Mittwoch, 3. Februar 2010

Offizielle Antwort (Válasz az OTDK-csalásokra)

Az OTDK-s posztot két nap alatt több mint ezren olvasták. A hivatalos válasz sem késlekedett sokáig. Anderle Ádám, a Szegedi Egyetem történészprofesszora, a legutóbbi OTDK-s rendezvény kurátora válaszolt posztunkra, sajnos, épp azt a kardinális kérdést kerülve meg, amiért a poszt íródott: hogyan fordulhatott elő, hogy a károlis uram-bátyámos világ egy országos rendezvényre, az országos tudományos diákköri konferenciákra is átterjedt; hogyan fordulhatott elő, hogy a 3 tagú bizottság 2 tagja rokonságban van egymással, sőt, mindkettőjük közvetlen felettesei is közeli rokonságban vannak egymással? A szerkesztőség nevében a Ravasz László Baráti Kör alapító tagja, Melczer László válaszolt. Ezt a levelezést közreadjuk. – A szerk.

Szegedi Egyetem OTDK-felelősének levele

Nem csalunk!
Tájékoztató a bölcsész hallgatói önkormányzatok számára

+Student pow-wows (OTDK-csalások) címmel jhnnsclvn(?) tollából
jelent meg a neten egy írás, amely a 2009-ben Szegeden szervezett
humán OTDK kapcsán közöl “leleplezéseket”.
Nem méltó válaszra!
Amiért e konferencia fő felelőseként mégis reagálok erre az
írásra, annak az az oka, hogy az említett írást minden hazai
bölcsészkar hallgatói önkormányzatának (is) elküldték , s a küldő,
elfogadva az írás állításait, bíztatta őket a “visszaélések”
feltárására -tíz hónappal a konferencia után.
Írásom azonban az e konferencián helyezést elért 126 hallgató
védelmében is született , hiszen az említett írás minden helyezést
kérdőjelbe tett.
Három egyetemi oktatót céloz meg az említett fullánkos írás.
Mindannyian aktív szereplői a diákköri konferenciáknak -Kulcsár Szabó
Ernő akadémikus évtizedek óta. Munkájukat megbecsülés övezi. A
felsorolt nevek közül azonban a célkeresztbe igazából csupán Hansági
Ágnes került. Róla tudni kell azonban, hogy nem kinevezéssel, hanem
választással lett a humán szakmai bizottság alelnöke, és a
mestertanári címet is körültekintő és nyilvános eljárás után kapta meg
.
A vele kapcsolatban írottak azt jelzik, hogy az író nem ismeri az
OTDT szabályzatait -vagy szándékosan ferdít : A szerzőt
(rossz)indulatai- és nem a tények befolyásolták.
A szerző szerint ugyanis”gátlástalan manipuláció” teszi lehetővé
HÁ számára, hogy “az írásbeli bírálók célirányos felkérésével az
előzetes pontszámokat is befolyásolni tudja, a bizottságok
összetételéhez is szabad kezet kap”.

HÁ a cíkkben diabolizált, nagyhatalmú alakká válik, aki esetleg
több száz bírálót is befolyásolni tud. A dolog egyszerűbb: ilyen
helyzet ugyanis szabályzataink szerint nem fordulhat elő.
A HÖK vezetőinek tudniok kell, hogy az OTDT szabályzata szerint a
bírálók kijelölése és felkérése valamint a zsűrik összeállítása a
mindenkori szervező
intézmény (által felkért stáb) feladata. Ezekért a feladatokért
ügyvezető elnökként én, dr. Vajda Zoltán dékánhelyettes pedig
ügyvezető titkárként felelt.
És e jogainkkal éltünk is – kérve természetesen a Kar
tanszékeinek segítségét .
Karunkra négyszáznál több jelentkezés és dolgozat érkezett, ehhez
csaknem 900 bírálót kellett felkérnünk. A zsűriket –39 zsűri alakult
3-3 taggal – csak ezután jelöltük ki. . A döntés kettőnk feladata és
joga volt.

A vád a továbbiakban is durva és alaptalan.Eszerint “a károlis
hallgatókat … 2005-ben és 2009-ben az OTDK-kon gátlástalanul
nyerették”.
Én a mi adatainkat ismerem részletesen 2009-ből. Eszerint a
végül is 323 bemutatott dolgozatból 25 érkezett a Károli Egyetemről,
ebből egy első, egy második és három harmadik helyezést értek el:
Összesen tehát öt károlis diák volt a 126-helyezett között. Ez lenne
a “gátlástalan nyeretés”? Az is említést érdemel, hogy egyik károlis
helyezett sem az írásban említett oktatók zsűrijében mutatta be
dolgozatát.
Az írás korábbi OTDK-kon elkövetett visszaélésekre is utal. Ez
sincs így. Adataim szerint 2005-ben 18 helyezést értek el a károlisok
(összehasonlításként: az ELTE 80, az SZTE 68, Debrecen 44, a
Pázmány 38 helyezést ért el ).
A 2007-es OTDK-n pedig egészen rosszul szerepeltek a károlisok:
csupán egy első helyezést értek el(németből) és egy különdíjat kaptak.
A KRE sosem tartozott a diákköri mozgalom zászlóshajói közé:
Eredményei szerények , de elért helyezéseiket kár utólag, alaptalanul
besározni.
A hamis állításból csak rosszindulatú következtetések adódhattak -
amivel az írás nemcsak az OTDK szervezőit és a helyezést elért
diákokat sérti meg, de az egész magyar diákköri mozgalmat is.
A következő OTDK előkészületei már megkezdődtek, 2011-ben Eger
vállalta a szervezését. Az ezért felelős humán szakmai bizottságban
minden bölcsészkar egy tanárt és egy diákot is delegál a kari HÖK
képviseletében.
A diákönkormányzatok rajtuk keresztül tájékozódhatnak az előkészületekről.

Szeged, 2010 február 2

Prof.
Dr. Anderle Ádám

A Ravasz László Baráti Kör válasza

Tisztelt Professzor Úr!

Nem minden helyezést kérdőjeleztünk meg. És az Ön jóhiszeműségét sem vonjuk kétségbe.

A konkrét kifogás a 2009. évi OTDK Humán tudomány szekciójában a 18-19. századi alszekció zsürijének összetételét illeti, amelyre egyáltalán nem reflektált. Ennek az alszekciónak Szilágyi Márton volt az elnöke, aki sógora a szintén zsüritag Hermann Zoltánnak (Szilágyi Zsófiának, Hermann feleségének a bátyja). Ezen túl Szilágyi Márton az egyik igazgatóhelyettese Kulcsár-Szabó Ernő igazgatónak, Hermann Zoltán pedig tanszékvezető kollégája és alárendeltje Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes dékánhelyettesnek. Ezekről az összefonódásokról Ön valószínűleg nem tudott. Tudott azonban Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes, akinek az OTDT alelnökeként ezt nem lett volna szabad megengednie.

Az Ön levele a helyezések számát globálisan kezeli. Ha ezen belül kifejezetten a Magyar Irodalomtudományi szekciók helyezéseit különítjük el 2005-ben vagy 2009-ben, akkor egészen más arányokat látunk. A 2003. évi OTDK esetében pedig Kulcsár-Szabó Ágnes nem a károlis statisztikát javította, mert még nem volt saját tanítványa, kollégáinak pedig “be akart tartani”, hanem a családit, a rendelkezésre álló adatok és szemtanúk szerint. Ha a Kulcsár-Szabó család 3 tagjának statisztikáját vizsgálnánk, akkor abból azt a következtetést is le lehetne vonni, amit Önök, hogy mindhárman “mestertanárok”, de azt is, hogy – eufemisztikusan szólva – “jó szervezők” és meglehetős befolyásuk van az eredményekre.

Hogy Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes “dróton rángatja” Kulcsár-Szabó Ernő akadémikus embereit, erről a Károlinak saját külön tapasztalata van. Mészáros Márton, Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes tanársegédje összesen 24 oldalt írt (illetve ollózott ki német zsebkönyvekkbő) Luther koráról. Ehhez hozzátette a Korner Veronikával közösen írt cikket az 1930-as évek protestáns magyar sajtójáról. Ezt szétgépelve nagy sortávolságokkal és margókkal, továbbá ábrákkal, grafikonokkal kiegészítve, doktori disszertációként nyújtotta be Kulcsár-Szabó Ágnes vezetésével, aki doktori bizottságot szervezett kizárólag apósa “dróton rángatott” embereiből (Bednanics, Simon és ismét Hermann), Szabó Adrás dékán feleségével kikerekítve. Ez az ún. kollektív, összefüggéstelen, szedett-vedett szöveghalmaz, aminek házivitája sem volt, és a benyújtása sincs dokumentálva (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/15/evidence-for-forgery-6/), 100%-ot kapott egy olyan védésimitáción, amelyet Kulcsár-Szabó Ernő másik igazgatóhelyettese, Eisemann György vezényelt le. Minderről tények olvashatók itt:

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=70 (a “nem felel meg”-re kell kattintani)
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/15/some-petty-errors-apro-szabalytalansagok/
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/27/gyorgy-eisemann-a-maid-of-all-work-eisemann-gyorgy-madchen-fur-alles/

Másutt megbukott dolgozatok védésének megszervezéséről pedig itt:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/19/another-petty-error-egy-masik-piti-ugy/
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/21/the-third-petty-affair-a-harmadik-piti-szabalytalansag/

Mészáros Márton, Kulcsár-SzabóÁgnes, Szabó András és Demes-Kőfalusi Krisztina közös közokirathamisítása pedig itt:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/15/evidence-for-forgery-6/

Tisztelettel:

Melczer László

a Ravasz László Baráti Kör alapító tagja

2010. február 3.