Bischöfliches Schachspiel 1. (Püspöki sakkjátszma 1.)

Az alábbi cikket htk-illetékes hozzászólásként küldte, de mondanivalója olyan fontos, hogy önálló poszttá emeltük ki. Ez nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértenénk a szerzővel. A Károlinak szerintünk csak egy Fenntartója van, mégpedig Bölcskei. A Dunamelléki püspöknek van bizonyos befolyása az egyetemre, kiváltképp a teológiára, de ezt nem kell túlbecsülni: fontos kérdésekben nem ő dönt, hanem Bölcskei. Így nem hisszük, hogy Szabó Andrást a sógora, Szabó István neveztette volna ki. Csakis Bölcskei tehette, miután Szabó András letette előtte a hűségesküt, és mellesleg bemártotta előtte a sógorát, Szabó Pistát. Az azonban valószínűnek látszik, hogy a két püspök sakkjátszmát játszik eleven figurákkal, és ebben a sakkjátszmában szürke eminenciások súgják nekik a lépéseket. Olyanok pl. mint Kovács Barnabás stratégiai igazgató, vagy mint a semmiből felbukkant Sepsi Enikő. (Hm, ő is Enikő! Úgy látszik, Bölcskei püspök különleges vonzalmat érez az Enikő nevű nők iránt.) – A szerk.
Szerző: htk-illetékes

A hiba ott van, hogy a blog írói feltételezik, hogy Szabó Andrást és Balla Pétert ugyanaz a Fenntartó nevezte ki. Ez azonban nem igaz. A Károlin kialakult helyzet megértéséhez tudnunk kell, hogy az anarchia és a törvénytelenségek úgy alakultak ki, hogy a két “furcsa szívű” (értsd, megalomán, a saját hatalmukhoz a nihilizmusig ragaszkodó) püspök egyfajta élő sakkjátszmát játszik az egyetemmel. Én leütök a tábláról egy rektort, docenssé teszek egy adjunktust, cserébe jön az ellenlépés: benyomunk ide egy dékánt, vagy kiütünk egy tanszékvezetőt. A püspökök gyakran jelen sincsenek az ilyen döntéseknél, de még a képviselőik is csak levelek útján kommunikálnak a Szenátussal, e leveleket azonban gyakran nem a püspökök írják, hanem olyan az egyetem hierarchiájában megbújó szürke eminenciások, az akolban megbúvó farkasok, akik valamilyen aktuális kérdésnél elnyerik a Fenntartó bizalmát – vagy félelmét!!! -, és “jó tanácsot” súgnak nekik. A püspökök kézhez kapják e terveket, aláírják (gyakran úgy, hogy előtte meg sem nézik, mit írnak alá), és már mehet is a döntés. Az eredmény itt látható.

Amikor Szabó András lett a dékán, az emberi sakkjátszmában épp Szabó István kerekedett felül. Lépéselőnyben volt, mert elhitette mindenkivel, hogy az egyetemen nem sikkasztások zajlottak (holott úgy megdézsmálták az EU támogatást, hogy ha az EU kijött volna büntetni, akkor csődbe ment volna az egész Református Egyház, ami anyagi kezességet vállalt a BTK épületén zajló felújításokért, és ami a fellépő hiány következtében nem készülhetett volna el a kijelölt határidőre), hanem a Bölcskei csak a püspökválasztás kapcsán kialakult kampány kedvéért akarja lejáratni azt a Szenátust, amiben az ő rokonai ülnek. Hát gyorsan megtetette dékánná Szabó Andrást, akit ezzel mintegy felfelé buktattak (dékánnak lenni előnyösebb, mint holmi üres, a pénzhez alig hozzáférő rektorhelyettesnek). Amikor Szabó András csoportja ismét elsikkasztott 200 milliót, és ezzel elbuktatta a csak bábként használt Varghát, hirtelen ismét a Bölcskei került lépéselőnybe, ő ütött: így került a rektori székbe az ősellenség, Balla. Az ötlet az volt, hogy mivel Ballának úgy sincs elég tömegbázisa, egyfajta zsinati helytartóként fog eljárni, teljesen a debreceni vezetéstől függve, szolgaian kiszolgálva az ottani igényeket. Nem számítottak azonban arra, hogy Szabó István csupán a választási törvények manipulálásával és a Théma-konferencia keltette botránnyal szerezte a hegemóniáját, a gyakorlatban a Balla-frakciónak sokkal több titkos támogatója van a Dunamelléken (egyfajta kripto-hegedűspártiak, mint a Mészáros gyerek), mint ahogyan azt a választási eredményekből sejteni lehetett. (A választáson Balla és Fónagy alig egy pár tucat szavazatot kapott, szemben Szabóval, aki több százat, és azt a pár tucat Fónagy-szavazót is eltávolították az egyházból a választásokat követő hetekben).

Balla kinevezésekor a BTK vezetői közt kitört a pánik, a Szabó család tiszteletreméltó rokonai a Hold utcai gyülekezetben tartottak istentiszteletet, ezzel a sajtóhirdetéssel: politikusok, gyertek,
hallgassuk együtt az igét! Értsd: itt már felsőbb hatalom közbelépésére van szükség, gyere hozzán Orbán testvér! Szabó István még azt is fejébe vette, hogy kiütteti a HTK dékánját, a jámbor művészlélek Békési Sándort, és a helyébe keres valakit, aki elég erélyes ahhoz, hogy szembeszálljon az új megbízott rektorral, és lépten-nyomon borsot tör az orra alá. A kiszemelt eszközember Zsengellér József lett volna, aki Szabó István régi oktatótársa és barátja volt Pápán. Zsengellér viszont kevésbé volt “furcsa szívű”, mint a püspökök: közölte, hogy ő csak azért nem fogja hátbatámadni egy megbecsült, köztiszteletben álló teológustársát, hogy elmondhassa, öt percre ővé lett a hatalom. Elég teher neki a doktori iskola vezetése is, és a hosszútávú szakmai hírnév a szerény, türelmes, szorgos embereknek kedvez, nem a gátlás nélkül törtetőknek. Szabó István következő sakklépése ezzel elbukott.

Amire senki nem számított, hogy Balla és Szabó András az első héten le fog paktálni egymással. Innentől kezdve pedig Debrecen csapdába esett: mivel Balla kinevezése törvénytelen volt, és ezt a Szenátus összes tagja bizonyítani tudta, nem tehették meg, hogy csak úgy eltávolítják a hatalomból, mint az előző rektorokat. Így hát Bölcskei következő sakklépése is kútba esett, az egyetemi oligarchia önálló ámokfutásba kezdett.

Így kezdődött a Károli lassú haláltusája, az egész országot megrázó botrányos agónia, ami mostanáig tart. Van a teológiában egy régi alapkérdés: vajon tud-e Isten olyan sziklát teremteni, amit aztán nem
tud felemelni? Nos, Isten esetében erről a kérdésről hosszan elvitázhatnánk, a Református Egyház esetében viszont egyértelmű a válasz: tud. A Károli Gáspár Református egyetem az a kő, ami sírköve lesz az egész magyar reformátusságnak.