Heidelbeermarmelade (Áfonyalekvár)

Két elemzést kaptunk Petrőczi Éva “Áfonyahegyi jegyzeteiről”. Az elsőt Prudens küldte be, a másodikat Lakat. Mindketten a http://senkikasenkifoldjen.blog.hu népszerű szerzői.

1. olvasat

Szerző: PRUDENS

Petrőczi Éva Áfonyahegyi jegyzetek

A Sas Kiadó az idei Könyvhétre megjelentette Petrőczi napló-önéletrajzát. A mindössze 134 lapos, kisalakú, nagy betűkkel szedett szöveg fő üzenete (message) nekünk, a „blogsárkányoknak” szól. Ezt a hátoldalról tudhatjuk meg, ahol a szerző felpanaszolja, hogy „minden szavam és lélegzetvételem napról napra ’elektronikus pellengéren’ csúfoltatik meg”. Erre kíván Petrőczi „méltó […] módon válaszolni”.

Ha már imígyen megszólíttattunk, s blogunkat (fűzfa)poetessza ilyen kedvesen reklámozza könyvében, magunk is filológusi „sűrű olvasásnak” vetettük alá az említett opust, hogy kihüvelyezzük ­ a legkevésbé sem tiszteletreméltó női szerzőhöz illő szófordulattal élve ­ a benne rejlő szubsztanciát.

A könyvet szerzője „maga mentségének” szánja, azt kívánja bizonyítani, hogy milyen nemtelenek, becstelenek, megalapozatlanok azok a megállapítások, amelyek őt érik „tanári-tudósi-költői” mivoltában. Azt kívánja továbbá a szöveggel bizonyítani, milyen nagyszerű tanár, tudós, költő is ő, s milyen szépséges, vonzó nő (60. évében), melegszívű édesanya, nagyszerű feleség, kiváló szakácsnő. Ennek a célnak az érdekében suvickolja „filléres emlékeit” családi ezüstté, sőt, ómama briliáns ékszereivé.

Megjegyzéseinket tematikus csoportosításban közöljük, a végén pedig levonjuk megalapozott következtetéseinket.

Családi háttér

Petrőczi mindent megtesz azért, hogy tiszteletreméltó családot kanyarítson saját maga hátterébe. Az angol királynővel való rokonságáról, melyet egy rádiós Névjegyben pendített meg, most egy szót sem szól. A Ludwig ősök dicsőülnek meg e szűkösen mért lapokon: dzsentroid életvitelű „katonatiszt” nagyapa, gimnáziumigazgató, álértelmiségi anyuka, költői lelkű körorvos apuka. A család életvitelét „Ludwig házak”, hatalmas családi sírboltok jelzik.

Nyelvtudás

Petrőczi igazi poliglott, ahogy írja. Nemcsak angolul beszél tökéletesen, hanem németül is „szép kiejtéssel, leleményesen, folyékonyan beszélek” (67. l.), bár Halász Előd Rilke-szemináriumán még „inkább a zsigereimben éreztem, mintsem értettem a szövegeket”. (Uo.)

Nem ragadunk le annál a képzavarnál, hogy P. hasaszalonnája és hátszalonnája közti orbitális emésztőcsatornájában forgatja a Duinói elégiák költőjének verseit, csak annyit jegyzünk meg, hogy maga is bevallotta: nem tud németül.

P. annyira fogékony a nyelvekre, hogy Norvégiában már „egy hét után” érteni kezdi a helyieket. „Cvetajevát és Brodszkijt, két nem éppen könnyű nyelvezetű szerzőt mindmáig különösebb akadály nélkül olvasom,” (91. l.) Csak halkan jegyezzük meg, hogy Ref. Lapiban közölt irományában Brodszkijnak egy két szóból álló verscímét két (!) hibával „fordítja” magyarra: Zvezda rozsgyesztva”-t „a születés csillagá”-nak „fordítja” a helyes „Betlehemi csillag” helyett. Ezt a fordítási trouvaille-t: minden szóra esik egy hiba – meg sem próbáljuk kommentálni.

Csak csodálkozunk, hogy P. ilyen magas szintű nyelvtudással helytelenül írja – két n-nel – a „Lebegyinoje ozero”-t. Azt pedig végképp nem értjük, hogyhogy nem tud petrezselymet kérni az orosz fiatalembertől. Ezt a zöldséget ugyanis oroszul „petruská”-nak hívják, csakúgy, mint Petrőcziék kedvenc kifőzdéjét a Ráday utcában. (91. l.)

Szépség

A szerző beavatja olvasóját a titokba, hogy sokáig „csúfságnak” tartotta magát. Szépségének felismerését csak a második házassága váltotta ki belőle(!!!!) „Belőlem – akármilyen szemérmetes és szűkszavú ember – András „dícsérgette ki” ezt a megrögzött csúfság-érzetet.” Most már tudja, hogy szép, sőt, „sokat javít a külsőmön, hogy arcom.. sokat megőrzött kislánykori vonásaiból.” ( 75. l.) „A közvélekedés szerint ’jól tartom magam’” ( 32. l.) Szépsége megőrzésének titkát sem hallgatja el hű olvasói elől: elárulja samponjának nevét, s azt is, honnan lopta tusgéljét. Megtudjuk, hogy olívaolajjal kenegeti „testének legsivatagosabb vidékeit”. Ezt a mondatot, finnyás gyomrunkra való tekintettel, már vizualizálni sem merjük.

Pályatársak

Csak már rég elhalt költőkről-írókról olvashatunk, ők, ugye, nem tudják helyreigazítani P. szelektív memóriáját. Jékely, Kormos, Rab Zsuzsa, Karig Sára, Lázár Ervin udvariasan elviselték P. tolakodását, s nem cáfolhatják P. hajmeresztő emlékezéseit arról, hogy milyen kivételesen tehetségesnek tartották őt, pótanyaként, pótapaként viselkedtek vele.

Olvasmányai

P. a férjét kísérte el Heidelbergbe, de ő is bőszen kutat. Mindenekelőtt az interneten, ahol „valóságos tudományos kincseket” talál. Halkan jegyezzük meg: ezért kár volt a Neckar parti várost mocskos jelenlétével elcsúfítani. Az Internet elérhető a Mátyás utcában is. Közben pedig olvas: puritán szerzőket, hiszen ő a „Puritanizmuskutató Intézet” vezetője! No meg közben olyat is, ami tetszik is neki. Rosamunda Pilcher undorító giccsei állnak hozzá a legközelebb, éppúgy, mint „tudós” férjéhez a primitív sci-fik.

Összegzés

A sok primitív hazugság és dicsekvés között akad néhány igazságmorzsa is: „Sokszor az az érzésem, hogy az emberek többsége nem szeret és nem tud elfogadni” (55. l.) Hát igen, ezzel kéne szembenézni, és megkérdezni, vajon miért.

Nem azért, mert őt a „nagy professzor kis feleségé”-nek tartják. (74. l.), két okból sem. Egyrészt mert Szabót minden hozzáértő ember simlis bunkónak tartja, aki csalással jutott akadémiai doktori címhez. Másrészt ki nevezne „kis feleség”-nek egy 120 kilós tehenet?

A könyvvel kapcsolatban a legfőbb kérdés mégis az, hogy miért támogatta a könyv kiadását többek között a Dunántúli Református Egyházkerület és a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteménye, Pápáról. Fel fogjuk tenni ezt a kérdést Steinbach József püspöknek és Köntös László gyűjteményigazgatónak is.

Milyen spirituális és szellemi értéke van egy olyan könyvecskének, amelynek túlnyomó részében a szerző saját magát dicsérgeti, arról ír, mit főzöget, hogyan tartják a vércsoport szerinti diétát, valamint arról, hogy a férjének akkora a feje, hogy nem kapni rá sapkát.

Viszont a kötet támogatóit végignézve nem henye gondolat feltenni azt a kérdést, hogy vajon mi köze van Petrőczinek a pápai reformátussághoz, illetve fordítva, ami érdekesebb?

Nem tudjuk, mert ez nem derül ki, de támogatta a Dunántúli Református Egyházkerület és annak Gyűjteménye ezt a fércművet! Ám a tisztánlátás érdekében fel fogjuk tenni ezt a kérdést Steinbach püspöknek és helyettesének is.

2. olvasat

Szerző: LAKAT

2. olvasat

PETRŐCZI ÁFONYAHEGYI ÖKLENDEZÉSEI

(134 oldal kisalakú könyvben)

Ezt a kötetet miért támogatták – a belső oldal támogatói listája alapján – ennyien? Például a Kálvin Kiadó, a Németajkú Református Gyülekezet, a Dunántúli Református Egyházkerület meg a pápai Tudományos Gyűjtemény? Pécs városának a Közgyűlése? Normális ez a világ? Hol élünk? Senki sem nézte meg, hogy mire ad pénzt?

Ez a könyv nem szól másról, mint arról, hogy lelkileg mennyire beteg ez a nő. Látlelet ez a ”napló”, arról, hogy mennyire nem tudja feldolgozni a blogban leírt elemzéseket, mert firkálmányában mindig visszatér a blogra (ami lakmuszpapírrá vált ezáltal): 24, 42, 45, 74, 76, 80, 81, 83, 86-87, 89, 92, 98, 114-115, 127, 128 oldalakon. Nem tud szabadulni a témától. Ha Freud lennék, tanulmányt írnék a tudatalatti hatalmáról.

De tényleg! – Steinbach püspök úr és helyettese Köntös úr miért támogatta ezt a pongyola stílusban megírt lelki büfögést? Persze ez a kérdés vonatkozik Balog Zoltánra is a németajkú gyülekezet és a fideszes Polgári Magyarországért Alapítványra is. Olyan fontosak ennek a nőnek a lelki problémái? – Hogy nem tudja feldolgozni azokat a véleményeket, amelyek az ő és férje megalapozatlan ”szakmaiságát” és züllött emberi mivoltát mutatja be, nem beszélve a primitív verseiről (www.senkikasenkifoldjen.bog.hu), melyeket „Farkastorok” elemzett?

P. É. KARAKTERE

Tényleg igaz az előttem is megfogalmazott megállapítás: ahogy politúrozza a svábszerű Ludwigok nem létező mitológiáját, hogy a román nagyapja milyen világ- és nagypolgár volt. Iszonyú ez a jelenség, ahogy egy proli az ezredforduló után öntudatra ébred és hazudozik magának mindenféle múltat (ez is végigkíséri ezt a kis írást – talán a polgári alapítvány miatt szeretne ennyire ”polgári” lenni): szánalmas és beteges, ahogy megfogalmazza „díszsírhelyes díszpolgár-őseim” mítoszát (10). Mintha ezek a svábféle kispolgár Ludwigok ”valakik” lettek volna.

Petrőczi nagyon mély nagyapa-komplexussal küszködik, ami szintén végig követhető: 5, 9 (2x), 11, 14, 15, 23 (2x), 29, 35, 71 (2x), 78, 81, 100, 101, 108 (2x), 122, 132 oldalakon – ezek mind a román nagyapjáról írt beteges hablatyolások. Köszöni a nagyanyjának (róla nem ír!) a „tartást adó holmikat”. – PÉ csak szeretné, ha rendelkezne tartással, de sem fizikai tartása nincs (pacal Mári és mosónői prolisága miatt), sem lelki tartása (lásd ezt a ”naplót” és az egyetemi erkölcstelenséget támogató tevékenységeit, meg az önkritikátlan verseit).

Ez a cselédek ivadéka leírja a 22. oldalon, hogy az észak-walesi Bangorban – nyáron! – mindig direkt blézerben ment reggelizni, mert annak a zsebeit tele tudta tömni főtt tojásokkal, ugyanúgy, mint az akadémiai 2 hónapos hollandiai ösztöndíján: felvágottat, minivajakat, minilekvárokat, gyümölcsöt stb. vágott zsebre. Ennyire proli ez a buta lúd (és még le is írja ezt)!

MÁSOK MÖGÉ ÁLLÁS ÉS DÖRGÖLŐZÉS

Nem adja fel, ebben a szemétben (könyvében?) ismét kitér a Jékelyhez való viszonyára, elmagyarázva, hogy „nem-lobbista nem-helyezkedő barátságban voltam” (24). Annyira magyarázza ezt, hogy Freud bácsi is örülne ennek. Nem is beszélve arról, hogy Heidelberg mesés hatással volt Évánkra, mert ”káté” jelleggel válaszolgat a blogban írtakra, de kérdés nélkül elszántan felelget és nagyon izzadtságosan igazolgatja magát. Ám ezt az utólagos bratyizást tovább fejlesztette PÉ: Hervay Gizellát nyalja a 35. oldalon. Lázár Ervin barátságáért teper utólag a 40. oldalon. Kormost és Rab Zsuzsát is bevonja ez a szerencsétlen a köreibe a 44. oldalon, ugyanitt Benyhe Jánost is jó barátjának nevezi, lentebb Kormos Pista utódjának nevezi magát. Iszonyú ízléstelen ez a bennfenteskedés, ami tipikusan a középszerű emberek dörgölőző viselkedése a hozzá nem mérhető nagyokhoz. A 49. oldalon arra vetemedik PÉ, hogy azt a mítoszt építi a saját mitológiájába, mely szerint Jékely „azért nem kapott meg egy jelentős kitüntetést, mert annak összegét meg akarta osztani velem”. Valószínű, hogy ezt a történetet csak PÉ ismeri… Szegény Jékely úgy halt meg, hogy nem is hallott erről! Ez a történet még logikailag is biceg!

EGYETEMESDI – KARRIER— PÉNZ

A 29. oldalon írta le PÉ a lényeget: „Olykor úgy érzem, ezzel az egész egyetemesdivel-tudományosdival csak bajt hoztunk szegény fejünkre; Andrásnak talán jobb lett volna megmaradnia a Ráday Gyűjtemény marginális békéjében”. Ez így van, csak azzal a különbséggel, hogy ez az ún. „egyetemesdi” stb. eleve nem Szabó szellemi méretére volt szabva, mert ő képességei, erkölcsisége és teljesítménye alapján tényleg marginális (ezt önmaga is tudja), ezért a Ráday Gyűjteménybe való. Kár volt kaparnia Barátossy Jenőnél, hogy bejátssza magát 1994-ben a Károlira (pedig előtte az egyetem ellen cikkezett!). Szegény Szilágyi, dékánként nagyon utálta Szabó személyét és jellemét. Mindent megtett, hogy ne kerüljön helyzetbe, de pár hónap múlva behozta a teljesen képzetlen nejét is. PÉ ”napló”-féléjéből kiderül, hogy a férj=dékán úr jelenleg „Szenci Molnár Albert-levélkiadáson dolgozik” (38) – ugyanis nem volt elég számára, hogy a jelentéktelen naplóját (mit evett, kivel találkozott stb.) megjelentette, most a levelezést masszírozza. Ez a Szabó egy teljesen jelentéktelen, filológusnak sem nevezhető szánalmas álkutató, aki nyílván a levelezés jegyzetapparátusához gyűjt anyagokat. De PÉ is egy tökalsó, mert azt írja a 90. oldalon, hogy mennyire jó Heidelbergben lenni, ahol közel lehet az egyetemi könyvtárhoz, de ő inkább otthon ül és a interneten keresgél: „rövid idő alatt kincsek garmadáját találtam most készülő Basirius Izsák-dolgozatomhoz”. Ezt PÉ „tudományos internethalászat”-nak nevezi! Ennyit ér ez az önmagát tudós-költőnek aposztrofáló egyetemi oktató. Döbbenetes ez a nyíltan hirdetett ostobaság.

Egyébként ez a termesz-nő a Polgári Körökbe (62.) és a Művészetek Házába hivattatta meg magát az elmúlt évek során és ott ünnepeltette magát és a sz@r verseit.

Ez a lejmoló luvnya még a heidelbergi ösztöndíjból (amit a férje kapott Szenci levelezésének a masszírozása miatt – efölött itthon is lehet masztizni, kár állami pénzen utaztatnia magát!) is SPÓROL: (66. oldal) „a kettőnk által feléldegélt egy személyes ösztöndíjból megmenthető valamicske”. – Miért kéne megmenteni egy eurót is? Nem elég a dékáni és tanszékvezetői, meg az intézetvezetői (puritán) és az oktatói stb., stb. fizetésük. Ez kettőjüknek (családilag) együtt több mint 1 millió forint, és ehhez jön még a komáromi zsebpénz. Nem elég?

VÉGKIFEJLET

Végül is miről szól ez a kisalakú, 134 oldalas beteges írás? Arról, hogy ez az öntömjénező nő, aki okosnak és műveltnek (miket olvas?!) tartja magát, mennyire szánalmas és velejéig ostoba csaló, ráadásául leplezetlen személyiségzavara a freudi nagyapa-komplexusban csúcsosodik ki. A pedigréjét folyamatosan fényezi, mintha középpolgárok és értelmiségiek lettek volna a Ludwigok (apja angolul olvas – 21. oldal, Ludwig-házakat vallja a családjának 22-23. oldal). Beteg szegény! Össze-vissza hazudozik és utalgat mindenfélére. Komolytalan! De a legfőbb baja mégiscsak a blog, ez itt, amitől nem tud szabadulni a saját 134 oldalán keresztül sem! Ezt nem tudja megemészteni. Pedig szegény András „inaszakadtáid” (127) menti az egyetemet a bajból. De hát mindenki elfelejti – rajtunk kívül –hogy éppen a férje, Szabó (és helyettese!) sodorta a tehetségtelensége, teljes amoralitása és sorozatos csalásai miatt az egyetemet ebbe a katasztrofális helyzetbe azzal, hogy Bölcskeit mint fenntartóját és kenyéradó gazdáját rideg karrierizmusból és jó fizetésért kiszolgálja?! A beteges kisebbrendűségi érzés és karriervágy ide vezet! Ugye Éva? Ezért nem hagy nyugodni a blog, mert tudod, hogy a férjeddel sok mocskot követtetek és lepleztek el: nagyon nem tiszta a lelkiismeretetek! Pedig a nagy hályogkovács adott konkrét jelet: a hályogot le is operálták, de úgy látszik hiába, mert az optika nem változott ezután sem – a csalás, az erkölcstelen hamisítás és színvonaltalanság meg a hazudozás folytatódik. Pedig a ”jeleket” komolyan kellene venni. Ez a könyv is egy jel (számunkra!) arról, hogy jó úton vagyunk, még ha sok mindent nem is értetek abból, ami egy ideje történik, és az olvasatotok is (az erkölcsi különbségből fakadóan) teljesen más. Köszönet ezért a nagyon informatív 134 oldalért!