulcsár, akinek csak az ősei voltak szabók, így mindkét foglalkozást őrzi nevében. Van egy másik ősi mesterség képviselője is köztük - egy kovács. És van, aki egyszerűen csak a többiek konc(z)a, bár ezzel nem éri be, mert ő is uralkodni akar.

Az egyik szabó, pontosabban a szabóné műveivel már két betiltott blogunkban is többször foglalkoztunk. Ezek a verselemzések olyan népszerűvé váltak, hogy olvasóink ostromolnak bennünket: legalább ezeket az ártalmatlan, politika- és ideológiamentes szövegelemzéseket folytassuk, ha már az egyetempolitikai témát - az újabb betiltás fenyegető veszélye miatt - kerülnünk kell. Filoszok százai szeretnének szövegelemző módszert tanulni tőlünk. Az ostromnak nem állunk tovább ellen, hanem inkább készen állunk, magam és munkatársaim nevében, hogy filológiai munkánkat a korábbi megszokott, magas szakmai színvonalon folytassuk, és erre megtanítsuk - "nem középiskolás fokon" - az olvasót.

Elsőként a világhírű poetessza, a már említett szabóné legszebb szerelmes versének elemzésére invitáljuk olvasóinkat, melynek címe - Ady nyomán -

Héja-nász az elkuncsorgott avaron.



A betiltott blogolók nevében:

AnonymAnalyst