Mittwoch, 2. Dezember 2009

Sklavenmarkt (Rabszolgavásár a Károlin)

Hallgatói levél (e-mail-cím a szerkesztőségben)

E-mail-dömping zúdult ránk az utóbbi napokban. Újabb közokirathamisítás. Durvább és tömegesebb, mint az előzőek. Hallgatók zsarolása, fenyegetése, megvesztegetése. Mi van e mögött?

Augusztus végén kaptunk egy kör-e-mailt egy adatlappal: témavezetőnk neve, akarunk-e ezen vátoztatni, igen /nem. Mi eddig azt hittük, hogy ez tőlünk függ, nem pedig felülről jön. Hamarosan kiderült, hogy tévedtünk. Megfordult a táncrend. Hölgyválasz van. Felkérnek minket egy keringőre vagy inkább kiárusítanak bennünket? Minek néznek minket: kurvának vagy rabszolgának? Ha az előbbinek, akkor legalábbis két esetben igazuk volt…

A Károlin beindult egy elképesztő témaváltási kampány. Két ragadozó, Kulcsár-Szabó Ágnes és Hormon Zavar kínálta magát akcióban a felsőbb évfolyamosok és főként a már végzettek között. Az újonnan felvettek már eleve kétfelé lettek osztva köztük, mást fel se vettek, az ösztöndíjasok száma is ki volt centizve: egy ide, egy oda. De az újaknak alacsony az ázsiójuk, még soká lesz a védés. Most „érettebb” fők kellenek. Ebben a zsibvásárban a frissen végzettek, azaz, akik már elvégezték a 3 évet témavezetőjükkel, egyszerűen piacra lettek dobva. Ők voltak a legkelendőbbek. A szabad préda a visszavonult Bolyki János, a meghalt Szigeti Lajos és az egyetemről kirúgott Hima Gabriella (legalábbis szeptember környékén ez a hír járta róla, és az órarendben sem volt benne) védés előtt álló hallgatóiból tevődött össze. Akik már majdnem készen vannak, csak le kell nyúlni értük (vagy inkább őket). Alternatíva kizárólag: Kulcsár-Szabó vagy Hájas Hermann. Kampányfőnök Nemeh Diana (frissen végzett ösztöndíjasból egyenesen titkárnővé avanzsálva, vazallusi fizetéssel, hogy meglegyen folyamatosan a betevője). Néhányan bátran aláhúzzák a nemet, vagyis nem váltják le a témavezetőt, minden felülről jövő nyomás ellenére, mások zavarban vannak, és aláírva visszaküldik a “Nyilatkozat”-ot Hima Gabriella nevével, nem húzva alá sem az igent, sem a nemet, majd csak lesz valahogy-alapon. Utóbbiak hamarosan értesítést kapnak, mely szerint Kulcsár-Szabó Ágnes vagy Hormon Zavar lett az új témavezetőjük, a KDHT már jóvá is hagyta a váltást – saját kérésükre. Aki nem hiszi, hogy ezt kérte, annak megmutatják saját aláírt nyilatkozatát, amelyen immár alá van húzva az igen, és 2009. október 8-tól az új témavezető: KSzÁ vagy HZ neve is odakerült. Nem mernek tiltakozni, nem szólnak, hogy ők ezt nem akarják. A hallgatás beleegyezés, legalábbis ragadozóék számára, akik ettől vérszemet kapnak. Srófoljuk tovább. Újabb parancs a megfélemlített doktoranduszoknak: írjanak most már s.k. egy témavezetés-váltási kérvényt, 2 évre visszadátumozva, hiszen ők ezt már akkor akarták, csak a hanyag IDI-vezető elhányta a papírokat, pótolják tehát írásban, visszadátumozva, indexükbe az új témavezetők már visszamenőleg be is írták magukat. Hogy utóbbi igaz-e, nem-e, nem tudjuk, indexeink el vannak zárva előlünk, nem férünk hozzá, nem adják ki, hiába kérjük. (Hónapok óta próbáljuk. Talán rektorhelyettes úrnak kellene bekéretni ezeket, és ellenőrizni, hova irkálta be a nevét HormonZavar és Kulcsár-Szabó, bizonyítékot fabrikálandó.)

Végül a keringőre való felkérés bejött. Akadt két prostituált, aki megírta a kérvényt. Borítékolni lehet a személyeket. Az egyik – ki más lehetne? – Nemeh Diana, az alárendelt vazallus, akinek az állása függ Kulcsár-Szabó Ágnes jelenlegi dékánhelyettestől, a dékáni szék várományosától, valamint HormonZavar IDI-titkártól, aki jelenleg két tanszék vezetője és dékánhelyettesi karrierben reménykedik. Egy lépéssel MENY mögött, de szorosan mellette-mögötte. Ezzel a fényes jövővel kampányolnak, hogy hamarosan ateista-atyaistenek, élet-halál urai lesznek a Károlin. Nemeh Diana már régóta prostituálódott (természetesen erkölcsi értelemben). Akkor, amikor Kulcsár-Szabó Ágnes kinevezte őt hallgatói képviselőnek, és nem engedte leváltani, akárcsak korábban csaló barátját, Mészáros Mártont, amíg le nem telik az ösztöndíja. Nemeh tudta a kötelességét. Bennünket nem tájékoztatott semmiről, még akkor sem, amikor a botrányt már nem lehetett eltussolni. Viszont minket szorgalmasan besúgott Kulcsár-Szabónak, aki félreérthetetlenü éreztette velünk, hallotta, mit mondtunk róla. A másik kérvényező Maszárovics Ágnes, aki férjestül prosituálódott. Az ő férje ugyanis Török Lajos tanár úr, akiről hallottuk, hogy két fizetést vesz fel, a másodikat állítólag illegálisan és tök fölöslegesen. Illetve hát nem: befektetés, zsebre van vágva feleségestül. Emellett a feleség is szépen kaszál, mert ő oktatja pénzért az Erasmusosokat; korábban ő is ösztöndíjas volt, mint Nemeh. Már elvégezte, letelt, pótolni kell a kiapadt forrást. Ezért érdemes beáldozni a témavezetőt. Olvastam ezen a blogon, hogy a Károlin még az urambátyámos világ dívik. Ezt egy újabb adalékkal egészítem most ki, a Török-Maszárovics házaspárral, akik szintén párosával a magyar tanszéken vannak, és akiknek minden érdeke azt kívánja, hogy Kulcsár-Szabó Ágnes és HormonZavar szekerét tolják. Hát persze, hogy aláírnak akármit, az ördöggel való szerződést is, nemhogy egy antedatált nyilakozatot. Ez nem Y-szimptóma, hanem Kőfalusi-szimptóma = pénzért akármit: csalás és közokirathamisítás a legkevesebb.

Magyarán ezeknek, vagyis, a prostituálódattaknak vesztegetés.

A többieknek, vagyis a rabszolgák tömegének pedig korbács.

Dienstag, 1. Dezember 2009

Diktatur der Schwiegertochter ("Eb fél, kutya fél, míg a ipam-napam él")

“Eb fél, kutya fél, míg az ipam-napam él”

Egy közkedvelt magyar népdal pragmatikai tanulságai

Az IPSZILON-szimptóma szerzője (vagyis Hansági Ágnes, Kulcsár Szabó Ernő szakmai kiteljesedésre képtelen menye) olyan lúzer, aki győztes akar lenni, bár kétségtelenül nem született annak. Csak beházasodott egy győztes családba. A lúzer definíciója a wikipediából: „önmegvalósításra, sikerek elérésére lényegileg alkalmatlan, reménytelen életű, kilátástalan jövőjű személy”. Ez a velős meghatározás teljes mértékig illik a MENYre.

Ez az asszony nem méri fel ép ésszel, hol a helye, mit cselekszik, nem rendelkezik erkölcsi érzékkel sem. APÓSa révén benyomták őt a reformátusok egyetemére jó tíz esztendővel ezelőtt, akkor, amikor még az APÓS csillaga a zeniten volt. Azóta kisebb-nagyobb ütések érték a MENY hátterében álló akadémikus urat. Nemrég megsemmisítő kritika született Bezeczky Gábor tollából, 155 oldalon: Irodalomtörténet a senkiföldjén címmel, melyben a szerző ízekre szedi az eleinte MENYe (=Senki) és a befogadó egyeteme (Károli = Senkiföldje) mellett és mögött kiálló apóst. Bezeczky szakmailag és emberileg is bemutatja a tudóst, akire már egy jó ideje nem vet jó fényt a magasabb szellemi repülésre alkalmatlan, törpe képességű, de kivételesen erőszakos, minden szempontból terméketlen menye. Teher mindenki számára ez az akarnok-gépezet, akinek semmi sem drága, hogy egyéni karrierjét a reformátusok között elérje, akiket eszdéeszesként mélységesen lenéz és megvet. Alig várja, hogy Szabó András helyett dékán lehessen, és baráti kezet, azaz inkább lekezelést nyújthasson korábbi szövetségesének, akinek a hátán fölmászott és akit a bukás után tanszékvezetőként az egyetemen akar tartani. Az ugyanis tudományos szinten (még így is!) fölötte áll, és az egyházi rokonsága is támogatja, így jól jöhet még neki további karrierje egyengetésében. De már rég a MENY rángatja őt dróton. Azért tartja kezében Szabó Andrást ez a középszerű bárdolatlanság, mert évekig szüksége volt rá. Eszközemberré silányította ezt a tulajdonképpen szerencsétlen, gyenge és jellemtelen, bár von Haus aus aligha jószándékú embert, hogy dühöngő karriervágyát kiélhesse. Ezáltal nagynevű apósa és szépreményű férje előtt végre szakmailag bizonyíthat, hogy ne csak a megtűrt beházasodott lehessen, hanem professzorként és dékánként ülhessen a szűk családi összejöveteleken.

A MENY megalázza diákjait (kivéve a kegyencek szűk körét, akiket sztároltat a többiekkel és a kollégákkal), terrorizálja a kollégáit, agresszív szdsz-es módra lebunkózza, akik nem paríroznak neki, és a szocializmusból még lánykorából vele maradt mentalitása is erősen észlelhető, mert aki nincs vele egy pártban, vagyis Mellette, az ellene van. Ő egy jellegzetesen szoclib nyomoronc, aki kusza nagyzolásban szenved. Nem sikerült annyi éves tanulás után, sőt majd tízévnyi egyetemi tanárkodás után sem a helyes, szabatos és színvonalas magyar nyelven való önkifejezést elsajátítania. Eredeti gondolatokat nem tartalmaznak szószaporító tanulmányai, melyekből az is kiderül, hogy nem követi nyomon – sem belföldön, sem nemzetközileg – az elmúlt évek, évtizedek kutatási eredményeit. Leállt a fejlődése és mélyebb tájékozódása is kb. 15-20 évvel ezelőtt, még egyetemista korában. Hiába nyalta be Gadamer, Lindemann, Jauss stb. másodkézből, kizárólag családi közvetítéssel agyáig jutott nézeteit, eredeti gondolatokra nem igazán futotta eddig, 42. életévéig. Ugyanis ő nemcsak nem eredeti gondolkodó, hanem még átlagos gondolatok összegzésére is képtelen. Hiába fordít le felületesen gondolatokat, valójában ez a minden nyugati sznobságot beépíteni akaró ’kattogó írógép’ nem ismer igazán egyetlen idegen nyelvet sem. Valaha orosz szakosként indult, de annyira képtelen volt elsajátítani a nyelvet, holott az általános és középiskolában korábban már 10 évig tanulta, hogy kibukott a szakról. Felvetődik a jogos kérdés, hogyan működhet megfelelő szintű nyelvtudás nélkül a szellemi életünkben ez a bárdolatlanság? Korábban nyilván az após irányította rá a német szellemi ösvényre, melyen meg is rekedt. Ezt a nyelvet sem sikerült elsajátítania. Úgy látszik, nem ez egyes nyelvekben van a hiba. De hát hogyan sajátíthatna el olyan valaki idegen nyelvet, aki az anyanyelvével is hadilábon áll? Hiába akarja teljes erővel plebejus gondolatait urbánussá tenni, csak még inkább elködösíteni tudja, hemzsegő idegen kifejezésekkel, állítólagos magyar nyelven írt szövegeit, mintha nemzetközi, naprakész és modern volna. Éppen ettől tekinti minden szakmai beavatott kívülállónak, hiszen amiket kritikátlanul átvesz a szakma rosszabbik részétől, azokat ellenhülyeségekkel, vagy hamis értékrendjével próbálja ”korrigálni”. Ilyenkor árulja el magát, ami oly sokszor bekövetkezik írás közben.

Fölösleges bemutatni bármely tanulmányának mondatait, hiszen mindegyik azonos nyelvi-logikai klisére készült, amit nem érthetetlenség és nem is csupán magyartalanság, hanem kimondott gondolattalanság jellemez. Az érthetetlenség ugyanis még lehetne a mi hibánk, azaz az olvasóké, de a gondolati üresség a szerző “érdeme”. Még az sem mondható el halandzsa (handabanda) nyelvéről: hogy őrült beszéd, de van benne rendszer, mert éppen az nincs benne! Ám ha ránk jön a fordíthatnék, akkor azt inkább valamely létező idegen nyelvből tennénk, legyen az svéd, dán vagy akár hottentotta. De hogy éppen magyarról magyarra kelljen fordítani egy éppen bölcsészkari magyar szakon tanító tanszékvezető dékán-helyettes mondatait? Na azt már nem! Az már több, mint nevetséges, leginkább szánalmas mindannyiunk számára. És főleg, nem éri meg a fáradságot, mert nem nyerünk vele semmit, egyetlen épkézláb gondolatot sem. Pedig erre kényszeríti hallgatóit, ami arcátlaság és bűn az emberi életidő ellen. Főleg akkor látjuk ennek az arcátlanságnak a teljes súlyát, ha tudjuk, hogy ez a személy bitorolja az Összehasonlító és Irodalomelméleti Tanszék vezetését, akit szerény képességinek határa fölé helyeztek akadémikus apósa miatt, ám szellemileg nem tudott felnőni és tovább fejlődni. Már az “irodalomelmélet” is egy “Anmassung”, hogy egy találó német szót kölcsönözzünk erre a jelenségre, hiszen elmélethez semmi köze ennek a halandzsának, az irodalomhoz pedig még annyi sem. Ez a nő utálja az irodalmat, utál olvasni, semmi mást nem forgat, csak APÓSt és FÉRJet, azt is csak akkor, amikor nem intrikával és hatalomépítéssel foglalkozik, melyek úgyszólván minden idejét lefoglalják. Méghogy világirodalom vagy összehasonítás! Mit mivel hasonlít össze az, aki semmilyen nyelven nem tud, még az anyanyelvén sem?

Lehet, hogy az APÓS hatalma elég még arra, hogy mindezek ellenére, mindazon intrika és bűn ellenére megtartsa a MENYt azon az egyetemen, amely ellen ezeket elkövette, és aki a dékánt ezekbe a bűncselekményekbe belahajszolta. Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettes Szabó András dékán rossz szelleme, legerősebb irányítója, aki minden felelősséget az ő nyakába akar varrni, hogy a végén dékáni székének elfoglalója legyen. Szolgájával, a Hájas Hermann-nal nemzedékváltásra készül: a Doktori Iskola vezetője után egy perccel a dékánt is kinyírják.

Így kerek ez az elrettentő erejű történet…

Ein Hund in der Früh ist auch am Nachmittag noch ein Hund (Aki délig eb, kutya az délután is)

Reviczky Gyula írása

Eljöhet az a nap, amikor az egyetem fenntartója segédletével Szabó dékánt – a vezetése alatti időszakban elkövetett sok korrupció miatt – feltálalják, és majd torukat is ülik fölötte éppen azok, akiknek ugyanúgy feltálalt és kibelezett állapotban kellene lenniük, mert teljes mértékig kiszolgálói és bűntársai voltak a karrierjük felé vezető erkölcstelen úton. Ehelyett ők lesznek a kibelezők…

Egyik reggel arra ébredhetünk majd, hogy a dékán Kulcsár Szabó Ágnes lesz, a meny és Hermann Zoltán pedig, aki – szintén a legaljasabb csalásokat eszelte ki leendő főnökével együtt – dékánhelyettessé avanzsálódik. Ők aztán nem keresztyének, nem protestánsok, nincsen se Istenük, se hazájuk. Tehát az általuk kialakított helyzetben ők a legideálisabb vezetők! Beigazolódik Beaumarchais mondása: Médiocre et rampant, et l’on arive á tout = vagyis ha középszerű vagy és csúszol-mászol, mindent elérsz. Nekik nincsenek erkölcsi skrupulusaik.

A végén az derül ki, hogy éppen ilyen emberekre vár a KRE, mert az már a finálé. Ezek ketten a legeltorzultabb és legesztelenebb abszurdumok kitalálói voltak Szabó dékánsága alatt, akik csak aljas ötleteket és megvalósítandó terveket tettek a dékánjuk elé.

Zajlik a harc! Ez belháború a javából, és eljött a két legaljasabb, de végkifejletben mindenre elszánt két ember időszaka. Éppen erre vártak és vágytak! Az események a malmukra hajtotta a vizet. Azonban a céljaik eléréséhez újabb hamisításokat kell elkövetniük, vagyis Hermann és a Kulcsár Szabó kényszerhelyzetbe került, mert nemcsak lélektanilag, de fizikailag is besétáltak az alagútba, ahonnan már nincs visszafordulási lehetőségük, de lépéskényszerük alakult ki, ám a végén nem fény van, hanem hihetetlen sötétség. Ezt érzik is, de nem tehetnek mást, folytatniuk kell a csalásokat, vissza kell dátumoztatni új segédjükkel (Nemeh Dianával – Kőfalusi Krisztina utódjával) a hivatalos okiratokat, hogy érvényt szerezhessenek önmaguknak. Legalizáltatni kell magukat, vagyis törzstagságukat a Doktori Iskolában. Kínos helyzet! Már nincs mit veszíteniük, mert ők is elsüllyednek, ha hazugsággal és csalással nem húzzák ki magukat és egymást a saját hajuknál fogva.

Vissza kell dátumozniuk (2007-ig) témavezetéseket, hogy HormonZavar alias: Hermann Zoltán és a meny, Kulcsár Szabó Ágnes kapjon koncot, mert ez a konc most nagyon-nagyon fontos nekik. Ehhez a manőverhez pár hallgatót is felhasználnak, mert most semmi sem drága. Eljöhet ismét az ideje a sarki rendőrnek is, aki ”csak” belügyes volt, és már rég megbánta, hogy a Károlira jött, de a vén darázs is megdonghatja a gyümölcsöt, a népi mondás szerint, hiszen szabad a préda, ateisták és szdsz-esek tobzódnak a hatalomban. Egyelőre azonban csak pislog, mint miskolci kocsonyában a béka, és fogalma sincs mi zajlik a feje fölött az állítóla általa vezetett doktori iskolában.

Az erkölcstelenség e két személy ámokfutó együttműködésében és összjátékában folytatódik. A bamba rendőr strómanként a háttérkulisszát alkotja – madárijesztőként (stróman = szalmabáb).
Isten legyen irgalmas az egyetemhez és legfőképp a hallgatókhoz, mert aki délig eb, kutya az délután is. Jelenleg még mindig nagyon nagy az ugatás a Reviczky utcában. Ideje volna az ebeket kiseprűzni.

Ajánlom egy mese utolsó mondatát: http://www.vkpaks.hu/egyszer_volt_budan_kutyavasar.doc

Donnerstag, 26. November 2009

Ob es einen Ausweg aus der Károli-Krise gibt? Van-e kiút a válságból?

Szerintem egyelőre még van, de ha tovább késlekedik a KRE vezetősége és fenntartója, nemsokára visszafordíthatatlanná válik a KRE BTK hitelvesztése a kari Doktori Iskola körül kialakult botrány miatt.

A MAB döntése világos: még hét hónapja van a BTK-nak arra, hogy BTK egyetlen doktori iskolájának, az Irodalomtörténeti Doktori Iskolának a helyzetét rendbe tegyék. A botrány akkor tört ki, amikor Szabó András dékán, felesége, Ludvig/Petrőczi Éva és Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes közokirat-hamisítással és egyéb törvénytelen cselekedetekkel megfosztotta tisztségétől a DI-t addig szakszerűen működtető Hima Gabriella professzorasszonyt. A tények közismertek a MAB előtt és az eseteket tárgyaló blogokat és cikkeket olvasók egyre szélesebb körében. Annál inkább, mert honlapunk már egy ideje stabilan ott van a Blogs of the Days top-blogjai között.

MI TÖRTÉNIK, ha NEM SIKERÜL a MAB által biztosított hét hónap alatt felállítani egy elfogadható doktori iskolát a szigorú minőségbiztosítási paraméterekkel dolgozó előírásoknak megfelelően?

A BTK-t visszaminősítik főiskolai karrá. Hányan fognak akkor jelentkezni ide – és hozzák magukkal az állam által biztosított fejkvótát –, amikor a Reviczky utcától 300 méternyire van az ELTE a maga akkreditált bölcsészettudományi karával? Számítani lehet rá, hogy a HALLGATÓK SZÁMA DRASZTIKUSAN CSÖKKEN… A kar, sőt az egyetem fennmaradásának záloga tehát a kar egyetlen doktori iskolának fennmaradása.

HOGYAN MENTHETŐ MEG A DOKTORI ISKOLA? Úgy biztosan nem, ahogy eddig: külső, elvtelen segítség megszerzésével, nyugdíjas, máshol kimustrált strómanok beállításával, antedatált iratokkal, közokirat-hamisítással és egyéb trükkökkel. Gondolják meg: gyakorlatilag Magyarország minden egyetemének bölcsészettudományi kara, s főleg annak vezetése ismeri a történetet. Várható-e az, hogy egy, a MAB által is elfogadható tisztes tudós ember elvállalja az egyszer már csúfosan megbukott Doktori Iskola vezetését, kockára téve ezzel saját szakmai hírnevét? Kizárt dolog. A BTK-n pedig nincsen ilyen ember, erről gondoskodott Szabó András dékán a maga kontraszelektív személyzeti politikájával illetve helyettese, Kulcsár-Szabó Ágnes, APÓSának az ELTÉ-n hoppon maradt, többnyire szdsz-es klientúráját károlis állásokkal jutalmazó, expanziós stratégiájával.

A MEGOLDÁS nem az, hogy kivárjuk, hátha a dolgok maguktól jóra fordulnak. A DOLGOK NEM FOGNAK MAGUKTÓL MEGOLDÓDNI! A feladat először is a károk minimalizálása és a helyzet tisztázása.

1. Egyetlen megoldás, hogy felkérik Hima Gabriella professzorasszonyt, vállalja el újra az általa alapított Doktori Iskola vezetését. A MAB határozatából világosan kitűnik, hogy az ő szakmai hozzáértésében nincsen kétségük. Ő talán még mindig meggyőzhető – az iskola hallgatóinak érdekében, azért, hogy befektetett munkája ne vesszen teljesen kárba. Csak reménykedhetünk abban, hogy Hima Gabriella képes lesz elfelejteni az ő emberi integritását és szakmai kompetenciáját érintő nemtelen vádaskodásokat és AZ ÜGY ÉRDEKÉBEN újra kezébe venni az irányítást.
2. A második szakaszban tisztázni kell a KRE Bölcsészettudományi Karának helyzetét. Nem azon kéne gondolkodni, hogy mi azoknak a valódi neve, akik feltárták a TÉNYEKET Szabó András, Kulcsár-Szabó Ágnes és segítőinek tevékenységéről, hanem az, hogy ezek megfelelnek-e a valóságnak. TISZTÁZTA MAGÁT Szabó András? Bebizonyította, hogy nem kapott nyolcmillió forint ajándékot Princz Gábor bankjától? Bebizonyította, hogy nincs köze a BKV-s tanácsadó szerződésekhez? Megmagyarázta, hogy gyarapodott ingatlanban, járműben kifejezett vagyona az elmúlt tíz évben 100-150 millió forintnyival? Ugye, nem.

Amíg ezeket a tényeket hitelt érdemlően nem tisztázta egy FÜGGETLEN SZAKÉRTŐI VIZSGÁLAT, a gyanú megmarad.

Mit gondolnak az EGYETEM FENNTARTÓI, hány jövendőbeli hallgató fog jelentkezni erre a súlyos vádaktól nem tisztázott karra?

A Doktori Iskola és a Bölcsészettudományi Kar körül fennálló sötét gyanú csak korrekt vizsgálattal oszlatható el. Választ kell adni olyan kérdésekre, hogy miért távolított el Szabó a karról református hitben élő, tisztességes oktatókat és miért bízta munkájukat másvallású, felkészületlen személyekre. Hogyan magyarázhatók az olyan jelenségek, hogy a valamikor a karon dolgozó, de Szabó által eltávolított református szakemberek által írott könyvekből tanítanak a Szabó által helyükre felvett, felkészületlen személyek?

Amíg ezekre a kérdésekre nem születnek meg a korrekt válaszok, a bölcsészettudományi kar bukása nem állítható meg.

Ezeket a gondolatokat a református egyetemhez semmilyen szállal nem kapcsolódó, de a protestáns értékek iránt elkötelezett, egyetemi emberként vetettem papírra. Ha az egyetem FENNTARTÓJÁnak szívügye az egyetem fennmaradása, el kéne gondolkodnia rajtuk.
Szász Konrád

Sonntag, 22. November 2009

Dienstansage (Szolgálati közlemény)

A posztokhoz sok új komment érkezett a http://jhnnsclvn.wordpress.com oldalra. Nemcsak a legújabbakhoz, hanem a régebbiekhez is. Vita bontakozott ki az "About the missed possiblities" (Az elszalasztott lehetőségekről) c. poszt körül, főleg nyelvészkörökben. Ha kommentelni szeretnél egy posztot vagy mások hozzászólását, javaslom, inkább oda írj, mert ott a kommentelés sokkal aktívabb.

Freitag, 20. November 2009

Bis zum Hals im Dreck (Nyakig a mocsokban a Károli)

Ha végigtekintjük a Károli Egyetem Bölcsészettudományi Karán Szabó András dékánsága alatt történteket, mindenekelőtt a következő kérdéseket kell feltennünk:

1. Milyen szándékból történtek a dolgok?
2. Milyen (pénz)forrásból fedezték a cselekményeket?
3. Milyen célokat követtek az egyes kulcsszereplők?

Az első kérdésre egyszerű a válasz: a kulcsszereplő, Szabó András dékánt saját és felesége, Petrőczi-Ludvig Éva egyéni karrierje és pénzszerzése motiválta. Ez sikerült is nekik: 11 évvel ezelőtt egy ócska panellakásban laktak a város szélén, ma a központban birtokolnak egy gyönyörűen berendezett 140 négyzetméteres öröklakást, mindkét közös gyermeküknek vettek egy nívós öröklakást, jól berendezték, állandóan színvonalas kocsival járnak. Ez minimum 100-150 milliónyi vagyongyarapodás. Ekkora befektetést eszközölt a dékánházaspár az elmúlt tizenegy évben. Ki hiszi el, hogy ennyit tettek félre a fizetésükből? Nem: ennyit szereztek a Református Egyház és Egyetem kárára végrehajtott szívességekért cserébe Princz Gábor bankjától, a BKV-tól és egyéb zavaros, sőt még rosszabb, a baloldalhoz köthető forrásból.

Ami a karriert illeti, látszólag az is jól alakult. A komolyan vehető tudományos világban Szabót ugyan nagyon kevésre tartják, Petrőczit pedig semmire sem, de sikerült szívességcserékért ezt-azt beszerezniük. Szabó ugyan a saját habilitációján olyan rosszul beszélt németül, hogy egy született német nem is értette volna meg, mit akart mondani, a németül tudó magyarok azonban hungarizmusait visszafordítva értelmezték azt a vérszegény locsogást, amit Szabó Szenczi Molnárról el szokott mondani: legutoljára a MTA falai között égette ezzel magát. Petrőczit is habilitálták, bár Kabdebo Lóránt hadakozott ellene, nagyságos asszony azonban kivárta, míg Kabdebo miskolci dékánként nyugdíjba megy, aztán keresztülverekedte magát.

Segítséget kaptak ebben Kulcsár-Szabó akadémikustól: cserébe meredek karriert biztosítanak az akadémikus egyelőre-még menyének, Hansági-Kulcsár-Szabó Ágnesnek. Jól fizető állásokba helyezték el a Károlin az akadémikus másodlagos frissességű rokonait és üzletfeleit. A MENY-et – katolikus létére – kineveztették dékánhelyettessé, sőt, majdnem habilitálták is, az azóta általuk tönkretett doktori iskolában.

Itt ugyanis elkövettek egy hibát: felhasználtak egy vitathatatlan tudományos hírnevű és erkölcsiségű személyt, Hima Gabriella professzort arra, hogy a doktori iskolát megalapítsa, utána magukhoz akarták azt kaparintani. De egy kicsit mohón nyúltak a zsákmány után: egy perccel korábban, mint kellett volna. Na meg „harangszóval mentek nyulászni” – ahogy a közmondás mondja. Petrőczi-Ludvig ugyanis már a Kossuth Rádióba is beerőszakoskodott: ott egyéb hagymázas locsogása, pl. arról, hogy ő az angol királynő rokona, közben azt is elfecsegte, hogy vár rá a doktori iskola vezetésének felelősségteljes feladata. Petrőczi-Ludvig ugyanis annyira ostoba, hogy képtelen a realitás és saját vágyai, intrikái között különbséget tenni.

Közben bejöttek a képbe más szereplők is szívességi alapon. Kun Béla unokájának, Kun Miklósnak külön intézetet hoztak létre: Kremlinológiai Intézetet. Arról most nem is beszélünk, hogy a kremlinológia mint tudomány a kétpólusú világrend összeomlásával tárgyát vesztette, a kremlinológusok a világ minden részén munka nélkül maradtak, távolbalátással, eszcájg-hajlítgatásokkal szerzik meg a betevőt. Szabónak ez nem esett le: ő nem olvas színvonalas könyvet, újságot. Sikerült tehát a protestáns szellemi hagyomány ápolását célul kitűző felekezeti egyetemen elhelyeznie a század egyik legrosszabb hírű, véreskezű magyar bolsevikjének, Kun Bélának az unokáját feleségével, Gereben Ágnessel egyetemben.

Vannak aztán igazi dzsoli dzsókerek, bárhova bevethető, semmihez sem értő, ezért mindenre kapható figurák, mint a rendőrtiszti főiskolán karriert csináló nyugdíjas orosz szakos Kovács Árpád.

A családi érzés szép keresztyéni hagyományát követve mindenki feleségestül jött: Honti László, a magyar nyelvészeti tanszék vezetője nemcsak feleségét, hanem annak barát(nő)i körét is beemelte a protestáns felsőoktatásba.

KI FIZETI MINDEZT? Mik a források?

Hát először is az állami fejkvóta. Mindannyiunk adójából fizetik luxus módon ezeket a tehetségtelen embereket meg a pereputtyukat.

DE EZ NEM LENNE ELÉG most, amikor a fejkvótából élő állami egyetemek fuldokolnak. A Károli Bölcsészkara virul: no nem a lepusztult környezet, a tűzveszélyes épület. Szabóék és barátaik bankszámlája hízik napról napra! A hallgatók a fejkvótáért siralmas színvonalú képzést kapnak – tisztelet a kevés kivételnek, a felkészült, becsületes oktatónak!

Ez csak más forrásokból lehetséges, de ebben a kérdésben még nem látunk egészen tisztán. Vannak persze nyomok: de ezek annyira mocskos irányba mutatnak, hogy egyelőre még azt akarjuk hinni: ennyire mélyre még Szabó sem süllyedhet.

NAIVITÁSUNK NAPRÓL NAPRA FOGY. A leleplezés napja pedig közeledik.

Egy biztos: a Magyar Református Egyház Zsinatának felügyelete alatt működő intézmény hitvány színvonalon működik, zavaros pénzügyeit eddig is nehéz volt takargatni. Kálvin születésének 500. évfordulóján eljutottak a teljes financiális, szellemi és erkölcsi mélypontra.

Csak abban reménykedhetünk, hogy napvilágra kerülnek az ügyek, a KÖZTÖRVÉNYES BŰNCSELEKMÉNYEKET LELEPLEZIK, AZ ELKÖVETŐK PEDIG ELNYERIK MÉLTÓ BÜNTETÉSÜKET.

Ha van jövője a református egyetemnek, csak egy teljes átvilágítás után, a vezetőség tagjainak teljes lecserélésével.

Dienstag, 17. November 2009

Gusztáv Bölcskei sieht den Waldbrand vor lauter Baeumen nicht (Bölcskei Gusztáv nem látja a fától az erdőtüzet)

Epilogue to the very unimportant conference

Bölcskei Gusztávban a hívő reformátusoknak, akik vezetőjüket erkölcsi példaképnek is szeretnék tekinteni, mélységesen csalódniuk kellett. Püspök úr látszólag indokolatlanul megjelent azon a konferencián, amelyen nem csak látszólag, hanem nagyon is valóságosan – szellemi és fizikai jelenlétével – kiállt a csalás, a törvénytelenség és az erkölcsi züllés mellett. Az MTA székházában kezdődő, majd a Kossuth Klubban folytatódó kétnapos (nov. 10-11.) konferencia a „Protestantizmus és medialitás. A reformáció mediális forradalma” sokatmondó, de valójában képzavaros és a helyszínen semmit sem kifejtő címet kapta a szervezőktől.

Ha Bölcskei Gusztávnak lenne helyzetérzéke, akkor hamar rájöhetett volna arra, hogy az MTA elnöke miért nem tartotta meg a megnyitó beszédét kedden délelőtt 10 órakor, ami pedig a meghívók programjában is szerepelt, hanem inkább jó távol tartotta magát ettől a rendezvénytől. Távolmaradásának oka volt, ha más nem, akkor az, hogy nem kíván a felsőoktatásunk e mélyrepülését előidéző személyek által szervezett konferenciához asszisztálni, egy olyan egyetem, a Károli égisze alatt, ahol tombol a jogtalanság és erkölcstelenség. Az MTA főtitkára testben ugyan egy rövid megnyitó beszéd erejéig jelen volt, de szellemi és erkölcsi távolságtartását beszéde mindennél nyilvánvalóbban kifejezte: volt ebben szó földről, vízről, levegőről, MTA-tagságról, erkölcsi válságról, csak egyről nem - magáról a megnyitandó konferenciáról. Nem véletlenül. Főtitkár úr beszédével jelezte az Akadémia részéről, hogy nincs közük ehhez az obskurus társulathoz. Csak a termet bocsátották rendelkezésükre, és ennyi. (Ez elől nyilván nehéz lett volna kitérni.) Nem így Bölcskei Gusztáv, aki erőteljesen kompromittálódott.

Jelenleg a bölcsészkaron tehetségtelen és rosszakaratú emberek vezényletével legnyersebb torát üli a protestáns oktatók fölött egy a Kulcsár-Szabó család által beszivárogtatott liberális eszdéeszes különítmény. Ehhez nyújtott támogató és megerősítő kezet Bölcskei Gusztáv, aki csak 220 km-re van Budapesttől, de úgy viselkedik, mintha egy másik földrész szigetvilágának lenne a lakója. Ez a 220 km nem mentesíti Bölcskei Gusztávot attól, hogy naprakész legyen és ne az amerikai animációs filmekről beszéljen (szakavatottan – mert ez érdekli Bölcskei Gusztávot, ez az a szint, ahol otthon van és amit képvisel!), hanem ennél jelentősebb témáról, arról, ami a voltaképpeni feladata lenne, és amit az általa fenntartott egyetemmel való ritka találkozásai alkalmával elvárnának tőle. Például, hogy mitől református az az egyetem, amelyik a Kálvin-év alkalmából szervezett konferencián úgy tesz, mintha minden szép és jó lenne. Ahol recsegnek és ropognak a csontvázaktól tömött szekrények, mert Szabó András dékánként tobzódik az erkölcstelenségben és jogtalanságban, szabadon garázdálkodik a református egyetemen, akárcsak helyettese, Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes, aki a rossz szelleme az erkölcsileg amúgy is ingatag lábakon álló dékán-főnökének. Bölcskei Gusztáv egy szóval sem érinti a botrányokat, nem nyilatkozik, nem cselekszik és nem is utal semmire, ami az elmúlt időben a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán zajlik. Neki nincs véleménye a hosszú ideje zajló kirúgásokról és a vezetők eltávolításáról. (Most éppen a főtitkárt, Ravasz Leventét menesztették, akit szeptemberben neveztek ki, nem sokkal előbb Vass Csabát a Kommunikáció Tanszék éléről és a dékánhelyettesi székből, hogy abba a MENY beleülhessen, és még nem szóltunk a Pedagógia tanszéken a legnagyobb titokban lezajlott durva tisztogatásokról, ahol jobbnál jobb szakembereket távolítottak el, hogy helyet csináljanak a szakmailag elképesztően műveletlen és felkészületlen, de intrikában fölöttébb jártas tanítónőnek, Györgyiné Koncz Juditnak.) Bölcskei Gusztávnak nincs véleménye a BKV és az egyetem alapítványának hivatalos kapcsolatáról, holott a BKV az egyik legkorruptabb állami intézmény. Bölcskei Gusztávnak nincs egy hangnyi véleménye a BTK Doktori Iskolájában történt csalásokról, amiről már a MAB (Magyar Akkreditációs Bizottság) is határozatot hozott: négy disszertáció és védés közül hármat megsemmisített. Nagyon súlyos törvénysértésekre derült fény. Bölcskei Gusztávnak nincs véleménye arról, hogy püspöktársának a sógora súlyosan és sorozatosan visszaélt a hatalmával, és jogtiprásával s törvénysértéseivel már nem csak a református egyetemnek árt, hanem magának az egyháznak is. Helyettese, Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes mindenben hibás tanácsokat ad, jogi és erkölcsi tekintetben egyaránt.

Bölcskei Gusztáv elérkezett odáig, hogy ha nem szól, és nem tesz semmit, akkor mindannyian úgy vehetjük, hogy egyetért a történtekkel, és emiatt nemsokára expüspökké válik. És nem Szabó András dékán és társai ülik a legnyersebb torukat az egyetem kirúgott protestáns értelmiségiei fölött, hanem Bölcskei Gusztáv nem kevés ellensége is lassan és határozottan készül a maga torára, amelyen a megbuktatott püspök süvegéből issza a bort és a püspökről lerántott paláston lakomázik.