Dienstag, 9. August 2011

Breaking News: Illegitim Pope (Törvénytelen pápa)

Breaking News: Illegitim Pope (Törvénytelen pápa)

Szerző anonymanalyst @ augusztus 8, 2011

Szűcs Ferenc utolsó törvényes rektor leváltása óta a Károli Református Egyetem lényegében törvénytelenül működik. Nincs hivatalos rektor, és ezen az sem változtat majd, ha a Balla nevű bábot kinevezik. Balla uralma óta mindhárom egyetemi kar válságban van: kettőnek már nincs doktori iskolája, a harmadikon pedig egy csaló a dékánhelyettes. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen az egyetemet fenntartó egyház is törvénytelen és felelőtlen kalandor akciók sorát hajtja végre. Holott a református egyházban a törvényesség szempontjának korábban mindig elsődleges prioritása volt. Csak Bölcskei Gusztáv alatt szorult ez háttérbe. Olyan tehát az egyetem, mint a fenntartója. Nem is lehet más, hiszen a fenntartó választja vezetőit, “arcait”. A fenntartó, Bölcskei Gusztáv törvénytelen uralkodását, hatalmának törvénytelen kiterjesztését a nagy nyugat-európai szórványban élő és szolgáló magyar reformátusok szervezete, a NyEMRLSz idei rendes évi hittudományi tanácskozásán tárgyalta. Az alábbi beszámolót erről Johannes küldte, kérve, hogy az ott elhangzottak fontosságára tekintettel, híreinket megszakítva, azonnal tegyük fel. – A szerk.

Szerző: Johannes

Bölcskei Gusztáv cezaromán terve 2009 május 22-én látszólag sikerült. Elérte, hogy immár ne csak a Magyarországi Református Egyház, hanem a határon túli egyházkerületek vezetőjének tekintsék: a Magyar Református Egyház Generális Konventjének lelkészi elnökévé, valóságos református pápává választatta magát, azt sugallva, hogy hatalma megdönthetetlen, ő maga leválthatatlan. Azt hirdeti, hogy létrejött a Kárpát-medencei magyar református egység, pedig valójában a korrupt Bölcskei Részvénytársaság született meg.

Bölcskei ambícióinak ÁLDOZATA a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház , amely 2009-ben még vonakodott csatlakozni Bölcskei törvénytelenül létrehozott „Részvénytársaságához”, 2011 júniusában azonban – az egyház magyar tagjait nyilvánvalóan manipulálva – rávették őket erre. Az egyház 110 ezer tagjából ugyanis 80 ezren vallják magukat magyarnak, 30 ezren pedig szlováknak. A Kathweb, az osztrák katolikus hírügynökség idézi a szlovák reformátusok képviselőjének, Marian Hamarinak a fenntartását ezzel kapcsolatban: „keresztény szempontból elfogadhatatlan” az egyesülés, mert a Magyar Református Egyház „a nemzeti elv szerint minden magyar egyházaként határozza meg magát”. A Magyar Református Egyházhoz való csatlakozás súlyos követezményekkel járhat a szlovák református egyházra nézve. A szlovák kulturális minisztérium egy közeljövőbeni lehetséges szankciót alátámasztva egy egyesült államokbeli vallástudományi szakértői véleményre hivatkozik: az egyház vallási, hitbeli, nem pedig etnikai közösség. Mint Natalia Cehlarikova államtitkár kijelentette, „az egyházak összevonása az etnikai vagy nemzeti elv szerint a mai Európában és világviszonylatban is példátlan lépés”. A szlovákiai kulturális minisztérium ezért hozhat olyan döntést, hogy megszünteti a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház állami dotációját, ami évi kétmillió eurót jelent.

A Nyugateurópai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (NyEMRLSZ) idei 2011. Július 14-17-i prágai hittudományi és vezetőségi tanácskozásán, amelyen egyébként Balog Zoltán, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is részt vett, foglalkoztak Bölcskei Gusztáv felelőtlen, jogsértő, a szlovákiai református magyarságot veszélybe sodró kalandor egyházpolitikájával, amelynek leglátványoabb megnyilvánulása a 2009. május 22-i törvénytelen „egyházegyesítés” volt. Erről sajtóközleményt adtak ki. Ebből idézünk:

„A résztvevők sajnálattal állapították meg, hogy a Magyarországi Református Egyház vezetősége elzárkózik a NyEMRLSz, a magyar reformátusság egyedüli legitim nyugateurópai

szervezetével való kapcsolatoktól. E szervezet – Ravasz Lászlónak, a Magyar Református Egyház Egyetemes Konventje elnökének 1944-ben adott (1947-ben megismételt) – meghatalmazásából immár 67 éve szolgál Nyugat-Európában.

A NyEMRLSz újra megerősítette szolidaritását a Magyar Református Egyházak Tanácskozó (Egyetemes) Zsinatával (MRETZs), a magyar reformátusság egyedüli legitim, az egész világot átfogó szervezetével, amelyet Bölcskei Gusztáv 2009 május 22-én gyakorlatilag törvénytelenül leváltott. A jelenleg a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban előállt nemzetiségi jellegű gondok felmerülését (amelyről a 2. bekezdésben részletesen írtunk – a szerk.) a Tanácskozó Zsinat (azaz a magyar református egyházak egyedüli törvényes szervezete – a szerk.) előkészítői előre látták. Azért választották – bölcsen – annak jogi formáját, hogy ilyen és hasonló nehézségeket elkerüljenek.

Az úgynevezett ‘Magyar Református Egyház’ és az abba ágyazott ú.n. ‘Generális Konvent’ átláthatatlan politikai akció jóhiszemű emberek megtévesztésére (kiemelés tőlünk – a szerk.) Minden kísérlete ellenére, jogilag el sem ismert és be nem jegyzett társaság, míg a magyar református egyházak ügyeit évszázadokon át közismerten mindig kiváló jogi rendben tartották (kiemelés tőlünk – a szerk.). Mindezekért s azok következményeiért azok felelősek, akik azt jobb tudásuk ellenére az Egyetemes Zsinat (MRETZs) hosszú évek szorgos munkájával felépített szervezete és munkája szétrombolására irányuló gonosz szándékkal kifundálták és propagálják.

A NyEMRLSz az egész világ magyar reformátussága és az egyetemes keresztyénség iránti felelőségtudatból felhívja erre a figyelmet mind az egyházon belül mind azon kívül.”

A kiadvány hiteléül:

Dr. Békássy N Albert, sk világi elnök

Forrás: http://nyemrlsz.newlights.info/images/pdf/2011/2011_ht_Sajtotajekoztato.pdf

Kategória: HungarianCalvinistChurch | Címke:: a NyEMRLSz tiltakozása Bölcskei törvénytelen akciói ellen, a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkiszolgálat vzetőinek prágai konferenciája, Bölcskei Gusztáv törvénytelen pápasága, veszélyben a szlovákiai reformátusok

The Power of the Dog (Az erősebb kutya b…ik)

The Power of the Dog (Az erősebb kutya b…ik)

Szerző karoligaspar @ augusztus 7, 2011

“Minél jobban kilóg a lóláb, minél otrombább a ‘csalás’, a szemérmetlen hatalomelvűség, minél többet nyomnak le kacsatömővel a pampogásától már amúgy is fulladozó csőcselék torkán, annál világosabb, ki a james, ki mondja meg, mi van, ki oszt­ja a lapokat, ki kapja a zsét. … Úgyhogy kuss legyen.”

Farkas Zsolt: Győz a jó


http://www.muut.hu/korabbilapszamok/013/farkas.pdf

Ha Magyarországon a törvények érvényesülnének, akkor Mészáros Márton és cinkosai – Szabó András, Kulcsár-Szabó Ágnes, Eisemann György, Bednanics Gábor és Petrőczi Éva – csalás miatt már börtönben ülnének. De Magyarországon “az erősebb kutya b…ik” elve érvényesül, azaz a kutya erősebb a törvénynél. Ez az eb természetesen nem Mészáros, hanem aki mögötte áll. Őrá vonatkozik a mottó, mint ahogy a tanulmány is, amelyből idéztük – a szerk.

Nemrég az alábbi rövid hírt kaptuk Szegedi Kollégától:

„Mészáros 2011. június 30-án természetesen megkapta a Szegedi Tudományegyetemtől a doktori oklevelet. Még majdnem bocsánatot is kértek a ‘szegény fiútól’, hogy csak most, de biztosították őt, hogy a kiállítás dátuma tavalyi, hogy ne érje se őt, sem a hogyismondjuk micsodáját (a MENYt – a szerk:) hátrány. Előbb nem tudósíthattam erről, mert szigorú titoktartást rendeltek el a diplomaosztó részvevőinek. Most már lehet, mert a hír mostanra már nemcsak kiszivárgott, hanem eléggé elterjedt.”

Időközben előkerült a híres disszertáció eredeti kézirata, amely 2009. március 26-án az Eisemann által vezetett bizottságtól 100%-ot kapott. A fokozat 2009 szeptember 1-i visszavonása után a szöveg eltűnt az adatbázisból. Nem véletlenül: kiderült, hogy a 100%-ra értékelt ópusz mindössze 13 oldalt tett ki, amelynek a felét ráadásul Korner Veronika írta.

Azaz Mészáros Márton összesen 6 és fél oldalas szöveggel lett 100%-os doktor a Károlin!
Mészáros’ Dissertation (PhD-Thesis)
Posted on August 2, 2011 by karoligaspar

Itt olvasható az egész: http://ravaszlaszlobaratikor.wordpress.com/2011/08/02/meszaros-dissertation-phd-thesis/

Kategória: ELTE, Károli Egyetem BTK, Károli University of the Reformed Church, Kulcsár-Szabó Ágnes, Mészáros Márton, Szabó András, Szeged University | Címke:: Bednanics Gábor, doktori cím 13 oldalas társszerzős dolgozatra, Eisemann Gyögy, Korner Veronika, Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes, Mészáros Márton, Szabó András | Szerkesztés | 50 Hozzászólások »