Samstag, 10. Oktober 2009

Das Trojanische Pferd Andras Szabo (Szabó András, a trójai faló)

A Károli Egyetemről egy hónapja folyó netes viták azt a látszatot keltették, mintha valamiféle egyetemi ügyről, vagy egyetemen belüli hatalmi harcról lenne szó. Lehet, hogy az egyetemi konfliktus kirobbantása szándékos volt, hogy elterelje a figyelmet az egyházon belüli valódi hatalmi harcról. Hogy melyik ügy fontosabb, azt mutatja a blogok sorsa. Az egyetemi blog (karolisbotrany.blog.hu) 38 napig működött. Amikor az egyháziak is beléptek, akkor az ő blogjukat már a második napon betiltották (protestans.blog.hu). Napnál világosabb, melyik téma a veszélyesebb.

Miről is van az ún. "Károlis botrányban" valójában szó? A két "erős" püspök, a tiszántúli és a dunamelléki hatalmi harcáról. Amikor Bölcskei Gusztávot a református egyház lelkészi elnökévé újraválasztották, főtiszteletű püspök úr joggal remélte, hogy lesz hat nyugodt éve. A dunamelléki vesztes, Szabó István, azonban egyáltalán nem törődött bele a kudarcba. Sajátos és rafinált stratégiát dolgozott ki az egyházon belüli hatalom megszerzésére. Besegítette sógorát, Szabó Andrást, a Református Egyetem legnagyobb és legerősebb karának dékáni székébe és kis híján rektort csinált belőle. Amikor Szabó András felkereste Bölcskei püspök urat azzal a kéréssel, hadd legyen dékán, főtiszteletű úgy gondolta, tesz egy gesztust a vesztesnek, és kinevezteti a sógort dékánnak. Amit tizenhat éven át nem sikerült Szabó Andrásnak sok-sok próbálkozással elérnie, most könnyedén megvalósította.

Mivel győzte meg Szabó András Bölcskei püspököt? Azzal a mesével, amit sokaknak beadott. Hogy ti. nincs jóban a sógorával. Ezzel egycsapásra megszerezte a lelkészi elnök bizalmát, aki úgy gondolta, szövetségesre lel benne a vetélytárs ellen. Naivitás, hiszen, ha Szabó András nem élvezné sógora kegyeit, nem sikerült volna sem Kulin Ferencet a dékáni, sem Szűcs Ferencet a rektori székből kinyomnia, akik valóban Szabó István legbensőbb baráti köréhez tartoznak. De nem rokonok, mint Szabó András.

A hatalomátvételre Szabó András látszott a legtökéletesebb eszköznek. Úgy működik, mint egy láthatatlan hóhér. Ahogy 16 éve feltűnés nélkül végzi ki az útjában álló embereket, köztük bizalmas barátját, Kulin Ferencet kétszer is, majd rövid időn belül egy rektort, egy gazdasági igazgatót és az egyetlen rektorjelöltet (utóbbit szintén kétszer), biztosra lehetett venni, hogy főtiszteletű Bölcskei püspök úr is egyszercsak arra ocsúdik, ha egyáltalán lesz ideje ocsúdni, hogy már Szabó István ül a székében.

Nem kell más, csak egy jókora vihar a református egyetemen, amelyből az amúgy is passzivitásra hajló lelkészi elnök csak rosszul jöhet ki: nem avatkozott bele, nem oldotta meg, tehát nem törődik semmivel, ezért alkalmatlan. Közben el kell terelni a figyelmét, sőt, lebeszélni a beavatkozásról: majd mi megoldjuk. De megoldás helyett csak fokozzuk a zavart, míg a püspök belebukik. Szabó püspök további erősítése és a lelkészi elnök további gyengítése céljából nem árt elhinteni egy-egy megjegyzést sem a főtiszteletű „bűneiről”: állítólagos alkoholizmusáról (melyik egészséges ember nem hajt le olykor egy-egy pohárkával?), állítólagos nőügyeiről (melyik egészséges férfiról nem lehet ilyen pletykákat terjeszteni?) és a végképp nevetséges ügynökösdiről: melyik pásztornak nem kellett a 70-es években jelenteni a gyülekezetéről? Akinek gyülekezete volt, azt megkérdezték. Nem az a kérdés, hogy jelentett-e, hanem az, hogy mit. Ártott-e a gyülekezetének, vagy védte-e a nyáját? Nyilvánvaló, hogy utóbbiról van szó, ezért ezt csak a javára lehet írni. Ez utóbbit Szabó István is kénytelen-kelletlen elismeri: "megpróbáltak senkit sem terhelő nyilatkozatot adni". (A Szabó Istvánt illető kritikák a blogban jóval enyhébbek voltak, más regiszterbe tartoztak, és inkább csak azért kerültek oda, hogy ki ne lógjon a lóláb.)

De hogy világosan lássuk, hogyan viszonyul riválisához Szabó István, nézzük meg még egyszer ezt az interjút! Ez az ellenfél irányában „megbocsátó”, azaz „leereszkedő”, amiben benne van annak szuggerálása, hogy a másik elkövette a bűnt: voltak, akik "rossz kompromisszumot" kötöttek, "s voltak, akik ugyan tudták, hogy mit tesznek, mégis..." (Parókia portál, 2009. május 20.) De benne van a szembeállítás is: én nem tettem semmi rosszat, az a másik volt. Azaz, én lettem volna a jó választás, de ti rosszul választottatok. Ideje korrigálni.

És Szabó András ilyen korrekciós eszköz. Sőt, a nyomulás eszköze. A hódításé, a trónfoglalásé.

Mintegy ajándékul csempészte be Szabó püspök az egyetemre dékánnak a sógort, aki belülről végez aknamunkát, vagyis azt, ami kétségkívül a legnagyobb erőssége. Bomlasztani, aláásni a bizalmat főtiszteletű Bölcskei püspök iránt: nem képes rendbeszedni az egyetemet, iszik, nőzik, besúg. Utóbbit – erkölcsi magasságból – megbocsátóan, de már végérvényes tényként. Így volt és kész, ez már megfellebbezhetetlen: "Erre a rosszra kérjük, erre keressük Isten feloldozó kegyelmét. De Isten királyi széke előtt megállva, ezt konkrétan is el kell tudni mondani, s nevén kell nevezni." És, konkréten megnevezve, már meg is rendült a bizalom. De a leomló bástya mögött máris látjuk felemelkedni az újat, a tisztát, a makulátlant, aki nem iszik, nem nőzik, és nem volt ügynök: Szabó Istvánt. (Mintha egy ilyen sógor, mint Szabó András, és egy ilyen sógornő, mint Petrőczi Éva, nem volna rosszabb alkoholnál, nőnél, ügynökösdinél. Százszor inkább Bölcskei Gusztáv – az összes hibájával – , mint egyszer a „makulátlan” Szabó István!)

A trójai faló szorgalmasan rombol belülről. Már nem sok hiányzik, hogy meggyőzze környezetét Bölcskei püspök úr alkalmatlanságáról. Már csak egy karcsapásra van a sógortól a debreceni pápai trón. Ahogy Szabó András kétszer is megtette Kulin Ferenccel, majd Szűcs Ferenc rektorral, Böszörményi Jenő gazdasági igazgatóval, Vargha András rektorjelölttel – akik csak az utolsók egy hosszú sorban, hiszen az áldozatok 16 éve sorakoznak – mindegyiküknek előbb a bizalmába férkőzve, mért ne tenné meg most Debrecen pápájával, ugyanúgy. Priamos király (Bölcskei Gusztáv) nem veszi észre Odüsszeusz (Szabó István) cselét, a trójai falovat (Szabó Andrást).

A Szabó-sógorok sok-sok értékes skalpot begyűjtöttek. Márcsak a legnagyobb trófea hiányzik gyűjteményükből: Bölcskei püspök úr feje.

De ennek a főnek a porba hullását csak mi fogjuk látni, a főtiszteletű áldozat észre sem veszi: a lefejezéses halál – mint minden halál – kioltja a tapasztalatot.

J. CALVIN írását közreadja: PONTOLYAN

7 Kommentare:

  1. Nem csodálkozom! Teljesen logikus ez itt, ahogy a dunamellék püspöke a Zsinat lelkészi elnöke szeretne lenni ( eredetileg is az akart), és ehhez mindent megtesz.

    Első robbantási (TAPOSÓAKNA) akciója az volt, amit a cikk is tálal. Mintha bombát robbantana (20 évvel a rendszerváltás után) ügynökösdit vizsgált a Zsinatban, hogy Bölcskeit ezzel félre söpörhesse. El a saját útjából... Ezért rakta le ezt a taposóaknát, amit Bölcskei kikerült.

    Szóval ez nem sikerült!

    AntwortenLöschen
  2. A második lépés az maradt, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemen keresztül szabaduljon meg ellenfelétől. (Két püspök egyszerre a Fideszben! Ezt Szabó nem hagyhatja, mert ő az igazi fideszes.) Persze nem volna érdektelen megvizsgálni a dunamelléki püspök családi hátterét, mert az "Atyák ették meg az egrest, és a fiaik foga vásott el bele". (Jer 31:29) Nem ezért rossz fogú Szabó.

    AntwortenLöschen
  3. A két Szabó (Szabó Család): a dékán és a dunamelléki püspök tényleg azt terjesztik, hogy rosszban vannak, de a színfalak mögött karöltve intézik a hatalmi ügyeiket. A pénz hiába püspöki és hiába professzori, nem elég (számukra!) - egymás támogatása nélkül nem lehetne annyi, mint amennyi! Fedezik egymást egyházi vonalon. A boszorkánykonyhában együtt főznek.

    Jól kifőzték, hogy kitörik a nyakát Bölcskeinek: mégpedig nagyon egyszerűen, mindent az ő rovására írnak. Hagyják, hogy forrja ki magát az ügy. Bölcskeinek a mesterségesen gerjesztett ügynök-ügy óta, amúgy is üldözési mániája lett, vagyis ideges, hibázhat, ezáltal gyengítették őt Szabóék.

    Szabó dékán és emberei szabadon grasszálnak az egyetem (a Reviczky utcai BTK-n). Botrány generálódott abból a okirathamisítási, sikkkasztási és csalási manőverből, amit Szabó dékán, Kulcsár-Szabó tehetségtelen menye (aki a dékán-helyettes is nem csak Meny), a vidéki énektanárnő (rektorhelyettessé kineveztetett - mindent végrehajtó - Koncz Judit) és az exkomcsi belügyes oroszos Kovács, meg a Hermann-HomnonZavar generáltak. Ezen nem lehet úrrá senki, ez nem egy ember felelőssége. A Szabó sógorok örülnek, hogy fölöttük áll az egyetem fentartója, Bölcskei püspök, mert mindent az ő nyakába varhatnak, és ezzel ki is tekerhetik a nyakát.

    De ebbe a számításukba is hiba csúszott, pontosabban nem hiba, hanem Hima. Ugyanis Hima Gabriellát, aki professzora az egyetemnek és tanszékvezető is volt, minden átmenet nélkül kirúgták a Doktori Iskola elnöki székéből. Ez a helyzet alkalmat adott a Magyar Akkreditációs Bizottságnak a vizsgálódásra. És azonnal 4 doktori védésből hármat vissza is vontak. Komoly vizsgálat vette kezdetét a visszaélésekről, ami Szabó András dékán vezényletével történt. Hima professzor asszony több hónapos jelzései és tiltakozásai ellenére sem állhatott meg ez a folyamat, ezért őt el kellett távolítaniuk. De a csendes tosztogatás című cikk mindenkit felsor (esetleírásokkal együtt), akiket eltávolítt a vezetés.

    Mert Szabóék olyanok, mint azok az emberek, akik nem hallgatják szívesen az igazsáhgot. A hízelgő szavakat szeretik, a mesebeszédet. Ennek leple alapp nyugodtan tudnak lopni és csalni a reformtus egyetemen és egyházban:

    "Mert lesz idő, amikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök. És az igazságtól elfordítják a ő fülöket, de a mesékhez odafordulnak." (2Tim 4:4,5)

    AntwortenLöschen
  4. Szervusztok! Most olvasom Farkas(Torok), most csak Farkas (?) az írásaidat. Ugyanúgy élvezem, mint a betiltott blogon. (Éljen a demokrácia, a szólásszabdság!)

    Remek az idézet! Az egészséges tudományt tényleg nem szenvedhetik el, illetve csak szenvedhetnék, ugyanis akkor kiderülne, hogy Petrőczi (a költő nej) hogyan doktorálhatott csak Miskolcon, Hansági (a tehetségtelen Kulcsár-Szabó meny) 9 év alatt hogyan lehetett tingli-tangli tanársegédből nulla produktumú professzor, Szabó dékán mi alapján lehetett professzor???? Ez utóbbi pl egy Szenci Molnár - újrakiadás alapján... (erről majd írok később!), de most a LÉNYEG, hogy mitől trójai faló ez a szerencsétlen és visszataszító alak.

    Tényleg "saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök". Persze, hogy viszket (mert állandóan hazudozik), mindig azt piszkálja...
    De milyen tanítókat gyűjtöttek maguk mellé?
    - Az emlegetett vidéki énektanárnőt? (ő tényleg tanítónő, eddig nem is tudott tudományos igényű szakmunkát publikálni - majd írat magának valakivel, mint a régi szocializmusban)
    - Vagy az akadémikus (prof. Kulcsár-Szabó) menyét sikerült megnyerni, hogy emelje fantasztikus tudásával, rutinjával és 'szépkiejtésével' az egyetem színvonalát?
    - A bolsi és ateista, veszprémi egyetemről kirakott orosz szakos háj-bájt is oda csalták, hogy legyen egy MINDNT VÉGREHAJTÓ is. Igaz, hogy a Rendőrtiszti Főiskola bolsi tanára volt, de mindegy, a leendő református tanárok és értelmiség képzésére jó lesz. Miatta lapította Benda Kálmán és szellemi köre az egyetemet. Éljen, ezek miatt jött létre... Brávo!
    - Vagy a nejet is már ide-oda (tanszékekre) nyomták, a hatalmas költőt, akit agyonelemztünk anno, de sehova sem kellett a nagy tudása, ezéet létrehozott magának (dékán férjén keresztül) egy egyszemélyes puritanizmust kutató intézetet. Jó kis intézet lehet! Egy fős, de intézet... Még nem zárták be oda szegénykét.
    - Vagy a két tanszéket egyszerre megülni tudó hájas nagy segget is nyomják fölfelé. Büdös ugyan, minden alatta lévő érzi, de félnek és nem merik kritzálni. Az opportunisták szagolják alulről, ahogy ráült két tanszék tanáraira, agyonnyom mindenkit, de nem szól senki. Mindenki szolgaként szolgálja. Megérdemlik!

    Ezeknek a nagy tanáregyéniségeknek nincs is tudományos munkásságuk, csak igazi szemetet termeltek ki magukból, de igazi tudományt - képességeik miatt - nem tudnak mívelni se, nemhogy művelni. "Kell ez nekünk, igen nagyon..."

    Többségében nem is reformátusok, tehát nem azért kell pátyolgatni, kinevezgetni ezeket az embereket, mert atyánkfiai. Akkor meg minek ez a tehetségtelen bűnbanda? Ja, mert már megszoktuk őket és félünk a változtatástól is.
    Jaj Istenem, de szegények vagyunk, de szerencsétlenek és szemetek. Megérdemeljük a helyzetet, ezeket az embereket és ezt a szellemi nyomort is. Áldás békesség mindenkinek, akinek ez sok(k)!

    AntwortenLöschen
  5. Farkas és Izidor! Nagyszerű és találó az elemzésetek! Szegény HormonZavar nem tehet arról, hogy a nagy segge nem fér el egy (tan)széken, ezért dékán úr csupa könyörületből két (tan)széket tolt alá. Talán bűzelzáróként is gondolta a kettőt, hogy minél jobban le legyen fedve alulról az a hatalmas ülep. Meg hogy jobban el tudja nyomni az alatta levőket, akik professzorok és habilitált docensek, míg ő csak egy mezei docens. Ő is olyan, mint a csapat többi tagja: aki akarja, aki fut (utána), de nem arra született.

    AntwortenLöschen
  6. A Szabó- és Kulcsár Szabó-család mident meg fog tenni, hogy a bűncselekményeket eltussolják. Már túl nagy a dékán és a helyettese által elkövetett köztörvényes bűncselekmények száma, hogy megússzák. Bevetik a rokonokat: a dunamelléki püspököt és az akadémikust. A dokumentumok gyártásán és eltüntetésén már dolgoznak. A bűnbakot pedig már meg is találták. Kézenfekvő, hogy Hima: vezéráldozatnak álcázott bosszú. És ha rosszul sikerülne ez is, ott van a már jó előre kiszemelt főbűnbak: Bölcskei Gusztáv. Aztán ha már mindenkit eltakarítottak, jöhetnek a Szabó-sógorok és a Kulcsár-Szabók.

    AntwortenLöschen
  7. Van egy érdekes vita a Magyar Református Egyház honlapján, figyelmetekbe ajánlom: http://www.reformatus.hu/forum/mutat.php?headid12
    Péter azt kérdezi, valós-e az információ vagy pedig provokáció? Enyedy pedig visszautal arra az időre, amikor Szabó István volt a fenntartó. Érdemes lenne ezt a vitát egy külön posztban körüljárnotok. Kövessétek ezt az oldalt is!

    AntwortenLöschen