PÁLYÁZAT
Szerző: Pszichiáter
AZ IPSZILON-SZIMPTÓMA
Szinte látom magam előtt az olvasót, amint felkapja a fejét: mi az ördög az az "ipszilon szimptóma"? De ha azzal kezdem, hogy az "ipszilon-szimptóma" nem más, mint AZ IX(IÓN)-SZINDRÓMA egy speciális tünetcsoportja, akkor szélesen elmosolyodik: így már más. "Az ix(ión)-szindrómát" mindenki ismeri, mióta 2006-ban megjelent a Senkiföldjén oktató és üstökösi karriert befutó dékánhelyettes asszony könyve, melynek sorozatszerkesztője ugyanaz a B...G... (micsoda véletlen), aki Senkiföldjén az egyik doktori értekezés opponense volt... (a többit erről ld. a védésekről szóló írásban). De hát tudjuk, hogy a sors és a véletlenek útjai kifürkészhetetlenek.
Nos, az ix(ión)-szindrómáról mindenki tudja, hogy az egy pszichés komplexus összefoglaló neve, nevezzük szép magyar szóval, méltón e kötet tanulmányaihoz, inferioritás-komplexusnak, ami köztudottan az inferno szóból származik. Hiszen tényleg pokoli érzés lehet, kisebbrendűnek érezni magunkat környezetünk szereplőinél. Na, nem a Senkiföldjéről beszélek, ott az "Ipszilon szimptóma" kutatója már szépen felpedálozta magát a hierarchiában, hanem a családiról. Tapasztalatból is tudja mindenki, mi, pszichiáterek, pedig számtalan esettanulmányból és szakkönyvekből is, milyen nehéz felnőttkorban tanulni. Amit egy zsenge gyermek könnyedén elsajátít, azzal egy felnőtt vért izzad.
Az eladósorba került lány pedig, legalábbis Európában, már nem nevezhető zsenge gyermeknek. E kötet szerzője is már jócskán elmúlt 30, mire bekötötték a fejét, ezért halmozottan hátrányos helyzetben volt, mikor el kellett sajátítania a szabás-varrás tudományát, kombinálva a kulcsokkal való bíbelődéssel, hiszen tanulásra már nem volt fogékony. Sem a génjei nem predesztinálták erre a mesterségre, sem gyermekkori környezete nem ebbe az irányba fejlesztette képességeit (ha voltak ilyenek egyáltalán, ez már nem tudható, mert ha voltak is, a nagy, más irányú igyekezetben elsorvadtak). Ráadásul két mesterséget kellett egyszerre - öregedő fejjel - gyakorolnia, így nem csoda, ha az eredmény némi kívánni valót hagy maga után. Ezért vér- és izzadságszagú ez a kötet is, mint a szerző minden megnyilvánulása, hiszen görcsös igyekezettel próbál megfelelni a hozzá nem egészen illő, legalább 3 számmal nagyobb családnak.
Ez a véres-verejtékes igyekezet a szó szoros értelmében átitatja a kötet tanulmányait. Szétszórt tanulmányok ezek, melyeket a szerző a hangzatos címmel próbált monográfiának álcázni (akárcsak doktorandusza az ún. értekezés-kezdeményét), de hát ez nem áll össze semmivé: Jókai, Babits, Márai, Háy - ilyen neveket találunk az elemzésre választott szerzők között, tehát elég nagy a kor és tematika szerinti szórás. A szórás szó viszont találó. Mindent, amit valaha írt, beleszórt ebbe a kötetbe, akár egy vödörbe. Ha belelapoznak pl. a 34 oldalas ún. Márai-tanulmányba, akkor látni fogják, hogy az első húsz oldalon elő sem fordul Márai neve, később is csak ürügyként, a látszat fenntartására, mintha ez az írás irodalomról szólna. Persze, nem arról szól. Szerzőjéből süt az irodalom iránti érdektelenség, sőt, ellenszenv. Ő nem olvas irodalmat, csak ún. elméletet, itt is elsősorban családi szerzőket. A nyelvet már elsajátította. A gondolkodást még nem.
A saját mondanivaló hiányát igyekszik külföldi szerzők jól-rosszul megértett, mindenesetre rosszul magyarított gondolataival pótolni. Az egyes tanulmányokba nem megyek bele, mert azok még számos pályamű tárgyai lehetnek. Inkább kiválasztok egy írásrészletet, és azon szemléltetem az "ipszilon-szimptómát":
"Az írás ugyanis… olyan fordítás, amely a gyermeket beszélni és olvasni megtanító anyai száj (Muttermund) beszédének az áthelyezése, azé az anyai szájé, amely redukálhatatlan médium a médiumok között. Az az esemény, amely az írógép megjelenésével… deszexualizálja az írást.“
Itt tetten érhetjük az "ipszilon-szimptómát" teljes szépségében. Míg az "ix(ión)-szindróma" a beházasodottak pszichés betegsége általában, az ipszilon-szimptóma csak a beházasodott nők tünete, a MENYeké, akik sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a VŐk és a SÓGORok. Hiszen nekik nem elég megtanulniuk a befogadó család mesterségét, nyelvezetét, hanem még a tenyészkanca szerepének is eleget kell tenniük.
Az "ipszilon-szimptóma" a kötetben pszichózissá áll össze, és az írásokból kirajzolódik a szerző pszichogrammja: túl a 4. x-en, 10 éves házasság után, az antropológiai akcentust formáló száj nem a Muttermundhoz hasonlít, erre a vékony penge él (ld. Kis kálvinista arcképcsarnok) nem is igen predesztinálja, hanem egyre inkább egy kattogó írógéphez, amelyhez mindig is hasonlított. Már relatív fiatal oktatóként, amikor elkezdte a tanítást a Senkiföldjén, ez a deszexualizált, kattogó írógéphang a hallgatók idegeire ment, dührohamot kaptunk tőle, majdnem megöltük egymást a szünetben, de nem értettük, miért. Pszichiátriai tanulmányaim időközben rávezettek az okra: az elviselhetetlen, nemtelen, minden szexustól megfosztott gépi zörejre, ami ebből a "szájféléből" kijött.
Azóta a neurózis elhatalmasodott a szerzőn. A szorongás, a pánik, hogy kifut a dinasztiaalapításra rendelkezésre álló időből egyre kattogóbbá és pattogóbbá teszi. Már nemcsak attól fél, hogy deszexualizált lesz, hanem hogy deKSZExualizált is lesz, hogy elveszíti azt a családi hátteret és nevet, amely tartalmát és lényegét jelenleg kiteszi. Se külseje, se tehetsége, se kora alapján nem illik okos és jóképű, nála szemmel láthatóan lényegesen fiatalabb férjéhez, akinek előző menyasszonyát sikerült eltávolítania, nemcsak a férj közeléből, hanem egy másik egyetemről is. Ez az ex-menyasszony minden tekintetben termékenyebb nála, ezt bizonyította, és a férj azóta már megbánhatta a választását.
Szegény-szegény TESCO-pénztáros-fejű, kattogó írógép. Csupa stressz és szorongás az élete. Hiszen tudja, hogy a férje családja nélkül ő Senki. Pillanatnyilag otthonra talált a Senkiföldjén, amelyet más Senkikkel együtt változtatott virágzó kertből meddő pusztasággá.
Olyanná, amilyen ő maga.
Sonntag, 1. November 2009
Samstag, 31. Oktober 2009
Dienstansage (Szolgálati közlemény)
Kedves Olvasóink!
A Reformáció napját ma a Senkiföldjén egy rövid verselemzéssel köszöntöttük. Ezen kívül jómagam és az amerikai blog szerkesztője, Johann barátom a Magyar Református Egyház hivatalos honlapján köszöntöttük magyar testvéreinket. Nézzétek meg ott mai bejegyzésünket:
http://www.reformatus.hu/forum/mutat.php?headid=6
Áldás, békesség testvéreink.
A reformáció napján hadd idézzem nővérünk, "Dear Sister" szép jelmondatát, amelyet egyfolytában követünk: "Imádkozzunk halkan, de beszéljünk hangosan!"
Johann
A Reformáció napját ma a Senkiföldjén egy rövid verselemzéssel köszöntöttük. Ezen kívül jómagam és az amerikai blog szerkesztője, Johann barátom a Magyar Református Egyház hivatalos honlapján köszöntöttük magyar testvéreinket. Nézzétek meg ott mai bejegyzésünket:
http://www.reformatus.hu/forum/mutat.php?headid=6
Áldás, békesség testvéreink.
A reformáció napján hadd idézzem nővérünk, "Dear Sister" szép jelmondatát, amelyet egyfolytában követünk: "Imádkozzunk halkan, de beszéljünk hangosan!"
Johann
Dienstag, 27. Oktober 2009
Der gescheiterte Putsch (A meghiúsult puccs)
Az alábbiakban közöljük Melczer László felhívását:
Új! Új! Új! Megjelent a Református Élet legújabb száma
A Református Élet legújabb, októberi száma a károlis botrány folytatásával, "Csöndes tisztogatások. A meghiúsult puccs" címmel kapható a Goloka könyvesboltban (VIII. Krúdy Gyula u. 7., Darsham udvar) illetve megrendelhető az ujsag@exodus.hu e-mail-címen.
A cikk hamarosan olvasható lesz itt ill. a http://jhnnsclvn.wordpress.com oldalon. Részleteket alább máris közlünk. A korábbi cikkek és a betiltott blogok itt olvashatók: http://karolisbotrany.blogspot.com (sajnos, a kommentek nélkül).
További blogunk: http://senkikasenkifoldjen.blog.hu
A szerkesztő megjegyzése:
Mint ismeretes, Balla Péter rektorhelyettes személyesen tiltotta ki a lapot a Ráday könyvesházból. Megzsarolta a könyvesház tulajdonosát, O. Gy-t: Vagy a Református Életet árusítja, vagy a Hittudományi Kar tankönyveit. Balla Péter rektorhelyettes, aki olyan családba nősült be, melynek tagjai a szólásszabadságot az anyatejjel szívták, még nem tudott felnőni a családi hagyományokhoz. Kérdés, hogy ez valaha sikerülhet-e neki, vagy pedig a szabadság gyakorlására genetikailag alkalmatlan.
Buddhista barátaink azonban szerencsére sokkal nagyobb vallástoleranciáról tettek tanúbizonyságot, mint eltévedt kálvinista testvérünk, és felajánlották a Bölcsészkar közvetlen közelében, a Mikszáth tér túloldalán található könyvesboltjukat.
Ezúton köszönjük nekik.
Áldás, békesség, testvéreim. Készüljünk méltó módon a Reformáció nagy ünnepére.
Johannes
Részletek az új cikkből:
A meghiúsult puccs
A csöndes tisztogatásokkal egyre magasabbra araszoló Szabó András áldozatai úgy tűntek el a süllyesztőben, hogy mukkanni sem volt idejük. A református egyetem bölcsészkarának első dékánja, Szilágyi Ferenc, hazatérve egy mindössze néhány napos külföldi konferenciáról, már csak azt vette észre, hogy nem dékán. Kulin Ferenc sem volt jelen a leváltásakor, amikor a Szenátus 2008. októberében valahol a 13. napirendi pontnál, vagy az egyebek között, megszavazta felmentését, amit nem ott tárgyaltak meg, hanem a bölcsészkari rektorhelyettes, Szabó András „háttérmunkával” készített elő. Ez a háttér-, azaz aknamunka Szabó dékán erőssége! Áldozatait távollétükben távolítja el, s mondja ki rájuk a halálos ítéletet, amihez megteremti a „jogi” hátteret is, minta legális volna...
A jól bevált mechanizmus folytatódik, most is úgy működik a háttérben, mint egy zajtalan fúrógép...
Ez a krimibe illő történet, amely a jelenlegi helyzethez vezetett, ezekkel az eseményekkel vette kezdetét április 6-án...
A 2009. április 6-i puccskísérlet a jól bevált koreográfia szerint zajlott: az érintett meglepetésszerű leváltása távollétében, hogy ne védekezhessen. Ez azonban most kicsit másként sikerült, mint tervezték...
A sikeres puccsista páros, Szabó András dékán és Györgyiné Koncz Judit rektorhelyettes, azonban nem törődött bele a kudarcba. Személyesen keresték fel Bazsa György MAB-elnököt...
A testület új külső tagjainak – Dobos István debreceni professzornak és az ELTE-s Eisemann Györgynek – sem tűnt fel, hogy az ülésre az érintett nincs meghíva, ezért a vádakra nem tud válaszolni: skrupulus nélkül leváltották távollétében...
Úgy tűnik, mintha a Károlin folyó hatalmi harcok a hallgatók feje fölött zajlanának, akik ennek ártatlan vesztesei. Ez nincs teljesen így. Az egyetemi élet legfontosabb szereplői, a hallgatók jelentős mértékben befolyásolták az eseményeket. Elsősorban Mészáros Márton, az a doktorandusz, aki a két visszadátumozott márciusi okirattal (ez az 1. részben olvasható) a doktori iskolai botrányt kiváltotta...
„Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd” (2Tim 2:3) Pál láthatta a görög tornaversenyeket, ahol szabályszerűen kellett küzdeni az ifjaknak, másként kizárták őket a versenyből. Mészáros Márton, vesztére, nem ismeri Pál Timótheushoz írt levelét. Igaz, küzdeni se küzdött túlságosan, és erkölcsi érzéke sem súgott neki semmit...
Új! Új! Új! Megjelent a Református Élet legújabb száma
A Református Élet legújabb, októberi száma a károlis botrány folytatásával, "Csöndes tisztogatások. A meghiúsult puccs" címmel kapható a Goloka könyvesboltban (VIII. Krúdy Gyula u. 7., Darsham udvar) illetve megrendelhető az ujsag@exodus.hu e-mail-címen.
A cikk hamarosan olvasható lesz itt ill. a http://jhnnsclvn.wordpress.com oldalon. Részleteket alább máris közlünk. A korábbi cikkek és a betiltott blogok itt olvashatók: http://karolisbotrany.blogspot.com (sajnos, a kommentek nélkül).
További blogunk: http://senkikasenkifoldjen.blog.hu
A szerkesztő megjegyzése:
Mint ismeretes, Balla Péter rektorhelyettes személyesen tiltotta ki a lapot a Ráday könyvesházból. Megzsarolta a könyvesház tulajdonosát, O. Gy-t: Vagy a Református Életet árusítja, vagy a Hittudományi Kar tankönyveit. Balla Péter rektorhelyettes, aki olyan családba nősült be, melynek tagjai a szólásszabadságot az anyatejjel szívták, még nem tudott felnőni a családi hagyományokhoz. Kérdés, hogy ez valaha sikerülhet-e neki, vagy pedig a szabadság gyakorlására genetikailag alkalmatlan.
Buddhista barátaink azonban szerencsére sokkal nagyobb vallástoleranciáról tettek tanúbizonyságot, mint eltévedt kálvinista testvérünk, és felajánlották a Bölcsészkar közvetlen közelében, a Mikszáth tér túloldalán található könyvesboltjukat.
Ezúton köszönjük nekik.
Áldás, békesség, testvéreim. Készüljünk méltó módon a Reformáció nagy ünnepére.
Johannes
Részletek az új cikkből:
A meghiúsult puccs
A csöndes tisztogatásokkal egyre magasabbra araszoló Szabó András áldozatai úgy tűntek el a süllyesztőben, hogy mukkanni sem volt idejük. A református egyetem bölcsészkarának első dékánja, Szilágyi Ferenc, hazatérve egy mindössze néhány napos külföldi konferenciáról, már csak azt vette észre, hogy nem dékán. Kulin Ferenc sem volt jelen a leváltásakor, amikor a Szenátus 2008. októberében valahol a 13. napirendi pontnál, vagy az egyebek között, megszavazta felmentését, amit nem ott tárgyaltak meg, hanem a bölcsészkari rektorhelyettes, Szabó András „háttérmunkával” készített elő. Ez a háttér-, azaz aknamunka Szabó dékán erőssége! Áldozatait távollétükben távolítja el, s mondja ki rájuk a halálos ítéletet, amihez megteremti a „jogi” hátteret is, minta legális volna...
A jól bevált mechanizmus folytatódik, most is úgy működik a háttérben, mint egy zajtalan fúrógép...
Ez a krimibe illő történet, amely a jelenlegi helyzethez vezetett, ezekkel az eseményekkel vette kezdetét április 6-án...
A 2009. április 6-i puccskísérlet a jól bevált koreográfia szerint zajlott: az érintett meglepetésszerű leváltása távollétében, hogy ne védekezhessen. Ez azonban most kicsit másként sikerült, mint tervezték...
A sikeres puccsista páros, Szabó András dékán és Györgyiné Koncz Judit rektorhelyettes, azonban nem törődött bele a kudarcba. Személyesen keresték fel Bazsa György MAB-elnököt...
A testület új külső tagjainak – Dobos István debreceni professzornak és az ELTE-s Eisemann Györgynek – sem tűnt fel, hogy az ülésre az érintett nincs meghíva, ezért a vádakra nem tud válaszolni: skrupulus nélkül leváltották távollétében...
Úgy tűnik, mintha a Károlin folyó hatalmi harcok a hallgatók feje fölött zajlanának, akik ennek ártatlan vesztesei. Ez nincs teljesen így. Az egyetemi élet legfontosabb szereplői, a hallgatók jelentős mértékben befolyásolták az eseményeket. Elsősorban Mészáros Márton, az a doktorandusz, aki a két visszadátumozott márciusi okirattal (ez az 1. részben olvasható) a doktori iskolai botrányt kiváltotta...
„Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd” (2Tim 2:3) Pál láthatta a görög tornaversenyeket, ahol szabályszerűen kellett küzdeni az ifjaknak, másként kizárták őket a versenyből. Mészáros Márton, vesztére, nem ismeri Pál Timótheushoz írt levelét. Igaz, küzdeni se küzdött túlságosan, és erkölcsi érzéke sem súgott neki semmit...
Sonntag, 25. Oktober 2009
Ein evergreen Interview mit der Dichterin-Prin(c)zessin (Egy (r)égi interjú a Poetessza-Princ(z)esszinnel)
Szerző: Lakat
Kedves FarkasTorok, lelki testvérem,
pályázni kívánok, mert olvastam a kiírást. Tudom, hogy verselemzés tekintetében nem múlhatlak felül Téged, ezért én egy interjú szövegének a vizsgálatával indulok ezen a Prin(z)-díjért kiírt szövegelemzési pályázaton.
Egy (r)égi interjú a Poetessza Princ(z)esszinnel
Egy szabadnapos mosónő álma arról, hogy ő költő
Ez az interjú a Confessioban jelent meg, mely a magyarországi Református Egyház „figyelője”: 1995-ben, az 1. számban. Az interjú annyira abszurd szövegrészeket tartalmaz, hogy ezeket kiemeltem a szövegből és kommentekkel látom el, mint régi blogger.
A szerény képességű költőnő (nevet direkt nem használok!) bulvárosan nyílvánult meg: „nem azt akarom mondani, hogy én egy második Gábor Zsazsa vagyok, maga a megtestesült ifjúság, de az tény, hogy egyfajta nagyon-nagyon szép védőburkot kaptam a Teremtőtől és a teremtéstől, ezt tömören csak úgy lehet jellemezni, hogy "deákosság".” Ennyire szerény ez a költőnőcskénk… No comment!
Ebben a részletben még a Teremtőt is megvádolja, hogy erről Ő tehet. A teremtés csak jól kiszúrt vele, mert tehetséget nem kapott, de önkritikát sem adtak számára.
Azt meg végképp senki sem értheti, hogy ez a lomhatestű, aki az ’épp szabadnapos mosónő’ stílusában nyomul, hogyan lehetne védőburkos vagy ifjúság közeli jelenség?!
A saját megjelenéséről egyébként elég sokat beszél (önmagáról szeret): „Én soha nem fogok úgy viselkedni, úgy öltözködni, mint egy normális felnőtt nő, vagy egy felnőtt értelmiségi nő, hanem, pontosan ugyanúgy, ahogyan huszonsok évvel ezelőtt a szegedi egyetemen tettem.”
Mondhatnánk, hogy majdnem 40 év alatt ennyit tudott fejlődni. Szánalmas ez az önvallomás! Vannak ilyen emberek, ez egy típus, amelyik nem akar felnőni. Ezt ugyanitt nyilatkozza is: „az biztos, hogy van bennem valami felnőni-nem-tudó képesség”. Az infantilizmusnak ez egy tipikus fajtája. Kislányos akar maradni öreg korában is. (Ezt mondogathatja magában: nem akarok felnőni, bánjatok is úgy velem, mint egy aranyos kislánnyal: szeressetek, becézzetek, simogassatok. Én, mint kislány tiszta vagyok belül.) Pl. Amerikában rózsaszínű fodros ruhácskákban járnak az önkritikájukat vesztett öregasszonyok. E nagy költőnőnk a másik véglet: ő belül rózsaszín szeretne maradni, de külsőleg a szakadtságából és kopottságából teremt érdemet, mintha egy nőnek (vagy bárkinek!) egyik erénye lenne az ápolatlanság vagy az alulöltözöttség, hogy lóg rajta minden. Persze egy jobb ruha viseléséhez tartás is kellene (ld. Németh László: Lányaim című művét), ami viszont „nem adatik meg mindenkinek”.
Az ostoba interjú készítő(nő) ezt a butácska összekötő mondatot rögtönözte: „Ehhez hozzájárul legendás hosszú copfod, és magad által megénekelt szerelmetes fogsorod, ami örök fiatallá tesz”. Nézze meg már valaki bármelyiket, de leginkább e megénekelt legendátlan fogsort. (Mely balkánian sárga és nagyon szuvas!) Erről beszélni egy egyházi lapban egy interjú kapcsán? Az a nő se normális, vagy direkt lejáratásból csinálta.
Tanúi lehetünk a költőasszony nagyotmondásnak is: „én már négyéves koromban abszolút "bennfentesként" ismertem Jékely Zoltán nevét” – szegény Jékely, halottként nem tud védekezni és tiltakozni, hogy ne hivatkozzon rá lépten-nyomon bárki.
Majd ez a hazugság-sor folytatódik: „természetesen semmiféle gyakorlati pártfogást sem tőle, sem mástól nem vártam” – azért járta össze a rendszerváltás előtt is már nyugati testvéreinket (Anglia, Hollandia, Németország, Kanada stb.) és sírt-rítt, hogy adjanak neki pénzt, ennivalót, ruhát stb., mert otthon kommunizmus van, ők meg jólétben élnek és egy nagy elnyomott költőnek nehéz otthon élnie, ráadásul a családját sem tudja eltartani. Segítsen mindenki! De mindenkinek rohadtul elege volt ebből a kolduló és SZALONKÉPTELEN stílusból. Sokan azért adtak neki, hogy előbb megszabaduljanak tőle és ne lássák többé a kuncsorgó arckifejezését.
„Egyetemi éveim nagy büszkesége volt, hogy régi magyar irodalomból kitűnőt kaptam” – köztudottan csak eddig jutott el a magyar szakos tanulmányi során, amit aztán be sem fejezett, de mégis beette magát (dékán férjén keresztül) a ’magyarosok’ közé. Olyan kutatási pályázatokat szerzett meg magának, mint résztvevő, amelyekben a férje (a jelenlegi dékán) volt a vezetője, és milyen érdekes, hogy mindkettő Szenczi Molnár Alberttel foglalkozik…
„Nagyon korán vonzódni kezdtem a magyar protestantizmushoz” – már az előző előtti életében, valamikor a 16. század második felében kezdte ezt a vonzódást. Ez a nő a nagyotmondó hazugságok költőnője, nem rímeket farag, hanem hangzatos hazugságokat. Mert ez így történik: az ember lánya egy nap KORÁN arra ébred, hogy ELKEZD VONZÓDNI… mihez is? A MAGYAR PROTESTANTIZMUSHOZ. Ez a vonzódás olyan erősnek mutatkozott, hogy a Szerzői Jogvédő Hivatal engedélyével P...czi lett, elvette ezt a már foglalt költői nevet. De ez olyan pszichológiai hatással járt, hogy az eredeti vezetéknevű költőnővel, aki bárónő (baroness) volt, teljesen azonosulni tudott, sőt, Princz Gábor jóvoltából Princ(z)esszin lehetett 1997-ben. Nem véletlenül nyilatkozta egy vele készített idei rádiós interjúban, hogy ő az angol királynő rokona. Püff neki! Arisztokrata lett a mosónő, a Szerzői Jogvédő Hivatal névváltoztatási procedúrája sikerült.
Szegény riporter teljesen el lett kábítva, már nincs is magánál olyanokat beszél: „P... É... mindamellett az egész európai kultúra ismeretében írja verseit, amelyek meditatívak is, lázadóak is, keresi a helyét és azt hiszem, meg is találta, az anyaságban éppenúgy, mint az irodalomban, s a hazában”. Ez a költőnőről és költészetéről elmondható legsötétebb dicséret. Most már tudjuk, miért ilyen ez az ország: pont olyan, mint a nagy költőnő.
A „jártam a Teológiára” kezdetű mondat a nevetségességgé válás első lépcsőfoka. Járt ő oda, csak senki nem tudja ezt. Ráadásul még ezen fölbuzdulva olyat tesz, amire nincs mentség: „olykor laikus igehirdetőnek is meghív egy-egy gyülekezet”. Hát az a gyülekezet se normális, amelyik hagyja, hogy rászabaduljon ez a nőstény ad hoc igehirdető, de legfőképp a nyáj pásztora, a lelkész nincs tisztában azzal, hogy kit állít önmaga helyére, és enged fel a szószékre, vagy csak az Úrasztala mögé.
Dokumentálva van az az álszerénység és kegyes füllentés, ami azt szeretné igazolni, hogy „nem tartozunk semmiféle kisebb vagy nagyobb, sem egyházi, sem egyházon kívüli érdekközösséghez, legföljebb azoknak láthatatlan közösségéhez, akik mindkettőnk munkáit, férjem tudósi és az én írói "termékeimet” segítik". Á, dehogy… Ismeretesek a rokoni szálak jobbra és balra egyaránt!
Vágyálmai is vannak egy költőnek: „szeretnék nagyon jól tanítani, és nemcsak rövidtávon”. Ebből az ácsigózásból csak az egyik teljesült: régóta tanít, de nem jól, mert ahhoz elmélyültebb ismeretanyagra, rendszerezettebb tudásra és más attitűdre volna szükség.
Olyan nehéz élete volt a költőnőnek! Idézet: „Mert nem kívánom, bármennyire jól is érzem magam a bőrömben, egyetlen utódomnak sem, hogy ugyanazt csinálja végig, vagy élje át, amit én”. A riporternő ismét ovis színvonalon összegez: „sok kemény esztendő van mögötted” – adja a szájába riportalanyának a tenyérbe mászóan alákérdező rádiós személyiség. De itt e hölgy tévedett, mert tényleg a költőnő mögé sok és kemény valamik kerültek, de azok nem évek, hanem olyan ’dolgok’ voltak, amelyekről alig tud valaki (leginkább csak a megcsalt feleségek és a vihogó bizalmas barátnők), de átsegítették a szexuális kielégületlenség kanca-korából a tisztes polgárasszony korszakába, azzal, hogy rendszeresen saját magát fedeztette és pókhálótalanította. Ez a költészetében is megnyilvánult.
Saját stílusáról azt találta ki, hogy tömegek „arrogáns p...czizmusokat" emlegetnek velem kapcsolatban” – nyilatkozza. Izmus lett a petyhüdt hasú, magát híresen szépnek képzelő önjelölt szexszimbólumból. Ejj, ejj! Nem lehetek ilyen igazságtalan és rosszindulatú, de eljő az az idő, amikor nyelvészek elemzik majd a híres p...czizmusokat és az egyik kutatónő az íróasztala mögül átszól a másiknak:
- Te Manci, szerinted arrogáns p...czizmus az, hogy „mért e SZABÓdás, mér nem ujjong mind, aki és amiképp a tollközelembe kerülhet”?
- Nem Zsuzsika, ez nem az. Ez csak egy SzA(r) versrészlet, amibe a férjét is megpróbálta beleírni. De arrogáns az a rész, hogy „mér nem ujjong mind”... Ehhez ujjongani! Fujj.
Ezáltal válik érthetővé az a nagyotmondó kijelentés is, mely szintén az elemzett interjúból származik: „néha-néha, kegyelmi ajándékként egy-egy vers is megszületik”. Azért ne nevezze már kegyelmetek ’kegyelmi’-nek ezeket a kegye(lme)tlenül visszatetsző gügye rigmusokat.
Szeretném felhívni a figyelmet erre a bornírt és álszerény interjú-befejezésre: „Ha azt kérdezed tőlem, volt-e valaha az életemben költői sikerem, akkor nagy örömmel számolhatnék be a következőről. 13-14 esztendővel ezelőtt, Göncön, tehát Károlyi Gáspár egyik működési helyén, tartottunk a férjemmel közösen egy gyülekezeti alkalmat. Ő a vidék reformációjáról beszélt, én pedig verseket mondtam. Utána odajött hozzám egy néni, és átadott nekem egy üveg álomszép aranysárga baracklekvárt, és vagy egy kiló gyönyörűen megtisztított diót, s azt mondta, hogy ezt azért adja, mert a rádióban hallotta, hogy gyakran sütök a gyerekeimnek. Így ezt az ajándékot szánja köszönetül a verseimért. Ez az élmény minden irodalmi díjnál többet jelent nekem.”
Ezt azért a legvadabb fantáziával sem tudom elképzelni, ugyanis a költőnő mindenhol részletesen fölsorolja az „irodalmi” díjait: legutóbb pl. a Fiatal írók találkozója Lakitelek, 1979-2009 című kötet 45. oldalán (Antológia Kiadó, 2009). Melyek ezek? A Pécsi Versmegálló Pályázat egyik díja, a Magyar Rádió Nívódíja 2007 (Gyurcsány-kurzus idején), Arany János Jutalom 2005-ben (Szegény A. J. nem tehet erről!), a Salvatore Quasomodo költői verseny egyik díja 2005-ben. Pedig ehhez a világszép költőhöz valójában a Quasimodo-díj illene a legjobban.
De a 47. oldalon olvashatjuk az igazi őszinte vallomást saját költő nagyságáról, arról hogy ez a teljesen középszerű költő valójában hogy könyveli el magát: „A tanítás és az irodalomtörténészi munka pedig maradéktalanul kárpótol azért a fajsúlyban jóval csekélyebb bánatért, amit tollforgatói „rangsorolásom”, vagy inkább rangfosztottságom nyomán érzek. Azaz, inkább csak érezhetnék, hiszen jóformán nincs hét, hogy ne találnék véletlenül egy-egy újabb olvasói blogot, e-naplót, egy-egy, tizenegy verseskötetem valamelyikéből kimásolt szöveggel és kommentárral.” Nincs olyan hét, hogy ne találna magától egy-egy kimásolt idézetet. Akkor egy ideje jó oka van tobzódni ezekben!
Remélem ezt is megtalálja majd, hiszen ennyi elemzést soha nem kaphattak ezek az igazán hulladék-színvonalú művek és interjúk, meg egyéb kinyilatkoztatások, amelyekből most kis ízelítőt adtam.
Kedves FarkasTorok, lelki testvérem,
pályázni kívánok, mert olvastam a kiírást. Tudom, hogy verselemzés tekintetében nem múlhatlak felül Téged, ezért én egy interjú szövegének a vizsgálatával indulok ezen a Prin(z)-díjért kiírt szövegelemzési pályázaton.
Egy (r)égi interjú a Poetessza Princ(z)esszinnel
Egy szabadnapos mosónő álma arról, hogy ő költő
Ez az interjú a Confessioban jelent meg, mely a magyarországi Református Egyház „figyelője”: 1995-ben, az 1. számban. Az interjú annyira abszurd szövegrészeket tartalmaz, hogy ezeket kiemeltem a szövegből és kommentekkel látom el, mint régi blogger.
A szerény képességű költőnő (nevet direkt nem használok!) bulvárosan nyílvánult meg: „nem azt akarom mondani, hogy én egy második Gábor Zsazsa vagyok, maga a megtestesült ifjúság, de az tény, hogy egyfajta nagyon-nagyon szép védőburkot kaptam a Teremtőtől és a teremtéstől, ezt tömören csak úgy lehet jellemezni, hogy "deákosság".” Ennyire szerény ez a költőnőcskénk… No comment!
Ebben a részletben még a Teremtőt is megvádolja, hogy erről Ő tehet. A teremtés csak jól kiszúrt vele, mert tehetséget nem kapott, de önkritikát sem adtak számára.
Azt meg végképp senki sem értheti, hogy ez a lomhatestű, aki az ’épp szabadnapos mosónő’ stílusában nyomul, hogyan lehetne védőburkos vagy ifjúság közeli jelenség?!
A saját megjelenéséről egyébként elég sokat beszél (önmagáról szeret): „Én soha nem fogok úgy viselkedni, úgy öltözködni, mint egy normális felnőtt nő, vagy egy felnőtt értelmiségi nő, hanem, pontosan ugyanúgy, ahogyan huszonsok évvel ezelőtt a szegedi egyetemen tettem.”
Mondhatnánk, hogy majdnem 40 év alatt ennyit tudott fejlődni. Szánalmas ez az önvallomás! Vannak ilyen emberek, ez egy típus, amelyik nem akar felnőni. Ezt ugyanitt nyilatkozza is: „az biztos, hogy van bennem valami felnőni-nem-tudó képesség”. Az infantilizmusnak ez egy tipikus fajtája. Kislányos akar maradni öreg korában is. (Ezt mondogathatja magában: nem akarok felnőni, bánjatok is úgy velem, mint egy aranyos kislánnyal: szeressetek, becézzetek, simogassatok. Én, mint kislány tiszta vagyok belül.) Pl. Amerikában rózsaszínű fodros ruhácskákban járnak az önkritikájukat vesztett öregasszonyok. E nagy költőnőnk a másik véglet: ő belül rózsaszín szeretne maradni, de külsőleg a szakadtságából és kopottságából teremt érdemet, mintha egy nőnek (vagy bárkinek!) egyik erénye lenne az ápolatlanság vagy az alulöltözöttség, hogy lóg rajta minden. Persze egy jobb ruha viseléséhez tartás is kellene (ld. Németh László: Lányaim című művét), ami viszont „nem adatik meg mindenkinek”.
Az ostoba interjú készítő(nő) ezt a butácska összekötő mondatot rögtönözte: „Ehhez hozzájárul legendás hosszú copfod, és magad által megénekelt szerelmetes fogsorod, ami örök fiatallá tesz”. Nézze meg már valaki bármelyiket, de leginkább e megénekelt legendátlan fogsort. (Mely balkánian sárga és nagyon szuvas!) Erről beszélni egy egyházi lapban egy interjú kapcsán? Az a nő se normális, vagy direkt lejáratásból csinálta.
Tanúi lehetünk a költőasszony nagyotmondásnak is: „én már négyéves koromban abszolút "bennfentesként" ismertem Jékely Zoltán nevét” – szegény Jékely, halottként nem tud védekezni és tiltakozni, hogy ne hivatkozzon rá lépten-nyomon bárki.
Majd ez a hazugság-sor folytatódik: „természetesen semmiféle gyakorlati pártfogást sem tőle, sem mástól nem vártam” – azért járta össze a rendszerváltás előtt is már nyugati testvéreinket (Anglia, Hollandia, Németország, Kanada stb.) és sírt-rítt, hogy adjanak neki pénzt, ennivalót, ruhát stb., mert otthon kommunizmus van, ők meg jólétben élnek és egy nagy elnyomott költőnek nehéz otthon élnie, ráadásul a családját sem tudja eltartani. Segítsen mindenki! De mindenkinek rohadtul elege volt ebből a kolduló és SZALONKÉPTELEN stílusból. Sokan azért adtak neki, hogy előbb megszabaduljanak tőle és ne lássák többé a kuncsorgó arckifejezését.
„Egyetemi éveim nagy büszkesége volt, hogy régi magyar irodalomból kitűnőt kaptam” – köztudottan csak eddig jutott el a magyar szakos tanulmányi során, amit aztán be sem fejezett, de mégis beette magát (dékán férjén keresztül) a ’magyarosok’ közé. Olyan kutatási pályázatokat szerzett meg magának, mint résztvevő, amelyekben a férje (a jelenlegi dékán) volt a vezetője, és milyen érdekes, hogy mindkettő Szenczi Molnár Alberttel foglalkozik…
„Nagyon korán vonzódni kezdtem a magyar protestantizmushoz” – már az előző előtti életében, valamikor a 16. század második felében kezdte ezt a vonzódást. Ez a nő a nagyotmondó hazugságok költőnője, nem rímeket farag, hanem hangzatos hazugságokat. Mert ez így történik: az ember lánya egy nap KORÁN arra ébred, hogy ELKEZD VONZÓDNI… mihez is? A MAGYAR PROTESTANTIZMUSHOZ. Ez a vonzódás olyan erősnek mutatkozott, hogy a Szerzői Jogvédő Hivatal engedélyével P...czi lett, elvette ezt a már foglalt költői nevet. De ez olyan pszichológiai hatással járt, hogy az eredeti vezetéknevű költőnővel, aki bárónő (baroness) volt, teljesen azonosulni tudott, sőt, Princz Gábor jóvoltából Princ(z)esszin lehetett 1997-ben. Nem véletlenül nyilatkozta egy vele készített idei rádiós interjúban, hogy ő az angol királynő rokona. Püff neki! Arisztokrata lett a mosónő, a Szerzői Jogvédő Hivatal névváltoztatási procedúrája sikerült.
Szegény riporter teljesen el lett kábítva, már nincs is magánál olyanokat beszél: „P... É... mindamellett az egész európai kultúra ismeretében írja verseit, amelyek meditatívak is, lázadóak is, keresi a helyét és azt hiszem, meg is találta, az anyaságban éppenúgy, mint az irodalomban, s a hazában”. Ez a költőnőről és költészetéről elmondható legsötétebb dicséret. Most már tudjuk, miért ilyen ez az ország: pont olyan, mint a nagy költőnő.
A „jártam a Teológiára” kezdetű mondat a nevetségességgé válás első lépcsőfoka. Járt ő oda, csak senki nem tudja ezt. Ráadásul még ezen fölbuzdulva olyat tesz, amire nincs mentség: „olykor laikus igehirdetőnek is meghív egy-egy gyülekezet”. Hát az a gyülekezet se normális, amelyik hagyja, hogy rászabaduljon ez a nőstény ad hoc igehirdető, de legfőképp a nyáj pásztora, a lelkész nincs tisztában azzal, hogy kit állít önmaga helyére, és enged fel a szószékre, vagy csak az Úrasztala mögé.
Dokumentálva van az az álszerénység és kegyes füllentés, ami azt szeretné igazolni, hogy „nem tartozunk semmiféle kisebb vagy nagyobb, sem egyházi, sem egyházon kívüli érdekközösséghez, legföljebb azoknak láthatatlan közösségéhez, akik mindkettőnk munkáit, férjem tudósi és az én írói "termékeimet” segítik". Á, dehogy… Ismeretesek a rokoni szálak jobbra és balra egyaránt!
Vágyálmai is vannak egy költőnek: „szeretnék nagyon jól tanítani, és nemcsak rövidtávon”. Ebből az ácsigózásból csak az egyik teljesült: régóta tanít, de nem jól, mert ahhoz elmélyültebb ismeretanyagra, rendszerezettebb tudásra és más attitűdre volna szükség.
Olyan nehéz élete volt a költőnőnek! Idézet: „Mert nem kívánom, bármennyire jól is érzem magam a bőrömben, egyetlen utódomnak sem, hogy ugyanazt csinálja végig, vagy élje át, amit én”. A riporternő ismét ovis színvonalon összegez: „sok kemény esztendő van mögötted” – adja a szájába riportalanyának a tenyérbe mászóan alákérdező rádiós személyiség. De itt e hölgy tévedett, mert tényleg a költőnő mögé sok és kemény valamik kerültek, de azok nem évek, hanem olyan ’dolgok’ voltak, amelyekről alig tud valaki (leginkább csak a megcsalt feleségek és a vihogó bizalmas barátnők), de átsegítették a szexuális kielégületlenség kanca-korából a tisztes polgárasszony korszakába, azzal, hogy rendszeresen saját magát fedeztette és pókhálótalanította. Ez a költészetében is megnyilvánult.
Saját stílusáról azt találta ki, hogy tömegek „arrogáns p...czizmusokat" emlegetnek velem kapcsolatban” – nyilatkozza. Izmus lett a petyhüdt hasú, magát híresen szépnek képzelő önjelölt szexszimbólumból. Ejj, ejj! Nem lehetek ilyen igazságtalan és rosszindulatú, de eljő az az idő, amikor nyelvészek elemzik majd a híres p...czizmusokat és az egyik kutatónő az íróasztala mögül átszól a másiknak:
- Te Manci, szerinted arrogáns p...czizmus az, hogy „mért e SZABÓdás, mér nem ujjong mind, aki és amiképp a tollközelembe kerülhet”?
- Nem Zsuzsika, ez nem az. Ez csak egy SzA(r) versrészlet, amibe a férjét is megpróbálta beleírni. De arrogáns az a rész, hogy „mér nem ujjong mind”... Ehhez ujjongani! Fujj.
Ezáltal válik érthetővé az a nagyotmondó kijelentés is, mely szintén az elemzett interjúból származik: „néha-néha, kegyelmi ajándékként egy-egy vers is megszületik”. Azért ne nevezze már kegyelmetek ’kegyelmi’-nek ezeket a kegye(lme)tlenül visszatetsző gügye rigmusokat.
Szeretném felhívni a figyelmet erre a bornírt és álszerény interjú-befejezésre: „Ha azt kérdezed tőlem, volt-e valaha az életemben költői sikerem, akkor nagy örömmel számolhatnék be a következőről. 13-14 esztendővel ezelőtt, Göncön, tehát Károlyi Gáspár egyik működési helyén, tartottunk a férjemmel közösen egy gyülekezeti alkalmat. Ő a vidék reformációjáról beszélt, én pedig verseket mondtam. Utána odajött hozzám egy néni, és átadott nekem egy üveg álomszép aranysárga baracklekvárt, és vagy egy kiló gyönyörűen megtisztított diót, s azt mondta, hogy ezt azért adja, mert a rádióban hallotta, hogy gyakran sütök a gyerekeimnek. Így ezt az ajándékot szánja köszönetül a verseimért. Ez az élmény minden irodalmi díjnál többet jelent nekem.”
Ezt azért a legvadabb fantáziával sem tudom elképzelni, ugyanis a költőnő mindenhol részletesen fölsorolja az „irodalmi” díjait: legutóbb pl. a Fiatal írók találkozója Lakitelek, 1979-2009 című kötet 45. oldalán (Antológia Kiadó, 2009). Melyek ezek? A Pécsi Versmegálló Pályázat egyik díja, a Magyar Rádió Nívódíja 2007 (Gyurcsány-kurzus idején), Arany János Jutalom 2005-ben (Szegény A. J. nem tehet erről!), a Salvatore Quasomodo költői verseny egyik díja 2005-ben. Pedig ehhez a világszép költőhöz valójában a Quasimodo-díj illene a legjobban.
De a 47. oldalon olvashatjuk az igazi őszinte vallomást saját költő nagyságáról, arról hogy ez a teljesen középszerű költő valójában hogy könyveli el magát: „A tanítás és az irodalomtörténészi munka pedig maradéktalanul kárpótol azért a fajsúlyban jóval csekélyebb bánatért, amit tollforgatói „rangsorolásom”, vagy inkább rangfosztottságom nyomán érzek. Azaz, inkább csak érezhetnék, hiszen jóformán nincs hét, hogy ne találnék véletlenül egy-egy újabb olvasói blogot, e-naplót, egy-egy, tizenegy verseskötetem valamelyikéből kimásolt szöveggel és kommentárral.” Nincs olyan hét, hogy ne találna magától egy-egy kimásolt idézetet. Akkor egy ideje jó oka van tobzódni ezekben!
Remélem ezt is megtalálja majd, hiszen ennyi elemzést soha nem kaphattak ezek az igazán hulladék-színvonalú művek és interjúk, meg egyéb kinyilatkoztatások, amelyekből most kis ízelítőt adtam.
Ratten-Derby (Patkány-derby)
Szerző: FarkasTorok
Petrőczi Éva: HELYZETDAL
(Mottó: Csuda jó hecc, bárki leheCC!)
Kedves református Testvéreim és Kollégáim,
a neveire méltán büszke poetesszánk egyik verse újból megindító erővel hatott rám, ami ismét egy elemző-gondolat futamot hívott elő a szerző személye és lírácskája iránt oly fogékony lelkemből és elmémből.
E kis művének címe: Helyzetdal
Tipródó patkány-derby:
mi itt ma a tét –
kinek készül ezúttal
a horda szétszaggatni
megszenvedett hitét?
A „patkány-derby” nem lehet más, mint annak a rangadó mérkőzésnek a megfelelője, ami az egyetemi tudományos címekért zajlik (a híres Károli Református Egyetemen, magától értetődik). A patkányok hada elég randa (de hát nem is lehet egy patkány szép!), élükön két túldimenzionált patkány áll: Szabó András és felesége. De a többiek sem különbek. Nézzük a befutókat sorjában (bár a sor korántsem teljes,kimaradt belőle az ex-nagykőrösi tanítónő, többek között - a szerk. megjegyzése).
- a MENY professzori titulusáért ámokfut, aki apósát addig mozgatta ez ügyben, míg le is járatta az öreg, de fiatalos akadémikus urat, ám kattogó hangja oly akaratosan diktálta a kérő szavakat az após felé, hogy idáig fajult e helyzet;
- HormonZavar az egyetemi feljebb kúszásáért mindent bevállal /árulást, hazugságot, aljasságokat/, nevetségessé téve önmagát, családját és múltját, - zajlik a hatalmi harc…
- a csaló és elBUKOTT TANÁRSEGÉD, újból doktorandusz-hallgatóként a szegedi gyors PÓT védéséért küzd; úgy éli meg a disszertációja bukását, hogy ő megírta, ő jól írta meg, ő a Meny védence – ergo ez hogy történhetett meg éppen vele? Igazságtalanságot él át szegény áldozati bárányka. Hiszen te erkölcsileg is makulátlan vagy és okos!- ezt suttogják neki a háttérből ezen a „patkány-derbyn", tovább torzítva amúgy is deformált hamistudatát;
- a közokirathamisító és a majd egy évtizede egyetemi embereket folyamatosan "eltisztogató" dékán mindent megtesz, hogy megtarthassa hatalmát és elsimítsa a göröngyöket, ami az elmúlt hónapokban a perzsaszőnyegükön keletkezett. Ez a veszedelmesen gonosz és aljas életke nem gondolta volna soha, hogy ezt a sok(k) szennyet egyszer valakik előveszik a szőnyeg alól és ráteszik a mintákra és rojtokra (gyakorlatilag minden SZArt kisöpörnek a szőnyegük alól és az orra elé dobják, hogy bűzlik az egész dékáni hivatala tőle (lassan le kell akasztania Szenci Molnár Albert házi szentjének a képét irodája faláról, vagy Albert magától ugrik le a falról, mert nem bírja ezt a dékánt körülvevő bűzlő légkört);
- a poetessza is egyfolytában professzor kíván lenni, mert nagy nehezen a hazai viszonyok közt leggyengébb helyen, a Miskolci Egyetemen tudott csak 2007-ben habilitálni és még tovább szeretné lökni magát a tudományos ranglétrán, amelynek következő foka kitört alatta, mikor az APÓS hathatós támogatása és teljes erőbedobása ellenére sem bírt professzor lenni, tehát újra megpróbálja (nem kizárt, hogy további létrafokok törnek ki alatta, ahogy ez a nagydarab habilitáció majd megint feljebb próbál ugrani);
- na és a belügyes és már nyugdíjas, de csak orosz szakos professzort sem lehet kifelejteni a ”patkány-derby”-ből, akit Veszprémből kilöktek ugyan, de szívességből (a dékánházaspár lekötelezettsége miatt!) bekerült a pesti református nagy buliba, és számára ez éppen jól jön a nyugdíja mellé, mert kaphatja a professzori fizetést, meg a jó pár pozícióval járó kiegészítéseket (az ELTÉ-s részmunkaidős jövedelmét is megtartva), amiket első örömében ész és erkölcs nélkül egyből be is happolt.
Úgy tűnik, mintha az egyetem az ilyen exkommunista=ateista (ha nem az MSZP hívő tagozatának a tagja) belügyes, anno a rendőrtisztin tanító, oroszos miatt jött volna létre. Hátborzongató!
Ez így egy nagy-nagy TRAGIKOMÉDIA (nem tudjuk, hogy sírjunk-e avagy nevessünk), EZ EGY HATALMAS HATALMI HARC, amely elérkezett a fináléhoz.
Ugyanis ezen az egyetemen az a jelszó: csuda jó hecc, bárki leheCC! Ezt igazolja ez a siserehad.
Felteszi a kérdést az álnaív poetessza: „mi itt ma a tét”?
– Hát az, hogy a tiprodó-taposó patkány-derby futhasson a legnagyobb díjakért, de ez a derby, a szódások lovai közül lett összeállítva. Ez nem egy arabs telivérekből álló verseny. Ám a díjakat valakiknek így is ki kell osztani, így hát a sánta, a félig vak, a kehes lovak nyakába akasztják a meghirdetett hivatalos díjakat (plecsniket, babérkoszorúkat = vagyis a doktori címeket, habilitációkat, professzorságokat, tanszékvezetőségeket, dékánságot és helyettességeket stb.).
- Mert „az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat” (2Tim 4:4).
A végén befejezi az álnaív kérdezősködést a kitaposott cipőjű és sebes térdű (az októberi térdsebek miatt) habilitált poetessza:
„kinek készül ezúttal
a horda szétszaggatni
megszenvedett hitét?”
Hát hadd ne mondjam! A még reménykedő, jobb napokat látott és jobb sorsot érdemlő protestáns értelmiségnek és gondolkodni képes híveknek a hitét szaggatja szét ez a horda. Azt a megszenvedett hitet próbálja elvenni ez a horda, amivel az egyetem alapító atyái rendelkeztek, amikor elhelyezték az alapokat. A reformátusok egyetemén hamar rendet és színvonalas képzést kell teremteni. A morális megújulást pedig el kell kezdeni, és meg kell szabadulni a BALLAszttól is. Hiába áll egy sógor, egy-két após vagy házastárs bárhol (bárki mögött), mert ettől az uram-bátyám fedezéktől a „patkány-derby” résztvevőinek a jelleme nem maradhatott ép és erkölcsileg sem maradtak ezek az egyetemi emberek feddhetetlenek. Főleg nem az élen álló két túlméretezett patkányé, akik már eleve eltorzult jellemmel léptek be a derbybe.
Petrőczi Éva: HELYZETDAL
(Mottó: Csuda jó hecc, bárki leheCC!)
Kedves református Testvéreim és Kollégáim,
a neveire méltán büszke poetesszánk egyik verse újból megindító erővel hatott rám, ami ismét egy elemző-gondolat futamot hívott elő a szerző személye és lírácskája iránt oly fogékony lelkemből és elmémből.
E kis művének címe: Helyzetdal
Tipródó patkány-derby:
mi itt ma a tét –
kinek készül ezúttal
a horda szétszaggatni
megszenvedett hitét?
A „patkány-derby” nem lehet más, mint annak a rangadó mérkőzésnek a megfelelője, ami az egyetemi tudományos címekért zajlik (a híres Károli Református Egyetemen, magától értetődik). A patkányok hada elég randa (de hát nem is lehet egy patkány szép!), élükön két túldimenzionált patkány áll: Szabó András és felesége. De a többiek sem különbek. Nézzük a befutókat sorjában (bár a sor korántsem teljes,kimaradt belőle az ex-nagykőrösi tanítónő, többek között - a szerk. megjegyzése).
- a MENY professzori titulusáért ámokfut, aki apósát addig mozgatta ez ügyben, míg le is járatta az öreg, de fiatalos akadémikus urat, ám kattogó hangja oly akaratosan diktálta a kérő szavakat az após felé, hogy idáig fajult e helyzet;
- HormonZavar az egyetemi feljebb kúszásáért mindent bevállal /árulást, hazugságot, aljasságokat/, nevetségessé téve önmagát, családját és múltját, - zajlik a hatalmi harc…
- a csaló és elBUKOTT TANÁRSEGÉD, újból doktorandusz-hallgatóként a szegedi gyors PÓT védéséért küzd; úgy éli meg a disszertációja bukását, hogy ő megírta, ő jól írta meg, ő a Meny védence – ergo ez hogy történhetett meg éppen vele? Igazságtalanságot él át szegény áldozati bárányka. Hiszen te erkölcsileg is makulátlan vagy és okos!- ezt suttogják neki a háttérből ezen a „patkány-derbyn", tovább torzítva amúgy is deformált hamistudatát;
- a közokirathamisító és a majd egy évtizede egyetemi embereket folyamatosan "eltisztogató" dékán mindent megtesz, hogy megtarthassa hatalmát és elsimítsa a göröngyöket, ami az elmúlt hónapokban a perzsaszőnyegükön keletkezett. Ez a veszedelmesen gonosz és aljas életke nem gondolta volna soha, hogy ezt a sok(k) szennyet egyszer valakik előveszik a szőnyeg alól és ráteszik a mintákra és rojtokra (gyakorlatilag minden SZArt kisöpörnek a szőnyegük alól és az orra elé dobják, hogy bűzlik az egész dékáni hivatala tőle (lassan le kell akasztania Szenci Molnár Albert házi szentjének a képét irodája faláról, vagy Albert magától ugrik le a falról, mert nem bírja ezt a dékánt körülvevő bűzlő légkört);
- a poetessza is egyfolytában professzor kíván lenni, mert nagy nehezen a hazai viszonyok közt leggyengébb helyen, a Miskolci Egyetemen tudott csak 2007-ben habilitálni és még tovább szeretné lökni magát a tudományos ranglétrán, amelynek következő foka kitört alatta, mikor az APÓS hathatós támogatása és teljes erőbedobása ellenére sem bírt professzor lenni, tehát újra megpróbálja (nem kizárt, hogy további létrafokok törnek ki alatta, ahogy ez a nagydarab habilitáció majd megint feljebb próbál ugrani);
- na és a belügyes és már nyugdíjas, de csak orosz szakos professzort sem lehet kifelejteni a ”patkány-derby”-ből, akit Veszprémből kilöktek ugyan, de szívességből (a dékánházaspár lekötelezettsége miatt!) bekerült a pesti református nagy buliba, és számára ez éppen jól jön a nyugdíja mellé, mert kaphatja a professzori fizetést, meg a jó pár pozícióval járó kiegészítéseket (az ELTÉ-s részmunkaidős jövedelmét is megtartva), amiket első örömében ész és erkölcs nélkül egyből be is happolt.
Úgy tűnik, mintha az egyetem az ilyen exkommunista=ateista (ha nem az MSZP hívő tagozatának a tagja) belügyes, anno a rendőrtisztin tanító, oroszos miatt jött volna létre. Hátborzongató!
Ez így egy nagy-nagy TRAGIKOMÉDIA (nem tudjuk, hogy sírjunk-e avagy nevessünk), EZ EGY HATALMAS HATALMI HARC, amely elérkezett a fináléhoz.
Ugyanis ezen az egyetemen az a jelszó: csuda jó hecc, bárki leheCC! Ezt igazolja ez a siserehad.
Felteszi a kérdést az álnaív poetessza: „mi itt ma a tét”?
– Hát az, hogy a tiprodó-taposó patkány-derby futhasson a legnagyobb díjakért, de ez a derby, a szódások lovai közül lett összeállítva. Ez nem egy arabs telivérekből álló verseny. Ám a díjakat valakiknek így is ki kell osztani, így hát a sánta, a félig vak, a kehes lovak nyakába akasztják a meghirdetett hivatalos díjakat (plecsniket, babérkoszorúkat = vagyis a doktori címeket, habilitációkat, professzorságokat, tanszékvezetőségeket, dékánságot és helyettességeket stb.).
- Mert „az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat” (2Tim 4:4).
A végén befejezi az álnaív kérdezősködést a kitaposott cipőjű és sebes térdű (az októberi térdsebek miatt) habilitált poetessza:
„kinek készül ezúttal
a horda szétszaggatni
megszenvedett hitét?”
Hát hadd ne mondjam! A még reménykedő, jobb napokat látott és jobb sorsot érdemlő protestáns értelmiségnek és gondolkodni képes híveknek a hitét szaggatja szét ez a horda. Azt a megszenvedett hitet próbálja elvenni ez a horda, amivel az egyetem alapító atyái rendelkeztek, amikor elhelyezték az alapokat. A reformátusok egyetemén hamar rendet és színvonalas képzést kell teremteni. A morális megújulást pedig el kell kezdeni, és meg kell szabadulni a BALLAszttól is. Hiába áll egy sógor, egy-két após vagy házastárs bárhol (bárki mögött), mert ettől az uram-bátyám fedezéktől a „patkány-derby” résztvevőinek a jelleme nem maradhatott ép és erkölcsileg sem maradtak ezek az egyetemi emberek feddhetetlenek. Főleg nem az élen álló két túlméretezett patkányé, akik már eleve eltorzult jellemmel léptek be a derbybe.
Samstag, 24. Oktober 2009
Goldgraeber an der ungarischen calvinistischen Uni Károli Gáspár (Aranyásók a Károli Református Egyetemen) 2. Die Schwiegertochter
Szerző: FarkasTorok
Minden ember jelleme felelős a sorsáért. Kevés szó esik mostanában a szánalmasan középszerű MENYről, aki boldogtalan leánykori nevéről áttért – szegény apósa tragédiájára – a jó csengésű KULCSÁR-SZABÓ-változatra (a férje után, ezáltal már nem szabadon).
Szóval föltehetjük a kérdést: honnan jött ez a szerény tehetségű 42. életévében járó asszony?
(Ezt már megírtam abban a blogban, amelyet ’ők’ betiltottak a szabad Magyarországon, ahol ugyan már rendszerváltás történt, de a nyugdíjas ex-belügyes orosz szakos professzor komcsi barátai ügyködnek és beavatkoznak, ha kell.)
Szóval KULCSÁR-SZABÓ (HANSÁGI) ÁGNES a Gutenberg János Könyvkereskedelmi Szakközépiskolából landolt a reformátusok egyetemére, ahol, mint nem református, de nem is protestáns, sőt nem keresztyén oktatgatni kezdett. Messziről érkezett, Angyalföldről, a Váci út 100-ból. Olyan helyről, ahol például a könyvesbolti eladókat képezik gyorstalpalón. És lám, a reformátusoknál 9-10 év elég ahhoz, hogy messziről jőve habilitálhasson minimális publikációval (lsd. kreirodalom.gportal.hu/gindex.php?pg=14911465) és professzor lehessen. Mert nem elég a dékán-helyettessége és tanszékvezetősége…
De hát nézzük meg és emeljük ki a lényeget, hogy mi is az oktatási tevékenysége ennek az asszonynak, aki nem jó házból való, de jó házba ment (feleségül) és jó házban is dolgozik.
Részlet (csak ízelítőül) a hölgyemény oktatási tevékenységéből:
- doktori kurzusok a hermeneutika, az irodalomtudomány kultúratudományi fordulata köréből
- kanonizációs stratégiák
- műhelyszeminárium a Kontextus Műhely keretei között
És miket kutat? Az se LUFI ám :)
- szerialitás szerepe Jókainál
- korszak-konstrukció ás a periodizáció alakzata
- a regény funkcióváltása a mediális multiplikálódás korában
- a romantikus regény médiuma
Hát ilyenekkel és mégilyenebbekkel foglalkozik ez a nagy tudású és megalapozott MENY.
Lassan professzor lesz két középfokú nyelvvizsgával: oroszból (1988-ban szerezte) és német nyelvből (1994-ben). (Nehezen szerezte mindkettőt. Orosz szakon kezdte egyetemi tanulmányait, de onnan hamar kibukott. Németül sem tanult meg, pedig a férje mellett évekig lebzselt német nyelvterületen. Az ehhez képest csak középfokú nyelvvizsgán épp csak átcsúszott. Ez nem jelent használható nyelvtudást, amit bizonyít a német nagykövet fogadásán elmondott köszöntője: már a második mondatba belesült, itt aztán véget is ért az ún. beszéd).
Nagy erénye viszont e tanárnőnek, hogy szépen ír és magyarosan fogalmaz. Hogy ezt szemléltethessem, idézek egy tanulmányából (In: Identitás és identitásprezentáció): “Az identitás – posztkoloniális identitás példájának elemzésén keresztül – azok között a koncepcionális és strukturális keretek között rajzolódik ki, amely kereteket és strukturális sajátságokat Plessner és Mead teóriájából már ismerünk.”
Ezért és így érdemes írni, kutatni és főleg ezt oktatni is. Így! Hajrá! Éljen! Jó, hogy van egy hely (a reformátusok egyeteme, ahol erre szükség van.) Azért ez annyira gáz.
Van egy népi mondás, amely tökéletesen illik erre a jelenségre: “Fenn az ernyő, nincsen kas” – vagyis nincs, ami ezt a ’semmit’ tartsa. Elszáll, mint a lufi, ha valaki elengedi a madzagot, amivel oda van kötözve az Összehasonlító Irodalomtudományi és Irodalomelméleti Tanszékhez. Végérvényesen el kellene vágnia valakinek ezt a madzagot, hogy elszállhasson máshova. Senki sem venné észre, hogy eltűnt.
Minden ember jelleme felelős a sorsáért. Kevés szó esik mostanában a szánalmasan középszerű MENYről, aki boldogtalan leánykori nevéről áttért – szegény apósa tragédiájára – a jó csengésű KULCSÁR-SZABÓ-változatra (a férje után, ezáltal már nem szabadon).
Szóval föltehetjük a kérdést: honnan jött ez a szerény tehetségű 42. életévében járó asszony?
(Ezt már megírtam abban a blogban, amelyet ’ők’ betiltottak a szabad Magyarországon, ahol ugyan már rendszerváltás történt, de a nyugdíjas ex-belügyes orosz szakos professzor komcsi barátai ügyködnek és beavatkoznak, ha kell.)
Szóval KULCSÁR-SZABÓ (HANSÁGI) ÁGNES a Gutenberg János Könyvkereskedelmi Szakközépiskolából landolt a reformátusok egyetemére, ahol, mint nem református, de nem is protestáns, sőt nem keresztyén oktatgatni kezdett. Messziről érkezett, Angyalföldről, a Váci út 100-ból. Olyan helyről, ahol például a könyvesbolti eladókat képezik gyorstalpalón. És lám, a reformátusoknál 9-10 év elég ahhoz, hogy messziről jőve habilitálhasson minimális publikációval (lsd. kreirodalom.gportal.hu/gindex.php?pg=14911465) és professzor lehessen. Mert nem elég a dékán-helyettessége és tanszékvezetősége…
De hát nézzük meg és emeljük ki a lényeget, hogy mi is az oktatási tevékenysége ennek az asszonynak, aki nem jó házból való, de jó házba ment (feleségül) és jó házban is dolgozik.
Részlet (csak ízelítőül) a hölgyemény oktatási tevékenységéből:
- doktori kurzusok a hermeneutika, az irodalomtudomány kultúratudományi fordulata köréből
- kanonizációs stratégiák
- műhelyszeminárium a Kontextus Műhely keretei között
És miket kutat? Az se LUFI ám :)
- szerialitás szerepe Jókainál
- korszak-konstrukció ás a periodizáció alakzata
- a regény funkcióváltása a mediális multiplikálódás korában
- a romantikus regény médiuma
Hát ilyenekkel és mégilyenebbekkel foglalkozik ez a nagy tudású és megalapozott MENY.
Lassan professzor lesz két középfokú nyelvvizsgával: oroszból (1988-ban szerezte) és német nyelvből (1994-ben). (Nehezen szerezte mindkettőt. Orosz szakon kezdte egyetemi tanulmányait, de onnan hamar kibukott. Németül sem tanult meg, pedig a férje mellett évekig lebzselt német nyelvterületen. Az ehhez képest csak középfokú nyelvvizsgán épp csak átcsúszott. Ez nem jelent használható nyelvtudást, amit bizonyít a német nagykövet fogadásán elmondott köszöntője: már a második mondatba belesült, itt aztán véget is ért az ún. beszéd).
Nagy erénye viszont e tanárnőnek, hogy szépen ír és magyarosan fogalmaz. Hogy ezt szemléltethessem, idézek egy tanulmányából (In: Identitás és identitásprezentáció): “Az identitás – posztkoloniális identitás példájának elemzésén keresztül – azok között a koncepcionális és strukturális keretek között rajzolódik ki, amely kereteket és strukturális sajátságokat Plessner és Mead teóriájából már ismerünk.”
Ezért és így érdemes írni, kutatni és főleg ezt oktatni is. Így! Hajrá! Éljen! Jó, hogy van egy hely (a reformátusok egyeteme, ahol erre szükség van.) Azért ez annyira gáz.
Van egy népi mondás, amely tökéletesen illik erre a jelenségre: “Fenn az ernyő, nincsen kas” – vagyis nincs, ami ezt a ’semmit’ tartsa. Elszáll, mint a lufi, ha valaki elengedi a madzagot, amivel oda van kötözve az Összehasonlító Irodalomtudományi és Irodalomelméleti Tanszékhez. Végérvényesen el kellene vágnia valakinek ezt a madzagot, hogy elszállhasson máshova. Senki sem venné észre, hogy eltűnt.
Goldgraeber an der ungarischen calvinistischen Uni Károli Gáspár (Aranyásók a Károli Református Egyetemen) 1.
Szerző: FarkasTorok
A rendszerváltás után azt reméltük, hogy a szellemi életünk fontosnak tartja majd, hogy olyan emberek kerüljenek vezetői beosztásba (akár az egyházban, akár egyetemen belül), akik erkölcsileg feddhetetlenek és szellemi teljesítményük példaértékű mindannyiunk számára. Nem ez történt és nem ez történik! Az uram-bátyám ország maradni látszik, az exkommunisták beáramoltak az egyházakba is (vagy már bent voltak!), és az egyházi intézményekbe. Így kerülhetett sor arra, hogy Veszprémből átmasírozzon a reformátusok egyetemére egy tokás – magát régi ellenállónak bemutató – belügyi kreatúra. Orosz szakával és nyugdíjával a magyar szakosokhoz landoltatták. Ott segíti a dékánt: hírszerzésben, lehallgatásban, régi kapcsolataival, és nem utolsó sorban módszereivel, amitől bemocskolódott a bölcsészek Reviczky utcai részlege. Persze ez nem változtat azon a tényen, hogy meztelen a király, vagyis a dékán. Mert ha megnézi valaki a legjelentősebbnek tartott tíz közleményét, akkor elalél. Ezt önmaga adta meg Hazánk híres Szenci Molnár-kutatója (Forrás: www.doktori.hu/index.php?menuid=192&sz_ID=1342)
Pl.:
- Álmok, előjelek, jóslatok és betegségek Szenci Molnár Albert naplójában
- Egri Lukács "megtérése". Az antitrinitarizmus Északkelet-Magyarországon 1565-1574,
- Johann Jakob Grynaeus magyar kapcsolatai
Ilyen fontos munkái vannak a jelenlegi dékánnak. Szenci Molnárt vesézi ki és betegségeit taglalja, jóslatait kutatja és álmait fejtegeti, mindezt a szegény jó református előd naplóján kérődzve. Ennél köldöknézőbb kutatási munkát el sem lehetne képzelni! De Egri Lukács ”megtérése” az igazi téma, amely nélkül a magyar irodalomtörténet nem tud tovább mozdulni. Valószínűleg ez a kiherélt témák rangsorában az első lehetne, amit kutatni teljességgel fölösleges. Ám az igazi ködevést mégiscsak Johann Jakon Grynaeus magyar kapcsolatainak a feltárása jelenti. Ezért aztán igazán kár még megszületni is, annyira eunuch ez a műsorszám. És Szabó András, mint professzor ezeket a legfontosabb publikációi és munkái közé valónak tartja! Bölcsessége, felkészültsége, előadói stílusa, orgánuma, artikulációja, emberi hozzáállása, vezetői erényei nem ismernek határokat! Tán ezért lehetséges, hogy a határon túli protestáns és nem protestáns egyetemek hívják őt, hogy ott is a szórja az igét: Szenci Molnár álmairól, betegségéről, jóslatairól, Egri Lukács ”megtéréséről” stb. Felesége is hasonló kaliberű témákkal koptatja a „szent lépcsőket”.
Apropó feleség, vagyis alias poetessza anno az alábbi dicséretet zsebelhette be, mint költő, mely a Szabó Ervin Könyvtárban, 2006. október 14-én, szombaton a költő jelenlétében hangzott el. Ez olvasható a könyvtár honlapján is (www.fszek.hu/konyvtaraink/del-pesti_regio/borzsony_u__13_/fotoalbum/?article_hid=17773), ahol felmagasztalják e rangos országos eseményt „az októberi Petrőczi-est egyik szívmelengető pillanata –…..(név a honlapon olvasható!) felolvassa Petrőczi Éva verseiről írt "dolgozatát". Ez az illető sajnos nem rendelkezett ízléssel és értékítélettel, vagy cinikusan mondta, amit mondott. Ezt adta elő: „Petrőczi Éva versei tömörek, már-már szűkszavúak, de kevés szóból verskatedrálisokat épít, veretes szép magyar nyelven. Ízig-vérig mai költő, korszerű a kor szennye nélkül. (..) Verseiben próféták, zsoltárosok, evangélisták szava zeng téren és időn át. Igazából az ember nem is tudja eldönteni, hogy amit olvas az a költészet, vagy a magyar nyelv csodája.”
Szerintem a magyar nyelv csodája, hiszen egyértelműen ez nem lehet más. Arany elmehet a sunyiba! A poetessza versei „verskatedrálisok” – állítja az előadó. Reméljük azért, harangot nem akarnak majd kongatni a katedrálisban minden fellelhető rímnél, mert akkor a harang nyelve teljesen mozdulatlan marad, és a harang erre az időre elnémul…
A rendszerváltás után azt reméltük, hogy a szellemi életünk fontosnak tartja majd, hogy olyan emberek kerüljenek vezetői beosztásba (akár az egyházban, akár egyetemen belül), akik erkölcsileg feddhetetlenek és szellemi teljesítményük példaértékű mindannyiunk számára. Nem ez történt és nem ez történik! Az uram-bátyám ország maradni látszik, az exkommunisták beáramoltak az egyházakba is (vagy már bent voltak!), és az egyházi intézményekbe. Így kerülhetett sor arra, hogy Veszprémből átmasírozzon a reformátusok egyetemére egy tokás – magát régi ellenállónak bemutató – belügyi kreatúra. Orosz szakával és nyugdíjával a magyar szakosokhoz landoltatták. Ott segíti a dékánt: hírszerzésben, lehallgatásban, régi kapcsolataival, és nem utolsó sorban módszereivel, amitől bemocskolódott a bölcsészek Reviczky utcai részlege. Persze ez nem változtat azon a tényen, hogy meztelen a király, vagyis a dékán. Mert ha megnézi valaki a legjelentősebbnek tartott tíz közleményét, akkor elalél. Ezt önmaga adta meg Hazánk híres Szenci Molnár-kutatója (Forrás: www.doktori.hu/index.php?menuid=192&sz_ID=1342)
Pl.:
- Álmok, előjelek, jóslatok és betegségek Szenci Molnár Albert naplójában
- Egri Lukács "megtérése". Az antitrinitarizmus Északkelet-Magyarországon 1565-1574,
- Johann Jakob Grynaeus magyar kapcsolatai
Ilyen fontos munkái vannak a jelenlegi dékánnak. Szenci Molnárt vesézi ki és betegségeit taglalja, jóslatait kutatja és álmait fejtegeti, mindezt a szegény jó református előd naplóján kérődzve. Ennél köldöknézőbb kutatási munkát el sem lehetne képzelni! De Egri Lukács ”megtérése” az igazi téma, amely nélkül a magyar irodalomtörténet nem tud tovább mozdulni. Valószínűleg ez a kiherélt témák rangsorában az első lehetne, amit kutatni teljességgel fölösleges. Ám az igazi ködevést mégiscsak Johann Jakon Grynaeus magyar kapcsolatainak a feltárása jelenti. Ezért aztán igazán kár még megszületni is, annyira eunuch ez a műsorszám. És Szabó András, mint professzor ezeket a legfontosabb publikációi és munkái közé valónak tartja! Bölcsessége, felkészültsége, előadói stílusa, orgánuma, artikulációja, emberi hozzáállása, vezetői erényei nem ismernek határokat! Tán ezért lehetséges, hogy a határon túli protestáns és nem protestáns egyetemek hívják őt, hogy ott is a szórja az igét: Szenci Molnár álmairól, betegségéről, jóslatairól, Egri Lukács ”megtéréséről” stb. Felesége is hasonló kaliberű témákkal koptatja a „szent lépcsőket”.
Apropó feleség, vagyis alias poetessza anno az alábbi dicséretet zsebelhette be, mint költő, mely a Szabó Ervin Könyvtárban, 2006. október 14-én, szombaton a költő jelenlétében hangzott el. Ez olvasható a könyvtár honlapján is (www.fszek.hu/konyvtaraink/del-pesti_regio/borzsony_u__13_/fotoalbum/?article_hid=17773), ahol felmagasztalják e rangos országos eseményt „az októberi Petrőczi-est egyik szívmelengető pillanata –…..(név a honlapon olvasható!) felolvassa Petrőczi Éva verseiről írt "dolgozatát". Ez az illető sajnos nem rendelkezett ízléssel és értékítélettel, vagy cinikusan mondta, amit mondott. Ezt adta elő: „Petrőczi Éva versei tömörek, már-már szűkszavúak, de kevés szóból verskatedrálisokat épít, veretes szép magyar nyelven. Ízig-vérig mai költő, korszerű a kor szennye nélkül. (..) Verseiben próféták, zsoltárosok, evangélisták szava zeng téren és időn át. Igazából az ember nem is tudja eldönteni, hogy amit olvas az a költészet, vagy a magyar nyelv csodája.”
Szerintem a magyar nyelv csodája, hiszen egyértelműen ez nem lehet más. Arany elmehet a sunyiba! A poetessza versei „verskatedrálisok” – állítja az előadó. Reméljük azért, harangot nem akarnak majd kongatni a katedrálisban minden fellelhető rímnél, mert akkor a harang nyelve teljesen mozdulatlan marad, és a harang erre az időre elnémul…
Abonnieren
Posts (Atom)
