Samstag, 18. Dezember 2010

Der Bischof als Geheimagent (A püspök ügynöki múltja)

Friss hír 2010. Karácsony

Itt keress bennünket:

http://jhnnsclvn.wordpress.com

(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)


The Bishop as secret agent (A püspök ügynöki múltja)

Posted by jhnnsclvn @ december 13, 2010
http://jhnnsclvn.wordpress.com


Ma egyszerre futott be két fontos hír. Az egyik Szegedi Kollégától, aki friss információkkal szolgál Mészáros-ügyben: publikálták a Kari Tanács november 25-i jegyzőkönyvét, amelyben Mészáros a védés után 1 nappal még Mártonként szerepel. 80%-ot kapott volna (cum laude), ha ez a védés érvényes lenne. Szeged a törvény ellenére ki akarja adni neki a diplomát, ezért az országos adatbázisba István keresztnévvel töltötték fel, de Istvánra kattintva minden fájlcímben Márton szerepel. Teljes a zűrzavar, a Hansági – Kulcsár-Szabó Ágnes által non-stop gyakorolt névszélhámoskodásra épülő terv dugájába dőlni látszik. Az erre vonatkozó dokumentumokat szerettük volna ma posztként feltenni, de közbejött egy másik hír, amelynek az esemény közelsége miatt abszolút prioritása van. Ez pedig a Bölcskei Gusztáv által a Református Élet című lap ellen indított sajtóper Bölcskei Gusztáv nyilvánosságra hozott ügynöki múltja miatt, melynek tárgyalása 2010 december 17-én, azaz most pénteken lesz, a Gödöllői Városi Bíróságon.

A helyszín – Gödöllő = a Mészáros klán fellegvára – jelképesen összekapcsolja a két topicot.



Újabb sajtóper ügynökügyben
Bölcskei Gusztáv és az ügynökkérdés

Szerző: Református Élet szerkesztősége


Az elmúlt időszak ügynököket felfedő történészi és közéleti írásai következtében megindított perek végül a református egyházat sem kerülték el. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke nemrégiben feljelentést tett a Református Élet című havilap ellen. A folyóirat 2010. júniusi száma Köztünk ható ügynökök címen levéltári kutatásokra alapozva egy összeállítást közölt azokról a jelenleg is vezető tisztséget betöltő református egyházi személyekről, akik 1990 előtt dokumentált kapcsolatban álltak az állambiztonsági szolgálattal. Ebben az írásban szerepelt Bölcskei Gusztáv is, mint aki „1986 és 1989 között „Bátori” fedőnév alatt a titkosszolgálat ügynöke volt”. A közlés alapjául az a hálózati nyilvántartó 6-os karton szolgált, melyen Bölcskei személyes adatai, egy fedőnév, valamint a be- és kiszervezés időpontja szerepel. A dokumentum megtalálható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.
A Zsinat lelkészi elnöke 2002-ben átvilágítását kérte. Az átvilágítást végző bizottság határozata szerint, bár valóban létezik olyan hálózati nyilvántartó karton, melyen a püspök személyes adatai szerepelnek, de az tartalmát tekintve hamis, mert a zsinati elnök sosem volt az állambiztonság ügynöke. Ezt a megállapítást a bizottság az érintett személy, Bölcskei Gusztáv, és a beszervezést egykoron megkísérlő állambiztonsági rendőrtiszt szóbeli kijelentéseire alapozta.

Az elmúlt évek során Bölcskei Gusztáv püspök nevét egyházi konferenciákon és kiadványokban már többen összefüggésbe hozták az állambiztonsági szolgálattal. A zsinati elnök mindeddig csupán egyetlen nyilatkozatban reagált az elhangzottakra.

A Református Élet szerkesztősége ellen indított per elsőfokú tárgyalása karácsony előtt, december 17-én lesz a Gödöllői Városi Bíróságon.

a Református Élet szerkesztősége
ujsag@exodus.hu

A Református Élet 2006 óta megjelenő közéleti egyházi lap, melyet református lelkészek, egyetemi oktatók és egyháztagok készítenek. A benne megjelenő írások között helyet kapnak a hivatalostól eltérő vélemények, illetve a közelmúlt történéseivel foglalkozó elemzések, forrásközlések.

A lapot az Exodus Kiadó jelenteti meg, mely több mint ötvenévi szünet után 2004-ben újból elkezdte tevékenységét. A jelenlegi munkatársak felvállalják a Kiadó eredeti eszmeiségét, és olyan, a keresztyénséghez, azon belül is a reformátussághoz kapcsolódó területeket feldolgozó művek megjelentetését tűzték ki maguk elé, melyek bár nem tartoznak a figyelem középpontjába, mégis hiánypótló voltuk miatt közérdeklődésre tarthatnak számot, s elősegíthetik az egyes területeken és témakörökben mutatkozó kisebb-nagyobb ismerethiányok és fehér foltok felszámolását.

Posted in HungarianCalvinistChurch, Szeged University | Tagged: Bölcskei and the agent topic, the press has been sued by Gusztáv Bölcskei |

3 Defensionen - 0 Titel (Három Mészáros-védés

Friss hír 2010. Karácsony

Itt keress bennünket:

http://jhnnsclvn.wordpress.com

(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)


http://jhnnsclvn.wordpress.com


Alább 3 meghívó látható PhD-védésre, másfél éven belül, mindhárom azonos címmel, azonos vezetéknevű szerzőkkel. Hány érvényes ebből? Hány fokozat lesz ebből? És ki kapja? Ki lehet-e bújni a 2 éves moratórium alól identitásváltással vagy névváltoztatással? Hány hivatalos neve lehet egy személynek?

Ezek a kérdések már a kriminalitás területére vezetnek. – A szerk.

Szerző: Szegedi Kolléga

A Szegedi Egyetem csúfot űz a minősítési eljárásokból, a PhD-értekezésekből, a MAB-ból, az Országos Doktori Tanácsból, az informatikai adatbázisból, magyarán a szakmából, az erkölcsből és a jogrendszerből. Hogy a Károli Gáspár Református Egyetem is ezt teszi, az nem mentség. Utóbbiról ugyanis régóta köztudott, hogy szakmailag bóvli, lényegileg pénzmosoda, erkölcsileg minősíthetetlen, a szó szoros értelmében kriminális, amúgy atyafiaktól hemzsegő, degenerált nepotista beltenyészet. De hogy a Szegedi Tudományegyetem is erre a nívóra süllyedjen le, az nekünk, szegedi polgároknak és egyetemi oktatóknak elviselhetetlen. Ez ellen fel kell emelni a szavunkat.

Fenti állítások illusztrálására álljon itt az a három meghívó, amelyik bizonyíték két intézmény, a Károli Református Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem okirathamisítására, és két egyetemi oktató, Mészáros Márton és Kulcsár-Szabó Ágnes csalására. Mészáros Márton védése ugyanis a Károlin nem maradt el, nagyon is meg lett tartva, 100%-ra értékelve, megünnepelve, majd csalás miatt visszavonva. Bár a törvény 2 évi várakozást ír elő, a szegedi Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetője, Balázs Mihály, az időközben már országos hírűvé vált csalót, Mészáros Mártont, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban, fokozatszerzési eljárásra mindössze 4 hónap elteltével fogadta. Ezért a legnagyobb felelősség az iskolavezetőt terheli, aki saját nevében két meghívót szignált, mindkettőt érvénytelen doktori védésre, a másodikat ráadásul visszamenőleg, fiktív nevekkel. Mert sem Hansági Ágnes, sem Mészáros István nem létező személyek. Az első személy hivatalos neve: Kulcsár-Szabó Ágnes, a másodiké Mészáros Márton. Balázs Mihály előbb Mészáros Márton védését hirdette meg Fried István témavezetésével, majd “Mészáros Istvánét” “Hansági Ágnes” témavezetővel, előbbit 3 nappal a védés előtt, utóbbit 3 nappal a védés után. A védés időpontja, helyszíne, a disszertáció címe és szövege azonos. Ordító csalás és okirathamisítás. Követeljük Balázs Mihály azonnali leváltását és büntetőjogi felelősségrevonását.






http://www.doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=1755

(a második meghívót időközben törölték)

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=6259

Posted in HungarianCalvinistUniversity, Szeged University | Tagged: Ágnes Kulcsár-Szabó, István Fried, József Pál, Márton Mészáros, Mihály Balázs, Scandal in Szeged

Business-Geheimnis (Üzleti titok)

Friss hír 2010. Karácsony

Itt keress bennünket:

http://jhnnsclvn.wordpress.com

(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)


Business secret (Üzleti titok)

Posted by jhnnsclvn @ december 9, 2010

Hogy hogyan lett Mészáros Mártonból a szabálytalan szegedi PhD-védés után pár nappal Mészáros István, és Fried István témavezetőből Hansági Ágnes témavezető, az Balla Péter, a Károli egyetem retorhelyettese – egyúttal az érintett Mészáros Márton sógornagybátyja – szerint üzleti titok. Balla szerint “Szegedi kolléga”, amikor ezt a titkot kiadta, súlyosan megsértette két egyetem gazdasági érdekeit. Balla Péter levélben szólította fel rektor-kollégáját, hogy nyomozza ki az “üzleti titok” kiszivárogtatóját és példásan büntesse meg. Mi eddig azt gondoltuk, hogy a “Balla Péter” nick-néven beküdött hozzászólás paródia. Kiderült, hogy nem az. A hozzászólást ugyan feltehetően nem Balla Péter küldte be, hanem inkább az a személy lehetett, aki nekünk néhány órával később a levél hivatalos változatát továbbította, talán a reakciókat tesztelendő, de a szöveg Ballától származik. A levél hivatalos változata ma éjjel állítólag még a postázóban várakozik, de reggel már továbbítani óhajtják. Levélírónknak haláltmegvető bátorsággal és James Bond-i bravúrral sikerült kicsempésznie a rektoriból egy másolatot.

Mi csak ámulunk azon, hogy az Újszövetség tanszékvezető professzorának, a református egyetem keresztyén szellemiségét megtestesítő intézményi vezetőnek milyen sajátos véleménye van becsületről, erkölcsről, szakmai tisztaságról és a bűnösség kérdéséről. Bár nem is csodálkozunk annyira. Balla Péter valóban a Károli Egyetem mai szellemiségét és erköcsiségét testesíti meg. Csak azt vitatjuk, hogy ennek a felfogásnak köze volna a Szentíráshoz, amit rektorhelyettesünk nem átall annyiszor a szájára venni, akárcsak Jézus Krisztus nevét…



Posted in HungarianCalvinistUniversity, Szeged University | Tagged: Ágnes Kulcsár-Szabó alias Ágnes Hansági, István Fried alias Ágnes Hansági, Márton Mészáros alias István Mészáros, Peter Balla the moral insanity | Szerkesztés

Brutal cheating by Hansági and Mészáros in Szeged (Hansági és Mészáros brutális csalása Szegeden)

Brutal cheating by Hansági and Mészáros in Szeged (Hansági és Mészáros brutális csalása Szegeden)

Friss hír 2010. Karácsony

Itt keress bennünket:

http://jhnnsclvn.wordpress.com

(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)

Posted by jhnnsclvn @ december 8, 2010
http://jhnnsclvn.wordpress.com

Szerző: Szegedi Kolléga

A Mészáros-védés újabb szabálytalanságai nagy vihart kavartak Szegeden, olyannyira, hogy a Bölcsészkar hivatalos folyóiratát, a Kari Kurírt egyelőre visszatartották. A védést követő napon tartott Kari Tanácsi ülésen Mészáros Márton fokozatát megszavazták, és ez a november 30-i lapzártáig még érvényben volt. Azóta azonban eltűnt Mészáros Márton a doktori adatbázisból, és megjelent a helyén “Mészáros István”. A Kar nem tudja, hogyan kommunikálja ezt a metamorfózist…

Mészáros Márton brutális csalássorozata tavaly kezdődött a Károlin, amikor 50%-os készültségű és 50%-ban más által írt ún. disszertációjára az Eisemann György által vezetett bizottságtól 100%-os értékelést kapott egy álvédésen. Ezt a fokozatot a MAB utóbb csalás miatt a Károlival visszavonatta.

Ezek után Mészáros Márton Szegeden bukkant fel, ahol a károlis kudarca után 4 hónappal ugyanazt a dolgozatot benyújtotta. Ez azonban a 33/2007. (III. 7.) Kormányrendelet 10. §. (2)-ba ütközött, és az ODT informatikai rendszere kidobta a “csal”-t. Megjelent a www.doktori.hu oldalon az, ami nincs – dupla védés másfél éven belül (hozzá a védési meghívók):

Két védés két egyetemen két különböző témavezetővel: Szabó András és Fried István. Az Országos adatbázisban ugyanakkor Hansági (Kulcsár-Szabó) Ágnes neve alatt találjuk meg Mészáros Mártont mint témavezetettet:

A Mészáros Márton neve alatt feltöltött “disszertáció” belső címlapján kizárólag “Hansági Ágnes” szerepel témavezetőként:

A Károli Egyetem honlapján (www.kre.hu) a doktori iskola hallgatói között újból egymás mellett Mészáros és Hansági – mint vezetett és vezető:

A doktori adatbázisból a védés után eltűnik Mészáros Márton, de megjelenik helyette Mészáros István, ugyanazzal a dolgozattal, mint a Márton, Hanságival az oldalán, 2010. november 24-i védéssel. A Károlin ugyanez a dolgozat továbbra is Márton néven fut:

Majd az Országos Doktori adatbázisban elválik egymástól István és Márton, Szeged és a Károli, ám a szöveg változatlan:

Van ugyan a Karunkon egy Mészáros István, aki történész és docens, de annak nincs köze az IDI-hez. Az IDI-be fokozatszerzési eljárásra ugyanis csak Mészáros Márton jelentkezett, itt a nyilvántartásban Mészáros Istvánnak nyoma sincs:

A nemlétező Mészáros István védése:

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=120&lid=120&tol=700

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=121&lid=121&tol=200

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=122

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=123

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=124



Mészáros Márton védése:

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=122

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=120

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=121&lid=121&tol=0

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=123

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=124

Posted in HungarianCalvinistUniversity, Szeged University | Tagged: Brutal cheating by Ágnes Hansági-Kulcsár-Szabó, István Fried, József Pál, Márton Mészáros, Mihály Balázs |

Kleiner Gott (Kisisten)

Friss hír 2010. Karácsony

Itt keress bennünket:

http://jhnnsclvn.wordpress.com

(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)

http://jhnnsclvn.wordpress.com

Mikulásra küldjük Nektek az alábbi nyilatkozatot. Nekünk még sikerült az Újnautilusban elolvasnunk Mészáros Márton “Mi zörög?” című, sajnálatosan gyorsan eltávolított írását, amely lényegében arról szól, hogy “szemesnek áll a világ”, ne strapáljuk magunkat, ne dolgozzunk becsületesen, kiskapukat keressünk a nagyok helyett, ügyesen lavírozzunk, trükközzünk, csaljunk, hazudjunk, csak rajt ne kapjanak. Aztán ha jönnek e becsületesen dolgozók, akik még tehetségesek is, és a jussukat követelik, csapjuk fejbe őket egy bunkóval, hogy attól kóduljanak. Ne bolygassák a status quót a Jászberényi Sándorok, hogy el se olvastuk a pályázatukat és úgy utasítottuk el, hiszen mi mindenütt ezt tesszük. Pl. a Károli Irodalomtudományi Doktori Iskolájának legutóbbi felvételijén már a pályázati borítékokat sem nyitottuk fel. Úgyis tudtuk előre, kinek akarjuk adni a lóvét. Hazug képmutatás, hogy “ügyeljünk a látszatra”. Minek? Változtat a látszat valamin? Na, ugye? Kb. erről szól az alábbi akadémikusi “Közlemény” is, csak sokkal tudományosabban, mondhatni, Akadémikushoz méltó nyelven van megfogalmazva.

Szeretettel köszönt Benneteket Mikulás napján a “Legátus csoport”.



Közlemény



Én, a Nagy Akadémikus, ezúton tájékoztatom a közvéleményt, hogy egész eddigi életművem egy hermeneutikailag, recepcióesztétikailag meg egyáltalán is érthetetlen tévedésen alapul: egy mérhetetlenül primitív és provinciális helyre, azaz Magyarországra születtem. Hogy az általam mindennél (még Saját Személyemnél is) nagyobbra becsült Nyugattal elfogadtassam Magam, kénytelen voltam átírni az egész magyar irodalomtörténetet, -tudományt, kánont, sőt, magát a magyar nyelvet is – úgy érzem, átütő sikerrel. Épp ezért már feleslegesnek tartom, hogy ugyanezt megtegyem a magyar jogrendszerrel és jogi nyelvvel is, egyszerűen ezúton közlöm Magam, Fiam és Menyem (továbbiakban: Szentháromság) valamint követőink nevében, hogy ENNEK AZ ORSZÁGNAK A TÖRVÉNYEI RÁNK NEM VONATKOZNAK!

Aki a kognitív kompetenciái következtében képtelen ezt az axiómát perceptuálni, az kénytelen lesz az alteritás-élményét más horizont-dimenziókban konstituálni, magyarán: pusztuljon innét! Hiszen – mivel a fentebb jelentésessé tett anomáliákkal terhes, provinciális közeg akadémiástul, felsőoktatásostul, egyházastul csicskamód ugráltatható, valamint igen jól tejel – Mi (Szt3ság és tsai) maradunk.

Kisisten

Gegen-Report: 5: Theologische Fakultaet ((Ellenjelentés 5. A Károli HTK Doktori Iskolájáról)

Friss hír 2010. Karácsony

Itt keress bennünket:

http://jhnnsclvn.wordpress.com

(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)


http://jhnnsclvn.wordpress.com

Nemcsak a BTK-t, hanem a HTK-t látogató MAB-bizottság is felületes munkát végzett. Az adatbázisokban lévő adatok és a tényleges órarendek tanulmányozása valamint a DI óráinak szúrópróba szerű látogatása helyett egyszerűen megkérdezték Balla Pétert és Pethő Sándort a HTK Doktori Iskolájának működéséről, és amit ezek a vezetők lediktáltak, azt foglalták bele a jelentésbe. Formális távértékelést végeztek, amelynek az eredménye valótlan és hiteltelen jelentés. Balla Péter pedig a Kiss Sándor által készített ominózus szeptemberi interjúban már azzal dicsekszik, hogy ez a valójában nem létező teológiai doktori képzés maximális elismerést aratott a MAB-nál: http://www.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=26231%3Aszkueles-vagy-bvueles&catid=133%3Ahatter&Itemid=508&lang=hu. Alább láthatjuk, mire. – A szerk.



Szerző: Mrs. Oliver

Megnéztem a HTK DI honlapját, és a következő érdekességeket fedeztem fel:
1. Pethő a doktori.hu nyilvántartásában nem szerepel törzstagként, itt viszont nyolcadiknak igen. Ezek szerint ő amolyan t. (= tiszteletbeli, tartalékos, titkos) törzstag.
2. Ha rákeresünk a “témavezetők és meghirdetett kutatási témák listájá”-ra, azt találjuk, hogy “error”.
3. A képzés leírásánál a következőket találjuk:
“Az ismeretek megszerzésének és ellenőrzésének rendszere:
A képzés teljes időtartama alatt összesen a kötelező tantárgyak teljesítéséért minimum 40, maximum 60 kredit, szakszemináriumok teljesítéséért minimum 20, maximum 40 kredit, alternatív tantárgyak teljesítéséért minimum 20, maximum 40 kredit, kutatószeminárium teljesítéséért minimum 10, maximum 20 kredit, publikációs tevékenységért minimum 20, maximum 50 kredit, egyéb tudományos tevékenységért (pl. konferencián való közreműködés) minimum 10, maximum 30 kredit, oktatói tevékenységért maximum 40 kredit szerezhető.
A teljesített kurzusok értékelése ötfokozatú (1-5) osztályzatokkal történik. Az egyes kreditértékeket a meghirdetett tárgyak és témák függvényében a témavezető, az alprogramvezető és a tárgyat meghirdető oktató közösen határozzák meg.

Általános Mintatanterv:
Az alábbi mintatanterv az átlagos lehetőségekhez igazítva ad ideális beosztást a doktori kurzus elvégzéséhez. A mintatantervben szereplő tanegységelnevezésekhez alprogramonként és hallgatónként más-más tartalmú tanegység rendelhető. Az egyes tanegységekhez a megfeleltetett mintatantervi kódot kell hozzárendelni. Az alprogramok kidolgozhatják saját egyedi mintatantervüket. Az egyes tanegységleírásokat az oktatóknak félévenként be kell vezetni az elektronikus tanulmányi nyilvántartásba.
Mintatanterv”

Tehát a diáknak egy halom kreditet kell megszereznie különböző tantárgyakból szemináriumokból. Óra viszont egyáltalán nincs, ezért a hallagató úgy szerzi meg a kreditjeit, hogy bejár mindenféle MA-s órákra (az ember azt hihetné, az MA-n már túl vannak, úgy jöttek a DI-be). Ez nem csalás? Egy nappali(!) tagozatos DI, ahol egyáltalán nincs tanítás? Vajh mennyi pénzt vesznek fel erre az államtól, ill. szednek be a doktoranduszoktól? Képzeljük el, milyen lenne egy MA, ahol nem lennének órák, viszont a diákok a BA-s kreditekkel szerezhetnének diplomát!
Ezután nem lepődünk meg különösebben, ha a Mintatanterv-re kattintva ismét azt kapjuk, hogy “error”. Hát, error, az alighanem akad itt bőven.

A MAB a hitéleti képzésben mindent és mindenkit átenged, kitalálni se lehet olyan gyenge oktatót, aki ne felelne meg törzstagnak, azzal meg, hogy tanítanak-e vagy sem, és hogyan, már végképp nem törődik senki.

Mittwoch, 1. Dezember 2010

Gegen-Report 4. Die Philologische Fakultaet (A Károli BTK belső, oktatói kritikája)

Friss hír 2010. Karácsony

Itt keress bennünket:

http://jhnnsclvn.wordpress.com

(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)


Counter-Report 3. Faculty of Art (Ellenjelentés 3. A Károli BTK helyzetéről)

Posted by jhnnsclvn on november 30, 2010

http://jhnnsclvn.wordpress.com

Az Állam- és Jogtudományi Kar ill. a Hittudományi Kar belső helyzetének elemzői nem járultak hozzá szövegük közléséhez, ezért ez a két rész teljes egészében kimarad a publikálásból, csak a BTK-ra vonatkozó jelentést hozhatjuk nyilvánosságra. Megírtuk már, hogy a MAB-határozat Bölcsészettudományi Karra vonatkozó részét botrányosan tájékozatlannak, dezinformatívnak és önellentmondónak tartjuk, mert az alapjául szolgáló látogatóbizottsági jelentést a kar akkori vezetői nyilvánvalóan manipulálták. A Látogató Bizottság bölcsész tagjának, a Szegedi Tudományegyetemről Kulcsár Szabó Ernő által a LB-ba protezsált Pál Józsefnek minden bizonyára az volt a célja és a küldetése, hogy az akkori – és azóta már megbukott – vezetőket tisztára mossa és fényezze, a felelősségüket elkenje ill. ártatlan bűnbakot találjon, akit mellesleg tálcán kínáltak neki. Róna-Tas pedig, nem ismervén ki magát, hagyta hogy befolyásolják. Hogy Pál József milyen szolgálattételekre képes a Kulcsár-Szabó-klán érdekében, azt bizonyítja a csaló és hamisító Mészáros Márton másodszori – teljesen törvénytelen – ledoktoráltatása Szegeden. A kiszivárgott MAB-levélből tudjuk, hogy Pál József már április 9-én dokumetálta Mészáros szegedi doktori szigorlatát, holott arra csak tíz nappal később, április 19-én került sor (ha egyáltalán sor került).

A BTK oktatói a Látogató Bizottságnál sokkal alaposabb és tényfeltáróbb munkát végeztek, és jelentésüket elküldték a Látogató Bizottság vezetőjének, Róna-Tas Andrásnak, aki azonban azt nem látszott hasznosítani. A jelentés egy része – a kari vezetésváltás következtében – mára már elvesztette ugyan friss hír jellegét (augusztusban íródott a Ravasz László baráti Kör megrendelésére), de aktualitását megőrizte, hiszen a bűnösök felelősségre vonása azóta sem történt meg: Szabó András már nem dékán, de még mindig intézetvezető, Kulcsár-Szabó Ágnes már nem dékánhelyettes, de még tanszékvezető, Kovács Árpád még mindig a bukott Doktori Iskola bukott vezetője, Hermann továbbra is két tanszéken ül, a csaló Mészáros pedig el van halmozva órákkal, az ifjúság megrontására, és azóta már újra összecsalt – ill. összecsaltak neki – egy PhD-fokozatot. A bűnösöket megjutalmazták, az ártatlanokat megbüntették, és aki mindezt végrehajtotta, a legitimáció nélküli rektorszurrogátum, Balla Péter, még mindig a Tenke Sándor alatt vásárolt kristálycsillár alatt, a Tenke Sándor által vásárolt lanthátú székben pöffeszkedik, és azt álmodja magáról, hogy ő rektor, és még jó sokáig, talán végleg az is marad … – a szerk.


III. Jelentés a Bölcsészettudományi Kar (továbbiakban: BTK) helyzetéről:
A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. egyes rendelkezésének végrehajtásáról szóló 79/2006. Korm. rend. 5. sz. mellékletének a karalapításra vonatkozó előírásai, illetve a MAB akkreditációs követelményei alapján a KRE Bölcsészettudományi Kara egyetemi karként nem akkreditálható, mert
1. A BTK irányító szerve, a Kari Tanács jogszerűtlenül működik.
2. A karon a doktori képzés nem akkreditálható.
3. A kar nem minden esetben rendelkezik az oktatott szakokhoz, azok számához, a tudományági sajátosságokhoz igazodó oktatói-kutatói testülettel.
4. Ahol rendelkezik, ott sok esetben ezt a kapacitást nem használja ki, mert az órarend tanúsága szerint a vezető oktatók csak papíron járulnak hozzá az akkreditációs optikához, a kontaktórákat alacsonyabb fokozatú vagy fokozat nélküli oktatók tartják.

A Bölcsészettudományi Kar legfőbb irányító szerve, a Kari Tanács nemcsak jogszerűtlenül működik, hanem egyáltalán nem alkalmas arra, hogy betöltse feladatát. A Kar dékánja, Szabó András pedig nemcsak túllépi hatáskörét, hanem hivatali hatalmával egyenesen visszaél.
A BTK, miként az egész egyetem 2008 őszén tért le a törvényesség útjáról, melyre a Szabó István fenntartósága alatt kinevezett rektor, Szűcs Ferenc, illetve a BTK-s dékán, Kulin Ferenc 2003-ban rávezették. 2008 őszén mindkettejüket rövid úton eltávolították pozíciójukból.

2008 októberében a Fenntartó – az egyetemi autonómiát megsértve – lemondatta Szűcs Ferenc rektort, akinek megbízását a Köztársasági Elnök röviddel az előtt, 2008 júliusában újabb 3 évre meghosszabbította (Szenátusi Hat. 2008. nov., mellékelve). Azóta rektorhelyettes látja el a rektori teendőket.

2008 októberében a BTK dékánját, Kulin Ferencet is váratlanul mentették fel tisztségéből. Ezt a pozíciót – rektorhelyettesi hivatalát felhasználva – Szabó András ragadta magához a BTK-n: a soron következő Kari Tanácson (KT) kijelentette, hogy a Fenntartó őt szeretné dékánnak, senki ne pályázon erre a posztra. Így ellenjelölt nélkül választották meg őt. (Szabó András korábban mind a dékáni, mind a rektori poszt megszerzésére több kísérletet tett. Amikor volt ellenjelölt, mindig elvesztette a választást.) Helyetteseit, Kulcsár-Szabó Ágnest a saját intézetéből (Magyar Irodalom) és Bíró Máriát a Történettudományi Intézetből ő maga jelölte ki és szavaztatta meg a Kari Tanáccsal. Kulcsár-Szabó Ágnes megválasztása ellentmond az SzMSz 50.§-ának, mely szerint más-más szervezeti egységből kell a dékánnak és helyetteseinek kikerülnie. Ellenjelöltek itt sem voltak, és a szavazás is merőben formális volt, mert 15 fős HÖK-képviselő biztosította a dékáni akarat érvényesülését. A HÖK-képviselők száma elvileg a dolgozók létszámának egyharmada, gyakorlatilag azonban szavazáskor többségben vannak, mert ők mindig teljes létszámban képviseltetik magukat, míg az oktatók jelentős része (többnyire másod- és harmadállásaik miatt) rendszeresen hiányzik. A kari vezetésnek módjában áll a HÖK-kel előzetesen egyeztetni. Ezt bizonyítják a KT jkv-ek.

1. A BTK irányító testületét, a Kari Tanácsot Szabó András dékán és két helyettese, Kulcsár-Szabó Ágnes ill. Bíró Mária, valamint a Nagykőrösi Tanítóképző Karról a Bölcsészkarra átigazoló énektanárnő, Györgyiné Koncz Judit, aki bölcsész-, sőt, egyetemi végzettség nélkül azonnal megkapta a BTK-t képviselő rektorhelyettesi tisztséget is, átalakította. Ők négyen, valamint az ekkor létesített kari igazgatói pozíció betöltője, Gál László, létrehoztak egy kari csúcsszervezetet, amely a Kari Tanács döntéseit előkészíti, a pályázatokat véleményezi, és a Kari Tanácson már kész személyi és egyéb javaslatokat terjeszt elő. Ilyen szervezet felállítására az SzMSz nem ad módot. Ennek következtében a dokumetumok (pl. pályázati anyagok) már el sem jutnak a Kari Tanács tagjaihoz, a dékán és szűk köre ezeket „előzsürizi”, és a KT nem a pályázatokról, hanem a döntéselőkészítő csúcsszervezet előterjesztéséről szavaz, a struktúrából következően egyetértően. A KT jelenlegi struktúrája mellett ugyanis a dékáni javaslatot leszavazni nem lehet. Kulin Ferenc dékánsága idején még le lehetett szavazni a dékánt, ami többször meg is történt, és ami a KT akkori demokratikus működését bizonyítja. Szabó András dékánsága alatt a dékánnak a KT-ba eleve beépített többsége van. A dékáni előterjesztések az alaposabb tájékozódás lehetősége nélkül azonnal szavazásra kerülnek, így olyan szakmai kérdések is, hogy milyen összetételű legyen a KDHT, vagy ki legyen a Pedagógiai vagy a Kommunikáció Tanszék vezetője. (Külső, ismeretlen jelöltekre – előzetes vita, dokumentáció nélkül és szakmai kompetencia híján – szavaznak a hallgatói képviselők, mindig egységesen, és mindig úgy, ahogy a kari vezetés.) Azokat a tanszékvezetőket, akik kérdéseket tettek fel az előterjesztésekkel kapcsolatban, vagy kételyt, netán kritikát fogalmaztak meg, a következő KT-ülésre már leváltották, és mindent kérdezés nélkül megszavazó személyekkel cserélték ki (ezek a váltások 2009. április – szeptember között lezajlottak). Viták csak jelentéktelen tanulmányi kérdésekről folynak, amelyek a kari vezetést nem érdeklik. Nagyobb jelentőségű (pénzügyi, szakindítási, személyi) kérdésekről nincs érdemi vita, az esetleges hozzászólások támogatóak, a szavazatok egyhangúak. Ez azonban nem az egyetértés jele, hanem a demokratizmus hiányáé.

2. Törvényi előírás, hogy a docensi és egyetemi tanári állásokat pályázat útján kell betölteni. A BTK számos esetben mellőzte a pályázati kiírást. Kovács Árpád professzor állása 2009. január 1-én szűnt meg Veszprémben; alkalmazására a Károlin a 2009. január 21-i szenátusi határozat szerint a veszprémi elbocsátással egyidejűleg került sor. Sem pályázat kiírására, sem kari tanácsi állásfoglalásra nem volt idő és a vezetés részéről igény sem. A Kari Tanács heves vita után 2009. márciusában nyílt szavazással támogatta ugyan elvileg egy Színháztudományi Tanszék felállításának tervét, de alkalmazásokról nem szavazott. Ennek ellenére egyidejűeg sor került egy professzori (Jákfalvi) és két docensi (Kiss, Kékesi-Kun) állás betöltésére – pályázat nélkül. Ez volt az utolsó vita a KT-ban, a javaslat ellenzői ezt követően kikerültek a KT-ból.

3. A közalkalmazotti törvény tiltja családtagok alá-fölérendeltségi viszonyban történő alkalmazását, ennek ellenére közeli rokonok dolgoznak azonos szervezeti egységben, gyakran alá-föléredeltségi viszonyban. Szabó András például 1. dékánként, 2. intézetigazgatóként, 3. tanszékvezetőként is felettese feleségének, Petrőczi Évának, aki viszont a Puritanizmuskutató Intézet igazgatójaként felettese férjének, Szabó Andrásnak. Más szervezeti egységekben is dolgoznak házaspárok együtt, pl. a Kremlinológiai Intézet igazgatójának a felesége a beosztottja. Családtagok újabb alkalmazására is pályázat nélkül kerül sor. Pl. a 2009 januárjában pályázat nélkül alkalmazott Kovács Árpád professzor fia is (másod)állást kapott a Károlin, nem tudni, mikor, mert az alkalmazás nem került a KT elé, az egyetem polgárai erről csak az egyetemi honlapról értesültek.

4. A BTK gazdálkodása pazarló és szakszerűtlen. 1. Pazarló, mert: nagy számban kötnek külsős óraadókkal szerződéseket, fizetnek ki továbbá főállású oktatóknak túlórapénzeket, míg más főállású oktatók kötelező óraszáma nincs kitöltve. Emellett az oktatás megszervezése szakszerűtlen is, mert előadásokat venia legendi, sőt fokozat nélküli oktatók tartanak, illetve fokozat nélküliek vezetnek szakdolgozati szemináriumot, míg docensek, habilitáltak és professzorok óraszáma nincs kitöltve (pl. Gergely András professzornak a Történettudományi Intézetben ill. Hima Gabriella professzornak a Magyar Irodalom és Kultúratudományi Intézetben nincs órájuk, Nyilasy Balázs és Kulin Ferenc habilitált docenseknek pedig az előírtnál jóval kevesebb. Kőszeghy Miklós habilitált történész oktató csak héber nyelvórákat tarthatott, miközben a történelem órákat történelem szak nélküli oktatók látták el).

5. A BTK oktatóinak egy része szakmailag alkalmatlan arra a feladatra, amit ellát. Egyrészt azért, mert nincs tudományos minősítésük, és előadást tartanak ill. szakdolgozatot vezetnek (pl. Mészáros Márton, Pénzes Szabolcs, Szilasi Alex). Másrészt azért, mert nincs az adott szakból diplomájuk. Példák: Kovács Árpád, Petrőczi Éva, Fóris Ágota magyar szakos diploma nélkül oktatnak magyar szakon; Csoma Zsigmond , Szilasi Alex, Imregh Mónika és mások történelem szakos diploma nélkül oktatnak történelem szakon, Csoma agráregyetemi végzettséggel még történelmi tanszéket is vezet. Koncz Judit bölcsészdiploma, sőt, egyetemi diploma nélkül oktat és tanszéket is vezet a bölcsészkaron, zenepedagógiai végzettsége van, de a Károlin nincs ének-zene-oktatás. Orosz szak sincs, és Kovács Árpádnak csak orosz szakos diplomája van. Ezek az alkalmazások nem az oktatást látszanak szolgálni, hanem csak a dékáni hatalom erősítését. Ez mondható el Honti Lászlóról is, akinek van ugyan magyar szakos diplomája, de nincs magyar nyelvtudományi munkássága, és ami van – finnugrisztika – , az csak elenyésző részét képezi az oktatási anyagnak; Fóris Ágota olasz-spanyol diplomával oktat magyar nyelvészetet; Csoma Zsigmond és Szilasi Alex történelmet agráregyetemi végzettséggel ill. zeneakadémiai diplomával oktatnak, és vannak olyanok is, akik görög-latin ill. iranisztika szakos vagy klasszika filológiai végzettséggel oktatnak történelmet – történelem szakos diploma nélkül (pl. Imregh Mónika).

6. A vezető pozícióból történő leváltások törvénysértő módon és indoklás nélkül történnek (Rektor lemondatása, BTK és ÁJK dékánjainak lemondatása, főtitkárok lemondatása, doktori iskolai vezetők leváltása ill. lemondatása). Az egyetemi autonómia sérül.

7. A kinevezések is ugyanilyen módon, fenntartói önkénnyel történnek (főtitkár, ÁJK dékánja).

8. Minden bölcsészettudományi egyetemi kar feltétele a filozófia szak, hiszen a filozófia oktatása minden bölcsész szakos hallgató részére kötelező. Ez a Károlin nincs megoldva. A Karon nincs filozófia szak, azt a Hittudományi Karra helyezték át. Az ottani filozófia szak tanszékvezetőjéről, Pethő Sándorról pedig kiderült, hogy csalással lett egyetemi tanár: meghamisította a CV-jét és a publikációs jegyzékét az egyetemi tanári pályázathoz, amit a bírálók nem ellenőriztek. Ennek az embernek a kezében van két kar – a BTK és a HTK – filozófia szakos képzése.

Posted in HungarianCalvinistUniversity, Szeged University | Tagged: András Szabó and Ágnes Hansági (Kulcsár-Szabó), blame on József Pál and András Róna-Tas