Peter Balla went mad (Balla Péter megtébolyodott)
Figyelem! A Károli ügyvédje, Takács János kitöröltette a jhnnsclvn blogot a google keresőből. A blog közvetlenül elérhető: http://jhnnsclvn.wordpress.com/
Posted by jhnnsclvn on október 20, 2010
Amikor a BTK-n szeptemberben Tarr Zoltán zsinati tanácsos megválasztatta az energikus és kétségtelenül református, de tudományosan nulla és embernek is nagyon középszerű Sepsi Enikőt, akkor azt gondoltuk, ennél lejjebb már nem lehet süllyedni.
És amikor Domokos Andrea lemondott az ÁJK dékáni posztjáról, amit kifejezetten neki írtak ki, azt hittük, nem fogjuk megsiratni.
Mindkét esetben tévedtünk. A magyarázat az ÁJK nyitólapján található. Az itt szereplő információból csak arra lehet következtetni, hogy az üldözési mániás, veleszületett bialmatlanságban szenvedő, munkatársait feljelentő, hallgatóit üldöző és a Rektori Hivatalt lepusztító és kiürítő Balla Péter rektorszubsztitútum teljesen megőrült.
KRE – Állam- és Jogtudományi Kar
KÖZLEMÉNY
Személyi változás az Állam- és Jogtudományi Kar élén
Budapest, 2010. október 19.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai nappal saját kérésére – egészségügyi okokból – Dr. Domokos Andrea asszony dékáni megbízatását Dr. Balla Péter rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes úr visszavonta.
Köszönjük Dékán Asszony eddig végzett értékes munkáját, további munkájára Isten áldását kérve.
Dr. Balla Péter rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes úr egyúttal megbízta Dr. Kovács Barnabás Stratégiai Igazgatót, valamint Dr. Kovács Zsolt Csaba Gazdasági Igazgatót az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja munkaköri feladatainak ellátásával.
http://www.kre.hu/ajk
Halász Krisztina
PR munkatárs
Ballának, úgy látszik, elfogytak a karokon a bizalmi emberei (ha egyáltalán voltak), most már a Rektori Hivatal munkatársait közvetíti ki a karok élére. Az újdonsült főtitkár, Sepsi Enikő néhány hónappalmegjelenése után áttelepült a BTK-ra dékánnak, most pedig az újdonsült stratégiai igazgató, Kovács Barnabás az ÁJK-ra. Tulajdonképpen realizálódott az a koncepció, ami eddig látensen érvényesült: Sepsi – megjelenése óta – a Bölcsészkart kontrollálta, Kovács Barnabás pedig a jogi kart, Kovács Zsolt Csaba gazdasági igazgatóval együtt. PhD-t hárman együtt is nehezen tudnak felmutatni. (Sepsinek állítólag van, amit még senki sem látott, és ami 8 éve minden évben meg akar jelenni, aztán mégse. A jogi kart átvették a Kovácsok. Kovács Barnabás testvére, Kovács Levente KDB-s bank alelnök már szintén bent van a jogi karon. Igaz, neki nemcsak PhD-ja, hanem jogi diplomája sincs, dehát a Károli amúgyis a szakos diploma nélküliek egyeteme (ld. Kovács Árpád, Petrőczi, Csoma, Koncz, Szilasi a BTK-n). Kovács Levente ott, a Pulay féle tanszéken, már fel se tűnik. Az egész tanszék – észrevétlenül – átmegy jogiból közgazdaságiba. A lényeg, hogy Bölcskei Kovácsai jól be legyenek ágyazva, és a zsebük jól ki legyen tömve.
De mitől egyetem ez a pénznyelő förmedvény?
Posted in HungarianCalvinistChurch, HungarianCalvinistUniversity | Tagged: Bölcskei, Balla, Sepsi és a Kovács-triász
Samstag, 23. Oktober 2010
Zensur (Cenzúra)
Censorship (Cenzúra)
Figyelem! A Károli ügyvédje, Takács János kitöröltette a jhnnsclvn blogot a google keresőből. A blog közvetlenül elérhető: http://jhnnsclvn.wordpress.com/
Posted by jhnnsclvn on október 17, 2010
Ha egy hatalom cenzúrát alkalmaz, saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Ezt a bizonyítványt a Károli BTK-ja a Duplaszabó Diktatúra fennállása alatt kiállította magáról. A két Szabó alatt megszűnt minden kommunikáció. Ennek eredménye ez a blog, ahol élénk kommunikáció folyik.
Blogunk változatlan intenzitással működik, de a google keresőben az elérése az utóbbi napok óta akadályozott. A leggyakoribb keresőszavak “jogi kérésre” letiltásra kerültek. Vagyis akinek az nem áll érdekében, az akadályozza a http://jhnnsclvn.wordpress.com oldalon már majdnem egy éve folyó tényfeltáró munkát. Balla Péter és Szabó András bizonyára nagyon megijedtek, amikor meghallották saját hangjukat a neten, ahogy épp egy bűncselekményre adnak utasítást az egyik beosztottjuknak. Mivel még számos dokumentum áll rendelkezésünkre, amely a Balla Péter – Szabó András – Kulcsár-Szabó-(Hansági) Ágnes bűnszövetkezet viselt dolgait tárja fel, kénytelenek vagyunk újabb blogokat is indítani, hogy könnyebben ránk találjanak olvasóink ill. biztosan ránk találjanak, ha úgy tűnik, sikerült elnémítani bennünket. Ezeken az újabb blogokon a http://jhnnsclvn.wordpress.com legfontosabb posztjait ismételjük meg, a kommentekkel együtt, hogy egy esetleges újabb korlátozó vagy letiltó akciónak elejét vegyük. Ez a hisztérikus buzgalom, amellyel a Károli Református Egyetem régóta regnáló ideiglenes vezetője, Balla Péter rektorhelyettes Takács János ügyvéddel megpróbálja belénk fojtatni a szót illetőleg elzárni bennünket az olvasóktól, azt bizonyítja, hogy helyes úton járunk: kritikánk hatékony, és a hatalomnak ismét nincsenek érvei ennek cáfolatára, újra meg újra erőből próbál bennünket elhallgattatni, mint egy évvel ezelőtt a karolisbotrany.blog.hu és még néhány társának letiltása esetében. Elhallgatni nem fogunk, és reméljük, hogy olvasóink továbbra is ránk találnak. Minden korlátozó és letiltó akció egy újabb blogot eredményez, ugyanezzel a tartalommal. És természetesen mi is megtesszük a jogi lépéseket a letiltások feloldására, vállalva egy esetleges pert az egyetemmel, amelynek során bebizonyíthatjuk, hogy állításaink nem rágalmak, hanem dokumentált tények. Egy ilyen pert szinte remélünk, hiszen ennek menetéről „élőben” tudósíthatjuk a blog olvasóit, akik meggyőződhetnek róla, hogy Balla Péternek nincsenek érvei, élőben is olyan ostoba, mint a könyvében, amelyről okos recenziót olvashatnak blogunkon. És élőben is ugyanolyan korlátolt, mint szerencsétlen, idiotisztikus alteregója, Horváth János a blogon. Nem csoda, hogy Balla/Horváth csődbe vitte az egyetemet. Hova máshová vezethetné ilyen szellemi kapacitással?
Ha blogunk körül nagy csönd lenne a google-on, de az interneten barangolva eljutnának valamelyik újabb keletkezésű blogunkra, akkor kattintsanak onnan át a http://jhnnsclvn.wordpress.com oldalra, hogy ismét visszatalálhassanak hozzánk. És ha végképp nem találnak bennünket, írjanak nekünk: jhnnsclvn059@gmail.com. – Johannes és a szerkesztőség
Posted in HungarianCalvinistUniversity | Tagged: Peter Balla, János Takács | Szerkeszt | 32 Comments »

Freitag, 15. Oktober 2010
Kampfansage gegen die Korruption (Harc a korrupció ellen)
Új dékánhelyettes a Történettudományi Intézetből
2010.10.14. 09:00
A KRE BTK Kari Tanácsa 2010. október 13-i ülésén Dr. Sepsi Enikő dékán előterjesztésében a személyi ügyek c. pont alatt két Történeti Intézetben dolgozó kolléga megbízatását szavazta meg:
Dr. habil Kurucz György docenst a BTK Kari Tanácsa 26 igen 6 nem szavazattal javasolta a BTK dékánhelyettesi posztjára,
Mészáros Márta tanársegédet a BTK Kari Tanácsa 32 igen 1 nem szavazattal javasolta a Kari Fegyelmi Testület tagjává választani.
Mindkét kolléga munkájához sok sikert kívánunk, segítve munkájukat.
Csoma Zsigmond DSc. mb. intézetvezető
http://kretortenelem.gportal.hu/gindex.php?pg=33441266&nid=5741290
Új nevek a Károli Bölcsészettudományi Karának élén: Sepsi Enikő és Kurucz György
A tegnapelőtti Kari Tanács és a tegnapi összoktatói értekezlet eseményei alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy az új dékán harcot hirdetett a korrupció ellen. A Magyar Irodalmi Intézet hírhedt vezetői, Szabó András, Kulcsár-Szabó Ágnes, Hermann Zoltán és Kovács Árpád, akik sorozats bűncselekményeikkel, csalásaikkal, okirathamisításaikkal bedöntötték a BTK egyetlen doktori iskoláját és majdnem az egész kart is, végre kikerültek a hatalomból. Ha ezt még a felelősségre vonásuk és áldozataik rehabilitációja is követi, akkor talán elképzelhető, hogy mégis új szelek fújnak a Károlin. Ennek azonban óriási akadálya a korrupt, erkölcstelen, bűnpártoló rektorhelyettes, Balla Péter, aki a Duplaszabó diktatúra legfőbb támogatója volt. Őt nem elég leváltani, hanem büntetőjogilag is felelősségre kell vonni. – A szerkesztőség

Rehabilitation (Az IDI 2. doktora: Riskó Enikő!)
Balla Péter Bazsa Györgynek szóló 2010 április 30-i cinikus levelében ez olvasható:
„A KRE BTK KDHT 2009. október 9-én tartott ülésén elhatározottak értelmében az IDI vezetője 2009. október 9-én kelt 150/2009/DI, 151/2009/DI, 152/2009/DI iktatási számú leveleiben felajánlotta szakmai segítségét annak a három személynek, akiknek más doktori iskolában kell új doktori eljárást kezdeményezniük. Míg Baranyai Katalin és Mészáros Márton élt ezzel a MAB-határozat 8. pontjában szorgalmazott lehetőséggel, addig Riskó Enikő 2010. xx.xx-én kelt levelében az EDHT elnökéhez, Németh Dávid professzor úrhoz fordult, azzal a kéréssel, hogy az EDHT helyezze hatályon kívül a fokozat visszavonásáról szóló döntést, és ítélje meg a PhD-fokozatot. Az EDHT elnöke az IDI-vel való egyeztetés után Riskó Enikő kérését terjedelmi okra hivatkozva elutasította, és erről a kérelmezőt levélben tájékoztatta (iktatószám). A kérelmező kifogásolta, hogy az ok nem valós, de mi ezt a MAB-határozat 2. pontja értelmében ignoráltuk.”
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/04/24/cynical-reply-to-the-accreditation-board-balla-peter-cinikus-valasza-bazsa-gyorgynek/
Riskó Enikő másfél éve próbálja meggyőzni a KDHT-t és az EDHT-t, hogy az ő disszertációja nem rövid, kétszer annyi, mint Mészárosé, 397,839 karakter, csak 2,5%-kal tér el a terjedelmi sáv alsó határától. Valamivel még hosszabb is, mint Váradi Ferencé, akinél a terjedelem nem volt akadály. De sem a KDHT, sem az EDHT nem számolt utána. Azért sem. Ha Szabó András neve lekerült a témavezetésről, Riskó Enikő érdektelenné vált. Nehogy már megkapja a fokozatot Hima Gabriella témavezetésével!
Riskó Enikő ezután panaszt tett valahol. Olyan helyen, ahol tudnak számolni, és akiket a Károli EDHT-ja nem mer szembeköpni. Most már Németh Dávidnak is kijött a 397,839 karakter. Szabó András még ette a kefét. De többet nem tudott tenni, mint a Riskó-ügyről való szavazáskor tegnap, azaz október 13-án délután, egy érvénytelen voksot produkálni. Váradi Ferenc mellett így végül már Riskó Enikő is megkapta a doktori fokozatot!
Szeretettel gratulálunk dr. Riskó Enikőnek, a kitartásáért és a bátorságáért, azért, hogy merte nem elfogadni Kovács rendőr „nagyvonalú” ajánlatát, hogy próbálkozhat újra Mészárossal és Baranyaival, új dolgozattal, egy másik iskolában, mindent elölről kezdve, mint csaló a csalók közt. Riskó Enikő 4 évig dolgozott Hima Gabriellával az IDI-ben Hermann-Hesse-disszertációján. Az ő védésén az egyetlen szabálytalanságot Szabó András idézte elő azzal, hogy beíratta a saját nevét Hima Gabrielláé mellé, mint társtémavezető. Minden egyéb rendben volt. Sőt, ez is rendben lehetett volna. Mind az EDHT jegyzőkönyv, mind a hanganyag szerint ugyanis Hima keresztyén testvériességgel megosztozott Szabó Andrással Riskó Enikőn. Nem buktatta le, mint illetéktelent. Ám a MAB-vizsgálat lebuktatta őt. A MAB-táblázat nem találta helyénvalónak a Szenci-kutató nevét Hermann Hesse mint téma mellett. Szabó neve a MAB-vizsgálat következtében kikerült a dolgozatból, olyan terjedelmi csökkenést okozva ezzel, hogy Riskó műve a Mészáros-féle fél-disszertációval került egy kalap alá. Tegnap délutánig tartott, míg Németh Dávid megtalálta mind a 397,839 karaktert.
A már történelemmé vált károlis Irodalomtudományi Doktori Iskolának immár két sikeres doktora lett:
VÁRADI FERENC és RISKÓ ENIKŐ. Mindkettőjük témavezetője: HIMA GABRIELLA.
Lehet, hogy Mészáros Márton is jobban járt volna, ha megmarad eredeti témavezetője, Hima Gabriella mellett? Lehet, hogy most már ő is doktor lenne?
Riskó Enikő rehabilitációja tehát másfél év után megtörtént.
És mi lesz Hima Gabriellával, aki két doktoranduszt is sikeresen eljuttatott a védésig, ahogy rajta kívül senki az IDI-ben? Tekintettel Balla Péter súlyos pszichózisára vele szemben és arra, hogy ő mint megbízott rektor egyszersmind a legnagyobbat bukott doktorandusz, Mészáros Márton rokona, Riskó Enikő sikere nagy valószínűséggel Hima Gabriellának az állásába kerül. Jézus Krisztus különös követője, a bosszúszomjas, vérengző Balla ezt aligha fogja ép ésszel elviselni.

Labels:
András Szabó,
Dávid Németh,
Enikő Riskó,
Peter Balla
Mittwoch, 13. Oktober 2010
Finito
Szodoma után Gomorra is bedőlt!
A Duplaszabó-banda a Maedchen für alles Eisemann külső segítségével elérte, hogy a MAB az Irodalomtudományi Doktori Iskolát végleg bezárja. A 2010 október 1-én hozott döntés 2015 december 31-ig érvényes. Addig nem indíthat a Károli új irodalomtudományi doktori iskolát. Pedig a MAB nagyon előzékeny volt a károlis csalókkal szemben. Alaptalanul vádolta meg Szabó András a hangfelvételen, jól hallhatóan, a MAB elnökét azzal, hogy a kifejezetten neki tett ígéretét, amit csak ő hallhatott, megszegte. A MAB a 7 törzstagjelöltből 6-ot elfogadott, annak ellenére, hogy 4-en, köztük Szabó András, nem teljesítették a törzstagság elemi feltételét: nincs védett doktoranduszuk (ld. 5. lábjegyzet). Csak a tudományos babérokra pályázó puritán költőnő verte le még ennél a szelíd, jóakaratú, igen toleráns MAB-nál is a biztosítékot. Hát mindent azért ők sem…
Gratulálunk Szabó Andrásnak, Kulcsár-Szabó Ágnesnek, Kovács Árpádnak és Hermann Zoltánnak a Bölcsészettudományi Kar első és egyetlen Doktori Iskolájának a lepusztításához, amit nem ők építettek fel, hanem Hima Gabriella, Szigeti Lajos Sándor és Fabiny Tibor. Az ÁJK egyetlen Doktori Iskolája után most a BTK egyetlen Doktori Iskolája is bedőlt. Elsősorban persze Balla Péternek, a magyar felsőoktatás története legalkalmatlanabb rektor(pótlék)ának gratulálunk, akinek oroszlánrésze van mindkét kudarcban. Mikor küldi már el végre a Fenntartó a selyemzsinórt ennek a pszichopata vérengzőnek, aki gazdasági érdekeit ilyen súlyosan megsérti? Ha mb. rektorféle nem a kirúgásokat tekintené a fő feladatának, hanem az értékek megőrzését, akkor talán előrébb tartana az intézmény.
ÖSSZEGZÉS
A MAB 2010/8/XIII/1/2/376 számú határozata
a
Károli Gáspár Református Egyetem
161
azonosítószámú
irodalom- és kultúra tudományok
besorolással kért doktori iskolájáról:
A MAB a doktori iskola akkreditációját 2010. október 1-i hatállyal
megvonja,
mert
* csak 6 „megfelelt” minősítésű törzstagja van1
* az egyetemi tanárok minimális létszámának: megfelel2
* honlapja: megfelel3
* képzési terve: megfelel3
* működési szabályzata: megfelel3
* minőségbiztosítási terve: megfelel3
* a doktori iskola vezetője az előírt feltételeknek: megfelel4
* a törzstagok kutatási területe, közleményei, ill. a DI képzési terve s a témakiírások, továbbá a megadott tudományágak közötti koherencia: nem felel meg5
* mesterképzésre épülés kritériumának: megfelel6
* a tartalmas és informatív önértékelés kritériumának: nem felel meg
* a felvett hallgatókkal kapcsolatos elvárásoknak: megfelel7
Budapest, 2010. október 1.
#376
Lábjegyzetek:
1 A minimális megfelelt minősítésű törzstagszám 7, ezen belül tudomány/művészeti áganként 3.
A törzstagi követelményeknek 2010-ben megfeleltek:
Bertha Zoltán (irodalom- és kultúra tudományok)
Fabiny Tibor (irodalom- és kultúra tudományok)
Hansági Ágnes (irodalom- és kultúra tudományok)
Jákfalvi Magdolna (irodalom- és kultúra tudományok)
Kovács Árpád (irodalom- és kultúra tudományok)
Szabó András (irodalom- és kultúra tudományok)
2 A megfelelt minősítésű egyetemi tanár törzstagok minimális száma 4, ezen belül tudomány/művészeti áganként 2. A doktori iskola megfelelt minősítésű egyetemi tanár törzstagjainak száma: 4
3 Az önértékelés és az analízis nem eléggé informatív, nem néz szembe mindazokkal a problémákkal, amelyek az elmúlt években és jelenleg is feszítik a DI-t. A C-SWOT-elemzés pedig általánosságokat tartalmaz, amelyek nagy része más DI-kre is állhat (pl. a bolognai rendszer következményei a doktori képzésben). A DI saját helyzetének részletes elemzése, különösen a kockázatok kérdésében nem valódi szembenézés a problémákkal, illetve a lehetőségek vonatkozásában nem méri fel a megvalósítás reális esélyeit.
4 Kovács Árpád egyetemi tanár, korábbi munkahelyein részt vett doktori képzésben, jelenleg is közreműködik az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájában, ennek eredményeként 8 doktorandusza szerzett eddig fokozatot. Kutatási területei a DI integráns részét képezik, tudományszervezői tevékenysége, oktatói tapasztalata alkalmassá teszik a DI vezetésére.
5 A törzstagjelöltek kutatási területe, közleményei és a DI képzési terve közötti tágan értelmezett összhang nem vitatható, hiszen valamennyiük munkássága releváns az irodalom- és kultúratudomány területén. Ugyanakkor az egyes törzstagjelöltek az irodalomtudományi kutatás igen diffúz területeit képviselik, többnyire egymagukban: humanizmuskori irodalomtörténet, 17. századi magyar kegyességtörténet, 16. századi angol reformációtörténet és hermeneutika, 20. századi magyar színháztörténet, orosz formalista irodalomtudomány stb. Egy-egy törzstag azonban nem elegendő ahhoz, hogy a DI szinergikusan összeforrott, egységes arculatú, erős műhelyt hozzon létre e diszciplínák bármelyikének területén. A képzési terv elemzése során is jól láthatóvá válnak ezek az oktatói kapacitásra jellemző belső aránytalanságok. Az általános tárgyak és az irodalomtudományi alprogramok (irodalomtörténet, irodalomelmélet, irodalom és teológia) tantárgyainak felelőssége két oktatóra túl nagy terhet ró. Fabinyi Tibor 6, Kovács Árpád 5 tantárgyért felel, és a tantárgyak oktatásában – néhány kivételtől eltekintve – a tantárgyfelelősön kívül más nem vesz részt. Nem lehet eltekinteni attól a körülménytől, hogy az átfogó, igen fajsúlyos irodalomtudományi alprogramokhoz viszonyítva az oktatólétszám igen korlátozott. Nyomatékkal jegyezzük meg, hogy a törzstagokkal szemben támasztott követelményeket a doktori iskolát szimbolizáló törzstagjelöltek egyébként sem teljesítik. A 7 főből csak 6 fő rendelkezik a törzstagoktól elvárható színvonalú munkássággal és 4 törzstagjelöltnek még nincs végzett doktorandusza. A bizottság nem tartja indokoltnak, hogy a DI értékelése egyedi eljárással, ez utóbbi körülmény figyelembevétele nélkül történjen meg.
6 Minden, a doktori iskola által megadott tudományághoz kapcsolódó képzési ágban legyen az egyetemnek legalább egy akkreditált mesterszakja.
7 A doktori iskolának a működés első három évében évente legyen legalább 2-2 felvett doktorandusz hallgatója.
http://web.mab.hu/tir/index.php?pid=713&tid=712&pop=376&sid=wUOm9S,Re2XqMXuusQ,NPUD7C21
és
http://www.doktori.hu/index.php?menuid=538&id=70

Protokoll (EDHT-jegyzőkönyv 2009 május 11)
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
REKTORI HIVATAL
1091 Budapest, Kálvin tér 9.
Tel.: (00-36-1) 455-90-60
Fax: (00-36-1) 455-90-62
OM az.: FI44189
Ikt: 361/09/RH
J E GY Z Ő K Ö NY V
az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács 2009. május 11-i üléséről
Jelen vannak: Dr. Szabó András Elnök, Dr. Hima Gabriella, Dr. Pethő Sándor, Dr. Tanka
Endre, Nemeh Diána, Dr. Vanó Renáta jegyzőkönyvvezető
Meghívott: Dr. Prekker Judit főtitkár, Prof. Dr. Balla Péter rektori teendőkkel megbízott
rektorhelyettes
Az Elnök üdvözli a megjelenteket, 14 óra 10 perckor megállapítja, hogy az ülés nem
határozatképes.
Dr. Balla Péter napirend előtt kéri, hogy amennyiben a doktori iskolákhoz az egész
egyetem érdekét, pl. akkreditációt érintő levelezés érkezik, ez jusson el másolatban a RH-hoz. Kéri továbbá, hogy az ülés során együtt fáradozzon a Tanács a DI-k akkreditációja érdekében.
14. óra 15 perckor Dr. Tanka Endre megérkezik. Az Elnök megnyitja az ülést, megállapítja a határozatképességet. A Tanács elfogadja a napirendet.
1. naprendi pont: a doktori iskolák MAB akkreditációjának jelenlegi állása
Elnök ismerteti, hogy az Állam- és Jogtudományi illetve az Irodalomtudományi DI 1-1 törzstagja április folyamán kapott a MAB elnökétől egy levelet azzal a kéréssel, hogy dokumentáltan igazolja a témavezetését. Mindkét esetben igazolták, megnyugtató választ küldve a MAB Elnökének. Nyilvánvaló az értékelés még nem a szakbizottságokban folyik.
Vanó Renáta megjegyzi, hogy 2007. őszétől az EDHT-n is többször elhangzott az a kérés, hogy a törzstagok az akkreditációs feltételeknek (formai, tartalmi) való megfelelésre fokozottan figyeljenek, az online adatbázisban adataikat frissítsék.
2. napirendi pont: Az Irodalomtudományi DI akkreditációs helyzete:
Elnök jelzi, hogy a doktori iskolán belül nagy a feszültség. 5 törzstag a témavezetésigazolásra történő felszólítást kapott a MAB-tól (eltérés a hanganyagtól – a szerk.), ezt sajnálatosnak tartja. Belső szabályozatlanság és feszültség jellemzi a témavezetéseket. Az intézmény érdekében belül kellett volna tartani és megoldani a problémát.
Hima Gabriella jelzi, hogy a MAB Elnökéhez 2 bejelentés (eltérés a hanganyagtól – a szerk.) érkezett azzal kapcsolatban, hogy a márciusban fokozatot szerzett 4 volt doktorandusz témavezetése körül problémák voltak.
Balla Péter megkérdezi Hima Gabriellát, hogy mint iskola vezető, milyen utat lát a
doktori iskola megmentésére.
Hima Gabriella szerint a témavezetők közül valaki nem igazol témavezetést.
Vanó Renáta megjegyzi, hogy 2007 ősze óta akkreditációs feltétel, hogy minden törzstag rendelkezzen fokozatos témavezetett volt doktorandusszal.
Pethő Sándor jelzi, hogy a HTK-n működik KDHT, a vezetője és a doktori iskola vezetője ugyanaz a személy. Kívánatos lenne, hogy a BTK Kari Tanácsa is állítsa fel a KDHT-t. A belső szabályozatlanság is kiküszöbölésre kerülne.
Szabó András megjegyzi, hogy a DIT működött.
Hima Gabriella szerint az utóbbi fél évben többször úgy került összehívásra a DIT, hogy ő nem lehetett jelen.
Balla Péter kéri, hogy a KDHT jöjjön létre. Megkérdezi, ha nem Hima Gabriella lesz a vezetője, ezt a többségi döntést, közösségi bölcsességet jó szívvel el tudja-e fogadni?
Hima Gabriella javasolja, hogy várják meg az akkreditáció végét, azt válasszák meg, akit a MAB szakmailag elfogad.
Hima Gabriella nyilatkozata alapján az EDHT megállapította, hogy Riskó Enikő, Baranyai Katalin és Váradi Ferenc esetében a MAB Elnöke által megküldött összefoglaló táblázatban szereplő törzstagok (vö. táblázat MAB általi kiemeléseit: csak Hansági és Hima lett elismerve – a szerk.) folytatták a témavezetői tevékenységet. Mészáros Márton esetében a doktori iskola vezető úgy nyilatkozott, hogy a témavezetését 2004-2007. között ő folytatta, 2007-2009. között pedig Hansági Ágnes.
3. napirendi pont: PhD fokozat odaítélése:
A Hittudományi Doktori Iskola felterjesztése alapján a Tanács egyhangú döntéssel meghozta 7/2009 (V.11.) sz. határozatát, amellyel Tarné Pávich Zsuzsanna számára rite minősítéssel odaítélte a doktori fokozatot.
Dr. Szabó András Dr. Vanó Renáta
elnök jegyzőkönyvvezető
Budapest, 2009. május 11.
Kiegészítés 2009. május 14-én csatolva
Hima Gabriella észrevételei:
1. A “Hima Gabriella szerint a témavezetők közül valaki nem igazol témavezetést” azzal
indokoltam, hogy álláspontom szerint kevésbé súlyos következményekkel jár egy
hiányos megfelelés, mint egy esetlegesen valótlan állítás lelepleződése. Ezt fontosnak
tartom, mert sehol sem jelenik meg a jegyzőkönyvben, hogy én folyamatosan ezt a két
kockázatot mérlegeltem.
2. A másik észrevételem ehhez a mondathoz fűződik: “Hima Gabriella nyilatkozata alapján az EDHT megállapította, hogy Riskó Enikő, Baranyai Katalin és Váradi Ferenc esetében a MAB Elnöke által megküldött összefoglaló táblázatban szereplő törzstagok folytatták a témavezetői tevékenységet.” Ezt nem tudom, mikor és miből állapította meg az EDHT, de én nem ezt mondtam. Riskó Enikővel kapcsolatban - Prekker Judit kérdésére, hogy Szabó András megbeszélte-e velem a témavezetés megosztását – igennel válaszoltam. Baranyai Katalinról azonban nem mondtam semmit, mert nem tudok semmit. Korábban más összefüggésben azt nyilatkoztam, hogy bukott dolgozatokat nem szerettem volna fogadni, és Baranyai Katalint sem szerettem volna a szöveg lényeges átdolgozása nélkül azonnal védésre engedni, ezt azonban Szabó András akaratom ellenére keresztülvitte.
Dr. Vanó Renáta
jegyzőkönyvvezető
Budapest, 2009. május 14.
Balla Péter az EDHT-jegyzőkönyv tanúsága szerint is már május elején minden visszaélésről, csalásról, hamisításról tudott, ezeket hallgatólagosan támogatta, sőt, még a törzstagok MAB-bal folytatott levelezéseit is követte. Ezzel szemben vö.:
“13. A MAB megnyugvással vette tudomásul az Egyetem másik két doktori iskolájának és megbízott rektorának elhatárolódását az irodalomtudományi doktori iskolában történtektől.“
http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=70
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/11/04/the-official-version-about-the-phd-program-mab-hatarozat-a-doktori-iskolarol/
Az eredeti EDHT-jegyzőkönyv megtekinthető itt:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/10/12/1631/

Dienstansage Oktober 2010 (Szolgálati közlemény 2010 október)
Örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a 2009 május 11-i koncepciós per másfél órás hanganyagából sikerült feltennünk néhány rövid részletet.
Az első csoport hanganyagrészletei alapján nyilvánvaló, hogy Hima Gabriella megtagadta a parancsot a manipulált témavezetések igazolására, mint ahogy az is, hogy semmilyen információt nem vitt ki az intézményből. Ezt Szabó András és Koncz Judit tette meg Bazsa György személyes informálásával. Himának az volt a felvételen jól hallható álláspontja, hogy mindenki igazolja saját magát, ő is csak a saját témavezetéseiről fog nyilatkozni, iskolavezetőként nem mond semmit. Egymás után hallhatjuk Szabó, Prekker, Tanka felszólítását, hogy a témavezetéseket Himának a doktori iskola vezetőjeként legalizálnia kell. Hima szerint a hanganyag alapján ez vállalhatatlan; az információk az ellentmondásos adatközlésekkel már kimentek, témák és témavezetők kutatási területei pedig a MAB-táblázat szerint sem fedik egymást. Tovább hazudni kockázatosabb, mint az igazat mondani.
Pethő megerősíti Szabó álláspontját, hogy férj és feleség részvétele egyazon doktori eljárásban szabályos, ez szerinte „személyes döntés kérdése”, nincsenek kizáró szabályok.
Pethő nem látja „kézi vezérlésnek”, hogy a védések előtti fél évben a Szabó-család (Szabó, Szabóné, Kulcsár-Szabó) vette át a kontrollt az irodalomtudományi doktori iskolában, és hogy minden ülést az iskolavezető, Hima Gabriella távollétében tartottak.
Hallható Szabó András nagyszerű retorikai teljesítménye – ööööö…… aaaa….. eeee…… – annak bizonyítékaként, hogy a transzkripciót nem túloztuk el.
A második részben Balla Pétertől is hallható néhány képmutató mondat. Az ő kenetteljes jámbor szövegét önálló posztban hasonlítjuk majd össze a törvényeket lábbal tipró, önkényes, vérengző gyakorlatával. – A szerk.
A meghallgatáshoz kattints ide:
http://ravaszlaszlobaratikor.wordpress.com/2010/10/08/a-2009-majus-12-i-koncepcios-per-hanganyaga/

Péter Balla,
Sándor Pethő
Abonnieren
Posts (Atom)