Melczer László hozzászólása a 168 óra cikkéhez
A 168 óra mai számában jelent meg Lampé Ágnes cikke, „Beházasodottak egyeteme – Jogsértések a Károlin?” címmel egy 3 oldalas beszámoló egyetemünkről. Ebben – többek között – Kulin Ferenc ex-dékán úr is megszólal. A nyilatkozat elismeri felháborodásunk jogosságát, sőt, megérti részünkről az igazságtevés vágyát, másrészt azonban – teljesen jóhiszeműen – mentegeti a kari és egyetemi vezetést, mintha a súlyos csapások és egyéb jogsértések oka a MAB „teljesíthetetlen” feltételei volnának. Itt szeretném egykori tanáromat, Kulin Ferencet, a legnagyobb tisztelettel, néhány ponton korrigálni:
1. Kulin Ferenc felmentésére az életkor nem magyarázat, hiszen Bíró Mária jelenleg is aktív dékánhelyettes semmivel nem fiatalabb, Pálóczi H. András tanszékvezető pedig jóval idősebb nála.
2. A MAB nem összeroppantotta, hanem ezzel a határozattal kifejezetten megmentette a doktori iskolát, amely így valójában jobban járt, mint a becsületesen küzdő egyetemek doktori iskolái, mert azoknak idén szeptemberig kellett teljesíteni az akkreditációs feltételeket, míg a Károli további haladékot kapott. Azaz a büntetéssel jóval előnyösebb helyzetbe került, mint a többi DI.
3. Kulin szerint a MAB 4 professzort követel meg a korábbi 2 helyett. Ez se nem igaz, se nem pontos, mert a feltételek valójában inkább könnyebbé váltak. Eddig 3 belső MTA doktort kellett igazolni, ami jóval nehezebb a mostani 4 professzornál, mert MTA doktori címet jóval nehezebb elérni, mint habilitációt, és a professzori kinevezéshez utóbbi elegendő. Továbbá, nem kell mind a 7 törzstagnak 1-1 PhD-fokozatot szerzett hallgatót felmutatni, mint Kulin állítja, elég egy felet, azaz ketten-ketten egyet közösen. Itt is csak fele annyi MAB-követelményről van tehát szó, mint amennyit a nyilatkozat sugall.
Ex-dékán úr ezekkel a túlzásokkal mentegetni próbálja a kari vezetést, mintha az a lehetetlen feltételeknek való megfelelni akarás miatt folyamodott volna csalásokhoz és közokirathamisításokhoz. Valójában szerintünk nem ez történt. A feltételek könnyedén teljesíthetők lettek volna törvényes úton is, és elegendő idő állt redelkezésre, ha az új kari vezetést nem foglalta volna le annyira saját hatalmának kiépítése: ebbe fektetett pénzt és energiát, és semmit nem tett az akkreditációért. Egyetlen célja a doktori iskola évi 15-20 milliós költségvetésének megkaparintása volt. A független és szakmailag valamint erkölcsileg integer Hima Gariella helyett, aki a csalások ellen tiltakozott, és aki egyedül két és fél hallgatót a védés közelébe juttatott, egy strómant ültetett a DI vezetői székébe, amitől a DI szétesett. Nem a MAB, hanem a kari vezetés saját intézkedéseinek inerciája következtében.
Ha a kari vezetés az akkreditációs követelményeknek meg akart volna felelni, a következőket kellett volna tennie:
1. Meghagyni, sőt, megerősíteni az IDI élén Hima Gabriellát, mert ő az egyetlen, aki megfelel a DI törzstagsággal és vezetővel szemben támasztott MAB-elvárásoknak. Ha rákattintunk a www.doktori.hu honlapján a KRE IDI törzstagjaira, látjuk, hogy Hima Gabriella kiválásával gyakorlatilag senki nem felel meg. (Fabiny Tibor az egyetlen, de ő is csak feltételesen, ő azonban nem alkalmas vezetésre, mert mind habilitációja, mind védettje teológiából van, és nem irodalomtudományból, azonkívül nem magyar, hanem könyvtár szakos).
2. Fölösleges és káros volt Kovács Árpád, kizárólag orosz szakos professzor alkalmazása, hiszen az egyetemen nincs orosz szak, az alkalmazás sérti a felsőoktatási törvényt: alibi-doktori-órákra kap teljes professzori fizetést. Az egyetem 3 belső professzorral már eleve rendelkezett (és nem 2-vel, mint Kulin tanár úr írja: Fabiny, Hima, Szabó). Sokkal célszerűbb (és olcsóbb) lett volna Kovács felvétele helyett egy 4. professzor saját, belső „kitermelése”; volt rá elegendő idő, és a magyar irodalmi tanszékeken volt is két habilitált docens, akiknek felterjesztése már régóta esedékes: Nyilasy Balázs több mint tíz éve és Bertha Zoltán is már vagy 8 éve habilitált, legalább egyikük átment volna a szűrőn. Ehelyett a férj nyomására Szabó András viszonylag frissen habilitált felesége, Petrőczi Éva lett 4. professzornak felterjesztve, akiről mindenki tudta, hogy a MAB ezt legfeljebb rossz viccként fogja fel, csak az érintett házaspár nem akarta ezt tudomásul venni. Ezzel elpazaroltak egy értékes évet.
Kovács Árpád funkciója nyilvánvalóan nem az IDI, hanem kizárólag Szabó András és Kulcsár-Szabó Ágnes hatalmának megerősítése. Azért hozták ide, hogy formálisan leválthassák Hima Gabriellát, és Szabó András valamint Kulcsár-Szabó Ágnes végrehajtó-emberük, a mindenre kész Hermann Zoltán segítségével, közvetlenül férjen hozzá a doktori iskola pénzének kizárólag doktoranduszokat illető részéhez is. Kovács felbukkanása legalább akkora károkat okozott egyetemünk presztízsének, mint Kun Béla unokájának alkalmazása, aki szintén oktatás nélkül veszi fel már hosszú évek óta a fizetését. „Kremlinológiával” éppúgy nem lehet kitölteni ezen az egyetemeken a munkaidőt, mint a nem oktatott orosz szakkal. Véleményem szerint Kovácsot és Kunt azonnal el kellene bocsátani. A Puritanizmus nevű alibiintézetet pedig azonnali hatállyal meg kellene szüntetni, mert köznevetség tárgyai vagyunk miatta. A szadeszesek beáramoltatását pedig azonnal le kellene állítani, fokozatosan le kellene cserélni őket református, de legalább valódi protestáns oktatókra (elsősorba Kommunikáció, Színháztudományi ill. Nyelvtudományi Tanszék, mert ide kizárólag Kulcsár-Szabó Ágnes protezsál be oktatókat). A Doktori Iskola felvételijén szakmai alapon kellene felvenni a hallgatókat (már évek óta nem ez történik, a legkirívóbb volt az idei felvételi jogtiprása), nem pedig Kulcsár-Szabó Ágnes kizárólagos akaratának kellene érvényesülnie, amibe csak egyszer-egyszer tudott Hermann Zoltán és Szabó András beleszólni, hogy a saját ízlésüknek megfelelő, ha lehet mondani, még alkalmatlanabb jelölteknek juttassanak állami ösztöndíjat. Az igazán tehetséges hallgatók már évek óta nem jutnak ösztöndíjhoz, a DI volt vezetőjének javaslatait többségi alapon leszavazzák, a legutols felvételiről pedig nem is értesítették – a háta mögött szervezte meg és bonyolította le, személyesen, Kulcsár-Szabó Ágnes és Hermann Zoltán, hogy a saját favoritjaikat az egymás közti megállapodás szerint bejuttassák.
Ui. Megjelent a Református Élet legújabb száma a Károlis botrány folytatásával, “A hamis tanú” címmel. Máris megrendelhető a szokásos ujsag@exodus.hu címen ill. a jövő héttől kapható a “Goloka” könyvesboltban, Darsham udvar, balra, Krúdy Gy. u. 7.
Donnerstag, 3. Dezember 2009
Mittwoch, 2. Dezember 2009
Öffentliche Klage ("Országos panaszköyv")
Szerkesztő megjegyzése: Testvérek, ma szédületes tempóban dolgoztok, nem győzzük felrakni a sorjázó posztokat és kommenteket. Közben ne feledkezzetek meg a Senkiföldjéről sem, ahol “A Quasimodo díjas szépségkirálynő” a sláger. Ugye, tudjátok, ki?
Kedves Testvérek!
Ajánlom Nagy László sorait, melyek nagyon találóak a kialakult ’károlis’ helyzetre, amit a költő az Elhullt bolondok nyomán című versében írt:
“lesz a veszett ügynek bolondja
világra a gondot kibontja
lesz idő, ami sose felejt
mert kéz is lesz, hogy írjon röhejt
s kínt az országos panaszkönyvbe”
Ahogy Nagy László írta: lett a veszett ügynek bolondja, de nem egy, hanem több is, mert bolondnak kell lenni ahhoz, hogy azt a sok szemetet és erkölcstelen mocskot kiássa egy csoport, amit a DÉKÁN (a Szabók egyike), a MENY (Kulcsár-Szabó) és HájgépeZet az évek során zavartalanul kitermelt.
„Világra” lett kibontva az a sikkasztásokkal, csalásokkal és hamisításokkal összetekeredett sok szálú ágas-bogas ügy, ami a református egyetem köré tekeredett és besötétíti a nappalokat is. Égbekiáltó az a sok elférgesedett téma és történés, amiket ez a három személy felhalmozott.
Ki gondolta volna, hogy az internet adja majd a megoldást ezek ellen a GONOSZ személyek ellen, és nem tudják az információ, vélemény és szólásszabadságot megakadályozni. Még ha akarta is az egyetem fura ura… – de a blog betiltatása végleg nem sikerülhetett. Isten útja kifürkészhetetlen, és nem a pénz mellé áll, hiszen az internet nyilvános és ingyenes.
Sokan a módszeren borultak és borulnak ki, mármint a nyilvánosság tényén, hogy a több éves mocsok hirtelen kikerül a nyilvánosság elé. Még ha ezek az emberek ismerik ennek a több évnek a történését és annak minden gonoszságát, de elfedik a tényeket, történéseket, hogy nehogy bajuk essen. Félnek! Ám mégsem a tényeken borulnak ki ezek a félős emberek, hanem a módszeren! Ugye megdöbbentő ez az álszent és aljas hozzáállás! Elfásultak saját maguk féltése miatt és belül már meghaltak. Elnémult a belső hangjuk, a lelkiismeretük. (Végleg!)
„Lesz idő, ami sose felejt” – ezt az időszakot tényleg nem fogja tudni senki sem elfelejteni, különösen a három mínusz ”szent” (a csaló Szabó dékán, a hazug és aljas Kulcsár-Szabó MENY és Hermann a hájasagyú). Azok biztosan nem felejtik el ezt az időszakot, akiket ez a három gonosztevő megalázva kinyírt és elpucolt a saját útjukból. De most a HATALOM miatt egymást is elkezdték nyírni: most éppen Hermann fogott össze Kulcsár-Szabóval, mert a dékánt akarják beáldozni, hogy a helyére ülhessenek. Mindenki egy paddal előrébb csúszik (utolsó pár előre fuss alapon). Szánalmas és tragikus ez a kisiskolás történés. Röhejes!
„Mert kéz is lesz, hogy írjon röhejt”, addig lesznek kezek és ujjak, amíg el nem tűnik ez a bűnbanda-triász, és el nem kotródik ez a SZDSZ-es haszonleső briganti banda, amelyik a Károlit vette célba a Kulcsár-Szabó MENY hívószavára. Ez az egyetem és egyház kínja „s kínt az országos panaszkönyvbe” = a blogba!), mert nem tudnak mit tenni ezek ellen: pedig csak ezt a három erkölcsileg megbukott és megbomlott személyt kell kimozdítani a helyéről, úgy ahogy ezek eddig annyi embert megsemmisítettek erkölcsileg és fizikailag is. Lezüllesztettek egy egyetemet és a pártként már nem létező, de nagyon is aktív SZDSZ-nek adják át a hatalmat, a tudományos fokozatokat és a szellemet.
Egyéni karrierjük elérése céljából erkölcsileg teszi tönkre ez a három ember a reformátusok egyetemét, végleg elvéve annak hitelét és maradék református mivoltát.

Hermann, der Lüger (Hermann, a Hazug)
Újabb hallgatói levél.
Ezt a Hermann tanár úrnak szóló nyílt levelet egy hallgató küldte be látszólag azért, mert nem akar okirathamisításban a cinkosa lenni. Valójában mondanivalója összetettebb. A címet a szerkesztőség adta, a tartalom egyik irányát igyekezve megragadni, mert a hallgató, levelének másik irányát érezve fontosabbnak, más címet javasolt.
Tisztelt Tanár úr (csak pro forma, valójában sokadmagammal nem tudom tisztelni, láti fogja, miért)!
Hogy Tanár úr hazudik, azt mindenki tudja, legkésőbb a MAB-határozatról való tájékotatója óta. Az ismert magyar közmondás – mely szerint a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát – Önön is beteljesült. Pár nap múlva megjelent a MAB honlapján, amiről tanár úr azt állította, hogy nem nyilvános, mert titkos levélben érkezett, kizárólag rektor úrnak. Hogy miért akarta annyira eltitkolni, azt csak akkor értettük meg, amikor elolvastuk az eredetit.
Nem az első lebukása Tanár úrnak, de olyan, ami mindnyájunk szemét felnyitotta. A mostani kör-emailjeivel sikerült a hazugsághálójába annyira belebonyolódnia, hogy már bozótvágó késsel sem lehet Önt onnan kiszabadítani. Lássuk sorjában!
11.28-i e-mailjében Ön azt állítja, nincsenek rögzítve a témavezetések, mert az IDI irattára, amelynek átadását az IDI-vezető megtagadta, hiányos volt. Ez úgy hazugság, ahogy van. A témavezetéseket Kriszta, akinek most mindent a nyakába akar varrni, a felvételi jegyzőkönyvekben ill. digitálisan is rögzítette, többen lementettük, kinyomtattuk, szívesen átadjuk Önnek ha az Ön által korábban is maximálisan kontrollált irattárban nem találja. Mert ez a második hazugsága, de erről később. Szívesebben megvárnánk azonban, hogy Ön milyen listát „rekonstruál”, hogy aztán összehasonlíhassuk az eredetivel, amit valószínűleg a MAB is többször lementett, ezért az egyszerű és sima lopást Ön nem meri megkockáztatni. Mert az eredeti, internetről korábban lementett állapot szerint Önnek az idei felvételiig, amikor újsütetű hatalmával visszaélve, alaposan felszerelkezett új hallgatókkal, egyetlen témavezetettje sem volt. Kulcsár-Szabó Ágnesnek is csak az az egy, Mészáros Márton, aki csúfosan megbukott és lebukott, viszont azóta megtanult nekünk nemcsak vissza- hanem előre is köszönni. Az augusztusi körlevél nyilvánvaló célja egy megszervezett témavezetés-rablás legalizálása volt. 3 teljes évet elvégzett, disszertációjuk megírásával előrehaladott állapotban lévő hallgatók lenyúlásáról más egyetemeken tanuló barátaimtól nem hallottam. De már országszerte közismert, hogy a Károlin minden csalás megengedett, sőt felülről támogatott. Ami Szabó Andrásnak, Petrőczi Évának és elsőre Kulcsár-Szabó Ágnesnek nem sikerült, azt Ön megcsinálja profi módon, és Kulcsár-Szabó Ágnes is ismételhet. Ha hiányos az irattár, akkor nem lehet tudni, hogy az adott dokumentum eltűnt vagy sohasem létezett, így egy antedatálással operáló okirathamisítást rekonstrukcióként is el lehet adni.
Explicite hazudik Hermann tanár úr, amikor a MAB-határozatra hivatkozva antedatált nyilatkozatok írására bújt bennünket fel. Tanár úr! Olvastuk mi is a határozatot. Önnek nincs fantáziája. Ugyanazt akarja megcsinálni nagyban, amin Szabó András dékán úr kicsiben lebukott. Reméli, hogy nem jön vissza olyan gyorsan a MAB, másodszor is be lehet próbálkozni. Nem fog menni, mert ha hamis tanúkat felbérel is, a dokumentumok lebuktatják. Az indexeink, amikbe aláírásával talán már bele is rondított, nem fog a lementett listával egyezni, és Önt okirahamisításért felelősségre vonják, és ha mi emiatt elveszítjük a félévünket, kártérítésért bepereljük Önt. Vagy ezért rejtegetteti előlünk az indexeket? Mit tervez, tűzvészt, árvizet,esetleg robbantást, hogy lecseréltethesse őket?
Majd meglátjuk hogy mászik ki abból a veremből, amit másnak ásott. Most térjünk rá inkább a másik hazugságára.
Ön azt állítja, hogy nem adták át Önnek az irattárat. Mikorról beszél? Mikor mit kellett volna Önnek átadni? Ön évek óta állandóan az irattárban volt, majdhogynem ott is lakott, már komolyan aggódtunk a családi életéért, hiszen senki nem töltött annyi időt a Doktori Iskola irodájában, Krisztát leszámítva, mint Ön. Azt hiszi, mi nem tudjuk, nem láttuk, amit mindenki tud?
Mivel ilyen aljas módon bemártotta Krisztát, kénytelenek vagyunk védelmünkbe venni őt, mert Ön – ez legutóbbi e-mailjeiből is látszik, nagyon mocsok módon – mindent az ő nyakába akar varrni. Mintha ő nem dolgozott volna rendesen. Mintha nem is lennének iratok. Mintha minden hiányozna, mintha mindent elölről kellene kezdeni. Ha olyan büszke rá, hogy megcsinálta a szabályzatot, mért nem csnálta meg akkor, hogy Krisztának segítsen. Ideje volt rá. Vagy nem volt elég keze? (Ezt elhisszük, mert mindkét keze tele volt – csak nem munkával.) Nemcsak azért csinálja ezt, hogy a bőrét mentse, hanem azért, hogy Kriszta kárára még emelkedjék is. Azt hiszi, most elérkezett a bosszú ideje? Nem, a leleplezések ideje jött el. Most konkréten az Ön leleplezéséé:
Tanár úr, mindnyájan tudjuk, hogy Ön évekig szerelmes volt Krisztába, áradozott a „szúrós kék szeméről”, csorgott a nyála utána. Még hogy Ön nem volt birtokában az irattárnak? Hát ha valaki, akkor Ön abban volt. Csak Krisztána nemsikerült a birtokába jutnia. Ez a Maga baja. Kriszta kérésére, hogy az Ön szexuális zaklatásai elől megvédjük, felváltva őriztük őt. És többet láttunk, mit akartunk. De Kriszta is panaszkodott eleget. Ha Önnek vannak tanúi, hát nekünk is vannak. Meg dokumentumaink is. Az Ön szerelmes levelei hozzá, amit Kriszta gépéből, amikor ránk bízta a szobát, mert PhD-tanulmányai alatt többször helyettesítettük, lementettünk. Akarja őket újraolvasni a neten? Ha nem, akkor szálljon le róla, és mondja meg az igazat. Miért hiányos az irattár, ha hiányos? Az csakis azért fordulhat elő, mert Ön kilopott belőle iratokat, hogy Krisztát bajba keverje. Látjuk az e-mailekből, hogy ezt meg a volt IDI-vezetőre akarja fogni. Hát ő biztos nem lopott ki onnan semmit, mert azt se tudta, mi van ott. Az iratokkal sajnos keveset (vagy inkább semmit sem) törődött, legfeljebb másodpercekre nyitott be, míg Ön állandóan ott volt. Teljes kontrollban az iroda fölött. Mondhatni, egyik keze az iratokon nyugodott (meg az előlünk elzárt indexeinken), a másik meg Kriszta fenekén, aki félt és – mondjuk ki, őszintén – undorodott Öntől.
Piszkos célzásai az e-mailekben az Ön „korrekt” iratkezelésére és mások rágalmazására végtelenül aljasak. Ezért most azt kapja tőlünk, amire rászolgált. Tudjuk, hogy Ön és Kulcsár-Szabó Ágnes a hamisítások és csalások értelmi szerzője (Önök adták a szerencsétlen még-dékánnak, Szabó Andrásnak is a utasításokat, nyilván, hogyha nem jönnek be a tanácsaik, lebuktassák, és még előbb beüljenek a helyére, mint tervezték és remélni merték). Kettejük céljaiban nagy az átfedés: témavezetés-rablás és az IDI volt vezetőjének kicsinálása, és most már a dékáné is. De van egy különbség, amiben Ön még a dékánhelyettes Asszonynál is rosszabb. A bosszúvágy szerencsétlen Kriszta iránt, mert szexuális zaklatása nem ért célba. Szegény Krisztának most ezért kell szívnia.
Tanár úr, mondjuk ki őszintén, Ön egy mocskos, bosszúálló szatír!
(Ha megpróbálja letiltatni ezt a blogot az őszinte véleményünkért, nyitunk egy másikat, amire felrakjuk a Krisztához írt szerelmes leveleit.)

Sklavenmarkt (Rabszolgavásár a Károlin)
Hallgatói levél (e-mail-cím a szerkesztőségben)
E-mail-dömping zúdult ránk az utóbbi napokban. Újabb közokirathamisítás. Durvább és tömegesebb, mint az előzőek. Hallgatók zsarolása, fenyegetése, megvesztegetése. Mi van e mögött?
Augusztus végén kaptunk egy kör-e-mailt egy adatlappal: témavezetőnk neve, akarunk-e ezen vátoztatni, igen /nem. Mi eddig azt hittük, hogy ez tőlünk függ, nem pedig felülről jön. Hamarosan kiderült, hogy tévedtünk. Megfordult a táncrend. Hölgyválasz van. Felkérnek minket egy keringőre vagy inkább kiárusítanak bennünket? Minek néznek minket: kurvának vagy rabszolgának? Ha az előbbinek, akkor legalábbis két esetben igazuk volt…
A Károlin beindult egy elképesztő témaváltási kampány. Két ragadozó, Kulcsár-Szabó Ágnes és Hormon Zavar kínálta magát akcióban a felsőbb évfolyamosok és főként a már végzettek között. Az újonnan felvettek már eleve kétfelé lettek osztva köztük, mást fel se vettek, az ösztöndíjasok száma is ki volt centizve: egy ide, egy oda. De az újaknak alacsony az ázsiójuk, még soká lesz a védés. Most „érettebb” fők kellenek. Ebben a zsibvásárban a frissen végzettek, azaz, akik már elvégezték a 3 évet témavezetőjükkel, egyszerűen piacra lettek dobva. Ők voltak a legkelendőbbek. A szabad préda a visszavonult Bolyki János, a meghalt Szigeti Lajos és az egyetemről kirúgott Hima Gabriella (legalábbis szeptember környékén ez a hír járta róla, és az órarendben sem volt benne) védés előtt álló hallgatóiból tevődött össze. Akik már majdnem készen vannak, csak le kell nyúlni értük (vagy inkább őket). Alternatíva kizárólag: Kulcsár-Szabó vagy Hájas Hermann. Kampányfőnök Nemeh Diana (frissen végzett ösztöndíjasból egyenesen titkárnővé avanzsálva, vazallusi fizetéssel, hogy meglegyen folyamatosan a betevője). Néhányan bátran aláhúzzák a nemet, vagyis nem váltják le a témavezetőt, minden felülről jövő nyomás ellenére, mások zavarban vannak, és aláírva visszaküldik a “Nyilatkozat”-ot Hima Gabriella nevével, nem húzva alá sem az igent, sem a nemet, majd csak lesz valahogy-alapon. Utóbbiak hamarosan értesítést kapnak, mely szerint Kulcsár-Szabó Ágnes vagy Hormon Zavar lett az új témavezetőjük, a KDHT már jóvá is hagyta a váltást – saját kérésükre. Aki nem hiszi, hogy ezt kérte, annak megmutatják saját aláírt nyilatkozatát, amelyen immár alá van húzva az igen, és 2009. október 8-tól az új témavezető: KSzÁ vagy HZ neve is odakerült. Nem mernek tiltakozni, nem szólnak, hogy ők ezt nem akarják. A hallgatás beleegyezés, legalábbis ragadozóék számára, akik ettől vérszemet kapnak. Srófoljuk tovább. Újabb parancs a megfélemlített doktoranduszoknak: írjanak most már s.k. egy témavezetés-váltási kérvényt, 2 évre visszadátumozva, hiszen ők ezt már akkor akarták, csak a hanyag IDI-vezető elhányta a papírokat, pótolják tehát írásban, visszadátumozva, indexükbe az új témavezetők már visszamenőleg be is írták magukat. Hogy utóbbi igaz-e, nem-e, nem tudjuk, indexeink el vannak zárva előlünk, nem férünk hozzá, nem adják ki, hiába kérjük. (Hónapok óta próbáljuk. Talán rektorhelyettes úrnak kellene bekéretni ezeket, és ellenőrizni, hova irkálta be a nevét HormonZavar és Kulcsár-Szabó, bizonyítékot fabrikálandó.)
Végül a keringőre való felkérés bejött. Akadt két prostituált, aki megírta a kérvényt. Borítékolni lehet a személyeket. Az egyik – ki más lehetne? – Nemeh Diana, az alárendelt vazallus, akinek az állása függ Kulcsár-Szabó Ágnes jelenlegi dékánhelyettestől, a dékáni szék várományosától, valamint HormonZavar IDI-titkártól, aki jelenleg két tanszék vezetője és dékánhelyettesi karrierben reménykedik. Egy lépéssel MENY mögött, de szorosan mellette-mögötte. Ezzel a fényes jövővel kampányolnak, hogy hamarosan ateista-atyaistenek, élet-halál urai lesznek a Károlin. Nemeh Diana már régóta prostituálódott (természetesen erkölcsi értelemben). Akkor, amikor Kulcsár-Szabó Ágnes kinevezte őt hallgatói képviselőnek, és nem engedte leváltani, akárcsak korábban csaló barátját, Mészáros Mártont, amíg le nem telik az ösztöndíja. Nemeh tudta a kötelességét. Bennünket nem tájékoztatott semmiről, még akkor sem, amikor a botrányt már nem lehetett eltussolni. Viszont minket szorgalmasan besúgott Kulcsár-Szabónak, aki félreérthetetlenü éreztette velünk, hallotta, mit mondtunk róla. A másik kérvényező Maszárovics Ágnes, aki férjestül prosituálódott. Az ő férje ugyanis Török Lajos tanár úr, akiről hallottuk, hogy két fizetést vesz fel, a másodikat állítólag illegálisan és tök fölöslegesen. Illetve hát nem: befektetés, zsebre van vágva feleségestül. Emellett a feleség is szépen kaszál, mert ő oktatja pénzért az Erasmusosokat; korábban ő is ösztöndíjas volt, mint Nemeh. Már elvégezte, letelt, pótolni kell a kiapadt forrást. Ezért érdemes beáldozni a témavezetőt. Olvastam ezen a blogon, hogy a Károlin még az urambátyámos világ dívik. Ezt egy újabb adalékkal egészítem most ki, a Török-Maszárovics házaspárral, akik szintén párosával a magyar tanszéken vannak, és akiknek minden érdeke azt kívánja, hogy Kulcsár-Szabó Ágnes és HormonZavar szekerét tolják. Hát persze, hogy aláírnak akármit, az ördöggel való szerződést is, nemhogy egy antedatált nyilakozatot. Ez nem Y-szimptóma, hanem Kőfalusi-szimptóma = pénzért akármit: csalás és közokirathamisítás a legkevesebb.
Magyarán ezeknek, vagyis, a prostituálódattaknak vesztegetés.
A többieknek, vagyis a rabszolgák tömegének pedig korbács.

Dienstag, 1. Dezember 2009
Diktatur der Schwiegertochter ("Eb fél, kutya fél, míg a ipam-napam él")
“Eb fél, kutya fél, míg az ipam-napam él”
Egy közkedvelt magyar népdal pragmatikai tanulságai
Az IPSZILON-szimptóma szerzője (vagyis Hansági Ágnes, Kulcsár Szabó Ernő szakmai kiteljesedésre képtelen menye) olyan lúzer, aki győztes akar lenni, bár kétségtelenül nem született annak. Csak beházasodott egy győztes családba. A lúzer definíciója a wikipediából: „önmegvalósításra, sikerek elérésére lényegileg alkalmatlan, reménytelen életű, kilátástalan jövőjű személy”. Ez a velős meghatározás teljes mértékig illik a MENYre.
Ez az asszony nem méri fel ép ésszel, hol a helye, mit cselekszik, nem rendelkezik erkölcsi érzékkel sem. APÓSa révén benyomták őt a reformátusok egyetemére jó tíz esztendővel ezelőtt, akkor, amikor még az APÓS csillaga a zeniten volt. Azóta kisebb-nagyobb ütések érték a MENY hátterében álló akadémikus urat. Nemrég megsemmisítő kritika született Bezeczky Gábor tollából, 155 oldalon: Irodalomtörténet a senkiföldjén címmel, melyben a szerző ízekre szedi az eleinte MENYe (=Senki) és a befogadó egyeteme (Károli = Senkiföldje) mellett és mögött kiálló apóst. Bezeczky szakmailag és emberileg is bemutatja a tudóst, akire már egy jó ideje nem vet jó fényt a magasabb szellemi repülésre alkalmatlan, törpe képességű, de kivételesen erőszakos, minden szempontból terméketlen menye. Teher mindenki számára ez az akarnok-gépezet, akinek semmi sem drága, hogy egyéni karrierjét a reformátusok között elérje, akiket eszdéeszesként mélységesen lenéz és megvet. Alig várja, hogy Szabó András helyett dékán lehessen, és baráti kezet, azaz inkább lekezelést nyújthasson korábbi szövetségesének, akinek a hátán fölmászott és akit a bukás után tanszékvezetőként az egyetemen akar tartani. Az ugyanis tudományos szinten (még így is!) fölötte áll, és az egyházi rokonsága is támogatja, így jól jöhet még neki további karrierje egyengetésében. De már rég a MENY rángatja őt dróton. Azért tartja kezében Szabó Andrást ez a középszerű bárdolatlanság, mert évekig szüksége volt rá. Eszközemberré silányította ezt a tulajdonképpen szerencsétlen, gyenge és jellemtelen, bár von Haus aus aligha jószándékú embert, hogy dühöngő karriervágyát kiélhesse. Ezáltal nagynevű apósa és szépreményű férje előtt végre szakmailag bizonyíthat, hogy ne csak a megtűrt beházasodott lehessen, hanem professzorként és dékánként ülhessen a szűk családi összejöveteleken.
A MENY megalázza diákjait (kivéve a kegyencek szűk körét, akiket sztároltat a többiekkel és a kollégákkal), terrorizálja a kollégáit, agresszív szdsz-es módra lebunkózza, akik nem paríroznak neki, és a szocializmusból még lánykorából vele maradt mentalitása is erősen észlelhető, mert aki nincs vele egy pártban, vagyis Mellette, az ellene van. Ő egy jellegzetesen szoclib nyomoronc, aki kusza nagyzolásban szenved. Nem sikerült annyi éves tanulás után, sőt majd tízévnyi egyetemi tanárkodás után sem a helyes, szabatos és színvonalas magyar nyelven való önkifejezést elsajátítania. Eredeti gondolatokat nem tartalmaznak szószaporító tanulmányai, melyekből az is kiderül, hogy nem követi nyomon – sem belföldön, sem nemzetközileg – az elmúlt évek, évtizedek kutatási eredményeit. Leállt a fejlődése és mélyebb tájékozódása is kb. 15-20 évvel ezelőtt, még egyetemista korában. Hiába nyalta be Gadamer, Lindemann, Jauss stb. másodkézből, kizárólag családi közvetítéssel agyáig jutott nézeteit, eredeti gondolatokra nem igazán futotta eddig, 42. életévéig. Ugyanis ő nemcsak nem eredeti gondolkodó, hanem még átlagos gondolatok összegzésére is képtelen. Hiába fordít le felületesen gondolatokat, valójában ez a minden nyugati sznobságot beépíteni akaró ’kattogó írógép’ nem ismer igazán egyetlen idegen nyelvet sem. Valaha orosz szakosként indult, de annyira képtelen volt elsajátítani a nyelvet, holott az általános és középiskolában korábban már 10 évig tanulta, hogy kibukott a szakról. Felvetődik a jogos kérdés, hogyan működhet megfelelő szintű nyelvtudás nélkül a szellemi életünkben ez a bárdolatlanság? Korábban nyilván az após irányította rá a német szellemi ösvényre, melyen meg is rekedt. Ezt a nyelvet sem sikerült elsajátítania. Úgy látszik, nem ez egyes nyelvekben van a hiba. De hát hogyan sajátíthatna el olyan valaki idegen nyelvet, aki az anyanyelvével is hadilábon áll? Hiába akarja teljes erővel plebejus gondolatait urbánussá tenni, csak még inkább elködösíteni tudja, hemzsegő idegen kifejezésekkel, állítólagos magyar nyelven írt szövegeit, mintha nemzetközi, naprakész és modern volna. Éppen ettől tekinti minden szakmai beavatott kívülállónak, hiszen amiket kritikátlanul átvesz a szakma rosszabbik részétől, azokat ellenhülyeségekkel, vagy hamis értékrendjével próbálja ”korrigálni”. Ilyenkor árulja el magát, ami oly sokszor bekövetkezik írás közben.
Fölösleges bemutatni bármely tanulmányának mondatait, hiszen mindegyik azonos nyelvi-logikai klisére készült, amit nem érthetetlenség és nem is csupán magyartalanság, hanem kimondott gondolattalanság jellemez. Az érthetetlenség ugyanis még lehetne a mi hibánk, azaz az olvasóké, de a gondolati üresség a szerző “érdeme”. Még az sem mondható el halandzsa (handabanda) nyelvéről: hogy őrült beszéd, de van benne rendszer, mert éppen az nincs benne! Ám ha ránk jön a fordíthatnék, akkor azt inkább valamely létező idegen nyelvből tennénk, legyen az svéd, dán vagy akár hottentotta. De hogy éppen magyarról magyarra kelljen fordítani egy éppen bölcsészkari magyar szakon tanító tanszékvezető dékán-helyettes mondatait? Na azt már nem! Az már több, mint nevetséges, leginkább szánalmas mindannyiunk számára. És főleg, nem éri meg a fáradságot, mert nem nyerünk vele semmit, egyetlen épkézláb gondolatot sem. Pedig erre kényszeríti hallgatóit, ami arcátlaság és bűn az emberi életidő ellen. Főleg akkor látjuk ennek az arcátlanságnak a teljes súlyát, ha tudjuk, hogy ez a személy bitorolja az Összehasonlító és Irodalomelméleti Tanszék vezetését, akit szerény képességinek határa fölé helyeztek akadémikus apósa miatt, ám szellemileg nem tudott felnőni és tovább fejlődni. Már az “irodalomelmélet” is egy “Anmassung”, hogy egy találó német szót kölcsönözzünk erre a jelenségre, hiszen elmélethez semmi köze ennek a halandzsának, az irodalomhoz pedig még annyi sem. Ez a nő utálja az irodalmat, utál olvasni, semmi mást nem forgat, csak APÓSt és FÉRJet, azt is csak akkor, amikor nem intrikával és hatalomépítéssel foglalkozik, melyek úgyszólván minden idejét lefoglalják. Méghogy világirodalom vagy összehasonítás! Mit mivel hasonlít össze az, aki semmilyen nyelven nem tud, még az anyanyelvén sem?
Lehet, hogy az APÓS hatalma elég még arra, hogy mindezek ellenére, mindazon intrika és bűn ellenére megtartsa a MENYt azon az egyetemen, amely ellen ezeket elkövette, és aki a dékánt ezekbe a bűncselekményekbe belahajszolta. Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettes Szabó András dékán rossz szelleme, legerősebb irányítója, aki minden felelősséget az ő nyakába akar varrni, hogy a végén dékáni székének elfoglalója legyen. Szolgájával, a Hájas Hermann-nal nemzedékváltásra készül: a Doktori Iskola vezetője után egy perccel a dékánt is kinyírják.
Így kerek ez az elrettentő erejű történet…

Ein Hund in der Früh ist auch am Nachmittag noch ein Hund (Aki délig eb, kutya az délután is)
Reviczky Gyula írása
Eljöhet az a nap, amikor az egyetem fenntartója segédletével Szabó dékánt – a vezetése alatti időszakban elkövetett sok korrupció miatt – feltálalják, és majd torukat is ülik fölötte éppen azok, akiknek ugyanúgy feltálalt és kibelezett állapotban kellene lenniük, mert teljes mértékig kiszolgálói és bűntársai voltak a karrierjük felé vezető erkölcstelen úton. Ehelyett ők lesznek a kibelezők…
Egyik reggel arra ébredhetünk majd, hogy a dékán Kulcsár Szabó Ágnes lesz, a meny és Hermann Zoltán pedig, aki – szintén a legaljasabb csalásokat eszelte ki leendő főnökével együtt – dékánhelyettessé avanzsálódik. Ők aztán nem keresztyének, nem protestánsok, nincsen se Istenük, se hazájuk. Tehát az általuk kialakított helyzetben ők a legideálisabb vezetők! Beigazolódik Beaumarchais mondása: Médiocre et rampant, et l’on arive á tout = vagyis ha középszerű vagy és csúszol-mászol, mindent elérsz. Nekik nincsenek erkölcsi skrupulusaik.
A végén az derül ki, hogy éppen ilyen emberekre vár a KRE, mert az már a finálé. Ezek ketten a legeltorzultabb és legesztelenebb abszurdumok kitalálói voltak Szabó dékánsága alatt, akik csak aljas ötleteket és megvalósítandó terveket tettek a dékánjuk elé.
Zajlik a harc! Ez belháború a javából, és eljött a két legaljasabb, de végkifejletben mindenre elszánt két ember időszaka. Éppen erre vártak és vágytak! Az események a malmukra hajtotta a vizet. Azonban a céljaik eléréséhez újabb hamisításokat kell elkövetniük, vagyis Hermann és a Kulcsár Szabó kényszerhelyzetbe került, mert nemcsak lélektanilag, de fizikailag is besétáltak az alagútba, ahonnan már nincs visszafordulási lehetőségük, de lépéskényszerük alakult ki, ám a végén nem fény van, hanem hihetetlen sötétség. Ezt érzik is, de nem tehetnek mást, folytatniuk kell a csalásokat, vissza kell dátumoztatni új segédjükkel (Nemeh Dianával – Kőfalusi Krisztina utódjával) a hivatalos okiratokat, hogy érvényt szerezhessenek önmaguknak. Legalizáltatni kell magukat, vagyis törzstagságukat a Doktori Iskolában. Kínos helyzet! Már nincs mit veszíteniük, mert ők is elsüllyednek, ha hazugsággal és csalással nem húzzák ki magukat és egymást a saját hajuknál fogva.
Vissza kell dátumozniuk (2007-ig) témavezetéseket, hogy HormonZavar alias: Hermann Zoltán és a meny, Kulcsár Szabó Ágnes kapjon koncot, mert ez a konc most nagyon-nagyon fontos nekik. Ehhez a manőverhez pár hallgatót is felhasználnak, mert most semmi sem drága. Eljöhet ismét az ideje a sarki rendőrnek is, aki ”csak” belügyes volt, és már rég megbánta, hogy a Károlira jött, de a vén darázs is megdonghatja a gyümölcsöt, a népi mondás szerint, hiszen szabad a préda, ateisták és szdsz-esek tobzódnak a hatalomban. Egyelőre azonban csak pislog, mint miskolci kocsonyában a béka, és fogalma sincs mi zajlik a feje fölött az állítóla általa vezetett doktori iskolában.
Az erkölcstelenség e két személy ámokfutó együttműködésében és összjátékában folytatódik. A bamba rendőr strómanként a háttérkulisszát alkotja – madárijesztőként (stróman = szalmabáb).
Isten legyen irgalmas az egyetemhez és legfőképp a hallgatókhoz, mert aki délig eb, kutya az délután is. Jelenleg még mindig nagyon nagy az ugatás a Reviczky utcában. Ideje volna az ebeket kiseprűzni.
Ajánlom egy mese utolsó mondatát: http://www.vkpaks.hu/egyszer_volt_budan_kutyavasar.doc

Donnerstag, 26. November 2009
Ob es einen Ausweg aus der Károli-Krise gibt? Van-e kiút a válságból?
Szerintem egyelőre még van, de ha tovább késlekedik a KRE vezetősége és fenntartója, nemsokára visszafordíthatatlanná válik a KRE BTK hitelvesztése a kari Doktori Iskola körül kialakult botrány miatt.
A MAB döntése világos: még hét hónapja van a BTK-nak arra, hogy BTK egyetlen doktori iskolájának, az Irodalomtörténeti Doktori Iskolának a helyzetét rendbe tegyék. A botrány akkor tört ki, amikor Szabó András dékán, felesége, Ludvig/Petrőczi Éva és Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes közokirat-hamisítással és egyéb törvénytelen cselekedetekkel megfosztotta tisztségétől a DI-t addig szakszerűen működtető Hima Gabriella professzorasszonyt. A tények közismertek a MAB előtt és az eseteket tárgyaló blogokat és cikkeket olvasók egyre szélesebb körében. Annál inkább, mert honlapunk már egy ideje stabilan ott van a Blogs of the Days top-blogjai között.
MI TÖRTÉNIK, ha NEM SIKERÜL a MAB által biztosított hét hónap alatt felállítani egy elfogadható doktori iskolát a szigorú minőségbiztosítási paraméterekkel dolgozó előírásoknak megfelelően?
A BTK-t visszaminősítik főiskolai karrá. Hányan fognak akkor jelentkezni ide – és hozzák magukkal az állam által biztosított fejkvótát –, amikor a Reviczky utcától 300 méternyire van az ELTE a maga akkreditált bölcsészettudományi karával? Számítani lehet rá, hogy a HALLGATÓK SZÁMA DRASZTIKUSAN CSÖKKEN… A kar, sőt az egyetem fennmaradásának záloga tehát a kar egyetlen doktori iskolának fennmaradása.
HOGYAN MENTHETŐ MEG A DOKTORI ISKOLA? Úgy biztosan nem, ahogy eddig: külső, elvtelen segítség megszerzésével, nyugdíjas, máshol kimustrált strómanok beállításával, antedatált iratokkal, közokirat-hamisítással és egyéb trükkökkel. Gondolják meg: gyakorlatilag Magyarország minden egyetemének bölcsészettudományi kara, s főleg annak vezetése ismeri a történetet. Várható-e az, hogy egy, a MAB által is elfogadható tisztes tudós ember elvállalja az egyszer már csúfosan megbukott Doktori Iskola vezetését, kockára téve ezzel saját szakmai hírnevét? Kizárt dolog. A BTK-n pedig nincsen ilyen ember, erről gondoskodott Szabó András dékán a maga kontraszelektív személyzeti politikájával illetve helyettese, Kulcsár-Szabó Ágnes, APÓSának az ELTÉ-n hoppon maradt, többnyire szdsz-es klientúráját károlis állásokkal jutalmazó, expanziós stratégiájával.
A MEGOLDÁS nem az, hogy kivárjuk, hátha a dolgok maguktól jóra fordulnak. A DOLGOK NEM FOGNAK MAGUKTÓL MEGOLDÓDNI! A feladat először is a károk minimalizálása és a helyzet tisztázása.
1. Egyetlen megoldás, hogy felkérik Hima Gabriella professzorasszonyt, vállalja el újra az általa alapított Doktori Iskola vezetését. A MAB határozatából világosan kitűnik, hogy az ő szakmai hozzáértésében nincsen kétségük. Ő talán még mindig meggyőzhető – az iskola hallgatóinak érdekében, azért, hogy befektetett munkája ne vesszen teljesen kárba. Csak reménykedhetünk abban, hogy Hima Gabriella képes lesz elfelejteni az ő emberi integritását és szakmai kompetenciáját érintő nemtelen vádaskodásokat és AZ ÜGY ÉRDEKÉBEN újra kezébe venni az irányítást.
2. A második szakaszban tisztázni kell a KRE Bölcsészettudományi Karának helyzetét. Nem azon kéne gondolkodni, hogy mi azoknak a valódi neve, akik feltárták a TÉNYEKET Szabó András, Kulcsár-Szabó Ágnes és segítőinek tevékenységéről, hanem az, hogy ezek megfelelnek-e a valóságnak. TISZTÁZTA MAGÁT Szabó András? Bebizonyította, hogy nem kapott nyolcmillió forint ajándékot Princz Gábor bankjától? Bebizonyította, hogy nincs köze a BKV-s tanácsadó szerződésekhez? Megmagyarázta, hogy gyarapodott ingatlanban, járműben kifejezett vagyona az elmúlt tíz évben 100-150 millió forintnyival? Ugye, nem.
Amíg ezeket a tényeket hitelt érdemlően nem tisztázta egy FÜGGETLEN SZAKÉRTŐI VIZSGÁLAT, a gyanú megmarad.
Mit gondolnak az EGYETEM FENNTARTÓI, hány jövendőbeli hallgató fog jelentkezni erre a súlyos vádaktól nem tisztázott karra?
A Doktori Iskola és a Bölcsészettudományi Kar körül fennálló sötét gyanú csak korrekt vizsgálattal oszlatható el. Választ kell adni olyan kérdésekre, hogy miért távolított el Szabó a karról református hitben élő, tisztességes oktatókat és miért bízta munkájukat másvallású, felkészületlen személyekre. Hogyan magyarázhatók az olyan jelenségek, hogy a valamikor a karon dolgozó, de Szabó által eltávolított református szakemberek által írott könyvekből tanítanak a Szabó által helyükre felvett, felkészületlen személyek?
Amíg ezekre a kérdésekre nem születnek meg a korrekt válaszok, a bölcsészettudományi kar bukása nem állítható meg.
Ezeket a gondolatokat a református egyetemhez semmilyen szállal nem kapcsolódó, de a protestáns értékek iránt elkötelezett, egyetemi emberként vetettem papírra. Ha az egyetem FENNTARTÓJÁnak szívügye az egyetem fennmaradása, el kéne gondolkodnia rajtuk.
Szász Konrád

Abonnieren
Posts (Atom)