A hallgatói panaszokat 3 levélrészlettel folytatjuk. A tapasztaltak után egyikük sem iratkozott be a Károlira PhD-képzésre.
Két panaszrészlet az ún. Irodalomelméleti bizottság működéséről, melynek tagjai: Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes, szakterülete: irodalomelmélet, 19. századi magyar irodalom, Kovács Árpád szakterülete: 19.sz-i orosz irodalom, csak orosz szakos, a harmadik, meghívott vendéget a felvételizők később sem tudták azonosítani, és a két jelölt szereplése alatt meg sem szólalt.
„… nem tudom, hogy kik voltak a bizottság tagjai, mivel senkit sem ismertem.
Engem az irodalomelméleti bizottság vizsgáztatott, amit nem értek, mert a témám 20. sz.-i német irodalom volt, és senki nem mondta, hogy másból kell felvételiznem, olyan vadiúj anyagból, amit a német szakon (ráadásul egy másik egyetemen – a szerk.) nem tanultunk, és tájékoztató anyagot sem kaptunk a felvételi beszélgetés követelményeiről. (Legfeljebb a felvételiztetők tanítványai kaphattak ilyent – nem hivatalosan.) Kizárólag elméleti kérdésekkel bombáztak, persze, szinte csak olyan szerzők műveiből, amelyeket még nem tanulmányoztam, de azért beszéltem azokról is, akiket ismertem. Szétzúzott önbizalommal jöttem ki. Őszintén megmondom, hogy nem tudom milyen visszajelzésre számítsak. Azért én elmondtam a beszélgetés végén, hogy véleményem szerint azért van a három év kutatási időszak, hogy teljesen el tudjak mélyedni a szakirodalomban. A csatolmányban elküldtem a munkatervemet, amit ott is leadtam, illetve a beszélgetéskor bemutattam, de ez alig került szóba. Amiről tudtam és akartam volna beszélni, a témámról, a munkatervemről, az nem érdekelte őket. Talán azért, mert mint később megtudtam, nem volt köztük német szakos.”
(Egy germanista felvételiző, akinek a témájához – 20. századi német irodalom – senki nem értett a jelenlévők közül, és németül sem tudott senki.)
„Ma lezajlott a felvételi. Kb. 30-an voltunk, de ebből az irodalomelmélet kategóriába 10-en lettünk besorolva. Hogy miért, azt senki nem értette, én sem, mert a témám 20. század eleji magyar irodalom. Kulcsár-Szabó (Hansági) tanárnő és 2 számomra ismeretlen tanár volt bent {utólag egyiküket a Veszprémi Egyetem honlapja alapján Kovács Árpádként azonosította}. Lényegében a tervezetemről és a szakdolgozatomról beszéltem volna, de a tanárnő másra terelte a szót. Szerinte az a gond, hogy én nem beszélek németül, és így nem tudom A kastélyt ill. Az utolsó világot eredetiben olvasni, nem tudtam az ökokritika területéről kutatókat említeni, akiktől olvastam, és szégyen, de nem tudtam Derridát besorolni egy irodalomelméleti irányzatba sem.”
(Az imént a germanista jelölt témájához nem értő és németül nem tudó vizsgáztatók ez esetben viszont a német nyelvtudást kérték számon olyan felvételizőtől, akinek angolból volt felsőfokú nyelvvizsgája, és 20. századi magyar irodalom a témája, tehát az irodalomtörténeti bizottságban lett volna a helye. Kovács Árpádnak oroszból van felsőfokú nyelvvizsgája, a kérdező és ítélkező Kulcsár-Szabó Ágnesnek pedig semmiből.)
Végül egy igazi csemege a Hermann-féle ún. Irodalomtörténeti bizottság (Hermann, Petrőczi, Jankovich) működéséről és az egész eljárás minőségéről.
A felvételiző témája modern magyar irodalom:
„Első éves doktorandusz hallgató vagyok, eddig csak jeles érdemjegyeket szereztem. A két témavezetőm javaslatára, az idén beadtam újra a jelentkezésemet, hogy állami ösztöndíjas helyet szerezhessek. Az elmúlt évben volt hasonló eset, az akkor már egy évet végzett hallgatót a felvételin alkalmasnak találták és megkapta az ösztöndíjat. A felvételiről semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam. Magamnak kellett kiderítenem a pontos időpontot.
A felvételin tapasztaltak:
Amikor megérkeztem, kiderült, hogy három bizottság van, egy irodalomelméleti, egy irodalomtörténeti és egy színháztudományi bizottság a sok jelentkező miatt. Én egyik listán sem szerepeltem. A titkárnővel beszéltem, aki türelmet kért, valamint kérte, hogy – a nyomtató állítólagos hibája miatt – adjak neki a munkatervemből és az önéletrajzomból. De nem volt nálam, mert már korábban elhelyeztem a doktoranduszos fachban, és később rá is kérdeztem, hogy megkapta-e, amire ő igennel válaszolt. Végül az irodalomtörténeti bizottság hallgatott meg, soron kívül. A bizottságban egy régi magyaros tanár, egy angol szakos, 16-17. századdal foglalkozó tanárnő és egy felvilágosodással foglalkozó tanár volt ott. A témám a 20. századi magyar irodalomhoz kapcsolódik, furcsálltam, hogy a Modern Magyar Irodalom Tanszékről senki sincs jelen. A titkárnő azt mondta, hogy minden anyagomat átadott nekik. Előttük nem volt semmi, a témámat sem tudták, a témavezetőimet sem, a publikációkat sem, egyáltalán semmit. Úgy érzetem, mind a szakirodalomra, mind az eddigi munkámra vonatkozó kérdésekre jól válaszoltam. De nem hagyták, hogy mindent részletesen kifejtsek.
Amikor kifelé mentem, elhaladtam a fachok előtt. Akkor láttam meg, hogy ott az anyagom, ugyanúgy, ahogyan hetekkel ezelőtt otthagytam. Az önéletrajz, a munkaterv, az ajánlások, a publikációs igazolások, a felsőfokú igazolása, minden. Bevittem a titkárnőhöz, rezzenéstelen arccal megköszöntem a segítségét és kértem, hogy legalább az anyagomat vigye be utólag a bizottsághoz. Nagy csalódás volt. Sejtem az eredményt is…
Közben megtudtam, hogy az irodalomtörténeti bizottságban a harmadik helyre soroltak, mert a két elsőnek van publikációja és felsőfokúja. Természetesen az el nem olvasott anyagomban szerepelt a felsőfokú írásbelim igazolása, mert a bizonyítvány kiállítására még várni kell, valamint két igazolás, hogy két publikációmat elfogadta az egyik szakmai folyóirat szerkesztője. Ennyit a szempontjaikról. Különben csak az első helyre sorolt kap ösztöndíjat mindegyik bizottságban.
Az egész eljárást törvénytelennek tartom. Úgy gondolom, hogy jelentős versenyhátrány ért. Ezen túl pedig, egy rendkívül megalázó helyzet. Kérem, vizsgálják ki ezt az ügyet.”
(A felvételiző témája 20. sz.-i magyar irodalom, szaklapokba elfogadott publikációval és felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezett, amiket nem vettek figyelembe, és így ösztöndíjas helytől fosztották meg.)
Az átvert hallgatók levonták a következtetést. Volt aki hivatalosan is panaszt tett, ami aztán Koncz Judit, Domokos Andrea és co. előtt landolt, az ismert végeredménnyel, volt aki nem tett, de fénysebességgel menekült innen. Összesen 30-an vettek részt a felvételi színjátékon. A Doktori Iskolába szeptemberben 17-en iratkoztak be, köztük 4 ösztöndíjas: 1 veszprémi hallgató és három károlis, köztük a HÖK-ös Szabó Andrea. Ha ezek számát levonjuk a 17-ből, marad 13 költségtérítéses hallgató. Közülük 9 veszprémi és egy Pázmányos az augusztusi pótfelvételin került be, mert addigra elfogytak a jelentkezők. A 3 további hallgató közül 1 határon túli, aki csapdába esett: mire értesült a puccsról és a doktori iskola szétveréséről, már nem volt alternatívája, jobb híján megkezdte tanulmányait, és valószínűleg ő az egyetlen aki full összeget fizet – az ideutazás és ittlakás terhei mellett, hogy majd beleszakad.
Végeredményben összesen 2 elsőkörös károlis akadt, aki az ösztöndíjasokon kívül belevágott ebbe a sehol sem akkreditált képzésbe. Az akkreditációt véghezvivők már vagy meghaltak (Szigeti Lajos Sándor), vagy távoztak (Bolyki János, Wéber Antal), vagy kirúgták őket (Hima Gabriella). Azok, akik most tanítanak a Doktori Iskolában, nem szerepelnek az akkreditációs anyagban.
Hacsak nem Szenci Molnárunk és Poetesszánk képviseli az állandóságot.
Montag, 8. Februar 2010
Studentenklage 1. (Hallgatói panasz 1.)
Student’s complaint 1. (Hallgatói panasz 1.)
Írta: jhnnsclvn on február 8, 2010
A becsapott hallgatók panaszaiból kiderül, hogy a Kulcsár-Szabó (Hansági)-féle ún. irodalomelméleti és a Hermann-féle ún irodalomtörténeti bizottságok nemcsak inkompetensek voltak, hanem a bizottságosdi egyetlen elvi alapja az volt, hogy az előre kiválasztott 3 győzteshez, Borbélyhoz, Vadashoz és egy ismeretlen veszprémi színházashoz egyenlő számú „vesztest” rendeljenek hozzá. Vagyis a 30 jelentkezőt egyszerűen matematikailag elosztották az önkényesen felállított bizottságok között.
Az első beszámoló tárgya a Hermann-féle Irodalomtörténeti Bizottság működése. Tagjai: Hermann Zoltán , szakterülete: magyar felvilágosodás kora, Petrőczi Éva, területe: angol puritanizmus, csak angol szakos, Jankovich József, meghívott vendég (vagy inkább „csendes társ”), szakterülete: régi magyar irodalom.
„A következő „furcsaságokat” tapasztaltam a Doktori Iskola felvételi eljárása során (és az azt követő hetekben):
A felvételi jelentkezőket három különböző bizottságba osztották be: irodalomelmélet, irodalomtörténet, színháztudomány. minden bizottságban volt egy külső tag, aki nem az egyetem doktori iskolájának oktatója. senki nem tudta, hogy milyen szempontok alapján osztották az adott bizottságba, sőt, az sem volt mindig egyértelmű, hogy a jelentkező éppen melyik bizottság előtt felvételizett. egyszerűen nem kaptunk semmilyen információt erre vonatkozóan, legtöbbször csak az egymás által átadott tapasztalatokból következtettük ki, hogy melyikünket melyik bizottság felvételizteti egyáltalán. A külsős oktatók kilétét szintén nem tudtuk – én legalábbis a mai napig nem tudom, hogy ki volt az az ember, aki külsősként részt vett a szóbeli felvételin (és meg sem szólalt az eljárás során…). Továbbá a szóbeli elbeszélgetés során nem igazán értettem, hogy Petrőczi Éva (aki tudomásom szerint nem foglalkozik Márai-kutatással, és egyáltalán XX. századi magyar irodalommal) miért érezte fontosnak megkérdezni a választott kutatási téma (Márai történelmi regényeinek vizsgálata) kapcsán, hogy vajon eszembe jutott-e Virginia Woolf tudatfolyam-regényeit összevetni a Márai-regényekben fellelhető kétféle idősík vizsgálatával. Összességében az volt a tapasztalatom a felvételi elbeszélgetésről, hogy egész egyszerűen komolytalan. Összefoglalni két mondatban egy három éves (nem kiforrott, hanem tényleg csak tervszerű kutatási témát) nyilvánvalóan nem jár olyan konkrét információkkal a vizsgabizottság számára, amitől valóban döntésképesek lennének a megítélendő finanszírozási formát illetően. Ehhez talán jó lett volna, ha rákérdeznek egy-két konkrétabb elképzelésre, ötletre, bármire – még ha azzal akár a témával szembeni hiányosságokra is mutatnak rá. Ehhez képest a felvételi bizottság voltaképpen a legnagyobb érdektelenségről tett tanúbizonyságot, próbálva ezt elkendőzni pl. az említett Virginia Woolf-felvetéssel, továbbá olyan, teljességgel oda nem illő (már-már megalázóan komolytalan) kérdésekkel, mint hogy láttam-e az Eszter hagyatéka c. Márai-regényből készült filmet. Mindez nem csekély inkompetenciát sejtetett, még akkor is, ha figyelembe veszem, hogy a hivatalosan felkért témavezetőm – aki szintén jelen volt a felvételin – foglalkozik Márai-regényekkel is (igaz, hogy az egyetemi kurzusokon egészen más korszakok irodalmát oktatja). Talán ő tudta volna komolyabb felvetések irányába terelni a szóbeli felvételi kérdéseit, ám ezt ő sem tette meg – és azt csak találgathatom, hogy viselkedésének mi lehetett az oka.
A felvételi lezajlása után az eredményekről való értesítés szintén hagy kívánnivalókat maga után. A hivatalos felvételi értesítő (kelt 2009. jún. 25-én) csak szept. 19-én jutott a birtokomba, mert az állandó lakcímemre küldték ki, ahonnan (mivel nem lakom ott és egyéb más körülmények miatt, amiket nekem nem kötelességem a DI titkárságával megosztani) korábban nem juthattam hozzá. Ehhez képest a beiratkozási tájékoztatót és vele együtt a csekket az első félév tandíjáról nem okozott problémát a titkárságnak a megadott levelezési címemre küldeni (ahol valójában tartózkodom, nyilván ezért kellett külön feltüntetni a jelentkezési lapon)… Egyáltalán a felvételi eredményét is nekem magamnak kellett kinyomoznom, amikor is éppen külföldi tartózkodásom során kaptam egy e-mailt a DI titkárságáról, hogy a mellékelt témavezetői nyilatkozatot kitöltve postázzam postafordultával, de max. 10 napon belül. Ezek után írtam egy mailt a témavezetőmnek, amelyben kértem a magyarázatot a témavezetői nyilatkozat szükségességének a miértjéről, továbbá megemlítettem, hogy mivel még a felvételi eredményt sem tudom, így nem tölthetem ki, ameddig az eredményről nem értesít valaki… Csak ezután tudtam meg a válaszlevélből, hogy a két ösztöndíjas helyet más kapta – később máshonnan kiderült számomra, hogy hárman kaptak ösztöndíjat (ergo, én költségtérítésre iratkozhatok be), de konkrétan senki nem írta le azt a mondatot, hogy költségtérítéses képzésre nyertem felvételt – ezt először leírva aznap (szept. 19-én) láttam, amikor végre hozzájutottam a felvételi értesítőhöz – amiről még a témavezetőm sem tett említést, hogy ti. azt a DI titkársága már kiküldte, tehát ha addig nem jutott a kezembe, járjak utána, hogy hol lehet. Egyébiránt az értesítőben a pontszámok is csak úgy szerepelnek, hogy a költségtérítéses képzés ponthatára 60 pont, én 68 pontot szereztem a felvételi során, tehát ezt a határt elértem. Szerettem volna részletesen látni, hogy mire hány pontot lehetett szerezni, és ezek közül én mire mennyit kaptam. Az ösztöndíjas helyek megítélésének logikája számomra egyébként a mai napig rejtély, elvégre is elég érdekesnek tűnik, hogy már májusban lehetett tudni, hogy a három, de max. 4 ösztöndíjas helyből egyet mindenképpen egy színháztudománnyal foglalkozó jelentkezőnek fognak kiosztani – mert hát ugye ha már frissen indul a színháztudományi mesterszak, akkor egyértelmű, hogy egy irodalomtudományi doktori iskolában mindenképp szükséges, hogy a színháztudomány számára is jusson egy ösztöndíj. Kíváncsi lennék, vajon hány színháztudománnyal foglalkozó jelentkező volt. Számottevő arányban pályáztak, netán csak egyedül egy felvételiző? Nem tudni. A lényeg, hogy a témavezetőm már nagyjából április-május táján értésemre adta, hogy a leendő ösztöndíjas helyek közül talán a harmadikat-negyediket lehet még megszerezni. Vagyis ezek szerint egy hely már előre ki volt osztva egy színháztudományos hallgatónak, egy másik pedig valaki másnak. Rendkívül sok értelme volt tehát hivatalos eljárás keretein belül felvételizni. Mert ezek után igen valószínűnek tűnik, hogy a szóbeli felvételin megjelent hallgatók közül ketten már talán a biztos nyerés tudatában, tehát pusztán csak a törvényesség látszatának megőrzése céljából jelentek meg, a többi kb. 28 hallgató pedig, versenyezhetett egyetlen ösztöndíjas helyért – már ha egyáltalán versenyezhettünk. Mert az ugye szintén valószínűsíthető, hogy annak az egy fennmaradó helynek a nyertese is addigra már eldöntött kérdés volt. Tehát ezek szerint odamentünk, és játszottunk a felvételit. Nekik, a Károli Gáspár Református Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskola oktatóinak. Köszönjük a lehetőséget! Szintén kíváncsi lennék pl. arra is, hogyan alakult volna a felvételi, ha esetleg jelen van a DI akkor még hivatalban levő vezetője, akit a hírek szerint – ki gondolta volna – éppen egy nappal a felvételi lezajlása után le is váltottak…
Miután elkezdtem nyomozni a saját felvételi eredményem után, és a témavezetőm végül is értésemre adta, hogy ösztöndíjas helyre nem nyertem felvételt, annyi engedményt kaptunk, hogy a tandíj mindössze 10%-ának befizetésével évet halaszthassanak azok a hallgatók, akik jelezték, hogy nem tudják a költségtérítéses képzést vállalni, a fennmaradó 90%-ot pedig majd a tényleges beiratkozáskor elég lesz kifizetni. Személyes problémám ezzel kapcsolatban annyi, hogy én már az eredmény kiderülésekor megmondtam a témavezetőmnek, hogy semmi esetre sem tudok, és nem is áll szándékomban az idei tanévben beiratkozni, mert jövőre is szeretném újra megpróbálni a felvételit. Ha pedig évet halasztok, azzal nyilván kötelezem magam arra, hogy mindenképp a Károlin és mindenképp költségtérítéses képzésben kezdjem meg doktori iskolai tanulmányaimat. Erre azt a választ kaptam, hogy nem érdemes a következő felvételire taktikázni, mert egyáltalán nem biztos, hogy jövőre is lesz ösztöndíjas hely. Majd később küldött egy e-mailt azon hallgatóknak, akik már jelezték a költségtérítéssel kapcsolatos problémáikat, amelyben az állt, hogy megpróbálják elintézni, hogy beiratkozás nélkül (=az első tandíj befizetése nélkül) lehessen évet halasztani, mert csak így lehet elkerülni egy újabb felvételit. Azt gondolom, a korábbi leveleimből egyértelműen ki kellett derülnie számára, hogy ez nekem nem áll szándékomban, ellenkezőleg, újra szeretnék felvételizni, hogy egy év múlva is lehessen esélyem ösztöndíjas helyre. Elvégre is, akinek egyszer nem sikerült, azt már biztos, hogy sosem veszik fel ösztöndíjjal, vagy hogy működik ez? Vagy talán annyira égetően szüksége van a DI-nak minél több költségtérítéses doktorandusz tandíjára, hogy inkább egyenesen eltanácsolják egy újabb próbálkozástól (aminek okán inkább csak elmegy a kedvünk a Károli DI-jától, és legközelebb már szívesebben próbálkozunk – neadj’Isten fizetünk – máshol)…?”
A felvételiző ezek után nem iratkozott be a Károlira.
Írta: jhnnsclvn on február 8, 2010
A becsapott hallgatók panaszaiból kiderül, hogy a Kulcsár-Szabó (Hansági)-féle ún. irodalomelméleti és a Hermann-féle ún irodalomtörténeti bizottságok nemcsak inkompetensek voltak, hanem a bizottságosdi egyetlen elvi alapja az volt, hogy az előre kiválasztott 3 győzteshez, Borbélyhoz, Vadashoz és egy ismeretlen veszprémi színházashoz egyenlő számú „vesztest” rendeljenek hozzá. Vagyis a 30 jelentkezőt egyszerűen matematikailag elosztották az önkényesen felállított bizottságok között.
Az első beszámoló tárgya a Hermann-féle Irodalomtörténeti Bizottság működése. Tagjai: Hermann Zoltán , szakterülete: magyar felvilágosodás kora, Petrőczi Éva, területe: angol puritanizmus, csak angol szakos, Jankovich József, meghívott vendég (vagy inkább „csendes társ”), szakterülete: régi magyar irodalom.
„A következő „furcsaságokat” tapasztaltam a Doktori Iskola felvételi eljárása során (és az azt követő hetekben):
A felvételi jelentkezőket három különböző bizottságba osztották be: irodalomelmélet, irodalomtörténet, színháztudomány. minden bizottságban volt egy külső tag, aki nem az egyetem doktori iskolájának oktatója. senki nem tudta, hogy milyen szempontok alapján osztották az adott bizottságba, sőt, az sem volt mindig egyértelmű, hogy a jelentkező éppen melyik bizottság előtt felvételizett. egyszerűen nem kaptunk semmilyen információt erre vonatkozóan, legtöbbször csak az egymás által átadott tapasztalatokból következtettük ki, hogy melyikünket melyik bizottság felvételizteti egyáltalán. A külsős oktatók kilétét szintén nem tudtuk – én legalábbis a mai napig nem tudom, hogy ki volt az az ember, aki külsősként részt vett a szóbeli felvételin (és meg sem szólalt az eljárás során…). Továbbá a szóbeli elbeszélgetés során nem igazán értettem, hogy Petrőczi Éva (aki tudomásom szerint nem foglalkozik Márai-kutatással, és egyáltalán XX. századi magyar irodalommal) miért érezte fontosnak megkérdezni a választott kutatási téma (Márai történelmi regényeinek vizsgálata) kapcsán, hogy vajon eszembe jutott-e Virginia Woolf tudatfolyam-regényeit összevetni a Márai-regényekben fellelhető kétféle idősík vizsgálatával. Összességében az volt a tapasztalatom a felvételi elbeszélgetésről, hogy egész egyszerűen komolytalan. Összefoglalni két mondatban egy három éves (nem kiforrott, hanem tényleg csak tervszerű kutatási témát) nyilvánvalóan nem jár olyan konkrét információkkal a vizsgabizottság számára, amitől valóban döntésképesek lennének a megítélendő finanszírozási formát illetően. Ehhez talán jó lett volna, ha rákérdeznek egy-két konkrétabb elképzelésre, ötletre, bármire – még ha azzal akár a témával szembeni hiányosságokra is mutatnak rá. Ehhez képest a felvételi bizottság voltaképpen a legnagyobb érdektelenségről tett tanúbizonyságot, próbálva ezt elkendőzni pl. az említett Virginia Woolf-felvetéssel, továbbá olyan, teljességgel oda nem illő (már-már megalázóan komolytalan) kérdésekkel, mint hogy láttam-e az Eszter hagyatéka c. Márai-regényből készült filmet. Mindez nem csekély inkompetenciát sejtetett, még akkor is, ha figyelembe veszem, hogy a hivatalosan felkért témavezetőm – aki szintén jelen volt a felvételin – foglalkozik Márai-regényekkel is (igaz, hogy az egyetemi kurzusokon egészen más korszakok irodalmát oktatja). Talán ő tudta volna komolyabb felvetések irányába terelni a szóbeli felvételi kérdéseit, ám ezt ő sem tette meg – és azt csak találgathatom, hogy viselkedésének mi lehetett az oka.
A felvételi lezajlása után az eredményekről való értesítés szintén hagy kívánnivalókat maga után. A hivatalos felvételi értesítő (kelt 2009. jún. 25-én) csak szept. 19-én jutott a birtokomba, mert az állandó lakcímemre küldték ki, ahonnan (mivel nem lakom ott és egyéb más körülmények miatt, amiket nekem nem kötelességem a DI titkárságával megosztani) korábban nem juthattam hozzá. Ehhez képest a beiratkozási tájékoztatót és vele együtt a csekket az első félév tandíjáról nem okozott problémát a titkárságnak a megadott levelezési címemre küldeni (ahol valójában tartózkodom, nyilván ezért kellett külön feltüntetni a jelentkezési lapon)… Egyáltalán a felvételi eredményét is nekem magamnak kellett kinyomoznom, amikor is éppen külföldi tartózkodásom során kaptam egy e-mailt a DI titkárságáról, hogy a mellékelt témavezetői nyilatkozatot kitöltve postázzam postafordultával, de max. 10 napon belül. Ezek után írtam egy mailt a témavezetőmnek, amelyben kértem a magyarázatot a témavezetői nyilatkozat szükségességének a miértjéről, továbbá megemlítettem, hogy mivel még a felvételi eredményt sem tudom, így nem tölthetem ki, ameddig az eredményről nem értesít valaki… Csak ezután tudtam meg a válaszlevélből, hogy a két ösztöndíjas helyet más kapta – később máshonnan kiderült számomra, hogy hárman kaptak ösztöndíjat (ergo, én költségtérítésre iratkozhatok be), de konkrétan senki nem írta le azt a mondatot, hogy költségtérítéses képzésre nyertem felvételt – ezt először leírva aznap (szept. 19-én) láttam, amikor végre hozzájutottam a felvételi értesítőhöz – amiről még a témavezetőm sem tett említést, hogy ti. azt a DI titkársága már kiküldte, tehát ha addig nem jutott a kezembe, járjak utána, hogy hol lehet. Egyébiránt az értesítőben a pontszámok is csak úgy szerepelnek, hogy a költségtérítéses képzés ponthatára 60 pont, én 68 pontot szereztem a felvételi során, tehát ezt a határt elértem. Szerettem volna részletesen látni, hogy mire hány pontot lehetett szerezni, és ezek közül én mire mennyit kaptam. Az ösztöndíjas helyek megítélésének logikája számomra egyébként a mai napig rejtély, elvégre is elég érdekesnek tűnik, hogy már májusban lehetett tudni, hogy a három, de max. 4 ösztöndíjas helyből egyet mindenképpen egy színháztudománnyal foglalkozó jelentkezőnek fognak kiosztani – mert hát ugye ha már frissen indul a színháztudományi mesterszak, akkor egyértelmű, hogy egy irodalomtudományi doktori iskolában mindenképp szükséges, hogy a színháztudomány számára is jusson egy ösztöndíj. Kíváncsi lennék, vajon hány színháztudománnyal foglalkozó jelentkező volt. Számottevő arányban pályáztak, netán csak egyedül egy felvételiző? Nem tudni. A lényeg, hogy a témavezetőm már nagyjából április-május táján értésemre adta, hogy a leendő ösztöndíjas helyek közül talán a harmadikat-negyediket lehet még megszerezni. Vagyis ezek szerint egy hely már előre ki volt osztva egy színháztudományos hallgatónak, egy másik pedig valaki másnak. Rendkívül sok értelme volt tehát hivatalos eljárás keretein belül felvételizni. Mert ezek után igen valószínűnek tűnik, hogy a szóbeli felvételin megjelent hallgatók közül ketten már talán a biztos nyerés tudatában, tehát pusztán csak a törvényesség látszatának megőrzése céljából jelentek meg, a többi kb. 28 hallgató pedig, versenyezhetett egyetlen ösztöndíjas helyért – már ha egyáltalán versenyezhettünk. Mert az ugye szintén valószínűsíthető, hogy annak az egy fennmaradó helynek a nyertese is addigra már eldöntött kérdés volt. Tehát ezek szerint odamentünk, és játszottunk a felvételit. Nekik, a Károli Gáspár Református Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskola oktatóinak. Köszönjük a lehetőséget! Szintén kíváncsi lennék pl. arra is, hogyan alakult volna a felvételi, ha esetleg jelen van a DI akkor még hivatalban levő vezetője, akit a hírek szerint – ki gondolta volna – éppen egy nappal a felvételi lezajlása után le is váltottak…
Miután elkezdtem nyomozni a saját felvételi eredményem után, és a témavezetőm végül is értésemre adta, hogy ösztöndíjas helyre nem nyertem felvételt, annyi engedményt kaptunk, hogy a tandíj mindössze 10%-ának befizetésével évet halaszthassanak azok a hallgatók, akik jelezték, hogy nem tudják a költségtérítéses képzést vállalni, a fennmaradó 90%-ot pedig majd a tényleges beiratkozáskor elég lesz kifizetni. Személyes problémám ezzel kapcsolatban annyi, hogy én már az eredmény kiderülésekor megmondtam a témavezetőmnek, hogy semmi esetre sem tudok, és nem is áll szándékomban az idei tanévben beiratkozni, mert jövőre is szeretném újra megpróbálni a felvételit. Ha pedig évet halasztok, azzal nyilván kötelezem magam arra, hogy mindenképp a Károlin és mindenképp költségtérítéses képzésben kezdjem meg doktori iskolai tanulmányaimat. Erre azt a választ kaptam, hogy nem érdemes a következő felvételire taktikázni, mert egyáltalán nem biztos, hogy jövőre is lesz ösztöndíjas hely. Majd később küldött egy e-mailt azon hallgatóknak, akik már jelezték a költségtérítéssel kapcsolatos problémáikat, amelyben az állt, hogy megpróbálják elintézni, hogy beiratkozás nélkül (=az első tandíj befizetése nélkül) lehessen évet halasztani, mert csak így lehet elkerülni egy újabb felvételit. Azt gondolom, a korábbi leveleimből egyértelműen ki kellett derülnie számára, hogy ez nekem nem áll szándékomban, ellenkezőleg, újra szeretnék felvételizni, hogy egy év múlva is lehessen esélyem ösztöndíjas helyre. Elvégre is, akinek egyszer nem sikerült, azt már biztos, hogy sosem veszik fel ösztöndíjjal, vagy hogy működik ez? Vagy talán annyira égetően szüksége van a DI-nak minél több költségtérítéses doktorandusz tandíjára, hogy inkább egyenesen eltanácsolják egy újabb próbálkozástól (aminek okán inkább csak elmegy a kedvünk a Károli DI-jától, és legközelebb már szívesebben próbálkozunk – neadj’Isten fizetünk – máshol)…?”
A felvételiző ezek után nem iratkozott be a Károlira.
Abonnieren
Posts (Atom)
