Das Trojanische Pferd Andras Szabo (Szabó András, a trójai faló)

A Károli Egyetemről egy hónapja folyó netes viták azt a látszatot keltették, mintha valamiféle egyetemi ügyről, vagy egyetemen belüli hatalmi harcról lenne szó. Lehet, hogy az egyetemi konfliktus kirobbantása szándékos volt, hogy elterelje a figyelmet az egyházon belüli valódi hatalmi harcról. Hogy melyik ügy fontosabb, azt mutatja a blogok sorsa. Az egyetemi blog (karolisbotrany.blog.hu) 38 napig működött. Amikor az egyháziak is beléptek, akkor az ő blogjukat már a második napon betiltották (protestans.blog.hu). Napnál világosabb, melyik téma a veszélyesebb.

Miről is van az ún. "Károlis botrányban" valójában szó? A két "erős" püspök, a tiszántúli és a dunamelléki hatalmi harcáról. Amikor Bölcskei Gusztávot a református egyház lelkészi elnökévé újraválasztották, főtiszteletű püspök úr joggal remélte, hogy lesz hat nyugodt éve. A dunamelléki vesztes, Szabó István, azonban egyáltalán nem törődött bele a kudarcba. Sajátos és rafinált stratégiát dolgozott ki az egyházon belüli hatalom megszerzésére. Besegítette sógorát, Szabó Andrást, a Református Egyetem legnagyobb és legerősebb karának dékáni székébe és kis híján rektort csinált belőle. Amikor Szabó András felkereste Bölcskei püspök urat azzal a kéréssel, hadd legyen dékán, főtiszteletű úgy gondolta, tesz egy gesztust a vesztesnek, és kinevezteti a sógort dékánnak. Amit tizenhat éven át nem sikerült Szabó Andrásnak sok-sok próbálkozással elérnie, most könnyedén megvalósította.

Mivel győzte meg Szabó András Bölcskei püspököt? Azzal a mesével, amit sokaknak beadott. Hogy ti. nincs jóban a sógorával. Ezzel egycsapásra megszerezte a lelkészi elnök bizalmát, aki úgy gondolta, szövetségesre lel benne a vetélytárs ellen. Naivitás, hiszen, ha Szabó András nem élvezné sógora kegyeit, nem sikerült volna sem Kulin Ferencet a dékáni, sem Szűcs Ferencet a rektori székből kinyomnia, akik valóban Szabó István legbensőbb baráti köréhez tartoznak. De nem rokonok, mint Szabó András.

A hatalomátvételre Szabó András látszott a legtökéletesebb eszköznek. Úgy működik, mint egy láthatatlan hóhér. Ahogy 16 éve feltűnés nélkül végzi ki az útjában álló embereket, köztük bizalmas barátját, Kulin Ferencet kétszer is, majd rövid időn belül egy rektort, egy gazdasági igazgatót és az egyetlen rektorjelöltet (utóbbit szintén kétszer), biztosra lehetett venni, hogy főtiszteletű Bölcskei püspök úr is egyszercsak arra ocsúdik, ha egyáltalán lesz ideje ocsúdni, hogy már Szabó István ül a székében.

Nem kell más, csak egy jókora vihar a református egyetemen, amelyből az amúgy is passzivitásra hajló lelkészi elnök csak rosszul jöhet ki: nem avatkozott bele, nem oldotta meg, tehát nem törődik semmivel, ezért alkalmatlan. Közben el kell terelni a figyelmét, sőt, lebeszélni a beavatkozásról: majd mi megoldjuk. De megoldás helyett csak fokozzuk a zavart, míg a püspök belebukik. Szabó püspök további erősítése és a lelkészi elnök további gyengítése céljából nem árt elhinteni egy-egy megjegyzést sem a főtiszteletű „bűneiről”: állítólagos alkoholizmusáról (melyik egészséges ember nem hajt le olykor egy-egy pohárkával?), állítólagos nőügyeiről (melyik egészséges férfiról nem lehet ilyen pletykákat terjeszteni?) és a végképp nevetséges ügynökösdiről: melyik pásztornak nem kellett a 70-es években jelenteni a gyülekezetéről? Akinek gyülekezete volt, azt megkérdezték. Nem az a kérdés, hogy jelentett-e, hanem az, hogy mit. Ártott-e a gyülekezetének, vagy védte-e a nyáját? Nyilvánvaló, hogy utóbbiról van szó, ezért ezt csak a javára lehet írni. Ez utóbbit Szabó István is kénytelen-kelletlen elismeri: "megpróbáltak senkit sem terhelő nyilatkozatot adni". (A Szabó Istvánt illető kritikák a blogban jóval enyhébbek voltak, más regiszterbe tartoztak, és inkább csak azért kerültek oda, hogy ki ne lógjon a lóláb.)

De hogy világosan lássuk, hogyan viszonyul riválisához Szabó István, nézzük meg még egyszer ezt az interjút! Ez az ellenfél irányában „megbocsátó”, azaz „leereszkedő”, amiben benne van annak szuggerálása, hogy a másik elkövette a bűnt: voltak, akik "rossz kompromisszumot" kötöttek, "s voltak, akik ugyan tudták, hogy mit tesznek, mégis..." (Parókia portál, 2009. május 20.) De benne van a szembeállítás is: én nem tettem semmi rosszat, az a másik volt. Azaz, én lettem volna a jó választás, de ti rosszul választottatok. Ideje korrigálni.

És Szabó András ilyen korrekciós eszköz. Sőt, a nyomulás eszköze. A hódításé, a trónfoglalásé.

Mintegy ajándékul csempészte be Szabó püspök az egyetemre dékánnak a sógort, aki belülről végez aknamunkát, vagyis azt, ami kétségkívül a legnagyobb erőssége. Bomlasztani, aláásni a bizalmat főtiszteletű Bölcskei püspök iránt: nem képes rendbeszedni az egyetemet, iszik, nőzik, besúg. Utóbbit – erkölcsi magasságból – megbocsátóan, de már végérvényes tényként. Így volt és kész, ez már megfellebbezhetetlen: "Erre a rosszra kérjük, erre keressük Isten feloldozó kegyelmét. De Isten királyi széke előtt megállva, ezt konkrétan is el kell tudni mondani, s nevén kell nevezni." És, konkréten megnevezve, már meg is rendült a bizalom. De a leomló bástya mögött máris látjuk felemelkedni az újat, a tisztát, a makulátlant, aki nem iszik, nem nőzik, és nem volt ügynök: Szabó Istvánt. (Mintha egy ilyen sógor, mint Szabó András, és egy ilyen sógornő, mint Petrőczi Éva, nem volna rosszabb alkoholnál, nőnél, ügynökösdinél. Százszor inkább Bölcskei Gusztáv – az összes hibájával – , mint egyszer a „makulátlan” Szabó István!)

A trójai faló szorgalmasan rombol belülről. Már nem sok hiányzik, hogy meggyőzze környezetét Bölcskei püspök úr alkalmatlanságáról. Már csak egy karcsapásra van a sógortól a debreceni pápai trón. Ahogy Szabó András kétszer is megtette Kulin Ferenccel, majd Szűcs Ferenc rektorral, Böszörményi Jenő gazdasági igazgatóval, Vargha András rektorjelölttel – akik csak az utolsók egy hosszú sorban, hiszen az áldozatok 16 éve sorakoznak – mindegyiküknek előbb a bizalmába férkőzve, mért ne tenné meg most Debrecen pápájával, ugyanúgy. Priamos király (Bölcskei Gusztáv) nem veszi észre Odüsszeusz (Szabó István) cselét, a trójai falovat (Szabó Andrást).

A Szabó-sógorok sok-sok értékes skalpot begyűjtöttek. Márcsak a legnagyobb trófea hiányzik gyűjteményükből: Bölcskei püspök úr feje.

De ennek a főnek a porba hullását csak mi fogjuk látni, a főtiszteletű áldozat észre sem veszi: a lefejezéses halál – mint minden halál – kioltja a tapasztalatot.

J. CALVIN írását közreadja: PONTOLYAN