Arschlecker von einem Arschlecker (Pál, a “nyalogány” nyalogánya)

Károlis olvasóink türelmét kérjük, hogy még ebben a posztunkban is a Pál József jelenséggel foglalkozunk. Kaptunk egy alapos Pál-elemzést egy szegedi olvasónktól. Még egyszer elmondjuk, hogy a Pál-ügy azért fontos a Károli szempontjából, mert Kulcsár-Szabó Ernő őt jelölte ki arra, hogy akkreditálja a Károli Bölcsészkarát a jelenlegi vezetéssel, ilyenképpen biztosítva saját menyének és ide exportált kiszolgálóinak munkahelyét és hatalmi pozícióit. Továbbá azért, mert ő akarja doktorrá avatni Szegeden a csaló Mészárost.

Szerző: Szegedi Kolléga

Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja a közmondás.

Pál József legnagyobb barátja, példaképe, pártfogója Fried István, akit a szakmai közvélemény sokféleképpen emleget, de kettő honosodott meg igazán: Fried, a féreg ill. Fried, „a nemzet nyalogánya”. Mivel Pál Jóska mindenben Fried követője és tanítványa, neki is két beceneve van: Pál, a tetű ill. Pál, „a nyalogány nyalogánya”.

Páljóska nagy fájdalma, hogy példaképéből és pártfogójából nem lett akadémikus. Úgy érzi, hogy emiatt még nem emelkedett olyan magasra, amilyenre szeretne. Milyen magasra akar Páljóska emelkedni? Két terve van, vagy inkább egy terv – két lépésben: előbb kifúrni Szabó Gábort a rektori székből, és a helyébe ülni, majd amikor a két ciklus letelt, példát mutatni és felállni, de nem ám vissza fapados professzorként tanítani, hanem a politikai karrier csúcsát elérni: a római nagykövetséget. Ez Páljóska dédelgetett álma. Dédelgetettebb, mint a rektorság.

Míg tehát Fried, a példakép, a hanyatló csillag a tudományos karrierizmus baljós egén, a tanítvány, Páljóska, az emelkedő csillag ugyanott. Rendületlenül emelkedik: már majdnem-rektor. Erősen számít a további emelkedéshez a poltikai hátszélre, azaz a Fideszre. Ezt 2 héttel a biztos Fidesz-győzelem előtt ki is nyilvánította.

Amúgy ifjúkorában a kommunista keménymaghoz tartozott. Aktív KISZ-es volt, aztán évekig KISZ-titkár. Akkor az volt a trendi.

Apja neves festőművész volt, Jóskának emiatt kisebbségi komplexusa lett, próbált az apa példájának megfelelni, de hát szegénybe nem szorult tehetség, azt csúszás-mászással próbálta pótolni. Amikor például unokatestvére, Pál Ferenc 60. születésnapjára összegyűlt a szakma krémje, hogy ünnepelje, Jóska nem Ferit ünnepelte, hanem az ünnepségre 2 órás késéssel, mondjuk inkább, a vége felé beviharzó Maestro, Kulcsár-Szabó Ernő lábát csókolgatta. Semmi esetre sem a kezét, mint az egyik hozzászóló (Amici: 2 szereplős 1 perces dráma, Pharaisaic blames on the Rector) írja, ez merő rágalom. Rajtam kívül több szemtanú is megerősítheti, hogy hajbókolás közben feje mélyebbre merült, inkább a padlószint közelébe, mint derékmagasságba.

Pál Jóska amúgy a legendás Mikszáth-féle örökös kormánypárti. Politikai karrierje már KISZ-titkár, sőt, őrsvezető korában elkezdődött, majd stílszerűen a szoclib kormányzás első korszaka alatt, nevezetesen a kommunista Horn Gyula miniszterelnöksége és az szdsz-es Fodor Gábor kultuszminisztersége alatt bontakozott ki. Előbb rektorhelyettessé küzdötte fel magát, majd összebarátkozott Fodor Gáborral, és kineveztette vele magát a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatójává, a „Fraknói” Történeti Intézet vezetőjévé (az általános igazgató a mindenféle fokozat nélküli Barna Imre volt).

Örökös kormánypártiságra termettsége aztán a Fidesz idején mutatkozott meg, amikor rövid időre sikerült az államtitkárságig felkúsznia. Ez a karrier rövidnek bizonyult: Hámori hamarosan menesztette. Egész Szeged tudta, mettől meddig tartott, ugyanis államtitkársága idején a Civil Kaszinó épületéig, azaz az esti privát ivászatokra haverokkal, is államtitkári kocsi röpítette. Előtte és utána gyalog járt.

Vezetőként azt lehet rá mondani, hogy jó kertész. Nem abban az értelemben, hogy ápolja a fiatal palántákat, azaz a tehetségeket, hanem inkább fordítva: „Ahol egy fa nőtt, ott több fa ne nőjön” alapon elüldöz mindenkit, aki tehetségesebb nála. Ilyen aztán sok van, mert ő, mint írtuk, híján van minden tehetségnek. A sokkal eredetibb, innovatívabb, kreatívabb Vígh Évát (a középfok viszonylagos, hiszen Pálban ezek a tulajdonságok alapfokban sincsenek meg) Rómáig üldözte: végül is akaratán kívül jót tett vele, mert most a vetélytárs a Római Magyar Akadémia tudományos vezetője. Igaz, ezt a posztot Pál már kinőtte – mint egy gyermekbetegséget még Horn Gyula és Fodor Gábor alatt. Ez neki visszalépés lenne. Csorba Lászlót is elüldözte, de akarata ellenére vele is jót tett: ő most a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.

Tanárként nem engedi hallgatóit az egyetemi italianisztikai periodikában publikálni: az a véleménye, hogy a diákok leszállítanák a színvonalat arról a magaslatról, ahová ő emelte. Minden olyan kiadványt lenéz, ahol a hallgatók együtt publikálnak az oktatókkal (így a károlis Doktori Iskola-sorozatot vagy a debreceni kiadványokat – Szegeden ezen a téren kasztrendszer van).

Nagyhatalmú protektorai (korábban Fried, most Kulcsár-Szabó) révén benne van mindenféle bizottságban, ahol módja van támogatni vagy elmeszelni az italianisztikai publikációkat. Ennek eldöntésére csalhatatlan módszert fejlesztett ki: kinyitja az írást a végén, és megnézi, hogy ő maga említve van-e a bibliográfiában? Ha igen, áldását adja, ha nem, elutasítja.

Imádja halmozni a pozíciókat. Szegeden ő az Olasz Intézet vezetője, az olasz konzul (ld. az ominózus délmagyar kép, amit egyik hozzászóló korábban feltett, ahol az egyetlen európai arc egy olaszé), és ő a szegedi Olasz Kulturális Központ vezetője is, amely intézmény egy szegedi kocsma épületében található.

Szervezésben nem jeleskedik. Pl. rendezni akart egy rangos medievista konferenciát italianistákkal, régi magyarosokkal, meg is hívott magán kívül még vagy 6 embert, köztük olyan nagyságokat, mint az akadémikus Bitskey István, vagy Hargittay Emil, de közönségről elfelejtett gondoskodni, így aztán a maroknyi előadó egymást hallgatta. Ez a részvevők szerint kínos volt. De mivel a kocsmában lévő Olasz Központban tartották, nem ment nagyon híre az égésnek.

Nem ellensége a nepotizmusnak (ezen a Károli akkreditálásakor sem fog fennakadni). Saját felesége is a Szegedi Egyetemen dolgozik, bár ő férjével szemben népszerű, sokat enyhít férje megítélésén (nem úgy, mint Petrőczi, aki inkább talán még ront, ha ez egyáltalán még lehetséges): bár Páljóskát változatlanul mindenki utálja, a feleség előtt azonban mindenki türtőzteti magát – kegyeletből.

Imádja névtelenül kivégezni a vetélytársait, ezt a szenvedélyét a MAB-ban Kulcsár-Szabó Ernő jóvoltából a trövényes időt 33%-kal meghaladóan, 9 évig űzte: ennek eredményességéről sokat tudnának mesélni riválisai, a Pécsi Egyetem, a PPKE, a Szombathelyi Főiskola Olasz Tanszékei, de még olyan nagy egyetemek olasz tanszékeinek is betartott, mint a budapesti és debreceni.

Politikai irányultsága az elvtelen karrierizmus, azaz a hatalmon lévő vagy biztosan hatalomra kerülő párt odaadó híve (ez erőteljesen megnyilvánult a Szabó Gábor rektornak narancssárga mezben nekirontó cikkében – két héttel a narancs győzelme előtt). Eredendő kommunizmusát megjátszott katolicizmusba fordította át. Ezt tükrözi Dante-könyve, amelyben csak teológiáról ír, irodalomról szó sincs benne. Általában elmondható, hogy irodalomtudományi nagydoktorija ellenére nem szereti és nem érti az irodalmat. Ebben persze nem áll egyedül – ez mindkét gurujáról, Friedről és Kulcsár-Szabóról is elmondható.

Szakmai munkássága jelentéktelen. Nem nulla, inkább kevesebb, mert kártékony. 3 könyve van, ami inkább kettő, mert a szegedi egyetemi kiadványként megjelenő egykori Dantéjét átírta és egy komolyabb kiadónál jelentette meg. A könyv ettől nem lett jobb. Olyan, mint minden Pál-írás: adatok, nevek halmaza, minden invenció, gondolat és lelemény nélkül. Maga a tömény unalom, és még csak azt sem lehet mondani, hogy munka van bennük, mert ezeket az adatokat egyszerűen átveszi már megjelent forrásokból. Bizonyos kivételt képez a neoklasszicizmus poétikájáról írt könyve, amelyben ugyan nem tagadja meg önmagát, ez is nevekvől, évszámokból, adatokból áll, és ez is ugyanolyan unalmas és felszínes, mint a Dante,viszont itt szerinte terminológiai újítást hoz, amire rendkívül büszke: úgy véli, ő használta először a „neoklasszicizmus” terminust. Ebben (is) téved, használták azt már jó 100 évvel őelőtte is, csak értelmesebben: megmondták, hogy a klasszicizmushoz képest mi a neo. Pál ezzel szemben a klasszicizmusra alkalmazza újszerűen. Ebből az újszerű csak az, hogy értelmetlen és kártékony. Nemhogy nem járult hozzá a korszak poétikai megismeréséhez, hanem inkább terminológiai zűrzavart teremtett.

Pálnak szakmailag két olyan „erénye” van, ami előrevitte őt a karrier útján. Az egyik épp a „nyalogánysága”. Ebben mesterét, a „nemzet nyalogányát” is túlszárnyalja, akinek évtizedekig nyalt. Majd áttért a guru nyalására, de nem szűnt meg a nyalogány továbbnyalása sem. Ez a lojalitás az egyetlen szimpatikus vonása.

A másik hasznos és a karrierépítésben hasznosított tulajdonsága a gondolkodás nélküli feltétlen parancsvégrehajtás. (Ezért lett ő, és nem más, kiszemelve a Károli akkreditáltatására és Mészáros doktoráltatására.) Ha Páljóskának azt mondják, adjon akadémiai tisztséget egy sündisznónak, habozás nélkül megadja. És ha azt mondják neki, hogy vonja vissza Einsteintől a Nobel-díjat, mert nem érti az Ohm-tételt, vissazvonja.

Hogy csinálhatott ekkora karriert ez a minden tehetséget, eredetiséget, kreativitást nélkülöző, szürke, csúszómászó bürokrata?

Úgy, hogy kialakított magáról egy fiatalkori image-t: ő a törekvő, szerény és kedves ifjú italianista, akit a szintén minden eredetiséget nélkülöző Fried István szívesen támogatott (mint sok más tehetségtelen fiatalembert). És mire kiderült, hogy Páljóska nem törekvő, hanem törtető, nem szerény, hanem gőgös, és nem kedves, hanem aljas, addigra megnőtt. Már legalább akkora, mint a nemzet nyalogánya, Fried István. És ha szerencséje lesz, a fejére is nő. Már jó úton van ehhez:

Előbb rektor lesz.

Aztán római magyar nagykövet.

Az arc már megvan hozzá (középen: nem a balszélső, az az európai arc az olasz lehet, hanem a mellényes, kibuggyanó pirosnyakkendős):

http://www.delmagyar.hu/cikk/205/2047361/2.jpg

(A szerk)