Samstag, 14. November 2009

Blog und Verleumdung (Blog és rágalmazás)

Azok, akik mindent megtesznek a Református Egyetemen elkövetett bűncselekmények elkenéséért, eltorzításáért, letagadásáért, mások nyakába varrásáért (ld. HormonZavar doktoranduszokhoz írt hazug körlevele), azzal próbáltak eddig kibújni a felelősség alól, hogy a blogunkon publikált posztok becsületsértők és rágalmazók. Miután megjelent a neten a MAB-határozat, ezzel már nem érvelhetnek (aki saját szemével akar erről meggyőződni, az először nyissa meg a www.doktori.hu-t, majd keresse meg a Károli Gáspár Református Egyetemet, azon belül az Irodalomtudományi Doktori Iskolát, majd kattintson a pirossal jelölt "nem felel meg" minősítésre). Próbálkoztak és próbálkoznak a blogok betiltásával, a Református Élet forgalmazásának megtiltásával, a szabad véleménynyilvánítás minden formájának elfojtásával. Bitorlói ezek az egyetemi vezetők Luther és Kálvin nevének, de bizonyosan nem az örökösei. Mintha rendőrállamban élnénk, mintha meg sem történt volna a rendszerváltás, diktatorikus módszereket alkalmaznak, s mert érveik nincsenek, s mert önkritikára képtelenek, rendőrséggel, bírósággal fenyegetőznek. Mintha az lenne a bűnös, aki beszél róla, nem pedig az, aki elköveti. Mi a bűn? A bűncselekmény elkövetése, vagy annak leleplezése? Az egyetem és az egyház vezetői szerint nyilvánvalóan az utóbbi. Csakhogy ezzel a véleményükkel még a Rákosi-diktatúrában ragadtak le. A világ ma már nem itt tart. Egy darab anakronizmus ez az egyetem a mai Európában, nem beszélve a Földgolyó többi kontinenséről.

Az alábbi cikket egy Judge nevű olvasó küldte be AnonymAnalystnak, mi tőle vesszük át.

Defamation suit is dismissed (Becsületsértési kereset elutasítva)

A New York Law Journal októberi számában olvastam egy precedens értékű ítéletet, amely egy becsületsértési és hitelrontási perben született. A Manhattani Legfelsőbb Bíróság ítéletének szövege a 2009. október 7-i Law Journal 26. oldalán olvasható, továbbá a neten: http://www.law.com/jsp/nylj/PubArticleNY.jsp?id=12024340376&src=EMC-Email&et=editor&slreturn=1&hbxlogin=1 (csak regisztrált előfizetők számára hozzáférhető!)

A cikkben arról van szó, hogy egy oktatási intézmény, a Swiss Finance Academy jogsértő intézkedéseket alkalmazott egy vele szerződésben álló klienssel, Mr. Mathew Milewskivel szemben, aki erre az intézményt bíráló posztokat helyezett el 2008 júliusában a ripoffreport.com oldalán, amely site kifejezetten arra szolgál, hogy a jogsérelmet szenvedettek kiengedjék a szelepet, és őszintén megírják véleményüket az adott intézményről és a kifogásolt eljárásról. Milewski úr posztjai arról szóltak, hogy az intézmény vezetői inkompetensek, és a hallgatók a tandíjuknak nem kapják meg az ellenértékét. Mindezt nem a saját nevén tette, hanem "Lilly" álnéven. A posztok olyan hatásosak voltak, hogy 2009-ben a Swiss Finance Academybe jelentkezők száma 70%-kal visszaesett.

A Swiss Finance Academy becsületsértésért pert indított mind Milewski úr, mind a ripoffreport.com oldalt működtető arizonai illetőségű Xcentric Venture LLC szolgáltató ellen. Milewski úr a perben saját magát képviselte. Azzal érvelt, hogy egyrészt nem ő a posztok szerzője, másrészt azok tartalma személyes vélemény és mint ilyen, a törvény védelme alatt áll. Judith Gische bírósága Milewskivel szemben elutasította a keresetet, mert a személyes vélemény Milewski úr oktatási intézménnyel kapcsolatos tapasztalatain alapul, és függetlenül attól, hogy állításai objektíve igazak-e vagy sem, mint vélemény nem képezheti per tárgyát. A bíróság a szolgáltatóval szembeni keresetet is elutasította a Communication Decency Act, 47 USC & 230 (c) (1) cikkelyére hivatkozva, mely szerint "egyetlen interaktív computer szolgáltatás providere vagy usere sem esik ugyanazon kategória alá, mint más információs fórumok publikálói vagy gazdái". Magyarán ez annyit jelent, hogy újság, rádió, tv-csatornák működtetői felelősek a tartalomért, az internetszolgáltatók viszont nem, mert ezeknek éppen az a funkciója, hogy egy harmadik fél véleményének adjanak fórumot. A véleménynyilvánítás pedig szabad, épp ezért - legalábbis demokráciákban - törvény által védett beszéd.

Az angolszász és különösen az amerikai jog összességében támogatja a blogolók véleménynyilvánítási szabadságát, mert sokszor csak a nyilvánosság vezethet el jogsértések és bűncselekmények leleplezéséhez, és egy demokratikusabb és igazságosabb társadalomhoz. Ezért a ripoffreport.com jelmondata a blogolók és általában az igazságtalanság és jogsértések ellen protestálók logója kell, hogy legyen:

Don't let them get away with it... let the truth be known!

Vagyis:

Ne hagyd őket futni... hadd derüljön ki az igazság!