Friss hír 2010. Karácsony
Itt keress bennünket:
http://jhnnsclvn.wordpress.com
(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)
Posted by jhnnsclvn on november 8, 2010
http://jhnnsclvn.wordpress.com
The Law Faculty (A Károli Jogi Karának értékelése)
A 2010. Októberi MAB-határozatnak az intézményt érintő átfogó kritikája és az ÁJK helyzetét elemző része a legjobb. Ez utóbbi korrekt, világos, és bátran nevén nevezi a problémákat. Érdemes erre odafigyelni, mert óriási a koncepcióbeli, morális és stiláris különbség a BTK-t elemző résszel szemben, ami nemcsak messze a leggyengébb, hanem hazug, dezinformatív, önellentmondó, minden tekintetben következetlen és részrehajló, látszik rajta, hogy megrendelésre készült. De ez már abból is sejthető volt, hogy Pál József a látogató bizottság tagja lett. A BTK-ról később.
Az ÁJK-n alacsony a főállású oktatói létszám, sok a haknizó, és szinte alig van, akinek kizárólag itt lenne állása. Az álláshalmozók (két-három, sőt több állással) dominálnak a Karon. Az ÁJK-n nincs önálló Doktori Szabályzat. Csak egységes, erősen centralizált Egyetemi Szabályzat van, ami nem szabályozza eléggé az egyes karok speciális követelményeit. Ez generálisan mindhárom Doktori Iskolára igaz, az ÁJK-ra, a BTK-ra és a HTK-ra is, és az egyetem, sőt, az egyház hierarchikus szerkezetéből következik. Minden felülről lefelé érkezik, kommunikáció csak egyirányban van. Ezt drasztikusan példázza az egyetem fiatal és nagyon effektíven működő dékánjának az esete, aki azt gondolta, lehet beszélni a Fenntartóval. Amint megpróbált felfelé kommunikálni, azonnal a kapun kívül találta magát: mind dékáni, mind oktatói státuszát „egyik pillanatról a másikra” elvesztette. A hierarchikus függőség ugyanakkor nemcsak szigorú, hanem „kiszámíthatatlan” is. A hallgatók tanulmányi átlaga 4.5, de nem azért mert okosak és szorgalmasak. A 33 oktatóból 20 vezető pozícióban van, azaz alig akad köztük „nemecsek”. A doktori iskolába beengedik az oktatók közé a fapados docenseket, sőt, egy adjunktust is. E három utóbbi körülmény nem a minőség melletti érv. Rengeteg az adminisztratív szabálytalanság, a manipulált okiratok, utólag ktöltött indexek stb. És még egyszer visszatér a központosító eszme: „Jelenleg csak egyetemi szintű szervezeti és működési szabályzat van — ami egyébként megfelel a Ftv. előírásának —, de a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat, és a Doktori Szabályzat is egyetemi szintű és egységes minden Kar hallgatójára és oktatójára nézve.” Vagyis egyfelől rosszallja a bíráló, hogy nincs speciális kari szabályzat, másrészt elismeri, hogy a központosított egyetemi szabályzat megfelel a felsőoktatási törvénynek. Erre hivatkozott Balla Péter is fellebbezésében, amikor az ÁJK doktori iskoláját megszüntető határozat ezt is felrótta az egyetemnek. Ebben a tekintetben Ballának volt igaza, ám ez csak egy jelentéktelen részletkérdés, mert a doktori iskola nem ezen bukott el, hanem a törzstagok elégtelen számán.
1. I. A Kar csak 2013. június 30-ig akkreditálható, mert
Állományában a teljes időben foglalkoztatott oktatók létszáma nem éri el a 40 főt, csak 34-35 fő. A teljes időben foglalkoztatott oktatók jelentős része, több mint fele nem a KRE ÁJK-n elsőhelyes, teljes időben foglalkoztatott oktató, hanem más állami vagy nem állami felsőoktatási intézményben első helyen jelölt oktató. Közülük többen a Budapesti Corvinus Egyetemen, mások más állami egyetemeken, nemcsak első helyen teljes időben foglalkoztatottak, hanem tanszékvezetők, és van oktató, aki más, állami egyetemen dékán (Szabó Imre az SzTE-en).
A kari működésben több hiányosság/szabálytalanság állapítható meg (szabályzatok hiányoznak, a döntéshozatali eljárások és döntések nem dokumentáltak, a szabályszerű működés feltételei nincsenek biztosítva (részletezve lásd a II.1, valamint II.2 fejezetekben).
1. II. Működés- és minőségértékelés
II.1 A szervezeti és a működési minőségértékelés
* A KRE-n egységes Tanulmányi és Vizsgaszabályzat érvényes a karokra, és egységes doktori szabályzata van: az SzMSz III. 6. sz. melléklete, amely az egyes Doktori Iskolák működését egységes szerkezetbe foglalva szabályozza. A kari önálló Doktori Szabályzat hiánya még nem lenne önmagában baj, ha az egységes Doktori Szabályzat megfelelő részletességgel és számon kérhető módon szabályozná a Jogtudományi Doktori Iskolában érvényesülő speciális követelményeket is, de erre nyilvánvalóan nem kerülhet sor az Egyetemi Szabályzatban.
* A fenntartó, egy általa megnevezett személyen keresztül tartja az Egyetemmel és a kari vezetéssel a kapcsolatot. Az alulról jövő személyi javaslatokat sokszor bizalmatlanul fogadja a fenntartó képviselője és a rektor is. A vezető oktatók személyéről történő egyeztetés során gyakran kiszámíthatatlan bizalmatlansággal és elutasítással találkoznak a Kar vezetői. Az ÁJK korábbi dékánja fiatal, tudományos fokozattal rendelkező oktatók kinevezésére tett javaslatot, több mint tíz sürgető és döntést váró levél után sem méltatta az egyetemi vezetés válaszra.
* A személyi kérdésekben érvényesülő bizalmatlanság, továbbá az egyetemi vezetés vagy a fenntartó képviselője részéről megnyilvánuló „felülről kinevezés” gyakorlata szinte ellehetetleníti a szakmai megfelelőség és a tudományos kiválóság alapján történő és kellően megindokolt személyi cseréket és új oktatók alkalmazását. A kari és az egyetemi vezetők bizonytalan helyzete következtében nem is merik vállalni a legmagasabb szintű végső egyeztetés nélkül új oktatók és vezető tanárok felterjesztését, illetve a saját hatáskörükbe tartozók kinevezését. A szigorú hierarchiában működő kari és egyetemi vezetés, a centrális függőség következtében és a felsőbb vezetésnek való kiszolgáltatottság rendszerében szinte tárgyalóképtelenné teszi a kar és a tanszékek vezetőit személyi kérdésekben.
Az ÁJK dékánja „ügyvivő” dékánként működik. Az előző dékán, dr. Kapa Mátyás, aki 11 éve dolgozott a Karon, 3 évig dékánhelyettes volt, egy évig töltötte be a dékáni pozíciót, a fenntartóval kialakult vita után „a megrendült bizalomra tekintettel” vesztette el dékáni és oktatói pozícióját 2009 decemberében egyik napról a másikra. Elbocsátása maga után vonta az adminisztrációs ügyek viteléért felelős három kari igazgató elbocsátását is. A jelenlegi kari vezetés megfeszített tempóban próbálja az ÁJK adminisztrációját és annak működését helyreállítani, működőképessé és átláthatóvá tenni.
* A szigorú és gyakran kiszámíthatatlan hierarchikus függőség, alá-fölérendeltség és a kari vezetés javaslatainak elutasítása érvényesül a pénzügyi és az infrastrukturális fejlesztési ügyekben is.
* 2010. január 1-jétől komoly szervezeti átalakításokra került sor, úgymond „visszatértek az SzMSz-hez”. Az oktatói karban is elég komoly változások történtek, részben nyugdíjazások, részben új emberek alkalmazása és új tanszékvezetői megbízások következtében. A mind hallgatói, mind oktatói szempontból „kis” karnak tekinthető ÁJK-n 18 tanszék működik, 18 tanszékvezetővel, 6 tanszéki ügyintézővel. A tanszéki struktúra rendkívül széttagolt, a legtöbb tanszék 3-5 fős, de vannak 2 fős tanszékek is. A legkisebb tanszék a Pénzügyi jogi tanszék, amely 2 főből áll, vezetője 2010 áprilisában miniszter, korábban a Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője volt. A legnagyobb tanszék (Polgári jogi és római jogi) 14 fős. A 33-35 teljes idejű oktatóként feltüntetett tanárból 20 fő vezető beosztású (18 tanszékvezető + a dékán és a dékánhelyettes). A tanszékvezetők közül van, aki egy másik jogi kar dékánja, van professor emeritus, van, aki miniszter, korábban főállású köztisztviselő államtitkári besorolásban, de többen vannak, akik teljes idejű egyetemi docensként vagy tanárként másik egyetemen teljes idejű közalkalmazottként dolgoznak, sőt van, aki három helyen is oktat.
Örvendetesen nőtt a fiatal oktatók száma, akik közül többen az elmúlt években szereztek PhD fokozatot a Karon vagy más jogtudományi doktori iskolában. Néhány tanszéken azonban nincs igazi professzori szintű vezető tanár. (Az oktató/hallgató terhelési arány – a Kar teljes oktatói állományára és hallgatóira vetítve – a 2007/08. tanévben: 26, a 2008/09. tanévben 30, a 2009/10. tanévben 30 fő volt.)
Összességében megállapítható, hogy a főállású oktatók száma is kevés (34-35 fő), de különösen kevés az olyan, tanszéket vezető egyetemi oktató, aki csak a karon tanítana; többségük 2-3 másik egyetemen is tanít, vagy vezető beosztású állami köztisztviselő, vagy teljes idejű köztisztviselőként dolgozik (pl. az Alkotmánybíróságon).
* A Karon a hallgatók aránytalanul nagy része kap átlagosan 4.5 fölötti érdemjegyet. Ez felveti azt a gyanút, hogy a kar engedményeket tesz a színvonal tekintetében, és ezzel is emelni akarja a jelentkezők számát.
* A Doktori Iskola vezetője 2010 márciusában vette át a vezetést, a DI adminisztrációja – a DI-t is érintette az előző dékán hirtelen elbocsátása – most kezd talpra állni.
A Doktori Iskola helyzete: A kar által adott statisztikai adat szerint 2004-2009 között (6 év alatt!) 115 főt vettek fel, akik közül tizenketten szereztek fokozatot (10.4%). A 12 főből 4 fő vett részt nappali, vagy levelező képzésben, 8 fő egyéni felkészülés után szerzett PhD fokozatot. A Doktori Iskolának megfelelően kidolgozott tanterve és kredit-allokációs szabályzata van. A tanterv szerint 11 tantárgyat tanítanak + 1 kutatószemináriumot és 8 alternatív tantárgyat hirdetnek meg. Az egyes tantárgyakat 3-4 fő oktatja. Négy vendégprofesszori előadás szerepel a tantervben, de nem derül ki az, hogy ezek egyszeri előadások (2-2 kreditponttal) vagy rendes féléves kurzusok voltak-e? Nincs a szabályzatban egyértelműen leírva, hogy kik lehetnek témavezetők, állandó jellegű tantárgyak tantárgyfelelősei és eseti jelleggel felkért előadást tartók. A négy külföldi vendégprofesszoron kívül 20 fő vesz részt a doktori iskolai képzésben. Az oktatók között egyetemi adjunktus (PhD fokozattal) is szerepel (dr. Csink Lóránt), holott a doktori képzésben csak legalább habilitált és kinevezett docensek oktathatnak, legfeljebb kivételesen engedélyezhető, hogy nem habilitált egyetemi docens is oktasson a doktori képzésben. Hiányzik a doktori témavezetők névsora, a témavezetésre feljogosított tanárok megjelölése tudományos fokozattal, habilitációval együtt. Gyakorlatilag a teljes idejű oktatóként feltüntetettek (34 fő) 40 %-a témavezető és oktató a Doktori Iskolában. A témavezetők jelentős része 2-3 másik egyetemen is témavezető és tantárgyfelelős egyidejűleg. A megvédett — és az LB által megtekintett — 9 PhD dolgozatból 7-8 rendkívül komoly munka, minden tekintetben megfelelnek a PhD dolgozatokra vonatkozó követelményeknek. Három dolgozatot nem látott az LB a védett dolgozatok közül, adataik alapján 1-2 elég gyengének tűnt, terjedelmét és színvonalát tekintve egyaránt. Nem kielégítő a szabályozás a doktoranduszok oktatásba történő bevonását illetően sem.
Adminisztrációs hiányosság pl. az indexek utólagos kitöltése és aláírása. Az LB által megtekintett mintegy 20 index vadonatúj volt, amelyeket nyilvánvalóan utólag töltöttek ki, írták be félévenként a tantárgyakat, a jegyeket, a kreditpontokat. Kétféle aláírás szerepelt az összes tantárgy és kreditpont elismerése és osztályozása után: dr. Vörös Imre, a DI vezetőjének vagy dr. Kapa Mátyás a Kar korábbi dékánjának az aláírása. Ilyen jellegű utólagos kitöltés és aláírás, továbbá a tantárgyfelelős tanár nevének a hiánya, a kreditpont és az érdemjegy elismerésére nem jogosított vezető aláírása nyilvánvalóan súlyos szabálytalanságot jelent.
A Doktori Iskola szabályzatai és dokumentumai az LB első látogatása után kerültek elő, mivel a DI adminisztratív felelősét elbocsátották, és új vezetője is a látogatás ideje alatt vette át a DI vezetését.
2009-ben a MAB által felkért Látogató Bizottság elvégezte az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola értékelését. A jelentést a MAB Plénuma elé terjesztése előtt a MAB elnöke megküldte a rektori hatáskörrel megbízott rektorhelyettesnek 2009. október 28-án. A MAB Doktori Bizottsága nem fogadott el törzstagként három előterjesztett tagot, és a DI akkreditációját a MAB 2009. december 4-ei hatállyal, a 2009/9/IX/2/351. számú határozatával visszavonta. A határozat szerint a DI „nem felelt meg” minősítést kapott, mert csak 6 „megfelelt” minősítésű törzstagja van, ezen kívül sem képzési terve, sem működési szabályzata nem felelt meg a követelményeknek. A MAB határozata ellen a rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, elbírálása folyamatban van. [A MAB Felülvizsgálati Bizottsága a kérelmet nem támogatta, így a doktori iskola nem működhet tovább.]
II.2 A minőségbiztosítás és -fejlesztés értékelése
* Jelenleg csak egyetemi szintű szervezeti és működési szabályzat van — ami egyébként megfelel a Ftv. előírásának —, de a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat, és a Doktori Szabályzat is egyetemi szintű és egységes minden Kar hallgatójára és oktatójára nézve. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat egyébként az egyetemi szintű SzMSz III. részében található.
* A döntési hatáskörök centralizációja rendkívül erős a személyi kérdések eldöntésében is. Az természetes, hogy a fenntartó, illetve annak képviselője és a rektor a vezetői pozíciók betöltése esetében előzetes véleményt gyakorol, egyetértését vagy egyet nem értését fejezi ki, de ez nem jelenthet minden ügyben kézivezérlést.
* A minőség biztosításának és fejlesztésének legfontosabb területe az egy oktató által egyidejűleg betöltött két-három főállású munkahelyek számának csökkentése. A KRE SzMSz-e előírja a más helyen való teljes idejű foglalkoztatás tilalmát, illetve kivételes esetben annak rektor általi engedélyezését. A Kar korábbi vezető oktatói, sőt dékánjai közül többen nem tettek elsőhelyes nyilatkozatot, így az akkreditációs eljárásban (kar, szak, ill. DI akkreditációjánál) nem vehetők figyelembe.
1. III. Ajánlások a Kar számára
III.1 Szervezeti és működési javaslatok
ü A legfontosabb feladat az akkreditációs elvárások szerinti „elsőhelyes”, teljes munkaidőben foglalkoztatott (AT) oktatók számának növelése, a jelenlegi 34-35-ről legalább 40-45 főre. A 10 fős létszámemelést nemcsak a jogszabályi előírás (40 fő), hanem a jogászképzésben elengedhetetlenül szükséges tantárgyak száma, az egyciklusú osztatlan képzés igényei, a levelező tagozatos jogászképzés, a felsőfokú szakképzés és a szakirányú továbbképzés kialakult rendszere egyaránt szükségessé teszi. A viszonylag jelentős számú, teljes munkaidőben foglalkoztatott oktató felvételére a kari vezetésnek határozott javaslatot kell kidolgoznia az egyetemi vezetés és a fenntartó számára. Az egyetemi vezetés és a fenntartó pedig tudomásul kell vegye, hogy a megkívánt létszámemelés nélkül a Kar nem lesz akkreditálható.
- A csak papíron „foglalkoztatott” oktatókat az oktatói listáról le kell venni, a máshol teljes időben foglalkoztatott köztisztviselők, közalkalmazottak esetében pedig be kell szerezni a rektor engedélyét. A Karon folyó oktató munka színvonalának emeléséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy az oktatáson kívüli szakmai nevelőmunkában, a tudományos diákkörök működtetésében a „valódi” teljes idejű oktatók nagyobb számban vegyenek részt.
- Feltétlenül indokolt a jelenleg működő 18 tanszék összevonása, a 2-3 fős tanszékek integrálása nagyobb tanszékekbe. A 34 teljes idejű oktatóból 18 fő tanszékvezető, ehhez jön a dékáni vagy dékánhelyettesi pozíciót betöltők száma. Indokolatlan ilyen nagyszámú vezetői pozíció létesítése (az oktatók mintegy 50 %-a!) egy kis karon.
- Feltétlenül meg kell szüntetni a különböző összeférhetetlen pozíciókat. Ennek során nemcsak a KRE Szervezeti és Működési Szabályzatában leírt összeférhetetlenségeket (több teljes idejű pozíció elvállalását) kell megvizsgálni és megszüntetni, hanem emellett a köztisztviselői és a közalkalmazotti törvényből fakadó külső összeférhetetlenségeket is. Az intézmény ugyanis nem vállalhatja, hogy elősegíti a fenti törvények kijátszását azzal, hogy az érintettekkel szerződést és nem közalkalmazotti munkaviszonyt köt. Az ÁJK-n nem tapasztalható – a Bölcsészettudományi Karon előforduló – hozzátartozói összeférhetetlenség, viszont a büntetőeljárás alá vont oktatók esetében megállapítható az erkölcsi összeférhetetlenség. (Lásd a gazdasági jellegű bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást.) A jelzett összeférhetetlenségek megoldásának legjobb és ezért javasolt eszköze a teljes időben foglalkoztatott oktatók számának bővítése, több tudományos minősítéssel rendelkező tanár alkalmazása, a saját doktori iskolában fokozatot szerzett doktoranduszok oktatóvá válásának szorgalmazása.
- A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kirívó megsértését, vagyis azt a gyakorlatot, amelynek alapján a szorgalmi időszakban szinte folyamatosan vizsgázhatnak a hallgatók, azonnal meg kell szüntetni. Ez abból adódik, hogy a Kar tanulmányi vezetése félreértelmezte a „vizsgakurzus” alapján történő vizsgázást. Az egyetemi szabályzat egyértelműen kimondja, hogy vizsgaidőszakon kívül csak „rendkívül indokolt” esetben (pl. külföldi ösztöndíj) engedélyezhető vizsga. A kar kimutatása szerint februártól májusig egy-egy félévben 60-70 vizsgát tettek le hallgatók a legkülönfélébb időpontokban. Ez egyértelműen szabályzatellenes gyakorlat, amelyet azonnal meg kell szüntetni.
- Meg kell szüntetni a SzTE Kecskemétre kihelyezett jogi képzésének támogatását, és az összeget az ÁJK támogatására kell felhasználni.
III.2 Minőségbiztosítási, minőségfejlesztési javaslatok
- Az Egyetem alapító okiratában leírtak és az oktatókkal szemben támasztott követelmények szigorú betartásával biztosítani kell a személyi döntésekben a kari vezetők számára a leendő oktatók kiválasztásának szabadságát. A tanári utánpótlás minőségét javító személyi döntéseket a Karon kell előkészíteni, természetesen — az SzMSz-ben előírtaknak megfelelően — előzetesen egyeztetve a rektorral.
- Erősíteni kell az ÁJK működésének szabályszerűségét, a szabályzatok szigorú betartását, a feladat- és hatáskörök pontos megfogalmazását és elhatárolását, és a döntéshozatali eljárás teljes átláthatóságát. Meg kell teremteni a tanszékeken és a kari fórumokon, testületekben meghozott döntések szabályszerű dokumentálását és napra kész nyilvántartását.
- A Doktori Iskolában évekig nem vezették folyamatosan az indexeket, hiányoztak belőle az előadó tanárok aláírásai, kreditelismerő nyilatkozatai. A korábbról elmaradt tanári bejegyzések, kreditpontok utólagos beírása, hitelesítése gyakorlatának azonnal véget kell vetni, hisz ez közokiratellenes, szabályt sértő gyakorlat. Meg kell állapítani, hogy miután a Látogató Bizottság ezt szóvá tette, a Doktori Iskola vezetője szinte azonnal változtatott az előbb említett gyakorlaton.
Dienstag, 9. November 2010
Samstag, 6. November 2010
Sarkastische Kritik vom Akkreditationsausschuss (Megsemmisítő MAB-kritika)
Friss hír 2010. Karácsony
Itt keress bennünket:
http://jhnnsclvn.wordpress.com
(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)
Posted by jhnnsclvn on november 6, 2010
Megjelent a MAB-határozat a „mintha-egyetemről”: http://www.mab.hu/a_hatarozatok.html , amely udvarias formában döngöli földbe a Károlit. Az intézményre vonatkozó határozatot csekély rövidítésekkel közreadjuk.
A határozat szerint az állapotok „tarthatatlanok”. A fenntartó későn kapott észbe, és fogalma sincs, hogy mit tegyen. Már két éve személycserékkel kísérletezik, hevesen és sűrűn, de koncepciótlanul és kilátástalanul. Pl. kinevezett rektor már két éve nincs, a dékánok is ideiglenesek, a vezetőhelyettesi posztok be sincsenek töltve. Gazdasági igazgató kinevezésére csak 2009 elején került sor, főtitkár csak 2009 decemberében akadt, aztán 2010 elején lett egy stratégiai igazgató is, ami formálisnak látszó poszt, viszont tükrözi a stratégia szükségességének felismerését – magyarán: stratégiai igazgató van, stratégia nincs, ehelyett vágyálmok vannak. (Azóta: mindhárom pozíció újra betöltetlen, mert a két igazgató párban dékán lett az egyik karon, a főtitkár meg dékán egy másikon. A rektor továbbra is ideiglenes, de már dolgoznak a leváltásán.) A HTK és a nagykőrösi TKF a nyugalom szigetei, velük nincs probléma (Pethő csalása nem kerül szóba a határozatban), hacsak az nem, hogy alig van hallgatójuk. 2015. decemberéig akkreditálhatók. Ezzel szemben a két nagy karon, az ÁJK-n és a BTK-n az állapotok elviselhetetlenek. A doktori iskolák becsődöltek. Ideiglenes akkreditációt kapnak 2 és fél évre, de 2011-ben újra ellenőrzik a két kart. Az oktatók a várakozás és egzisztenciális bizonytalanság állapotában élnek. Van, aki bizakodik, de olyan is van, aki nem.A MAB plénuma azzal segít a Károlinak, hogy tükröt tart elé, mert az önértékelésekből az derül ki, hogy se önkritikájuk, se önismeretük, se szintetizáló képességük nincs, csak egymás mellé dobálták a tanszékek házi feladatszerűen összerakott nagyzoló közhelyeit. Az egyetem vezetése autokratikus, központosításra tör – magyarán diktatúra van, a vezetés nem áll szóba az oktatókkal. Minőségbiztosítási kézikönyv van, minőségbiztosítás nincs, ami nyilvánvaló az ÁJK-ról és a BTK-ról írt helyzetképből, ugyanis a hallgatók átlaga mindkét karon jeles – magyarán ezek a diplomák nem érnek semmit. Az “egyetemi vezetés” hetente ülésezik, ami elég érdekes lehet a kiürült Rektori Hivatalban, ahol Balla Péter egyedül van: helyetteseit kirúgta, leváltotta, igazgatóit és főtitkárát pedig a karokra közvetítette ki dékánoknak. (Több bizalma embere pedig nincs, mert Kozma Fruzsina titkárnőt mégsem teheti meg rektorhelyettesnek, bár sokmindent megtehet, és amit nem, azt is megteszi.) A végén Bölcskei Gusztáv is kap egy fricskát: felszólítják, hogy az állami támogatást arra a célra fordítsa, amire kapja, vagyis az oktatásra.
Íme a szöveg:
Az Intézményt, amelyet ebben a formában 1992-ben alapítottak, a MAB legutóbb 1999-ben akkreditálta. Az Intézmény azóta többirányú átalakuláson ment át. Részben áttért a bolognai rendszerű oktatásra, megtartva a teológus- és a jogászképzés ötéves ciklusát. Minden karon elindított alapképzési szakokat, és néhány mesterszak indítására is engedélyt kapott. Másrészt súlyos vezetési válságon esett át. Az állapotok tarthatatlanságát a fenntartó megkésve, de észlelte. Ekkor beavatkozott, és fenntartói jogait érvényesítve új vezetőkkel kísérli meg a problémák elhárítását és egy új stratégia kidolgozását.
2008-ban az egyetem elfogadta az új fejlesztési tervét. 2009 elején a fenntartó kezdeményezésére a teljes vezetés megújításába fogott, és ez a folyamat még nem fejeződött be. Az intézménynek 2008. december 15. óta nincs a szenátus által választott és a köztársasági elnök által kinevezett rektora.
A látogatás idején
- rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettes vezette az egyetemet;
- az Állam- és Jogtudományi Karon megbízott dékán működött;
- a Bölcsészettudományi Karon a kar dékánja benyújtotta lemondását, a kart ügyvezető dékánként vezeti augusztusig;
- az intézményben több dékánhelyettesi poszt nem volt betöltve;
- a gazdasági vezetői feladatokra 2009. január elsejével gazdasági igazgatót neveztek ki;
- az intézmény főtitkára teendőinek ellátására 2009 decemberében kapott megbízást, stratégiai igazgatója 2010 elején állt munkába;
- a Tanítóképző Főiskolai Kar (Nagykőrös) dékánja már több cikluson át kitűnően látta el feladatát, de megbízatása nemsokára (2011) lejár;
- a legnyugodtabb a helyzet a Hittudományi Karon, ahol a régi tradíciókra építve folyik az oktatás.
Az intézményben a látogatáskor még nem írták ki az esedékes vezetői pályázatokat: részben azért, mert a gazdasági ügyek és az adminisztráció rendbetétele még nem ért véget, részben azért, mert a fenntartó és az intézmény vezetősége meg kívánja várni az intézmény akkreditációjának eredményeit. Az oktatók közül ebben az átmeneti helyzetben sokan inkább a kivárásra, mint a szerepvállalásra vállalkoznak.
A négy kar közül kettő, a Hittudományi Kar és a Tanítóképző Főiskolai Kar nagy hagyományú és megfelelően működik. Mint karok, 5 évre akkreditálhatóak. A Bölcsészettudományi Kar és az Állam- és Jogtudományi Kar jelentős működési és minőségi gondokkal küzd. Ugyanakkor az tény, hogy sajátos, református szellemű értelmiség képzése és oktatása folyik, és ez a két kar működésének normalizálódása után országos értékké válhat. Az Intézményben három doktori iskola működött, ezek közül a Jogtudományi doktori iskola és az Irodalomtudományi doktori iskola nem kapott akkreditációt (A Jogtudományi DI felülvizsgálati szakaszban van, az Irodalomtudományi DI akkreditációját a MAB jelen ülése felfüggesztette). E két kar akkreditációját 2011. szeptemberében lefolytatandó monitor eljárás közbeiktatásával 2013. június 30-ig adja meg a plénum.
A rendkívüli állapotban az Intézmény fenntartójának különös felelőssége és szerepe van. Az intézmény fenntartója a Magyarországi Református Egyház Zsinata, amelyet az elnök-püspök képvisel. Ugyanakkor a teológiai és a vallási tartalmú képzésekben a Dunamelléki Egyházkerületnek egyetértési joga van, melyet püspöke gyakorol. Az Intézmény irányításában ez a kettősség normális ügymenetben nem akadályozza az Intézmény tevékenységét, azonban nagyobb átalakulások esetén, rendkívüli helyzetekben előfordulhatnak olyan pontok, ahol a szükségesnél nehezebben hozhatók meg a döntések. Az Intézményben ez az állapot várakozást és ugyanakkor bizonytalanságot eredményezett. Az Intézmény meghatározó professzorainak többsége bízik a kibontakozásban, ugyanakkor nem kevesen úgy látják, hogy a holtponton az Intézmény éppen csak átjutott, de még nem dőlt el a végleges fejlődési iránya. Az átalakítás érthető módon egzisztenciális bizonytalanságot teremtett. Az oktatók közötti súrlódások a normális, illetve a még elfogadható szintről sok esetben már elviselhetetlen szintre emelkedtek. Ennek kísérőjelenségei az oktatás nyugalmát is veszélyeztetik.
Az Intézmény által beadott önértékelés az akkreditációs munkát nem segítette, nem bizonyult érzékenynek a még fennálló nehézségek, gyengeségek iránt. Néhány megjegyzés az Intézményi Önértékelés 8-9. oldalain ugyan megjelenik, de a részletes bemutatásban már nem szerepelnek, nem konkretizálódnak.
A plénum a helyzet megismerése alapján arra az álláspontra jutott, hogy hozzá kíván járulni az Intézmény minőségének fejlesztéséhez. Elsősorban azzal, hogy külső szakértőként tükröt állít elé: röviden és reálisan összegezve erősségeit (amelyek részben túlhangsúlyozásra kerültek az önértékelésben), kijelöli a sürgősen elvégzendő teendőket és ismerteti azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén esély lehet a két kar későbbi, teljes idejű (ötéves) akkreditációra.
II.2 A szervezeti és működési minőségértékelés
Az egyetemi vezetés az Intézmény jelenlegi fejlődési szintjén az erős központi szabályozásokat tartja fontosnak. Ez a gazdasági és alapvető működési folyamatok esetében indokolt lehet, de ha nem adnak felhatalmazást egyes kérdések eldöntésében a karoknak, akkor megkérdőjeleződik a kari struktúra fenntartása.
Az Egyetem vezetése az operatív irányítási feladatokat a heti vezetői értekezleten tekinti át és meghozza a szükséges döntéseket. A stratégiai vezetés fontosságát (lehet, hogy csak formálisan) mutatja a stratégiai igazgatói feladatkör létrehozása és betöltése. A vezetés egyes stratégiai céljai ugyanakkor nem kellően megalapozottak, esetenként vágyálmokat fogalmaznak meg megalapozott stratégia helyett (szakok és hallgatók számának növelése).
…….
A MAB számára készített egyetemi és kari önértékelések elkészítése az egyetemi vezetés szerint egyes megoldandó kérdésekre ráirányították a vezetés figyelmét. … A javasolt terjedelmet messze meghaladó önértékelési jelentésekre (egyetem, BTK) jellemző, hogy megfelelő szintetizálás, és súlypontképzés helyett azok csupán az egységek (egyetemen karok, BTK-n tanszékek) anyagainak összefűzését jelentik.
…
II.3 A minőségbiztosítás és -fejlesztés értékelése
Egyetemi szintű Minőségbiztosítási Bizottság működik, amely a Szenátus elé kerülő egyetemi és kari előterjesztéseket tárgyalja, véleményezi. Több olyan kérdéssel is foglalkozik, amely túlmutat a szűken vett minőségbiztosítási feladatokon.
… Egy lényegét tekintve autokratikus vezetés mellett ennek nincs igazi jelentősége. Egyes kivételes esetekben hívhatják fel a vezetés figyelmét a döntés szempontjainak további mérlegelésére.
2009-ben fogadta el az Egyetem Szenátusa a Minőségbiztosítási Kézikönyvet. E kézikönyv és mellékletei egy ideális állapotot vesznek figyelembe. Első pillanatra elméletileg és általánosságban kiválónak tűnik, de nem veszi figyelembe az Intézmény és a karok jelenlegi szervezeti kultúráját és működésének gyakorlatát. Az Egyetem vezetése szerint a jövő évtől kezdődne a „tesztelési fázis”.
III. Ajánlások az intézmény számára
III.1 Szervezeti- és működési javaslatok
A plénum javasolja a Minőségbiztosítási kézikönyv szabályozásainak alapos újragondolását és a jelenlegi működéshez jobban illeszkedő szabályozás létrehozását. A jelenlegi szabályozás túl általános, nem eléggé specifikus a karok és szakok tekintetében. Javasoljuk a stratégiai mutatószámok reális tervezését, a határidők és felelősök meghatározását, az alternatív megoldások felmutatását.
III.2 Minőségbiztosítási, minőségfejlesztési javaslatok
A plénum javasolja, hogy az Egyetem és a karok vezetői a minőségi fejlesztés anyagát széles körben vitassák meg az érintettekkel, és fogalmazzanak meg intézkedési terveket a jelentésekben felmerülő eltérések, gondok megoldására. [Lásd az előző megjegyzést!]
III.3 Rövid és hosszú távú javaslatok
A plénum az Intézmény sajátos céljainak, református jellegének fenntartása mellett rövid és hosszú távú stratégiai terv kidolgozását tartja szükségesnek. A rövid távú stratégiai terv az ÁJK és a BTK esetében javasolt monitor eljáráshoz igazodjék, és segítse elő a két karon a helyzet stabilizálását, a meglévő minőség erősítését.
A plénum a 2011 szeptemberében megszervezendő monitor eljáráshoz intézményi szinten az alábbi intézkedések meghozatalát tartja szükségesnek:
- Az Intézményben ki kell írni a rektori pályázatot. Megválasztott és megerősített rektor nélkül az egyetem előtt álló feladatok nem oldhatók meg.
- Tervet kell kidolgozni az ideiglenesen betöltött vagy most be sem töltött vezetői állások betöltésére.
- … fontos, hogy az egész intézmény ismerje a vezetés és a fenntartó közép és hosszú távú stratégiai elképzeléseit.
…….
- Tervet kell kidolgozni az oktatók legsürgősebb problémáinak egy éven belül történő rendezésére. Az oktatók a jogszabályi kritériumoknak megfelelően legyenek teljes állásúak, az ennek megfelelő javadalmazással (Pl. a kecskeméti jogi képzés támogatásának átcsoportosításával). A vezetői tisztségekben a vendégoktatókat fel kell váltani saját AT oktatókkal.
- Az Intézmény rendelkezzék az oktatók oktatási és tudományos teljesítményének legalább félévenként történő értékelési rendszerével. Az alkalmatlanná vált oktatók munkaviszonyának megszüntetésére a humanitás figyelembevételével tervet kell kidolgozni.
- Az Ftv-nek megfelelően minőségfejlesztési programot és minőségfejlesztési szabályzatot kell készíteni.
A hosszú távú stratégiai tervhez
- Hosszú távra választott és pozíciójukban megerősített vezetőkre van szükség, akik elkötelezettjei a minőségi változásoknak.
……..
- A fenntartónak biztosítani kell az okvetlenül szükséges anyagi támogatást egyszeri és célhoz kötött hozzájárulás formájában.
Posted in HungarianCalvinistUniversity | Tagged: Balla Péter, Bölcskei Gusztáv, MAB-értékelés a Károli Református Egyetemről | Szerkeszt | 1 Comment »

Labels:
Gusztáv Bölcskei,
Károli Universitaet,
Mab,
Péter Balla
Mittwoch, 3. November 2010
Beweis für Verleumdung (Bizonyíték a rágalmazásra)
Friss hír 2010. Karácsony
Itt keress bennünket:
http://jhnnsclvn.wordpress.com
(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)
Posted by jhnnsclvn on november 4, 2010
Egy albán közmondás szerint a rágalmazó rosszabb, mint a gyilkos. A német nyelv is kapcsolatba hozza a rágalmazást a gyilkossággal: a „Rufmord” olyan rágalmazás, amely az áldozatot megsemmisíti a szakmában. A rágalmazás morális gyilkosság. Szabó András és Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes morális sorozatgyilkosok. Közös karrierjüket ezen a pályán 1998-ban kezdték, amikor puszta rágalmazással egyszerre távolítottak el a református egyetemről 10 oktatót. Erdélyi Istvánról pl. azt hazudták, hogy nincs tudományos fokozata, Beke Albertről, hogy diplomája sincs, Huszár Ágnesről pedig azt, hogy összeférhetetlen, rágalmazó és aljas stb. Azaz a saját tulajdonságaikat aggatták rá, hogy eltávolítsák a magyar tanszékről legtehetségesebb vetélytársukat, aki a felettesük is volt egyben, és ezzel megnyíljon az út az intézet- illetve a tanszékvezetés felé. Csakhogy pechükre nem Szabó Andrást, hanem Györke Ildikót nevezték ki intézetvezetőnek és dékánnak. Györkét egy év alatt eltakarították az útjujkból és a létből is – fúrással, rágalmazással és intrikákkal siettetve a halálát. De a Duplaszabók megint hoppon maradtak, mert az egyetemre már az MTA doktoraként érkező Hima Gabriella lett a Magyar Tanszékcsoport új vezetője. Duplaszabók nyeltek és vártak a bosszúra. De amíg vártak, sem tétlenkedtek. Az időközben itt felbukkant Nyilasy Balázst szexuális bűncselekményekkel rágalmazták meg, persze, a szokásos módon, suttogó propaganda útján, nem vállalva a nevüket, a szikrázóan tehetséges Szigeti Lajost pedig halálba üldözték, többek között azzal is, hogy „sima alkoholistává” leminősítve átfúrták Veszprémbe. Szabó ezalatt keményen gyúrt a hatalomra a háttérben: a naiv Kulint megint palira vette és a helyettesévé hízelegte be magát, hogy újból megpuccsolja, majd Popély kitaszításával a rektorhelyettesi székből bedolgozta magát a Rektori Hivatalba is. 2009 május 30-án aztán elérkezettnek látták az időt Hima kinyírására. Kulcsár-Szabó Ágnes zsoldosa, PONTILYEN, vállalkozott a morális bérgyilkosságra, egy aljas posztot helyezve el az interneten. Nemcsak elhelyezte, hanem olvastatta is, hiszen, mint az egyik kommentben mondják, napokig a félezret, sőt, az ezret ostromolta a kattintások száma. Csak az érintettnek nem szólt róla.
Összességében hálásak lehetünk PONTILYENnek. Ha nincs Pontilyen, nem lenne Johannes sem. Eszünkbe sem jutott volna blogolni, ha nem támadtak volna meg valakit, akit mindenkinél jobban tisztelünk, és aki erről a támadásról sokáig nem is tudhatott. Biztos csodálkozott, hogy a hallgatók hirtelen miért nem köszönnek neki vissza sem.
Íme a poszt, amelyik a károlisbotrány néven elhíresült blogháborút kirobbantotta:
Gondolatok az aljasságról
Az egyetemet, ahová járok, amely az egzisztenciámat biztosítja, és amelytől már eddig is nagyon sokat kaptam, egy ember tönkre akarja tenni. Névtelen följelentésekkel, álnéven írt levelekkel. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az akciósorozat (melynek célja az akkreditáció megfúrása) eredményes lesz. Sikerülhet emberek százainak, ezreinek életét megnehezíteni, megrendíteni, aláásni.
Az ember (mint én) tehetetlenül és részint értetlenül szemléli ezt a folyamatot. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehet megmagyarázni (megérteni?) az aljasságot? …
tovább »
31 komment
Címkék: aljasság morál gondolkodás társadalom pszichológia nietzsche
Az újabb posztokban és különösen a „Bűn és büntetés” poszt kommentjeiben azonban már nem elvont filozofálás, hanem nyílt célozgatás folyik jól felismerhető és beazonosítható módon egy „elmezavarodott hölgyeményre”, aki az aljasság megtestesítője (ugyanaz a retorika, mint a korábban kirúgottakkal szemben), és aki egymaga 8-10 nicken kommentel. Akkor is, amikor éppen vizsgáztat vagy értekezleten ül, mert Pontilyen, jó zsoldoshoz illőn, meghamisította a tényeket is, csakhogy a feladatot végrehajthassa. Az pl. eszébe se jutott, hogy megkérdezze az érintettet magát. Egy az egybe leírta, amit felbujtói tollba mondtak neki.
2009.06.18. 11:53 pontilyen
Szolgálati közlemény
Kedves olvasók! Az utóbbi kilenc nap fejleményeire tekintettel drasztikus lépésre voltam kénytelen elszánni magamat. Egyelőre letiltottam a blogban a kommentek megjelenését. Ne ijedjetek meg! Ez egyetlen személynek szól csupán, aki képtelen viselkedni, és a kitiltások ellenére újabb és újabb álnickekkel (és álnickeken terjesztett rágalmakkal és hazugságokkal) zavarja meg a blog nyugalmát. …
2009.06.19. 11:40 pontilyen
Szolgálati közlemény (ismét)
Kedves olvasók! A jó hírrel kezdem: egy nap szünet után ismét lehet kommentelni a blogon! Hosszas gondolkodás után végülis úgy döntöttem, hogy nem teszem védetté a blogot (ez túlságosan is macerás lett volna, és egyéb hátrányai is volnának), ellenben bevezetem az előzetes moderációt.
Tekintve, hogy naponta többször is fönt vagyok a blogon, maximum pár órás késedelemnél többet ez csak kivételes esetekben fog jelenteni.
Tudom, ez így mindannyiunknak egy kicsit kényelmetlenebb lesz. Egyelőre azonban (miután egy elmezavaradott egyén megtámadta a blogot) még mindig ez a legjobb megoldás.
Később, ha lesz hozzá kedvem és erőm, illetve mindenekelőtt lesz igény rá, elmagyarázhatom a Gondolatok az aljasságról topiknál valamivel világosabban és konkrétabban is, hogy az én tudásom és információim szerint mi történt itt és az egyetemünkön a közelmúltban. …
tovább »
23 komment
pontilyen 2009.06.19. 12:49:21
Őszintén szólva pillanatnyilag nekem sincs túl sok kedvem foglalkozni vele. Ugyanakkor a történet hihetetlenül tanulságos, szóval egyszer majd, ha végképp lecsillapodott a hangulat, szerintem érdemes lesz visszatérni rá.
(Pláne azok után, hogy a legújabb hírek szerint alighanem eredményesen sikerült megfúrni az akkreditációt.)
Kétségtelen, hogy e blog usque 1,5 éves történetének eddigi legsötétebb napjain vagyunk túl.
Válasz erre
pontilyen 2009.06.19. 12:56:30
@bs395:
Át kellett gondolnom, na. Ilyen esettel még sohasem szembesültem, pedig volt már itt tényleg mindenféle látogató.
Válasz erre
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.06.19. 14:23:35
Nem zavar. De az tényleg nem járja, hogy egy elmebeteg tönkretegye a diskurzust.
….
Örömmel jelenthetem, hogy engem sem zaklat már a hölgyemény.
……
pontilyen 2009.06.19. 14:59:01
@Reckl_Amál:
Már először is azért írtam róla, mert nagyon mélyen fölháborított, amit az ügyről több, egymástól független forrásból is hallottam. De mindvégig anonim módon kezeltem az illetőt, most is, azok után is, hogy erre egyáltalán nem szolgált rá. Nem írtam le, hogy őt … …-nak hívják, hogy kicsoda, pontosan miket tett, és miket nem tett. ……..
Válasz erre
pontilyen 2009.06.23. 14:49:51
@csaktom:
Ja, még annyit, hogy az utólagos moderáció nem tud működni úgy, ha a kitiltott kommentelő folyton újabb és újabb nickeket gyártva folytatja tovább a szemetelést. Sőt egyre agresszívebbé és elszántabbá válva teszi ezt.
Válasz erre
…….…
Válasz erre
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.06.30. 14:16:07
Amúgy még mindig próbálkoznak?
Válasz erre
pontilyen 2009.06.30. 15:22:22
@Reckl_Amál:
Szerencsére már nem. Láthatod az oldaldobozban levő statisztikákból is, hogy már nem ostromolja a félezret (ezret…) a napi kattintásszám a blogon. De egyelőre nem árt némi óvatosság.
Válasz erre
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.06.30. 16:44:52
Ahelyett, hogy örülnél a forgalmad felélénkesítésének…
De egyetértek. Sajnos bármikor visszajöhet. Viszont meglepően hamar föladta.
Ld. Reckl_Amál blogját is, különsen a “Szar a májtól” épületes című posztot: http://recklamal.blog.hu , amelyen PONTILYEN “Csöncsön” nicken blogol.
És végül azt is eláruljuk, milyen néven anyakönyvezték PONTILYEN zsoldost:
http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=119092
Posted in HungarianCalvinistUniversity | Tagged: András Szabó = serial killer, Ágnes Kulcsár-Szabó-Hansági = serial killer, Csongor Bodrogi = hitman

Montag, 1. November 2010
Festum Omnium Sanctorum
Friss hír 2010. Karácsony
Itt keress bennünket:
http://jhnnsclvn.wordpress.com
(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)
Posted by jhnnsclvn on november 1, 2010
Halottak napjának előestéjén, mindenszentekkor, barátkozzunk meg halálunk órájának gondolatával. Hogy mire jó ez nekünk? Arra, hogy sokkal bátrabbak és ezáltal sokkal boldogabbak legyünk. Ha az életet az utolsó óránk perspektívájából nézzük, az teljesen más minőséget nyer. Halálunk órája az élet ünnepe lesz. Mindenszentek estéjén szembesüljünk őszintén önmagunkkal, és tegyünk fel magunknak intim kérdéseket: szeretnék még sokáig élni? szeretnék még valamit véghezvinni, elérni? Ha mindkét kérdésre „nem”-mel tudunk válaszolni, a szabadság olyan szintjét éljük meg, ami önmagában is boldoggá tesz. A halál bizonyosságával való szembenézés kioltja a félelemérzést: függetlenné tesz. Ezt a felülről való látást az egzisztenciájukba kapaszkodó, pozíciókat halmozó, karrierjüket csalással, rágalmazással, intrikával építgető, másokat a leggátlástalanabb eszközökkel útjukból eltakarító személyek, azaz a Károli református egyetem mai (és tegnapi) vezetői sohasem fogják megtapasztalni. Hogy miért? Mert beleragadtak kicsinyes életükbe. A halál meg fogja lepni és rémülettel eltölteni őket, mert még a gondolatát is ignorálják: nemhogy a halállal, a halállal szembeni elfojtásukkal sem képesek szembenézni. És pánik fogja el őket amiatt is, hogy mindent egy pillanat alatt elvesztenek, aminek összeharácsolására feltették az életüket. A tárgyak és a pozíciók nem fognak megemlékezni róluk, azokat új, általuk trenírozott hiénák foglalják el, gondolatokat pedig nem hagynak hátra, csak zavaros és tartalmatlan mondatok halmazát, amik azonnal megszűnnek kötelező olvasmányok lenni, amint elkaparják a fogalmazójukat. Meghalni sokkal könnyebb lesz majd az áldozataiknak, akik nem pozíciókat hagynak hátra, hanem követhető erkölcsi pédát.
Számunkra, akik harcolunk azért, hogy az élet szebb, tisztább és erkölcsösebb legyen (és nem várunk ölbe tett kézzel a végítéletre, mint egyik püspökünk tanácsolja), mindenszentek és a halottak napja ünnep. A halál perspektívájából tekintett élet ünnepe. Gondolataink, érzelmeink kimondásának, az élet komolyságának, komolyan vevésének ünnepe. Emiatt a komolyság miatt tűnünk ellenfeleink számára rettenthetetlennek és félelmetesnek. Érzik, bár nem értik, hogy nincs hatalmuk rajtunk, mert felülről vagy inkább messziről nézünk a földi dolgokra, így a Károlin zajló eseményekre is. Nagyon messziről: az utolsó óránk távlatából…
Ha üt az utolsó óránk, számít-e valamit, hogy Szabó András és Kulcsár-Szabó Ágnes intrikált ellenünk, megrágalmazott, megfosztott egzisztenciánktól, egyetemi katedráktól, hogy lapos közhelyeket, zagyvaságokat és hazugságokat hirdessenek helyettünk, akiknek mondanivalójuk is lett volna a református ifjúság számára, és erkölcsi példával is tudtunk volna szolgálni? Nem fog számítani. És mivel mi az életünket az utolsó óránk perspektívájából éljük, most se számít sokat. Mi azért vagyunk itt, hogy a tényeket feltárjuk, hogy kimondjuk, amit ki kell mondani. Az a zavar, amit a rágalmazókban és intrikusokban keltünk, hatékonyságunk visszaigazolása. Azaz, igazán élünk, mert hatékonyak vagyunk a világban. A világ is tisztábbá lesz azáltal, hogy tisztán láttatjuk, átvilágítjuk ellenfeleink praktikáit, akik hatalmukat, pozíciójukat megvetendő eszközökkel szerezték.
Azaz arra a három esszenciális kérdésre, amit halála óráján az emberek többsége magának föltesz – elegendő szeretetet kaptam és adtam-e, valóban ÉLTEM-e, jobbítottam-e a világon? – mi optimistán tudunk válaszolni.
De vajon hogy fog felelni ezekre a maguktól értetődő kérdésekre pl. Balla Péter, akinek egész tevékenységét a rossz továbbrontásaként írhatjuk le? (Hogy még az első kérdésre sem tud igennel válaszolni, azt bizonyítja családi fotoalbuma, különösen a karácsonyi nagycsaládi és az áfonyahegyi kiscsaládi fotók – nem is beszélve a másik két kérdésről.)
Az életünkhöz fűződő viszony olyan „partnerkapcsolat”, mint Istenhez fűződő viszonyunk: egyiket sem mondhatjuk fel. Mindkettő magától értetődő, és a magától értetődő dolgoknak az a sajátossága, hogy az ember elhanyagolja őket. Ezen is segít, ha megbarátkozunk halálunk órájával: akkor mind az életünket, mind Istenhez való viszonyunkat tudatosabban és komolyabban élhetjük meg. Blogunk e két viszony tudatosításának elősegítése is – többek között.
És végül blogunk egy egészen különleges választ is ad a „memento mori”-ra. Halála óráján az ember azt a legfontosabb kérdést is felteszi magának, hogy mi az, amit elszalasztott az életben, mit csinált volna – visszatekintve – másképp. És az idősek többségénél a megbánás elsődleges tárgya a gyávaság, az alacsony kockázatvállalási hajlandóság. Persze, nem a fizikai bátorságról van szó, hogy pl. ki merünk-e ugrani ejtőernyővel a repülőből, hanem erkölcsiről: hogy ki merünk-e állni az igazunkért, ki merünk-e állni másokért, visszakozunk-e, ha meg akarnak félemlíteni, zsarolni bennünket, behódolunk-e, ha egzisztenciánktól való megfosztással fenyegetnek. Mivel mi, a blog fő munkatársai, mindannyian vállaltuk a kockázatot, és mindannyian súlyos retorziókban részesültünk, elmondhatjuk, hogy ez a kérdés sem fog aggasztani bennünket halálunk óráján.
Vagyis, a mások által már sokat idézett zsoltár újabb parafrazálásával szólva:
„Nincsen szívünk félelmére
Nézni sírunk fenekére.”
Posted in HungarianCalvinistChurch, HungarianCalvinistUniversity | Tagged: András Szabó and the death, Ágnes Kulcsár-Szabó-Hansági and the death, Péter Balla and the death

Sonntag, 31. Oktober 2010
Reformationstag (A Reformáció Emléknapja)
Friss hír 2010. Karácsony
Itt keress bennünket:
http://jhnnsclvn.wordpress.com
(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)
Posted by jhnnsclvn on október 31, 2010
Ma korán reggel, a Reformáció napján, Heidelbergi Káté köszöntötte a blog olvasóit. Hozzászólását, tekintettel nagy, közös ünnepünkre és nem kevésbé nagy és közös egyetemi ügyeinkre, posztként tesszük közzé. Utána Animus hozzászólása következik, amelyben Szabó István főtiszteletű dunamelléki püspök úr ünnepi köszöntőjére reflektál, végül Újnautilus Bölcskei Gusztáv főtiszteletű püspök úrhoz, a Zsinat lelkészi elnökéhez írt köszöntője zárja a sort.
Áldás, békesség, testvérek – A szerkesztőség
Heidelbergi Káté said
október 31, 2010 at 2:27 am
Ma van a Reformáció Emléknapja.
Hogyan ünnepli a Károli?
Bukással. Az elmúlt hónapokban a Károli három doktori iskolájából kettőnek megvonta a MAB az akkreditációját: a jogtudományiét és az irodalomtudományiét. Ezzel csak egy maradt meg, a Hittudományi Karé, de az is egy bizonyítottan csaló törzstaggal, Pethő Sándorral.
Kinek a bűne ez???
SZABÓ ANDRÁSÉ, aki zsarolással, csalással, okirathamisítással vitte ORSZÁGOS SZÉGYENBE az IDI-t.
PETRŐCZI/LUDVIG ÉVÁÉ, akinek “tudományos” teljesítményén igazi tudományos körökben még bágyadtan mosolyogni sem tudnak.
HANSÁGI-KULCSÁR-SZABÓ ÁGNESÉ, aki semmilyen bűncselekményt NEM SZÉGYELLT elkövetni: a Károli pénzén doktoranduszokat VÁSÁROLT! magának. Hansági azt hiszi, hogy Kulcsár-Szabó Ernő menyeként minden törvényen felül áll. ERKÖLCSE PEDIG éppoly kevéssé van neki, mint KOGNITÍV TELJESÍTMÉNYE.
S leginkább BALLA PÉTER MB. REKTORÉ, aki nem hagyott ki zsarolást, okirathamisítást, bűnpártolást, hatalommal való visszaélést, hazudozást, hamis tanúzást (ezt egy külön posztban részletesen bizonyítjuk). A teológia tanáraként élen járt a bűnelkövetésben. Elsősorban az ő bűne, hogy a református egyetem ma bűnözők tanyája lett; többek között a saját csaló sógorunokaöccsét, Mészáros Mártont bujtatja itt.
A Károli református egyetemet HITVÁNY BŰNELKÖVETŐK, CINIKUS AKARNOKOK VEZETIK A CSŐDBE.
Becsapják a hozzájuk jövő hallgatókat, a hallgatók szüleit. Mert mit is adnak nekik az állami fejkvótáért, a pénzükért???
Hiteles tudást?
Annak ezek a felkészületlen személyek maguk sincsenek birtokában!
Keresztyén szellemiséget?
A minden erkölcsöt cinikusan meggyalázó istentagadó bűnelkövetők?
A KÁROLI vezetői a TEREMTŐ előtt felelnek tetteikért.
De persze csak akkor, ha a világi hatóságok kiszabták rájuk megfelelő büntetésüket.
Áldás, békesség a jóakaratú református testvéreknek. Ballát és társait pedig várja a Gyehenna tüze.
animus said
október 31, 2010 at 7:00 am e
Ma reggel Bogárdi Szabó István méltó szavakat mondott a Reformáció Emléknapjáról.
Vajon eszébe jut Szabó püspöknek, mekkora erkölcsi kárt okozott hazudozó, rágalmazó, hamistanúzó, rabló, fosztogató, okirathamisító sógora, SZABÓ ANDRÁS, és betért/kitért felesége, PETRŐCZI/LUDVIG ÉVA a magyarországi református egyháznak?
Az ő illegális mesterkedéseik miatt nem akkreditálta a MAB a KRE BTK IDI-jét.
És ahhoz vajon mit szól Szabó püspök úr, hogy ugyanennek az egyetemnek a jogi DI-je is bedőlt az égbekiáltó törvénytelenségek és rablások következményeként, amelyeknek a jogi kar nem elkövetője, hanem áldozata (ti. kirabolták őket)?
És ahhoz mit szól Szabó Püspök úr – az ünnepi elcsöndesedésben -, hogy a Hittudományi Kar doktori iskolájának egyik törzstagja, a dékánhelyettes Pethő Sándor okirathamisítással, csalással jutott egyetemi tanári címéhez???
Ezt már az egész ország tudja: nem kéne állást foglalni, Szabó püspök úr?
És arról mi a véleménye, Szabó püspök úr, hogy a KRE mb. rektoraként Hegedűs püspök veje, Balla Péter a Jobbiknak játssza át az egyetem pénzét, már ami megmarad, miután a fenntartó képviselőjeként Bölcskei/Bátori könyékig belenyúlt a kasszába?
Mit szól ehhez Szabó püspök?
Nem kéne megakadályozni a bűncselekményeket a Duna-melléki püspöknek?
Vagy játssza tovább a nem látok-nem hallok-nem tudok semmit játékot?
Méltó ez egy református püspökhöz?
ÚjNautilus said
október 31, 2010 at 11:13 am e
Nem illik, hogy kihagyjuk a köszöntésből egyházunk fejét, főtiszteletű Bölcskei Püspök urat.
Neki ajánlom ma, a Reformáció napján, szeretettel a 80-as évek végének egyik (számomra) legjelentősebb popszövegét.
Szeretettel küldöm továbbá Bölcskei Gusztáv püspök úr mindazon sorstársának is, akik a „Püspöki sakkjátszma 5.” részében valamint „Az ügynökök és püspökök titkos paktuma” c. posztban név szerint szerepelnek, ill. azoknak is, akik véletlenül kimaradtak belőle.
Besúgó-dal:
Besúgók és provokátorok
koncert közben sose gondolok
rátok.
Kedves, csupa kedves, csupa kedves arcot látok
de azért jobb, ha tudjátok
hogy a magunk módján mi is figyeltetünk
aki előttetek áll az a mi emberünk
elpirultatok
lebuktatok
besúgók és provokátorok
Tudjuk vidékről kerültetek fel
és még ez volt a legjobb munkahely
egy program, amit választottatok
besúgók és provokátorok
Koncert közben sose gondolok
rátok.
Csak forogjatok, lebuktatok
besúgók és provokátorok.
Posted in HungarianCalvinistChurch, HungarianCalvinistUniversity | Tagged: András Szabó, Ágnes Kulcsár-Szabó (Hansági), Peter Balla, Sándor Pethő

Mittwoch, 27. Oktober 2010
Ágnes Kulcsár-Szabós Söldnerarmee (Kulcsár-Szabó Ágnes zsoldoshadserege)
Friss hír 2010. Karácsony
Itt keress bennünket:
http://jhnnsclvn.wordpress.com
(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)
Posted by jhnnsclvn on október 27, 2010
Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnesnek két hatékony eszköze van a nyomulásra: az egyik APÓSa neve, a másik pedig a manipulált hallgatók tömege.
A kollégákat sakkban tartó katolikus (vagy inkább ateista) Kulcsár-Szabó-MENY a Károli Gáspár Református Egyetemen a MAB önkéntes helyi szerveként tetszés szerint rúgat ki és vetet föl oktatókat. Megsúgja dékánnak, rektornak, püspöknek, hogy apósa szerint ki kell a MAB-nak és ki nem. Mint autentikus forrásra – azaz, mint magára az APÓSra – hallgatott rá Szabó András, majd Balla Péter és Bölcskei Gusztáv, újabban pedig Sepsi Enikő. Kulcsár Szabó Ágnes a Károlin való megjelenése óta nagyhatalom. Ő a BTK-nak előbb a háttérből, majd egyre inkább az előtérből irányító szürke eminenciása.
1997-ben hozta be őt jelentéktelennek látszó tanársegédként Szabó András, akivel szoros érdekszövetségben törtettek előre. Szabó András 44 oldalas alacsony színvonalú, vagy inkább röhejes irományával sohasem lett volna MTA doktora, ha csereszívességként nem biztosított volna meredek karriert Kulcsár-Szabó Ágnesnek. Nem véletlenül töltötték be ketten együtt a BTK vezető posztjait, noha az SzMR tiltja, hogy vezető és helyettes azonos intézetből kerüljenek ki. (Formailag Szabó az első, Kulcsár-Szabó a második volt a Karon, lényegileg fordítva.) Ezen a tilalmon éppoly könnyen túltették magukat, mint a törvényeken. Ketten együtt minden bűncselekményt elkövettek már, kivéve talán a gyilkosságot, bár ez sem olyan biztos, mert Szilágyi Ferenc, Györke Ildikó, Szigeti Lajos Sándor halálához intrikáikkal és méregkeveréseikkel bizonyosan hozzájárultak, és minden vágyuk, hogy Hima Gabriellát is megöljék – már egy éve ezen dolgoznak.
Kulcsár-Szabó (a továbbiakban a rövidség kedvéért inkább Hansági) Ágnes igazi terepe a hallgatók manipulálása. A „Zsarolás és vesztegetés” c. posztunkban már megírtuk, hogyan rabolnak maguknak Szabó Andrással és Hermann Zoltánnal doktoranduszokat beosztottjaiktól. De megírta ezt már a 168 óra (2009. december 5.) és a HVG (2010. szeptember 1.) is. Gátlástalanul visszaélnek hivatali és szimbolikus hatalmukkal. Amiben azonban Hansági Ágnes sokkal jobb Szabónál és az összes hasonszőrű kollégájánál, az a hallgatók megfélemlítése, kényszerítése, befolyásolása, csábítása.
Hansági Ágnes óráinak felét kollégái kibeszélésével tölti. Elvesztegetett időnek tűnik ez az oktatás szempontjából (na de ki akar itt oktatni?), viszont kitűnően befektetett időnek a hatalom építése szempontjából. Hansági Ágnesnek hatásos eszközei vannak a hallgatók befolyásolására. Míg egy átlagos tanár csak osztályzatokkal, durvábban buktatással tudja zsarolni hallgatóit, Hansági, mint a másik poszt alatt feltett dokumentációból látjuk, megvásárolja őket. Valós használati értékkel fizet. Beveszi őket a buliba: pl. beveszi őket egy APÓS által menedzselt szakmai műhelybe, elhelyezi gyengécske írásaikat APÓS egyik kiadványában (a többi gyenge írás közé, így fel sem tűnik), felveteti a nevüket egy APÓS által szervezett konferenciára, OTDK-alelnökként (ahová APÓS legnagyobb s…nyalója, Fried István nyomta be saját – méltó – utódjának) díjat osztogat nekik, doktori ösztöndíjat biztosít az első számú kedvenceknek, szerepelteti őket a Szász László beosztott docens kollégától lenyúlt Újnautilusban, vagy egy másik internetes fórumot kreáltat nekik. A hallgatók őrjöngve tülekednek, hogy felkerüljenek a Hansági-udvaroncok 10-es toplistájára, ahol az első helyet Mészáros Márton foglalja el, a másodikat a volt ELTÉ-s APÓS-tanítvány, a Károlisok doktori ösztöndíját élvező és Hanságinak megszolgáló Bodrogi Csongor, a harmadikat Nemeh Diana, a negyediket Maszárovics Ágnes, az ötödiket Borbély András, aztán mögöttük megindul a taposás a túlkoros Kondor Péter, Lang Ádám, Fülöp Éva stb. stb. között a maradék helyekért. Ők alkotják a Hansági-féle zsoldoshadsereg egyik szárnyának tiszti karát sok Hansági által agymosott mezei BA-s hallgatóval, akik élvezik, hogy Hansági óráin nem szakmát, hanem intrikálást tanulnak. (Ez könnyebbnek látszik, mint a szakmát elsajátítani, és a tanárnőjük példájából ítélve, kifizetődőbbnek is.)
Hansági zsoldoshadseregének másik felét a HÖK teszi ki. Kulin Ferenc dékán volt az utolsó, aki azt hitte, hogy a HÖK a hallgatók érdekképviselete. (Hogy mekkora tévedésben volt, erről lásd: http://velemenyvezer.blog.hu/2010/10/27/felsooktatas_vege_a_hok_mutyiknak#comment-form). Talán csak akkor kapott észbe, mikor a HÖK a BTK Kari Tanácsában megfúrta, és a Duplaszabó párost (Szabó Andrást és Kulcsár-Szabó Ágnest) ültette a helyébe. Ugyanebben a tévedésben volt Szűcs Ferenc rektor is, akit ugyanezek fúrtak meg ugyanakkor az egyetemi Szenátusban (bár ott Ágnes asszonyt a másik hallgató-manipulátor, Györgyiné Koncz Judit, a triumvirátus harmadik tagja helyettesítette Szabó András oldalán). Dékánok jönnek-mennek, befolyásuk a hallgatókra a jövés vagy menés szerint nő vagy szűnik meg, míg Hansági befolyása állandó. Hogy miért? Mert másik neve, a Kulcsár-Szabó, (egyelőre még) értékét úgy-ahogy őrző szimbolikus tőke és fizetőeszköz számára. Amíg ezt a nevet birtokolja, addig képes hatalmat is gyakorolni. (Ezt megtanulta APÓSától, jobban, mint annak fia.)
Kulcsár-Szabó-Hansági azonban nemcsak szavazásra és közvéleményformálásra használja a hallgatókat, hanem valósággal kényszeríti őket, hogy ne csak szolgálják őt, hanem árulják el, és szolgáltassák ki Hanságinak az általa gyűlölt kollégákat. Sokáig Nyilasy Balázsnak iparkodott csapdát állítani, tanúkat próbálva felbérelni a hallgatónők között a szexuális zaklatásra. Ez azonban nem jött be, mert a tanár úrnak fölébe jutott a terv, és nagyon óvatos volt, másrészt meg, aki igazán vonzódott hozzá, az nem vonzódott Hanságihoz, és épp ezért nem is árulta be őt.
A hosszas betegállományokból alig-alig kilábaló Szász László ellen folyamatosan uszítja a hallgatókat, hogy tegyenek gúnyos, lesajnáló megjegyzéseket az óráin, hátha bedobja a tanár a törülközőt, és rokkantnyugdíjaztatja magát, helyet csinálva egy újabb APÓS-protezsáltnak (hiszen annyian várnak odaát az itteni koncra). Még a tanár következő félévi óraredjét is előbb beszéli meg „beavatott” hallgatóival, mint a betegeskedő tanárral, akivel a „beavatottak” fölényeskedve közlik az utolsó órán, amikor a tanár épp a következő félévi folytatást tervezi, hogy nem lesz folytatás, Hansági tanárnő már megígérte nekik, hogy kiiktatja a tanár úr tárgyait – tanár urastól – az órarendből…
Még hallgatók között is közfelháborodást váltott ki azonban egy idén nyáron történt precedens, amikor egy Hansági által hisztérikusan üldözött és szintén betegségbe kergetett kolléga a nyáron táppénzpapírját jött leadni a magyar irodalmi tanszék irodájába. Hansági azonnal összetoborozta a folyosókon vizsgára készülő ill. különböző tanári szobákban vizsgázó hallgatókat, és jegyzőkönyvet vetetett fel velük arról, hogy az állítólag beteg kolléga tökéletesen egészségesnek látszott, amikor betegpapírjait leadta. A hallgatókat rákényszerítette, hogy tanáruk ellen valljanak, továbbá, hogy írják alá az általa sugallt förmedvényt (nem mindenki volt erre hajlandó, de az meg is nézhette magát), és a jegyzőkönyvet csatolta ahhoz a feljelentéshez, amit az OEP-nek íratott Balla Péter rektorhelyettessel a beteg kolléga kezelőorvosa ellen, hogy indokolatlanul tartja a kollégát betegállományban. Alig várta ugyanis, hogy a kolléga ismét keresőképes legyen, és kirúgathassa az általa dróton rángatott Balla Péter rektorhelyettessel, aki úgyszintén ugrásra készen várta ugyanezen okból a kolléga keresőképessé nyilvánítását (aztán mégsem tudta kivárni, de ez egy másik történet). Ez a gyűlöletakció azonban megintcsak visszafelé sült el. A beteg kolléga ettől a feljelentéstől még betegebb lett, annyira, hogy a sorozatos felülvizsgálatokon, amelyeket ez a feljelentés váltott ki, egyre rosszabb eredményeket produkált. Még az OEP-ellenőrök is elszörnyedtek ennyi munkáltatói rosszindulaton, már attól féltek, hogy a beteg belehal a sok ellenőrzésbe…
A fenti esetek csak kiragadott példák Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes módszereinek illusztrálására. A módszerek lényege egyrészt a hivatali (dékánhelyettesi és tanszékvezetői), másrészt a szimbolikus (APÓS neve) hatalommal való gátlástalan, bűnös visszaélés, a hallgatók korrumpálása és eszközként való mindennapos és természetes használata.
És ennek a valóban „sátáni némbernek” (ahogy az egyik hozzászóló találóan minősítette a magát hol Kulcsár-Szabó, hol Hansági Ágnesnek nevező beteg személyiséget) helye lehet a magyar oktatásrendszerben, büntetlenül ronthatja meg erkölcsileg és szellemileg a magyar ifjúságot (– ha nem még másképp is).
Posted in HungarianCalvinistUniversity | Tagged: Ágnes Kulcsár-Szabó and the HÖK, Ágnes Kulcsár-Szabó and the PhD Students, using the students by Ágnes Kulcsár-Szabó |

Dienstag, 26. Oktober 2010
Das Ende des Dans Macabre (A haláltánc vége)
Friss hír 2010. Karácsony
Itt keress bennünket:
http://jhnnsclvn.wordpress.com
(Újabb cenzúra! A jhnnsclvn.wordpress.com blogot letiltották a magyarországi keresőgépekből, ezért csak közvetlenül érhető el a fenti linken.)
Posted by jhnnsclvn on október 27, 2010
A két doktori iskolát tönkretevő és két kar akkreditációját veszélybe sodró, minden idők legsikertelenebb rektorpótlékának, Balla Péternek a rektori napjai meg vannak számlálva. Hiába reménykedett, hogy még sokáig maradhat, mert a rektori pályázat még legalább a tanév végéig nem lesz kiírva, reményei nem váltak valóra. Úgy tűnik, a Fenntartó már arra sem vette a fáradságot, hogy informálja őt közeli menesztéséről, hiszen Balla erről a református.hu portálon adott interjújában maga sem tudott. Bölcskei helyette Sepsi Enikővel és Kovács Barnabással egyeztetett mb. rektor menesztéséről, aki igazi rektor sohasem lesz.
Balla Péter leszerepelt. A Fenntartó leírta, akárcsak cimboráját, Szabó Andrást. Egyikük sem vált be. Túl nagy volt nekik a díszes talár…
A Szenátus szeptember 29-i ülésén foglalkozott a rektori pályázat kiírásának előkészítésével. Ehhez át kellett dolgozni az SzMR 31.§ (1) és a 45.§ (6) valamint a 46.§ (1) bekezdését, ami az ülésen megtörtént. Az átdolgozás lényegét az áthúzott részek tartalmazzák. A határozat már közel 1 hónapja hatályba lépett.
„114/2010 (IX. 29.) sz. szenátusi határozat:
A Szenátus elfogadja a Károli Gáspár Református Egyetem Szervezeti és Működési Rend 31.§ (1) bekezdése, valamint a Foglalkoztatási Követelményrendszer (SZMSZ II. sz. melléklete) 45.§ (6) bekezdése és 46.§ (1) bekezdése alábbiak szerinti módosítását:
Szervezeti és Működési Rend
31. §
(1) Az Egyetem vezetője és törvényes képviselője a rektor. E jogkörében eljár mindazokban az ügyekben, amelyeket jogszabály vagy a szervezeti és működési szabályzat nem utal más személy vagy testület hatáskörébe. A rektor egyetemi tanár lehet. A rektort az Egyetem egyetemi tanárai közül, a Szenátus választása alapján – egyetértése esetén – a Fenntartó terjeszti elő az oktatási miniszter útján a köztársasági elnök általi megbízásra. A rektor megbízatása legfeljebb négy évre szól, amely Szenátus döntése alapján korlátlan számban megismételhető. A rektor nem lehet egyidejűleg dékán.
Foglalkoztatási Követelményrendszer (SZMSZ II. sz. melléklete)
45. §
(6) A rektor kivételével Magasabb vezetői, illetve vezetői megbízásra szóló pályázatot az Egyetemmel munkajogi jogviszonyban nem álló személyek is benyújthatnak.
46. §
(1) A rektor egyetemi tanár lehet. A rektort az Egyetem egyetemi tanárai közül a Szenátus választása alapján – egyetértése esetén – a Fenntartó elnöksége terjeszti elő az oktatási miniszter útján a köztársasági elnök általi megbízásra. A megbízás legfeljebb négy évre szól, amely a Szenátus döntése alapján korlátlanul megismételhető.
A határozat 2010. október 1-jével lép hatályba.”
http://www.kre.hu/portal/index.php/a-hivatal/szenatusi-hatarozatok
Az új szabályzat szerint külsősök is pályázhatnak rektori posztra. Eddig csak az Egyetem egyetemi tanárai közül lehetett rektort választani. Az átdolgozással az egyetem vezetése és a Zsinat beismeri, hogy az egyetemen nincs a pozíció betöltésére alkalmas egyetemi tanár.
Már nincs… És ez Balla Péter érdeme, aki jogon kívüli és jogellenes eszközökkel már mindenkit eltávolított vagy ellehetetlenített, aki a vetélytársa lehett volna. Bizonyára úgy gondolkodott, hogy ha a nála rátermettebb kollégákat kiiktatja a versenyből, akkor egyedüli jelöltként győzhet. Az ellenfél nélküli jelölések és győzelmek a diktatúrák repertoárjába tartoznak, így a Károli Gáspár Református Egyetemébe is, ahol a diktatúra legalább 2 éve tombol. Az SzMR-t Balla Péter eszetlen vérengzése miatt kellett átdolgozni: most már sokkal több kiváló protestáns oktató van az egyetem falain kívül, mint belül, köztük egyetemi tanárok is.
(Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes és csapata lázasan keresi a nekik megfelelő utódot, akit ugyanúgy dróton rángathatnak majd, mint Balla Pétert. Ágnes asszony favoritja a szóbeszéd szerint a kiváló HTK-s dékánhelyettes, Pethő Sándor, aki kb. 20 éven át volt ”külföldön vendégprofesszor” és számos idegen nyelvű tanulmány és könyv szerzője, amit legújabb szakmai önéletrajzában példamutató szerénységgel elrejtett, láthatatlanná tett. DE – megesküdött rá – ezek léteznek!)
Posted in HungarianCalvinistUniversity | Tagged: Péter Balla = disaster, The end of Péter Balla | Szerkeszt | Leave a Comment »

Abonnieren
Posts (Atom)