Sokakat érdekel, mi történt, mi történik a Jogi Karon, és miért. A miértre még nem sikerült rábukkannunk, de a történések mozaikjai kezdenek összeállni. Az alábbi posztot „Komlovszky” nevű olvasónk küldte be – a szerk.
Szerző: Komlovszky
Két hónappal ezelőtt (2010. január 25-26.) 60 évet ugrottunk vissza az időben. Egy időkapszula segítségével olyan féregjárat nyílt meg, amin átgyalogolt Balla Péter rektor utasítására Katona Sándor belső ellenőr úr és Dr. Horváth Tímea jogi referens a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Karára, ahol a mb. dékánasszony, Domokos Andrea, jól seprő új seprűként várta az érkezőket, hogy segítségükkel egy lendítéssel kiseperje a kisöpörnivalót. A féregjárat nyílásából előbukkant ez a három alak – képviselve a Rektori Hivatalt –, és összeterelték Dr. Jakabfy Gyöngyi dékáni hivatalvezetőt, Kuthán Gabriella titkárnőt és Ács Katalin tanulmányi osztályvezetőt, hogy mindhármuknak azonnali hatállyal felmondjanak.
A legdurvább diktatúrában alkalmazták azokat a módszereket, amelyeket Katona belső ellenőr, Dr. Horváth Timea jogi referens, Deres Petra és a feltűnően pszichotikus Domokos Andrea, a jogászok gyöngye, Koncz Bettyke kebelbarátnője együttesen hajtott végre:
- a három kolléganőnek előttük azonnal össze kellett pakolnia
- a helyszínen átvizsgálták a személyes holmijaikat
- azonnal el kellett hagyniuk az épületet
- az ajtón lecserélték a zárat.
Másnap Kovács Zsolt Csaba gazdasági igazgató „közös megállapodás” aláírására kényszerítette – zsarolással – a kirúgottakat. Mindez Kapa Mátyás dékán úr eltávolítása után történt. Mindhárom kolléganő esetében ugyanaz volt a felmondás argumentációja: „megrendült a bizalom” a fenntartó és az egyetemi vezetés részéről.
Így viselkednek a református egyetemen dolgozó kollégákkal a fenntartó tudtával és beleegyezésével az egyetem irányítói. A jelenlegi Balla-korszak a legsötétebb diktatúra időszakaként fog fennmaradni az egyetem történetében!
Kicsivel később még a portás is áldozatul esett, mert beengedett egy olyan korábban kirúgott kollégát, aki ki is volt tiltva az egyetem épületéből, amit a portás nem tudott, ennek ellenére őt is azonnali hatállyal menesztették emiatt.
Az első villámkirúgás után Balla kapott egy levelet, ami bejárta a netet „Tisztelt Rektorhelyettes Úr! Ön nem az egyetem éjszakai portását menesztette…”
Balla tanult belőle: nem a módszert változtatta meg, sőt, azt inkább bedurvította, hanem a portásra is sort kerített.
Repült két főtitkár, a jogi kar dékánja, a jogi kar rektorhelyettese, a gazdasági igazgató, nagyon sok oktató, és így, lefelé haladva a hierarchiában sor került a hivatal- és osztályvezetőkre, titkárnőkre, recepciósokra, majd a portásra is.
Mert megrendült Balla bizalma a becsületes dolgozókban. Csak a becstelenekben nem. Milyen következtetést lehet levonni abból Balla jellemére, hogy éppen ezt a három adminisztratív dolgozót rúgta ki, és nem a „profi hamisító” Kőfalusi Krisztinát?
De nemcsak a Jogi Karban, hanem az egész Rektori Hivatalban megrendült rektorhelyettes úr bizalma. A bizalmatlan Balla már mindenkit kirúgott onnan, Dr. Jakabfy Gyöngyit, aki a rektoriban debütált, egy “jogi” kanyarral, Somlyó Piroskát viszont kanyar nélkül, közvetlenül, és utoljára még a végtelenül jóindulatú és megbízható Marosi Margót is. Csak Kiss Bélának sikerült természetes úton távoznia: ő ugyanis meghalt, így megúszta a kirúgást. Pongrácz Mártán kívül már senki sincs ott, aki egy fél évvel ezelőtt még ott volt.
Félelem és rettegés uralkodik a Duplaszabó-Balla-diktatúra idején a református egyetem minden egységénél. Tényleg az az érzésünk, mintha a Rákosi-korban élnénk.
Mittwoch, 31. März 2010
Arschlecker von einem Arschlecker (Pál, a “nyalogány” nyalogánya)
Károlis olvasóink türelmét kérjük, hogy még ebben a posztunkban is a Pál József jelenséggel foglalkozunk. Kaptunk egy alapos Pál-elemzést egy szegedi olvasónktól. Még egyszer elmondjuk, hogy a Pál-ügy azért fontos a Károli szempontjából, mert Kulcsár-Szabó Ernő őt jelölte ki arra, hogy akkreditálja a Károli Bölcsészkarát a jelenlegi vezetéssel, ilyenképpen biztosítva saját menyének és ide exportált kiszolgálóinak munkahelyét és hatalmi pozícióit. Továbbá azért, mert ő akarja doktorrá avatni Szegeden a csaló Mészárost.
Szerző: Szegedi Kolléga
Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja a közmondás.
Pál József legnagyobb barátja, példaképe, pártfogója Fried István, akit a szakmai közvélemény sokféleképpen emleget, de kettő honosodott meg igazán: Fried, a féreg ill. Fried, „a nemzet nyalogánya”. Mivel Pál Jóska mindenben Fried követője és tanítványa, neki is két beceneve van: Pál, a tetű ill. Pál, „a nyalogány nyalogánya”.
Páljóska nagy fájdalma, hogy példaképéből és pártfogójából nem lett akadémikus. Úgy érzi, hogy emiatt még nem emelkedett olyan magasra, amilyenre szeretne. Milyen magasra akar Páljóska emelkedni? Két terve van, vagy inkább egy terv – két lépésben: előbb kifúrni Szabó Gábort a rektori székből, és a helyébe ülni, majd amikor a két ciklus letelt, példát mutatni és felállni, de nem ám vissza fapados professzorként tanítani, hanem a politikai karrier csúcsát elérni: a római nagykövetséget. Ez Páljóska dédelgetett álma. Dédelgetettebb, mint a rektorság.
Míg tehát Fried, a példakép, a hanyatló csillag a tudományos karrierizmus baljós egén, a tanítvány, Páljóska, az emelkedő csillag ugyanott. Rendületlenül emelkedik: már majdnem-rektor. Erősen számít a további emelkedéshez a poltikai hátszélre, azaz a Fideszre. Ezt 2 héttel a biztos Fidesz-győzelem előtt ki is nyilvánította.
Amúgy ifjúkorában a kommunista keménymaghoz tartozott. Aktív KISZ-es volt, aztán évekig KISZ-titkár. Akkor az volt a trendi.
Apja neves festőművész volt, Jóskának emiatt kisebbségi komplexusa lett, próbált az apa példájának megfelelni, de hát szegénybe nem szorult tehetség, azt csúszás-mászással próbálta pótolni. Amikor például unokatestvére, Pál Ferenc 60. születésnapjára összegyűlt a szakma krémje, hogy ünnepelje, Jóska nem Ferit ünnepelte, hanem az ünnepségre 2 órás késéssel, mondjuk inkább, a vége felé beviharzó Maestro, Kulcsár-Szabó Ernő lábát csókolgatta. Semmi esetre sem a kezét, mint az egyik hozzászóló (Amici: 2 szereplős 1 perces dráma, Pharaisaic blames on the Rector) írja, ez merő rágalom. Rajtam kívül több szemtanú is megerősítheti, hogy hajbókolás közben feje mélyebbre merült, inkább a padlószint közelébe, mint derékmagasságba.
Pál Jóska amúgy a legendás Mikszáth-féle örökös kormánypárti. Politikai karrierje már KISZ-titkár, sőt, őrsvezető korában elkezdődött, majd stílszerűen a szoclib kormányzás első korszaka alatt, nevezetesen a kommunista Horn Gyula miniszterelnöksége és az szdsz-es Fodor Gábor kultuszminisztersége alatt bontakozott ki. Előbb rektorhelyettessé küzdötte fel magát, majd összebarátkozott Fodor Gáborral, és kineveztette vele magát a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatójává, a „Fraknói” Történeti Intézet vezetőjévé (az általános igazgató a mindenféle fokozat nélküli Barna Imre volt).
Örökös kormánypártiságra termettsége aztán a Fidesz idején mutatkozott meg, amikor rövid időre sikerült az államtitkárságig felkúsznia. Ez a karrier rövidnek bizonyult: Hámori hamarosan menesztette. Egész Szeged tudta, mettől meddig tartott, ugyanis államtitkársága idején a Civil Kaszinó épületéig, azaz az esti privát ivászatokra haverokkal, is államtitkári kocsi röpítette. Előtte és utána gyalog járt.
Vezetőként azt lehet rá mondani, hogy jó kertész. Nem abban az értelemben, hogy ápolja a fiatal palántákat, azaz a tehetségeket, hanem inkább fordítva: „Ahol egy fa nőtt, ott több fa ne nőjön” alapon elüldöz mindenkit, aki tehetségesebb nála. Ilyen aztán sok van, mert ő, mint írtuk, híján van minden tehetségnek. A sokkal eredetibb, innovatívabb, kreatívabb Vígh Évát (a középfok viszonylagos, hiszen Pálban ezek a tulajdonságok alapfokban sincsenek meg) Rómáig üldözte: végül is akaratán kívül jót tett vele, mert most a vetélytárs a Római Magyar Akadémia tudományos vezetője. Igaz, ezt a posztot Pál már kinőtte – mint egy gyermekbetegséget még Horn Gyula és Fodor Gábor alatt. Ez neki visszalépés lenne. Csorba Lászlót is elüldözte, de akarata ellenére vele is jót tett: ő most a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.
Tanárként nem engedi hallgatóit az egyetemi italianisztikai periodikában publikálni: az a véleménye, hogy a diákok leszállítanák a színvonalat arról a magaslatról, ahová ő emelte. Minden olyan kiadványt lenéz, ahol a hallgatók együtt publikálnak az oktatókkal (így a károlis Doktori Iskola-sorozatot vagy a debreceni kiadványokat – Szegeden ezen a téren kasztrendszer van).
Nagyhatalmú protektorai (korábban Fried, most Kulcsár-Szabó) révén benne van mindenféle bizottságban, ahol módja van támogatni vagy elmeszelni az italianisztikai publikációkat. Ennek eldöntésére csalhatatlan módszert fejlesztett ki: kinyitja az írást a végén, és megnézi, hogy ő maga említve van-e a bibliográfiában? Ha igen, áldását adja, ha nem, elutasítja.
Imádja halmozni a pozíciókat. Szegeden ő az Olasz Intézet vezetője, az olasz konzul (ld. az ominózus délmagyar kép, amit egyik hozzászóló korábban feltett, ahol az egyetlen európai arc egy olaszé), és ő a szegedi Olasz Kulturális Központ vezetője is, amely intézmény egy szegedi kocsma épületében található.
Szervezésben nem jeleskedik. Pl. rendezni akart egy rangos medievista konferenciát italianistákkal, régi magyarosokkal, meg is hívott magán kívül még vagy 6 embert, köztük olyan nagyságokat, mint az akadémikus Bitskey István, vagy Hargittay Emil, de közönségről elfelejtett gondoskodni, így aztán a maroknyi előadó egymást hallgatta. Ez a részvevők szerint kínos volt. De mivel a kocsmában lévő Olasz Központban tartották, nem ment nagyon híre az égésnek.
Nem ellensége a nepotizmusnak (ezen a Károli akkreditálásakor sem fog fennakadni). Saját felesége is a Szegedi Egyetemen dolgozik, bár ő férjével szemben népszerű, sokat enyhít férje megítélésén (nem úgy, mint Petrőczi, aki inkább talán még ront, ha ez egyáltalán még lehetséges): bár Páljóskát változatlanul mindenki utálja, a feleség előtt azonban mindenki türtőzteti magát – kegyeletből.
Imádja névtelenül kivégezni a vetélytársait, ezt a szenvedélyét a MAB-ban Kulcsár-Szabó Ernő jóvoltából a trövényes időt 33%-kal meghaladóan, 9 évig űzte: ennek eredményességéről sokat tudnának mesélni riválisai, a Pécsi Egyetem, a PPKE, a Szombathelyi Főiskola Olasz Tanszékei, de még olyan nagy egyetemek olasz tanszékeinek is betartott, mint a budapesti és debreceni.
Politikai irányultsága az elvtelen karrierizmus, azaz a hatalmon lévő vagy biztosan hatalomra kerülő párt odaadó híve (ez erőteljesen megnyilvánult a Szabó Gábor rektornak narancssárga mezben nekirontó cikkében – két héttel a narancs győzelme előtt). Eredendő kommunizmusát megjátszott katolicizmusba fordította át. Ezt tükrözi Dante-könyve, amelyben csak teológiáról ír, irodalomról szó sincs benne. Általában elmondható, hogy irodalomtudományi nagydoktorija ellenére nem szereti és nem érti az irodalmat. Ebben persze nem áll egyedül – ez mindkét gurujáról, Friedről és Kulcsár-Szabóról is elmondható.
Szakmai munkássága jelentéktelen. Nem nulla, inkább kevesebb, mert kártékony. 3 könyve van, ami inkább kettő, mert a szegedi egyetemi kiadványként megjelenő egykori Dantéjét átírta és egy komolyabb kiadónál jelentette meg. A könyv ettől nem lett jobb. Olyan, mint minden Pál-írás: adatok, nevek halmaza, minden invenció, gondolat és lelemény nélkül. Maga a tömény unalom, és még csak azt sem lehet mondani, hogy munka van bennük, mert ezeket az adatokat egyszerűen átveszi már megjelent forrásokból. Bizonyos kivételt képez a neoklasszicizmus poétikájáról írt könyve, amelyben ugyan nem tagadja meg önmagát, ez is nevekvől, évszámokból, adatokból áll, és ez is ugyanolyan unalmas és felszínes, mint a Dante,viszont itt szerinte terminológiai újítást hoz, amire rendkívül büszke: úgy véli, ő használta először a „neoklasszicizmus” terminust. Ebben (is) téved, használták azt már jó 100 évvel őelőtte is, csak értelmesebben: megmondták, hogy a klasszicizmushoz képest mi a neo. Pál ezzel szemben a klasszicizmusra alkalmazza újszerűen. Ebből az újszerű csak az, hogy értelmetlen és kártékony. Nemhogy nem járult hozzá a korszak poétikai megismeréséhez, hanem inkább terminológiai zűrzavart teremtett.
Pálnak szakmailag két olyan „erénye” van, ami előrevitte őt a karrier útján. Az egyik épp a „nyalogánysága”. Ebben mesterét, a „nemzet nyalogányát” is túlszárnyalja, akinek évtizedekig nyalt. Majd áttért a guru nyalására, de nem szűnt meg a nyalogány továbbnyalása sem. Ez a lojalitás az egyetlen szimpatikus vonása.
A másik hasznos és a karrierépítésben hasznosított tulajdonsága a gondolkodás nélküli feltétlen parancsvégrehajtás. (Ezért lett ő, és nem más, kiszemelve a Károli akkreditáltatására és Mészáros doktoráltatására.) Ha Páljóskának azt mondják, adjon akadémiai tisztséget egy sündisznónak, habozás nélkül megadja. És ha azt mondják neki, hogy vonja vissza Einsteintől a Nobel-díjat, mert nem érti az Ohm-tételt, vissazvonja.
Hogy csinálhatott ekkora karriert ez a minden tehetséget, eredetiséget, kreativitást nélkülöző, szürke, csúszómászó bürokrata?
Úgy, hogy kialakított magáról egy fiatalkori image-t: ő a törekvő, szerény és kedves ifjú italianista, akit a szintén minden eredetiséget nélkülöző Fried István szívesen támogatott (mint sok más tehetségtelen fiatalembert). És mire kiderült, hogy Páljóska nem törekvő, hanem törtető, nem szerény, hanem gőgös, és nem kedves, hanem aljas, addigra megnőtt. Már legalább akkora, mint a nemzet nyalogánya, Fried István. És ha szerencséje lesz, a fejére is nő. Már jó úton van ehhez:
Előbb rektor lesz.
Aztán római magyar nagykövet.
Az arc már megvan hozzá (középen: nem a balszélső, az az európai arc az olasz lehet, hanem a mellényes, kibuggyanó pirosnyakkendős):
http://www.delmagyar.hu/cikk/205/2047361/2.jpg
(A szerk)
Szerző: Szegedi Kolléga
Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja a közmondás.
Pál József legnagyobb barátja, példaképe, pártfogója Fried István, akit a szakmai közvélemény sokféleképpen emleget, de kettő honosodott meg igazán: Fried, a féreg ill. Fried, „a nemzet nyalogánya”. Mivel Pál Jóska mindenben Fried követője és tanítványa, neki is két beceneve van: Pál, a tetű ill. Pál, „a nyalogány nyalogánya”.
Páljóska nagy fájdalma, hogy példaképéből és pártfogójából nem lett akadémikus. Úgy érzi, hogy emiatt még nem emelkedett olyan magasra, amilyenre szeretne. Milyen magasra akar Páljóska emelkedni? Két terve van, vagy inkább egy terv – két lépésben: előbb kifúrni Szabó Gábort a rektori székből, és a helyébe ülni, majd amikor a két ciklus letelt, példát mutatni és felállni, de nem ám vissza fapados professzorként tanítani, hanem a politikai karrier csúcsát elérni: a római nagykövetséget. Ez Páljóska dédelgetett álma. Dédelgetettebb, mint a rektorság.
Míg tehát Fried, a példakép, a hanyatló csillag a tudományos karrierizmus baljós egén, a tanítvány, Páljóska, az emelkedő csillag ugyanott. Rendületlenül emelkedik: már majdnem-rektor. Erősen számít a további emelkedéshez a poltikai hátszélre, azaz a Fideszre. Ezt 2 héttel a biztos Fidesz-győzelem előtt ki is nyilvánította.
Amúgy ifjúkorában a kommunista keménymaghoz tartozott. Aktív KISZ-es volt, aztán évekig KISZ-titkár. Akkor az volt a trendi.
Apja neves festőművész volt, Jóskának emiatt kisebbségi komplexusa lett, próbált az apa példájának megfelelni, de hát szegénybe nem szorult tehetség, azt csúszás-mászással próbálta pótolni. Amikor például unokatestvére, Pál Ferenc 60. születésnapjára összegyűlt a szakma krémje, hogy ünnepelje, Jóska nem Ferit ünnepelte, hanem az ünnepségre 2 órás késéssel, mondjuk inkább, a vége felé beviharzó Maestro, Kulcsár-Szabó Ernő lábát csókolgatta. Semmi esetre sem a kezét, mint az egyik hozzászóló (Amici: 2 szereplős 1 perces dráma, Pharaisaic blames on the Rector) írja, ez merő rágalom. Rajtam kívül több szemtanú is megerősítheti, hogy hajbókolás közben feje mélyebbre merült, inkább a padlószint közelébe, mint derékmagasságba.
Pál Jóska amúgy a legendás Mikszáth-féle örökös kormánypárti. Politikai karrierje már KISZ-titkár, sőt, őrsvezető korában elkezdődött, majd stílszerűen a szoclib kormányzás első korszaka alatt, nevezetesen a kommunista Horn Gyula miniszterelnöksége és az szdsz-es Fodor Gábor kultuszminisztersége alatt bontakozott ki. Előbb rektorhelyettessé küzdötte fel magát, majd összebarátkozott Fodor Gáborral, és kineveztette vele magát a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatójává, a „Fraknói” Történeti Intézet vezetőjévé (az általános igazgató a mindenféle fokozat nélküli Barna Imre volt).
Örökös kormánypártiságra termettsége aztán a Fidesz idején mutatkozott meg, amikor rövid időre sikerült az államtitkárságig felkúsznia. Ez a karrier rövidnek bizonyult: Hámori hamarosan menesztette. Egész Szeged tudta, mettől meddig tartott, ugyanis államtitkársága idején a Civil Kaszinó épületéig, azaz az esti privát ivászatokra haverokkal, is államtitkári kocsi röpítette. Előtte és utána gyalog járt.
Vezetőként azt lehet rá mondani, hogy jó kertész. Nem abban az értelemben, hogy ápolja a fiatal palántákat, azaz a tehetségeket, hanem inkább fordítva: „Ahol egy fa nőtt, ott több fa ne nőjön” alapon elüldöz mindenkit, aki tehetségesebb nála. Ilyen aztán sok van, mert ő, mint írtuk, híján van minden tehetségnek. A sokkal eredetibb, innovatívabb, kreatívabb Vígh Évát (a középfok viszonylagos, hiszen Pálban ezek a tulajdonságok alapfokban sincsenek meg) Rómáig üldözte: végül is akaratán kívül jót tett vele, mert most a vetélytárs a Római Magyar Akadémia tudományos vezetője. Igaz, ezt a posztot Pál már kinőtte – mint egy gyermekbetegséget még Horn Gyula és Fodor Gábor alatt. Ez neki visszalépés lenne. Csorba Lászlót is elüldözte, de akarata ellenére vele is jót tett: ő most a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.
Tanárként nem engedi hallgatóit az egyetemi italianisztikai periodikában publikálni: az a véleménye, hogy a diákok leszállítanák a színvonalat arról a magaslatról, ahová ő emelte. Minden olyan kiadványt lenéz, ahol a hallgatók együtt publikálnak az oktatókkal (így a károlis Doktori Iskola-sorozatot vagy a debreceni kiadványokat – Szegeden ezen a téren kasztrendszer van).
Nagyhatalmú protektorai (korábban Fried, most Kulcsár-Szabó) révén benne van mindenféle bizottságban, ahol módja van támogatni vagy elmeszelni az italianisztikai publikációkat. Ennek eldöntésére csalhatatlan módszert fejlesztett ki: kinyitja az írást a végén, és megnézi, hogy ő maga említve van-e a bibliográfiában? Ha igen, áldását adja, ha nem, elutasítja.
Imádja halmozni a pozíciókat. Szegeden ő az Olasz Intézet vezetője, az olasz konzul (ld. az ominózus délmagyar kép, amit egyik hozzászóló korábban feltett, ahol az egyetlen európai arc egy olaszé), és ő a szegedi Olasz Kulturális Központ vezetője is, amely intézmény egy szegedi kocsma épületében található.
Szervezésben nem jeleskedik. Pl. rendezni akart egy rangos medievista konferenciát italianistákkal, régi magyarosokkal, meg is hívott magán kívül még vagy 6 embert, köztük olyan nagyságokat, mint az akadémikus Bitskey István, vagy Hargittay Emil, de közönségről elfelejtett gondoskodni, így aztán a maroknyi előadó egymást hallgatta. Ez a részvevők szerint kínos volt. De mivel a kocsmában lévő Olasz Központban tartották, nem ment nagyon híre az égésnek.
Nem ellensége a nepotizmusnak (ezen a Károli akkreditálásakor sem fog fennakadni). Saját felesége is a Szegedi Egyetemen dolgozik, bár ő férjével szemben népszerű, sokat enyhít férje megítélésén (nem úgy, mint Petrőczi, aki inkább talán még ront, ha ez egyáltalán még lehetséges): bár Páljóskát változatlanul mindenki utálja, a feleség előtt azonban mindenki türtőzteti magát – kegyeletből.
Imádja névtelenül kivégezni a vetélytársait, ezt a szenvedélyét a MAB-ban Kulcsár-Szabó Ernő jóvoltából a trövényes időt 33%-kal meghaladóan, 9 évig űzte: ennek eredményességéről sokat tudnának mesélni riválisai, a Pécsi Egyetem, a PPKE, a Szombathelyi Főiskola Olasz Tanszékei, de még olyan nagy egyetemek olasz tanszékeinek is betartott, mint a budapesti és debreceni.
Politikai irányultsága az elvtelen karrierizmus, azaz a hatalmon lévő vagy biztosan hatalomra kerülő párt odaadó híve (ez erőteljesen megnyilvánult a Szabó Gábor rektornak narancssárga mezben nekirontó cikkében – két héttel a narancs győzelme előtt). Eredendő kommunizmusát megjátszott katolicizmusba fordította át. Ezt tükrözi Dante-könyve, amelyben csak teológiáról ír, irodalomról szó sincs benne. Általában elmondható, hogy irodalomtudományi nagydoktorija ellenére nem szereti és nem érti az irodalmat. Ebben persze nem áll egyedül – ez mindkét gurujáról, Friedről és Kulcsár-Szabóról is elmondható.
Szakmai munkássága jelentéktelen. Nem nulla, inkább kevesebb, mert kártékony. 3 könyve van, ami inkább kettő, mert a szegedi egyetemi kiadványként megjelenő egykori Dantéjét átírta és egy komolyabb kiadónál jelentette meg. A könyv ettől nem lett jobb. Olyan, mint minden Pál-írás: adatok, nevek halmaza, minden invenció, gondolat és lelemény nélkül. Maga a tömény unalom, és még csak azt sem lehet mondani, hogy munka van bennük, mert ezeket az adatokat egyszerűen átveszi már megjelent forrásokból. Bizonyos kivételt képez a neoklasszicizmus poétikájáról írt könyve, amelyben ugyan nem tagadja meg önmagát, ez is nevekvől, évszámokból, adatokból áll, és ez is ugyanolyan unalmas és felszínes, mint a Dante,viszont itt szerinte terminológiai újítást hoz, amire rendkívül büszke: úgy véli, ő használta először a „neoklasszicizmus” terminust. Ebben (is) téved, használták azt már jó 100 évvel őelőtte is, csak értelmesebben: megmondták, hogy a klasszicizmushoz képest mi a neo. Pál ezzel szemben a klasszicizmusra alkalmazza újszerűen. Ebből az újszerű csak az, hogy értelmetlen és kártékony. Nemhogy nem járult hozzá a korszak poétikai megismeréséhez, hanem inkább terminológiai zűrzavart teremtett.
Pálnak szakmailag két olyan „erénye” van, ami előrevitte őt a karrier útján. Az egyik épp a „nyalogánysága”. Ebben mesterét, a „nemzet nyalogányát” is túlszárnyalja, akinek évtizedekig nyalt. Majd áttért a guru nyalására, de nem szűnt meg a nyalogány továbbnyalása sem. Ez a lojalitás az egyetlen szimpatikus vonása.
A másik hasznos és a karrierépítésben hasznosított tulajdonsága a gondolkodás nélküli feltétlen parancsvégrehajtás. (Ezért lett ő, és nem más, kiszemelve a Károli akkreditáltatására és Mészáros doktoráltatására.) Ha Páljóskának azt mondják, adjon akadémiai tisztséget egy sündisznónak, habozás nélkül megadja. És ha azt mondják neki, hogy vonja vissza Einsteintől a Nobel-díjat, mert nem érti az Ohm-tételt, vissazvonja.
Hogy csinálhatott ekkora karriert ez a minden tehetséget, eredetiséget, kreativitást nélkülöző, szürke, csúszómászó bürokrata?
Úgy, hogy kialakított magáról egy fiatalkori image-t: ő a törekvő, szerény és kedves ifjú italianista, akit a szintén minden eredetiséget nélkülöző Fried István szívesen támogatott (mint sok más tehetségtelen fiatalembert). És mire kiderült, hogy Páljóska nem törekvő, hanem törtető, nem szerény, hanem gőgös, és nem kedves, hanem aljas, addigra megnőtt. Már legalább akkora, mint a nemzet nyalogánya, Fried István. És ha szerencséje lesz, a fejére is nő. Már jó úton van ehhez:
Előbb rektor lesz.
Aztán római magyar nagykövet.
Az arc már megvan hozzá (középen: nem a balszélső, az az európai arc az olasz lehet, hanem a mellényes, kibuggyanó pirosnyakkendős):
http://www.delmagyar.hu/cikk/205/2047361/2.jpg
(A szerk)
Missbrauch á la József Pál (A csaló és sikkasztó Mundus-duó)
Pál József korrupt voltát nemcsak a Károli akkreditációjában és Mészáros tervezett szegedi védetésében játszott szerepe bizonyítja. Az alábbi hozzászólást „Mundus” küldte be. Mivel kapcsolódik több előző írásunkhoz, legalábbis annyiban, hogy Pál József szegedi egyetemi tanár ebben is érintve van, önálló posztként közöljük. A szerk.
Szerző: Mundus
Ha az ember rákattint a google-ban a „Pál József Mundus” keresőkifejezésre, akkor 19.700 találat ugrik be, amelynek a fele Pál József és a Mundus Egyetemi Kiadó szoros kapcsolatára utal. Már az első oldalon 10 találatból 5.
Pál József felelős szekesztője, sorozatszerkesztője, első embere a Mundus Kiadó vezetőjének, Biernaczky Szilárdnak. Ennek a kiadónak sikerült az a trükk, hogy kétmillió forint pályázati támogatásból mindössze két (2 darab!) könyvet állított elő. Nyilván darabját 1-1 millióért. Egyet a kiadó részére mintának, ha kérik mutatóba, vagy elszámolásra, egyet pedig a szerzőnek, a nyolcvanéves Ivánfi Jenőnek, szemfényvesztésre, hátha nem veszi észre, hogy a könyvéből nem is létezik több példány. Elvégre 80 éves. Örüljön a szép könyvenk, lapozgassa, és ne futkosson könyvesboltokba. A szerzőnek – aki nyugdíjas vegyészmérnök – szívügye volt ez a honismereti könyv. Nemcsak fotózott, gyűjtött, írt, szerkesztett, digitalizált, mindent nyomdakészre csinált, hanem egymaga szedett össze 70 vásárlói nyilatkozatot, amivel a Mundus Egyetemi Kiadó pályázhatott. “Az NKA (Nemzeti Kulturális Alap – a szerk.) építőművészeti szakkollégiuma 2007-ben megítélte a kétmilliós támogatást. (Ez kiemelkedően magas összeg, más kollégiumoknál a támogatások az egymilliót sem érik el.)” – írja Varsányi Gyula, a Fantomkönyv, ne keresd! című cikk szerzője. A szerződés 1000 darabra szólt, amelyeknek 2008 júniusára kellett volna megjelenniük. A könyv csak egy évvel később jelent meg. Vajon mi indokol ekkora késést egy 80 éves szerző esetében, amikor már 2007-ben minden rendelkezésre állt: pénz, paripa, fegyver – digitalizált, nyomdakész kézirat, vásárlói előjegyzés, 2 milliós NKA-támogatás? Csak nem a remény, hogy a szerző esetleg közben meghal, és akkor egyetlen példányt sem kell, még mutatóba sem, kinyomtatni, és be lehet az egész támogatást zsebelni? De a szerző még egy év múlva sem halt meg. Meg kellett jelenteti a könyvet. A szerző megkapta a tiszteletpéldányát. Csakhogy Ivánfi bácsi azzal nem érte be, elkezdett érdeklődni a könyvesboltokban, amit Biernaczky és Páljóska nem várt egy 80 éves szerzőtől. A szerző kereste tehát a könyvét, amit a kezében tartott, a könyvesboltokban is. A terjesztők azonban még csak nem is hallottak róla. Kiderült, hogy nem is fognak. Páljóskáéknak ekkor, ezen a pontosn, le kellett volna bukni.
Csakhogy ebben a “szétzilált, értékválság és korrupció sújtotta országban” a Páljóska-féléknek csalásért és sikkasztásért nem lehet lebukniuk. Nem, mert minden pénzelosztó bizottságban Pájóska vagy a közös pénzelosztó brancs valamely más tagja ül. A hálózat nagyjából lefedi a kultúra intézményeit. Nincs tehát kockázat. A 2 millióból áldozni kellett valamennyit 2 db könyvre, de a maradékon szépen meg lehetett osztozni – és jót röhögni a markukba, Ivánfi Jenő bácsin, akinek nemcsak élete munkája fekszik a könyvben, hanem még a vásárlókat is ő hajtotta fel, és a pénzt is ő szerezte meg. Nem magának. Másoknak: Pálnak és Biernaczkynak. Egyébiránt pedig minden más munkát elvégzett egyedül.
A 80 éves szerző panaszt tett az NKA-nál. Szinte hihetetlen, hogy erre milyen választ kapott. A Mundus már elszámolt a könyvkiadásról az NKA-val, és az NKA az elszámolást a nemlétező könyvre kapott 2 millió forintról elfogadta! Idézem szó szerint Varsányi Gyula cikkét:
„A mecénás szervezetnél lapunk munkatársa megnézte a nyilvános pályázati dossziét. Kiderült, a könyv megjelentetéséről a Mundus már elszámolt. Mellékelt egy jó minőségű, habár digitális példányt is. Az NKA elfogadta az elszámolást. Nekünk viszont föltűnt, hogy a nyomás és kötés költségei nem szerepelnek a számlákban. Érdeklődésünkre Biernaczky Szilárd elismerte: a művet – a ’mutatványpéldányoktól’ eltekintve – nem nyomtatta ki.”
Működésbe lépett a pénzelosztó gépezet kockázatelhárítása. Az elszámolást egy ordító csalásról az NKA elfogadta – „a nyomás és kötés költségei” nélkül, az igen jó minőségű „digitális példányra”, ami a szerző érdeme. Nyomtatott példány pedig szó szerint csak „mutatóban” létezett. Vagyis az NKA meg sem kérdezte, mit csinált Biernaczky és Páljóska a kétmillióval.
Vajon miért?
Csak nem azért, mert az NKA-ban is „Nyuszi rokonai és üzletfelei ülnek”? Ugyanaz a brancs, amelyik ezt a szürke bürokratát, ezt a parancsot vakon teljesítő, tehetségtelen karrierista Páljóskát több turnuson át az OTKA, a MAB és az MTA bizottságaiban tartja. Biernaczkyval osztoztak a Mundusnak juttatott NKA-pénzen, és sajátos módon osztoztak a „felelősségen” is. Biernaczky tartotta a hátát ezért a köztörvényes bűncselekményért. Kockázat nélkül tehette, mert Páljóska mozgósította kapcsolatait, és „a hálózaton” keresztül gondoskodott arról, hogy elsimítsa ezt a sikkasztást. És ugyan, ki figyel oda, mit mond egy 80 éves öregember? Nyilván már szenilis.
A Mundusos sikkasztás fél évvel ezelőtt jelent meg a Népszabadságban. Varsányi Gyula cikke olvasható a neten:
http://www.nol.hu/archivum/20090905-fantomkonyv__ne_keresd
Szerző: Mundus
Ha az ember rákattint a google-ban a „Pál József Mundus” keresőkifejezésre, akkor 19.700 találat ugrik be, amelynek a fele Pál József és a Mundus Egyetemi Kiadó szoros kapcsolatára utal. Már az első oldalon 10 találatból 5.
Pál József felelős szekesztője, sorozatszerkesztője, első embere a Mundus Kiadó vezetőjének, Biernaczky Szilárdnak. Ennek a kiadónak sikerült az a trükk, hogy kétmillió forint pályázati támogatásból mindössze két (2 darab!) könyvet állított elő. Nyilván darabját 1-1 millióért. Egyet a kiadó részére mintának, ha kérik mutatóba, vagy elszámolásra, egyet pedig a szerzőnek, a nyolcvanéves Ivánfi Jenőnek, szemfényvesztésre, hátha nem veszi észre, hogy a könyvéből nem is létezik több példány. Elvégre 80 éves. Örüljön a szép könyvenk, lapozgassa, és ne futkosson könyvesboltokba. A szerzőnek – aki nyugdíjas vegyészmérnök – szívügye volt ez a honismereti könyv. Nemcsak fotózott, gyűjtött, írt, szerkesztett, digitalizált, mindent nyomdakészre csinált, hanem egymaga szedett össze 70 vásárlói nyilatkozatot, amivel a Mundus Egyetemi Kiadó pályázhatott. “Az NKA (Nemzeti Kulturális Alap – a szerk.) építőművészeti szakkollégiuma 2007-ben megítélte a kétmilliós támogatást. (Ez kiemelkedően magas összeg, más kollégiumoknál a támogatások az egymilliót sem érik el.)” – írja Varsányi Gyula, a Fantomkönyv, ne keresd! című cikk szerzője. A szerződés 1000 darabra szólt, amelyeknek 2008 júniusára kellett volna megjelenniük. A könyv csak egy évvel később jelent meg. Vajon mi indokol ekkora késést egy 80 éves szerző esetében, amikor már 2007-ben minden rendelkezésre állt: pénz, paripa, fegyver – digitalizált, nyomdakész kézirat, vásárlói előjegyzés, 2 milliós NKA-támogatás? Csak nem a remény, hogy a szerző esetleg közben meghal, és akkor egyetlen példányt sem kell, még mutatóba sem, kinyomtatni, és be lehet az egész támogatást zsebelni? De a szerző még egy év múlva sem halt meg. Meg kellett jelenteti a könyvet. A szerző megkapta a tiszteletpéldányát. Csakhogy Ivánfi bácsi azzal nem érte be, elkezdett érdeklődni a könyvesboltokban, amit Biernaczky és Páljóska nem várt egy 80 éves szerzőtől. A szerző kereste tehát a könyvét, amit a kezében tartott, a könyvesboltokban is. A terjesztők azonban még csak nem is hallottak róla. Kiderült, hogy nem is fognak. Páljóskáéknak ekkor, ezen a pontosn, le kellett volna bukni.
Csakhogy ebben a “szétzilált, értékválság és korrupció sújtotta országban” a Páljóska-féléknek csalásért és sikkasztásért nem lehet lebukniuk. Nem, mert minden pénzelosztó bizottságban Pájóska vagy a közös pénzelosztó brancs valamely más tagja ül. A hálózat nagyjából lefedi a kultúra intézményeit. Nincs tehát kockázat. A 2 millióból áldozni kellett valamennyit 2 db könyvre, de a maradékon szépen meg lehetett osztozni – és jót röhögni a markukba, Ivánfi Jenő bácsin, akinek nemcsak élete munkája fekszik a könyvben, hanem még a vásárlókat is ő hajtotta fel, és a pénzt is ő szerezte meg. Nem magának. Másoknak: Pálnak és Biernaczkynak. Egyébiránt pedig minden más munkát elvégzett egyedül.
A 80 éves szerző panaszt tett az NKA-nál. Szinte hihetetlen, hogy erre milyen választ kapott. A Mundus már elszámolt a könyvkiadásról az NKA-val, és az NKA az elszámolást a nemlétező könyvre kapott 2 millió forintról elfogadta! Idézem szó szerint Varsányi Gyula cikkét:
„A mecénás szervezetnél lapunk munkatársa megnézte a nyilvános pályázati dossziét. Kiderült, a könyv megjelentetéséről a Mundus már elszámolt. Mellékelt egy jó minőségű, habár digitális példányt is. Az NKA elfogadta az elszámolást. Nekünk viszont föltűnt, hogy a nyomás és kötés költségei nem szerepelnek a számlákban. Érdeklődésünkre Biernaczky Szilárd elismerte: a művet – a ’mutatványpéldányoktól’ eltekintve – nem nyomtatta ki.”
Működésbe lépett a pénzelosztó gépezet kockázatelhárítása. Az elszámolást egy ordító csalásról az NKA elfogadta – „a nyomás és kötés költségei” nélkül, az igen jó minőségű „digitális példányra”, ami a szerző érdeme. Nyomtatott példány pedig szó szerint csak „mutatóban” létezett. Vagyis az NKA meg sem kérdezte, mit csinált Biernaczky és Páljóska a kétmillióval.
Vajon miért?
Csak nem azért, mert az NKA-ban is „Nyuszi rokonai és üzletfelei ülnek”? Ugyanaz a brancs, amelyik ezt a szürke bürokratát, ezt a parancsot vakon teljesítő, tehetségtelen karrierista Páljóskát több turnuson át az OTKA, a MAB és az MTA bizottságaiban tartja. Biernaczkyval osztoztak a Mundusnak juttatott NKA-pénzen, és sajátos módon osztoztak a „felelősségen” is. Biernaczky tartotta a hátát ezért a köztörvényes bűncselekményért. Kockázat nélkül tehette, mert Páljóska mozgósította kapcsolatait, és „a hálózaton” keresztül gondoskodott arról, hogy elsimítsa ezt a sikkasztást. És ugyan, ki figyel oda, mit mond egy 80 éves öregember? Nyilván már szenilis.
A Mundusos sikkasztás fél évvel ezelőtt jelent meg a Népszabadságban. Varsányi Gyula cikke olvasható a neten:
http://www.nol.hu/archivum/20090905-fantomkonyv__ne_keresd
Abonnieren
Posts (Atom)
