Donnerstag, 8. Oktober 2009

Vetternwirtschaft an einer ungarischer Universität (Uram-batyamos vilag egy magyar egyetemen)

A karolisbotrany.blog.hu betiltásának háttere

A cenzúra még egy teljes napra sem volt képes megakasztani tevékenységünket. Már aznap menedékjogot kínált nekünk Bátori Gusztáv lelkész úr saját blogján: http://protestans.blog.hu/, amiért hálásak vagyunk neki.A szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának ilyen durva megsértése, ami alig 38 napi fennállásunk után, 13.800 látogató mellett, a betiltással ért bennünket, csak a legsötétebb diktatúrákban fordul elő. Bátori lelkipásztor bölcsességére jellemző, hogy ő ezt a fenyegetést már júniusban előrelátta (ld. Invitáció c. poszt fenti blogban).

Nem állítjuk, hogy a diktatorikus állapotok a mai Magyarország egészére érvényesek, és a demokrácia elemei teljesen hiányoznának. Hiszen lehet nyugodtan becsmérelni hivatalban lévő politikusokat, akár a mindenkori miniszterelnököt is a szabad vélemyénynyilvánítás jegyében. Lehet szidni rendőröket, bírákat, akár anyázni is a hatalom képviselőit és más közismert, akár köztiszteletben álló személyeket. Sem Orbán Viktor, sem Gyurcsány Ferenc nem állította le ügyvéddel az ellenük folyó gyalázkodást. De mi még csak nem is gyalázkodtunk. A posztokban biztosan nem. (A kommentek minden blogban keményebbek és szókimondóbbak, így nálunk is azok voltak.) Mi tényeket közöltünk a Károli Gáspár Református Egyetem dékánjáról, aki a 2009. márciusi PhD-védésekkel kapcsolatban, hogy magának és feleségének témavezetéseket biztosítson, többrendbeli csalást és okirathamisítást követett el. Ez dokumentálható tény. Az is dokumentálható tény, hogy tizenkét évvel ezelőtt belekeveredett a Postabank botrányba, amikor is 8 millió forintot kapott Princz Gábortól, és abból vette a Mátyás utcai lakását. Az is tény, hogy dékánhelyettesként részese volt az 1998. évi egyetemi sikkasztási ügynek, amely miatt Kulin Ferenc dékánt menesztették - ártatlanul. Fentiek bizonyítják, hogy nemcsak alkalmatlan arra a vezetői pozícióra, amelyet betölt, hanem büntetőjogilag is felelősségre vonható.

Az Index csapata hagyta magát megfélemlíteni, és bezárta a karolisbotrany.blug.hu blogunkat. Pedig ilyen bűncselekményekkel a háttérben aligha kockáztatott volna meg az egyetem egy pert. Az Index győztesen került volna ki belőle, és így talán arra is esély lett volna, hogy a bűnösök rács mögé kerüljenek.

A karolisbotrany csapata a Károli Gáspár Református Egyetem református szellemiségének helyreállításán fáradozik. Nem az Egyetem ellen, hanem az Egyetemért jött létre. És addig fog működni, ameddig ez a református szellemiség olyan erős lesz, hogy kiveti magából a református eszméket megcsúfoló, az egyetemet lejárató jelenlegi vezetőket, akik csak azért lehetnek vezetők, mert Móricz Rokonok c. regényének uram-bátyámos feudális világa tartja őket felszínen.

Vicclapba illik az a "rokoni" képződmény, ami itt létrejött: A rektori teendőket ellátó rektorhelyettes egy püspök, a Református Egyház Zsinata volt lelkészi elnökének a veje. Az egyetem legnagyobb karának, a bölcsészkarnak a dékánja, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének sógora. Ugyanezen kar dékánhelyettese - valójában a bölcsészkar diktátora - pedig egy befolyásos akadémikus, az akkreditációs döntéseket befolyásoló képzési ági bizottság elnökének a menye.

A Károli Gáspár Református Egyetemnek jelenleg semmi köze egy felsőoktatási intézményhez. Ez az intézmény kóklerség, a nepotizmus vadhajtása: a tehetségtelen beházasodottak - mégcsak nem is vérszerinti rokonok - szerencsétlen gyülekezete, sőt, aranybányája, akik csak saját szellemi és erkölcsi nívójuk alatti szintről választanak maguk mellé munkatársakat. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a bölcsészkari rektorhelyettes egy volt tanítóképzős énektanár.

Blogunk célja, hogy véget vessen a tehetségtelen vők, menyek, sógorok és sógornők és mamelukjaik uralmának, a házaspárok karokon, sőt, tanszékeken belüli terrorjának, ami sehol másutt a világon nem fordulhatna elő, csakis Magyarországon, és ott is főként a Református Egyetemen.

És hiába lepleződnek le a korrupciós összefonódások és a még sokkal súlyosabb bűncselekmények, ezeknek nincs semmilyen következményük.

Egy banánköztársaság az Európai Unió közepén. Csakhogy a banánköztársaságok derűje nélkül.

Egy sötét ország egyik legsötétebb foltja, sőt, a magyar felsőoktatás szégyenfoltja, botrányköve a Károli Gáspár Református Egyetem.

Nem véletlenül: egy Vő és egy Sógor juttatták ide (hogy cinkosaikat, a fűzfapoéta Sógornőt és az akadémikus Menyét már ne is említsük).

12 Kommentare:

  1. Ezt jól összeszedtétek. A jelenleg regnáló rektorhelyettes is egy "beházasodott". Vő, Meny, Sógor, Sógornő, de találni más Vőket is, akiket a Ref.Egyetem tart el, pl. H(ormon)Z(avar)t is az apósa tette be, meg a PIMben is haknizó munkakerülő is valakinek a veje, meg a Magyar Nyelvi Tanszéken haknizó eltés is vő, de van itt Nővér és Öcs is. A rokonok többsége a zsíros másodállásért jött ide. De itt van Kun Béla unokája is, akit tanítani még senki sem látott, viszont a fizetési listáról sose hiányzik, s neki is ven egy egyszemélyes intézete ("Kremlinológia"), ahol éppenséggel foglalkoztathatná a sehova se passzoló nyugdíjas rendőrt, de minek. Mindkettőjüknek kényelmesebb munka nélkül felvenni a fizetést.
    Ez tényleg nem egyetemként jött létre, hanem családi konszernként, ahová a rokontalan mamelukok szolgaként becsatlatoznak. Akik meg nem, azokat kinyomják, hogy mihamarabb maguk közt legyenek.
    Ezzel egyet is értünk. De mért állami és egyházi pénzből?

    AntwortenLöschen
  2. Van még ezen a listán kiegészítenivaló. Ha már a valakinek a sógorát emlegeted a nyelvésztanszéken, akkor mért nem említed a sokkal feltűnőbb összefonódást? Férj és feleség dolgoznak együtt, ráadásul a férj vezető pozícióban. Egyszerűen behozatta maga mellé a feleségét, nehogy egyedül legyen. Nem értem, miért kell mindig szegény dékánurat és a feleségét bántani. Ezek tán jobbak?

    AntwortenLöschen
  3. Jaj, de jó, hogy nem adtátok-adjátok fel. Hiába a diktatorikus hozzáállása egyes embereknek. A vélemény szabad! (Nem Magyarországon persze...)

    AntwortenLöschen
  4. Apropó Alex! Igazad van, míg oda jártam mindannyian beszéltük az egyéb összefonódások is. Nem véletlenül pattant az egyetemre a pattogó-kattogó Hansági tanárnő, aki a nagy Kulcsár-Szabó Ernő szerény képességű menye. Az érdekes Melczer-cikk 2. részéből kiderül az is, hogy a dékán és a dunamelléki püspök sógorok, és találóan Móricz Rokonok című regénye van analógiaként megemlítve. Egyébként "szegény dékán úr" nagyon nem szegény semmilyen értelemben.
    Szóval, Alex jól írod, amit írsz és azt hiszem ismerjük egymást :) Puszillak

    AntwortenLöschen
  5. Annácska, a Rokonok most gyorsan intézkedtek. Úgy látszik, restellik a világ előtt ezt a beltenyészetet. Most ezt a címet kell majd olvasóinkkal közölnünk. 2 nap alatt közel ezren olvastak bennünket. Azt hiszem, ki kell lépnünk a világ elé. Ezt a sok rokont be kell mutatnunk szélesebb körökben.

    AntwortenLöschen
  6. Ich gratuliere euch. Ihr seid tapfere kerle. Ihr läßt euch nicht runterkriegen. Aus ungarn wird etwas noch werden, wenn viele sich so stark behaupten können wie ihr. Macht;s so fort, kinder! Los!
    Johannes C.

    AntwortenLöschen
  7. Wer ist wessen Schwager? Ein Bischof vom Rektor und ein anderer vom Dekan? Dann habt ihr schön reingetappt. Und noch ehepaare und geschwister und scwiegertöchter bzw. schwiegersöhne? Und all dies an einer kleiner Uni? Eine schöne wirtschaft, wirklich. Und ihr glaubt noch, chance zu haben? ihr seid verrückt. Aber trotzdem. Macht es weiter.
    Anton

    AntwortenLöschen
  8. Jonannes und Anton
    Wie interessant!!! Diese Universitat funktioniert nicht.

    AntwortenLöschen
  9. Sajnos oda züllött a magyar református egyetemi közállapot, hogy rákosista - diktatórikus - módszerekhez folyamodik. Így fordulhatott elő a blog betiltásunk. De ez csak megerősített mindannyinkat abban, hogy ezt a munkát nem hagyhatjuk abba!

    Persze, nagyon is el tudom képzelni, hogy el akarnak bennünket hallgattatni. Azt hiszik ezek a teljesen elzüllött emberek, hogy ez a megoldás. (Eddig az elhallgatás működött is!) De mostanra túlléptek Szabóék egy határt, amiért mi is átléptünk egy határt: ez a határ Magyarország határa, mert nem vállalható az, hogy megszüntetnek egy blogot - még egy 'látszat-demokráciában' sem. Nem lehet a körünkben belé(nk)fojtani a szót.

    A pénzügyi fertő és sikkasztgatások hiába országos méretűek, a Reviczky utcai református egyetem (bőlcsész részlege) nem szólhat a pénzről, ott nem lehet sikkasztgatni, közokiratot hamisítani és hazudni bűntetlenül. Mégha dékán is az illető!

    Az egyházi vezetés megijedt a sok tény és információ előkerülésétől, pedig ez nem vonatkozik az egész egyházra, csak az érintettekre. A tűz körül ülőkre: Szabó Andrásra (a dunamelléki püspök sógorára)és feleségére, Kulcsár-Szabó menyére, Kovács belügyes professzorra (aki orosz szakos, ami nincs a btk-n! - de amilyen irányba csúszik az intézmény, lehet hogy beindul), a mindent és mindenkit erkölcstelenül kiszolgáló Hermann(HormonZavar)Zoltánra és az énektanárnőre, aki rektorhelyettes is: Koncz Juditra.

    Ezeket a szerény képességű embereket kell eltávolítani a dékáni, dékánhelyettesi, tanszékvezetői és rektorhelyettesi és még számtalan vezetői székükből (amiket begyűjtöttek), ahol folytatják a több éves károkozásukat.

    A bűnösöket meg kell nevezni! Nem megy tovább az, hogy másról beszélünk. Opportunistákkal van tele a református egyetem (BTK) vezetőségi köre. Lapítók, kapitulálók, kiszolgálók sorban állnak a havi fizetésükért. Hiába tudhatják ők is, hogy "vétkesek közt cinkos aki néma"! A lelkiismeretükkel nem tudnak elszámolni, akármit hazudnak kifelé és befelé.

    Ez nem szélmalomharc, ami itt történik, mert ami egyértelmű, tényekkel igazolható, az mind olvasható is az újságokban és olvashat is lesz a későbbiekben is! Ha csak azt nézzük, hogy négy doktori védés közül, csak egyet hagyott jóvá a legfelsőbb ellenőrzési szerv (Magyar Akkreditációs Bizottság), mert a többinél a gyanús körülmények beigazolódta - akkor ez egyértelmű győzelem. Több, mint erkölcsi győzelem! Hiába csaltak Szabó dékánék össze-vissza. A tény, ettől függetlenül tény marad! Csalások történtek és hamisítások a református egyetem bölcsész karán.

    AntwortenLöschen
  10. Farkas, jól írod: határátlépésre csak határátlépés lehet a válasz. Ha nem mondhatjuk el otthon, elmondjuk külföldön. Itteni barátaink éppolyan elszántan harcolnak a szólásszabadságért, mint mi. Mármint az otthoniért. Itt nem kell harcolniuk, mert az természetes nekik, mint a levegő. El sem tudják képzelni azt a sötét diktatúrát, ami otthon van.
    Alex

    AntwortenLöschen
  11. Alex, ezek nem csak rokonok, hanem bohócok is. Legalábbis úgy néznek ki, mind egy-egy külön vicc.
    Nézze már meg minden jámbor idelátogató blogger, hogyan fest arcilag Prof. Kovács Árpád, aki nyugdíjas korára a református egyetemen landolhatott. Kiül a múlt erre az orcára.

    http://www.kre.hu/irtudphd/kontakt.html

    Na ez az arc, amelyik miatt rendszerváltás történt. Ebből a primitívségből volt elég, ebből a Kádár-kori pofából. Hihetetlen!

    Az egész szocializmus újból él, ha ezt az arcot látom! És ez az egyetemi ember, mint a mellékelt link mutatja: az Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetője. Úristen!

    Az intelligencia legkisebb jele sincs jelen ennek az arcnak egyetlen négyzetmilliméterén sem.

    Hová tűnt a régi protestáns intelligencia? A még jelenlévő tagjai az utolsók (Ritoók professzor nemzedéke) lehet, akiknek még intelligens arcvonásuk és emberszabásuk is volt.

    Protestáns vonalon ezután csak a Kovács Árpádok, Hermann Zoltánok, Szabó Andrások, Koncz Juditok és Petrőczik elembertelendett hada jön?

    Igenis tehet mindenki az arcáért...

    AntwortenLöschen
  12. Várjuk a szokásos eleséseket, vagyis inkább a végső bulást!
    Hogy Petrőczi költőnőt idézzem: "A szokott, októberi térdsebek". Ennek a végső bukásnak egyszerű oka van: a túl nagy a cipőjük.
    Szabó Andrássak elszaladt a csikó, ahogy népiesen mondják!
    Ahogy megfogalmazódik a fentebb már idézett Októberi stigmák című versben:

    "a túl-naggyá tiport, öreg cipők
    Alattomos szövetkezése"

    Annyit tiport ez a pár, különösen a férfi tagja, hogy az amúgy is nagy cipő szétment.
    AZ "alattomos szövetkezés" pedig nem jár jó véggel. Nem csak a "sántikálás és a fájdalom" marad a folyamatos taposás után, hanem a térdreesés. Vagyis a zuhanás.

    A többszörösen vátesz költő ismét telibe találóan tudta előre megfogalmazni azt a jelenséget, amely mára éri el a dékán házaspárt. Ez a jelenség: az erkölcsi zuhanás tényéből következő fizikai zuhanás.

    Szomorú, de tipikus jelensége ez a túlméretezett cipőjű, ám kislábú taposóknak.

    AntwortenLöschen