Mittwoch, 31. März 2010

Arschlecker von einem Arschlecker (Pál, a “nyalogány” nyalogánya)

Károlis olvasóink türelmét kérjük, hogy még ebben a posztunkban is a Pál József jelenséggel foglalkozunk. Kaptunk egy alapos Pál-elemzést egy szegedi olvasónktól. Még egyszer elmondjuk, hogy a Pál-ügy azért fontos a Károli szempontjából, mert Kulcsár-Szabó Ernő őt jelölte ki arra, hogy akkreditálja a Károli Bölcsészkarát a jelenlegi vezetéssel, ilyenképpen biztosítva saját menyének és ide exportált kiszolgálóinak munkahelyét és hatalmi pozícióit. Továbbá azért, mert ő akarja doktorrá avatni Szegeden a csaló Mészárost.

Szerző: Szegedi Kolléga

Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja a közmondás.

Pál József legnagyobb barátja, példaképe, pártfogója Fried István, akit a szakmai közvélemény sokféleképpen emleget, de kettő honosodott meg igazán: Fried, a féreg ill. Fried, „a nemzet nyalogánya”. Mivel Pál Jóska mindenben Fried követője és tanítványa, neki is két beceneve van: Pál, a tetű ill. Pál, „a nyalogány nyalogánya”.

Páljóska nagy fájdalma, hogy példaképéből és pártfogójából nem lett akadémikus. Úgy érzi, hogy emiatt még nem emelkedett olyan magasra, amilyenre szeretne. Milyen magasra akar Páljóska emelkedni? Két terve van, vagy inkább egy terv – két lépésben: előbb kifúrni Szabó Gábort a rektori székből, és a helyébe ülni, majd amikor a két ciklus letelt, példát mutatni és felállni, de nem ám vissza fapados professzorként tanítani, hanem a politikai karrier csúcsát elérni: a római nagykövetséget. Ez Páljóska dédelgetett álma. Dédelgetettebb, mint a rektorság.

Míg tehát Fried, a példakép, a hanyatló csillag a tudományos karrierizmus baljós egén, a tanítvány, Páljóska, az emelkedő csillag ugyanott. Rendületlenül emelkedik: már majdnem-rektor. Erősen számít a további emelkedéshez a poltikai hátszélre, azaz a Fideszre. Ezt 2 héttel a biztos Fidesz-győzelem előtt ki is nyilvánította.

Amúgy ifjúkorában a kommunista keménymaghoz tartozott. Aktív KISZ-es volt, aztán évekig KISZ-titkár. Akkor az volt a trendi.

Apja neves festőművész volt, Jóskának emiatt kisebbségi komplexusa lett, próbált az apa példájának megfelelni, de hát szegénybe nem szorult tehetség, azt csúszás-mászással próbálta pótolni. Amikor például unokatestvére, Pál Ferenc 60. születésnapjára összegyűlt a szakma krémje, hogy ünnepelje, Jóska nem Ferit ünnepelte, hanem az ünnepségre 2 órás késéssel, mondjuk inkább, a vége felé beviharzó Maestro, Kulcsár-Szabó Ernő lábát csókolgatta. Semmi esetre sem a kezét, mint az egyik hozzászóló (Amici: 2 szereplős 1 perces dráma, Pharaisaic blames on the Rector) írja, ez merő rágalom. Rajtam kívül több szemtanú is megerősítheti, hogy hajbókolás közben feje mélyebbre merült, inkább a padlószint közelébe, mint derékmagasságba.

Pál Jóska amúgy a legendás Mikszáth-féle örökös kormánypárti. Politikai karrierje már KISZ-titkár, sőt, őrsvezető korában elkezdődött, majd stílszerűen a szoclib kormányzás első korszaka alatt, nevezetesen a kommunista Horn Gyula miniszterelnöksége és az szdsz-es Fodor Gábor kultuszminisztersége alatt bontakozott ki. Előbb rektorhelyettessé küzdötte fel magát, majd összebarátkozott Fodor Gáborral, és kineveztette vele magát a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatójává, a „Fraknói” Történeti Intézet vezetőjévé (az általános igazgató a mindenféle fokozat nélküli Barna Imre volt).

Örökös kormánypártiságra termettsége aztán a Fidesz idején mutatkozott meg, amikor rövid időre sikerült az államtitkárságig felkúsznia. Ez a karrier rövidnek bizonyult: Hámori hamarosan menesztette. Egész Szeged tudta, mettől meddig tartott, ugyanis államtitkársága idején a Civil Kaszinó épületéig, azaz az esti privát ivászatokra haverokkal, is államtitkári kocsi röpítette. Előtte és utána gyalog járt.

Vezetőként azt lehet rá mondani, hogy jó kertész. Nem abban az értelemben, hogy ápolja a fiatal palántákat, azaz a tehetségeket, hanem inkább fordítva: „Ahol egy fa nőtt, ott több fa ne nőjön” alapon elüldöz mindenkit, aki tehetségesebb nála. Ilyen aztán sok van, mert ő, mint írtuk, híján van minden tehetségnek. A sokkal eredetibb, innovatívabb, kreatívabb Vígh Évát (a középfok viszonylagos, hiszen Pálban ezek a tulajdonságok alapfokban sincsenek meg) Rómáig üldözte: végül is akaratán kívül jót tett vele, mert most a vetélytárs a Római Magyar Akadémia tudományos vezetője. Igaz, ezt a posztot Pál már kinőtte – mint egy gyermekbetegséget még Horn Gyula és Fodor Gábor alatt. Ez neki visszalépés lenne. Csorba Lászlót is elüldözte, de akarata ellenére vele is jót tett: ő most a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.

Tanárként nem engedi hallgatóit az egyetemi italianisztikai periodikában publikálni: az a véleménye, hogy a diákok leszállítanák a színvonalat arról a magaslatról, ahová ő emelte. Minden olyan kiadványt lenéz, ahol a hallgatók együtt publikálnak az oktatókkal (így a károlis Doktori Iskola-sorozatot vagy a debreceni kiadványokat – Szegeden ezen a téren kasztrendszer van).

Nagyhatalmú protektorai (korábban Fried, most Kulcsár-Szabó) révén benne van mindenféle bizottságban, ahol módja van támogatni vagy elmeszelni az italianisztikai publikációkat. Ennek eldöntésére csalhatatlan módszert fejlesztett ki: kinyitja az írást a végén, és megnézi, hogy ő maga említve van-e a bibliográfiában? Ha igen, áldását adja, ha nem, elutasítja.

Imádja halmozni a pozíciókat. Szegeden ő az Olasz Intézet vezetője, az olasz konzul (ld. az ominózus délmagyar kép, amit egyik hozzászóló korábban feltett, ahol az egyetlen európai arc egy olaszé), és ő a szegedi Olasz Kulturális Központ vezetője is, amely intézmény egy szegedi kocsma épületében található.

Szervezésben nem jeleskedik. Pl. rendezni akart egy rangos medievista konferenciát italianistákkal, régi magyarosokkal, meg is hívott magán kívül még vagy 6 embert, köztük olyan nagyságokat, mint az akadémikus Bitskey István, vagy Hargittay Emil, de közönségről elfelejtett gondoskodni, így aztán a maroknyi előadó egymást hallgatta. Ez a részvevők szerint kínos volt. De mivel a kocsmában lévő Olasz Központban tartották, nem ment nagyon híre az égésnek.

Nem ellensége a nepotizmusnak (ezen a Károli akkreditálásakor sem fog fennakadni). Saját felesége is a Szegedi Egyetemen dolgozik, bár ő férjével szemben népszerű, sokat enyhít férje megítélésén (nem úgy, mint Petrőczi, aki inkább talán még ront, ha ez egyáltalán még lehetséges): bár Páljóskát változatlanul mindenki utálja, a feleség előtt azonban mindenki türtőzteti magát – kegyeletből.

Imádja névtelenül kivégezni a vetélytársait, ezt a szenvedélyét a MAB-ban Kulcsár-Szabó Ernő jóvoltából a trövényes időt 33%-kal meghaladóan, 9 évig űzte: ennek eredményességéről sokat tudnának mesélni riválisai, a Pécsi Egyetem, a PPKE, a Szombathelyi Főiskola Olasz Tanszékei, de még olyan nagy egyetemek olasz tanszékeinek is betartott, mint a budapesti és debreceni.

Politikai irányultsága az elvtelen karrierizmus, azaz a hatalmon lévő vagy biztosan hatalomra kerülő párt odaadó híve (ez erőteljesen megnyilvánult a Szabó Gábor rektornak narancssárga mezben nekirontó cikkében – két héttel a narancs győzelme előtt). Eredendő kommunizmusát megjátszott katolicizmusba fordította át. Ezt tükrözi Dante-könyve, amelyben csak teológiáról ír, irodalomról szó sincs benne. Általában elmondható, hogy irodalomtudományi nagydoktorija ellenére nem szereti és nem érti az irodalmat. Ebben persze nem áll egyedül – ez mindkét gurujáról, Friedről és Kulcsár-Szabóról is elmondható.

Szakmai munkássága jelentéktelen. Nem nulla, inkább kevesebb, mert kártékony. 3 könyve van, ami inkább kettő, mert a szegedi egyetemi kiadványként megjelenő egykori Dantéjét átírta és egy komolyabb kiadónál jelentette meg. A könyv ettől nem lett jobb. Olyan, mint minden Pál-írás: adatok, nevek halmaza, minden invenció, gondolat és lelemény nélkül. Maga a tömény unalom, és még csak azt sem lehet mondani, hogy munka van bennük, mert ezeket az adatokat egyszerűen átveszi már megjelent forrásokból. Bizonyos kivételt képez a neoklasszicizmus poétikájáról írt könyve, amelyben ugyan nem tagadja meg önmagát, ez is nevekvől, évszámokból, adatokból áll, és ez is ugyanolyan unalmas és felszínes, mint a Dante,viszont itt szerinte terminológiai újítást hoz, amire rendkívül büszke: úgy véli, ő használta először a „neoklasszicizmus” terminust. Ebben (is) téved, használták azt már jó 100 évvel őelőtte is, csak értelmesebben: megmondták, hogy a klasszicizmushoz képest mi a neo. Pál ezzel szemben a klasszicizmusra alkalmazza újszerűen. Ebből az újszerű csak az, hogy értelmetlen és kártékony. Nemhogy nem járult hozzá a korszak poétikai megismeréséhez, hanem inkább terminológiai zűrzavart teremtett.

Pálnak szakmailag két olyan „erénye” van, ami előrevitte őt a karrier útján. Az egyik épp a „nyalogánysága”. Ebben mesterét, a „nemzet nyalogányát” is túlszárnyalja, akinek évtizedekig nyalt. Majd áttért a guru nyalására, de nem szűnt meg a nyalogány továbbnyalása sem. Ez a lojalitás az egyetlen szimpatikus vonása.

A másik hasznos és a karrierépítésben hasznosított tulajdonsága a gondolkodás nélküli feltétlen parancsvégrehajtás. (Ezért lett ő, és nem más, kiszemelve a Károli akkreditáltatására és Mészáros doktoráltatására.) Ha Páljóskának azt mondják, adjon akadémiai tisztséget egy sündisznónak, habozás nélkül megadja. És ha azt mondják neki, hogy vonja vissza Einsteintől a Nobel-díjat, mert nem érti az Ohm-tételt, vissazvonja.

Hogy csinálhatott ekkora karriert ez a minden tehetséget, eredetiséget, kreativitást nélkülöző, szürke, csúszómászó bürokrata?

Úgy, hogy kialakított magáról egy fiatalkori image-t: ő a törekvő, szerény és kedves ifjú italianista, akit a szintén minden eredetiséget nélkülöző Fried István szívesen támogatott (mint sok más tehetségtelen fiatalembert). És mire kiderült, hogy Páljóska nem törekvő, hanem törtető, nem szerény, hanem gőgös, és nem kedves, hanem aljas, addigra megnőtt. Már legalább akkora, mint a nemzet nyalogánya, Fried István. És ha szerencséje lesz, a fejére is nő. Már jó úton van ehhez:

Előbb rektor lesz.

Aztán római magyar nagykövet.

Az arc már megvan hozzá (középen: nem a balszélső, az az európai arc az olasz lehet, hanem a mellényes, kibuggyanó pirosnyakkendős):

http://www.delmagyar.hu/cikk/205/2047361/2.jpg

(A szerk)

Missbrauch á la József Pál (A csaló és sikkasztó Mundus-duó)

Pál József korrupt voltát nemcsak a Károli akkreditációjában és Mészáros tervezett szegedi védetésében játszott szerepe bizonyítja. Az alábbi hozzászólást „Mundus” küldte be. Mivel kapcsolódik több előző írásunkhoz, legalábbis annyiban, hogy Pál József szegedi egyetemi tanár ebben is érintve van, önálló posztként közöljük. A szerk.

Szerző: Mundus

Ha az ember rákattint a google-ban a „Pál József Mundus” keresőkifejezésre, akkor 19.700 találat ugrik be, amelynek a fele Pál József és a Mundus Egyetemi Kiadó szoros kapcsolatára utal. Már az első oldalon 10 találatból 5.

Pál József felelős szekesztője, sorozatszerkesztője, első embere a Mundus Kiadó vezetőjének, Biernaczky Szilárdnak. Ennek a kiadónak sikerült az a trükk, hogy kétmillió forint pályázati támogatásból mindössze két (2 darab!) könyvet állított elő. Nyilván darabját 1-1 millióért. Egyet a kiadó részére mintának, ha kérik mutatóba, vagy elszámolásra, egyet pedig a szerzőnek, a nyolcvanéves Ivánfi Jenőnek, szemfényvesztésre, hátha nem veszi észre, hogy a könyvéből nem is létezik több példány. Elvégre 80 éves. Örüljön a szép könyvenk, lapozgassa, és ne futkosson könyvesboltokba. A szerzőnek – aki nyugdíjas vegyészmérnök – szívügye volt ez a honismereti könyv. Nemcsak fotózott, gyűjtött, írt, szerkesztett, digitalizált, mindent nyomdakészre csinált, hanem egymaga szedett össze 70 vásárlói nyilatkozatot, amivel a Mundus Egyetemi Kiadó pályázhatott. “Az NKA (Nemzeti Kulturális Alap – a szerk.) építőművészeti szakkollégiuma 2007-ben megítélte a kétmilliós támogatást. (Ez kiemelkedően magas összeg, más kollégiumoknál a támogatások az egymilliót sem érik el.)” – írja Varsányi Gyula, a Fantomkönyv, ne keresd! című cikk szerzője. A szerződés 1000 darabra szólt, amelyeknek 2008 júniusára kellett volna megjelenniük. A könyv csak egy évvel később jelent meg. Vajon mi indokol ekkora késést egy 80 éves szerző esetében, amikor már 2007-ben minden rendelkezésre állt: pénz, paripa, fegyver – digitalizált, nyomdakész kézirat, vásárlói előjegyzés, 2 milliós NKA-támogatás? Csak nem a remény, hogy a szerző esetleg közben meghal, és akkor egyetlen példányt sem kell, még mutatóba sem, kinyomtatni, és be lehet az egész támogatást zsebelni? De a szerző még egy év múlva sem halt meg. Meg kellett jelenteti a könyvet. A szerző megkapta a tiszteletpéldányát. Csakhogy Ivánfi bácsi azzal nem érte be, elkezdett érdeklődni a könyvesboltokban, amit Biernaczky és Páljóska nem várt egy 80 éves szerzőtől. A szerző kereste tehát a könyvét, amit a kezében tartott, a könyvesboltokban is. A terjesztők azonban még csak nem is hallottak róla. Kiderült, hogy nem is fognak. Páljóskáéknak ekkor, ezen a pontosn, le kellett volna bukni.

Csakhogy ebben a “szétzilált, értékválság és korrupció sújtotta országban” a Páljóska-féléknek csalásért és sikkasztásért nem lehet lebukniuk. Nem, mert minden pénzelosztó bizottságban Pájóska vagy a közös pénzelosztó brancs valamely más tagja ül. A hálózat nagyjából lefedi a kultúra intézményeit. Nincs tehát kockázat. A 2 millióból áldozni kellett valamennyit 2 db könyvre, de a maradékon szépen meg lehetett osztozni – és jót röhögni a markukba, Ivánfi Jenő bácsin, akinek nemcsak élete munkája fekszik a könyvben, hanem még a vásárlókat is ő hajtotta fel, és a pénzt is ő szerezte meg. Nem magának. Másoknak: Pálnak és Biernaczkynak. Egyébiránt pedig minden más munkát elvégzett egyedül.

A 80 éves szerző panaszt tett az NKA-nál. Szinte hihetetlen, hogy erre milyen választ kapott. A Mundus már elszámolt a könyvkiadásról az NKA-val, és az NKA az elszámolást a nemlétező könyvre kapott 2 millió forintról elfogadta! Idézem szó szerint Varsányi Gyula cikkét:

„A mecénás szervezetnél lapunk munkatársa megnézte a nyilvános pályázati dossziét. Kiderült, a könyv megjelentetéséről a Mundus már elszámolt. Mellékelt egy jó minőségű, habár digitális példányt is. Az NKA elfogadta az elszámolást. Nekünk viszont föltűnt, hogy a nyomás és kötés költségei nem szerepelnek a számlákban. Érdeklődésünkre Biernaczky Szilárd elismerte: a művet – a ’mutatványpéldányoktól’ eltekintve – nem nyomtatta ki.”

Működésbe lépett a pénzelosztó gépezet kockázatelhárítása. Az elszámolást egy ordító csalásról az NKA elfogadta – „a nyomás és kötés költségei” nélkül, az igen jó minőségű „digitális példányra”, ami a szerző érdeme. Nyomtatott példány pedig szó szerint csak „mutatóban” létezett. Vagyis az NKA meg sem kérdezte, mit csinált Biernaczky és Páljóska a kétmillióval.

Vajon miért?

Csak nem azért, mert az NKA-ban is „Nyuszi rokonai és üzletfelei ülnek”? Ugyanaz a brancs, amelyik ezt a szürke bürokratát, ezt a parancsot vakon teljesítő, tehetségtelen karrierista Páljóskát több turnuson át az OTKA, a MAB és az MTA bizottságaiban tartja. Biernaczkyval osztoztak a Mundusnak juttatott NKA-pénzen, és sajátos módon osztoztak a „felelősségen” is. Biernaczky tartotta a hátát ezért a köztörvényes bűncselekményért. Kockázat nélkül tehette, mert Páljóska mozgósította kapcsolatait, és „a hálózaton” keresztül gondoskodott arról, hogy elsimítsa ezt a sikkasztást. És ugyan, ki figyel oda, mit mond egy 80 éves öregember? Nyilván már szenilis.

A Mundusos sikkasztás fél évvel ezelőtt jelent meg a Népszabadságban. Varsányi Gyula cikke olvasható a neten:

http://www.nol.hu/archivum/20090905-fantomkonyv__ne_keresd

Freitag, 26. März 2010

Heuchlerische Anklage gegen den Rektor Gábor Szabó durch József Pál (Lehet-e örökös MAB-tagság?)


Pharisaic blames on the Rector Gábor Szabó laid by József Pál (Lehet-e örökös MAB-tagság?)

Írta: jhnnsclvn on március 26, 2010

Az alábbi cikket a Ravasz László Baráti Körtől kaptuk. (Az utolsó két mondatot mi fűztük hozzá – a szerk.)

„Lehet-e örökös rektorság?” címmel jelent meg egy cikk a Magyar Nemzet 2009. március 25-i számában. Az „örökkévalóság” a cikkíró Pál József számára azt a 7 évet jelenti, amióta Szabó Gábor a szegedi egyetem rektora. Cikke elején megemlíti a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet, „aki csak egy évig volt ebben a funkcióban”, majd hivatkozik a szegedi egyetem alapítási korára (1921-1948), amikor „több rektor volt, mint év”. Majd azt állítja, hogy az egyetemet irányító vezetői csoport mindössze 1%-nyi oktató „szemléletét és értékrendjét” képviseli, mi több, akaratát rákényszeríti „a hatalom berkein kívül rekedt 99%-ra”, többek között az erős és nagylétszámú bölcsészkarra, amelynek a szerző pozicionálisan erős (szakmailag annál gyengébb) tagja. A hatalomból való kiszorítottságra utalás amolyan freudi lapsus linguae. Búvópatakként vonul végig a szövegen, titkolt fájdalomként és félelemként: mi lesz, ha most sem ő, Pál József, kerül sorra a rektori székben, mi lesz, ha Szabó Gábort újraválasztják?

Ezért Pál József megkongatja a vészharangot. És hogy hatásosabb legyen, előveszi a politikai csodafegyvert: a 12 évvel ezelőtti „liberális képviselő-jelöltséget”. Ezzel most, alig két héttel a választások első fordulója előtt, végleg letaglózza, kiüti a ringből ellenfelét. Álszent retorikával, mint felvilágosult, demokratikus politikai pluralista, előbb bagatellizálja az egykori politikai hovatartozást, de aztán hamar előbújik belőle a Fidesz-győzelmet előre kiaknázni akaró politikai konjunktúralovag : Szabó Gábor állítólag „kiszolgálta a Magyar-Hiller-féle politikát”, „támogatta a bolognai folyamat előkészítetlen bevezetését” stb., stb. Ezután megint feltör a búvópatak, azaz az irigység és a hataloméhség folyama, amit képtelen elfojtani: a rektorok „csillagokba emelt fizetésének” említése ugyanolyan árulkodó, mint a „hatalom berkei”, amelyből kiszorult; majd újból a félelem: nincs törvényi akadálya a rivális újraválasztásának.

A szerző megerősítésként előrántja újabb ellenpéldáit. Miután a tudósi Szent-Györgyivel kimerült, következnek a politikaiak: („Az Amerikai Egyesült Államok vagy a Magyar Köztársaság elnöke csak két turnuson keresztül láthatja el a feladatát, nincs semmilyen engedmény.”) Ezt csak úgy zárójelben jegyzi meg, majd zárójelen kívül olvasható a végkövetkeztetés: „A hatalomhoz való görcsös ragaszkodás, a klientúraépítés melegágya lehet ez a helyzet, s a közösségi érdek egyéni érdek alá rendelésének a lehetőségét hordozhatja magában.”

A korrupció ellen küzdő szigorú demokrata Pál József vizet prédikál, és mit iszik?

Örökös MAB-tagságot.

Lezsírozott akkreditáció: Kulcsár-Szabó Ernő testametuma címmel jelent meg egy poszt néhány nappal ezelőtt Pál Józef „örökös MAB-tagságáról” (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/03/21/accreditation-3-lezsirozott-akkreditacio-3-kulcsar-szabo-erno-testamentuma/):

„Pál József Kulcsár-Szabó Ernő adminisztratív trükkjének köszönhetően két ciklus helyett törvényellenesen három cikluson át, azaz 9 teljes évig, 2001 – 2010-ig, volt a MAB Irodalomtudományi Bizottságának tagja.

Először 2001 júniusában választották be a Taxner Ernő által vezetett Irodalom- Média és Kommunikációtudományi Bizottságba: http://www.mab.hu/doc/2001-2.pdf, 2001. Június, 40.o. (3090), majd a 2004-ben lejáró tagságot a Jankovics József által vezetett Irodalomtudományi Szakbizottság, melynek társelnöke Kulcsár-Szabó Ernő volt, a második ciklusra is, 2007-ig meghosszabbította.

2007-ben azonban, két ciklust betöltve, Pál Józsefnek ki kellett volna kerülnie a MAB-ból; az abban az évben társelnökből „főelnökké” avanzsáló Kulcsár-Szabó Ernő a törvényi előírások miatt nem vehette be őt az új bizottságába: http://www.mab.hu/doc/Ertesito2007-2.pdf , 2007. június, 49.o.(3010). Egy hónappal később azonban sikerült ezt kijátszani. Jánosi Zoltán nyíregyházi főiskolai tanár rektorrá választásával felszabadult egy hely, és Kulcsár-Szabó Ernő nem tájékoztatta a plénumot arról, hogy Pál Józseffel immár 3.ciklusát készül a MAB-ban eltöltetni. Erről Pál József is hallgatott. A gyanútlan plénum így Pál József MAB-tagságának újabb 3 évre való meghosszabbítását minden skrupulus nélkül megszavazta: http://www.mab.hu/doc/Ertesito2007-3.pdf , 2007.október, 28.o.”

Ez a MAB-tagság nem 7 éve tart, mint Szabó Gábor rektorsága, hanem már 9 éve. És még korántsincs vége:

„Az Irodalomtudományi KÁB felszámolásával azonban még nem ért véget Kulcsár-Szabó Ernő befolyása a MAB-ban. A hírhedt KÁB-elnök végrendelkezett. Még 2009-ben kijelölte azt az embert, aki akkreditálni fogja helyette a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarát: egyik leghűbb mamelukját, Pál József szegedi professzort, aki éppolyan buzgalommal húny majd szemet a Károlin folyó csalások és törvénysértések felett, mint ahogy azt maga Kulcsár-Szabó Ernő tenné: http://www.mab.hu/doc/Ertesito2009-3.pdf , 2009. december 7.o.”

Vagyis ki az, aki igazán „kiszolgálta a Magyar-Hiller-féle politikát”, „támogatta a bolognai folyamat előkészítetlen bevezetését”? Nem Szabó Gábor rektor, hanem Pál József, aki örökös MAB-tagként immár 10. éve tevőlegesen vesz részt a magyar felsőoktatás szétverésében. Szabó Gábor 1998-ban volt liberális képviselőjelölt, azóta már régen nem az. Pál József viszont mind a 8 éven át végig és odaadóan szolgálta a szoclib kormányt, és csak most, néhány nappal a választás előtt, a Fidesz-győzelem biztos tudatában lett a Fidesz élharcosa. Az első két MAB-ciklusra még mondhatja, hogy kötelességet teljesített, de a harmadikat, 2007-20010-ig önként és dalolva csinálta végig, sőt, abba egyenesen „becsalta” magát. Mert MAB-tag valóban „csak két turnuson keresztül láthatja el a feladatát, nincs semmilyen engedmény” – hogy Pál József saját szavait idézzük, míg a rektorok újraválasztása előtt nem áll törvényi korlátozás. Pál József tehát törvényt sértett, amikor megválasztatta magát a gyanútlan és felületes plénummal, míg Szabó Gábor csak a törvény adta lehetőséggel él, ha újra indul a rektorválasztáson. A korrupció vádja pedig sokkal inkább megáll Pál Józseffel, mint riválisával szemben: Pál József Kulcsár-Szabó Ernő megbízottjaként akkreditálja azt a Bölcsészettudományi Kart (Károli Református Egyetem = KRE), amelynek egyik vezetője, megbízójának menye, Kulcsár-Szabó Ágnes, és amely törvénysértő, korrupciós és nepotista gyakorlata miatt a jelenlegi magyar felsőoktatás botrányköve. Pál József MAB-tagként szemet húny afölött, hogy azt a Kovács Árpádot, akivel egy MAB-bizottságban ült Kulcsár-Szabó Ernő vezérlete alatt, a KRE az 53/2006 (III.14.) Korm.rend. 15.§-át megsértve alkalmazza (ld. erről: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/03/23/invalid-pact-kovacs-arpad-ervenytelen-jogviszonya/). Hogy miért? Mert ugyanazt a „legényt” szolgálják mind a ketten. Az irodalomtudományra ugyanis igazak Arany Toldijának sorai, amivel Pál József zárja Magyar Nemzetbeli cikkét, ti. hogy „Egy, csak egy legény van talpon a vidéken…” De az nem Pál József, hanem Kulcsár-Szabó Ernő.

Ravasz László Baráti Kör

És akkor ki Pál József?

Egy tetű, aki rektor akar lenni.


(A szerk.)


Pál József Magyar Nemzetben megjelent cikke olvasható itt:

Serielle Urkundenfaelschung (Demes-Kőfalusi Krisztina, a profi hamisító)

Serial forgeries by the jewel of a secretary (Kőfalusi Krisztina, a profi hamisító)

Írta: jhnnsclvn on március 24, 2010

Ezt az anyagot most kaptuk a Ravasz László Baráti Körtől.

Dr. Kovács Tamás

Legfőbb Ügyészség vezetője

1055 Budapest

Markó u. 16.

Bejelentés Demes-Kőfalusi Krisztina ellen többrendbeli közokirathamisítás miatt

Demes-Kőfalusi Krisztina (D-KK), a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dolgozója, az Irodalomtudományi Doktori Iskola adminisztrátoraként 2008. október 30. és 2009. márciusa között több fiktív okirat előállításában vett részt, továbbá okiratokat dátumozott át, tartalmukat megváltoztatta. A Doktori Iskola (DI) elnöke illetve a Doktori Iskola Tanácsa (DIT v. KDT: Kari Doktori Tanács) részére benyújtott nyilatkozatokat, kérvényeket vagy nem iktatta, vagy iktatta, de nem továbbította, ezekről – hatáskörét messze túllépve – látszólag önállóan intézkedett, pl. téma- és témavezetésváltásról, PhD-disszertációk védésre bocsátásáról, házi védéseket vezetett le, vagy ilyenekről fiktív dokumentumokat állított ki – ellentmondó dátumokkal. A doktori iskola vezetőjének tudta és beleegyzése nélkül annak távollétében Doktori Iskolai Tanácsüléseket hívott össze, azokról fiktív jegyzőkönyvet készített – jelenléti ív nélkül –, továbbá határozatokat tartalmazó mellékletekre tett utalást, ám mellékleteket nem készített, mintegy bianco csekket állítva ki ezek később megfogalmazandó tartalmára. Mindezeken túl a témavezetésekről hamis adatokat küldött az országos doktori adatbázisba. A PhD-védések jegyzőkönyveit utólagosan átírta, a bizottsági tagok létszámát és pontozását megváltoztatva. Az opponensi felkérőleveleket átdátumozta, azokból többféle „hivatalos” változatot készített.

A bejelentésben foglaltak alátámasztása céljából az alábbi dokumentumokat mellékeljük illetve elérhetőségüket megadjuk:

1. KDT-kivonat-2008. október 30, törvénysértő tartalommal (kettős témavezetést nem írt kötelezően elő a MAB), jelenléti ív hiányzik, feltehetően azért, mert csak a két aláíró, D-KK és a „Hansági Ágnes” álnevet használó Kulcsár-Szabó Ágnes volt jelen; hiányzik a melléklet, amelynek a határozatokat kellene tartalmaznia, feltehetően azért, mert ezeket utólag akarták meghozni. Ezt az ún. ülést D-KK nem felettese, a DI vezetője utasítására hívta össze, mert az nem is tudott róla.
2. Mészáros Márton 2009.március 9-én kelt nyilatkozata, melyet D-KK se nem iktatott, se nem továbbított a felettesének, a DI vezetőjének.
3. Mészáros Márton 2009.március 9-i kérvénye Szabó András témavezetéséről, 011/2009/DIT, melynek D-KK a címzettje és végállomása, nem továbbította felettesének; lehetséges az összefüggés a 2008.október 30-i fiktív jegyzőkönyv hiányzó mellékletével: ez lehetett az „utólagos” döntés.
4. Hima Gabriella DI-vezető kérése DIT-ülés összehívásáról, tárgymegjelöléssel, 3 időpont-opcióval.
5. 2009. Április 6-i DIT-ülés jegyzőkönyve, mely bizonyítja, hogy D-KK nem a megjelölt időpontokra hívta össze az ülést, ráadásul szabálytalanul rövid határidővel (szombat este hétfőn délre) és szelektív értesítésekkel (pl. felettesét nem értesítette az időpont önkényes megváltoztatásáról).
6. D-KK 2009.március 4-i e-mailes utasítása Szabó András nevének feltöltéséről az országos adatbázisba Mészáros Márton neve mellé témavezetőként (www.doktori.hu . (MM a 3.pont szerint ezt csak 5 nappal később, március 9-én kérvényezte!)
7. D-KK meghívója PhD-védésekre, 2009.március 10. (MM témavezetőjeként ezen nem Szabó neve szerepel, hanem Himáé és Kulcsár-Szabóé.)
8. EDHT-határozatra előterjesztés a védések eredményeiről: Baranyai Kataliné meghamisítva (88% a ténylegesen elért 75% helyett; 4 tagú bizottság esetén 88% elvileg sem lehetséges, ehhez utólag a bizottság létszámát is meg kellett változtatni, azaz a jegyzőkönyvet átírni).
9. Házi védések jegyzőkönyveinek átdátumozása, fiktív jelenléti ívek előállítása („…az ad hoc bizottság kapott egy jegyzőkönyvet febr. 25-i dátumozással, de jelenléti ívet nem, illetve a szóbeli meghallgatás helyszínén kapott egy olyan lapot, amely e házivédés jelenléti íve lett volna, azon márc. 25-i dátum szerepel – a jelölt dossziéjában pedig le volt fűzve egy aláírásokkal ellátott jelenléti ív erről a házivédésről, amin szintén márc. 25-i dátum szerepel (ha ez így van, akkor a házivédés egy nappal a márc. 26-i védés előtt volt!, a febr. 25-i jegyzőkönyv pedig legalábbis félrevezetés) – nincs dokumentálva az sem, mikor adta le MM a dolgozatot házivédésre, mennyi idejük volt a háziopponenseknek a dolgozat megismerésére” – részlet a MAB ad hoc-bizottságának 2009.június 16-i jelentéséből).
10. Opponensi felkérések átdátumozása, több „hivatalos” változat készítése különböző dátumokkal („…(amennyiben ez a dátum megáll) a febr. 25-i házivédés és a márc. 26-i védés közötti egy hónap racionálisan nehezen elegendő a felkérésekre, az opponensi bírálatok elkészítésére, a jelölt válaszára és a meghirdetésre – az ad hoc bizottságnak átadott illetve a jelölt dossziéjában található dokumentumok megintcsak ellentmondóak: a helyszínen (kérésre) megkapott opponensi felkérő levél/levelek dátuma febr. 26., tehát a házivédés „hivatalos” időpontja utáni nap, a dossziéban viszont ugyanazzal a szöveggel és ugyanúgy az EDHT elnöke (Szabó András) jegyzésével és (itt) pecséttel ellátott felkérő levél dátuma febr. 19. – nem beszélve arról, hogy ebben az esetben még a házivédés előtt megtörtént a felkérés, a helyszínen ily módon prezentált dokumentációval kapcsolatban felmerül a tudatos félrevezetés gyanúja” – részlet a MAB ad hoc-bizottságának 2009.június 16-i jelentéséből).

A MAB ad hoc bizottságának 2009. június 16-i jelentése a MAB 2009.évi 6. Ülésének X/2b sz.mellékletét képezi, amely határozat olvasható a neten: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=70 (nem felel meg-re kattintva).

Demes-Kőfalusi Krisztina bűncselekményeiről tudott mind a kari, mind az egyetemi vezetés. A fenti MAB-határozat kifejezetten követeli felelősségre vonását, valamint a bűncselekményekre utasítást adók felelősségre vonását is. Ez a mai napig nem történt meg. Nem véletlenül. Qui prodest? Ezek a bűncselekmények elsősorban MészárosMárton teljesítmény nélkül fokozatot szerezni kívánó tanársegédnek, valamint fiktív témavezetőinek, a Bölcsészettudományi Kar dékánjának, Szabó Andrásnak, és helyettesének, Kulcsár-Szabó Ágnesnek álltak érdekében. Baranyai Katalin teljesítményének utólagos felpontozása pedig Szabó András dékán feleségének. Ennek következtében Demes-Kőfalusi Krisztina megbüntetésére nem került sor, ellenkezőleg, a Dékáni Hivatal vezetőjévé, Szabó András dékán személyi titkárnőjévé lépett elő. Fizetése – fiatal kora és nyelvvizsga hiánya miatt visszatartott diplomája ellenére – már a DI titkárnőjeként is kiemelkedő volt, 2008/2009-ben nettó 240.000 (180000 + tisztázatlan jogcímen további 60.000). Professzori fizetés – professzori időbeosztással és szabadsággal: ez lehetett az ő haszna.

Budapest, 2010-03-24

A Ravasz László Baráti Kör

Melléklet: 8 db

Eredeti dokumentumok:

1. RLBK levele a legfőbb ügyésznek: D-KK

2. KDT-kivonat-2008. október 30: KDTkivonat2008.10.30.

3. MM két nyilatkozatát ld.: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/15/evidence-for-forgery-6/

4. DIT-ülés összehívása Hima Gabriella a DI vezetője által, tárgymegjelöléssel, 3 időpont-opcióval: DITapr.9.10.14

5. DIT-jegyzőkönyv, 2009.04.06.: DIT Jkv 2009.04.06.

6. 2009.0304. D-KK feltölteti az országos doktori adatbázisba Szabó nevét, Mészáros kérvénye előtt 5 nappal: Kofa.Vano09.03.04.SzA

7. 2009.03.10. D-KK kiküldi Mészáros védésére a meghívót Hima és Hansági nevével, Mészáros kérvénye után 1 nappal: MMmeghívó

8. D-KK meghamisítja Baranyai Katalin védésének eredményét, 75%-ról 88%-ra:Előterjesztés2009.03.26. BTK



Eredeti dokumentumok feltöltve: http://jhnnsclvn.wordpress.com

Montag, 22. März 2010

Ungültiger Arbeitsvertrag (Kovács Árpád érvénytelen jogviszonya)

A Ravasz László Baráti Kör ma levelet írt Balla Péter rektorhelyettesnek és Bölcskei Gusztáv főtiszteletű püspök úrnak a Kovács Árpáddal 2009. januárjában kötött semmis munkaszerződés ügyében. A leveleket itt közreadjuk.

1. A Ravasz László Baráti Kör levele Balla Péter rektorhelyettes úrnak
feladó Baráti Kör Ravasz László
címzett balla.peter@kre.hu
másolatot kap ugyfelkapu@keh.hu;
miniszterikabinet@okm.gov.hu;
hi.edu@okm.gov.hu;
egyhazi@okm.gov.hu;
parlamenti.csoport@okm.gov.hu;
bazsa@unideb.hu;
keszei@chem.elte.hu
dátum 2010. március 22. 20:14
tárgy Kovács Árpád egyetemi tanár munkaszerződése
küldő gmail.com
részletek elrejtése 20:14 (4 órája)

Balla Péter

Egyetemi tanár

Rektori teendőkkel mb. Rektorhelyettes

Rektori Hivatal

B u d a p e s t, Kálvin tér 9.

1 0 9 1

Tárgy: Kovács Árpád egyetemi tanár munkaszerződése

Tisztelt Rektorhelyettes Úr!

Kovács Árpád a MAB bírálójaként, majd a MAB Irodalomtudományi Képzési Ági Bizottságának tagjaként 2008 folyamán több, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karát érintő döntésben vett részt. A Károli Gáspár Református Egyetem ennek ellenére 2009. január 1-től munkaszerződést kötött vele, és ezzel törvényt sértett:

53/2006. (III. 14.) Korm. rendelet 15. § Nem létesíthető foglalkoztatásra irányuló jogviszony olyan személlyel, aki egy éven belül a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság adott felsőoktatási intézményt érintő döntése meghozatalában részt vett.

A Kovács Árpáddal kötött munkaszerződés a jogszabály értelmében semmis, ezért a 2009. január 1-től az érvénytelen szerződés alapján jogtalanul kifizetett összegeket Önnek, mint munkáltatónak, a törvény értelmében vissza kell követelnie. Amennyiben Ön ezt 15 napon belül nem teszi meg, a Ravasz László Baráti Kör büntető feljelentést tesz Ön ellen hűtlen kezelés miatt.

Amennyiben az összeg visszaköveteléséhez a Fenntartó közreműködése szükséges, kérjük, szíveskedjék az ügyet Bölcskei Gusztáv Főtiszteletű Püspök Úr felé továbbítani. Mi is továbbítjuk. Püspök úrnak sem áll jogában sem a magyar állam törvényeit megsérteni, sem a magyar állam pénzét pazarolni, ezért a büntetőfeljelentést – amennyiben a visszakövetelést elmulasztaná – hűtlen kezelés miatt ő ellene is megtesszük.

Budapest, 2010-03-22

A Ravasz László Baráti Kör

Kapják még: a köztársasági elnök, az oktatási miniszter, a MAB elnöke, az EFOK elnöke

Eredeti itt:

Balla.Kovacs.msz

2. A Ravasz László Baráti Kör levele Bölcskei Gusztáv főtiszteletű püspök úrnak
feladó Baráti Kör Ravasz László
címzett zsinat.elnokseg@zsinatiiroda.hu
másolatot kap ugyfelkapu@keh.hu;
miniszterikabinet@okm.gov.hu;
hi.edu@okm.gov.hu;
egyhazi@okm.gov.hu;
parlamenti.csoport@okm.gov.hu;
bazsa@unideb.hu;
keszei@chem.elte.hu;
balla.peter@kre.hu
dátum 2010. március 22. 20:38
tárgy Kovács Árpád egyetemi tanár munkaszerződése
küldő gmail.com
részletek elrejtése 20:38 (4 órája)

Dr. Bölcskei Gusztáv

Főtiszteletű Püspök úr

Református Egyház Zsinatának

Lelkészi Elnöke

Tiszántúli Református Egyázkerület

Püspöki Hivatala

D e b r e c e n, Kálvin tér 17

4026

Tárgy: Kovács Árpád egyetemi tanár munkaszerződése

Főtiszteletű Püspök Úr!

Kovács Árpád a MAB bírálójaként, majd a MAB Irodalomtudományi Képzési Ági Bizottságának tagjaként 2008 folyamán több, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karát érintő döntésben vett részt. A Károli Gáspár Református Egyetem ennek ellenére 2009. január 1-től munkaszerződést kötött vele, és ezzel törvényt sértett:

53/2006. (III. 14.) Korm. rendelet 15. § Nem létesíthető foglalkoztatásra irányuló jogviszony olyan személlyel, aki egy éven belül a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság adott felsőoktatási intézményt érintő döntése meghozatalában részt vett.

A Kovács Árpáddal kötött munkaszerződés a jogszabály értelmében semmis, ezért a 2009. január 1-től az érvénytelen szerződés alapján jogtalanul kifizetett összegeket Önnek, mint a Református Egyház Zsinata Lelkészi Elnökének – a Károli Gáspár Református Egyetem fenntartójának – a törvény értelmében vissza kell követelnie. Amennyiben Ön ezt 15 napon belül nem teszi meg, a Ravasz László Baráti Kör büntető feljelentést tesz Balla Péter rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettes és a Református Egyház Zsinata illetőleg a Zsinat lelkészi elnöke mint fenntartó ellen hűtlen kezelés miatt.

Az Egyháznak sem áll jogában sem a magyar állam törvényeit megsérteni, sem a magyar állam pénzét pazarolni.

Hasonló tartalmú levelet küldtünk Balla Péter rektorhelyettes úrnak is.

Budapest, 2010-03-22

A Ravasz László Baráti Kör

Kapják még: a köztársasági elnök, az oktatási miniszter, a MAB elnöke, az EFOK elnöke

Eredeti itt:

Bölcskei.Kovács.msz

Akkreditation 4. (Akkreditáció 4. Levél a Látogató Bizottságnak)

A Ravasz László Baráti Kör levélben fordult a MAB március 22-i Látogató Bizottságának tagjaihoz. Levelüket másolatban megküldték Bazsa György professzornak, a MAB elnökének, és Keszei Ernő professzornak, az Egyesület a Felsőoktatásért elnökének. A levelet továbbították nekünk is. Közreadjuk.

From: Baráti Kör Ravasz László
Date: 2010/3/21
Subject: KRE BTK MAB LB március 22.
To: aronatas3@t-online.hu, paljzsf@lit.u-szeged.hu, topar@mvt.bme.hu, bihari@mkab.hu, apaczai@atif.hu, gyorii@srta.hu, kovacszs@caesar.elte.hu, hpg@fmk.nyme.hu
Cc: bazsa@unideb.hu, keszei@chem.elte.hu

Tisztelt Látogató Bizottság!

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán az utóbbi másfél évben számos szabálytalanság, törvénysértés, sőt, bűncselekmény történt. Ezek az ügyek a doktori fokozatok visszavonása óta az egész magyar, sőt, határon túli felsőoktatásban közismertek. A MAB-határozat nyilvános: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=70 (a „nem felel meg”-re kattintva). Ennek értelmében a közokirathamisítások elkövetőit, és az azokra utasítást adókat az intézménynek felelősségre kellett volna vonnia.

Ez ügyben a határozat óta eltelt fél év alatt semmi sem történt. A dokumentumokat meghamisító, átdátumozó titkárnő jelenleg a Dékáni Hivatal vezetője, az azokra utasítást adók pedig továbbra is a kar dékánja és egyik helyettese. A csalással fokozatot szerezni kívánó és közokiratot hamisító doktorandusz-tanársegéd pedig nemcsak oktat, hanem a dékántól és helyettésétől ő kapja az adott szakon a legtöbb órát, mi több, teljesen szabálytalanul, szakdolgozati szemináriumokat is vezethet – fokozat nélkül (ld. BMR 5000 k, http://kreirodalom.gportal.hu/, ÓRAREND (excel)). Az akkreditációra benyújtott anyagban foglaltak és az oktatói gyakorlat nagy mértékben eltér egymástól, tantárgyfelelősség és oktatás nem fedi egymást, az oktatott tárgyból a tanárnak gyakran semmilyen munkássága és tudása sincs.

Külön probléma Kovács Árpád nyugdíjas, csak orosz szakos alkalmazása a Karon, mert az ELTE kapja utána a normatív támogatást, alkalmazása fél éven belüli MAB-os értékelések után sérti a 53/2006. (III. 14.) Korm. rendelet 15. §-át, amellett hogy tevékenységének alibi-voltát nem is titkolják. Az általa oktatott MA-s tárgy: AKÁRMI (ld. MMR2020 (http://kreirodalom.gportal.hu/, ÓRAREND (excel)).

A legtöbb szabálytalanság épp a Kar vezetőinek intézeteiben, a Magyar és a Történettudományi Intézetben fordul elő, ezért a tervezett programtól (beszélgetés a kar dékánjával, helyetteseivel és az általuk az utóbbi másfél évben kinevezett intézetvezetőkkel, továbbá általuk kijelölt hallgatókkal) objektív információk nem várhatók.

Mielőtt akkreditálnák a magyar felsőoktatás valószínűleg legkorruptabb intézményét, kérjük, szíveskedjenek a http://ravaszlaszlobaratikor.wordpress.com oldalon publikált anyagokba szélesebb körű tájékozódás céljából betekinteni. Ajánljuk továbbá a http://jhnnsclvn.wordpress.com oldalon akkreditációs sorozatunkat is (Accreditation 1,2,3).

Az akkreditációra benyújtott eredeti anyag, a tantárgyfelelősséget tartalmazó táblázat és a tényleges oktatói gyakorlatot tükröző szakos órarendek összevetése is sok elhallgatott információt tárhat fel.

Bízunk benne, hogy döntésüket körültekintő tájékozódás alapján hozzák meg, és nem támogatják a jelenlegi kari vezetés korrupt, nepotista, súlyosan jogsértő gyakorlatát.

Tisztelettel:

A Ravasz László Baráti Kör

Akkreditaion 3. (Lezsírozott akkreditáció 3. Kulcsár-Szabó Ernő testamentuma)

Vége a MAB-ban a Kulcsár-Szabó-érának. Az Irodalomtudományi Képzési Ági Bizottság, mely az elnök beosztottjaiból, lekötelezettjeiből, barátaiból és híveiből állt, és amely részrehajló működésével annyi kárt okozott a magyar bölcsészképzésnek, megszűnt. Az új struktúrában egy általános „Bölcsészettudományi Bizottság” dönt majd a felsőoktatás jövőjéről. Az Irodalomtudományi KÁB felszámolásával azonban még nem ért véget Kulcsár-Szabó Ernő befolyása a MAB-ban. A hírhedt KÁB-elnök végrendelkezett. Még 2009-ben kijelölte azt az embert, aki akkreditálni fogja helyette a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarát: egyik leghűbb mamelukját, Pál József szegedi professzort, aki éppolyan buzgalommal húny majd szemet a Károlin folyó csalások és törvénysértések felett, mint ahogy azt maga Kulcsár-Szabó Ernő tenné: http://www.mab.hu/doc/Ertesito2009-3.pdf , 2009. december 7.o.

Pál József Kulcsár-Szabó Ernő adminisztratív trükkjének köszönhetően két ciklus helyett törvényellenesen három cikluson át, azaz 9 teljes évig, 2001 – 2010-ig volt a MAB Irodalomtudományi Bizottságának tagja.

Először 2001 júniusában választották be a Taxner Ernő által vezetett Irodalom- Média és Kommunikációtudományi Bizottságba: http://www.mab.hu/doc/2001-2.pdf, 2001. Június, 40.o. (3090), majd a 2004-ben lejáró tagságot a Jankovics József által vezetett Irodalomtudományi Szakbizottság, melynek társelnöke Kulcsár-Szabó Ernő volt, a második ciklusra is, 2007-ig meghosszabbította.

2007-ben azonban, két ciklust betöltve, Pál Józsefnek ki kellett volna kerülnie a MAB-ból; az abban az évben társelnökből „főelnökké” avanzsáló Kulcsár-Szabó Ernő a törvényi előírások miatt nem vehette be őt az új bizottságába: http://www.mab.hu/doc/Ertesito2007-2.pdf , 2007. június, 49.o.(3010). Egy hónappal később azonban sikerült ezt kijátszani. Jánosi Zoltán nyíregyházi főiskolai tanár rektorrá választásával felszabadult egy hely, és Kulcsár-Szabó Ernő nem tájékoztatta a plénumot arról, hogy Pál Józseffel immár 3.ciklusát készül a MAB-ban eltöltetni. Erről Pál József is hallgatott. A gyanútlan plénum így Pál József MAB-tagságának újabb 3 évre való meghosszabbítását minden skrupulus nélkül megszavazta: http://www.mab.hu/doc/Ertesito2007-3.pdf , 2007.október, 28.o.

Pál József formálisan ugyan egy 3 tagú bizottság egyik tagjaként akkreditálja majd a Károli BTK-t, gyakorlatilag azonban egyedül dönt. Egyik kísérője Cseh Sándor légkörfizikus (http://www.doktori.hu/index.php?menuid=192&sz_ID=4805) , a másik pedig Topár József közgazdász (http://www.mvt.bme.hu/cgi-bin/imvttest/szemely.pl?id=17&lan=hu) , akik aligha fognak beleszólni egy bölcsészkari akkreditációba. De nem is azért kísérik el Pál Józsefet, hogy beleszóljanak. Ez kiderül Pál József 2010.március 22-i károlis programjából:

BTK:

Látogatás: március 22.

LB tagok: Pál József + Topár József + Kovács Zsolt

Program:

Pál József megbeszélést tervez: dékánnal, dékánhelyettesekkel, intézetvezetőkkel. A megbeszéléseken hangsúlyt helyez azon szakokra, amelyeket a MAB megjegyzéssel fogadott el, vagy nem javasolt, de szakindítási engedélyt kapott.

A hallgatókkal szakmai, nem érdekvédelmi kérdésekről beszélgetést tervez: lehetőleg minden szakot képviselve jelenjenek meg a hallgatók.

Mi derül ki ebből?

Pál József harmadmagával érkezik a bölcsészkarra, de már csak egyedül tárgyal. Mégpedig Szabó Andrással, Kulcsár-Szabó Ágnessel, Bíró Máriával és a BTK komplett lecserélt garnitúrájával: a Duplaszabó Diktatúra fölesküdött híveivel. Továbbá minden szakról előre felkészített mintahallgatókkal. Lesz majd „véletlenszerűen” kiválasztott szakdolgozat, és „véletlenszerűen” kiválasztott PhD-értekezés – még véletlenszerűen sem Mészáros Márton 100%-kal megvédett, majd visszavont 24 oldalas opusza. Ezután megisszák az áldomást, azaz Pál József a MAB áldását adja Szabó Andrásra, Kulcsár-Szabó Ágnesre és Bíró Máriára.

Mi köze ennek a látogatásnak az akkreditációhoz, ahol az ún. bizottság másik két tagja csak az épületig kíséri Pál Józsefet, de még a beszélgetésen sem vesz részt, és Pál József Kulcsár-Szabó Ernő személyes megbízottjaként csak arra kíváncsi, amit megbízójának, Kulcsár-Szabó Ernőnek a menye, Kulcsár-Szabó Ágnes elmesél neki?

Olyan ez, mint a pártállamban, amikor Pál elvtárs a Központi Bizottságból lelátogat a megyei párttitkárhoz, Szabó elvtárshoz, kezet ráznak, majd Szabó elvtárs megkérdezi Pál elvtársat: „A formaságokat az áldomás előtt vagy után intézzük el?”

A MAB látogató bizottsága könnyen ellenőrizhetné, hogy az oktatás a benyújtott akkreditációs anyag szerint zajlik-e. Ehhez még csak ki se kell szállnia a karra. Elég, ha a tantárgyfelelősi táblázatokat összeveti az órarendekkel minden szakon, és akkor láthatja, hogy a Károlin becsapják a MAB-ot és a hallgatókat: a http://kreirodalom.gportal.hu/ ÓRAREND (excel) világosan bizonyítja, hogy a szakot nem azok oktatják, akikkel azt akkreditálták. Hima Gabriella szakfelelős professzornak mindössze 1,5 óra jutott, az is csak a BA-ban, az MA-ban nem oktathat. Szász László docensnek 0,5 óra jut az órarendben. Az akkreditációs anyagban nem szereplő fokozat nélküli Mészáros Mártonnak viszont 15, Pénzes Szabolcsnak pedig 8. Az MA-ban és a Doktori Iskolában a venia legendi nélküli Hansági (Kulcsár-Szabó), Hermann és Bene oktathatnak. Van venia legendije Himának, Nyilasynak, Berthának. Egyikük sem oktathat sem MA-sokat, sem PhD-sokat. Szigeti Lajos Sándornak is volt, és az ő neve is szerepel az akkreditációs anyagban. A MAB legutóbbi bírálatában azt kérdezte (ld. Koncz Judit körlevelét az előző két posztban), hogy mi az ő státusza: „Halott” felelhetik megkönnyebbülten Duplaszabóék. „És mi volt, mielőtt halott lett?” „Kirúgott” – mondaná ő maga. Vagyis mindenképp megszabadultak volna tőle, de előbb felhasználták az akkreditációhoz.

A tervezett MAB-látogatás egy Patyomkin-falu előre eltervezett és jó előre megszervezett akkreditálása, Kulcsár-Szabó Ernő MAB KÁB-elnök posztumusz gesztusa, általa kijelölt testamentum-végrehajtóval, Pál Józseffel. Egy ilyen pszeudo-akkreditáció nem szolgálja a felsőoktatás minőségét. „Az intézmények fő feladata a színvonalas oktatás biztosítása volna” – írja Keszei Ernő professzor, az Egyesület a Felsőoktatásért alapító tagja a HVG-nek adott interjújában. Továbbá úgy véli, hogy a minisztérium delegálhatna egy felügyelőbizottságot, „amely minden évben megvizsgálná és jóváhagyná az intézményfejlesztési tervet, illetve negyedévenként átvilágítaná, hogy az intézmény szakmailag elfogadhatóan és törvényesen működik-e. A felügyelőbizottság által jóváhagyott dokumentumok nyilvánosak lennének. Így átláthatóvá válna az intézmények működése, és könnyen elejét lehetne venni bármilyen törvényellenes, szakszerűtlen vagy nyilvánvalóan pazarló intézkedésnek”. (http://efok.mrginfo.com/hvg.htm)

A Károlin ezzel szemben jelenleg nem folyik “színvonalas oktatás”, “törvényellenes, “szakszerűtlen” és “pazarló” módon működik. A Károlit minőségi anyag alapján akkreditálták, de a jelenlegi gyakorlatban nem az akkreditációs anyagban szereplő vezető oktatók, hanem a kontraszelektáltak kontraszelektáltjai oktatnak, egészen konkréten a kontraszelektált Hansági-Kulcsár-Szabó kontraszelektált tanítványa, Mészáros Márton, és a kontraszelektált Szabó András kontraszelektált tanítványa, Pénzes Szabolcs. Mészáros Márton ezen kívül nemcsak kontraszelektált, hanem csaló és közokirathamisító is, aki ellen rendőrségi nyomozás folyik. Ügyszám: 21.024/2009/ált.