Freitag, 15. Oktober 2010

Kampfansage gegen die Korruption (Harc a korrupció ellen)

Új dékánhelyettes a Történettudományi Intézetből
2010.10.14. 09:00


A KRE BTK Kari Tanácsa 2010. október 13-i ülésén Dr. Sepsi Enikő dékán előterjesztésében a személyi ügyek c. pont alatt két Történeti Intézetben dolgozó kolléga megbízatását szavazta meg:
Dr. habil Kurucz György docenst a BTK Kari Tanácsa 26 igen 6 nem szavazattal javasolta a BTK dékánhelyettesi posztjára,
Mészáros Márta tanársegédet a BTK Kari Tanácsa 32 igen 1 nem szavazattal javasolta a Kari Fegyelmi Testület tagjává választani.
Mindkét kolléga munkájához sok sikert kívánunk, segítve munkájukat.
Csoma Zsigmond DSc. mb. intézetvezető

http://kretortenelem.gportal.hu/gindex.php?pg=33441266&nid=5741290
Új nevek a Károli Bölcsészettudományi Karának élén: Sepsi Enikő és Kurucz György

A tegnapelőtti Kari Tanács és a tegnapi összoktatói értekezlet eseményei alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy az új dékán harcot hirdetett a korrupció ellen. A Magyar Irodalmi Intézet hírhedt vezetői, Szabó András, Kulcsár-Szabó Ágnes, Hermann Zoltán és Kovács Árpád, akik sorozats bűncselekményeikkel, csalásaikkal, okirathamisításaikkal bedöntötték a BTK egyetlen doktori iskoláját és majdnem az egész kart is, végre kikerültek a hatalomból. Ha ezt még a felelősségre vonásuk és áldozataik rehabilitációja is követi, akkor talán elképzelhető, hogy mégis új szelek fújnak a Károlin. Ennek azonban óriási akadálya a korrupt, erkölcstelen, bűnpártoló rektorhelyettes, Balla Péter, aki a Duplaszabó diktatúra legfőbb támogatója volt. Őt nem elég leváltani, hanem büntetőjogilag is felelősségre kell vonni. – A szerkesztőség

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen