Mittwoch, 13. Oktober 2010

Finito

Szodoma után Gomorra is bedőlt!

A Duplaszabó-banda a Maedchen für alles Eisemann külső segítségével elérte, hogy a MAB az Irodalomtudományi Doktori Iskolát végleg bezárja. A 2010 október 1-én hozott döntés 2015 december 31-ig érvényes. Addig nem indíthat a Károli új irodalomtudományi doktori iskolát. Pedig a MAB nagyon előzékeny volt a károlis csalókkal szemben. Alaptalanul vádolta meg Szabó András a hangfelvételen, jól hallhatóan, a MAB elnökét azzal, hogy a kifejezetten neki tett ígéretét, amit csak ő hallhatott, megszegte. A MAB a 7 törzstagjelöltből 6-ot elfogadott, annak ellenére, hogy 4-en, köztük Szabó András, nem teljesítették a törzstagság elemi feltételét: nincs védett doktoranduszuk (ld. 5. lábjegyzet). Csak a tudományos babérokra pályázó puritán költőnő verte le még ennél a szelíd, jóakaratú, igen toleráns MAB-nál is a biztosítékot. Hát mindent azért ők sem…

Gratulálunk Szabó Andrásnak, Kulcsár-Szabó Ágnesnek, Kovács Árpádnak és Hermann Zoltánnak a Bölcsészettudományi Kar első és egyetlen Doktori Iskolájának a lepusztításához, amit nem ők építettek fel, hanem Hima Gabriella, Szigeti Lajos Sándor és Fabiny Tibor. Az ÁJK egyetlen Doktori Iskolája után most a BTK egyetlen Doktori Iskolája is bedőlt. Elsősorban persze Balla Péternek, a magyar felsőoktatás története legalkalmatlanabb rektor(pótlék)ának gratulálunk, akinek oroszlánrésze van mindkét kudarcban. Mikor küldi már el végre a Fenntartó a selyemzsinórt ennek a pszichopata vérengzőnek, aki gazdasági érdekeit ilyen súlyosan megsérti? Ha mb. rektorféle nem a kirúgásokat tekintené a fő feladatának, hanem az értékek megőrzését, akkor talán előrébb tartana az intézmény.


ÖSSZEGZÉS

A MAB 2010/8/XIII/1/2/376 számú határozata
a
Károli Gáspár Református Egyetem
161
azonosítószámú

irodalom- és kultúra tudományok

besorolással kért doktori iskolájáról:

A MAB a doktori iskola akkreditációját 2010. október 1-i hatállyal
megvonja,
mert

* csak 6 „megfelelt” minősítésű törzstagja van1
* az egyetemi tanárok minimális létszámának: megfelel2
* honlapja: megfelel3
* képzési terve: megfelel3
* működési szabályzata: megfelel3
* minőségbiztosítási terve: megfelel3
* a doktori iskola vezetője az előírt feltételeknek: megfelel4
* a törzstagok kutatási területe, közleményei, ill. a DI képzési terve s a témakiírások, továbbá a megadott tudományágak közötti koherencia: nem felel meg5
* mesterképzésre épülés kritériumának: megfelel6
* a tartalmas és informatív önértékelés kritériumának: nem felel meg
* a felvett hallgatókkal kapcsolatos elvárásoknak: megfelel7

Budapest, 2010. október 1.

#376

Lábjegyzetek:

1 A minimális megfelelt minősítésű törzstagszám 7, ezen belül tudomány/művészeti áganként 3.

A törzstagi követelményeknek 2010-ben megfeleltek:

Bertha Zoltán (irodalom- és kultúra tudományok)

Fabiny Tibor (irodalom- és kultúra tudományok)

Hansági Ágnes (irodalom- és kultúra tudományok)

Jákfalvi Magdolna (irodalom- és kultúra tudományok)

Kovács Árpád (irodalom- és kultúra tudományok)

Szabó András (irodalom- és kultúra tudományok)

2 A megfelelt minősítésű egyetemi tanár törzstagok minimális száma 4, ezen belül tudomány/művészeti áganként 2. A doktori iskola megfelelt minősítésű egyetemi tanár törzstagjainak száma: 4

3 Az önértékelés és az analízis nem eléggé informatív, nem néz szembe mindazokkal a problémákkal, amelyek az elmúlt években és jelenleg is feszítik a DI-t. A C-SWOT-elemzés pedig általánosságokat tartalmaz, amelyek nagy része más DI-kre is állhat (pl. a bolognai rendszer következményei a doktori képzésben). A DI saját helyzetének részletes elemzése, különösen a kockázatok kérdésében nem valódi szembenézés a problémákkal, illetve a lehetőségek vonatkozásában nem méri fel a megvalósítás reális esélyeit.

4 Kovács Árpád egyetemi tanár, korábbi munkahelyein részt vett doktori képzésben, jelenleg is közreműködik az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájában, ennek eredményeként 8 doktorandusza szerzett eddig fokozatot. Kutatási területei a DI integráns részét képezik, tudományszervezői tevékenysége, oktatói tapasztalata alkalmassá teszik a DI vezetésére.

5 A törzstagjelöltek kutatási területe, közleményei és a DI képzési terve közötti tágan értelmezett összhang nem vitatható, hiszen valamennyiük munkássága releváns az irodalom- és kultúratudomány területén. Ugyanakkor az egyes törzstagjelöltek az irodalomtudományi kutatás igen diffúz területeit képviselik, többnyire egymagukban: humanizmuskori irodalomtörténet, 17. századi magyar kegyességtörténet, 16. századi angol reformációtörténet és hermeneutika, 20. századi magyar színháztörténet, orosz formalista irodalomtudomány stb. Egy-egy törzstag azonban nem elegendő ahhoz, hogy a DI szinergikusan összeforrott, egységes arculatú, erős műhelyt hozzon létre e diszciplínák bármelyikének területén. A képzési terv elemzése során is jól láthatóvá válnak ezek az oktatói kapacitásra jellemző belső aránytalanságok. Az általános tárgyak és az irodalomtudományi alprogramok (irodalomtörténet, irodalomelmélet, irodalom és teológia) tantárgyainak felelőssége két oktatóra túl nagy terhet ró. Fabinyi Tibor 6, Kovács Árpád 5 tantárgyért felel, és a tantárgyak oktatásában – néhány kivételtől eltekintve – a tantárgyfelelősön kívül más nem vesz részt. Nem lehet eltekinteni attól a körülménytől, hogy az átfogó, igen fajsúlyos irodalomtudományi alprogramokhoz viszonyítva az oktatólétszám igen korlátozott. Nyomatékkal jegyezzük meg, hogy a törzstagokkal szemben támasztott követelményeket a doktori iskolát szimbolizáló törzstagjelöltek egyébként sem teljesítik. A 7 főből csak 6 fő rendelkezik a törzstagoktól elvárható színvonalú munkássággal és 4 törzstagjelöltnek még nincs végzett doktorandusza. A bizottság nem tartja indokoltnak, hogy a DI értékelése egyedi eljárással, ez utóbbi körülmény figyelembevétele nélkül történjen meg.

6 Minden, a doktori iskola által megadott tudományághoz kapcsolódó képzési ágban legyen az egyetemnek legalább egy akkreditált mesterszakja.

7 A doktori iskolának a működés első három évében évente legyen legalább 2-2 felvett doktorandusz hallgatója.

http://web.mab.hu/tir/index.php?pid=713&tid=712&pop=376&sid=wUOm9S,Re2XqMXuusQ,NPUD7C21

és

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=538&id=70

Protokoll (EDHT-jegyzőkönyv 2009 május 11)

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
REKTORI HIVATAL

1091 Budapest, Kálvin tér 9.
Tel.: (00-36-1) 455-90-60
Fax: (00-36-1) 455-90-62
OM az.: FI44189
Ikt: 361/09/RH

J E GY Z Ő K Ö NY V
az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács 2009. május 11-i üléséről

Jelen vannak: Dr. Szabó András Elnök, Dr. Hima Gabriella, Dr. Pethő Sándor, Dr. Tanka
Endre, Nemeh Diána, Dr. Vanó Renáta jegyzőkönyvvezető
Meghívott: Dr. Prekker Judit főtitkár, Prof. Dr. Balla Péter rektori teendőkkel megbízott
rektorhelyettes

Az Elnök üdvözli a megjelenteket, 14 óra 10 perckor megállapítja, hogy az ülés nem
határozatképes.

Dr. Balla Péter napirend előtt kéri, hogy amennyiben a doktori iskolákhoz az egész
egyetem érdekét, pl. akkreditációt érintő levelezés érkezik, ez jusson el másolatban a RH-hoz. Kéri továbbá, hogy az ülés során együtt fáradozzon a Tanács a DI-k akkreditációja érdekében.
14. óra 15 perckor Dr. Tanka Endre megérkezik. Az Elnök megnyitja az ülést, megállapítja a határozatképességet. A Tanács elfogadja a napirendet.

1. naprendi pont: a doktori iskolák MAB akkreditációjának jelenlegi állása
Elnök ismerteti, hogy az Állam- és Jogtudományi illetve az Irodalomtudományi DI 1-1 törzstagja április folyamán kapott a MAB elnökétől egy levelet azzal a kéréssel, hogy dokumentáltan igazolja a témavezetését. Mindkét esetben igazolták, megnyugtató választ küldve a MAB Elnökének. Nyilvánvaló az értékelés még nem a szakbizottságokban folyik.
Vanó Renáta megjegyzi, hogy 2007. őszétől az EDHT-n is többször elhangzott az a kérés, hogy a törzstagok az akkreditációs feltételeknek (formai, tartalmi) való megfelelésre fokozottan figyeljenek, az online adatbázisban adataikat frissítsék.

2. napirendi pont: Az Irodalomtudományi DI akkreditációs helyzete:
Elnök jelzi, hogy a doktori iskolán belül nagy a feszültség. 5 törzstag a témavezetésigazolásra történő felszólítást kapott a MAB-tól (eltérés a hanganyagtól – a szerk.), ezt sajnálatosnak tartja. Belső szabályozatlanság és feszültség jellemzi a témavezetéseket. Az intézmény érdekében belül kellett volna tartani és megoldani a problémát.
Hima Gabriella jelzi, hogy a MAB Elnökéhez 2 bejelentés (eltérés a hanganyagtól – a szerk.) érkezett azzal kapcsolatban, hogy a márciusban fokozatot szerzett 4 volt doktorandusz témavezetése körül problémák voltak.
Balla Péter megkérdezi Hima Gabriellát, hogy mint iskola vezető, milyen utat lát a
doktori iskola megmentésére.
Hima Gabriella szerint a témavezetők közül valaki nem igazol témavezetést.

Vanó Renáta megjegyzi, hogy 2007 ősze óta akkreditációs feltétel, hogy minden törzstag rendelkezzen fokozatos témavezetett volt doktorandusszal.
Pethő Sándor jelzi, hogy a HTK-n működik KDHT, a vezetője és a doktori iskola vezetője ugyanaz a személy. Kívánatos lenne, hogy a BTK Kari Tanácsa is állítsa fel a KDHT-t. A belső szabályozatlanság is kiküszöbölésre kerülne.
Szabó András megjegyzi, hogy a DIT működött.
Hima Gabriella szerint az utóbbi fél évben többször úgy került összehívásra a DIT, hogy ő nem lehetett jelen.
Balla Péter kéri, hogy a KDHT jöjjön létre. Megkérdezi, ha nem Hima Gabriella lesz a vezetője, ezt a többségi döntést, közösségi bölcsességet jó szívvel el tudja-e fogadni?
Hima Gabriella javasolja, hogy várják meg az akkreditáció végét, azt válasszák meg, akit a MAB szakmailag elfogad.
Hima Gabriella nyilatkozata alapján az EDHT megállapította, hogy Riskó Enikő, Baranyai Katalin és Váradi Ferenc esetében a MAB Elnöke által megküldött összefoglaló táblázatban szereplő törzstagok (vö. táblázat MAB általi kiemeléseit: csak Hansági és Hima lett elismerve – a szerk.) folytatták a témavezetői tevékenységet. Mészáros Márton esetében a doktori iskola vezető úgy nyilatkozott, hogy a témavezetését 2004-2007. között ő folytatta, 2007-2009. között pedig Hansági Ágnes.

3. napirendi pont: PhD fokozat odaítélése:
A Hittudományi Doktori Iskola felterjesztése alapján a Tanács egyhangú döntéssel meghozta 7/2009 (V.11.) sz. határozatát, amellyel Tarné Pávich Zsuzsanna számára rite minősítéssel odaítélte a doktori fokozatot.



Dr. Szabó András Dr. Vanó Renáta
elnök jegyzőkönyvvezető



Budapest, 2009. május 11.



Kiegészítés 2009. május 14-én csatolva
Hima Gabriella észrevételei:
1. A “Hima Gabriella szerint a témavezetők közül valaki nem igazol témavezetést” azzal
indokoltam, hogy álláspontom szerint kevésbé súlyos következményekkel jár egy
hiányos megfelelés, mint egy esetlegesen valótlan állítás lelepleződése. Ezt fontosnak
tartom, mert sehol sem jelenik meg a jegyzőkönyvben, hogy én folyamatosan ezt a két
kockázatot mérlegeltem.
2. A másik észrevételem ehhez a mondathoz fűződik: “Hima Gabriella nyilatkozata alapján az EDHT megállapította, hogy Riskó Enikő, Baranyai Katalin és Váradi Ferenc esetében a MAB Elnöke által megküldött összefoglaló táblázatban szereplő törzstagok folytatták a témavezetői tevékenységet.” Ezt nem tudom, mikor és miből állapította meg az EDHT, de én nem ezt mondtam. Riskó Enikővel kapcsolatban - Prekker Judit kérdésére, hogy Szabó András megbeszélte-e velem a témavezetés megosztását – igennel válaszoltam. Baranyai Katalinról azonban nem mondtam semmit, mert nem tudok semmit. Korábban más összefüggésben azt nyilatkoztam, hogy bukott dolgozatokat nem szerettem volna fogadni, és Baranyai Katalint sem szerettem volna a szöveg lényeges átdolgozása nélkül azonnal védésre engedni, ezt azonban Szabó András akaratom ellenére keresztülvitte.

Dr. Vanó Renáta
jegyzőkönyvvezető

Budapest, 2009. május 14.

Balla Péter az EDHT-jegyzőkönyv tanúsága szerint is már május elején minden visszaélésről, csalásról, hamisításról tudott, ezeket hallgatólagosan támogatta, sőt, még a törzstagok MAB-bal folytatott levelezéseit is követte. Ezzel szemben vö.:

“13. A MAB megnyugvással vette tudomásul az Egyetem másik két doktori iskolájának és megbízott rektorának elhatárolódását az irodalomtudományi doktori iskolában történtektől.“

http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=70

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/11/04/the-official-version-about-the-phd-program-mab-hatarozat-a-doktori-iskolarol/

Az eredeti EDHT-jegyzőkönyv megtekinthető itt:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/10/12/1631/

Dienstansage Oktober 2010 (Szolgálati közlemény 2010 október)

Örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a 2009 május 11-i koncepciós per másfél órás hanganyagából sikerült feltennünk néhány rövid részletet.

Az első csoport hanganyagrészletei alapján nyilvánvaló, hogy Hima Gabriella megtagadta a parancsot a manipulált témavezetések igazolására, mint ahogy az is, hogy semmilyen információt nem vitt ki az intézményből. Ezt Szabó András és Koncz Judit tette meg Bazsa György személyes informálásával. Himának az volt a felvételen jól hallható álláspontja, hogy mindenki igazolja saját magát, ő is csak a saját témavezetéseiről fog nyilatkozni, iskolavezetőként nem mond semmit. Egymás után hallhatjuk Szabó, Prekker, Tanka felszólítását, hogy a témavezetéseket Himának a doktori iskola vezetőjeként legalizálnia kell. Hima szerint a hanganyag alapján ez vállalhatatlan; az információk az ellentmondásos adatközlésekkel már kimentek, témák és témavezetők kutatási területei pedig a MAB-táblázat szerint sem fedik egymást. Tovább hazudni kockázatosabb, mint az igazat mondani.

Pethő megerősíti Szabó álláspontját, hogy férj és feleség részvétele egyazon doktori eljárásban szabályos, ez szerinte „személyes döntés kérdése”, nincsenek kizáró szabályok.

Pethő nem látja „kézi vezérlésnek”, hogy a védések előtti fél évben a Szabó-család (Szabó, Szabóné, Kulcsár-Szabó) vette át a kontrollt az irodalomtudományi doktori iskolában, és hogy minden ülést az iskolavezető, Hima Gabriella távollétében tartottak.

Hallható Szabó András nagyszerű retorikai teljesítménye – ööööö…… aaaa….. eeee…… – annak bizonyítékaként, hogy a transzkripciót nem túloztuk el.

A második részben Balla Pétertől is hallható néhány képmutató mondat. Az ő kenetteljes jámbor szövegét önálló posztban hasonlítjuk majd össze a törvényeket lábbal tipró, önkényes, vérengző gyakorlatával. – A szerk.

A meghallgatáshoz kattints ide:

http://ravaszlaszlobaratikor.wordpress.com/2010/10/08/a-2009-majus-12-i-koncepcios-per-hanganyaga/