Szerző: FarkasTorok
Botránykő, ami készülőben van november 10-én és 11-én a Magyar Tudományos Akadémia és Kossuth Klub falai között. Bár ez utóbbi méltó helyszíne annak a rendezvénynek, amelyett a Károli Gáspár Református Egyetem égisze alatt szervez pár egyetemi vezető, ugyanis a Kossuth Klubban zajlott nyolc hónappal ezelőtt három olyan doktori védés, melyet azóta annullált a Magyar Akkreditációs Bizottság, így a megszokás természetté válik. Tehát igaz Cicero mondása: Consuetudo quasi altera notura.
Azért botránykő ez a rendezvény (PROTESTANTIZMUS ÉS MEDIALITÁS – A reformáció mediális forradalma), mert éppen azok adják elő a református egyetem ”színeiben” a mediális forradalmat, akik palotaforradalmat hajtottak végre, és csalásukkal valamint hamisításaikkal nem csak az egyetem egyik Doktori Iskoláját tettek tönkre, hanem a magyar felsőoktatásban eddig példátlan erkölcstelenséget is végrehajtottak:
http://karolisbotrany.blogspot.com/2009/10/vizsgalat-reformatus-egyetem-doktori.html
http://www.doktori.hu/index.php?menuid=538&id=70
A Doktori Iskolát a MAB bezárta, három doktorandusz védését - épp a fő szervezőkét, Szabó András dékán, felesége, Szabó Andrásné Petrőczi Éva, és a helyettese, Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes témavezetettjeiét - visszavonták, de a csalások és közokirathamisítások főszereplője, Szabó András dékán, mintha mi sem történne, kétszer elnököl ezen az eseményen és nem átall a humanizmusról előadást tartani. (Olvassátok el a cikksorozat 2. részét, ami arról szól, hogy ennek az előadónak meddig terjed a humanizmusa: Csöndes tisztogatások In: Református Élet, 2009. szept.-i, 9. szám, 7. oldal) http://karolisbotrany.blogspot.com/2009/10/csondes-tisztogatasok.html és a folytatást itt (Csöndes tisztogatások. A meghiúsult puccs) ill. a http://karolibotrany.blogspot.com oldalon.
Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes is elnökölni fog a második napon, délután fél öttől, aki mediális rögeszmés dilettantizmusával és gátlástalan erkölcstelenségével a protestantizmus leple mögé próbál bújni, ám ez ismét csak e „progenies viperarum” (Máté 3,7) műve. Még azt sem bírta megállni, hogy a közokirathamisításon és csaláson rajtakapott, lebukott és megbukott tanársegédjét (Mészáros Márton) is ne vonultassa fel magával együtt, mintegy kiállva a doktori védésekor megtörtént csalás és hamisítás mellett (ld. MAB-jelentést itt: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=538&id=70)
A Tudományos Akadémiát spelunca latronum-má kívánják alakítani, s ezek a latrok maguk mellé akarnak állítani köztiszteletben álló professzorokat: Ritoók Zsigmondot, akinek az életműve példaértékű mindannyiunk számára, valamit az emberileg és szakmailag egyaránt hiteles tudóst, Pálinkás Józsefet, aki az MTA elnökeként a magyar tudóstársadalom szimbóluma. Ezeknek a gyanútlan tudósoknak fogalmuk sincs arról, kik hívják maguk közé személyüket, és mibe rángatják őket bele. De még ez sem elég a Szabó András és Hansági Ágnes-féle ámokfutóknak! Mert minden akolba kell egy pásztor is: „et fiet unum ovile et unus pastor” – ezért még Bölcskei Gusztáv püspök urat is becserkészték önmaguk és rendezvényük legalizálása céljából, hogy ne csak akadémiai szinten, hanem egyházilag is fedezve legyenek.
Amit a KRE BTK dékánja, Szabó András helyettesével, Hansági Ágnessel kezdettől képvisel az szakmailag sosem volt akadémiai színvonal. Emberileg pedig minősíteni sem lehet. Ha ez "humanizmus", akkor át kell értékelnünk az egész művelődéstörténeti hagyományt: „Saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat” (2Tim 4:5), és rossz elképzelni, milyen tanítványokat bocsátanak ki maguk alól. Illetve nem kell elképzelni, mert már van is rá példa: a csaló és közokirathamisító Mészáros Márton.
Reméljük NEM „sic transit gloria mundi”!
Donnerstag, 5. November 2009
Dienstag, 3. November 2009
Die offizielle Version über das PhD-Programm (MAB-hatarozat a Doktori Iskola felfüggeszteseröl)
Néhány nappal ezelőtt az Egyetem egyik oktatója, nevezzük úgy, ahogy a hallgatók, H(ormon)Z(avaros hájtömeg), ún. tájékoztatót küldött szét a Doktori Iskola hallgatóinak, azt hazudva, hogy az eredeti szöveget nem továbbíthatja, mert az kifejezetten Balla Péter rektorhelyettesnek szól. Ezzel az ürüggyel a MAB-határozat tartalmát erősen redukálva, a kényelmetlen tényeket elhallgatva, dezinformáló szöveget szerkesztett, elhallgatva az okirathamisításokat, az ebből adódó szükségszerű szankciókat, továbbá a vezető törvénytelen és etikátlan leváltásának elítélését. A MAB reméli, hogy ez a példátlan eljárás egyetlen Doktori Iskolában sem fordulhat elő többé. Ha egy Doktori Iskola-vezetőt azonnali hatállyal, hamis vádakra alapozva a távollétében le lehetne váltani, akkor nem lenne olyan szakmailag komolyan vehető tudós, aki ezt a funkciót válllalná. Csak olyan Kovács Árpád-féle, aki amoralitását egész eddigi pályafutásával bizonyította, és mostani szereplésével életművére feltette a pontot. A MAB-határozat egyébként etikátlannak nevezi mind Jákvalvi Magdolna, mind Kovács Árpád magatartását, akik ahelyett, hogy elhatárolódtak volna a törvénytelenségektől, szó nélkül elfogadták, sőt, utóbbi szó szerint “meglovagolta” azt, és saját egyéni céljaira használta azt ki. A MAB-határozat szövege itt olvasható:
#200 HATÁROZAT
a MAB 2009/7/XIII/2/200. sz. határozata
a
Károli Gáspár Református Egyetem
161
azonosítószámú
irodalomtudományok
besorolással kért doktori iskolájáról:
A MAB a doktori iskola akkreditációját
felfüggeszti
indoklás:
1. A MAB köszönettel vette Balla Péter mb. rektor levelét és intézkedéseit, valamint az átdolgozott dokumentumokat.
2. A MAB három személy esetén (dr. Baranyi Katalin, Mészáros Márton és Riskó Enikő ) a PhD fokozat visszavonását és új eljárás kezdeményezését egyetértéssel fogadta. Ezzel a doktoranduszok viselik a szabályzatnak nem megfelelő értekezés benyújtásának következményeit, de egyúttal lehetőséget kapnak az érvényes fokozat megszerzésére. Ez tanulság számukra is, miként a doktori iskola minden doktorandusza és oktatója, valamint az eljárásokban közreműködők számára is.
3. A MAB szükségesnek tartja, hogy a három fokozat ügyében tapasztalt hibák, jogsértések, szabálytalanságok elkövetőinek (fiktív és valós témavezetőknek, DI tagjainak, az iratokat kiállító, átdátumozó és kezelő adminisztratív munkatársaknak, a felsorolt cselekményekre utasítást adóknak) a felelősségét is állapítsa meg az Egyetem, és cselekményeiknek megfelelő következményei legyenek. Ezek sokkal komolyabb súlyúak, mint a doktoranduszok vétsége.
4. A MAB kéri, hogy az Egyetem tájékoztassa a három eljárásban részt vevő valamennyi szakembert (bírálókat, szigorlati bizottsági tagokat) a fokozatok visszavonásáról és annak indokairól.
5. A jövőbeli eljárásoknál az Egyetem fokozatszerzéssel kapcsolatos (pl. publikációs) követelményeit, valamint a MAB-nak a (társ)témavezetéssel kapcsolatos állásfoglalását is figyelembe kell venni.
6. A három visszavont fokozat következtében a DI-ben nincs hét olyan törzstag, akiknek végzettje van, ezért a DI akkreditációját a MAB 2009. október 6-i hatállyal 2010. június 30-ig felfüggeszti.
7. A felfüggesztés azt jelenti, hogy ennek idején (már most 2009. október 6-tól) a DI-ben semmilyen, a PhD fokozatszerzéssel és habilitációval kapcsolatos eljárási cselekményre (jelentkezés képzésre, doktori vagy habilitációs értekezés benyújtása, elfogadása, felkérés bírálatra, szigorlat letétele, munkahelyi és nyilvános vita, PhD fokozat, ill. habilitációs cím odaítélése stb.) nem kerülhet sor.
8. A DI keressen kapcsolatot más irodalomtudományi doktori iskolákkal, akik vállalják, hogy a 3 fent nevezett jelöltet fokozatszerzésre fogadják, új disszertációjuk védését lebonyolítják, és sikeres védés esetén a fokozatot kiadják. A témavezetők természetesen a KRE IDI témavezetői maradnak.
9. Annak feltételezésével, hogy a DI újbóli akkreditálására belátható időn belül sor kerül, elsősorban a doktoranduszok érdekeit alapul véve, a doktori képzés a jelen tanév befejezéséig ideiglenesen folytatható.
10. A MAB sajnálattal tudomásul veszi dr. Hima Gabriella professzor asszony lemondását a DI törzstagságáról. Sajnálattal azért, mert Hima Gabriella a doktori iskola alapító vezetője volt, azt sikeresen megszervezte és igényes következetességgel szakmailag irányította, bár a működési zavarok kialakulásáért őt is terheli felelősség. A DI honlapja szerint a legtöbb témát ő hirdette meg, a legtöbb témavezetést ő vállalta. Törzstagságának megszűnte jelentős szakmai veszteség a DI számára.
11. A MAB etikailag nem tartja elfogadhatónak és elítéli a DI vezetőváltásának azt a módját, amikor az érintett nem lehetett jelen, mert az ülést olyan időpontra szervezték, amikor ő semmiképpen nem tudott részt venni. Erre minden körülmények között módot és időt kellett volna, és kell találni. A MAB emiatt Hima Gabriella törzstagságról történt lemondását és nem leváltását tekinti a vezetői megbízás megszűnése okának. A MAB nagyon reméli, hogy a magyar doktori iskolák körében ilyen eljárásra máshol nem volt, és nem is lesz példa.
12. Etikailag és jogilag is megengedhetetlen, hogy közeli hozzátartozók (a jelen DI esetében házastársak) egyazon doktori eljárásban bármilyen minőségben együtt vegyenek részt. Ez az összeférhetetlenség elemi és mindig betartandó kritériuma.
13. A MAB megnyugvással vette tudomásul az Egyetem másik két doktori iskolájának és megbízott rektorának elhatárolódását az irodalomtudományi doktori iskolában történtektől. Ezt az irodalomtudományi DI új törzstagjaitól is elképzelhetőnek tartotta volna, de a vezetőváltás módja következtében ez a lehetőség már nem áll fenn.
14. A MAB legkésőbb 2010. április 30-ig várja az Egyetem vezetésének tájékoztatását vagy kezdeményezését a doktori iskola újbóli akkreditációja ügyében. A doktori iskola ennek függvényében folytathatja munkáját és hirdethet meg újabb felvételt 2010-ben.
Budapest, 2009. október 02.
Az idézett szöveg lelőhelye:
http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=70
(Ha még valaki kételkedne abban, hogy a Református Életben a református egyetemről megjelent cikkek az igazat tartalmazzák, az itt meggyőződhet róla.)

Sonntag, 1. November 2009
Die Y-Symptome (AZ IPSZILON-SZIMPTÓMA)
PÁLYÁZAT
Szerző: Pszichiáter
AZ IPSZILON-SZIMPTÓMA
Szinte látom magam előtt az olvasót, amint felkapja a fejét: mi az ördög az az "ipszilon szimptóma"? De ha azzal kezdem, hogy az "ipszilon-szimptóma" nem más, mint AZ IX(IÓN)-SZINDRÓMA egy speciális tünetcsoportja, akkor szélesen elmosolyodik: így már más. "Az ix(ión)-szindrómát" mindenki ismeri, mióta 2006-ban megjelent a Senkiföldjén oktató és üstökösi karriert befutó dékánhelyettes asszony könyve, melynek sorozatszerkesztője ugyanaz a B...G... (micsoda véletlen), aki Senkiföldjén az egyik doktori értekezés opponense volt... (a többit erről ld. a védésekről szóló írásban). De hát tudjuk, hogy a sors és a véletlenek útjai kifürkészhetetlenek.
Nos, az ix(ión)-szindrómáról mindenki tudja, hogy az egy pszichés komplexus összefoglaló neve, nevezzük szép magyar szóval, méltón e kötet tanulmányaihoz, inferioritás-komplexusnak, ami köztudottan az inferno szóból származik. Hiszen tényleg pokoli érzés lehet, kisebbrendűnek érezni magunkat környezetünk szereplőinél. Na, nem a Senkiföldjéről beszélek, ott az "Ipszilon szimptóma" kutatója már szépen felpedálozta magát a hierarchiában, hanem a családiról. Tapasztalatból is tudja mindenki, mi, pszichiáterek, pedig számtalan esettanulmányból és szakkönyvekből is, milyen nehéz felnőttkorban tanulni. Amit egy zsenge gyermek könnyedén elsajátít, azzal egy felnőtt vért izzad.
Az eladósorba került lány pedig, legalábbis Európában, már nem nevezhető zsenge gyermeknek. E kötet szerzője is már jócskán elmúlt 30, mire bekötötték a fejét, ezért halmozottan hátrányos helyzetben volt, mikor el kellett sajátítania a szabás-varrás tudományát, kombinálva a kulcsokkal való bíbelődéssel, hiszen tanulásra már nem volt fogékony. Sem a génjei nem predesztinálták erre a mesterségre, sem gyermekkori környezete nem ebbe az irányba fejlesztette képességeit (ha voltak ilyenek egyáltalán, ez már nem tudható, mert ha voltak is, a nagy, más irányú igyekezetben elsorvadtak). Ráadásul két mesterséget kellett egyszerre - öregedő fejjel - gyakorolnia, így nem csoda, ha az eredmény némi kívánni valót hagy maga után. Ezért vér- és izzadságszagú ez a kötet is, mint a szerző minden megnyilvánulása, hiszen görcsös igyekezettel próbál megfelelni a hozzá nem egészen illő, legalább 3 számmal nagyobb családnak.
Ez a véres-verejtékes igyekezet a szó szoros értelmében átitatja a kötet tanulmányait. Szétszórt tanulmányok ezek, melyeket a szerző a hangzatos címmel próbált monográfiának álcázni (akárcsak doktorandusza az ún. értekezés-kezdeményét), de hát ez nem áll össze semmivé: Jókai, Babits, Márai, Háy - ilyen neveket találunk az elemzésre választott szerzők között, tehát elég nagy a kor és tematika szerinti szórás. A szórás szó viszont találó. Mindent, amit valaha írt, beleszórt ebbe a kötetbe, akár egy vödörbe. Ha belelapoznak pl. a 34 oldalas ún. Márai-tanulmányba, akkor látni fogják, hogy az első húsz oldalon elő sem fordul Márai neve, később is csak ürügyként, a látszat fenntartására, mintha ez az írás irodalomról szólna. Persze, nem arról szól. Szerzőjéből süt az irodalom iránti érdektelenség, sőt, ellenszenv. Ő nem olvas irodalmat, csak ún. elméletet, itt is elsősorban családi szerzőket. A nyelvet már elsajátította. A gondolkodást még nem.
A saját mondanivaló hiányát igyekszik külföldi szerzők jól-rosszul megértett, mindenesetre rosszul magyarított gondolataival pótolni. Az egyes tanulmányokba nem megyek bele, mert azok még számos pályamű tárgyai lehetnek. Inkább kiválasztok egy írásrészletet, és azon szemléltetem az "ipszilon-szimptómát":
"Az írás ugyanis… olyan fordítás, amely a gyermeket beszélni és olvasni megtanító anyai száj (Muttermund) beszédének az áthelyezése, azé az anyai szájé, amely redukálhatatlan médium a médiumok között. Az az esemény, amely az írógép megjelenésével… deszexualizálja az írást.“
Itt tetten érhetjük az "ipszilon-szimptómát" teljes szépségében. Míg az "ix(ión)-szindróma" a beházasodottak pszichés betegsége általában, az ipszilon-szimptóma csak a beházasodott nők tünete, a MENYeké, akik sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a VŐk és a SÓGORok. Hiszen nekik nem elég megtanulniuk a befogadó család mesterségét, nyelvezetét, hanem még a tenyészkanca szerepének is eleget kell tenniük.
Az "ipszilon-szimptóma" a kötetben pszichózissá áll össze, és az írásokból kirajzolódik a szerző pszichogrammja: túl a 4. x-en, 10 éves házasság után, az antropológiai akcentust formáló száj nem a Muttermundhoz hasonlít, erre a vékony penge él (ld. Kis kálvinista arcképcsarnok) nem is igen predesztinálja, hanem egyre inkább egy kattogó írógéphez, amelyhez mindig is hasonlított. Már relatív fiatal oktatóként, amikor elkezdte a tanítást a Senkiföldjén, ez a deszexualizált, kattogó írógéphang a hallgatók idegeire ment, dührohamot kaptunk tőle, majdnem megöltük egymást a szünetben, de nem értettük, miért. Pszichiátriai tanulmányaim időközben rávezettek az okra: az elviselhetetlen, nemtelen, minden szexustól megfosztott gépi zörejre, ami ebből a "szájféléből" kijött.
Azóta a neurózis elhatalmasodott a szerzőn. A szorongás, a pánik, hogy kifut a dinasztiaalapításra rendelkezésre álló időből egyre kattogóbbá és pattogóbbá teszi. Már nemcsak attól fél, hogy deszexualizált lesz, hanem hogy deKSZExualizált is lesz, hogy elveszíti azt a családi hátteret és nevet, amely tartalmát és lényegét jelenleg kiteszi. Se külseje, se tehetsége, se kora alapján nem illik okos és jóképű, nála szemmel láthatóan lényegesen fiatalabb férjéhez, akinek előző menyasszonyát sikerült eltávolítania, nemcsak a férj közeléből, hanem egy másik egyetemről is. Ez az ex-menyasszony minden tekintetben termékenyebb nála, ezt bizonyította, és a férj azóta már megbánhatta a választását.
Szegény-szegény TESCO-pénztáros-fejű, kattogó írógép. Csupa stressz és szorongás az élete. Hiszen tudja, hogy a férje családja nélkül ő Senki. Pillanatnyilag otthonra talált a Senkiföldjén, amelyet más Senkikkel együtt változtatott virágzó kertből meddő pusztasággá.
Olyanná, amilyen ő maga.

Samstag, 31. Oktober 2009
Dienstansage (Szolgálati közlemény)
Kedves Olvasóink!
A Reformáció napját ma a Senkiföldjén egy rövid verselemzéssel köszöntöttük. Ezen kívül jómagam és az amerikai blog szerkesztője, Johann barátom a Magyar Református Egyház hivatalos honlapján köszöntöttük magyar testvéreinket. Nézzétek meg ott mai bejegyzésünket:
http://www.reformatus.hu/forum/mutat.php?headid=6
Áldás, békesség testvéreink.
A reformáció napján hadd idézzem nővérünk, "Dear Sister" szép jelmondatát, amelyet egyfolytában követünk: "Imádkozzunk halkan, de beszéljünk hangosan!"
Johann

Dienstag, 27. Oktober 2009
Der gescheiterte Putsch (A meghiúsult puccs)
Az alábbiakban közöljük Melczer László felhívását:
Új! Új! Új! Megjelent a Református Élet legújabb száma
A Református Élet legújabb, októberi száma a károlis botrány folytatásával, "Csöndes tisztogatások. A meghiúsult puccs" címmel kapható a Goloka könyvesboltban (VIII. Krúdy Gyula u. 7., Darsham udvar) illetve megrendelhető az ujsag@exodus.hu e-mail-címen.
A cikk hamarosan olvasható lesz itt ill. a http://jhnnsclvn.wordpress.com oldalon. Részleteket alább máris közlünk. A korábbi cikkek és a betiltott blogok itt olvashatók: http://karolisbotrany.blogspot.com (sajnos, a kommentek nélkül).
További blogunk: http://senkikasenkifoldjen.blog.hu
A szerkesztő megjegyzése:
Mint ismeretes, Balla Péter rektorhelyettes személyesen tiltotta ki a lapot a Ráday könyvesházból. Megzsarolta a könyvesház tulajdonosát, O. Gy-t: Vagy a Református Életet árusítja, vagy a Hittudományi Kar tankönyveit. Balla Péter rektorhelyettes, aki olyan családba nősült be, melynek tagjai a szólásszabadságot az anyatejjel szívták, még nem tudott felnőni a családi hagyományokhoz. Kérdés, hogy ez valaha sikerülhet-e neki, vagy pedig a szabadság gyakorlására genetikailag alkalmatlan.
Buddhista barátaink azonban szerencsére sokkal nagyobb vallástoleranciáról tettek tanúbizonyságot, mint eltévedt kálvinista testvérünk, és felajánlották a Bölcsészkar közvetlen közelében, a Mikszáth tér túloldalán található könyvesboltjukat.
Ezúton köszönjük nekik.
Áldás, békesség, testvéreim. Készüljünk méltó módon a Reformáció nagy ünnepére.
Johannes
Részletek az új cikkből:
A meghiúsult puccs
A csöndes tisztogatásokkal egyre magasabbra araszoló Szabó András áldozatai úgy tűntek el a süllyesztőben, hogy mukkanni sem volt idejük. A református egyetem bölcsészkarának első dékánja, Szilágyi Ferenc, hazatérve egy mindössze néhány napos külföldi konferenciáról, már csak azt vette észre, hogy nem dékán. Kulin Ferenc sem volt jelen a leváltásakor, amikor a Szenátus 2008. októberében valahol a 13. napirendi pontnál, vagy az egyebek között, megszavazta felmentését, amit nem ott tárgyaltak meg, hanem a bölcsészkari rektorhelyettes, Szabó András „háttérmunkával” készített elő. Ez a háttér-, azaz aknamunka Szabó dékán erőssége! Áldozatait távollétükben távolítja el, s mondja ki rájuk a halálos ítéletet, amihez megteremti a „jogi” hátteret is, minta legális volna...
A jól bevált mechanizmus folytatódik, most is úgy működik a háttérben, mint egy zajtalan fúrógép...
Ez a krimibe illő történet, amely a jelenlegi helyzethez vezetett, ezekkel az eseményekkel vette kezdetét április 6-án...
A 2009. április 6-i puccskísérlet a jól bevált koreográfia szerint zajlott: az érintett meglepetésszerű leváltása távollétében, hogy ne védekezhessen. Ez azonban most kicsit másként sikerült, mint tervezték...
A sikeres puccsista páros, Szabó András dékán és Györgyiné Koncz Judit rektorhelyettes, azonban nem törődött bele a kudarcba. Személyesen keresték fel Bazsa György MAB-elnököt...
A testület új külső tagjainak – Dobos István debreceni professzornak és az ELTE-s Eisemann Györgynek – sem tűnt fel, hogy az ülésre az érintett nincs meghíva, ezért a vádakra nem tud válaszolni: skrupulus nélkül leváltották távollétében...
Úgy tűnik, mintha a Károlin folyó hatalmi harcok a hallgatók feje fölött zajlanának, akik ennek ártatlan vesztesei. Ez nincs teljesen így. Az egyetemi élet legfontosabb szereplői, a hallgatók jelentős mértékben befolyásolták az eseményeket. Elsősorban Mészáros Márton, az a doktorandusz, aki a két visszadátumozott márciusi okirattal (ez az 1. részben olvasható) a doktori iskolai botrányt kiváltotta...
„Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd” (2Tim 2:3) Pál láthatta a görög tornaversenyeket, ahol szabályszerűen kellett küzdeni az ifjaknak, másként kizárták őket a versenyből. Mészáros Márton, vesztére, nem ismeri Pál Timótheushoz írt levelét. Igaz, küzdeni se küzdött túlságosan, és erkölcsi érzéke sem súgott neki semmit...

Sonntag, 25. Oktober 2009
Ein evergreen Interview mit der Dichterin-Prin(c)zessin (Egy (r)égi interjú a Poetessza-Princ(z)esszinnel)
Szerző: Lakat
Kedves FarkasTorok, lelki testvérem,
pályázni kívánok, mert olvastam a kiírást. Tudom, hogy verselemzés tekintetében nem múlhatlak felül Téged, ezért én egy interjú szövegének a vizsgálatával indulok ezen a Prin(z)-díjért kiírt szövegelemzési pályázaton.
Egy (r)égi interjú a Poetessza Princ(z)esszinnel
Egy szabadnapos mosónő álma arról, hogy ő költő
Ez az interjú a Confessioban jelent meg, mely a magyarországi Református Egyház „figyelője”: 1995-ben, az 1. számban. Az interjú annyira abszurd szövegrészeket tartalmaz, hogy ezeket kiemeltem a szövegből és kommentekkel látom el, mint régi blogger.
A szerény képességű költőnő (nevet direkt nem használok!) bulvárosan nyílvánult meg: „nem azt akarom mondani, hogy én egy második Gábor Zsazsa vagyok, maga a megtestesült ifjúság, de az tény, hogy egyfajta nagyon-nagyon szép védőburkot kaptam a Teremtőtől és a teremtéstől, ezt tömören csak úgy lehet jellemezni, hogy "deákosság".” Ennyire szerény ez a költőnőcskénk… No comment!
Ebben a részletben még a Teremtőt is megvádolja, hogy erről Ő tehet. A teremtés csak jól kiszúrt vele, mert tehetséget nem kapott, de önkritikát sem adtak számára.
Azt meg végképp senki sem értheti, hogy ez a lomhatestű, aki az ’épp szabadnapos mosónő’ stílusában nyomul, hogyan lehetne védőburkos vagy ifjúság közeli jelenség?!
A saját megjelenéséről egyébként elég sokat beszél (önmagáról szeret): „Én soha nem fogok úgy viselkedni, úgy öltözködni, mint egy normális felnőtt nő, vagy egy felnőtt értelmiségi nő, hanem, pontosan ugyanúgy, ahogyan huszonsok évvel ezelőtt a szegedi egyetemen tettem.”
Mondhatnánk, hogy majdnem 40 év alatt ennyit tudott fejlődni. Szánalmas ez az önvallomás! Vannak ilyen emberek, ez egy típus, amelyik nem akar felnőni. Ezt ugyanitt nyilatkozza is: „az biztos, hogy van bennem valami felnőni-nem-tudó képesség”. Az infantilizmusnak ez egy tipikus fajtája. Kislányos akar maradni öreg korában is. (Ezt mondogathatja magában: nem akarok felnőni, bánjatok is úgy velem, mint egy aranyos kislánnyal: szeressetek, becézzetek, simogassatok. Én, mint kislány tiszta vagyok belül.) Pl. Amerikában rózsaszínű fodros ruhácskákban járnak az önkritikájukat vesztett öregasszonyok. E nagy költőnőnk a másik véglet: ő belül rózsaszín szeretne maradni, de külsőleg a szakadtságából és kopottságából teremt érdemet, mintha egy nőnek (vagy bárkinek!) egyik erénye lenne az ápolatlanság vagy az alulöltözöttség, hogy lóg rajta minden. Persze egy jobb ruha viseléséhez tartás is kellene (ld. Németh László: Lányaim című művét), ami viszont „nem adatik meg mindenkinek”.
Az ostoba interjú készítő(nő) ezt a butácska összekötő mondatot rögtönözte: „Ehhez hozzájárul legendás hosszú copfod, és magad által megénekelt szerelmetes fogsorod, ami örök fiatallá tesz”. Nézze meg már valaki bármelyiket, de leginkább e megénekelt legendátlan fogsort. (Mely balkánian sárga és nagyon szuvas!) Erről beszélni egy egyházi lapban egy interjú kapcsán? Az a nő se normális, vagy direkt lejáratásból csinálta.
Tanúi lehetünk a költőasszony nagyotmondásnak is: „én már négyéves koromban abszolút "bennfentesként" ismertem Jékely Zoltán nevét” – szegény Jékely, halottként nem tud védekezni és tiltakozni, hogy ne hivatkozzon rá lépten-nyomon bárki.
Majd ez a hazugság-sor folytatódik: „természetesen semmiféle gyakorlati pártfogást sem tőle, sem mástól nem vártam” – azért járta össze a rendszerváltás előtt is már nyugati testvéreinket (Anglia, Hollandia, Németország, Kanada stb.) és sírt-rítt, hogy adjanak neki pénzt, ennivalót, ruhát stb., mert otthon kommunizmus van, ők meg jólétben élnek és egy nagy elnyomott költőnek nehéz otthon élnie, ráadásul a családját sem tudja eltartani. Segítsen mindenki! De mindenkinek rohadtul elege volt ebből a kolduló és SZALONKÉPTELEN stílusból. Sokan azért adtak neki, hogy előbb megszabaduljanak tőle és ne lássák többé a kuncsorgó arckifejezését.
„Egyetemi éveim nagy büszkesége volt, hogy régi magyar irodalomból kitűnőt kaptam” – köztudottan csak eddig jutott el a magyar szakos tanulmányi során, amit aztán be sem fejezett, de mégis beette magát (dékán férjén keresztül) a ’magyarosok’ közé. Olyan kutatási pályázatokat szerzett meg magának, mint résztvevő, amelyekben a férje (a jelenlegi dékán) volt a vezetője, és milyen érdekes, hogy mindkettő Szenczi Molnár Alberttel foglalkozik…
„Nagyon korán vonzódni kezdtem a magyar protestantizmushoz” – már az előző előtti életében, valamikor a 16. század második felében kezdte ezt a vonzódást. Ez a nő a nagyotmondó hazugságok költőnője, nem rímeket farag, hanem hangzatos hazugságokat. Mert ez így történik: az ember lánya egy nap KORÁN arra ébred, hogy ELKEZD VONZÓDNI… mihez is? A MAGYAR PROTESTANTIZMUSHOZ. Ez a vonzódás olyan erősnek mutatkozott, hogy a Szerzői Jogvédő Hivatal engedélyével P...czi lett, elvette ezt a már foglalt költői nevet. De ez olyan pszichológiai hatással járt, hogy az eredeti vezetéknevű költőnővel, aki bárónő (baroness) volt, teljesen azonosulni tudott, sőt, Princz Gábor jóvoltából Princ(z)esszin lehetett 1997-ben. Nem véletlenül nyilatkozta egy vele készített idei rádiós interjúban, hogy ő az angol királynő rokona. Püff neki! Arisztokrata lett a mosónő, a Szerzői Jogvédő Hivatal névváltoztatási procedúrája sikerült.
Szegény riporter teljesen el lett kábítva, már nincs is magánál olyanokat beszél: „P... É... mindamellett az egész európai kultúra ismeretében írja verseit, amelyek meditatívak is, lázadóak is, keresi a helyét és azt hiszem, meg is találta, az anyaságban éppenúgy, mint az irodalomban, s a hazában”. Ez a költőnőről és költészetéről elmondható legsötétebb dicséret. Most már tudjuk, miért ilyen ez az ország: pont olyan, mint a nagy költőnő.
A „jártam a Teológiára” kezdetű mondat a nevetségességgé válás első lépcsőfoka. Járt ő oda, csak senki nem tudja ezt. Ráadásul még ezen fölbuzdulva olyat tesz, amire nincs mentség: „olykor laikus igehirdetőnek is meghív egy-egy gyülekezet”. Hát az a gyülekezet se normális, amelyik hagyja, hogy rászabaduljon ez a nőstény ad hoc igehirdető, de legfőképp a nyáj pásztora, a lelkész nincs tisztában azzal, hogy kit állít önmaga helyére, és enged fel a szószékre, vagy csak az Úrasztala mögé.
Dokumentálva van az az álszerénység és kegyes füllentés, ami azt szeretné igazolni, hogy „nem tartozunk semmiféle kisebb vagy nagyobb, sem egyházi, sem egyházon kívüli érdekközösséghez, legföljebb azoknak láthatatlan közösségéhez, akik mindkettőnk munkáit, férjem tudósi és az én írói "termékeimet” segítik". Á, dehogy… Ismeretesek a rokoni szálak jobbra és balra egyaránt!
Vágyálmai is vannak egy költőnek: „szeretnék nagyon jól tanítani, és nemcsak rövidtávon”. Ebből az ácsigózásból csak az egyik teljesült: régóta tanít, de nem jól, mert ahhoz elmélyültebb ismeretanyagra, rendszerezettebb tudásra és más attitűdre volna szükség.
Olyan nehéz élete volt a költőnőnek! Idézet: „Mert nem kívánom, bármennyire jól is érzem magam a bőrömben, egyetlen utódomnak sem, hogy ugyanazt csinálja végig, vagy élje át, amit én”. A riporternő ismét ovis színvonalon összegez: „sok kemény esztendő van mögötted” – adja a szájába riportalanyának a tenyérbe mászóan alákérdező rádiós személyiség. De itt e hölgy tévedett, mert tényleg a költőnő mögé sok és kemény valamik kerültek, de azok nem évek, hanem olyan ’dolgok’ voltak, amelyekről alig tud valaki (leginkább csak a megcsalt feleségek és a vihogó bizalmas barátnők), de átsegítették a szexuális kielégületlenség kanca-korából a tisztes polgárasszony korszakába, azzal, hogy rendszeresen saját magát fedeztette és pókhálótalanította. Ez a költészetében is megnyilvánult.
Saját stílusáról azt találta ki, hogy tömegek „arrogáns p...czizmusokat" emlegetnek velem kapcsolatban” – nyilatkozza. Izmus lett a petyhüdt hasú, magát híresen szépnek képzelő önjelölt szexszimbólumból. Ejj, ejj! Nem lehetek ilyen igazságtalan és rosszindulatú, de eljő az az idő, amikor nyelvészek elemzik majd a híres p...czizmusokat és az egyik kutatónő az íróasztala mögül átszól a másiknak:
- Te Manci, szerinted arrogáns p...czizmus az, hogy „mért e SZABÓdás, mér nem ujjong mind, aki és amiképp a tollközelembe kerülhet”?
- Nem Zsuzsika, ez nem az. Ez csak egy SzA(r) versrészlet, amibe a férjét is megpróbálta beleírni. De arrogáns az a rész, hogy „mér nem ujjong mind”... Ehhez ujjongani! Fujj.
Ezáltal válik érthetővé az a nagyotmondó kijelentés is, mely szintén az elemzett interjúból származik: „néha-néha, kegyelmi ajándékként egy-egy vers is megszületik”. Azért ne nevezze már kegyelmetek ’kegyelmi’-nek ezeket a kegye(lme)tlenül visszatetsző gügye rigmusokat.
Szeretném felhívni a figyelmet erre a bornírt és álszerény interjú-befejezésre: „Ha azt kérdezed tőlem, volt-e valaha az életemben költői sikerem, akkor nagy örömmel számolhatnék be a következőről. 13-14 esztendővel ezelőtt, Göncön, tehát Károlyi Gáspár egyik működési helyén, tartottunk a férjemmel közösen egy gyülekezeti alkalmat. Ő a vidék reformációjáról beszélt, én pedig verseket mondtam. Utána odajött hozzám egy néni, és átadott nekem egy üveg álomszép aranysárga baracklekvárt, és vagy egy kiló gyönyörűen megtisztított diót, s azt mondta, hogy ezt azért adja, mert a rádióban hallotta, hogy gyakran sütök a gyerekeimnek. Így ezt az ajándékot szánja köszönetül a verseimért. Ez az élmény minden irodalmi díjnál többet jelent nekem.”
Ezt azért a legvadabb fantáziával sem tudom elképzelni, ugyanis a költőnő mindenhol részletesen fölsorolja az „irodalmi” díjait: legutóbb pl. a Fiatal írók találkozója Lakitelek, 1979-2009 című kötet 45. oldalán (Antológia Kiadó, 2009). Melyek ezek? A Pécsi Versmegálló Pályázat egyik díja, a Magyar Rádió Nívódíja 2007 (Gyurcsány-kurzus idején), Arany János Jutalom 2005-ben (Szegény A. J. nem tehet erről!), a Salvatore Quasomodo költői verseny egyik díja 2005-ben. Pedig ehhez a világszép költőhöz valójában a Quasimodo-díj illene a legjobban.
De a 47. oldalon olvashatjuk az igazi őszinte vallomást saját költő nagyságáról, arról hogy ez a teljesen középszerű költő valójában hogy könyveli el magát: „A tanítás és az irodalomtörténészi munka pedig maradéktalanul kárpótol azért a fajsúlyban jóval csekélyebb bánatért, amit tollforgatói „rangsorolásom”, vagy inkább rangfosztottságom nyomán érzek. Azaz, inkább csak érezhetnék, hiszen jóformán nincs hét, hogy ne találnék véletlenül egy-egy újabb olvasói blogot, e-naplót, egy-egy, tizenegy verseskötetem valamelyikéből kimásolt szöveggel és kommentárral.” Nincs olyan hét, hogy ne találna magától egy-egy kimásolt idézetet. Akkor egy ideje jó oka van tobzódni ezekben!
Remélem ezt is megtalálja majd, hiszen ennyi elemzést soha nem kaphattak ezek az igazán hulladék-színvonalú művek és interjúk, meg egyéb kinyilatkoztatások, amelyekből most kis ízelítőt adtam.

Ratten-Derby (Patkány-derby)
Szerző: FarkasTorok
Petrőczi Éva: HELYZETDAL
(Mottó: Csuda jó hecc, bárki leheCC!)
Kedves református Testvéreim és Kollégáim,
a neveire méltán büszke poetesszánk egyik verse újból megindító erővel hatott rám, ami ismét egy elemző-gondolat futamot hívott elő a szerző személye és lírácskája iránt oly fogékony lelkemből és elmémből.
E kis művének címe: Helyzetdal
Tipródó patkány-derby:
mi itt ma a tét –
kinek készül ezúttal
a horda szétszaggatni
megszenvedett hitét?
A „patkány-derby” nem lehet más, mint annak a rangadó mérkőzésnek a megfelelője, ami az egyetemi tudományos címekért zajlik (a híres Károli Református Egyetemen, magától értetődik). A patkányok hada elég randa (de hát nem is lehet egy patkány szép!), élükön két túldimenzionált patkány áll: Szabó András és felesége. De a többiek sem különbek. Nézzük a befutókat sorjában (bár a sor korántsem teljes,kimaradt belőle az ex-nagykőrösi tanítónő, többek között - a szerk. megjegyzése).
- a MENY professzori titulusáért ámokfut, aki apósát addig mozgatta ez ügyben, míg le is járatta az öreg, de fiatalos akadémikus urat, ám kattogó hangja oly akaratosan diktálta a kérő szavakat az após felé, hogy idáig fajult e helyzet;
- HormonZavar az egyetemi feljebb kúszásáért mindent bevállal /árulást, hazugságot, aljasságokat/, nevetségessé téve önmagát, családját és múltját, - zajlik a hatalmi harc…
- a csaló és elBUKOTT TANÁRSEGÉD, újból doktorandusz-hallgatóként a szegedi gyors PÓT védéséért küzd; úgy éli meg a disszertációja bukását, hogy ő megírta, ő jól írta meg, ő a Meny védence – ergo ez hogy történhetett meg éppen vele? Igazságtalanságot él át szegény áldozati bárányka. Hiszen te erkölcsileg is makulátlan vagy és okos!- ezt suttogják neki a háttérből ezen a „patkány-derbyn", tovább torzítva amúgy is deformált hamistudatát;
- a közokirathamisító és a majd egy évtizede egyetemi embereket folyamatosan "eltisztogató" dékán mindent megtesz, hogy megtarthassa hatalmát és elsimítsa a göröngyöket, ami az elmúlt hónapokban a perzsaszőnyegükön keletkezett. Ez a veszedelmesen gonosz és aljas életke nem gondolta volna soha, hogy ezt a sok(k) szennyet egyszer valakik előveszik a szőnyeg alól és ráteszik a mintákra és rojtokra (gyakorlatilag minden SZArt kisöpörnek a szőnyegük alól és az orra elé dobják, hogy bűzlik az egész dékáni hivatala tőle (lassan le kell akasztania Szenci Molnár Albert házi szentjének a képét irodája faláról, vagy Albert magától ugrik le a falról, mert nem bírja ezt a dékánt körülvevő bűzlő légkört);
- a poetessza is egyfolytában professzor kíván lenni, mert nagy nehezen a hazai viszonyok közt leggyengébb helyen, a Miskolci Egyetemen tudott csak 2007-ben habilitálni és még tovább szeretné lökni magát a tudományos ranglétrán, amelynek következő foka kitört alatta, mikor az APÓS hathatós támogatása és teljes erőbedobása ellenére sem bírt professzor lenni, tehát újra megpróbálja (nem kizárt, hogy további létrafokok törnek ki alatta, ahogy ez a nagydarab habilitáció majd megint feljebb próbál ugrani);
- na és a belügyes és már nyugdíjas, de csak orosz szakos professzort sem lehet kifelejteni a ”patkány-derby”-ből, akit Veszprémből kilöktek ugyan, de szívességből (a dékánházaspár lekötelezettsége miatt!) bekerült a pesti református nagy buliba, és számára ez éppen jól jön a nyugdíja mellé, mert kaphatja a professzori fizetést, meg a jó pár pozícióval járó kiegészítéseket (az ELTÉ-s részmunkaidős jövedelmét is megtartva), amiket első örömében ész és erkölcs nélkül egyből be is happolt.
Úgy tűnik, mintha az egyetem az ilyen exkommunista=ateista (ha nem az MSZP hívő tagozatának a tagja) belügyes, anno a rendőrtisztin tanító, oroszos miatt jött volna létre. Hátborzongató!
Ez így egy nagy-nagy TRAGIKOMÉDIA (nem tudjuk, hogy sírjunk-e avagy nevessünk), EZ EGY HATALMAS HATALMI HARC, amely elérkezett a fináléhoz.
Ugyanis ezen az egyetemen az a jelszó: csuda jó hecc, bárki leheCC! Ezt igazolja ez a siserehad.
Felteszi a kérdést az álnaív poetessza: „mi itt ma a tét”?
– Hát az, hogy a tiprodó-taposó patkány-derby futhasson a legnagyobb díjakért, de ez a derby, a szódások lovai közül lett összeállítva. Ez nem egy arabs telivérekből álló verseny. Ám a díjakat valakiknek így is ki kell osztani, így hát a sánta, a félig vak, a kehes lovak nyakába akasztják a meghirdetett hivatalos díjakat (plecsniket, babérkoszorúkat = vagyis a doktori címeket, habilitációkat, professzorságokat, tanszékvezetőségeket, dékánságot és helyettességeket stb.).
- Mert „az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat” (2Tim 4:4).
A végén befejezi az álnaív kérdezősködést a kitaposott cipőjű és sebes térdű (az októberi térdsebek miatt) habilitált poetessza:
„kinek készül ezúttal
a horda szétszaggatni
megszenvedett hitét?”
Hát hadd ne mondjam! A még reménykedő, jobb napokat látott és jobb sorsot érdemlő protestáns értelmiségnek és gondolkodni képes híveknek a hitét szaggatja szét ez a horda. Azt a megszenvedett hitet próbálja elvenni ez a horda, amivel az egyetem alapító atyái rendelkeztek, amikor elhelyezték az alapokat. A reformátusok egyetemén hamar rendet és színvonalas képzést kell teremteni. A morális megújulást pedig el kell kezdeni, és meg kell szabadulni a BALLAszttól is. Hiába áll egy sógor, egy-két após vagy házastárs bárhol (bárki mögött), mert ettől az uram-bátyám fedezéktől a „patkány-derby” résztvevőinek a jelleme nem maradhatott ép és erkölcsileg sem maradtak ezek az egyetemi emberek feddhetetlenek. Főleg nem az élen álló két túlméretezett patkányé, akik már eleve eltorzult jellemmel léptek be a derbybe.

Abonnieren
Posts (Atom)