Freitag, 16. April 2010

Krumme Wege der Akkreditation (Az akkreditáció görbe útja)

Balla Péter egy éve tartó regnálása soha nem látott mélyrepülést jelent a Károli Egyetem életében. Soha nem volt ennyire rosszhírű ez az intézmény, soha nem volt ilyen közel az anyagi csődhöz és a szakmai bukáshoz. Az egyetem négy kara közül három, a BTK, az ÁJK és a Nagykőrösi TKF szakmailag nem alkalmas az akkreditációra, és a HTK legfeljebb azért, mert hittudományokba a MAB nem igazán avatkozik bele.

Foglaljuk össze, mit művelt Balla Péter eddigi rektorsága alatt.

Balla Péter 2009. május 1-én vette át az egyetemet. Először a BTK doktori iskoláját és a bölcsészkar húzó szakját, a magyart verte szét, buzgón segédkezve Szabó András dékánnak és Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettesnek. Hatalomátvételét követően hat héttel, 2009. június 16-án a MAB-vizsgálat feltárta az Irodalomtudományi Doktori Iskolában elkövetett törvénysértéseket, mindenek előtt Balla Péter sógoráét, Mészáros Mártonét, és a négy frissen megszerzett fokozat közül hármat visszavonásra ítélt. Követelte továbbá az okirathamisítások elkövetőinek és az azokra utasítást adóknak a felelősségre vonását: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=70. Az elkövetők Demes-Kőfalusi Krisztina, túlfizetett adminisztratív dolgozó és a Balla-rokon tanársegéd, Mészáros Márton voltak, az utasítást adók pedig Szabó András dékán és Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettes. Mindannyian a helyükön maradtak, a hajuk szála sem görbült. Csak a doktori iskola leváltott vezetője, Hima Gabriella ellen folyik már egy éve hajtóvadászat – nem egészen a MAB-határozat szellemében. Balla Péter úgy óhajt eleget tenni fenti MAB-határozatnak, hogy azonnali hatállyal elbocsátja a Kötársasági elnök által kinevezett egyetemi tanárt, Hima Gabriellát. Veszett dühöt érez amiatt, hogy ezt még nem sikerült megvalósítania.

Egyéb tekintetben pedig tovább fokozta a törvénytelenségeket: továbbra is közeli rokonokat alkalmaz alá-fölérendeltségi viszonyban, még több rokont, mint eddig, olyan MAB-taggal kötött egy éven belül szerződést, aki az intézmény akkreditációjában részt vett, tudatosan, fittyet hányva a Magyar Köztársaság törvényeinek. A szakmaiság az ő számára semmilyen szerepet nem játszik: alapdiploma nélkül alkalmaz oktatókat, az akkreditációs anyagban szereplő magasan kvalifikált oktatóktól viszont már megszabadult vagy rövid úton meg kíván szabadulni. Egyoldalúan megszegi az oktatókkal kötött munkaszerződést, skrupulus nélkül megsérti a felsőoktatási törvényt. Csaló és hamisító rokonának, Mészáros Mártonnak például megengedi, hogy fokozat nélkül vezessen szakdolgozati szemináriumot és tartson évfolyamelőadást, miközben az akkrediációs anyagban feltüntetett professzoroknak csak egy 45 perces kontaktórájuk van.

Balla Péter legnagyobb bűne azonban, hogy lefejezte és az akkreditálhatatlanságig lepusztította a Jogi Kart. A Kar már nem rendelkezik az oktatott szakokhoz, azok számához, a tudományági sajátosságokhoz igazodó oktatói-kutatói testülettel, továbbá megfelelő infrastruktúrával és adminisztrációval, mert a nagy irtás után összesen 19 főállású oktatója maradt, sőt, az adminisztrációs személyzet nagy részét eltávolították. A Doktori Iskolának sincs 7 megfelelő minősítésű törzstagja.

Az egyetem fejős tehenét, a Jogi Kart Balla Péter ugyanolyan vak dühvel mészárolta le, mint az irodalomtudományi doktori iskolát, mert a Jogi Kar dékánja meg merészelte kérdezni, hova lesz a karuktól elsíbolt 240 millió. Kapa Mátyás és Hima Gabriella esete annyiban párhuzamos, hogy mindkét esetben egy kényelmetlen kérdés feltevését torolta meg Balla: Kapa a pénzre, Hima a Balla-rokon Mészáros csalására kérdezett rá. A kérdezés Balla szemében főbenjáró bűn: kivégzés jár érte.

Bizonyos mértékig érthető Balla zavara. Mindkét esetben a családban van a blama. Elvégre azt mégsem vallhatta be Balla Kapának, hogy kellett a jogászok pénze a családi kasszába, a Jobbikos kampányra, a sógornő, ifj. Hegedűs Lórántné parlamenti képviselősége érdekében.

Balla Péter BTK életében játszott végzetes szerepét már említettük. A Doktori Iskolát személy szerint ő tette tönkre, nemcsak rokona csalásának eltussolásával, hanem hogy a vezetést egy olyan emberre bízta, akinek alkalmazása kormányrendeletet sért, amellett, hogy ez a vezetés merőben formális, hiszen egy stróman kinevezésével Balla a DI vezetését Szabó Andrásnak és sleppjének akarta átjátszani. A Bölcsészkaron az alkalmazások és pozíciók kritériuma nem a szakmaiság, hanem a dékáni triászhoz, Szabó Andráshoz, Kulcsár-Szabó Ágneshez és Bíró Máriához való lojalitás. Így taníthat magyar szakon a magyar szakos diploma nélküli Kovács Árpád, Petrőczi Éva és Fóris Ágota, a történelmen az agráregyetemet végzett Csoma Zsigmond és a zongoraművész Szilasi Alex. És így tarthatnak venia legendi, sőt, PhD fokozat nélküliek előadásokat, vezethetnek szakdolgozókat, miközben professzorok, habilitált docensek nincsenek ellátva munkaszerződésüknek megfelelő munkával.

A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. egyes rendelkezésének végrehajtásáról szóló 79/2006. Korm. rend. 5. sz. mellékletének a karalapításra vonatkozó előírásai, illetve a MAB akkreditációs követelményei alapján egy intézmény egyetemi karként akkreditálható, ha

„a kar mind az alapképzés, mind az egységes alap- és mesterképzés, a mesterképzés, a doktori képzés, valamint a felsőfokú szakképzés szintjén szervez oktatást”.

Sem a BTK, sem az ÁJK nem felel meg az egyetemi kar követelményének, mert doktori képzésük nem akkreditált, és a többi képzésük is nagyon problematikus.

Balla Péter rektorhelyettes, Szabó András BTK-dékán és Domokos Andrea ÁJK-dékán uralma előtt mindkét kar akkreditált volt.

Balla Péter, Szabó András és Domokos Andrea természetesen megpróbálja kibulizni a két karnak az akkreditációt. Ez egyenesen úton nem megy. De nem is az egyenes út az ő terepük. Az akkreditálásért állásokat kínálnak cserébe. (Azoknak az oktatóknak a helyeit, akiket – többnyire – jogellenesen távolítottak el az egyetemről.) Így vették fel 2009-ben egyenesen a Kulcsár-Szabó Ernő féle Bizottságból a Kulcsár-Szabó Ágnes által vezetett karra Kovács Árpádot és – kis híján – Simon Attilát. Talán ezért is nem tölti fel Domokos Andrea az ÁJK állásait. Összesen 19 főállású oktató van a MAB által minimálisan megkövetelt 40 helyett. Jól jönnek még azok az üres státuszok: értékes fizetőeszközök egy-egy MAB-szavazatért.

Lehet, hogy ezúttal is sikerülni fog megvenni a kari akkreditációkat, az ordítóan hiányzó feltételek ellenére. A próbálkozások ebben az irányban rendületlenül folynak. Vagy pedig elodázni a döntést, mint az Irodalomtudományi Doktori Iskola köztörvényes bűncselekményeinek leleplezése esetében.

A két rektorhelyettes, Balla és Koncz, nyilvánvalóan a halasztásra játszik rá: “Nem felelünk meg, adjatok halasztást, úgysem fogjuk teljesíteni”. A bizottságnak azonban az akkreditáció megkezdésekori állapot alapján kell döntenie, és nincs joga halasztást adni. A BTK IDI esetében halasztást adtak, teljesen törvénytelenül, valószínűleg Kulcsár-Szabó Ernő befolyására. Az ÁJK doktori iskolájának nem adtak halasztást, és a Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájának sem adtak halasztást. Pedig a Károli BTK nagyobb szabálytalanságot követett el mint a másik kettő, mégis enyhébb büntetést kapott. A magyarázat: sem a Károli ÁJK-nak, sem a Pannon Egyetemnek nem volt Kulcsár Szabó Ernője. A halasztás teljesen indokolatlan amiatt is, hogy az említett követelmények több mint 3 éve hatályban vannak, lehetett volna teljesíteni, de nem akarták. Ha 3 év alatt nem ment, akkor minek halasztást adni. Nyilván azért nem lehetett teljesíteni, mert máshová kellett a pénz. (De hová?) Mindenfajta halasztás törvénytelen, és a bizottság tagjai kötelesek a jogszabályokat alkalmazni, vagyis kimondani azt, hogy a BTK és ÁJK nem akkreditálható, máskülönben hivatali visszaélés bűncselekményében lehetnek részesek. A látogató bizottság is számoljon a feljelentés lehetőségével.

A Károli járja tovább a maga görbe útját, és nem veszi észre, hogy már mindenhonnan ujjal mutogatnak rá. Másként nem is emlegetik a református egyetemet, mint hogy a károlis csalók.

Ha a MAB nem akar a “károlis csalók” cinkosa lenni, kérjük, járjon el a hatályos jogszabályok szerint.

Wahl: Gesetz und Ordung (Választás: Törvényesség és rend)

Most kaptuk meg Barrister elemzését a vasárnapi választásról:

A Fidesz vasárnapi hatalmas győzelme reményt nyújt arra, hogy végre helyreáll hazánkban a rég várt törvényesség és rend.

A nyolc évig tartó szocialista uralom hihetetlen pusztítást okozott a közerkölcsökben. A szocik és szadeszesek és a köréjük gyűlt vállalkozói holdudvar benyomult a nagy társadalmi alrendszerekbe és korrumpálta őket. A BKV, a MÁV, a Volán és más nagyvállalatok pénzkifizető helyekké váltak a szocialista pártot támogató magyar oligarchák számára. Az előre levajazott pályázati kiírások hatalmas pénzeket szivattyúztak ki a magyar adófizetők közös kasszájából. A mi adóforintjainkból hozták létre a baloldali pártok permanens reklámhadjáratait finanszírozó alapítványokat. Ilyen pl. a Táncsics Alapítvány, amely állami támogatásból évi 500 milliót különített el a „hagyományos szociáldemokrata értékek ápolására”. Ebből a félmilliárdból szolgálták ki magukat a különböző kulturális célokat maguk elé tűző álszervezetek. A folyósított pénzek jó részét aztán nokiás dobozokban és nejlonzacskókban adták vissza a párt pénzbehajtóinak. Aki nem adta vissza a „megnyert pénzek” 30-50 százalékát, ráfizetett. Így járt Zuschlag János és barátai is, akik mohóságukban nem adták vissza az elnyert támogatás kialkudott részét. Zuschlagot saját elvtársai dobták fel, így bosszút álltak rajta és példát mutattak arra, hogy jár az, aki nem tartja be a kialkudott szabályokat.

A ballib korrupció elérte a felsőoktatást is. A szocialista országgyűlési képviselő által zöldmezős beruházásként gründolt gyöngyösi főiskola egymaga több állami támogatást kapott, mint több nagy egyetem együttesen. A gyöngyösi főiskola botrányosan rossz képzési színvonalával százával „képzi ki” a jövendő munkanélküliek tömegeit.

A hasonlóan gyatra szakmai színvonalon működő, nemrég létrehozott kaposvári egyetemen pár napja tört ki a botrány, amikor nem akarták újraválasztani a masszív szocialista és állami támogatással regnáló volt rektort. A takarmánytudomány (sic!) érdemes képviselője hatalmas pályázati pénzeket kapott a szocialista kormányzattól. A pályázati feladatban segítségre számíthatott Szilvássy és Gyurcsány cégétől is. Nem csoda, hogy újraválasztására még Manherz államtitkár is megjelent Kaposváron.

A felekezeti főiskolák, egyetemek sem maradtak ki a ballib pénzosztásból (a megfelelő százalék visszaszármaztatásával persze). Legendák keringenek a Rabbiképző és a vele összebútorozott Wesley János Főiskola busás finanszírozásáról.

A Károli is jócskán kap állami támogatást. De Ballának és a mögötte álló Hegedűs családnak, valamint a bölcsészkar fura urának, Szabó Andrásnak, feleségének, Petrőczi Évának és a bölcskarra családi barátait és vazallusait betelepítő Kulcsár-Szabó klánnak nemcsak az állam, hanem még az Isten pénze sem elég. Lenyúlják a KRE ÁJK megtermelt jövedelmének jó részét, mint ahogy a BTK többletét is, amelynek nagy része a Doktori Iskolából származott. (Emlékeztetőül: a DI-botránynak a többmilliós bevétel megkaparintása volt az oka.)

Az elsíbolt összeg jó részét Balla és a gazdasági igazgató a Jobbik kampányára utalta át. Úgy gondolják, ifj. Hegedűs Lóránt felesége jobbikos képviselőként a parlamentben nekik is szerez állami forrásokat.

Az egyetemi vezetés a nyílt színen a Fideszhez építgeti kapcsolatait: Kun Miklós konferenciát szervez, melynek díszszónoka az új külügyminiszter, Martonyi. Szabó dékán sógorán, Szabó püspökön és Balog Zoltán fideszes képviselőn keresztül próbál közelebb férkőzni a református Orbánhoz. Mindez azonban elterelő manőver: a háttérben a rektori pozícióban működő Hegedűs-vő, Balla révén ennél sokkal erősebben folyik a jobbikos nyomulás.

Balla és Szabó az idén megpróbálják megismételni a Károli 1998-as trükkjét. Akkor Hegedűs püspök építkezésre csalt ki az Orbán kormányból kétmilliárd forintot. A pénz jó részét Rozgonyi MIÉP-alelnök lányainak, a Károli akkori főtitkárának és gazdasági vezetőjének segítségével a MIÉP-nek játszották át. A Hegedűs család most a Jobbikkal áll intim kapcsolatban. Régi barátjuk, Rozgonyi Ernő is bekerült a parlamentbe. Az államtól kisírt pénzeket a Jobbik kasszájába szánják.

NE HAGYJUK! Csak a Fidesz kétharmados többsége biztosíthatja a szocik és a szadeszesek rablóhadjáratának megszüntetését, a bűnösök felelősségre vonását.

Csak a Fidesz kétharmados többsége akadályozhatja meg a vállalhatatlan szélsőjobb párt, a Jobbik nyomulását és zsákmányszerzését.

Csak a Fidesz kétharmados többsége valósítja meg azt a törvényességet és rendet, amelyet az elmúlt nyolc évben annyira nélkülöztünk.

Barrister

Dienstansage. April (Szolgálati közlemény. Április)

Broadcast message. April (Szolgálati közlemény. Április)

Írta: jhnnsclvn on Április 9, 2010

Olvasóinkat szeretnénk megnyugtatni, hogy legutóbbi posztunk nem azért van fenn már 5 napja, mert kifogytunk a szuszból, hanem azért, mert ennek a posztnak az információtartalmát a bennefoglalt költségvetési táblázattal a választás első fordulója előtt két nappal nagyon fontosnak érezzük. Az olvasóknak látniuk kell, hogy 240 millió forintnak nyoma vész. És tudnia, hogy a megbízott rektor sógornője, ifj. Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselőjelöltje. És mindazokat a láthatatlan összefonódásokat is a Jobbikkal, amelyeket a posztban feltártunk.

Ehhez képest minden egyéb info „kishírnek” számít, legalábbis a választás előtt. Ilyen kishír pl. a mai KDHT-ülés a BTK-n. Az ülésen nem vett részt az egyik külső tag, Dobos István debreceni professzor. És nem azért, mert Debrecen messze van, hiszen Dobos már régóta Pesten lakik feleségestül, Debrecenbe csak „lejár”. Hanem azért, mert végleg beintett ennek a sötét gittegyletnek. Már el is küldte írásban „Elbocsátó szép üzenetét”. Nem úgy a másik „külsős”, a hírhedt-híres „Maedchen für alles” Eisemann. Ő nemcsak részt vett, hanem kilógó nyelvvel loholt, hogy már jóval az ülés előtt megérkezzék, ami sikerült is neki: „Milyen jó, hogy ilyen korán jöttél” – köszöntötte őt már a földszinti liftnél fogadóbizottságot alkotó Kovács és Hermann. Van mit megbeszélni: a beígért egyházi ösztöndíj (amire futotta volna a 240 millióból, de jobb(ik) célra kellett), a doktori felvételik kútbaesése az idén, így a kiapadt forrás, Kovács szabálytalan szerződése, a szabálytalan témaváltások legalizálása stb, stb. De kit érdekel ez most, a választás előtt, amikor az egyetem vezetése szóval a Fideszt, pénzzel és tettel meg a Jobbikot támogatja?