Der Informator hat sich gemeldet (Feladta magát az informátor)

The informer gave himself up (Feladta magát az informátor)

Írta: jhnnsclvn on Április 30, 2010

Balla Péter volt napokig a legnépszerűbb szerzőnk. Míg ki nem derült, hogy a levelet nem is ő írta, hanem Kiss Gabriella. Tegnap aztán sok találgatás után az is kiderült, ki küldte be a blogra.

Tegnap ugyanis váratlan fordulatot vett a hat napja tartó károlis krimi. A minden gyanú felett álló, kiterjedt szlovák kapcsolatokkal rendelkező, rendszeresen Eperjesre utazgató, köztiszteletben álló károlis anglista professzor úr tegnap, azaz április 29-én több körlevélben bevallotta előbb a rektornak, aztán bölcsészkari kollégáinak, hogy a MAB-levél fogalmazványa tőle jutott az internet széles nyilvánossága elé. Talán épp a szlovák szál forszírozása ejthette pánikba; ekkor kezdhette úgy érezni, hogy lebukott, hogy forró lett talpa alatt a talaj. Nem bírta tovább a feszültséget. Azt nem lehet mondani, hogy őszinte és töredelmes vallomást tett. Nem tehetett. Nem vallhatta be, hogy gyűlöli Balla Pétert, a nyíltan jobbikos rektort, de a kényszerből szövetséges Szabó András dékánt éppúgy gyűlöli. Különösen, amióta az hagyta, hogy helyettese, Bíró Mária, elüldözze innen a szóbanforgó evangélikus professzor barátját, Kőszeghy Miklóst. Azt sem vallhatta be, hogy most már végleg elege van ezekből, és ő szeretné a hatalmat megkaparintani. A MAB-levél kapóra jött ahhoz, hogy egyszerre tegye el láb alól a rektort is és a dékánt is.

Kitalált tehát egy mesét. Hogy ő tulajdonképpen nem informátor, hanem áldozat. Mint a biztosítási csaló, aki eladja az értékeit, aztán rendez egy önbetörést. Pontosan ennek mintájára állította, hogy nem ő juttatta el a levelet a blogra, hanem valamiféle ismeretlen elkövető, aki állítólag feltörte a postafiókját. Még alibiszerzésre is gondolt. A MAB-levelet percre pontosan akkor küldette át a blogra a Károli egyik adminisztratív munkatársával, amikor ő épp előadást tartott az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Nem az órája kezdete vagy vége előtt 5-10 perccel, mert, ugye, annyival el lehet késni, illetve annyival előbb abba lehet hagyni egy órát, nem, hanem pontosan az óra közepén. Még jelenléti ívet is íratott a hallgatókkal, hogy bombabiztossá tegye alibijét. Postafiókja jelszavát emlékeztetőre állította, hogy cinkosa a megbeszélt időpontban cselekedhessen, majd az akció után törölte. Így az infókiszivárogtatásnak nyoma sem maradt, a jelszavát sem tudta meg senki, természetesen a tettestárs sem. A honoráriumon túl, amit ennek a dokumentumnak a megszerzéséért a megrendelőtől kapott, a remélt következmények is az ő malmára hajthatták volna a vizet, akárcsak egy jól megtervezett biztosítási csalás esetén, amihez ez az ügy a megtévesztésig hasonlít: a dékán már korábban megbukott, most ebbe bele lehet buktatni a rektort is. Informátorunk pedig játszhatná tovább a feddhetetlen, gáncs nélküli professzor szerepét előbb dékánként, majd rektorként.

Ha nem rémült volna meg a szlovák kapcsolatoktól, titkosszolgálati megbízásoktól, infólopásoktól, amikről ebben a blogban szó van. Professzorunk azonban nagyon megijedt, mert úgy érezte, rá vonatkoznak ezek a megjegyzések. Úgy ítélte meg, túl veszélyes tovább hallgatnia, különösen, hogy van egy beavatott cinkos is. A tekintélyes professzor föladta tehát a titkát, de nem adta föl a reményt: hátha megússza.

Csak a titkárnő száját kell befogni. Azt pedig be lehet: jó sok pénzzel. Ez a titkárnő köztudottan már egy éve abból él, hogy hallgat. És mi lenne, ha beszélne? Ez esetben semmi. Senki sem hinne neki. Nincsenek nyomok.

Egyébként ha a professzor úr nem veszti el a fejét, megúszhatta volna. Mi nem adtuk volna őt ki. Hagytuk, hogy a blogon különböző elméletek cseréljenek gazdát az esetről, nem irányítottuk, nem szóltunk bele. De ha egyszer ő már önként jelentkezett, nekünk sincs értelme úgy tenni, mintha nem tudnánk, ki az informátor.

Ő ezt már tegnap körlevelekben világgá kürtölte.