Peter Ballas Obskure "wissenschaftliche" Leistung (Balla Péter "tudománya")

Szabó András MTA doktori disszertációja után most Balla Péter rektorhelyettes PhD-értekezésének szakmai kvalitásait szeretnénk bemutatni. Az alábbi írás egy magas színvonalú, de a laikusok számára is élvezhető, szellemesen megírt tanulmányértékű recenzió erről az opusról. A recenzióból az is kiderül, hogy tett szert Balla Péter arra a skóciai ösztöndíjra, amelynek kétes értékű terméke ez a mű; kibontakozik belőle továbbá Balla Péter legfőbbjellemvonása, a feltétlen tekintélytisztelet. Valószínűleg ez a magyarázat arra, hogy Ballának nincs egyetlen saját, önálló gondolata sem… (A tanulmány publikálásához előzetesen kikértük a szerző engedélyét – a szerk.)

Megjelent: Vallástudományi Szemle 5 (2009/3) 226-233.

BALLA PÉTER: Az újszövetségi teológiát ért kihívások. Kísérlet a tudományág igazolására (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2008, XXXI+342. old.)

Amikor kézbe vesszük a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Újszövetség professzorának magyarra fordított, kibővített és átdolgozott doktori disszertációját[1], akaratlanul is megfogalmazódik a kérdés: miért nem a Kálvin Kiadónál jelent meg? Ellenben ha elolvassuk az amerikai fundamentalista protestantizmust Magyarországon megjelenítő kiadó szervezet (személy szerint Michael A. Braun lelkész, a Project Hungary[2] floridai igazgatója) előszavát, akkor minden világossá válik. Balla Péter ideológiai tézise ugyanis az „hogy az Újszövetséget alkotó különböző iratok mögött egy világos és következetes üzenet húzódik meg”. Ezért értelemszerűen szembehelyezkedik azokkal „a mai modernista nézetek”-kel, „melyek az Újszövetség történelmileg hagyományos keresztyén értelmezését kritikával illetik” (XIII). Ennek köszönhetően műve nagyszerűen beleillik azon „evangelikál” kiadványok sorába, melyek elsődleges célja, hogy hazai viszonylatban is megerősítsék a Biblia szöveghű (szószerinti és történetiként felfogott) olvasatát, és az erre alapozott igehirdetést.[3]

Maga a mű születése is érdekes. A szerző előszavából megtudjuk, hogy a témát végeredményben a közismerten konzervatív John O’Neill edinburghi professzor (1985-tól 1996-ig) ajánlotta, még Balla Péter első skóciai ösztöndíjas tanulmányútja alkalmával (1987-1988-ban). Mivel Heikki Räisänen finn professzor, 1990-ben, felvetette az újszövetségi teológia feladásának megfontolását,[4] Balla Péter lényegében erre a kihívásra válaszol, és egész műve tulajdonképpen a kollégáját igyekszik cáfolni egy, a XIX. századot megidéző apológiában (a mi kiemelésünk – J.C.). A szerző azon kijelentése, „hogy egyes részletek nincsenek a kellő mélységig kidolgozva benne” (XVII), tulajdonképpen eufemizmus, amely messze nem tükrözi a valóságot: az ideologikusan szelektív forrás- és szakirodalom értelmezést, használatot (pl. teljesen átsiklik a két-forrás elmélet felett, XX; illetve figyelmen kívül hagyja a Septuaginta kérdését, 119).[5] Ebben a vonatkozásban a felsorakoztatott (hiányos, szinte kizárólag angol és német nyelvű) bibliográfia (307-327) megtévesztő. Balla Péter csupán a töredékét hasznosítja (de nem is volt célja a szakirodalom feldolgozása; 2). Teljesen érthető, hogy nem sikerült H. Räisänent meggyőznie. Az lett volna az igazán meglepő, ha mégis! (kiem. – J.C.)

Balla Péter a művét egy olyan „előtanulmány”-nak tekinti, „mely megalapozza, megvédi, ‘igazolja’ magát a tudományágat, tehát azt, hogy lehet és kell is újszövetségi teológiát írni, mert meg lehet védeni a kánont és az Újszövetségben található teológiai tartalom (legalább alapjaiban) egységes voltát” (XVIII). Ez alapvetően azt jelenti, hogy az újszövetségi írásokban, Balla szerint, nincsenek ellentmondások, nincs sokféleség, sem pedig eltérő perspektívák. Harmónia van, amelyet ő csupán megtalál vagy felismer, a hitbeli bizonyságtétel érdekében. Ezzel lényegében véve meg is történik a műfajok összemosása: a tudományos kutatás és a hitvalló tanúságtétel szétválaszthatatlanul összefolyik. Világos tehát, „hogy az újszövetségi teológiának meg kell fogalmaznia – olvassuk –, hogy mit higgyen az egyház” (XXIV). Ezért Balla Péter „egy korán elkezdődő kánonfejlődési folyamat mellett” érvel; sőt mi több: az őskeresztények (I. sz.) vonatkozásában egyfajta „kánoni tudat”-ról beszél (XXV). Ennek tükrében egyértelmű, hogy a magyar református szerző teológiája fényévekre van (lemaradva) ahhoz képest, amit ma Kálvin városában, Genfben, tanítanak.[6] (a mi kiemelésünk – J.C.)

Balla Péter 300 oldalt szentel annak, hogy meggyőződését – H. Räisänen ellenében – megpróbálja bebizonyítani. Módszerét – megtévesztő módon – „történeti vizsgálat”-nak nevezi, jóllehet nem egészen világos, hogy mi benne a „történeti”. Vélelmezhetően az, hogy folyton valamelyik tudós nézetét, illetve annak mások általi elfogadását vagy cáfolatát tolmácsolja; (a mi kiemelésünk – J.C.) és esetenként egyik vagy másik véleményhez csatlakozik (pl. B. S. Childs-hoz az Ószövetség kanonizációja vonatkozásában, 125-128), olykor érdemi indoklás nélkül.

Műve első fejezetében a történeti és a teológiai magyarázatok közötti kapcsolatról ír, az újszövetségi tudományokban. Olyan szerzőkkel foglalkozik, mint J. P. Gabler, D. F. Strauss (1808-1874) és W. Wrede (1859-1906), mert, megítélése szerint, finn kollégája lényegében az ő nézeteiket képviseli. Azt képzeli: ha ezeket cáfolja, akkor áttételesen finn kollégáját is megcáfolta; tehát érdemben nem is kell vele foglakoznia. Döbbenetes logika! (a mi kiemelésünk – J.C.)Ellenben csakis ebbe a logikába illeszthető be az a módszer, amelynek keretében a korai keresztyén irodalom (=Újszövetség) történetét olyan szerzőkön keresztül közelíti meg, mint E. Troeltsch (1865-1923), R. G. Collingwood (1889-1943) és V. A. Harvey, mert szerinte az ő történelem-felfogásuk „nagy hatással volt a 20. század kutatóira” (16). Balla Péter koncepciójába kétségtelenül nem fér bele sem M. Weber, sem pedig a francia Annales-iskola. De szó esik még F. C. Baur-ról (1792-1860) és F. C. Overbeck-ről (1837-1905) is. Vagyis Balla gyakorlatilag visszavezeti az olvasót a XIX. századba (a német protestáns liberális teológia időszakába), mintha azóta semmiféle előrelépés nem történt volna a teológiatörténetben. (a mi kiemelésünk – J.C.)

Ezt a megközelítést folytatja és erősíti a második fejezet is, amely a korai kereszténységgel és annak irataival (kizárólag az Újszövetséggel) foglalkozik, mintegy nagyszerűen érzékeltetve Balla módszerét. Kiválasztott szerzői W. Bauer (1934) és H. Koester (1957 és 1971). Az ő – mintegy illusztrációként használt – nézeteik cáfolatán keresztül[7] ugyanis bizonyítottnak tekinti a saját előfeltevéseit, jóllehet eszmefuttatásának alig van relevanciája.[8]

A harmadik fejezetben Balla arra a kérdésre keresi a választ, hogy „igazolható-e a kánon vizsgálata?” E mögött valójában az a meggyőződése húzódik meg, hogy az újszövetségi kánon – gyakorlatilag már az első időktől – az „ortodox” keresztények Szentírása volt (139-140), szemben az „eretnekek”-kel, akik szintén összállították a maguk iratgyűjteményét (természetesen Markion a klasszikus példa[9]). Kedvenc szerzője Th. Zahn (1838-1933) és H. F. von Campenhausen. Ugyancsak itt tárgyalja „az Ószövetség szerepe az Újszövetség kialakulásában” kérdését. Ezzel kapcsolatban kijelenti, „hogy voltak olyan zsidó iratok, amelyeket az őskeresztyének Szentírásnak tartottak” (118). Ez elsősorban azért figyelemre méltó, mert Balla Péter, miközben nagy hangsúlyt fektet a qumráni iratokra, teljesen mellőzi a kialakuló Jézus-mozgalomnak a korabeli zsidóságba való beágyazódottságát[10]; óvatosan kerülve pl. a zsidókeresztények[11] fogalmat, akik történetesen az újszövetségi iratok döntő többségét megalkották. Ugyanakkor pedig azzal a képtelen (semmiféle formában nem bizonyított!) kijelentéssel áll elő, hogy „az Újszövetség írói az Ószövetség mellé egy új kánont kívántak állítani”, s ezért már (pl. Pál, Márk, Máté, Lukács és János) „kánonalkotási szándékkal írtak” (121).[12] Érthető tehát, hogy mind a vitatott „kanonikus” iratok (Zsidókhoz írt levél, Jakab levele, Péter második levele), mind pedig a műfajok tárgyalását főképpen a XIX. századi német szakirodalomra támaszkodva teszi. Ebben a vonatkozásban azonban több mint sokatmondó, hogy Balla Péter egyszerűen kihagyja az Apokalipszist. Az az irat ugyanis, amelynek a III. század közepén Keleten erőteljesen megkérdőjelezték a jánosi eredetét és a kánoni jellegét semmiképpen nem illik bele a szépen felépített ideológiai konstrukcióba (170-172)[13]; mint ahogy teljes mértékben kimarad az apokrif irodalomra való bárminemű hivatkozás is. (kiem. – J.C.)

A negyedik fejezet az Újszövetség teológiai sokszínűségét taglalja, hiszen Balla Péter számára „egy történész teljes joggal dönthet úgy, hogy figyelmét kizárólag arra a csoportra összpontosítja, amelyet a későbbiekben ‘ortodoxnak’ neveztek el” (175). Ez egyben azt is jelenti, hogy teljes mértékben figyelmen kívül lehet hagyni a társadalmi és kulturális kontextust – illetve az erre vonatkozó XX. századi szakirodalmat (néhány kiválasztott teológust leszámítva, mint pl. F. C. Baur, R. Bultmann, E. Jüngel, H. Conzelmann, E. Käsemann, L. Goppelt, H. Braun)! Mivel azonban, Balla megítélése szerint, a kutatóknak nem sikerült „az egyetlen középpont”-ot megtalálni az Újszövetségben (238), ezért figyelme az őskeresztények „hitvallása” felé fordul: egyáltalán volt-e ilyen? A szokásos módszerét követve – vagyis válogatott szerzők (H. Lietzmann, O. Cullmann, C. H. Roberts[14]) kiválogatott nézeteit összeszerkesztve (kiem. – J.C.)– jut el arra a következtetésre, „hogy az őskeresztyénség teológiáját az Újszövetség ‘hitvallási elemeiben’ lelhetjük föl” (247); amely nézettel természetesen szemben állnak mindazok, akik a teológiában végbement egyfajta fejlődést vallják.[15]

Könyve ötödik, és egyben utolsó, fejezetét Balla Péter „az újszövetségi teológia főbb jellemzői”-nek szenteli. Ő, akinek művében nyoma sincs elemzésnek – mivel teljes mértékben a tekintélyelvűségre épít (kiem. – J.C.) – abból a megfontolásból utasítja el az újszövetségi teológia tudománya megkérdőjelezőinek érveit, hogy azok „olyan forráselemzésen alapulnak, amelyek nem kellőképpen kidolgozottak” (251)! Megszokott módszeréhez híven azonban most sem a saját nézeteinek strukturált kifejtésére törekszik, hanem más szerzők (B. S. Childs, R. Morgan, H. Hübner) bemutatásán keresztül vázolja álláspontját (kiem. – J.C.). Ennek sarkköve, hogy az újszövetségi iratokban található teológia tulajdonképpen „az őskeresztyénség teológiáját jelenti (és nem a mai kutatónak az Újszövetség alapján írt teológiáját)” (252). Szerinte ennek „a tudománynak történeti jellegűnek kell lennie; azaz azt a teológiát kell leírnia, amelyet az Újszövetség tartalmaz” (257). Ha műveléséhez valójában nem feltétel a hit birtoklása, azért mégis szükséges egyfajta nyitottság, vagyis „a vallási kijelentések iránti beleérző képesség” (259). Ebből kifolyólag az akár az egyházi környezeten kívül is művelhető (262); természetesen azzal a feltétellel, hogy a ‘kutató’ kizárólag az Újszövetség szövegére fókuszál, és azt történetinek tekinti a maga szószerintiségében.

Összegzésképpen elmondható, hogy „ha a kihívásokra válaszok adhatók, valamint ha az újszövetségi teológiai kutatás létjogosultsága igazolható, akkor bizton számíthatunk arra – írja Balla Péter –, hogy a tudósok hivatást fognak érezni arra (…), hogy igenis írjanak újszövetségi teológiai műveket. Így egyre szélesebb körben ismertté válhat az Újszövetség teológiai tartalma, Istenről szóló üzenete” (306).

Mivel Balla Péter a jelen munkájával ehhez a célhoz igyekezett hozzájárulni érdeklődéssel várjuk azt az elsődleges forráselemzésekre alapozott művét, amely strukturált formában mutatja majd be az Újszövetség ‘egységes’ teológiáját (a páli levelektől az Apokalipszisig)! (kiem. – J.C.)

Végezetül tegyük fel a kérdést: lehet-e egységes szemléletű újszövetségi teológiát művelni? Természetesen lehet. Ellenben azoknak az ismereteknek a fényében, amelyekkel ma az őskereszténységről és a korabeli zsidóságról, illetve az Újszövetség (mint hosszas folyamatban kanonizált iratgyűjtemény) kialakulásáról rendelkezünk, az ilyen jellegű újszövetségi teológia nem annyira a tudomány, hanem sokkal inkább a bizonyságtevő lelkiségi, vagy még inkább az identitásmegerősítő missziós irodalom műfajába tartozik. Ezért minden olyan kísérlet, amely az ideológiát tudománynak igyekszik beállítani óhatatlanul szenved a csúsztatásoktól, a félre- és belemagyarázásoktól, illetve a rendkívül szelektív forráshasználattól. Balla Péter műve mintegy iskolapéldája az ilyen jellegű próbálkozásnak. Ezért érdemes szeminárium keretében tanítani, mint elrettentő példát. (kiem. – J.C.)

Művének azonban van egy aktuálpolitikai jelentősége is. Magyarországon ma lényegében véve teljesen érdektelen és mellékes a tudományos teljesítmény, hiszen mindent az érdek és a kölcsönös szívesség-tevés határoz meg; és egy olyan szűk körű társadalmi közegben, mint a hazai, minden mindennel összefügg.[16] Ezt a (személyes dimenziókkal is rendelkező) politikai, akadémiai/egyetemi és egyházi érdek- és hatalmi összefonódást bizonyítja egyébként az a tény is, hogy Balla Péter két ízben nyerte el az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját (2001-2004; 2005-2008), amire az alkotói tevékenysége nem igazán predestinálta.[17] Ennek fényében már nem is meglepő, hanem szinte mondhatni törvényszerű, hogy a katolikus bíboros-érsek előzetes ideológiai normakontrolt gyakorol az előadókat illetően a Magyar Tudományos Akadémia vallási témájú tudományos rendezvényei esetében.[18] Így ugyanis már eleve elejét lehet venni annak, hogy egyházi előadók esetleg kellemetlen helyzetbe kerüljenek. Hiszen ma Magyarországon a vallással kapcsolatos mindennemű szellemi és kutatói tevékenység „mérvadó” tudományos fokmérője a pártállami időket idéző „helyes” (vagyis jelenleg a felekezetileg elkötelezett) világnézet,[19] még akkor is, ha az nagymértékű intellektuális igénytelenséggel társul.[20] (J.A. kiemelése)

JAKAB ATTILA

Az utolsó duplán kiemelt (bold, italic) bekezdés a jelenleg kapható számban nem szerepel. A kereskedelmi forgalomból ugyanis visszahívták a folyóiratot és kifehérítették ezt a részt. Emiatt ez a szám a „demokratikus” Magyarországon mindenképpen kuriózumnak számít, hiszen van egy cenzúrázatlan és egy cenzúrázott változata is.
[1] Az Edinburgh-i Egyetemen, 1994-ben, megvédett disszertáció eredetileg angolul jelent meg: Challenges to New Testament Theology. An Attempt to Justify the Enterprise, (Wissenschaftliche Untersuchungen zum Neuen Testament 2/95) Tübingen 1997. A magyar kiadás semmiféle magyar nyelvű szakirodalmat nem tartalmaz. A helyzet érdekessége, hogy Balla Pétert, 1991 és 1994 között, a saját apósa (és egyben elöljárója), Dr. id. Hegedűs Loránt püspök, engedte ki Skóciába PhD fokozatot szerezni (XXVII). (kiem. – J.C.)

[2] A Project Hungary elsődleges célja az amerikai evangelikál fundamentalista teológiai ‘szak’irodalom magyar kiadása és hazai terjesztése.

[3] A protestáns fundamentalizmussal és annak Biblia-értelmezésével kapcsolatban lásd Zimmer, S., Árt-e a hitnek a bibliatudomány? Egy konfliktus tisztázása, Budapest 2009.

[4] Räisänen, H., Beyond New Testament Theology. A story and a programme, London – Philadelphia 1990 (22000).

[5] Ezt jól tükrözi az a tény, hogy Balla Péter gyakorlatilag szót sem ejt az újszövetségi szövegek (materiális) áthagyományozásának kérdéséről. Erre vonatkozóan lásd pl. Amphoux, Ch.-B. – Elliott, J. K. (szerk.), The New Testament Text in Early Christianity – Le texte du Nouveau Testament au début du christianisme. Proceedings of the Lille colloquium. July 2000 – Actes du colloque de Lille, juillet 2000, Lausanne 2003; Kraus, Th. J. – Nicklas, T., New Testament Manuscripts. Their Texts and Their World, (Texts and Editions for New Testament Study 2) Leiden – Boston 2006; Hurtado, L. W., The Earliest Christian Artifacts. Manuscripts and Christian Origins, Grand Rapids 2006. Magyarul lásd Metzger, B. M. – Ehrman, B. D., Az Újszövetség szövege. Hagyományozás, szövegromlás, helyreállítás, Budapest 2008. Ez a könyv nem is szerepel Balla Péter bibliográfiájában.

[6] Lásd pl. Aragione, G. – Junod, E. – Norelli, E. (szerk.), Le canon du Nouveau Testament. Regards nouveaux sur l’histoire de sa formation, (Le Monde de la Bible 54) Genève 2005; Marguerat, D. (szerk.), Introduction au Nouveau Testament. Son histoire, son écriture, sa théologie, (Le Monde de la Bible 41) Genève 42008 (rec. Jakab A. In: Vallástudományi Szemle 5 (2009/2), 197-199). Ez utóbbi újszövetségi bevezetőben egyetlen tanulmány sem foglalkozik külön a teológiával, mert a teológiai kérdéseket a szerzők az egyes iratok kapcsán tárgyalják. Ez az elmaradottság egyébként az Ószövetség vonatkozásában is igaz. Lásd Karasszon Istvánnak az elavult tárgyi tudást kínáló legújabb könyvét: Izrael története. A kezdetektől Bar-Kochbáig, (Kréné. Ókori források – Ókortörténeti tanulmányok 10) Budapest, 2009; összehasonlítva pl. a következő oktatási kézikönyvekkel: Römer, Th. – Macchi, J.-D. – Nihan, Ch. (szerk.), Introduction à l’Ancien Testament, (Le Monde de la Bible 49) Genève 2004; Bauks, M., – Nihan, Ch. (szerk.), Manuel d’exégèse de l’Ancien Testament, (Le Monde de la Bible 61) Genève 2008 (rec. Jakab A. In: Vallástudományi Szemle 5 (2009/2), 189-192). Amennyiben valaki azt képzeli, hogy egy ilyen fundamentalista szellemi környezetben tényleg nemzetközi színvonalú, ideológia-mentes (a vallásfilozófián és a néprajzon, esetleg a jól körülhatált felekezeti egyháztörténeten túlmutató) vallástudományt lehet művelni a KGRE-en (vagy akár a PPKE-en), az lényegében önmagát ámítja. Különösen, ha azt is szem előtt tartja, hogy a KGRE Hermeneutikai Kutatóközpontja szintén a Biblia fundamentalista megközelítésének fellegvára. (kiem. – J.C.) Egyébként az Apor Vilmos Katolikus Főiskola megbuktatott vallástudományi képzése a legjobb bizonyíték arra, hogy felekezeti környezetben kizárólag egyházilag ellenőrzőtt (és nemzetközi mércével mérve évtizedekkel elmaradott) teológiát lehet csak művelni. Az, hogy ezzel a magatartással a magyar felsőoktatás bezárkózik egy periferikus provincializmusba kit érdekel? Erre vonatkozóan lásd Willaime, J.-P., Le retour du religieux dans la sphère publique. Vers une laïcité de reconnaissance et de dialogue, (Convictions & société) Lyon 2008.

[7] W. Bauer esetében Balla Péter csupán megismétli Thomas A. Robinson kifogásait (The Bauer Thesis Examined, Lewiston – Queenstown 1988), természetesen mellőzve a széleskörű tudományos vita ismertetését. Lásd pl. Harrington, D. J., „The Reception of Walter Bauer’s ‘Orthodoxy and Heresy in Earliest Christianity’ during the last decade.” In: The Harvard Theological Review 73 (1980), 289-298. Ugyanakkor számomra teljesen megfejthetetlen, hogy miért siklik át Turner, H. E. W., The Pattern of Christian Truth. A Study of the Relations between Orthodoxy and Heresy in the Early Church (London 1954) c. műve felett. De nem tárgyalja Balla magának a ‘tévtanítás’-nak a kérdését sem. Azt mintegy adottnak tekinti. Ezzel szemben lásd Le Boulluec, A., La notion d’hérésie dans la littérature grecque. IIe-IIIe siècles. T. I: De Justin à Irénée. T. II: Clément d’Alexandrie et Origène, Paris 1985. A kérdésre vonatkozó legújabb nemzetközi szakirodalomból lásd Perrotta, R., Hairéseis: gruppi, movimenti e fazioni del giudaismo antico e del cristianesimo (da Filone Alessandrino a Egesippo), (Pubblicazioni dell’Istituto di scienze religiose in Trento. Series maior 11) Bologna 2008.

[8] Mivel Balla szerint Efezus a legjobb példa arra, hogy Bauer elmélete nem alkalmazható (98-100), íme néhány újabb mű, amely segíthet a kérdés tudományos szempontból időszerűbb megközelítésében: Günther, M., Die Frühgeschichte des Christentums in Ephesus, (Arbeiten zur Religion und Geschichte des Urchristentums 1) Frankfurt a. M. – Berlin – Bern 1995 & 21998; Trebilco, P., The Early Christians in Ephesus from Paul to Ignatius, (Wissenschaftliche Untersuchungen zum Neuen Testament 2/166) Tübingen 2004; Murphy-O’Connor, J., St. Paul’s Ephesus. Texts and Archaeology, Collegeville (Minn.) 2007.

[9] Markionra vonatkozóan lásd pl. May, G. – Greschat, K. (szerk.), Marcion und seine kirchengeschichtliche Wirkung. Vorträge der Internationalen Fachkonferenz zu Marcion, gehalten vom 15.-18. August 2001 in Mainz, (Texte und Untersuchungen zur Geschichte der altchristlichen Literatur 150) Berlin – New York 2002.

[10] Lásd pl. Theissen, G., Az első keresztyének vallása. Az őskeresztyén vallás elemzése és vallástörténeti leírása, Budapest 2001; Uő., A Jézus-mozgalom. Az értékek forradalmának társadalomtörténete, Budapest 2006. Balla művében egyébként nincs nyoma annak, hogy merített volna Theissen munkásságából.

[11] Lásd pl. Skarsaune, O. – Hvalvik, R. (szerk.) Jewish Believers in Jesus. The Early Centuries, Peabody (Mass.), 2007. Rec. Jakab A., „Jézus-hívő zsidók az ókorban.” In: Klió. Történelmi szemléző folyóirat 16 (2008/2), 53-62.

[12] Nyilvánvaló, hogy Balla Péter elutasítja a modern kánontörténeti megközelítéseket, mert azokat semmiképpen sem tudja összeegyeztetni ideológiai előfeltevéseivel. Lásd pl. Auwers, J.-M. – De Jonge, H. J.(szerk.), The Biblical Canons. (Bibliotheca Ephemeridum Theologicarum Lovaniensium 163) Leuven 2003.

[13] Lásd Jakab A., „Réception et canonisation des textes chrétiens: le cas de l’Apocalypse de Jean.” In: Norelli, E. (szerk.), Recueils normatifs et canons dans l’Antiquité. Perspectives nouvelles sur la formation des canons juif et chrétien dans leur contexte culturel. Actes du colloque organisé dans le cadre du programme plurifacultaire La Bible à la croisée des savoirs de l’Université de Genève, 11-12 avril 2002, (Publications de l’Institut Romand des Sciences Bibliques, 3) Prahins 2004, 133-145.

[14] C. H. Roberts esetében azt hiszem nyugodt szívvel lehet tudatos csúsztatásról beszélni (kiem. – J.C.). Az angol papirológus ugyanis művében (Manuscript, Society and Belief in Early Christian Egypt, London 1979) nem annyira az őskeresztények „egységes”(-nek vélt) teológiáját kutatja, hanem az egyiptomi papiruszok zsidó, illetve keresztény jellegét igyekszik megállapítani. Arról nem is beszélve, hogy az idézet magyar fordítása (246) komoly kételyeket vet fel. Kétséges, hogy C. H. Roberts az angol eredetiben a jeruzsálemi gyülekezet zsidó „szárnyá”-ról írt volna, hiszen számára evidencia volt, hogy maga az egész Krisztus-hívő gyülekezet hagyomány- és törvénytisztelő zsidókból állt – markánsan szembehelyezkedve a páli irányzattal –, különösen attól a pillanattól kezdve amikor Jakab, az Úr testvére, vette át az irányítást (kb. Kr. u. 43-tól). Balla itt vélelmezhetően arra játszik, hogy a tudás alapú magyar társadalom nyomorú valósága közepette egyáltalán nem egyszerű leellenőrizni a hivatkozásokat. (kiem. – J.C.)Az egyiptomi keresztény papiruszokra vonatkozóan lásd még Bagnall, R. S., Early Christian Books in Egypt, Princeton – Oxford 2009. A Balla által tárgyalt nomina sacra vonatkozásában pedig íme néhány alapmű melyeket a református teológiai professzor vagy nem ismer, vagy pedig tudatosan mellőzött (kiem. – J.C.): Traube, L., Nomina Sacra. Versuch einer Geschichte der christlichen Kurzung, München 1907; Paap, A. H. R. E., Nomina Sacra in the Greek Papyri of the First Five Centuries A. D. The Sources and Some Deductions, Leiden 1959; Comfort, Ph., Encountering the Manuscripts. An Introduction to New Testament Paleography and Textual Criticism, Nashville 2005, 199-254; Hurtado, L., Earliest Christian Artefacts. Manuscripts and Christian Origins, Grand Rapids 2006, 95-134. Balla ideológiai előfeltevései akkor válnak ténylegesen nyilvánvalóvá, ha szem előtt tartjuk, hogy tudatosan átsiklik azon a tényen, hogy később C. H. Roberts modósított az álláspontján és a nomina sacra használatának gyakorlatát már Antiókhiából eredeztette. Lásd Roberts, C. H. – Skeat, T. C., The Birth of the Codex, London 1983, 60-61. Balla ezt a művet vélelmezhetően ismeri, mert szerepel a bibliográfiai jegyzékében.

[15] Balla nem ismeri a következő alapműveket (kiem. – J.C.): Kelly, J. N. D., Early Christian Creeds, London 21960; Neufeld, V., The earliest Christiab Confessions, Leiden 1963; De Halleux, A., „Le Symbole de la foi.” In: Patrologie et Œcuménisme, Leuven 1990, 1-100. Egy másfajta megközelítésért lásd Sesboüé, B., „L’histoire des professions de foi (IIe-IIIe siècles).” In: Pietri, L. (szerk.), Le nouveau peuple (des origines à 250), (Histoire du christianisme 1) Paris 2000, 759-776. Újabban pedig Westra, L. H., The Apostles’ Creed. Origin, History and Some Early Commentaries, (Instrumenta Patristica et Mediaevalia. Research on the Inheritance of Early and Medieval Christianity 43) Turnhout 2002. Magyar nyelven a kérdésben haszonnal olvasható Hurtado, L. W., Hogyan lett Jézus Istenné a Földön? A Jézus-tisztelet történeti gyökerei, (Napjaink Teológiája 9) Pannonhalma 2008.

[16] A Hegedűs – Balla család esetében pl. szervesen egymásba ötvöződik a nemzeti radikalizmus és a vallási fundamentalizmus; hiszen valójában ugyanarról a mentális attitűdről van szó. (kiem. – J.C.)

[17] Nemzetközi mércével mérve a Balla Péter most megjelent műve mind módszertani, mind pedig tartalmi szempontból középszerűnek mondható. Egy olyan tekintélyelvű érvrendszerre alapozott apologetikus munka, amely alig tartalmaz egyéni elemzéseket (még a szentírási idézetek esetében is mindig másokra hivatkozik), és mellőzi a forrásszövegek használatát (pl. 111. old.). Ettől függetlenül azonban Magyarországon, minden kétséget kizáróan, Balla Péter a mértékadó tudományos mérce! Hazai viszonylatban tehát kb. így épül a tudás alapú társadalom.

[18] Minden bizonnyal ez tekinthető az intellektuális diktatúra irányába mutató „erkölcsi, szellemi és lelki megújulás” első lépésének.

[19] Lásd pl. Frenyó Zoltán, „Patrisztika és világnézet. Válasz Jakab Attilának.” In: Egyházfórum 19 [6. új] évf. (2004/6), 30-32.

[20] Lásd pl. Kránitz Mihály, Videte Paulum – Nézzétek Pált. A kereszténység csodálatos kezdete. A Szent Pál-évben a Népek Apostolának missziós útjain, Budapest 2009.

Bischofs Trinkgeld (Bölcskei borravalója)

A Károli Református Egyetem 2008 szeptemberében Szűcs Ferenc rektor, majd 2008 októberében Kulin Ferenc bölcsészkari dékán menesztésével a törvénytelenség útjára lépett. Az egyetemnek azóta már aligha nevezhető intézményt Bölcskei Gusztáv püspök, Balla Péter megbízott rektor és Szabó András bölcsészkari dékán kézi vezérléssel irányítja. Az intézmény mintegy 2 és fél milliárdos költségvetéssel működik, mely 100%-ban állami forrás, leszámítva a költségtérítéses hallgatók befizetéseit. Bölcskei Gusztáv püspök, az egyetem ún. fenntartója ugyanis egy fillérrel sem járul hozzá a költségekhez, viszont annyit vesz ki belőle, amennyit nem szégyell. Azaz nem fenntartja az egyetemet, hanem inkább kitartatja magát vele. Az összköltségvetés mintegy 15%-a az egyház játszópénze, amelyből a püspök nagyvonalúan juttat szolgai végrehajtójának, Balla Péternek. A Jogi kartól elvont 247 millió forintból és a Bölcsészkartól elvont 142 millió forintból finanszírozhatta Balla Péter saját családja jobbikos kampányát, és juttathatta be a Parlamentbe sógornőjét, ifj. Hegedűs Lórántné Kovács Enikőt, akinek testvére, dr. Kovács Zsolt Csaba a Református Egyetem gazdasági igazgatója. Az oktatásra vissza nem fordított 15% másik része pedig a közismerten alkoholista püspök ivópénze, azaz szó szerint borravalója.

Az alábbi, frissen kapott poszt megmutatja, hogy Bölcskei Gusztáv püspök és végrehajtója, Balla Péter mb. rektor lábbal tiporják az egyetemi autonómiát s mellesleg a Magyar Köztársaság törvényeit.

Szerző: Legal Gentleman

A Felsőoktatási törvény az alábbiak szerint határozza meg az egyetemi autonómiát:

1. § (3) A felsőoktatási intézmény – oktatási, kutatási, szervezeti és működési, gazdálkodási – autonómiája
a) jelenti az intézményre és személyekre bízott szellemi és anyagi javakkal való gazdálkodás lehetőségét és felelősségét,

(A felelős gazdálkodás az anyagi javakkal a Károlin úgy néz ki, hogy a 2 és fél milliárdos összpénz ifj. Hegedűs Lóránd két sógora, Balla Péter és dr. Kovács Zsolt kezében landol. A családszerető rokonok agyba-főbe alkalmaznak további rokonokat, alá-fölérendeltségi viszonyban is, megsértve ezzel az 1992. évi XXXIII. (közalkalmazotti) törvény 41. § (2) bekezdését, érvénytelen szerződést kötnek, megsértve az 53/2006. (III. 14.) Korm. rendelet 15. §-át, ráadásul erre az érvénytelen szerződésre egyszerre alkalmazzák apát és fiát (ld. Nagykovács és Kiskovács esetét ), ezen kívül az alig egy tucat főt foglalkoztató Rektori Hivatalnak több száz milliós költségvetést biztosítanak, több mint 160 milliós bérkifizetéssel, hogy csak néhány példát említsünk.)

b) magában foglalja azt a jogot, hogy a felsőoktatási intézmény meghatározza képzési rendszerét, kialakítsa szervezetét, továbbá megalkossa szabályzatait, valamint döntsön a hallgatói ügyekben, a foglalkoztatás kérdéseiben és a feladatai ellátásához kapcsolódó gazdasági kérdésekben,

(Az autonómiát gazdasági kérdésekben Bölcskei Gusztáv püspök egészen konkréten úgy érti, hogy megmondja az egyetemnek, mennyit kell neki letejelni, a többi pénz elköltéséről pedig ifjabb Hegedűs Lóránd két sógora, Balla Péter mb. rektor és dr. Kovács Zsolt Csaba gazdasági igazgató gondoskodnak.)

f) kiterjed az intézmény vezetőinek pályázati rendszerben történő kiválasztására, demokratikus megválasztására,

(Autonómia a rektor és a dékán megválasztásában a Károlin: Bölcskei előre kijelöli, hogy Ballát kell megválasztani rektornak, Szabót meg dékánnak. Szabó András demokratizmusa Kulin Ferenc kiiktatása után konkréten megfogalmazódott általa a Kari tanácson: „Más ne pályázzon, mert a fenntartó csak engem akar dékánnak.” A pszichotikus Domokos Andreát is Bölcskei jelölte ki dékánnak a jogi karra. A demokratikus választás a túlreprezentált HÖK segítségével történik, ld. http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/03/how-many-votes-has-got-the-dean-hany-szavazata-van-szabo-andras-dekannak-a-kari-tanacsban/. A különösen megbízható HÖK-tagok két grémiumban is részt vesznek, a Kari Tanácsban és a Szenátusban, de ha olyan használhatók, mint pl. Szénási Károly, akkor háromban is, mert egyszerre két karra is beíratják őket, a BTK-ra és az ÁJK-ra, és természetesen mindkét Kari Tanácsban és a Szenátusban is szavaznak. László Márton pedig olyannyira nélkülözhetetlen, hogy miután végzett, beíratták szabadbölcsészetre, így már 7 éve HÖK-vezető és KT-tag.

A pályázati rendszer sem érvényesül a Károlin. Balla Péter az akkreditációs követelmények teljesítése ürügyén legújabban azt a törvénytelen gyakorlatot alakította ki, hogy a tanszékvezető előzetes javaslata nélkül, a kari tanácsot kész helyzet elé állítva, a törvényben előírt nyilvános és ellenőrizhető pályázat kiírása nélkül tölt be egyetemi státuszokat. Balla Péter és Bölcskei Gusztáv azt képzeli, hogy joga van túltenni magát a felsőoktatási törvény rendelkezésein, amelyek nyilvános pályázat kiírását írják elő, és amelyek ugyanúgy vonatkoznak egy egyházi egyetemre, mint bármely más állami egyetemre. Balla és Bölcskei úgy gondolják, hogy majd ők előre kijelölik a felveendő személyt, és a kari tanácsnak csak az a dolga, hogy utólag megszavazza, a tanszékvezető meg egyenesen be is foghatja a száját. Ezzel súlyosan megsértik a felsőoktatási törvényt: 2005. évi CXXXIX. tv. 1. §.(3) bek. d) pontja szerint az egyetemi autonómia “magában foglalja az intézményben alkalmazottak szabad megválasztását, munkaköri feladatainak meghatározását az intézményi követelményrendszer, a teljesítmény és minőségelv alapján.” És ajánlatos csöndben maradni és meglapulni, mert Balla és Bölcskei úgy gondolják, hogy a felsőoktatási törvényt megsértve bármikor kirúghatnak professzorokat is, ha nem tetszik nekik az ő törvénysértő gyakorlatuk.)

g) biztosítja az önálló gazdálkodás lehetőségét a fenntartó által rendelkezésre bocsátott és saját tevékenység révén szerzett forrásokkal, eszközökkel és vagyonnal,

(A fenntartó nulla forinttal támogatja az egyetemet, viszont a jogi kartól 247 milliót, a bölcsészkartól 124 milliót elvonnak. Bölcskei és Balla látványosan lábbal tiporja a törvényben biztosított gazdasági autonómiát, szabad prédának tekinti az állam által oktatás céljárból rendelkezésre bocsátott összeget.)

h) garantálja a hallgatói egyéni és közösségi jogok érvényesülését.

(A hallgatóknak a Károli Bölcsészkarán nincsenek jogaik. A HÖK-tagok visszatartják előlük az információkat, nem tájékoztatják őket arról, hogy milyen feltételek mellett kaphatnak pl. ösztöndíjat. Így előfordul, hogy jeles rendű tanulók nem kapnak ösztöndíjat, míg bukdácsoló HÖK-tagok igen, mert több kreditértékű tárgyat vesznek fel, mint a tájékozatlanok. A BTK-s HÖK-tagok kimutatható gazdasági előnyöket élveznek. A HÖK tanulmányi elnöke pl. nappali doktori ösztöndíjban részesül, amelyet nem a doktori iskolának a felvételi napján érvényes vezetése szavazott meg neki, hanem a kar vezetése – nyilvánvaló ellenszolgáltatásként a Kari Tanácsban nyújtott szolgálataiért. A valóban tehetséges hallgatók szakmailag és gazdaságilag is rosszul járnak épp a HÖK-képviselőkkel szemben.)

Egyetemi autonómiáról a Károli esetében nem lehet beszélni. Bölcskei püspök titkára, Tarr Zoltán közvetítésével szinte hetente beleszól az egyetem ügyeibe, Balla pedig engedelmesen végrehajtja Bölcskei utasításait. A költségvetést Bölcskei óhajtásának megfelelően kell elkészíteni, noha a törvény szerint a fenntartó nem szólhat bele az egyetem költségvetésébe. Az egyetem nem gazdálkodhat szabadon a vagyonával, mert ahhoz Bölcskei engedélye kell. Az egyetem senkit sem vehet fel oktatói állásba Bölcskei jóváhagyása nélkül. És azt is Bölcskei mondja meg, kit kell kirúgni, legyen az professzor, dékán vagy rektorhelyettes. Kapa Mátyás ÁJK-s dékán nemcsak amiatt „vesztette el a fenntartó bizalmát”, mert rákérdezett a Kartól elvont 247 millió forintra, hanem azért is, mert 2 professzori státust kért az akkreditációs követelmények teljesítésére. Bölcskei viszont úgy ítélte meg, hogy neki most nagyobb szüksége van arra a 20-30 millió forintra, mint az akkreditációs követelmények teljesítésére. Nem véletlenül van az ÁJK-nak csak 19 főállású oktatója a MAB által megkövetelt minimális 40 helyett. A követelémény teljesítése pénzbe kerül. Az állam által oktatásra adott pénzt oktatásra kellene visszafordítani. Ez azonban Bölcskeinek esze ágában sincs. Nem azért nem teljesíti a MAB követelményeit, mert azok teljesíthetetlenek, hanem mert nem akarja, mert meg akarja spórolni magának a pénzt.

Bölcskei megteheti, hogy kénye-kedve szerint rendelkezzék az egyetem vagyonával, és végtelenbe halasztott ígéretekkel csak a mézesmadzagot húzza el a MAB előtt, anélkül, hogy a teljesítést egyáltalán komolyan fontolóra venné. Jól szemlélteti ezt a kiszivárgott MAB-levél a doktori iskola ügyében, ami tele van az „előreláthatólag” szóval. Az előreláthatólag jelentései: 1. nagyon soká, 2. nem tudni, mikor, 3. soha. Színleljük, hogy együt működünk, de igazából tehettek nekünk egy szívességet.

Mert egy történelmi egyház egyetemét semmilyen kormány nem tudja bezáratni: se egy MSZP-SZDSZ, se egy Fidesz-kormány.

András Szabó’s degree 2. Forderung und Leistung (Szabó András nagydoktorija 2. Követelmény és teljesítmény)

I. Doktori követelményrendszer az irodalomtudomány szakterületén

1. A kérelmező formátum-vizsgálata

Akadémiai doktori cím elnyeréséért pályázó munkáját akkor lehet nyilvános vitára bocsátani, ha a pályázó szakterületén kiemelkedő színvonalú, közismert, a kutatásban és felsőoktatásban széles körben használt tudományos eredményeket ért el. A pályázó legyen a tematikája megszabta körben országosan is elismert, egyúttal pedig, szakirányának keretei között, egyenrangú résztvevője a nemzetközi tudományos életnek, akinek eredményeit határainkon túl is ismerik és értékelik. Vállaljon jelentős szerepet a tudományos kutatói utánpótlás képzésében. A formátum értékelésében figyelembe kell venni az irodalomtudomány specifikumait, egyrészt nemzeti jellegét, másrészt az irodalommal, az irodalmi beszédmóddal való megszüntethetetlen módszertani kapcsolatát.

2. A pályázat beadásának minimális feltételei

(a) Követelményeknek megfelelő disszertáció vagy megjelent könyv vagy doktori tézises összefoglaló.

(b) Két, jelentős eredményeket hozó, könyvesbolti terjesztésbe került szaktudományos könyv (egy kérdéskör monografikus feldolgozása vagy olyan tanulmánykötet, amelynek darabjai szerves egészet alkotnak, illetve olyan szövegkritikai kiadási munka, amely a kiadásra kerülő szerzői szövegen túl könyvnyi terjedelmű, jelentős szakmai hatású, kutatási tartalmú apparátussal rendelkezik).

(c) Rendszeres, magas szintű szakirodalmi tevékenység:

i) A PhD (kandidátusi) fokozat megszerzése óta tekintélyes folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben megjelent legalább 30 nagyobb tanulmány, melyek közül legalább 15 nemzetközileg is értékelhető, azaz tematikájában, módszertanában elfogadható lenne más nemzeti irodalmak irodalomtudományában is. A tudományos közlemények számának megítélésekor súlyozottan lehet figyelembe venni a nemzeti tudományosságban alapvető és/vagy nemzetközi érdeklődésre számot tartó kézikönyvek elkészítésében való érdemi szerzői vagy szerkesztői részvételt.

ii) Ezek közül mintegy 15 tanulmány idegen nyelven jelent meg, és

iii) Az idegen nyelvű munkáknak mintegy fele külföldön került publikálásra.

(d) Nemzetközi tudományos kongresszusokon meghívott előadóként való szereplés, konferenciákon üléselnöki, szekcióvezetői felkérés, rangos külföldi egyetemeken tartott előadás vagy vendégprofesszori tevékenység. Magyar és/vagy nemzetközi konferencia szervezése. Részvétel magyar és/vagy nemzetközi folyóiratok szerkesztőségében, tudományos tanácsadó testületében.

(e) A kutatási területnek megfelelő hazai és külföldi idézettség, elfogadottság:

– recenziók a megjelent munkákról;

– a jelenlét adatai a nemzetközi bibliográfiai adatbázisokban …;

– idézettségi adatok …

f) Egyetemi doktori programokban alapító belső tagként, külső tagként való részvétel; doktori dolgozatok konzulensi, témavezetői feladatai, OTDK-n résztvevő hallgató témavezetője…

A 2. (a) pontosítása: Követelmények a doktori műre és a tézisekre vonatkozóan

1) Doktori műként olyan munka fogadható el, amely egy kérdéskört új szempontok szerint, eredeti meglátásokkal, monografikus igénnyel dolgoz fel. Doktori műként a fenti ismérveknek megfelelő, a megelőző három évben megjelent önálló könyv is benyújtható. Szintén beadható rövid értekezés, amely a kérelmező önálló tudományos tételeit foglalja össze, továbbá olyan forráskiadás (szótár), amelyben a kérelmező általa feltárt vagy ki nem adott eredeti forrást (elsőként készített vagy gyökeresen átdolgozott szótárt) tesz közzé igényes bevezető tanulmány, kritikai apparátus és értelmező jegyzetek kíséretében. A doktori mű terjedelme jegyzetekkel együtt (de egyéb apparátus nélkül) legalább 200 oldal legyen (másfeles sortávolsággal).

A követelményrendszer olvasható itt:

http://www.mta.hu/index.php?id=3728

Mi teljesül ebből Szabó András esetében?

1. A formátumvizsgálatból semmi. Szabó András kutatási területe szűk: Szenci Molnár Albert nem tartozik a magyar irodalom élvonalába, még ha a feldolgozás alacsony színvonalától és tudománytalanságától el is tekintenénk. Ezek az eredmények azért sem hasznosíthatók, mert Szenci önmagában nem tananyag, régi magyar irodalomból a Károlin nincs MA, doktorandusz pedig csak akkor jelenkezik régi magyar irodalomból, ha állást (Pénzes Tiborc Szabolcs) vagy ösztöndíjat kap érte cserébe (Venásch Eszter az ELTÉ-ről, Ciczka Katalin, ő károlis volt), tehetségesebb hallgatóktól véve el a helyet – hatalmi szóval, magától értetődik, vagy a munkahelye fizeti a képzést, ő pedig csak a hallgatói kedvezményeket veszi fel, nem csinálva a témájával semmit (Faragó Ildikó, egyébként Patrőczi Éva témavezetettje, akinek nincs magyar szakja, Faragó Ildikó pedig nem tud angolul és nem ért a puritanizmushoz, ezért rejtély, mit alkotnak immár 7 éve együtt „tudományosan”).

2. A pályázat beadásának minimális feltételei

(a) Nincs disszertáció.

(b) Egyetlen jelentős szakkönyve sincs, nemhogy kettő. Ami könyve forgalomba került, az nem a PhD-ja óta íródott, hanem felbővítve is csak 133 oldalnyi (fedlappal, belső borítókkal együtt) kandidáttusi értekezése, azaz nem számítható be a szabályok szerint, azonkívül, hogy teljesen jelentéktelen, önálló eredményt nem tartalmaz. A szövegkritikai kiadási munka – idézett követelményrendszer szerint – a két előfeltétel egyike kellene hogy legyen, nem maga a disszertáció, de ez sem teljesül. Szenci Molnár Albert naplóját nem Szabó András adta ki először, hanem Dézsy Lajos, Szabó András pedig – ezt a kiadást felhasználva – újrakiadta. Sehol sem szerepel a követelményrendszerben, hogy újrakiadásra, a PhD megszerzése óta publikált új monográfia nélkül MTA doktori címet lehetne szerezni. A műre vonatkozó speciális követelmény pedig egyértelműen leszögezi, hogy annak „ki nem adott eredeti forrás”-nak kell lennie, „igényes bevezető tanulmány”-nyal. Érdemes elsétálni az MTA könyvtárába, és átlapozni ezt a bevezető tanulmányt (rövid, negyvenegynéhány oldal), hogy kiderüljön, mit ért igényességen Szabó András és a három opponens.

(c) A publikációs követelmény egyértelműen 30 nagyobb tanulmányt ír elő a PhD megszerzése óta, ezzel szemben Szabó Andrásnak 3 aprócska tanulmánya volt; a felének, azaz 15-nek idegen nyelvűnek kell lennie, mely utóbbi felének külföldön kellett volna megjelennie. Eltekintve attól, hogy szigorú értelemben egyetlen publikáció sem felel meg a követelményeknek, továbbá attól, hogy az idegen nyelvű nem önálló tanulmány, hanem az egyik magyar szöveg fordítása, egy sem jelent meg külföldön, hanem az az egy fordítás is Budapesten, Szabó András kiadásában 1999-ben, amikor dékánhelyettesként éppen átvette Tenke Sándor rektorral együtt Orbán Viktor 2 milliárd forintos állami támogatását és eltakarította az útból Kulin Ferenc dékánt (első alkalommal, mert volt még egy második is). A 11 oldalnyi szöveg lefordíttatása és publikáklása előtt nem volt tehát pénzügyi akadály. A 3 tanulmány közül csak 1 jelent meg szakfolyóiratban, a legrövidebb, a 7 oldalas, ami „nagyobbnak” jóindulattal sem nevezhető. A 11 és 14 oldalas pedig ún. „Festschrift”-kiadvány (azaz alkalmi, születésnapi köszöntőféle vegyes minőségű kötetekről van szó). A 2 (c) követelménynek Szabó András nem tudott megfelelni – még úgy sem, hogy dékánhelyettesként pénzügyi eszközöket is igénybe vehetett (fordíttatás, kiadás).

(d), (e), (f) Erről semmilyen információt nem tudunk meg a „tézisfüzetből”. Talán azért, mert ezekben a rovatokban Szabó Andrásnak nem volt mit feltüntetnie.

Összefoglalva: Szabó András nem felelt meg az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály minimális feltételeinek sem, hiszen a speciális követelményrendszer csak a minimumot tartalmazza (ld. 2. pont). A fokozatot ennek ellenére megkapta. Csak a fokozat után járó pótlék, amit azóta erre felvett, több mint 4 millió forint. Nem beszélve a hatalomról, amire ez a cím feljogosította.

András Szabó’s degree. 1. Documents (Szabó András nagydoktorija. 1. Dokumentumok)

Szabó András teljhatalma a református egyetemen MTA doktori (köznapi nevén “nagydoktori”) címén alapul. Szeretnénk megmutatni, mire, milyen “tudományos teljesítményre” kapta ezt a fokozatot. Első lépésben közöljük 1. a meghívót az akadémiai vitára, 2. a téziseket, végén azzal a publikációs jegyzékkel, mely a szerzőnek a disszertáció tárgykörében megjelent írásait tartalmazza. Majd egy következő posztban feltesszük a doktori fokozattal szemben támasztott hivatalos követelményeket, végül összehasonlítjuk a kettőt.
Dokumentumok (tézisek, publikációs jegyzék) feltöltését ld. itt:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/05/11/andras-szabos-degree-1-documents-szabo-andras-nagydoktorija-1-dokumentumok/

Szabó versus Szabó (Szabó kontra Szabó)

Szabó András irigységének egyik tárgya – és ebből kifolyólag egyik áldozata –, Szentmártoni Szabó Géza, még életében érettségi tétel lett. Az, ami Szabó András még halála után sem lesz.

Szerző: Volt károlis hallgató

Ki is az a Szentmártoni Szabó Géza? A Károli bölcsészkarának első hallgatói és még néhány későbbi évfolyam is jól emlékszik színes, eredeti egyéniségére, izgalmas, lelkesítő előadásaira. Az induló károlis bölcsészoktatói gárdában két Szabó nevű tanárunk volt. És mindkettő régi magyaros. De mekkora volt a különbség Szabó Géza és Szabó András órái között! Az elsőre tanulni, a másodikra pedig aludni jártunk. Ez nem volt titok Szabó András előtt, így aztán Szabó Gézát is utolérte a legjobb károlis oktatók végzete: csöndben és feltűnés nélkül áldozatul esett a mániákus, irigy, frusztrált pszichopata nyírógép, Szabó András konzekvens, minőségrontó tevékenységének, azaz csöndben és feltűnés nélkül felszívódott a Károliról, mint mindenki, akire Szabó András szakmailag féltékeny. És ő sem szabad akaratából tűnt el …

Szentmártoni Szabó Géza is Kelet-Magyarországon született, ő is református lelkészcsaládban, mint Szabó András, alig pár évvel korábban. Az érettségi után, a debreceni Református Teológiai Akadémiára járt két esztendeig, majd a 1971-1973 között a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozott. Ekkor iratkozott be az ELTÉ-re, és ilyen módon évfolyamtársa lett Szabó Andrásnak. Az Eötvös József Collegium tagjaként 1978-ban történelem-latin szakon végzett. Először az OSzK munkatársa lett, közben 1983-tól három évig az MTA Irodalomtudományi Intézetében volt ösztöndíjas. 1987-óta az ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszékének oktatója. 1996-tól a Régi Magyar Költők Tára XVI. századi sorozatának szerkesztője. Fő kutatási területe Balassi Bálint életműve és a XVI. század irodalma, valamint a hozzá kapcsolódó zenei és ikonográfiai kérdések. Most pedig egy szenzációs Janus Pannonius felfedezés fűződik a nevéhez…


Szenzációs irodalmi felfedezés


Előkerült a Janus Pannonius-életmű hiányzó darabja


Szentmártoni Szabó Géza az ELTE BTK régi magyar irodalmi tanszékének

oktatója. […] Kutatómunkája során a véletlenek is segítették, így jutott a páratlan

irodalmi felfedezéshez: megtalálta a reneszánsz költőóriás egy eddig csak

felerészben ismert alkotásának teljes, hibátlan szövegét. Szabó Gézával az

egyetemen beszélgettünk.

[…]

Somogyi F. Anikónak a Magyar Hírlap 2009. okt. 10-i számában megjelent interjúját Szentmártoni Szabó Gézával május 3-án hétfőn megismerte minden magyar érettségiző diák. Ez volt ugyanis az idei középszintű magyar érettségi első feladata: http://www.eduline.hu/segedanyagtalalatok/3618-magyar_nyelv_es_irodalom_erettsegi_2010_kozepszint.aspx (és meg kell nyitni a dokumentumot).

Szentmártoni Szabó Géza interneten olvasható önéletrajza elhallgatja, hogy 1993 és 2005 között a Károlin is oktatott. Egészen addig, míg Szabó András adminisztratív karrierje meg nem indult meredeken fölfelé. Szabó Géza a hasonló életrajzi háttér ellenére mindenben ellentéte Szabó Andrásnak. Szereti a szakmáját, és nem érdekli se hatalom, se karrier. Lebilincselő előadó, népszerű oktató, kreatív, eredeti kutató. Korrekt, becsületes ember, kiváló humorérzékkel. Mindamellett vonzó férfi. Nem csoda, hogy ezekkel a tulajdonságaival állandó eperohamokat váltott ki Szabó Andrásból, aki utolérhetetlen vetélytársat lát benne, mióta csak ismeri. Ezen csak egy módon lehetett segíteni, mégpedig gyors eltávolítással a református egyetemről, hogy a hallgatók ne észleljék a különbséget a két Szabó között. Ha eltűnik Szabó Géza, eltűnik a mérce, és Szabó András aggály nélkül lehet olyan unalmas, közhelyes, monoton, egyszóval szürke, mint az egyénisége, mert minden hallgató azt fogja hinni, hogy a dögunalom az anyagból fakad, nem pedig a személyiségből. Csak aki már hallgatta Szabó Gézát, tudja, hogy mennyire át lett verve azzal, hogy most már kötelezően Szabó Andrást kell hallgatnia helyette. Mert hogy egyáltalán nem mindegy, melyik Szabó beszél a régi magyar irodalomról. Lehet erről érdekesen is beszélni, csak Szabó András nem tud. Nem az anyag hibája, hanem Szabó Andrásé, hogy mindenki úgy zuhan álomba a szavaitól, mintha kloroformmal verték volna fejbe.

Egészen addig, míg Szabó András ellenségei voltak hatalmon, Szentmártoni Szabó Géza zavartalanul taníthatott a Károlin. Csak akkor kellett eltűnnie, mikor régi barátja, egykori évfolyamtársa, kollégiumi szobatársa, régi magyaros kollégája, Szabó András került – Kulin Ferenc dékán helyetteseként – vezető pozícióba. Akkor megpecsételődött a sorsa.

Szabó András, mielőtt Szabó Gézát Kulin Ferenccel kirúgatta volna, tett néháy tiszteletkört a karon, és elmondta fűnek-fának, hogy mekkora senki ez a Szabó Géza, ittléte teljesen felesleges, hiszen még PhD-ja sincs. Mennyivel jobb választás ehelyett régi magyar irodalom oktatására a saját felesége, Petrőczi Éva (akinek magyarból diplomája sincs). Sikerült Kulin dékánt meggyőznie, aki kerülte a konfrontációt erőszakos és alattomos helyettesével, és inkább mindent ráhagyott, holott tisztában volt a szakmai és emberi kvalitásbeli különbségekkel a két Szabó között. És gyávaságából kifolyólag döntött a rossz megtartása és a jó elküldése mellett.

Így szabadult meg a Károli az ország egyik legjobb régi magyaros oktatójától.

Verspaeteter Lohn für das Maedchen für alles (Mammon-szerzetes megkésett bére)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem
tisztelettel meghívja Önt

Eisemann György
habilitációs előadására.

Az előadás címe: Írás és beszéd viszonyításának poétikája Kemény Zsigmond, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán néhány művében
Az előadás időpontja: 2010. május 10. 16 óra
Az előadás helye: ELTE Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsterem (Bp. VIII., Múzeum körút 4/A)


Végre, végre, végre! Erre is sor kerülhet. Kivárta, kiérdemelte.

„Mammon-szerzetes” megkapja hétfőn jutalmát a „Nagy Pénztárnoktól”. Pontosan úgy, ahogy Ady Endre vagy 100 évvel ezelőtt megírta.

Eisemann György, a Maedchen für alles habilitálhat. Nem veszett kárba az a sok nyál, nem volt hiába az a sok nyelvcsapás, az 59. évében járó docens, Kulcsár-Szabó Ernő beosztottja, mindenese, igazgatóhelyettese eljutott a professzorság előszobájáig. Ha szerencséje lesz, talán még 1 perccel a 60. születésnapja előtt beljebb is juthat. Talán még sikerül a nála 15 évvel fiatalabb másik igazgatóhelyettes, a Hermann-sógor Szilágyi Márton előtt befutnia.

Eisemann György ezért a professzori címért, amellyel majd – reményei szerint – nyugdíjba mehet, mindent feláldozott. Az ifjúságát, az élet örömeit, lemondott a szexről, házasságról, szűzies, önmegtartóztató életet élt, mindent egy lapra téve fel. Szülei lábujjhegyen szolgálták ki érdi családi házukban, hogy fiuk készülhessen a nagy szakmai karrierre. Ez a készülődés egy életen át tartott és még mindig tart. 2008 decemberében aztán sor került az első nagyobb lépésre: nagyfőnöke, Kulcsár-Szabó Ernő megengedte neki, hogy megvédje akadémiai doktori értekezését egy átfogó, azaz semmitmondó témáról, „A későromantikus magyar líráról”. Az értekezés hosszú volt, és ezzel arányosan hosszú a hibák lajstroma. S. Varga Pál debreceni professzor opponensi véleményében másfél órán keresztül sorolta a szakmailag gyatra, hibás, tarthatatlan állításokat. A másik két opponens, H. Korompay János és Zentai Mária rövidebben, de nem kevésbé kíméletlenül bírálta a védésre benyújtott disszertációt. A Mester, KszE elégedetten nyugtázta ezt, elvégre kis szerzetese örüljön a kegynek, de ne galoppírozza el magát, legyen tudatában, hol a helye. A Mester, persze, gondoskodott megfelelő védelemről is. Ki mást is ültetett volna a bizottságba, mint a magyar irodalomhoz mit sem konyító Kovács Árpádot, aki csak orosz szakos diplomával rendelkezik, de még gimnáziumi szinten sem ismeri a magyar irodalmat, hiszen “orosz érettségivel” keveredett át Kárpátaljáról magyar földre, és ezen a gyanús papíron a magyar irodalom ismeretét nem tanúsítja semmi.

2009-ben aztán Eisemann átlépte az utolsó határt is: a becsületét áldozta fel karrierjéért. 100%-kal átvitt doktori értekezésként egy 24 oldalas kiollózott töredéket, ami ki volt egészítve egy mások által írt, másról szóló további 30 oldallal. Ez volt az emlékezetes Mészáros-Eisemann csalás a Károlin. De úgy látszik, hogy egy habilitációnál az etikai alkalmasságot senki sem vizsgálja. Holott ez a belépő az egyetemi előadástartásra, az ifjúság oktatására és nevelésére. Vajon mire oktatja majd a magyar ifjúságot az az Eisemann, aki közel 60 évesen bizonyította talpnyalásban és csalásban való jártasságát is, egyéb erényein kívül? Mert legfőbb erénye a feltétel nélküli parancsteljesítés. Ebben Pál József ikertestvére. Nem véletlen, hogy a károlis csaló Mészáros Márton Eisemann kezéből egyenesen Pál József kezébe került. Meg sem érzi majd a különbséget. (Pál József már április 9-én kiállította az okiratot Mészáros Márton tíz nappal későbbi, április 19-i sikeres, szegedi doktori szigorlatáról. Aki nem hiszi, keresse meg a MAB-nak írt Balla-féle levélben a vonatkozó utalást.)

Ez után a botrányos ügye után Eisemannt nem zárták ki a köztestületből, egyetemen oktathat, sőt, habilitálhat, és a 60. születésnapja körül majd professzor lehet. 20 évvel idősebben, mint ahogy főnöke menye, Kulcsár-Szabó Ágnes lehetett volna ennek a Maedchen für allesnek a jóvoltából – a semmire, monográfia nélkül, értelmetlen, zavaros, csokorba kötött írásai alapán, amelyek annak a családnak az erkölcs-szellemi tőkéjével kerültek kiadásra, amelybe Ágnes asszony beházasodott. Maedchen für alles egy évvel ezelőtt kilógó nyelvvel és ebi alázattal loholt át az ELTÉ-ről a Károlira, hogy seperc alatt nyélbe üsse főnök úr menyének habilitáltatását. Akkor az arcukra estek mind a ketten. Eisemann már kiheverni látszik az arc-sebét. (Ideje, hogy újat kapjon.) Ágnes asszony még nem. (A lelki sebét sem.)

Mi viszont már látjuk lelki szemeinkkel Eisemannt, mint Mammon kiöregedett szerzetesét, szűz papját, aki „Babylon sötét vizeinél” Mammon talpát nyalogatja, és nyálcsorgatásban versenyt váladékozva a habokkal, fohászkodik e megkésett kegyért, mármint a professzori belépőért bálványának, Kulcsár-Mammonnak:

Zúgd, hogy ez így jó s rongyságom nem átok, /Dervised vagyok, boncod, szent barátod, /Arany elkerül s elkerül az Élet / S örömödből van kincsekből kitudott / Bús, szűz életű, szegény kis cseléded.

Most már az „Arany” sem fogja elkerülni, dőlni fog a lé, de minek? Túl késő. Most már lével együtt is elkerülik az élet örömei. Nem marad más háta, mint tovább fohászkodni Mammon-Kulcsárhoz, hogy részesítse őt továbbra is azokban a „kegyekben”, amelyekben eddig:

Engedd, hogy legyek szűz, szerzetes, árva, /Engedd, hgy fagyjak boldog jégszoborrá, / S boldogan zengjen téged ez a hárfa.

Aki még nem látta élőben ezt a Maedchen für allesbe oltott Mammon-szerzetest, az feltétlenül nézze meg őt hétfőn, és hallgassa meg térden állva zengendő szerenádját Mammon-Kulcsárhoz. Legyen szemtanúja, hogyan fogadja ez az ifjúságából kitúrt kis szerzetes Mammontól, más nevén a Nagy Pénztárnoktól a késői alamizsnát, a habilitációt.

Ha szerencsénk van, talán még a Nagy Mammon-Pénztárnok jutalmazó gesztusának is tanúi lehetünk, amint ezt mondja majd szegény, kifacsart, kiöregedett kis dervisének:

„Elpoklosodtál: itt a bére… Eredj… Ki vagy fizetve, béna koldus, / S most meg fogsz halni.”