Mittwoch, 13. Januar 2010

Kopflose Universität (Fejetlen egyetem)

A tegnapi hozzászólások közül az egyik szerkesztőségünk közös álláspontját fogalmazza meg. Ez a hozzászólás sokkal fontosabb annál, hogy elsikkadjon az egyéb kommentek között, ezért önálló posztként közöljük. Mary Potter nagyon világosan fogalmazza meg azt, amit – a Fenntartón kívül – mindnyájan tudunk: Balla Péter nyilvánvalóan alkalmatlan a rektori teendők ellátására. Nemcsak azért, mert “genetikailag” az, hanem helyzeténél fogva is az. Balla Péternek több mint fél évvel ezelőtt tudomására jutott egy bűncselekmény: sógora, Mészáros Márton és Szabó András dékán közös csalása és közokirathamisítása. Ezt nem jelentette a rendőrségnek, nem folytatott le vizsgálatot, nem vont senkit felelősségre, hanem eltussolta. Szabó András galádságai már több mint egy évtizedre visszamenőleg fel lettek göngyölítve, ő maga feleségestül rég megérett a fegyelmi elbocsátásra. Mindezekben a bűncselekményekben helyettese, Hansági alias Kulcsár-Szabó Ágnes nemcsak benne volt, hanem ezeknek valószímű kitervelője lehetett: nemcsak a Mészáros-ügynek, hanem önjelölt MAB-os tanácsadóként az elbocsátásoknak és a szakmailag indokolatlan felvételeknek is. És még mindig itt vannak a Karon, mi több, ők vezetik azt. Hogy milyen törvénytelen manipulációkkal, az olvasható a Kari Tanácsról szóló posztunkban (“How many votes etc”). A Fenntartó kitartóan “az egyetem vezetésére” akarja bízni a problémák megoldását. Hol van ez a vezetés? Kikből áll? A bűnösökkel összejátszó Ballából? A bűnöző és pszichopata Szabóból? Ők az alkalmatlanságukat már sokszorosan bizonyították. Az egyetlen alkalmast, Kapát eltávolították. Marad a neofita, nemrég még katolikus falusi tanítónő, Koncz Judit, aki mindösszesen 3 éves zenepedagógiai végzettséggel és nagyon csekély szellemi kapacitással lett bölcsészkari tanszékvezető és rektorhelyettes. Tőle vár a Zsinat csodát, aki a Duplaszabó bölcsészkari vezetés kezében van? Komolyan gondolja a Fenntartó, hogy ennek az egyetemnek van vezetése? Miben reménykedik a Fenntartó? Hogy jön a Fidesz-kormány, átadja a marsallbotot a dunamelléki püspöknek, az pedig megerősíti elmebeteg, ámokfutó, tehetségtelen és becstelen sógorát nem kevésbé elmebeteg feleségével együtt? Miért jó ez Bölcskei Guszávnak? Mit nyer rajta? A magyar protestáns társadalom viszont veszít. Elveszíti egyetemét és hívei közül is sokat.

Maradnak a napilapok, mert ahogy Mary Potter éleslátóan anticipálja, máris nagyon érdeklődnek egyetemünk iránt – jobbról és balról egyaránt.

A továbbiakban posztként adjuk közre Mary Potter tegnapi hozzászólását. (Egyúttal felhívjuk a figyelmet “Október 31.” nicknevű kommentelőnk tegnapelőtti hozzászólására a “How many votes” poszthoz, melyben elemzi Szabó István püspök előnytelen átalakulását és a hívek benne való csalódását az utóbbi években. Érdemes elolvasni azt is.) – A szerk.

Mary Potter

Szabó András nagydoktoriját valóban meg kell vizsgálni, valamint a mentális állapotát sem ártana, mert a jelek szerint bő évtizede monomániásan kinyír maga körül mindenkit, s a hozzá hasonló kaliberek lelkesen csatlakoznak ehhez. (Nagyobb szellemi kapacitással nagyobb ívű bűntényt lehetett volna kitervelni.)

Mindez világos, a bűnösöket el kell távolítani, ám a felelősség most már leginkább az egyetem vezetését, fenntartóját terheli. Balla Péter valószínűleg a törvénytisztelet jegyében kezdte meg működését, de mire ocsúdott, már rég a Kulcsár-Duplaszabó-maffia kezében volt. Vélhetőleg sokkolódott, amikor rádöbbent, hogy saját családján belül kellene hatalmilag intézkednie. Kutyaszorítóba került, helyzete a klasszikus drámákból ismert: a közösség érdekében kell saját családtagját és annak cinkosait beáldoznia. A lélek megizmosodásához idő kell, de ez már lejárt, itt az utolsó óra (az egyetemen is mindjárt új szemeszter kezdődik).

Lehet, hogy az egyetem fenntartója valóban a választásokra vár, de miért? Mi változik akkor? Újraírják a Bibliát? Érvényét veszti mindaz, amire a vezetőség tagjai professzorként és főként lelkészként valaha felesküdtek? Vagy nyugodjunk bele, hogy megélhetési keresztyének irányítják az egyetemet, és semmibe veszik mindazokat, akik – talán valamilyen furcsa jellemhibából fakadóan – még a körülmények dacára is hisznek az oktatás értelmében, tisztaságában, az ország jövőjében, a krisztusi értékekben?

Itt az utolsó esély, hogy az egyetem saját belügyeként kezelve megoldja a kérdést. Ha ezt nem teszi meg, akkor a korábbi frappáns blogokat cikksorozatként meg kell jelentetni valamelyik országos napilapban – szinte mindegy, hogy politikailag melyik oldalon, a választások előtt biztos érdekes lesz. A szoclib oldal a botrány mellett valószínűleg szívesen foglalkozna azzal is, hogy a Fidesz kulcstörténésze, Kun Miklós is ezen az egyetemen van. (Alkalmazása aligha lehet Szabó András érdeme, ehhez ő kevés. Kun Mikós és felesége történészi munkássága többféleképpen értékelhető, egy biztos: a rendszerváltás előtt akkora pártállami hátszelük volt, mint senkinek a magyar felsőoktatásban.) A másik oldal pedig elemezhetné azt, hogy itt a Jobbik a Szadesszel karöltve tudatosan fokozza az anarchiát, támadva a konzervatív, keresztyén értékrendet, züllesztve a magyar felsőoktatást, az egész országot. Közvetlenül a választások előtt ez még a szavazótáborok összetételére is hatással lehet. Biztos, hogy erre a szerepre van szüksége ennek az egyetemnek?