Szerző: Bloggerjogász
Az akkreditációs nagygyűlés a BTK-n ünnepélyes keretek között pénteken lezajlott. Meghívták rá a tanszékvezetőket, és a Duplaszabó Diktatúrához lojális oktatókat, kihagyva az értesítésből a nem teljesen megbízhatóakat, nehogy kínos közjáték zavarja meg az összeborulást a bizottsággal. Persze, az előre felkészített hallgatói képviselőkről sem feledkeztek meg. A formális kérdéseket a Látogató Bizottság vezetője tette föl, Pál József inkább csak bólogatással asszisztált. A Bölcsészkar szószólói Szabó András dékán és a szárnysegéd Hermann voltak, a női vezetés igyekezett csöndben maradni. Ezen a beszélgetésen már nem múlt semmi. Inkább porhintés volt a szemekbe, nyilvános (félre)tájékoztatás, elterelés az igazi alkuról, ami a színfalak mögött zajlott. Az alku lényege a haladék.
Az akkreditációs feltételek 2007 óta ismertek. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. egyes rendelkezésének végrehajtásáról szóló 79/2006. Korm. rend. 5. sz. mellékletének a karalapításra vonatkozó előírásai szerint 5 alapvető követelmény van egyetemi kari akkreditációra:
1. A kar mind az alapképzés, mind az egységes alap- és mesterképzés, a mesterképzés, a doktori képzés, valamint a felsőfokú szakképzés szintjén szervez oktatást.
2. A kar rendelkezik az oktatott szakokhoz, azok számához, a tudományági sajátosságokhoz igazodó oktatói-kutatói testülettel, továbbá megfelelő infrastruktúrával és adminisztrációval.
3. A kar magába integrálja a különböző képzési szinteken folyó szakokat és az egyetem más képzéseinek alapozó, szakmai törzsismeretköreinek a kar jellegéhez illeszkedő szervezeti egységeit. Ez alapján az egyetemen biztosított a képzések közös vagy hasonló szakterületei oktatásának szervezése.
4. A különböző szintű képzésben összesen felvett hallgatók létszáma az utóbbi 3 tanév átlagában meghaladja a MAB által minimumként elvárt 200 főt.
5. A kar állományában lévő, teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatók létszáma min. 40 fő. (A minimálisan elvárt létszám: 40 fő).
A sikeres akkreditációhoz mind az 5 feltételnek együttesen meg kell lennie.
A Károli BTK nem akkreditálható, mert az első kettőnek nem felel meg. A Károli ÁJK nem akkreditáható, mert az 1-nek, a 2-nak és az 5-nek sem felel meg. Akkreditált doktori iskola egyik karon sincs a kettő közül, és ez már eleve kizárja a szabályszerű akkreditációt. A 2-nak sem felel meg a BTK, hiszen több szakon alapdiploma nélküli oktatók látják el a szakos tárgyakat. Az ÁJK sem, mert csak 19 főállású oktatója van, és az adminisztratív személyzet is hiányos. E miatt az ÁJK az 5. pontnak sem felel meg.
Balla Péter és Koncz Judit rektorhelyettesek ezért még a látogatás előtt levélben fordultak Bazsa Györgyhöz, a MAB elnökéhez, újabb haladékot kérve a feltételek teljesítésére. A „haladék“ persze üres metafora, senki sem gondol valódi teljesítésre. A kérvény, köznyelvre lefordítva, annyit jelent, hogy a MAB hunyjon szemet a hiányok fölött. Balla és Koncz siránkoznak, hogy a feltételek túl szigorúak, egy ilyen kis egyetem, mint a Károli esetében irreálisak, ezért a MAB a feltételek teljesítése nélkül adja meg a Károlinak a működési engedélyt.
A MAB egyszer már fölöttébb kegyes volt a Károlival. Amikor a BTK IDI-ben felfedezték a bukott és meg nem írt disszertációk megvédetését, akkor a Károlit nem diszkvalifikálták, hanem 9 hónap haladékot kapott: 2010 június 30-ig kellene teljesíteniük azokat a feltételeket, amelyeket a többi egyetemnek ¾ évvel korábban.
Az első feltételt, a 7 törzstag felmutatását azonban már most, 2 hét múlva, 2010 április 30-ig kellene produkálni. Ez láthatóan nem fog menni, mert több hónap alatt semmit sem csináltak, és ezután sem fognak semmit se csinálni. (Azonkívül, hogy ellopják a kiszorított tagoktól a témákat és doktoranduszokat, ebből azonban még nem lesz védés, az álvédésekre pedig már ráfizettek.) Mire föl akarnak még halasztást? Semmire, természetesen. A „halasztás” szó nem halasztást jelent, hanem a feltételek elengedését. Csakis a Károlinak. Vajon miért csak a Károli BTK IDI kapott ilyen kedvezményt, ráadásul leleplezett csalások után? Felettébb gyanús, hogy csak egy a Kulcsár-Szabó Ernő elnökletével működő KÁB hatáskörébe tartozó doktori akkreditációs ügyben adtak halasztást, ugyanannak az egyetemnek a másik kara részére nem, és a Pannon Egyetemnek sem. Mivel indokolható ez az eltérés? Miért helyezkedhet Kulcsár-Szabó Ernő a törvények fölé? És miért emelheti a törvények fölé azt az intézményt, amelyben egyik családtagja nemcsak dolgozik, hanem vezető beosztásban van?
Még nevetségesebb Balla és Koncz „halasztási” kérelme az ÁJK tekintetében. Bazsa Györgynek küldött levelükben azt írták, hogy az ÁJK főállású oktatóinak száma tényleg nem felel meg a mnimális 40 főnek, még a minimum 50%-át sem éri el, de ezt ők teljesíteni kívánják, és vállalják, hogy évente 2 főállásút felvesznek az akkreditációs követelmények teljesítésére. (Azt nem ígérték, hogy nem rugdalják ki őket ötösével, mint eddig. Ilyen irtás mellett a 2 várhatóan nem lesz elég a fejlesztéshez.)
Számoljunk egy kicsit: 21 oktató hiányzik a 40-hez. Ha évente 2-vel számolunk, amennyit ígértek, ez azt jelenti, hogy több mint 10 év alatt kívánják teljesíteni azt a jogszabályt, amelyet már több mint 3 éve teljesíteni kellett volna. Vagyis adjatok több mint 10 éves halasztást, 10 év múlva már senki sem fog emlékezni arra, amit ígértünk. Ha a MAB 10 évre felfüggesztené a vonatkozó kormányrendelet hatályát, az durva jogsértés volna. Ezt már 2007-ben, azaz 3 éve teljesíteni kellett volna. Balla és Koncz azt képzelik, hogy a MAB-nak joga van 13 évre egy jogszabály alól felmentést adni. A MAB jogalkalmazó szerv, köteles a jogszabályok szerint dönteni. Nincs jogköre a jogszabályok alól felmentést adni, ahogyan ezt Balla és Koncz gondolják. Balla és Koncz azonban nem jogszabályban gondolkodnak, hanem üzletben: ha az ÁJK évi tiszta nyereségét, a 247 milliót beszorozzuk 10-zel, azaz 10 évvel, akkor ez két és fél milliárd forint tiszta haszon. (Ennyit akar Balla a Hegedűs-család Jobbikos kampányára szakítani?)
A „halasztás” mind a BTK doktori iskola, mind a Jogi Kar esetében cinikus és üres metafora: annyit jelent, eszünk ágában sincs teljesíteni, de azért is akkreditáljatok bennünket, tegyetek velünk kivételt. Hogy miért? Mert mögöttünk áll egy nagy történelmi egyház, a Jobbik és azon kívül még Kulcsár-Szabó Ernő. Nekünk az akkreditáció alanyi jogon jár.
Teljesen törvénytelen volt a BTK IDI-nek adott haladék. Azonnal be kellett volna zárni, mint a Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskoláját. És teljesen törvénytelen lesz minden további haladék.
Balla és Koncz halasztási törekvései minden alapot nélkülöznek, jogszerűen nem teljesíthetők.
Dienstag, 20. April 2010
Freitag, 16. April 2010
Krumme Wege der Akkreditation (Az akkreditáció görbe útja)
Balla Péter egy éve tartó regnálása soha nem látott mélyrepülést jelent a Károli Egyetem életében. Soha nem volt ennyire rosszhírű ez az intézmény, soha nem volt ilyen közel az anyagi csődhöz és a szakmai bukáshoz. Az egyetem négy kara közül három, a BTK, az ÁJK és a Nagykőrösi TKF szakmailag nem alkalmas az akkreditációra, és a HTK legfeljebb azért, mert hittudományokba a MAB nem igazán avatkozik bele.
Foglaljuk össze, mit művelt Balla Péter eddigi rektorsága alatt.
Balla Péter 2009. május 1-én vette át az egyetemet. Először a BTK doktori iskoláját és a bölcsészkar húzó szakját, a magyart verte szét, buzgón segédkezve Szabó András dékánnak és Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettesnek. Hatalomátvételét követően hat héttel, 2009. június 16-án a MAB-vizsgálat feltárta az Irodalomtudományi Doktori Iskolában elkövetett törvénysértéseket, mindenek előtt Balla Péter sógoráét, Mészáros Mártonét, és a négy frissen megszerzett fokozat közül hármat visszavonásra ítélt. Követelte továbbá az okirathamisítások elkövetőinek és az azokra utasítást adóknak a felelősségre vonását: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=70. Az elkövetők Demes-Kőfalusi Krisztina, túlfizetett adminisztratív dolgozó és a Balla-rokon tanársegéd, Mészáros Márton voltak, az utasítást adók pedig Szabó András dékán és Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettes. Mindannyian a helyükön maradtak, a hajuk szála sem görbült. Csak a doktori iskola leváltott vezetője, Hima Gabriella ellen folyik már egy éve hajtóvadászat – nem egészen a MAB-határozat szellemében. Balla Péter úgy óhajt eleget tenni fenti MAB-határozatnak, hogy azonnali hatállyal elbocsátja a Kötársasági elnök által kinevezett egyetemi tanárt, Hima Gabriellát. Veszett dühöt érez amiatt, hogy ezt még nem sikerült megvalósítania.
Egyéb tekintetben pedig tovább fokozta a törvénytelenségeket: továbbra is közeli rokonokat alkalmaz alá-fölérendeltségi viszonyban, még több rokont, mint eddig, olyan MAB-taggal kötött egy éven belül szerződést, aki az intézmény akkreditációjában részt vett, tudatosan, fittyet hányva a Magyar Köztársaság törvényeinek. A szakmaiság az ő számára semmilyen szerepet nem játszik: alapdiploma nélkül alkalmaz oktatókat, az akkreditációs anyagban szereplő magasan kvalifikált oktatóktól viszont már megszabadult vagy rövid úton meg kíván szabadulni. Egyoldalúan megszegi az oktatókkal kötött munkaszerződést, skrupulus nélkül megsérti a felsőoktatási törvényt. Csaló és hamisító rokonának, Mészáros Mártonnak például megengedi, hogy fokozat nélkül vezessen szakdolgozati szemináriumot és tartson évfolyamelőadást, miközben az akkrediációs anyagban feltüntetett professzoroknak csak egy 45 perces kontaktórájuk van.
Balla Péter legnagyobb bűne azonban, hogy lefejezte és az akkreditálhatatlanságig lepusztította a Jogi Kart. A Kar már nem rendelkezik az oktatott szakokhoz, azok számához, a tudományági sajátosságokhoz igazodó oktatói-kutatói testülettel, továbbá megfelelő infrastruktúrával és adminisztrációval, mert a nagy irtás után összesen 19 főállású oktatója maradt, sőt, az adminisztrációs személyzet nagy részét eltávolították. A Doktori Iskolának sincs 7 megfelelő minősítésű törzstagja.
Az egyetem fejős tehenét, a Jogi Kart Balla Péter ugyanolyan vak dühvel mészárolta le, mint az irodalomtudományi doktori iskolát, mert a Jogi Kar dékánja meg merészelte kérdezni, hova lesz a karuktól elsíbolt 240 millió. Kapa Mátyás és Hima Gabriella esete annyiban párhuzamos, hogy mindkét esetben egy kényelmetlen kérdés feltevését torolta meg Balla: Kapa a pénzre, Hima a Balla-rokon Mészáros csalására kérdezett rá. A kérdezés Balla szemében főbenjáró bűn: kivégzés jár érte.
Bizonyos mértékig érthető Balla zavara. Mindkét esetben a családban van a blama. Elvégre azt mégsem vallhatta be Balla Kapának, hogy kellett a jogászok pénze a családi kasszába, a Jobbikos kampányra, a sógornő, ifj. Hegedűs Lórántné parlamenti képviselősége érdekében.
Balla Péter BTK életében játszott végzetes szerepét már említettük. A Doktori Iskolát személy szerint ő tette tönkre, nemcsak rokona csalásának eltussolásával, hanem hogy a vezetést egy olyan emberre bízta, akinek alkalmazása kormányrendeletet sért, amellett, hogy ez a vezetés merőben formális, hiszen egy stróman kinevezésével Balla a DI vezetését Szabó Andrásnak és sleppjének akarta átjátszani. A Bölcsészkaron az alkalmazások és pozíciók kritériuma nem a szakmaiság, hanem a dékáni triászhoz, Szabó Andráshoz, Kulcsár-Szabó Ágneshez és Bíró Máriához való lojalitás. Így taníthat magyar szakon a magyar szakos diploma nélküli Kovács Árpád, Petrőczi Éva és Fóris Ágota, a történelmen az agráregyetemet végzett Csoma Zsigmond és a zongoraművész Szilasi Alex. És így tarthatnak venia legendi, sőt, PhD fokozat nélküliek előadásokat, vezethetnek szakdolgozókat, miközben professzorok, habilitált docensek nincsenek ellátva munkaszerződésüknek megfelelő munkával.
A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. egyes rendelkezésének végrehajtásáról szóló 79/2006. Korm. rend. 5. sz. mellékletének a karalapításra vonatkozó előírásai, illetve a MAB akkreditációs követelményei alapján egy intézmény egyetemi karként akkreditálható, ha
„a kar mind az alapképzés, mind az egységes alap- és mesterképzés, a mesterképzés, a doktori képzés, valamint a felsőfokú szakképzés szintjén szervez oktatást”.
Sem a BTK, sem az ÁJK nem felel meg az egyetemi kar követelményének, mert doktori képzésük nem akkreditált, és a többi képzésük is nagyon problematikus.
Balla Péter rektorhelyettes, Szabó András BTK-dékán és Domokos Andrea ÁJK-dékán uralma előtt mindkét kar akkreditált volt.
Balla Péter, Szabó András és Domokos Andrea természetesen megpróbálja kibulizni a két karnak az akkreditációt. Ez egyenesen úton nem megy. De nem is az egyenes út az ő terepük. Az akkreditálásért állásokat kínálnak cserébe. (Azoknak az oktatóknak a helyeit, akiket – többnyire – jogellenesen távolítottak el az egyetemről.) Így vették fel 2009-ben egyenesen a Kulcsár-Szabó Ernő féle Bizottságból a Kulcsár-Szabó Ágnes által vezetett karra Kovács Árpádot és – kis híján – Simon Attilát. Talán ezért is nem tölti fel Domokos Andrea az ÁJK állásait. Összesen 19 főállású oktató van a MAB által minimálisan megkövetelt 40 helyett. Jól jönnek még azok az üres státuszok: értékes fizetőeszközök egy-egy MAB-szavazatért.
Lehet, hogy ezúttal is sikerülni fog megvenni a kari akkreditációkat, az ordítóan hiányzó feltételek ellenére. A próbálkozások ebben az irányban rendületlenül folynak. Vagy pedig elodázni a döntést, mint az Irodalomtudományi Doktori Iskola köztörvényes bűncselekményeinek leleplezése esetében.
A két rektorhelyettes, Balla és Koncz, nyilvánvalóan a halasztásra játszik rá: “Nem felelünk meg, adjatok halasztást, úgysem fogjuk teljesíteni”. A bizottságnak azonban az akkreditáció megkezdésekori állapot alapján kell döntenie, és nincs joga halasztást adni. A BTK IDI esetében halasztást adtak, teljesen törvénytelenül, valószínűleg Kulcsár-Szabó Ernő befolyására. Az ÁJK doktori iskolájának nem adtak halasztást, és a Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájának sem adtak halasztást. Pedig a Károli BTK nagyobb szabálytalanságot követett el mint a másik kettő, mégis enyhébb büntetést kapott. A magyarázat: sem a Károli ÁJK-nak, sem a Pannon Egyetemnek nem volt Kulcsár Szabó Ernője. A halasztás teljesen indokolatlan amiatt is, hogy az említett követelmények több mint 3 éve hatályban vannak, lehetett volna teljesíteni, de nem akarták. Ha 3 év alatt nem ment, akkor minek halasztást adni. Nyilván azért nem lehetett teljesíteni, mert máshová kellett a pénz. (De hová?) Mindenfajta halasztás törvénytelen, és a bizottság tagjai kötelesek a jogszabályokat alkalmazni, vagyis kimondani azt, hogy a BTK és ÁJK nem akkreditálható, máskülönben hivatali visszaélés bűncselekményében lehetnek részesek. A látogató bizottság is számoljon a feljelentés lehetőségével.
A Károli járja tovább a maga görbe útját, és nem veszi észre, hogy már mindenhonnan ujjal mutogatnak rá. Másként nem is emlegetik a református egyetemet, mint hogy a károlis csalók.
Ha a MAB nem akar a “károlis csalók” cinkosa lenni, kérjük, járjon el a hatályos jogszabályok szerint.

Wahl: Gesetz und Ordung (Választás: Törvényesség és rend)
Most kaptuk meg Barrister elemzését a vasárnapi választásról:
A Fidesz vasárnapi hatalmas győzelme reményt nyújt arra, hogy végre helyreáll hazánkban a rég várt törvényesség és rend.
A nyolc évig tartó szocialista uralom hihetetlen pusztítást okozott a közerkölcsökben. A szocik és szadeszesek és a köréjük gyűlt vállalkozói holdudvar benyomult a nagy társadalmi alrendszerekbe és korrumpálta őket. A BKV, a MÁV, a Volán és más nagyvállalatok pénzkifizető helyekké váltak a szocialista pártot támogató magyar oligarchák számára. Az előre levajazott pályázati kiírások hatalmas pénzeket szivattyúztak ki a magyar adófizetők közös kasszájából. A mi adóforintjainkból hozták létre a baloldali pártok permanens reklámhadjáratait finanszírozó alapítványokat. Ilyen pl. a Táncsics Alapítvány, amely állami támogatásból évi 500 milliót különített el a „hagyományos szociáldemokrata értékek ápolására”. Ebből a félmilliárdból szolgálták ki magukat a különböző kulturális célokat maguk elé tűző álszervezetek. A folyósított pénzek jó részét aztán nokiás dobozokban és nejlonzacskókban adták vissza a párt pénzbehajtóinak. Aki nem adta vissza a „megnyert pénzek” 30-50 százalékát, ráfizetett. Így járt Zuschlag János és barátai is, akik mohóságukban nem adták vissza az elnyert támogatás kialkudott részét. Zuschlagot saját elvtársai dobták fel, így bosszút álltak rajta és példát mutattak arra, hogy jár az, aki nem tartja be a kialkudott szabályokat.
A ballib korrupció elérte a felsőoktatást is. A szocialista országgyűlési képviselő által zöldmezős beruházásként gründolt gyöngyösi főiskola egymaga több állami támogatást kapott, mint több nagy egyetem együttesen. A gyöngyösi főiskola botrányosan rossz képzési színvonalával százával „képzi ki” a jövendő munkanélküliek tömegeit.
A hasonlóan gyatra szakmai színvonalon működő, nemrég létrehozott kaposvári egyetemen pár napja tört ki a botrány, amikor nem akarták újraválasztani a masszív szocialista és állami támogatással regnáló volt rektort. A takarmánytudomány (sic!) érdemes képviselője hatalmas pályázati pénzeket kapott a szocialista kormányzattól. A pályázati feladatban segítségre számíthatott Szilvássy és Gyurcsány cégétől is. Nem csoda, hogy újraválasztására még Manherz államtitkár is megjelent Kaposváron.
A felekezeti főiskolák, egyetemek sem maradtak ki a ballib pénzosztásból (a megfelelő százalék visszaszármaztatásával persze). Legendák keringenek a Rabbiképző és a vele összebútorozott Wesley János Főiskola busás finanszírozásáról.
A Károli is jócskán kap állami támogatást. De Ballának és a mögötte álló Hegedűs családnak, valamint a bölcsészkar fura urának, Szabó Andrásnak, feleségének, Petrőczi Évának és a bölcskarra családi barátait és vazallusait betelepítő Kulcsár-Szabó klánnak nemcsak az állam, hanem még az Isten pénze sem elég. Lenyúlják a KRE ÁJK megtermelt jövedelmének jó részét, mint ahogy a BTK többletét is, amelynek nagy része a Doktori Iskolából származott. (Emlékeztetőül: a DI-botránynak a többmilliós bevétel megkaparintása volt az oka.)
Az elsíbolt összeg jó részét Balla és a gazdasági igazgató a Jobbik kampányára utalta át. Úgy gondolják, ifj. Hegedűs Lóránt felesége jobbikos képviselőként a parlamentben nekik is szerez állami forrásokat.
Az egyetemi vezetés a nyílt színen a Fideszhez építgeti kapcsolatait: Kun Miklós konferenciát szervez, melynek díszszónoka az új külügyminiszter, Martonyi. Szabó dékán sógorán, Szabó püspökön és Balog Zoltán fideszes képviselőn keresztül próbál közelebb férkőzni a református Orbánhoz. Mindez azonban elterelő manőver: a háttérben a rektori pozícióban működő Hegedűs-vő, Balla révén ennél sokkal erősebben folyik a jobbikos nyomulás.
Balla és Szabó az idén megpróbálják megismételni a Károli 1998-as trükkjét. Akkor Hegedűs püspök építkezésre csalt ki az Orbán kormányból kétmilliárd forintot. A pénz jó részét Rozgonyi MIÉP-alelnök lányainak, a Károli akkori főtitkárának és gazdasági vezetőjének segítségével a MIÉP-nek játszották át. A Hegedűs család most a Jobbikkal áll intim kapcsolatban. Régi barátjuk, Rozgonyi Ernő is bekerült a parlamentbe. Az államtól kisírt pénzeket a Jobbik kasszájába szánják.
NE HAGYJUK! Csak a Fidesz kétharmados többsége biztosíthatja a szocik és a szadeszesek rablóhadjáratának megszüntetését, a bűnösök felelősségre vonását.
Csak a Fidesz kétharmados többsége akadályozhatja meg a vállalhatatlan szélsőjobb párt, a Jobbik nyomulását és zsákmányszerzését.
Csak a Fidesz kétharmados többsége valósítja meg azt a törvényességet és rendet, amelyet az elmúlt nyolc évben annyira nélkülöztünk.
Barrister

Dienstansage. April (Szolgálati közlemény. Április)
Broadcast message. April (Szolgálati közlemény. Április)
Írta: jhnnsclvn on Április 9, 2010
Olvasóinkat szeretnénk megnyugtatni, hogy legutóbbi posztunk nem azért van fenn már 5 napja, mert kifogytunk a szuszból, hanem azért, mert ennek a posztnak az információtartalmát a bennefoglalt költségvetési táblázattal a választás első fordulója előtt két nappal nagyon fontosnak érezzük. Az olvasóknak látniuk kell, hogy 240 millió forintnak nyoma vész. És tudnia, hogy a megbízott rektor sógornője, ifj. Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselőjelöltje. És mindazokat a láthatatlan összefonódásokat is a Jobbikkal, amelyeket a posztban feltártunk.
Ehhez képest minden egyéb info „kishírnek” számít, legalábbis a választás előtt. Ilyen kishír pl. a mai KDHT-ülés a BTK-n. Az ülésen nem vett részt az egyik külső tag, Dobos István debreceni professzor. És nem azért, mert Debrecen messze van, hiszen Dobos már régóta Pesten lakik feleségestül, Debrecenbe csak „lejár”. Hanem azért, mert végleg beintett ennek a sötét gittegyletnek. Már el is küldte írásban „Elbocsátó szép üzenetét”. Nem úgy a másik „külsős”, a hírhedt-híres „Maedchen für alles” Eisemann. Ő nemcsak részt vett, hanem kilógó nyelvvel loholt, hogy már jóval az ülés előtt megérkezzék, ami sikerült is neki: „Milyen jó, hogy ilyen korán jöttél” – köszöntötte őt már a földszinti liftnél fogadóbizottságot alkotó Kovács és Hermann. Van mit megbeszélni: a beígért egyházi ösztöndíj (amire futotta volna a 240 millióból, de jobb(ik) célra kellett), a doktori felvételik kútbaesése az idén, így a kiapadt forrás, Kovács szabálytalan szerződése, a szabálytalan témaváltások legalizálása stb, stb. De kit érdekel ez most, a választás előtt, amikor az egyetem vezetése szóval a Fideszt, pénzzel és tettel meg a Jobbikot támogatja?

Montag, 5. April 2010
Finanzen und Politik des Vize-Rektors Balla (Balla ”JOBBIKos” pénzügyi játéka a Károlin)

A Károli Egyetem dolgozóinak és hallgatóinak viharvert maradványát mélyen megrázta a Jogi Kar lefejezése és adminisztratív dolgozóinak tömeges kivégzése. A Jogi Kar mellett Balla Péter háromnegyed éve tartó heródesi vérengzésének másik terepe a Rektori Hivatal: innen – Pongrácz Márta pályázati referens kivételével – mindenkit eltávolított. Attól eltekintve is szép teljesítmény ez, hogy rektorhelyettesként Balla Péter nem is rendelkezik munkáltatói jogokkal. A Hazatérés templomának virágvasárnapi istentiszteletén Balla azonban már kifejezetten „rektorként” hirdette a „Magyar Feltámadást”. Vajon kinek? Csak azt tudjuk, hogy kinek nem: biztosan nem az általa kivégzetteknek.
A durva tisztogatásoknak pénzügyi és politikai hátterük van. Ezek összefüggéseit éppen ennél a két szervezeti egységnél Zsolt Csaba olvasónk alábbi elemzése világítja meg. Ezzel a poszttal köszöntjük egyúttal Jézus Krisztus feltámadását.
Boldog Húsvétot kíván minden jószándékú olvasónak – a szerkesztőség.
Szerző: Zsolt Csaba
A Károli Gáspár Református Egyetem évente 2.6 milliárd forintból gazdálkodik. Ez több, mint amiből az egész Magyarországi Református Egyház gazdálkodhat. Vizsgáljuk meg, hogyan sáfárkodnak az egyetem fura urai ezzel a hatalmas pénzösszeggel.
A Károli 2010-es költségvetési tervéről első ránézésre megállapítható a szervezeti egységek támogatottságának szembetűnő aránytalansága. A Hittudományi Kar (HTK) és a Tanítóképző Főiskolai Kar (TFK) lényegében kis költségvetéssel működik, de ezzel együtt komoly deficitet termel. (A HTK 70 milliós, a TKF pedig 12 milliós hiányt!) – Ám a legnagyobb deficitet a központi egységek hozzák létre (-282 millió forintot).
A fentiek ellenére sikerült bravúros technikával nullszaldósra kihozni az egész Károlit, aminek az az oka, hogy az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) tetemes saját bevételt hoz a központi konyhára (544 milliót), azon kívül a képzési és fenntartási normatívából valamint egyéb állami támogatásokból mintegy 280 milliót ”termel”.
Ugyanakkor az ÁJK nagyon takarékosan működik a 2010-es esztendőben: személyi juttatásokra, járulékokra, dologi kiadásokra és a hallgatók pénzügyi támogatására összesen mintegy 588 millió forintot fordít.
Mi lesz a maradék 240 millió forinttal? – Belekerül az egyetem feneketlen zsákjába, amiből a Bölcsészettudományi Kar (BTK) átláthatatlan kiadásait finanszírozzák. Ha figyelembe vesszük a BTK hallgatóinak és oktatóinak számát és részarányát, szembetűnik ez a finoman szólva pazarló gazdálkodás.
Mivel magyarázható például éppen a BTK-n, hogy a Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetője az életvitelszerűen Udinéban tartózkodó és dolgozó professzor csak heti egy ’45 perces előadással szerepel az órarendben? Megéri az egyetemnek ezért a munkáért professzori fizetést adni tanszékvezetői pótlékkal együtt? Nyilván nem, de jól mutat egy akadémikus a tanszék élén, különösen akkreditációs időkben. Természetesen nem a személy, hanem a jelenség az érdekes: csakugyan érdemdús személyek látszatalkalmazása valódi pénzért! Közben pedig a kontaktórák jó részét tudományos fokozattal nem rendelkező személyek tartják.
A látható szálaknál lényegesebbek a tudatosan láthatatlanná tett kapcsolatok. Az ÁJK által létrehozott többlet (ami évente több mint 200 millió forint), minden esztendőben szőrén-szálán láthatatlanná válik. Az egyetem mb. rektora Balla Péter és – csak látszólag menesztett – gazdasági vezetője, Kovács Csaba Zsolt gondoskodik arról, hogy a több száz millió forint eljuthasson a Jobbikhoz. Az egyetemet, annak politikai hátteréhez kapcsolódó szálak egyikét Balla Péter mb. rektor személyesíti meg. Apósa Dr. Hegedűs Lóránt minden Jobbik-rendezvényen megáldja az árpádsávos lobogókat és „Magyar Feltámadást” ígér a jobbikos ifjaknak. Ez az úgynevezett feltámadás nem ingyen és hit által valósul meg! Ráadásul Balla Péter sógornője, Hegedűs Lorántné parlamenti képviselőjelöltként a Jobbik egyik frontasszonya. Annak idején a Jobbik bölcsőjét amúgy is a Károli egyetemen ringatták. Jogi karának hallgatója Szegedi Csanád Brüsszelben botránkoztatja a jóérzésű politikusokat.
Ifj. Hegedűs Loránt még Budaházy Györgyhöz http://barikad.hu/node/33995 a váci börtönbe is ellátogatott, mint lelki atyja.
Balla Péter “rektorként” és egyetemi tanárként prédikált Virágvasárnapon, a Jobbik Szabadság téri Hazatérés Templomában http://hazankert.hu/sites/default/files/images/PLAK%C3%81T.jpg.
Egyébként a Szabadság téri Hazatérés Temploma, ami hivatalos református templom (tehát nem magántulajdon) helyet biztosít egy kolombárium rendszernek is, ahol a megtért jobbikos hívek és elhalt rokonaik 150-500 ezer forintért végleg megnyugodhatnak és feltámadhatnak Balla lakása alatt. A 686 helyet magába foglaló építmény, a maga márvány burkolatával és igényes kivitelezésével hatalmas beruházás volt. Ennyi pénz aligha származhat a gyülekezet nyugdíjas tagjainak a sovány kis pénztárcájából: http://www.hazatereskolumbarium.hu/
Balla és a közvetlen környezetében – immár láthatatlanul – dolgozó Kovács (aki a Jobbik egyik kulcsembere) különféle cégeken és látszatmunkákon keresztül megbízatása alapján támogatja a Jobbikot. Ballának ezen kívül sokat kell tennie a Szabadság téri Hegedűs-impérium gyarapításáért is.
Részben ide folynak el a Károli egyetem számára kiutalt képzési és fenntartási normatívák, állami támogatások, valamint az ÁJK-tól átvett bevétel.
Epilog zur Arschlecker-Karriere (Epilógus a Pál-sagához)
A Pál-sorozat olvasása után többen felhívták figyelmünket, hogy a 2 milliós Mundus-sikkasztást nem követtük nyomon, így nem világos, ki hogyan profitált belőle. Szegedi kolléga ebben a segítségünkre sietett. A kiegészítést itt közöljük. Az azonban továbbra is érthetetlen, hogy 2 millió forint eltűnt, és a NKA nem tett feljelentést, elfogadta az elszámolást nyomtatási és kötési költség nélkül, Ivánfi Jenő panaszát ad acta tették. Míg húszezer forint fölötti értékű lopásokat börtönbüntetéssel sújtanak, a 2 milliós lopás fölött az áldozatot kivéve mindenki napirendre tért, nem lett következménye.
Szerző: Szegedi kolléga
Ivánfi Jenő 2 milliót szerzett a könyvére, amiből összesen 2 példányt nyomtattak ki: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/03/27/malversazione-a-la-jozsef-pal-a-csalo-es-sikkaszto-mundus-duo/. Viszont megjelent ugyanennél a kiadónál 2009-ben, miután Ivánfi Jenő pénze eltűnt, Wenner Éva Irodalom a határon. Italo Svevo regényeiről szóló monográfiája, amely a már nem fiatal, 50-es éveiben járó szerző PhD-értekezése. A sorozatot Pál József szerkeszti, Wenner Éva pedig az ő felesége. Ez a könyv nem 2 példányban jelent meg. Ha az ember rákattint, megtudja, hogy van belőle bőven a raktáron: http://www.animakonyv.hu/index.php?BODY=BookInfo&OP=details&ID=97616. A Pál József által szerkesztett Olasz irodalomtörténet, kultúra és művészet sorozat tehát virul. A kiadó állítólagos anyagi nehézségei Pál sorozatára nem hatottak. Olyannyira nem, hogy a Mundus kiadói programjában szerepelnek Pál József Összegyűjtött italianisztikai tanulmányai. „Összegyűjtött tanulmányok” általában halott emberektől jelennek meg. Pál halni készül? Vagy csak sutba akarja dobni a szakmát (amihez eddig se volt sok köze), és politikai karriert csinálni, s ezért összegzi életművét még életében? Vagy a semmit akarja életművé feltupírozni?
Wenner Éva amúgy becsületes PhD-értekezését a Szegedi Egyetemen védte meg nemrégiben. Azon az egyetemen, ahol férje 1988 és 1994 között tanszékvezető, 1992-1994 között dékán, 1991-1992-ig rektorhelyettes volt, 1996 óta professzor (holott a DSc-t csak 2000-ben szerezte meg), majd ahol a Római Magyar akadémia tudományos igazgatói székéből visszatérve, 1998-ban, elfoglalta feudális jussát, az örökös tanszékvezetést, és ahol immár rektori babérokra ácsingózik. A feleség ugyanazon az egyetemen van állásban, ahol a férj dékán és rektorhelyettes volt, de nem ugyanazon a tanszéken. Ezzel formálisan nem sértenek törvényt, bár Fried tanár úr, akinek a tanszékén a feleség állást kapott, Páléknál lényegében családtag: Pál József Fried tanár úrral édes „testvéri” szövetségben, mondhatni, intim szimbiózisban létezett és létezik. Őrá bízta tehát a feleségét.
Pál József politikai hovatartozása miatt is fontos a Fried tanár úrral való szoros és intim barátság. Fried tanár úrról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy jobboldali. Az ő érzelmeiről és szimpátiáiról mndent elárul, hogy Wass Albertet a legolvasottabb kulturális hetilapban, az ÉS-ben, rövid úton lefasisztázta. A funtineli boszorkány és több más nagyon erős könyv írójáról azt állítja, hogy csak azért népszerű, mert a szélsőjobbnak szüksége van egy karizmatikus íróra. Ismét emlékeztetnék arra a magyar közmondásra, melyet a „nyalogány”-os poszt elején idéztem: „Madarat tolláról…”
De van nyomósabb érv is Pál József baloldali elkötelezettsége mellett. A Magyar-Hiller féle oktatáspolitika két teljes kormánycikluson keresztüli szolgai végrehajtását “örökösen” a MAB-ban ülve említettük már a „nyalogány”-posztban. Ehhez itt most még egy adalékot tennék hozzá: hogy a baloldali kormány kiszolgálója volt Pál, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a baloldali szoclib kormányzás 8 teljes éve alatt Pál József italianisztikai sorozatát a Mundusnál és másutt, agyondotálták. Könyvenkét félmilliót kapott attól a kormánytól, amelytől most olyan demonstratívan elhatárolódik. A Pál által kiadott könyveket egészen konkréten a Hiller vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatta, az NKA, a Balassi Intézet, a Reneszánsz Intézet és még annyi más, csak meg kell nézni a sorozat valamelyik darabjának belső címlapján a szponzorokat. És nem azért, mert ezek a könyvek szakmailag jók. Ellenkezőleg. Szakmailag megütközést keltenek. B. Magyari Imre pl. a Magyar Narancsban bebizonyítja a sorozatban megjelent egyik könyvről, hogy rendkívül gondozatlan szöveg, sok hibával. Baldassare Castiglione Az Udvari ember című könyv Vígh Éva-féle fordításáról van szó. 2008-ban jelent meg a Mundusnál, Pál József szerkesztésében, amikor Ivánfi bácsi már megszerezte a pénzt a saját könyvére, de mielőtt még az 2 db példányban megjelent volna. Vígh Éváról sem lehet elmondani, hogy az italianisztikai szakma csúcsa, habár Pálnál kétségkívül jobb. Egy másik, ugyanebben a sorozatban megjelent és erősen dotált könyv, Sárközy Péter: Az olasz negédes kertjében, szintén tele van filológiai hibával. Ez a könyv is véletlenül 2008-ban jelent meg a Mundusnál, Pál József szerkesztésében, amikor Ivánfi bácsi pénze eltűnt. Ez is kapható, akárcsak Vígh Éva könyve, tehát kettőnél biztosan több példányban nyomták ki és kötötték őket. Mellesleg Vígh Évával ellentétben, Sárközyről elmondható, hogy jó viszonyban van Pállal. Szívességcsere-üzletek kötik össze őket. Mostanában inkább Pálon a sor. Nemcsak a csapnivalóan rossz könyv kiadását intézte el neki Pál, hanem még habilitáltatta is a nála jóval idősebb Sárközyt a saját egyetemén. (Ez a titulus még hiányzott Sárközynek, így a barát kisegítette.) Amúgy Pál Józsefet sosem csapta be az a Biernaczky Szilárd, akiről köztudott, hogy csak akkor vállalja egy könyv kiadását, ha az tízszeresen dotált. Ivánfi Jenő esetében ezerszeres felárat kért. Pált nemcsak hogy nem csapta be, hanem a mások átverésével és meglopásával keletkezett nyereséget őrá, családjára, ismerőseire fordította vissza. Hogy finoman érzékeltessük ezzel Pál szerepét a sikkasztó Mundus ügyében!
Pál József italianisztikai sorozatának támogatottságát a fentiek értelmében nem szakmai színvonalasságának köszönheti. Ezeknek a könyveknek a filológiai gondozottsága ugyanis messze nem tükrözi azt a támogatottságot, amelyben részesülnek. Pál József, az örökös MAB-tag, a Magyar-Hiller oktatási koncepció kiszolgálója és ennek a kormányzatnak dédelgetett kegyence, támogatottja, nem tudni, milyen alapon vallja magát fideszesnek, pár nappal a fidesz biztos győzelme előtt. Annál is inkább, mert karrierje nemhogy a Horn-kormány idején, hanem már a rendszerváltás előtt elkezdődött. Már 1988-ban kinevezték tanszékvezetőnek, azaz még az „átkosban”, fiatalon, mindenféle szakmai teljesítmény nélkül. Ennek magyarázata elkötelezett kommunizmusa, amit KISZ-titkári múltja is alátámaszt. A megjátszott katolicizmus a meggyőződéses kommunizmus álcája lett a későbbiekben.
És még egy utolsó szót a szakmaiságról. Pál József MTA doktori védése kimondottan necces volt. Egyik opponense, Kelemen János nemcsak a szakmailag gyatra volta miatt bírálta keményen, hanem etikátlansága miatt is. Pál József, hogy behízelegje magát Kelemennél, igazi „nyalogány”-hoz méltóan, ráírta annak nevét, mint lektorét, a gyenge Dante-könyvére, amit nagydoktori értekezésként benyújtott. Kelemen János, nagyon enyhén szóla, nem vette jónéven a hízelgésnek ezt az otromba módját. Amellett, hogy nem volt igaz, egyáltalán nem tartotta magára nézve hízelgőnek, hogy egy rossz könyv belső borítóján fiktív szakmai lektorként szerepeljen. A védés botrányba fulladt volna, ha Pál két hatalmas pártfogója, Fried István és Kulcsár-Szabó Ernő meg nem szervezték volna jóelőre a sikeres védést.
Összefogalva elmondható, hogy Pál Józsefről A nyalogány nyalognyaként nemhogy dehonesztáló, hanem a valósnál még kedvezőbb portrét is rajzoltunk. Volnának még epizódok, amelyek ezen ronthatnának. De ezeket itt most nem említjük. Pál József végeredményben se nem jobboldali, se nem baloldali, hanem örökös kormánypárti, aki nyalogánysággal csúszott-mászott el odáig, ahová eljutott, egyáltalán nem válogatva az eszközökben.

Mittwoch, 31. März 2010
"Juristische" Schrei von toten Seelen (Holt lelkek “jogi” sikolya)
Sokakat érdekel, mi történt, mi történik a Jogi Karon, és miért. A miértre még nem sikerült rábukkannunk, de a történések mozaikjai kezdenek összeállni. Az alábbi posztot „Komlovszky” nevű olvasónk küldte be – a szerk.
Szerző: Komlovszky
Két hónappal ezelőtt (2010. január 25-26.) 60 évet ugrottunk vissza az időben. Egy időkapszula segítségével olyan féregjárat nyílt meg, amin átgyalogolt Balla Péter rektor utasítására Katona Sándor belső ellenőr úr és Dr. Horváth Tímea jogi referens a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Karára, ahol a mb. dékánasszony, Domokos Andrea, jól seprő új seprűként várta az érkezőket, hogy segítségükkel egy lendítéssel kiseperje a kisöpörnivalót. A féregjárat nyílásából előbukkant ez a három alak – képviselve a Rektori Hivatalt –, és összeterelték Dr. Jakabfy Gyöngyi dékáni hivatalvezetőt, Kuthán Gabriella titkárnőt és Ács Katalin tanulmányi osztályvezetőt, hogy mindhármuknak azonnali hatállyal felmondjanak.
A legdurvább diktatúrában alkalmazták azokat a módszereket, amelyeket Katona belső ellenőr, Dr. Horváth Timea jogi referens, Deres Petra és a feltűnően pszichotikus Domokos Andrea, a jogászok gyöngye, Koncz Bettyke kebelbarátnője együttesen hajtott végre:
- a három kolléganőnek előttük azonnal össze kellett pakolnia
- a helyszínen átvizsgálták a személyes holmijaikat
- azonnal el kellett hagyniuk az épületet
- az ajtón lecserélték a zárat.
Másnap Kovács Zsolt Csaba gazdasági igazgató „közös megállapodás” aláírására kényszerítette – zsarolással – a kirúgottakat. Mindez Kapa Mátyás dékán úr eltávolítása után történt. Mindhárom kolléganő esetében ugyanaz volt a felmondás argumentációja: „megrendült a bizalom” a fenntartó és az egyetemi vezetés részéről.
Így viselkednek a református egyetemen dolgozó kollégákkal a fenntartó tudtával és beleegyezésével az egyetem irányítói. A jelenlegi Balla-korszak a legsötétebb diktatúra időszakaként fog fennmaradni az egyetem történetében!
Kicsivel később még a portás is áldozatul esett, mert beengedett egy olyan korábban kirúgott kollégát, aki ki is volt tiltva az egyetem épületéből, amit a portás nem tudott, ennek ellenére őt is azonnali hatállyal menesztették emiatt.
Az első villámkirúgás után Balla kapott egy levelet, ami bejárta a netet „Tisztelt Rektorhelyettes Úr! Ön nem az egyetem éjszakai portását menesztette…”
Balla tanult belőle: nem a módszert változtatta meg, sőt, azt inkább bedurvította, hanem a portásra is sort kerített.
Repült két főtitkár, a jogi kar dékánja, a jogi kar rektorhelyettese, a gazdasági igazgató, nagyon sok oktató, és így, lefelé haladva a hierarchiában sor került a hivatal- és osztályvezetőkre, titkárnőkre, recepciósokra, majd a portásra is.
Mert megrendült Balla bizalma a becsületes dolgozókban. Csak a becstelenekben nem. Milyen következtetést lehet levonni abból Balla jellemére, hogy éppen ezt a három adminisztratív dolgozót rúgta ki, és nem a „profi hamisító” Kőfalusi Krisztinát?
De nemcsak a Jogi Karban, hanem az egész Rektori Hivatalban megrendült rektorhelyettes úr bizalma. A bizalmatlan Balla már mindenkit kirúgott onnan, Dr. Jakabfy Gyöngyit, aki a rektoriban debütált, egy “jogi” kanyarral, Somlyó Piroskát viszont kanyar nélkül, közvetlenül, és utoljára még a végtelenül jóindulatú és megbízható Marosi Margót is. Csak Kiss Bélának sikerült természetes úton távoznia: ő ugyanis meghalt, így megúszta a kirúgást. Pongrácz Mártán kívül már senki sincs ott, aki egy fél évvel ezelőtt még ott volt.
Félelem és rettegés uralkodik a Duplaszabó-Balla-diktatúra idején a református egyetem minden egységénél. Tényleg az az érzésünk, mintha a Rákosi-korban élnénk.

Abonnieren
Posts (Atom)