Studentenklage 2. (Hallgatói panasz 2.)

A hallgatói panaszokat 3 levélrészlettel folytatjuk. A tapasztaltak után egyikük sem iratkozott be a Károlira PhD-képzésre.
Két panaszrészlet az ún. Irodalomelméleti bizottság működéséről, melynek tagjai: Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes, szakterülete: irodalomelmélet, 19. századi magyar irodalom, Kovács Árpád szakterülete: 19.sz-i orosz irodalom, csak orosz szakos, a harmadik, meghívott vendéget a felvételizők később sem tudták azonosítani, és a két jelölt szereplése alatt meg sem szólalt.

„… nem tudom, hogy kik voltak a bizottság tagjai, mivel senkit sem ismertem.
Engem az irodalomelméleti bizottság vizsgáztatott, amit nem értek, mert a témám 20. sz.-i német irodalom volt, és senki nem mondta, hogy másból kell felvételiznem, olyan vadiúj anyagból, amit a német szakon (ráadásul egy másik egyetemen – a szerk.) nem tanultunk, és tájékoztató anyagot sem kaptunk a felvételi beszélgetés követelményeiről. (Legfeljebb a felvételiztetők tanítványai kaphattak ilyent – nem hivatalosan.) Kizárólag elméleti kérdésekkel bombáztak, persze, szinte csak olyan szerzők műveiből, amelyeket még nem tanulmányoztam, de azért beszéltem azokról is, akiket ismertem. Szétzúzott önbizalommal jöttem ki. Őszintén megmondom, hogy nem tudom milyen visszajelzésre számítsak. Azért én elmondtam a beszélgetés végén, hogy véleményem szerint azért van a három év kutatási időszak, hogy teljesen el tudjak mélyedni a szakirodalomban. A csatolmányban elküldtem a munkatervemet, amit ott is leadtam, illetve a beszélgetéskor bemutattam, de ez alig került szóba. Amiről tudtam és akartam volna beszélni, a témámról, a munkatervemről, az nem érdekelte őket. Talán azért, mert mint később megtudtam, nem volt köztük német szakos.”

(Egy germanista felvételiző, akinek a témájához – 20. századi német irodalom – senki nem értett a jelenlévők közül, és németül sem tudott senki.)

„Ma lezajlott a felvételi. Kb. 30-an voltunk, de ebből az irodalomelmélet kategóriába 10-en lettünk besorolva. Hogy miért, azt senki nem értette, én sem, mert a témám 20. század eleji magyar irodalom. Kulcsár-Szabó (Hansági) tanárnő és 2 számomra ismeretlen tanár volt bent {utólag egyiküket a Veszprémi Egyetem honlapja alapján Kovács Árpádként azonosította}. Lényegében a tervezetemről és a szakdolgozatomról beszéltem volna, de a tanárnő másra terelte a szót. Szerinte az a gond, hogy én nem beszélek németül, és így nem tudom A kastélyt ill. Az utolsó világot eredetiben olvasni, nem tudtam az ökokritika területéről kutatókat említeni, akiktől olvastam, és szégyen, de nem tudtam Derridát besorolni egy irodalomelméleti irányzatba sem.”

(Az imént a germanista jelölt témájához nem értő és németül nem tudó vizsgáztatók ez esetben viszont a német nyelvtudást kérték számon olyan felvételizőtől, akinek angolból volt felsőfokú nyelvvizsgája, és 20. századi magyar irodalom a témája, tehát az irodalomtörténeti bizottságban lett volna a helye. Kovács Árpádnak oroszból van felsőfokú nyelvvizsgája, a kérdező és ítélkező Kulcsár-Szabó Ágnesnek pedig semmiből.)

Végül egy igazi csemege a Hermann-féle ún. Irodalomtörténeti bizottság (Hermann, Petrőczi, Jankovich) működéséről és az egész eljárás minőségéről.

A felvételiző témája modern magyar irodalom:

„Első éves doktorandusz hallgató vagyok, eddig csak jeles érdemjegyeket szereztem. A két témavezetőm javaslatára, az idén beadtam újra a jelentkezésemet, hogy állami ösztöndíjas helyet szerezhessek. Az elmúlt évben volt hasonló eset, az akkor már egy évet végzett hallgatót a felvételin alkalmasnak találták és megkapta az ösztöndíjat. A felvételiről semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam. Magamnak kellett kiderítenem a pontos időpontot.

A felvételin tapasztaltak:

Amikor megérkeztem, kiderült, hogy három bizottság van, egy irodalomelméleti, egy irodalomtörténeti és egy színháztudományi bizottság a sok jelentkező miatt. Én egyik listán sem szerepeltem. A titkárnővel beszéltem, aki türelmet kért, valamint kérte, hogy – a nyomtató állítólagos hibája miatt – adjak neki a munkatervemből és az önéletrajzomból. De nem volt nálam, mert már korábban elhelyeztem a doktoranduszos fachban, és később rá is kérdeztem, hogy megkapta-e, amire ő igennel válaszolt. Végül az irodalomtörténeti bizottság hallgatott meg, soron kívül. A bizottságban egy régi magyaros tanár, egy angol szakos, 16-17. századdal foglalkozó tanárnő és egy felvilágosodással foglalkozó tanár volt ott. A témám a 20. századi magyar irodalomhoz kapcsolódik, furcsálltam, hogy a Modern Magyar Irodalom Tanszékről senki sincs jelen. A titkárnő azt mondta, hogy minden anyagomat átadott nekik. Előttük nem volt semmi, a témámat sem tudták, a témavezetőimet sem, a publikációkat sem, egyáltalán semmit. Úgy érzetem, mind a szakirodalomra, mind az eddigi munkámra vonatkozó kérdésekre jól válaszoltam. De nem hagyták, hogy mindent részletesen kifejtsek.

Amikor kifelé mentem, elhaladtam a fachok előtt. Akkor láttam meg, hogy ott az anyagom, ugyanúgy, ahogyan hetekkel ezelőtt otthagytam. Az önéletrajz, a munkaterv, az ajánlások, a publikációs igazolások, a felsőfokú igazolása, minden. Bevittem a titkárnőhöz, rezzenéstelen arccal megköszöntem a segítségét és kértem, hogy legalább az anyagomat vigye be utólag a bizottsághoz. Nagy csalódás volt. Sejtem az eredményt is…

Közben megtudtam, hogy az irodalomtörténeti bizottságban a harmadik helyre soroltak, mert a két elsőnek van publikációja és felsőfokúja. Természetesen az el nem olvasott anyagomban szerepelt a felsőfokú írásbelim igazolása, mert a bizonyítvány kiállítására még várni kell, valamint két igazolás, hogy két publikációmat elfogadta az egyik szakmai folyóirat szerkesztője. Ennyit a szempontjaikról. Különben csak az első helyre sorolt kap ösztöndíjat mindegyik bizottságban.

Az egész eljárást törvénytelennek tartom. Úgy gondolom, hogy jelentős versenyhátrány ért. Ezen túl pedig, egy rendkívül megalázó helyzet. Kérem, vizsgálják ki ezt az ügyet.”

(A felvételiző témája 20. sz.-i magyar irodalom, szaklapokba elfogadott publikációval és felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezett, amiket nem vettek figyelembe, és így ösztöndíjas helytől fosztották meg.)

Az átvert hallgatók levonták a következtetést. Volt aki hivatalosan is panaszt tett, ami aztán Koncz Judit, Domokos Andrea és co. előtt landolt, az ismert végeredménnyel, volt aki nem tett, de fénysebességgel menekült innen. Összesen 30-an vettek részt a felvételi színjátékon. A Doktori Iskolába szeptemberben 17-en iratkoztak be, köztük 4 ösztöndíjas: 1 veszprémi hallgató és három károlis, köztük a HÖK-ös Szabó Andrea. Ha ezek számát levonjuk a 17-ből, marad 13 költségtérítéses hallgató. Közülük 9 veszprémi és egy Pázmányos az augusztusi pótfelvételin került be, mert addigra elfogytak a jelentkezők. A 3 további hallgató közül 1 határon túli, aki csapdába esett: mire értesült a puccsról és a doktori iskola szétveréséről, már nem volt alternatívája, jobb híján megkezdte tanulmányait, és valószínűleg ő az egyetlen aki full összeget fizet – az ideutazás és ittlakás terhei mellett, hogy majd beleszakad.

Végeredményben összesen 2 elsőkörös károlis akadt, aki az ösztöndíjasokon kívül belevágott ebbe a sehol sem akkreditált képzésbe. Az akkreditációt véghezvivők már vagy meghaltak (Szigeti Lajos Sándor), vagy távoztak (Bolyki János, Wéber Antal), vagy kirúgták őket (Hima Gabriella). Azok, akik most tanítanak a Doktori Iskolában, nem szerepelnek az akkreditációs anyagban.

Hacsak nem Szenci Molnárunk és Poetesszánk képviseli az állandóságot.