Az alábbi írás részletes és logikus választ ad arra a kérdésre, miért állóvíz a református egyház, miért nem történik semmi változás a reformátusok egyetemén sem, miért nem áll érdekében az egyház vezető tisztségviselőinek a felismert rossz jobbítása, miért kell mindennek úgy maradnia, ahogy van, és miért üldözi az egyház a jobbítani akarókat.
Szerző: Poppét
A Református Élet júniusi és júliusi számaiban precíz és adatolt összeállításokat találtam az ügynökkérdésről A júniusi számban található „Köztünk ható ügynökök” című hosszú cikk részletesen foglalkozik a református egyházban működő besúgókkal, III/III-asokkal és gyerekeikkel, akiknek jó része szintén az egyházban tölt be vezető funkciókat. Ha az olvasó tisztában van az összefüggésekkel, megérti azt az összjátékot (egymás véd- és dacszövetségét), amely miatt semmi tudatos változtatás nem történik az egyházban és ezáltal a Károli Gáspár Református Egyetemen sem. Hol is rejtőzhetne egy besúgó nagyobb biztonságban, mint egy másik besúgó karjaiban!
A részletes elemzés miatt mindkét lapszámot érdemes beszerezni (2×395=790 Ft)!
(Az újság megrendelhető emailben: ujsag@exodus.hu, vagy postai úton: 2113 Erdőkertes, Báthori u. 1., illetve telefonon: 06-47/338 515).
Ebből az adattárból nyújtok egy rövid áttekintést, néhány helyen szó szerint idézek is belőle, hogy érthetővé váljon a jelen sivársága és szellemi-lelki roncsoltsága. Rávilágít az újság arra, „hogy az egykori nagytiszteletű ügynök urak fiai-lányai milyen pozícióba kerültek az édesapa kapcsolati tőkéjének köszönhetően. Nem az „apák ettek egrest, a fiaik foga vásott el” közmondás miatt, hanem látva és tudva azt, hogy az apukák által 1990 előtt működtetett, és egymás mocskának takargatásában megizmosodott bizalmas érdekhálózat a mai napig zavartalanul működik tovább”. – Ez Bölcskei egyik legfőbb bűne és alkalmatlanságának bizonyítéka! Ezáltal is érthetővé válik: hogyan kerülhetett az egyház egyik vezetője, Bölcskei Gusztáv olyan helyzetbe, hogy vezetői kinevezéseket adhasson a Károli Gáspárról elnevezett egyetem református vallásúnak keresztelt antikeresztyéneinek és erkölcsileg lezüllött (de honnan?) Balla Péternek, Szabó Andrásnak és ateista rombolótársaiknak (pl.: Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnesnek, Hermann Zoltánnak, Kovács Árpádnak), akik önös anyagi és pozicionális érdekeik miatt szipolyozzák az egyházat, amelyet – a RÉ cikke alapján – összefüggésében, egyházpolitikai aspektusból, nagyobb dimenzióba helyezve is láthatunk.
Tenke Sándor „Erdős” fedőnéven volt titkosszolgálati besúgó, aki teológiai dékán és rektor is lehetett egyszerre a Károlin, és akit még 1990 „idején is mint élő hálózati személyt tartottak nyilván”. 2003-ban eddig elhallgatott és nyilvánosságra nem hozott okok miatt eltávolították, és minden egyházi vezetői tisztségétől megfosztották. Ennek ellenére „Tenke munkaügyi pert kezdeményezett az egyháza ellen, melynek során a bíróság 12 millió forintos kártérítést ítélt meg számára”. 12 millió forint nem kis összeg (bár többet tapsolt el mint rektor!), de valami nagy hiba történhetett, ha ez az ember pert nyert. Vagy dr. Takács János direkt pert vesztett, mert ez is egy megállapodás részét képezte?! – Annyira ”kitaszította” az egyház, hogy jelenleg is lelkészi állást tölt be, de nem egy hazai kis faluban, hanem az Egyesült Államokban (Arizonában). És nem is egyedül, nem is akárkivel együtt…
Miért van szükség az egyházban éppen Tarr Zoltánra, mint Bölcskei jobb kezére, aki a Zsinat Külügyi Osztályán dolgozik zsinati tanácsosként? Nem kézenfekvő a válasz, de nem is olyan nehéz megtalálni: „Bátori” alias Bölcskei számára megbízható egy régi jó hitvalló elvtársának a gyereke, hiszen Tarr Zoltán apja: Tarr Kálmán, a Kálvin Kiadó egykori igazgatója a diktatúra éveiben „Kovács Kálmán” álnéven állambiztonsági besúgó volt, amikor a zsinati Sajtóosztályon tevékenykedett, 1976-tól pedig „megbízhatósága miatt” a Magyar Bibliatanács főtitkára lehetett. Meg is jutalmaztatta Bölcskei Gusztáv a Zsinatán keresztül ezt a hálózati társát: 2009-ben „Aranyokleveles teológus” díjat kaphatott érdemdús és „makulátlan” életének az elismeréseként. Ennek a ”makulátlan” embernek a fia, Tarr Zoltán azon a helyen tevékenykedik, a Zsinat Külügyi Osztályán, amelyet 2008-ig Tamás Bertalan vezetett. Nem véletlenül került oda ifj. Tarr, hiszen – mint Tarr apja – Tamás elvtárs 1979-től „Ferenci” fedőnéven volt a titkosszolgálat besúgója: „ebben a minőségében alapjaiban határozhatta meg az egyház külföldi kapcsolatait”. Most ifj. Tarr tölti be ezt a megbízható elvtársi szerepkört, hiszen nem utcáról vesznek fel külügyi munkakörbe valakit még (pláne!) az egyházon belül sem.
Bölcskei Gusztáv – saját köreiben közismertebb ügynöknevén ”Bátori” – jelenleg a debreceni teológia tanszékvezetője, püspök, zsinati lelkészi elnök stb. stb. „Az 1997 óta általa betöltött magas egyházi tisztség révén nagyrészt neki köszönhető, hogy református egyházunkban a kommunista rendszer titkosszolgálatát kiszolgáló egykori besúgók zavartalanul munkálkodhatnak felelős beosztásokban, és minden fennakadás nélkül érték el az elmúlt 20 év alatt a nyugdíjkort.” Ez sem minden előzmény nélküli, hiszen már elődje, Hegedűs Lóránd püspök a kutatók előtt (mint pl. Kubinyi Ferenc történész elől) lezáratta a zsinati levéltárat: nehogy bármi kikerülhessen onnan. Biztos kézbe helyezte a kulcsot addig is, amíg megfelelő kezekbe ”kimentődött” pár dokumentum.
Bölcskei felelőssége abban van, hogy megerősítette azokat a besúgó elvtársait a pozícióiban, akiket rég semleges munkakörbe kellett volna irányítania. (A magyarázat erre kézenfekvő: önmaga is érintett!) Kádár Zsolt „Mózes Máté” titkosszolgálati álnéven súgott be, jelenleg is a Zsinat Tanulmányi és Teológiai Bizottságának valamint az egyház Theológiai Szemle című folyóiratának szerkesztőbizottsági tagja. Bölcskei maga mellett tudja őt is: Kádár „tagja annak a 4 fős küldöttégnek, mely a napokban a Magyarországi Református Egyházat képviseli Grand Rapidsben (Michigan, USA), az új nemzetközi református világszervezet megalakulásán”. Igen valószínű, hogy ebben a nemzetközi szervezetben az ügynök-besúgó Bölcskei vezető tisztséget fog betölteni. Bölcskei amúgy is „a jelenleg átalakulóban lévő Református Világszövetség (WARC) Európai Tanácsának elnöke.”
Nem lehet elfeledni, hogy Bölcskeinek a püspöki ”megválasztása” előtt olyan támogatója volt, mint a szintén ügynök Kocsis Elemér püspök, egykori fedőneve „Rajnai”, akinek a „lánya, Kocsis Márta jelenleg is az MRE Zsinatának jogtanácsosa”, és ilyen módon a másik besúgó-utód, ifj. Tarr kollégája, és mindketten természetesen Zsinat-tagok. Akárcsak a két Hegedűs-vő, azaz sógortársak a jobbikos Hegedűs családban: Balla Péter, a Károli megbízott rektora, aki tanintézeti képviselőként, a másik vő, Mészáros István, pedig orvosként világi képviselő a Zsinatban. (Ennek a Mészáros Istvánnak az unokaöccse a csaló doktorandusz-tanársegéd: Mészáros Márton, aki miatt kirobbant ez az egész egyetemi botrány, és amit éppen ezért nemcsak egyetemi, hanem zsinati szinten is próbálnak a sógorok eltussolni). Mindkét Hegedűs-vő, a csaló Mészáros Márton nagybátyja és sógornagybátyja is Szabó István Dunamelléki Református Egyházkerületében működik:
http://www.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=10002&Itemid=353&lang=hu
Nem véletlen, hogy Bölcskei miatt a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat újabb (2010 júliusi) állásfoglalásra kényszerült a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata (MRETZs) kapcsán:
http://stud-theol.blogspot.com/2010/07/nyemrlsz-generalis-konvent-v-tanacskozo.html
Ebben közlik: „az ún. Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent Bölcskei Gusztáv vezetésével folytatja egy jogilag be sem jegyzett testület hatéves szemfényvesztő humbug-zsinat tevékenységét. Pontosan tudják, mit cselekszenek (Lk 23:34)! … Kárpát-medencében az egykori ügynök Bölcskei Gusztáv ún. „Generális Konvent”-jében a Bólintó Jánosok köre éppúgy jelen van, mint Nyugat-Európában Varga Pállal a „protestáns” szervezetben. Érthető hát, hogy a Magyarországi Református Egyház a „protestáns” szervezettel keres kapcsolatot Nyugat-Európában – mert fél a reformátusoktól ….”
Az „állásfoglalás” megjegyzi: „Ám ’változik a piac’, ma már nem mindenütt a volt kommunisták és utódaik uralják a képet. Aki nem ismeri fel az idők jeleit, azon túllép a történelem”.
Ez kell, hogy történjen a vezérlő elnök-püspökkel: Bölcskei Gusztávval, Balla Péterrel, mint alkalmatlan rektorral (és sleppjével pl.: Szabó András dékánnal, a hamis tanúval – egyéb vétkei mellett – meg Hansági Ágnes erkölcstelen dékán-helyettessel stb.) is. Ez, persze, csak a jéghegy csúcsa! De kisöprésüket el kell kezdeni…
Nincs lehetőség újabb szerecsenmosdatásra (Jer 13:23), hiszen nem (lehet) mindenki a meghátrálás embere (Zsid 10:38,39)! Ez a közös véd- és dacszövetség, melynek alapja a közös bűn, a besúgás, a testvérek elárulása, nem állhat fent tovább. De ha mégis ezt akarja az egyház, akkor legyen az ügynökhálózat transzparens. Ne csak ők lássák saját bűneiket és apáikét – amely utóbbiakról a fiak-lányok ugyan nem tehetnek, de arról igen, hogy profitálnak belőle – , hanem lássa az egész ország is.
Dienstag, 31. August 2010
Samstag, 28. August 2010
Universitaet der Betrüger 2. Der dekan András Szabó (Csalók egyeteme 2. Szabó András dékán)
Sorozatunk, a Csalók egyeteme talán minden olvasni tudót meggyőz arról, hogy ezen a blogon nem “gyalázkodásról” és nem “mocskolódásról” van szó, hanem valódi gyalázat és mocsok feltárásáról.
A sorozat első darabjában Pethő Sándornak, a HTK dékánjának csalását mutattuk be: egyetemi tanári pályázatához mind publikációs jegyzékét, mind önéletrajzát manipulálta. Erre nyilvánvaló bizonyíték, hogy mai publikációs jegyzéke és önéletrajza már nem tartalmazza azokat a fiktív tételeket, amelyekre a professzori címet megkapta. Mai önéletrajza és publikációs jegyzéke alapján ugyanakkor nem lett volna kinevezésre felterjesztve, mert még ma sem felel meg az egyetemi tanári kinevezés feltételeinek. A címet 8 éve bitorolja, és az egyetemi tanári fizetést 8 éve veszi fel. Ebből 3 éven át duplán is: a Miskolci Egyetemen ill. a Károlin. A Károli Református Egyetem megbízott rektora, Balla Péter, kétségtelenül tud a csalásról, erre kollégái folyamatosan hívják fel a fgyelmét. De nem tett büntető feljelentést, és a munkaviszonyt sem bontotta fel Pethő Sándorral.
A sorozat második darabjában Szabó András MTA doktori fokozatának történetét foglaljuk össze még egyszer, illetve egyetemi tanári kinevezésének szabálytalanságát itt mutatjuk be először.
Szabó Andrásnak nem kellett manipulálnia a pályázati anyagát sem a nagydoktori címhez, sem az egyetemi tanári kinevezéshez. Ő a karrier kevésbé kockázatos, de nem kevésbé becstelen útját járta: a fokozatszerzést „levajazta”, azaz csereszívesség-üzletet kötött a színfalak mögött. Ehhez persze cinkosokra volt szüksége. Szabó MTA doktori “teljesítményének” egyes dokumentumai olvashatók a http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/05/11/andras-szabos-degree-1-documents-szabo-andras-nagydoktorija-1-dokumentumok/ poszt alatt. Érdemes visszakattintani ezekre a dokumentumokra. Szabó nagydoktori tézisei összesen két és fél oldalt tesznek ki, melyek a tudományos diskurzus egyetlen ismérvét sem tartalmazzák: sem (hipo)téziseket, sem elméleti, sem módszertani alapvetést. Az ún tézisek végén összesen 3 (!) db publikáció van feltüntetve a disszertáció témaköréből – a 4. és 5. publikáció felsorolása optikai trükk, hiszen a negyedik nem jelent meg, az ötödik pedig a három között már említett magyar nyelvű cikk német fordítása. Ez a 3 sovány cikkecske egyenként 4, 7 ill. 11 oldalas.
A disszertáció szövege alig több mint negyven oldal, de még ezt is tudománytalan fecsegéssel tölti ki a disszerens saját gyerekkoráról, debreceni kántálásairól, és mellesleg Szenci Molnár onanizálásairól németországi tanulmányútja alatt, amelyek láthatóan mélyen megérintették a szerzőt, sorstársat érezve kutatásai alanyában. A törzsanyag idegen szöveg, nem Szabó András, hanem Szenci Molnár Albert műve, és amúgy sem tartozik a magyar irodalom élvonalába: egy napló, de nem meditatív, vagy reflexív- elemző típusú vallomás, inkább amolyan határidőnapló-féle, a naplóíró külföldi utazásainak időpontját és helyszíneit említi a hozzájuk tartozó, többnyire hétköznapi eseményekkel. Ez a napló nem Szabó András kiadásában jelent meg először, hanem Dézsy Lajoséban. Dézsy a rövidítéseket már száz évvel korábban feloldotta, a helyneveket stb. megfejtette. Bár a nagydoktorival szembeni követelmények forráskiadást önmagában nem fogadnak el nagydoktriként, itt még csak forráskiadásról sincs szó, csupán egy már kiadott mű aktualizált újrakiadásáról. AZ MTA I. Osztályának követelményeit egy irodalomtudományi akadémiai doktorival szemben korábban már felsoroltuk: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/05/13/andras-szabos-degree-2-demands-and-performance-szabo-andras-nagydoktorija-2-kovetelmeny-es-teljesitmeny/. Ebből Szabó András esetében semmi sem teljesült: 1. nincs disszertáció, 2. nincs forráskiadás, 3. nincs azt megelőző magas szintű szakirodalmi teljesítmény: a/ nincs 30 db nagyobb tanulmány (csak 3! egészen apró és jelentéktelen), b/ nincs 15 db idegen nyelvű, pláne külföldön megjelent tanulmány, 4. nincs nemzetközi konferenciákon üléselnöki, szekcióvezetői felkérés, rangos külföldi egyetemeken tartott előadás vagy vendégprofesszori tevékenység dokumentálva, 5. nincs se hazai, se nemzetközi folyóiratszerkesztőségben való részvétel említve. Szabó András MTA doktori pályázata az MTA I. Osztálya egyetlen követelményének sem felelt meg. Mégis átment. (Megjegyzés: az MTA Irodalomtudományi Bizottságának elnöki posztján a korábbi Kenyeres Zoltánt akkor már az a Kulcsár-Szabó Ernő váltotta fel, akinek leendő menyét, Hansági Ágnest, Szabó András – dékánhelyettesként –hozta be az egyetemre egy ipari szakiskolából. Hansági Ágnes belépésétől kezdve élet-halál ura volt a Károlin, főleg a magyar szakon, már tanársegédként is: javaslatai alapján vették fel és rúgták ki az oktatókat, később pedig ezek alapján osztották a doktori ösztöndíjakat.) Az MTA Irodalomtudományi Bizottságának elnöke mellett felelősség terheli a három opponenst: Balázs Mihályt, Kulcsár Pétert és Havas Lászlót; továbbá a bíráló bizottság tagjait: olyan „teljesítményt” engedtek át MTA doktori disszertációként, ami egy PhD-val szemben elvárható igényeket sem elégített ki. Mindezt két korábbi posztunkban, a Szabó András nagydoktorija 1. és 2. címűben már részletesen dokumentáltuk a fent hivatkozott linkeken. Az asszisztenciával elkövetett csalás tény – a bizonyítékokat az olvasók elé tártuk, ezek újra és újra megtekinthetők.
Nem szóltunk még Szabó András egyetemi tanári kinevezéséről, amelyhez már 4 évvel a 2003-ban kicsikart MTA doktori címe előtt, 1999-ben a minimális feltételek teljesítése nélkül jutott.
Az egyetemi tanári kinevezés feltételei olvashatók a Doktori Tanács honlapján: (http://www.doktori.hu/cikk_file/071220_ET_kovetelmenyek.doc). Ennek részleteire a Csalók egyeteme sorozat első darabja Pethő Sándor HTK-s dékánhelyettes csalása révén több helyütt hivatkozik. Szabó András ugyanúgy semmit sem teljesített a MAB által előírt követelményekből, mint Pethő, és még mai önéletrajza sem elégítené ki annak feltételeit, nemhogy az 1999. évi.
Szabó András önéletrajza olvasható az egyetemi honlapon:
http://www.kre.hu/kre_btk/index.php?page=keres&sub=cv&id=83
Ebből kiderül, hogy egyetemi oktatói pályáját 1996-ban kezdte, soha azelőtt egyetemen, sőt, máshol sem tanított: addig a Ráday Gyűjteményben porosodott könyvtárosként, és cikkezett a Református Egyetem létrehozása ellen. Aztán a Tetemrehívás című posztunkból ismert módon jutott be a Református egyetem Magyar Tanszékére, Szilágyi Ferenc akkori dékán ellenállása dacára, akire fél évvel később a feleségét is rákényszerítette. Az 1996-ban kezdődő egyetemi oktatói karrier és az 1999. évi egyetemi tanári kinevezés önmagában abszurd. Egy egyetemi tanári kinevezésnek minimum 8 év folyamatos egyetemi oktatói munka a feltétele, lehetőleg több egyetemen, köztük külföldi egyetemen szerzett oktatói és kutatói tapasztalat. Ahhoz, hogy 1999-ben kinevezzék őt egyetemi tanárnak, a felterjesztésre már egy évvel korábban, 1998-ban sor kellett hogy kerüljön, azaz mindössze 2 évi oktatói tapasztalat alapján, ha az akkor még csak alakulóban lévő, nem akkreditált Károlin való Szenczi Molnár órák ilyen tapasztalatként egyáltalán értékelhetők.
De nemcsak az oktatásai, hanem a többi feltétel sem teljesült: így például az idegen nyelven való előadókészség, amit az 1998-ban megszervezett habilitációval kellett volna bizonyítania. Ám habilitációs előadása állítólagos német nyelven ennek az ellenkezőjét bizonyította: anyanyelvűek számára érthetetlen volt. Hogy értelme sem volt, az már tartalmi hiányosság – a nyelvin túl. Ami publikációs tevékenységét illeti, az még négy évvel később, 2003. évi MTA doktori fokozatszerzésénél is olyan neveteségesen kevés volt, hogy még PhD-ra sem lett volna elég, legfeljebb egy Doktori iskolai felvételre. Külföldön megjelent taulmányai nem voltak, az egyetlen haza idegen nyelvűt (összesen 11 oldal) is mások fordították, hiszen németül sem szóban, sem írásban nem tud. Szabó Andrást 1999-ben nemcsak külföldön nem ismerte el a szakma, hanem itthon sem. Ez a megítélés az eltelt évtized alatt sem sokat változott.
1998-ban Szabó András volt a BTK dékánhelyettese. (Az akadémikus leendő menyét egy évvel korábban 1997-ben helyezte el a saját intézetében.) Kulin Ferenc dékánt rávéve vagy rákényszerítve egyetemi tanári felterjesztésére, egy joghézagot kihasználva, a MAB-ot megkerülve ezt a címet a feltételek teljesítése nékül megkapta. Az akcióban közreműködők Szabó András teljesítményéről előbb a fenntartó Hegedűs Loránt püspököt tévesztették meg, majd Göncz Árpád köztársasági elnököt.
Szabó András az egyetemi tanári kinevezés és az MTA doktori cím birtokában hamarosan újból dékánhelyettes majd rektorhelyettes, végül a BTK dékánja lett, sőt, rektori pályázatot is többször benyújtott. Legutoljára 2009-ben. A rektori címet azonban kitartó igyekezete ellenére sem sikerült eddig megkaparintania.
Bár a „Csalók egyetemének” legfelsőbb vezetői posztjához valóban már minden feltételt teljesített.
A sorozat első darabjában Pethő Sándornak, a HTK dékánjának csalását mutattuk be: egyetemi tanári pályázatához mind publikációs jegyzékét, mind önéletrajzát manipulálta. Erre nyilvánvaló bizonyíték, hogy mai publikációs jegyzéke és önéletrajza már nem tartalmazza azokat a fiktív tételeket, amelyekre a professzori címet megkapta. Mai önéletrajza és publikációs jegyzéke alapján ugyanakkor nem lett volna kinevezésre felterjesztve, mert még ma sem felel meg az egyetemi tanári kinevezés feltételeinek. A címet 8 éve bitorolja, és az egyetemi tanári fizetést 8 éve veszi fel. Ebből 3 éven át duplán is: a Miskolci Egyetemen ill. a Károlin. A Károli Református Egyetem megbízott rektora, Balla Péter, kétségtelenül tud a csalásról, erre kollégái folyamatosan hívják fel a fgyelmét. De nem tett büntető feljelentést, és a munkaviszonyt sem bontotta fel Pethő Sándorral.
A sorozat második darabjában Szabó András MTA doktori fokozatának történetét foglaljuk össze még egyszer, illetve egyetemi tanári kinevezésének szabálytalanságát itt mutatjuk be először.
Szabó Andrásnak nem kellett manipulálnia a pályázati anyagát sem a nagydoktori címhez, sem az egyetemi tanári kinevezéshez. Ő a karrier kevésbé kockázatos, de nem kevésbé becstelen útját járta: a fokozatszerzést „levajazta”, azaz csereszívesség-üzletet kötött a színfalak mögött. Ehhez persze cinkosokra volt szüksége. Szabó MTA doktori “teljesítményének” egyes dokumentumai olvashatók a http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/05/11/andras-szabos-degree-1-documents-szabo-andras-nagydoktorija-1-dokumentumok/ poszt alatt. Érdemes visszakattintani ezekre a dokumentumokra. Szabó nagydoktori tézisei összesen két és fél oldalt tesznek ki, melyek a tudományos diskurzus egyetlen ismérvét sem tartalmazzák: sem (hipo)téziseket, sem elméleti, sem módszertani alapvetést. Az ún tézisek végén összesen 3 (!) db publikáció van feltüntetve a disszertáció témaköréből – a 4. és 5. publikáció felsorolása optikai trükk, hiszen a negyedik nem jelent meg, az ötödik pedig a három között már említett magyar nyelvű cikk német fordítása. Ez a 3 sovány cikkecske egyenként 4, 7 ill. 11 oldalas.
A disszertáció szövege alig több mint negyven oldal, de még ezt is tudománytalan fecsegéssel tölti ki a disszerens saját gyerekkoráról, debreceni kántálásairól, és mellesleg Szenci Molnár onanizálásairól németországi tanulmányútja alatt, amelyek láthatóan mélyen megérintették a szerzőt, sorstársat érezve kutatásai alanyában. A törzsanyag idegen szöveg, nem Szabó András, hanem Szenci Molnár Albert műve, és amúgy sem tartozik a magyar irodalom élvonalába: egy napló, de nem meditatív, vagy reflexív- elemző típusú vallomás, inkább amolyan határidőnapló-féle, a naplóíró külföldi utazásainak időpontját és helyszíneit említi a hozzájuk tartozó, többnyire hétköznapi eseményekkel. Ez a napló nem Szabó András kiadásában jelent meg először, hanem Dézsy Lajoséban. Dézsy a rövidítéseket már száz évvel korábban feloldotta, a helyneveket stb. megfejtette. Bár a nagydoktorival szembeni követelmények forráskiadást önmagában nem fogadnak el nagydoktriként, itt még csak forráskiadásról sincs szó, csupán egy már kiadott mű aktualizált újrakiadásáról. AZ MTA I. Osztályának követelményeit egy irodalomtudományi akadémiai doktorival szemben korábban már felsoroltuk: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/05/13/andras-szabos-degree-2-demands-and-performance-szabo-andras-nagydoktorija-2-kovetelmeny-es-teljesitmeny/. Ebből Szabó András esetében semmi sem teljesült: 1. nincs disszertáció, 2. nincs forráskiadás, 3. nincs azt megelőző magas szintű szakirodalmi teljesítmény: a/ nincs 30 db nagyobb tanulmány (csak 3! egészen apró és jelentéktelen), b/ nincs 15 db idegen nyelvű, pláne külföldön megjelent tanulmány, 4. nincs nemzetközi konferenciákon üléselnöki, szekcióvezetői felkérés, rangos külföldi egyetemeken tartott előadás vagy vendégprofesszori tevékenység dokumentálva, 5. nincs se hazai, se nemzetközi folyóiratszerkesztőségben való részvétel említve. Szabó András MTA doktori pályázata az MTA I. Osztálya egyetlen követelményének sem felelt meg. Mégis átment. (Megjegyzés: az MTA Irodalomtudományi Bizottságának elnöki posztján a korábbi Kenyeres Zoltánt akkor már az a Kulcsár-Szabó Ernő váltotta fel, akinek leendő menyét, Hansági Ágnest, Szabó András – dékánhelyettesként –hozta be az egyetemre egy ipari szakiskolából. Hansági Ágnes belépésétől kezdve élet-halál ura volt a Károlin, főleg a magyar szakon, már tanársegédként is: javaslatai alapján vették fel és rúgták ki az oktatókat, később pedig ezek alapján osztották a doktori ösztöndíjakat.) Az MTA Irodalomtudományi Bizottságának elnöke mellett felelősség terheli a három opponenst: Balázs Mihályt, Kulcsár Pétert és Havas Lászlót; továbbá a bíráló bizottság tagjait: olyan „teljesítményt” engedtek át MTA doktori disszertációként, ami egy PhD-val szemben elvárható igényeket sem elégített ki. Mindezt két korábbi posztunkban, a Szabó András nagydoktorija 1. és 2. címűben már részletesen dokumentáltuk a fent hivatkozott linkeken. Az asszisztenciával elkövetett csalás tény – a bizonyítékokat az olvasók elé tártuk, ezek újra és újra megtekinthetők.
Nem szóltunk még Szabó András egyetemi tanári kinevezéséről, amelyhez már 4 évvel a 2003-ban kicsikart MTA doktori címe előtt, 1999-ben a minimális feltételek teljesítése nélkül jutott.
Az egyetemi tanári kinevezés feltételei olvashatók a Doktori Tanács honlapján: (http://www.doktori.hu/cikk_file/071220_ET_kovetelmenyek.doc). Ennek részleteire a Csalók egyeteme sorozat első darabja Pethő Sándor HTK-s dékánhelyettes csalása révén több helyütt hivatkozik. Szabó András ugyanúgy semmit sem teljesített a MAB által előírt követelményekből, mint Pethő, és még mai önéletrajza sem elégítené ki annak feltételeit, nemhogy az 1999. évi.
Szabó András önéletrajza olvasható az egyetemi honlapon:
http://www.kre.hu/kre_btk/index.php?page=keres&sub=cv&id=83
Ebből kiderül, hogy egyetemi oktatói pályáját 1996-ban kezdte, soha azelőtt egyetemen, sőt, máshol sem tanított: addig a Ráday Gyűjteményben porosodott könyvtárosként, és cikkezett a Református Egyetem létrehozása ellen. Aztán a Tetemrehívás című posztunkból ismert módon jutott be a Református egyetem Magyar Tanszékére, Szilágyi Ferenc akkori dékán ellenállása dacára, akire fél évvel később a feleségét is rákényszerítette. Az 1996-ban kezdődő egyetemi oktatói karrier és az 1999. évi egyetemi tanári kinevezés önmagában abszurd. Egy egyetemi tanári kinevezésnek minimum 8 év folyamatos egyetemi oktatói munka a feltétele, lehetőleg több egyetemen, köztük külföldi egyetemen szerzett oktatói és kutatói tapasztalat. Ahhoz, hogy 1999-ben kinevezzék őt egyetemi tanárnak, a felterjesztésre már egy évvel korábban, 1998-ban sor kellett hogy kerüljön, azaz mindössze 2 évi oktatói tapasztalat alapján, ha az akkor még csak alakulóban lévő, nem akkreditált Károlin való Szenczi Molnár órák ilyen tapasztalatként egyáltalán értékelhetők.
De nemcsak az oktatásai, hanem a többi feltétel sem teljesült: így például az idegen nyelven való előadókészség, amit az 1998-ban megszervezett habilitációval kellett volna bizonyítania. Ám habilitációs előadása állítólagos német nyelven ennek az ellenkezőjét bizonyította: anyanyelvűek számára érthetetlen volt. Hogy értelme sem volt, az már tartalmi hiányosság – a nyelvin túl. Ami publikációs tevékenységét illeti, az még négy évvel később, 2003. évi MTA doktori fokozatszerzésénél is olyan neveteségesen kevés volt, hogy még PhD-ra sem lett volna elég, legfeljebb egy Doktori iskolai felvételre. Külföldön megjelent taulmányai nem voltak, az egyetlen haza idegen nyelvűt (összesen 11 oldal) is mások fordították, hiszen németül sem szóban, sem írásban nem tud. Szabó Andrást 1999-ben nemcsak külföldön nem ismerte el a szakma, hanem itthon sem. Ez a megítélés az eltelt évtized alatt sem sokat változott.
1998-ban Szabó András volt a BTK dékánhelyettese. (Az akadémikus leendő menyét egy évvel korábban 1997-ben helyezte el a saját intézetében.) Kulin Ferenc dékánt rávéve vagy rákényszerítve egyetemi tanári felterjesztésére, egy joghézagot kihasználva, a MAB-ot megkerülve ezt a címet a feltételek teljesítése nékül megkapta. Az akcióban közreműködők Szabó András teljesítményéről előbb a fenntartó Hegedűs Loránt püspököt tévesztették meg, majd Göncz Árpád köztársasági elnököt.
Szabó András az egyetemi tanári kinevezés és az MTA doktori cím birtokában hamarosan újból dékánhelyettes majd rektorhelyettes, végül a BTK dékánja lett, sőt, rektori pályázatot is többször benyújtott. Legutoljára 2009-ben. A rektori címet azonban kitartó igyekezete ellenére sem sikerült eddig megkaparintania.
Bár a „Csalók egyetemének” legfelsőbb vezetői posztjához valóban már minden feltételt teljesített.
Sonntag, 22. August 2010
Feuer und Schwefel auf Sodom (Tűz- és kéneső Szodomára)
A Károli Gáspár Református Egyetem dé- ja- vu-élményt vált ki belőlünk: mintha a Holt-tengerhez közeli Szodoma városában élnénk Ábrahám unokaöccsének, Lótnak a napjaiban. Paradicsomi táj – “a belvárosi palotanegyed szíve” , ahogy a csalitájékoztatóban olvashatjuk –, mesés gazdagság – az egyetem vezetői dúskálnak a jólétben és könyékig vájkálnak a közpénzekben –, de a várost – mutatis mutandis: az egyetemet – borzasztó erkölcstelenség hatja át. Az égi hatalom hiába küldi az intő jeleket, a vezetők se ott nem vették, se itt nem veszik tudomásul.
A “Csalók egyeteme” sorozatot most egy poszt erejéig megszakítjuk, mert létfontosságú hírt kaptunk jogász munkatársainktól – olyant, amelynek hordereje az egész egyetem létére kihat. Az újpesti Viola utcára – tanévkezdés előtt – lehullt a tűz- és kéneső:
A MAB véglegesen visszavonta a KRE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának akkreditációját.
Szerző: Kovács Petronella
A Károli Gáspár Református Egyetem 2010. február 18-án felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a MAB-hoz az Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola működés közbeni akkreditációs eljárása keretében, a MAB 2009/9/IX/2/351. számú határozatával meghozott, negatív akkreditációs minősítésével szemben. A felülvizsgálati kérelmet a MAB Felülvizsgálati Bizottsága (a továbbiakban: MAB FvB) bírálta el: www.mab.hu/doc/FVBhatok/DF159-KRE-fvb_honlapra.doc
A MAB FvB 35/2010. számú határozata a MAB elutasító döntésével egyetértve a Károli Gáspár Református Egyetemen az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola akkreditációját véglegesen megvonta.
A határozat kézhezvételének napjától, 2010. június 30-tól a Károli Gáspár Református Egyetem az állam- és jogtudományok körében elveszíti jogát a doktori képzésre, a doktori (PhD) fokozat adására, a habilitációs eljárás lefolytatására, valamint a külföldön szerzett tudományos (doktori) fokozat honosítására. A doktori iskola működését legkésőbb 2012. szeptember 30-ig kell véglegesen bezárni. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
A határozat szerint a KRE vezetősége és fenntartója nem teljesítette a MAB követelményrendszerében megfogalmazott elvárásokat. Abban, hogy idáig fajultak a dolgok, elsősorban a fenntartó alkalmatlanságának és a fenntartó helytartójaként működő stratégiai igazgató, Kovács Barnabás dilettantizmusának van nagy szerepe, de nem elhanyagolható a jogi kar ügyvivő dékánjának, Domokos Andreának a munkálkodása sem. Bölcskei Gusztáv és zsinati bizalmasai egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogyan működik valójában egy egyetem, nem ismerik sem a szakmai, sem az akkreditációs elvárásokat, legfőbb céljuk az, hogy tudományos célokra, az oktatók bérére és hallgatói ösztöndíjakra minél kevesebbet költsön a jogi kar, hogy aztán a több mint 200 milliót el lehessen vonni a kar költségvetéséből.
A fenntartói elvárásokat, a fenntartó által meghatározott szigorú költségvetési keretek között Kovács Barnabás stratégiai igazgató konkretizálja. Ez gyakorlatilag abban áll, hogy Kovács igyekszik minél több ismerősét alkalmazásba vétetni. Sajnos a kiválasztás során Kovács Barnabás nem képes észrevenni a különbséget a valódi tudományos teljesítmény és a gyakorlati, pillanatnyi igényeket kiszolgáló jogszabályismertető jellegű áltudomány között (pl. internetjog – vajon mi köze van ennek a református hagyományokhoz?!!). Mivel Kovács Barnabás nem rendelkezik megfelelő tudományos kapcsolatrendszerrel, akkreditációs kérdésekkel lényegében kinevezése előtt nem sokat foglalkozott, nagyfokú dilettantizmusa nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a MAB elutasító határozatot volt kénytelen hozni.
A határozat kitér a Doktori Iskola 2010. márciusi vezetőváltására is, amely Domokos Andrea személyes felelősségét is felveti. A MAB FvB szerint az Egyetem a vezetőváltáskor nem járt el elég körültekintően. Nyílt titok, hogy Domokos Andrea minősíthetetlen stílusú, református, keresztyén emberhez méltatlan hangnemben lépett fel a Doktori Iskola előző vezetőjével szemben, és az egyébként nagy tudományos reputációval és nemzetközi hírnévvel rendelkező professzor lemondásában Domokos Andrea tiszteletlen, a civilizált emberi kommunikáció legalapvetőbb szabályait be nem tartó viselkedésének igen nagy szerepe volt. A megbízott dékánként tevékenykedő, a fenntartó által a Kar nyakára ültetett Domokos nem képes elfogadni azt, ha valakinek eltérő; véleménye van, és még kevésbé képes a kar oktatóival és hallgatóival szemben kellő; megbecsülést és tiszteletet tanúsítani, a mindennapi kommunikációban emberi hangot használni. Domokos Andreának már régen meg kellett volna tanulnia azt, hogy egy dékánnak tudnia kell elviselnie az eltérő véleményeket is mindenféle bosszúállás, sértődés és hisztéria nélkül. Ilyen alkalmatlan, hisztérikus vezetőre a karnak nincsen szüksége. (Hogy juthatott bárki eszébe egy ilyen nő kinevezése?! By the way: ennek a nőnek a bölcsészkari pendantja Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes.) Domokos az állam- és jogtudomány jelentős művelői előtt nem rendelkezik tekintéllyel, vezetése alatt a Kar presztízsvesztése hihetetlen mértéket öltött. A mostani kudarcot aligha varrhatja bárki nyakába.
A MAB értékelése szerint a doktori iskola működési szabályzata nem megfelelő, mert nincs önálló kari szabályzat, csak egyetemi szintű. Az Egyetem ezzel szemben azt állította, hogy a hatályos felsőoktatási törvény írta elő azt, hogy az egyetemnek egy szabályzata legyen, amely nyilvánvalóan abból a centralizált szemléletből ered, amelyet Balla honosított meg, és amelyben tulajdonképpen a Rektori Hivatalból irányítják az egyes karokat. A MAB szerint nem igaz, hogy a hatályos felsőoktatási törvény írta elő azt, hogy az egyetemnek egy szabályzata legyen és az akkreditációs elvárások sem ellentétesek az Ftv.-vel, csupán annak alkalmazói (Balla, Kovács, Domokos) értették félre ezt a bírálati szempontot. (Önellentmondó érvelés ez az egyetem vezetője, Balla Péter részéről, aki 2009 júniusában éppen azzal az indoklással váltotta le a BTK Doktori Iskolájának vezetőjét, hogy nem készített önálló BTK-s kari szabályzatot, hanem az egyetemi szabályzat speciális kari mellékletével dolgozott, és erre az érvre Szabó dékán még a 2010 áprilisi Látogató Bizottság előtt is hivatkozott.) Ez a szelektív szabálykövetés különösen jellemző Balla és Domokos Andrea viselkedésére, akik most arra készülnek, hogy az akkreditációs követelmények ürügyén tanszékeket szüntessenek meg és tanszékvezetőket váltsanak le, felhasználva ezt a további leszámolásra. A félreértések elkerülése végett ideje lenne már rájönni arra, hogy a MAB (amely a plénumot jelenti és nem az LB-t) nem a tanszékek összevonását várja el, hanem azt, hogy a szak-akkreditációs követelményekben rögzített számú, beosztású és tudományos fokozatú oktatók oktassanak minden tanszéken. A tudományos munka és teljesítmény hiányát nem lehet összevonásokkal leplezni, mert ezt a MAB úgyis észrevenné.
Az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola akkreditációjának végleges megvonása a jogszabályoknak megfelelő döntés volt. A különös csak az, hogy a BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának végleges bezárása mi okból halasztódik még mindig? A BTK-n elkövetett szabálytalanságok (valójában eltervezett, szándékos manipulációk) még ennél is nagyobb szigort indokolnának. Balla hiába próbálja Hima Gabriella professzor asszonyra és a blogra fogni a BTK IDI akkreditációs nehézségeit. Nehezen mondható, hogy az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolát is Hima Gabriella vagy a blog miatt zárták be. Mindkét kar esetében nyilvánvaló, hogy a fenntartó nem kívánja teljesíteni az akkreditációs követelményeket. Ehhez a blognak semmi köze, Hima Gabriellának meg még annyi se; Bölcskei Gusztáv fenntartónak, Balla Péter megbízott rektornak, Domokos Andrea és Szabó András dékánoknak viszont annál több.
Az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola akkreditációjának végleges megvonása előrevetíti a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar akkreditációjának 2010. szeptemberi megvonását és a kar végleges bezárását is. A MAB követelményrendszere szerint ugyanis egyetemi karként nem működhet olyan intézmény, amelynek nincsen akkreditált doktori iskolája, arról nem is beszélve, hogy a kar a többi akkreditációs feltételnek sem felel meg.
A fenntartónak el kellene végre gondolkodnia arról, hogy egy autonóm, református, valódi egyetemet vagy egy Tiszántúlról kormányzott mintha-református szemétdombot szeretne-e. Tartsa tiszteletben a fenntartó a kari autonómiát, váltsa le Domokos Andreát, mert már elég volt az állandó veszekedésből, elvonásból, átszervezésből, Domokos Andrea kioktató, hisztérikus viselkedéséből, vagy ha ezt nem akarja, akkor inkább zárja be a kart még ebben az évben. A MAB ezt úgyis meg fogja tenni.
Gratulálunk Bölcskei Gusztáv, Balla Péter, Kovács Barnabás és Domokos Andrea nagyszerű teljesítményéhez!
A “Csalók egyeteme” sorozatot most egy poszt erejéig megszakítjuk, mert létfontosságú hírt kaptunk jogász munkatársainktól – olyant, amelynek hordereje az egész egyetem létére kihat. Az újpesti Viola utcára – tanévkezdés előtt – lehullt a tűz- és kéneső:
A MAB véglegesen visszavonta a KRE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának akkreditációját.
Szerző: Kovács Petronella
A Károli Gáspár Református Egyetem 2010. február 18-án felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a MAB-hoz az Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola működés közbeni akkreditációs eljárása keretében, a MAB 2009/9/IX/2/351. számú határozatával meghozott, negatív akkreditációs minősítésével szemben. A felülvizsgálati kérelmet a MAB Felülvizsgálati Bizottsága (a továbbiakban: MAB FvB) bírálta el: www.mab.hu/doc/FVBhatok/DF159-KRE-fvb_honlapra.doc
A MAB FvB 35/2010. számú határozata a MAB elutasító döntésével egyetértve a Károli Gáspár Református Egyetemen az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola akkreditációját véglegesen megvonta.
A határozat kézhezvételének napjától, 2010. június 30-tól a Károli Gáspár Református Egyetem az állam- és jogtudományok körében elveszíti jogát a doktori képzésre, a doktori (PhD) fokozat adására, a habilitációs eljárás lefolytatására, valamint a külföldön szerzett tudományos (doktori) fokozat honosítására. A doktori iskola működését legkésőbb 2012. szeptember 30-ig kell véglegesen bezárni. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
A határozat szerint a KRE vezetősége és fenntartója nem teljesítette a MAB követelményrendszerében megfogalmazott elvárásokat. Abban, hogy idáig fajultak a dolgok, elsősorban a fenntartó alkalmatlanságának és a fenntartó helytartójaként működő stratégiai igazgató, Kovács Barnabás dilettantizmusának van nagy szerepe, de nem elhanyagolható a jogi kar ügyvivő dékánjának, Domokos Andreának a munkálkodása sem. Bölcskei Gusztáv és zsinati bizalmasai egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogyan működik valójában egy egyetem, nem ismerik sem a szakmai, sem az akkreditációs elvárásokat, legfőbb céljuk az, hogy tudományos célokra, az oktatók bérére és hallgatói ösztöndíjakra minél kevesebbet költsön a jogi kar, hogy aztán a több mint 200 milliót el lehessen vonni a kar költségvetéséből.
A fenntartói elvárásokat, a fenntartó által meghatározott szigorú költségvetési keretek között Kovács Barnabás stratégiai igazgató konkretizálja. Ez gyakorlatilag abban áll, hogy Kovács igyekszik minél több ismerősét alkalmazásba vétetni. Sajnos a kiválasztás során Kovács Barnabás nem képes észrevenni a különbséget a valódi tudományos teljesítmény és a gyakorlati, pillanatnyi igényeket kiszolgáló jogszabályismertető jellegű áltudomány között (pl. internetjog – vajon mi köze van ennek a református hagyományokhoz?!!). Mivel Kovács Barnabás nem rendelkezik megfelelő tudományos kapcsolatrendszerrel, akkreditációs kérdésekkel lényegében kinevezése előtt nem sokat foglalkozott, nagyfokú dilettantizmusa nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a MAB elutasító határozatot volt kénytelen hozni.
A határozat kitér a Doktori Iskola 2010. márciusi vezetőváltására is, amely Domokos Andrea személyes felelősségét is felveti. A MAB FvB szerint az Egyetem a vezetőváltáskor nem járt el elég körültekintően. Nyílt titok, hogy Domokos Andrea minősíthetetlen stílusú, református, keresztyén emberhez méltatlan hangnemben lépett fel a Doktori Iskola előző vezetőjével szemben, és az egyébként nagy tudományos reputációval és nemzetközi hírnévvel rendelkező professzor lemondásában Domokos Andrea tiszteletlen, a civilizált emberi kommunikáció legalapvetőbb szabályait be nem tartó viselkedésének igen nagy szerepe volt. A megbízott dékánként tevékenykedő, a fenntartó által a Kar nyakára ültetett Domokos nem képes elfogadni azt, ha valakinek eltérő; véleménye van, és még kevésbé képes a kar oktatóival és hallgatóival szemben kellő; megbecsülést és tiszteletet tanúsítani, a mindennapi kommunikációban emberi hangot használni. Domokos Andreának már régen meg kellett volna tanulnia azt, hogy egy dékánnak tudnia kell elviselnie az eltérő véleményeket is mindenféle bosszúállás, sértődés és hisztéria nélkül. Ilyen alkalmatlan, hisztérikus vezetőre a karnak nincsen szüksége. (Hogy juthatott bárki eszébe egy ilyen nő kinevezése?! By the way: ennek a nőnek a bölcsészkari pendantja Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes.) Domokos az állam- és jogtudomány jelentős művelői előtt nem rendelkezik tekintéllyel, vezetése alatt a Kar presztízsvesztése hihetetlen mértéket öltött. A mostani kudarcot aligha varrhatja bárki nyakába.
A MAB értékelése szerint a doktori iskola működési szabályzata nem megfelelő, mert nincs önálló kari szabályzat, csak egyetemi szintű. Az Egyetem ezzel szemben azt állította, hogy a hatályos felsőoktatási törvény írta elő azt, hogy az egyetemnek egy szabályzata legyen, amely nyilvánvalóan abból a centralizált szemléletből ered, amelyet Balla honosított meg, és amelyben tulajdonképpen a Rektori Hivatalból irányítják az egyes karokat. A MAB szerint nem igaz, hogy a hatályos felsőoktatási törvény írta elő azt, hogy az egyetemnek egy szabályzata legyen és az akkreditációs elvárások sem ellentétesek az Ftv.-vel, csupán annak alkalmazói (Balla, Kovács, Domokos) értették félre ezt a bírálati szempontot. (Önellentmondó érvelés ez az egyetem vezetője, Balla Péter részéről, aki 2009 júniusában éppen azzal az indoklással váltotta le a BTK Doktori Iskolájának vezetőjét, hogy nem készített önálló BTK-s kari szabályzatot, hanem az egyetemi szabályzat speciális kari mellékletével dolgozott, és erre az érvre Szabó dékán még a 2010 áprilisi Látogató Bizottság előtt is hivatkozott.) Ez a szelektív szabálykövetés különösen jellemző Balla és Domokos Andrea viselkedésére, akik most arra készülnek, hogy az akkreditációs követelmények ürügyén tanszékeket szüntessenek meg és tanszékvezetőket váltsanak le, felhasználva ezt a további leszámolásra. A félreértések elkerülése végett ideje lenne már rájönni arra, hogy a MAB (amely a plénumot jelenti és nem az LB-t) nem a tanszékek összevonását várja el, hanem azt, hogy a szak-akkreditációs követelményekben rögzített számú, beosztású és tudományos fokozatú oktatók oktassanak minden tanszéken. A tudományos munka és teljesítmény hiányát nem lehet összevonásokkal leplezni, mert ezt a MAB úgyis észrevenné.
Az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola akkreditációjának végleges megvonása a jogszabályoknak megfelelő döntés volt. A különös csak az, hogy a BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának végleges bezárása mi okból halasztódik még mindig? A BTK-n elkövetett szabálytalanságok (valójában eltervezett, szándékos manipulációk) még ennél is nagyobb szigort indokolnának. Balla hiába próbálja Hima Gabriella professzor asszonyra és a blogra fogni a BTK IDI akkreditációs nehézségeit. Nehezen mondható, hogy az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolát is Hima Gabriella vagy a blog miatt zárták be. Mindkét kar esetében nyilvánvaló, hogy a fenntartó nem kívánja teljesíteni az akkreditációs követelményeket. Ehhez a blognak semmi köze, Hima Gabriellának meg még annyi se; Bölcskei Gusztáv fenntartónak, Balla Péter megbízott rektornak, Domokos Andrea és Szabó András dékánoknak viszont annál több.
Az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola akkreditációjának végleges megvonása előrevetíti a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar akkreditációjának 2010. szeptemberi megvonását és a kar végleges bezárását is. A MAB követelményrendszere szerint ugyanis egyetemi karként nem működhet olyan intézmény, amelynek nincsen akkreditált doktori iskolája, arról nem is beszélve, hogy a kar a többi akkreditációs feltételnek sem felel meg.
A fenntartónak el kellene végre gondolkodnia arról, hogy egy autonóm, református, valódi egyetemet vagy egy Tiszántúlról kormányzott mintha-református szemétdombot szeretne-e. Tartsa tiszteletben a fenntartó a kari autonómiát, váltsa le Domokos Andreát, mert már elég volt az állandó veszekedésből, elvonásból, átszervezésből, Domokos Andrea kioktató, hisztérikus viselkedéséből, vagy ha ezt nem akarja, akkor inkább zárja be a kart még ebben az évben. A MAB ezt úgyis meg fogja tenni.
Gratulálunk Bölcskei Gusztáv, Balla Péter, Kovács Barnabás és Domokos Andrea nagyszerű teljesítményéhez!
Universtaet der Betrüger 1. Der Vize-Dekan Sándor Pethő (Csalók egyeteme 1. Pethő Sándor dékánhelyettes)
Horváth János szorgalmas bloggerbarátunk kedvéért, aki újonnan talált rá a blogra, és nem ismeri az előzményeket, összefoglaló sorozatban megismételjük a Károli Gáspár Református Egyetem oktatóinak országos hírű csalásait. Új kommentelőnk jóhiszeműségében ugyanis el sem tudja képzelni, hogy igazi súlyos bűnök terhelik egyes károlis oktatók lelkét, továbbá azt sem, hogy az egyetem vezetője, Balla Péter rektorhelyettes mindezek tudatában egy lépést sem tesz azért, hogy feltárja a csalásokat. Ellenkezőleg: azért tesz lépéseket, hogy a csalásokat kifogásolókat távolítsa el villámgyorsan az egyetemről.
A „Csalók egyeteme” című sorozatban időrendben elsőként Pethő Sándornak, a Hittudományi Kar dékánhelyettesének nem mindennapi karriertörténetét adjuk közre. Pethő Sándor a Miskolci Egyetemen lebukott csalóként kért menedékjogot a Károlin, ahol nem csupán tárt karok, hanem a professzorság mellett vezető pozíciók sora várta: tanszékvezetés, dékánhelyettesség, Egyetemi Doktori és Habilitációs tanácstagság. Noha az egyetem vezetője és egyúttal az érintett Hittudományi Kar tanszékvezető professzora, Balla Péter rektorhelyettes kétségtelenül tud a csalásról, hiszen kollégái ezt nem egyszer, hanem szinte folyamatosan jelzik neki, a Miskolci Egyetem vezetőivel ellentétben a Károli Egyetem vezetője nem szándékozik felbontani a munkaviszonyt Pethő Sándorral, hanem tovább folyósítja neki a professzori fizetést és a különböző pótlékokat, mintegy havi nettó 600.000 Ft-ot. Ez egy év alatt 7 millió forint. Pethő Sándor 8 éve bitorolja az egyetemi tanári címet, több tízmillió forinttal károsítva meg ezzel a magyar felsőoktatási intézményeket és az egész társadalmat. Az erről szóló posztot Pató Pál nevű olvasónk küldte be a szerkesztőségnek. – A szerk.
Szerző: Pató Pál
Prof. Dr. Pethő Sándor jelenleg a Károli Gáspár Tudományegyetem Hittudományi Karának dékánhelyettese.
Egyetemi tanári kinevezését 2002-ben kapta, kinevezésre a Miskolci Egyetem terjesztette fel. A kinevezés elnyeréséért benyújtott pályázatában azonban olyan súlyos szakmai, a MAB eljárásában pedig olyan komoly formai hiányosságok fedezhetők fel, melyek fölött mind a pályázat bírálói, mind a MAB illetékesei elsiklottak. Ha a szabálytalanságokat a benyújtáskor, illetve a pályázat elbírálásakor bárki szóvá tette volna, Pethő Sándor ma nem használhatná az egyetemi tanári címet.
Pethő Sándor pályázata több ponton is súlyosan manipulált annak érdekében, hogy megfeleljen az egyetemi tanári kinevezések MAB által előírt szempontrendszerének:
1. Az egyetemi tanári kinevezés elnyeréséért benyújtott pályázathoz csatolt önéletrajzban megjelölt idegen nyelvű publikációk mindegyike hamis.
• „Iranian Roots of Mihraism”, in: Religious Studies,34, 2001, 24-32.o.
A cikk nem létezik. A bibliográfiai adat helytelenül van megjelölve: a folyóirat 2001-es számait a 37-es kötet tartalmazza.
http://journals.cambridge.org/action/displayJournal?jid=RES
• 100 Jahre der Leben-Jesu Forschung.”in: Perspectives in the New Testament Theology, szerk.H.Hanson,Lundt,2002, 356-364.o.
A kötet nem létezik – A hivatkozás hiányos, nem tartalmazza sem a kiadó nevét, sem a kiadás helyét. Cf. a Karlsruhe egyesített világkatalógusban
http://www.ubka.uni-karlsruhe.de/kvk.html.
• ”The Concept of the Righteousness in Yasna 1,” in: Tyche, 12,2002, 29-35.o.
A cikk nem létezik, a bibliográfiai adat helytelenül lett megadva: a folyóirat 2002-es száma a 17-es kötet. http://altegeschichte.univie.ac.at/forschung/publikationen/zeitschriften
• „Hermes orientalis. R. Pietschmann zum Geburtstag”, in: Archiv für spätantike Religionsgeschichte, 24,1995,9-20.o
Richard Pietschmann egyiptológus 1923-ban meghalt. Folyóirat sem létezik.
http://www.aegyptologie.uni-goettingen.de/goe/galerie.htm.
• „Die Lichtmystik in den hermetischen Schriften”. in: Archiv für spätantike Religionsgeschichte, 25, 1996,33-45.o.
Folyóirat sem létezik
• „Asha. A Comparative Study in Indo-European Religion”,in: Publication of the Research Institute Groningen, 12,2000, 134-141.o.
Periodika sem létezik. Intézmény „Research Institute of Groningen” elnevezéssel, a tudományág meghatározása nélkül nem létezik.
2. Az önéletrajzban felsorolt külföldi egyetemi oktatói tevékenység egyrészt em dokumentált, másrészt a pályázó akkori életkorát és munkahelyi körülményeit tekintve több, mint valószínűtlen.
Az önéletrajzi bejegyzés így hangzik:
„1990 óta több külföldi egyetemen oktattam meghívott előadóként. Így pl. Graz (1994), Université de Paris X. (Paris-Nanterre) (1994), Evangelische Akademie Tutzing (1998), J.Guttenberg Univ. Mainz (1995), Université de Genéve (1995), Universitá degli Studi di Perugia (1997, 2000).
Ezeket később újabb fiktív meghívásokkal egészítette ki: American University of Cairo (2003), Univ.Salzburg (2001, 2004).”
Pethő Sándor 1997 és 2002 között az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Pályázatok Irodájában dolgozott, dr. Borbély Gábor igazgató alatt, kitűnő, baráti kapcsolatban. Ilyen meghívásokat a szabadságolások illetve fizetés nélküli szabadságok miatt be kellett volna jelentenie. Ilyen engedélyekről dr. Borbély Gábor nem tud, adminisztratív nyoma nincs.
Az adott egyetemek elérhető honlapjai nem tartalmaznak Pethő Sándor neve alatt meghirdetett kurzusokat.
Az önéletrajzban feltüntetett, de nem dokumentálható külföldi előadói meghívásainak nagy részét, ha egyáltalán voltak ilyenek, nem egyetemi oktatói pályafutása alatt kapta, hanem az MTA Filozófiai Kutatóintézet munkatársaként.
3. Oktatói tevékenységben tapasztalható anomáliák.
Pethő Sándor a pályázat beadásának idején két nagyobb ciklusban folytatott oktatói tevékenységet különböző hazai egyetemeken.
1986-87 között Miskolci Egyetem Filozófia Tanszékén, 1988-1990 között az ELTE ÁJTK Állam és Jogbölcseleti Tanszékén tanársegéd. 1998 és 2002 között a Miskolci Egyetemen Bölcsészettudomány Karán adjunktus, majd docens. Ez alatt a kétszer négy év alatt kellett tehát szert tennie olyan oktatói kvalitásokra, melyek mind mennyiségileg, mind minőségileg megfelelnek az egyetemi tanári cím eléréséhez szükséges kívánalmaknak. Azaz 4 év alatt jutott el az adjunktusságtól a professzorságig.
Ez több szempontból tűnik problematikusnak. Egyrészt tanársegédként maga is csak tanulta az oktatói tevékenységet, másrészt oktatási tevékenységét nyolc évre megszakította egy teljesen más jellegű munkatevékenységgel. Így komoly kérdést vet fel, hogy a Miskolci Egyetemen eltöltött, a pályázat szempontjából releváns 4 (azaz négy) alatt képes volt-e Pethő a szükséges minőségű és mennyiségű oktatói tevékenység teljesítésére.
Mindebben bele kell érteni a doktori témavezetéseit. Az Országos Doktori Tanács honlapján fellelhető adatlapon Pethő Sándor eddig három doktorandusznak volt témavezetője, ezek közül egy sem szerzett fokozatot. Ez a mai állapotok alapján is kevésnek tűnik az egyik legmagasabb egyetemi cím elnyeréséhez.
Oktatási tevékenysége során a pályázó nem tartott idegen nyelven sem előadást, sem szemináriumot, sem hazai, sem külföldi pályázatokon nem vett részt, együttműködése külföldi szakmai intézményekkel nem bizonyítható, szakmai díjat, kitüntetést, elismerést nem kapott.
4. A MAB jelenleg elérhető 2007/10/II számú határozata szerint (http://www.doktori.hu/cikk_file/071220_ET_kovetelmenyek.doc) a pályázatnak többek között tartalmaznia kell a pályázat szempontjából fontosnak tartott publikációk bibliográfiai adatait, illetve a legfontosabbnak tartott alkotások kellően részletes dokumentációját. A bibliográfiai adatokkal kapcsolatban láttuk, hogy hamisságukban is ellentmondóak, így részletes dokumentációjuk sem lehet. Ez utóbb ki is derült, amikor a Miskolci Egyetemen Pethő Sándor, akkor már egyetemi tanárként újra indult a Klasszika-filológia és Vallástudományi Tanszék vezetői posztjáért. A ME Kari Tanácsának 19/2005 (VI. 15.) számú határozatában többséggel támogatta Pethő tanszékvezetői pályázatát. Ugyanakkor a ME 20/2005 (VI. 15.) számú határozatban a Kari Tanács felszólította, hogy „ egyes, a pályázatok hitelességével kapcsolatos kifogások tisztázása érdekében … legkésőbb 2005. július 15-ig a pályázati anyagukhoz mellékelt publikációs listáikban szereplő szakirodalmi tételeket egy eredeti vagy fénymásolt példányban” mutassa be. (Lásd: http://www.uni-miskolc.hu/~bolcsweb/bolcsweb.php?menu=10&al=29&lang=m)
Pethő Sándor ezt nem tette meg, visszavonta tanszékvezetői pályázatát és közös megegyezéssel kilépett a Miskolci Egyetemről. Vele kapcsolatban álló kollégák különlenyomatokat nem kaptak. Pethő ezt követően azonban nem hagyta el az egyetemi pályát, hanem áttette főállású székhelyét a Károli Gáspár Református Egyetemre, ahol már korábban is harmadállásban (Oktatási Minisztérium és Miskolci Egyetem mögött) működött. Ezt az állást még 2002-ben egyetemi tanári kinevezése idején gründolta magának annak a károlis teológus professzornak a segítségével, aki 2002-ben a MAB Vallástudományi Képzési Ági Bizottságának elnökeként Pethő egyetemi tanári pályázatát keresztülboxolta a MAB-on. Pethő egyetemi tanári kinevezése ilye módon – egy egyébkét jóhiszemű és becsületes – károlis professzor “érdeme”, aki később felismert hibáját megpróbálta jóvá tenni, de Balla Péter rektorhelyettesbe ütközött, és ott el is akadt.
Melléklet: Pethő Sándor 2006-ban még használt önéletrajza
Pethő Sándor
Név: Pethő Sándor
Születési év: 1962.01.06.
Végzettség: Egyetem
Szakképzettség: Filozófia szakos középiskolai tanár, klasszika filológus bölcsész, református
teológus
Jelenlegi munkahely: ME BTK Klasszika-Filológiai és Vallástudományi Tanszék,
tanszékvezető egyetemi tanár, KRE Hittudományi Kar, Filozófia Tanszék
Tudományos fokozat (a tudományág megjelölésével PhD, CSc DLA): Csc (phil.), MA (class.
phil.), MA (theol.)
Oktatás kezdete: 1986. Oktatott tárgyak: vallásfilozófia, összehasonlító vallástörténet,
vallástörténeti szakszöveg olvasás (német/angol/francia), klasszikus nyelvi vallási
szövegolvasás (görög, latin, bibliai héber, 1998-tól perzsa és aveszta és szanszkrit bevezető
kurzusok)
Hazai tudományos társasági tagság:
1989- Magyar Ókortudományi Társaság
1990- Magyar Filozófiai Társaság
Nemzetközi kapcsolatok:
1990 óta több külföldi egyetemen oktattam meghívott előadóként. Így pl. Graz (1994),
Université de Paris X. (Paris-Nanterre) (1994), Evangelische Akademie Tutzing (1998),
J.Guttenberg Univ. Mainz (1995), Université de Genéve (1995), Universitá degli Studi di
Perugia (1997, 2000), American University of Cairo (2003), Univ.Salzburg (2001, 2004).
A kutatáshoz kapcsolódó fontosabb publikációk:
• Démosz vagy Deus? Osiris, Budapest 2001.
• „Iranian Roots of Mihraism”, in: Religious Studies,34, 2001, 24-32.o.” • 100
Jahre der Leben-Jesu Forschung.”in: Perspectives in the New Testament Theology,
szerk.H.Hanson,Lundt,2002, 356-364.o
• ”The Concept of the Righteousness in Yasna 1,” in: Tyche, 12,2002, 29-35.o. • ”Álom,
realizmus, s kiiktatott transzcendencia. A Fejes-mítosz.”in:Tekintet, 4, 2003,12-18.o.
• „Hermes orientalis. R. Pietschmann zum Geburtstag”, in: Archiv für spätantike
Religionsgeschichte, 24,1995,9-20.o
• „Die Lichtmystik in den hermetischen Schriften”. in: Archiv für spätantike
Religionsgeschichte, 25, 1996,33-45.o• „R.Otto, avagy az elrettentő titok
filozófiája”,in:R.Otto, A szent (ford.Bendl Júlia), Osiris, Budapest,1997,221-258.o.
• „Asha. A Comparative Study in Indo-European Religion”,in:Publication of the Research
Institute Groningen, 12,2000, 134-141.o.
• ”Az elrendezett világ. A kozmosz szakralizálása a kései hellenizmusban,”in: Ferenczi L.
köszöntése. (szerk. Kovács V.), Miskolc,2003,163-179.o.
Természetesen ezek az idegennyelvű publikációk is fiktívek. A Doktori Tanács honlapján Pethő Sándor neve alatt ma sem szerepel egyetlen külföldi, de még hazai idegen nyelvű publikáció sem: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=192&sz_ID=1481.
A „Csalók egyeteme” című sorozatban időrendben elsőként Pethő Sándornak, a Hittudományi Kar dékánhelyettesének nem mindennapi karriertörténetét adjuk közre. Pethő Sándor a Miskolci Egyetemen lebukott csalóként kért menedékjogot a Károlin, ahol nem csupán tárt karok, hanem a professzorság mellett vezető pozíciók sora várta: tanszékvezetés, dékánhelyettesség, Egyetemi Doktori és Habilitációs tanácstagság. Noha az egyetem vezetője és egyúttal az érintett Hittudományi Kar tanszékvezető professzora, Balla Péter rektorhelyettes kétségtelenül tud a csalásról, hiszen kollégái ezt nem egyszer, hanem szinte folyamatosan jelzik neki, a Miskolci Egyetem vezetőivel ellentétben a Károli Egyetem vezetője nem szándékozik felbontani a munkaviszonyt Pethő Sándorral, hanem tovább folyósítja neki a professzori fizetést és a különböző pótlékokat, mintegy havi nettó 600.000 Ft-ot. Ez egy év alatt 7 millió forint. Pethő Sándor 8 éve bitorolja az egyetemi tanári címet, több tízmillió forinttal károsítva meg ezzel a magyar felsőoktatási intézményeket és az egész társadalmat. Az erről szóló posztot Pató Pál nevű olvasónk küldte be a szerkesztőségnek. – A szerk.
Szerző: Pató Pál
Prof. Dr. Pethő Sándor jelenleg a Károli Gáspár Tudományegyetem Hittudományi Karának dékánhelyettese.
Egyetemi tanári kinevezését 2002-ben kapta, kinevezésre a Miskolci Egyetem terjesztette fel. A kinevezés elnyeréséért benyújtott pályázatában azonban olyan súlyos szakmai, a MAB eljárásában pedig olyan komoly formai hiányosságok fedezhetők fel, melyek fölött mind a pályázat bírálói, mind a MAB illetékesei elsiklottak. Ha a szabálytalanságokat a benyújtáskor, illetve a pályázat elbírálásakor bárki szóvá tette volna, Pethő Sándor ma nem használhatná az egyetemi tanári címet.
Pethő Sándor pályázata több ponton is súlyosan manipulált annak érdekében, hogy megfeleljen az egyetemi tanári kinevezések MAB által előírt szempontrendszerének:
1. Az egyetemi tanári kinevezés elnyeréséért benyújtott pályázathoz csatolt önéletrajzban megjelölt idegen nyelvű publikációk mindegyike hamis.
• „Iranian Roots of Mihraism”, in: Religious Studies,34, 2001, 24-32.o.
A cikk nem létezik. A bibliográfiai adat helytelenül van megjelölve: a folyóirat 2001-es számait a 37-es kötet tartalmazza.
http://journals.cambridge.org/action/displayJournal?jid=RES
• 100 Jahre der Leben-Jesu Forschung.”in: Perspectives in the New Testament Theology, szerk.H.Hanson,Lundt,2002, 356-364.o.
A kötet nem létezik – A hivatkozás hiányos, nem tartalmazza sem a kiadó nevét, sem a kiadás helyét. Cf. a Karlsruhe egyesített világkatalógusban
http://www.ubka.uni-karlsruhe.de/kvk.html.
• ”The Concept of the Righteousness in Yasna 1,” in: Tyche, 12,2002, 29-35.o.
A cikk nem létezik, a bibliográfiai adat helytelenül lett megadva: a folyóirat 2002-es száma a 17-es kötet. http://altegeschichte.univie.ac.at/forschung/publikationen/zeitschriften
• „Hermes orientalis. R. Pietschmann zum Geburtstag”, in: Archiv für spätantike Religionsgeschichte, 24,1995,9-20.o
Richard Pietschmann egyiptológus 1923-ban meghalt. Folyóirat sem létezik.
http://www.aegyptologie.uni-goettingen.de/goe/galerie.htm.
• „Die Lichtmystik in den hermetischen Schriften”. in: Archiv für spätantike Religionsgeschichte, 25, 1996,33-45.o.
Folyóirat sem létezik
• „Asha. A Comparative Study in Indo-European Religion”,in: Publication of the Research Institute Groningen, 12,2000, 134-141.o.
Periodika sem létezik. Intézmény „Research Institute of Groningen” elnevezéssel, a tudományág meghatározása nélkül nem létezik.
2. Az önéletrajzban felsorolt külföldi egyetemi oktatói tevékenység egyrészt em dokumentált, másrészt a pályázó akkori életkorát és munkahelyi körülményeit tekintve több, mint valószínűtlen.
Az önéletrajzi bejegyzés így hangzik:
„1990 óta több külföldi egyetemen oktattam meghívott előadóként. Így pl. Graz (1994), Université de Paris X. (Paris-Nanterre) (1994), Evangelische Akademie Tutzing (1998), J.Guttenberg Univ. Mainz (1995), Université de Genéve (1995), Universitá degli Studi di Perugia (1997, 2000).
Ezeket később újabb fiktív meghívásokkal egészítette ki: American University of Cairo (2003), Univ.Salzburg (2001, 2004).”
Pethő Sándor 1997 és 2002 között az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Pályázatok Irodájában dolgozott, dr. Borbély Gábor igazgató alatt, kitűnő, baráti kapcsolatban. Ilyen meghívásokat a szabadságolások illetve fizetés nélküli szabadságok miatt be kellett volna jelentenie. Ilyen engedélyekről dr. Borbély Gábor nem tud, adminisztratív nyoma nincs.
Az adott egyetemek elérhető honlapjai nem tartalmaznak Pethő Sándor neve alatt meghirdetett kurzusokat.
Az önéletrajzban feltüntetett, de nem dokumentálható külföldi előadói meghívásainak nagy részét, ha egyáltalán voltak ilyenek, nem egyetemi oktatói pályafutása alatt kapta, hanem az MTA Filozófiai Kutatóintézet munkatársaként.
3. Oktatói tevékenységben tapasztalható anomáliák.
Pethő Sándor a pályázat beadásának idején két nagyobb ciklusban folytatott oktatói tevékenységet különböző hazai egyetemeken.
1986-87 között Miskolci Egyetem Filozófia Tanszékén, 1988-1990 között az ELTE ÁJTK Állam és Jogbölcseleti Tanszékén tanársegéd. 1998 és 2002 között a Miskolci Egyetemen Bölcsészettudomány Karán adjunktus, majd docens. Ez alatt a kétszer négy év alatt kellett tehát szert tennie olyan oktatói kvalitásokra, melyek mind mennyiségileg, mind minőségileg megfelelnek az egyetemi tanári cím eléréséhez szükséges kívánalmaknak. Azaz 4 év alatt jutott el az adjunktusságtól a professzorságig.
Ez több szempontból tűnik problematikusnak. Egyrészt tanársegédként maga is csak tanulta az oktatói tevékenységet, másrészt oktatási tevékenységét nyolc évre megszakította egy teljesen más jellegű munkatevékenységgel. Így komoly kérdést vet fel, hogy a Miskolci Egyetemen eltöltött, a pályázat szempontjából releváns 4 (azaz négy) alatt képes volt-e Pethő a szükséges minőségű és mennyiségű oktatói tevékenység teljesítésére.
Mindebben bele kell érteni a doktori témavezetéseit. Az Országos Doktori Tanács honlapján fellelhető adatlapon Pethő Sándor eddig három doktorandusznak volt témavezetője, ezek közül egy sem szerzett fokozatot. Ez a mai állapotok alapján is kevésnek tűnik az egyik legmagasabb egyetemi cím elnyeréséhez.
Oktatási tevékenysége során a pályázó nem tartott idegen nyelven sem előadást, sem szemináriumot, sem hazai, sem külföldi pályázatokon nem vett részt, együttműködése külföldi szakmai intézményekkel nem bizonyítható, szakmai díjat, kitüntetést, elismerést nem kapott.
4. A MAB jelenleg elérhető 2007/10/II számú határozata szerint (http://www.doktori.hu/cikk_file/071220_ET_kovetelmenyek.doc) a pályázatnak többek között tartalmaznia kell a pályázat szempontjából fontosnak tartott publikációk bibliográfiai adatait, illetve a legfontosabbnak tartott alkotások kellően részletes dokumentációját. A bibliográfiai adatokkal kapcsolatban láttuk, hogy hamisságukban is ellentmondóak, így részletes dokumentációjuk sem lehet. Ez utóbb ki is derült, amikor a Miskolci Egyetemen Pethő Sándor, akkor már egyetemi tanárként újra indult a Klasszika-filológia és Vallástudományi Tanszék vezetői posztjáért. A ME Kari Tanácsának 19/2005 (VI. 15.) számú határozatában többséggel támogatta Pethő tanszékvezetői pályázatát. Ugyanakkor a ME 20/2005 (VI. 15.) számú határozatban a Kari Tanács felszólította, hogy „ egyes, a pályázatok hitelességével kapcsolatos kifogások tisztázása érdekében … legkésőbb 2005. július 15-ig a pályázati anyagukhoz mellékelt publikációs listáikban szereplő szakirodalmi tételeket egy eredeti vagy fénymásolt példányban” mutassa be. (Lásd: http://www.uni-miskolc.hu/~bolcsweb/bolcsweb.php?menu=10&al=29&lang=m)
Pethő Sándor ezt nem tette meg, visszavonta tanszékvezetői pályázatát és közös megegyezéssel kilépett a Miskolci Egyetemről. Vele kapcsolatban álló kollégák különlenyomatokat nem kaptak. Pethő ezt követően azonban nem hagyta el az egyetemi pályát, hanem áttette főállású székhelyét a Károli Gáspár Református Egyetemre, ahol már korábban is harmadállásban (Oktatási Minisztérium és Miskolci Egyetem mögött) működött. Ezt az állást még 2002-ben egyetemi tanári kinevezése idején gründolta magának annak a károlis teológus professzornak a segítségével, aki 2002-ben a MAB Vallástudományi Képzési Ági Bizottságának elnökeként Pethő egyetemi tanári pályázatát keresztülboxolta a MAB-on. Pethő egyetemi tanári kinevezése ilye módon – egy egyébkét jóhiszemű és becsületes – károlis professzor “érdeme”, aki később felismert hibáját megpróbálta jóvá tenni, de Balla Péter rektorhelyettesbe ütközött, és ott el is akadt.
Melléklet: Pethő Sándor 2006-ban még használt önéletrajza
Pethő Sándor
Név: Pethő Sándor
Születési év: 1962.01.06.
Végzettség: Egyetem
Szakképzettség: Filozófia szakos középiskolai tanár, klasszika filológus bölcsész, református
teológus
Jelenlegi munkahely: ME BTK Klasszika-Filológiai és Vallástudományi Tanszék,
tanszékvezető egyetemi tanár, KRE Hittudományi Kar, Filozófia Tanszék
Tudományos fokozat (a tudományág megjelölésével PhD, CSc DLA): Csc (phil.), MA (class.
phil.), MA (theol.)
Oktatás kezdete: 1986. Oktatott tárgyak: vallásfilozófia, összehasonlító vallástörténet,
vallástörténeti szakszöveg olvasás (német/angol/francia), klasszikus nyelvi vallási
szövegolvasás (görög, latin, bibliai héber, 1998-tól perzsa és aveszta és szanszkrit bevezető
kurzusok)
Hazai tudományos társasági tagság:
1989- Magyar Ókortudományi Társaság
1990- Magyar Filozófiai Társaság
Nemzetközi kapcsolatok:
1990 óta több külföldi egyetemen oktattam meghívott előadóként. Így pl. Graz (1994),
Université de Paris X. (Paris-Nanterre) (1994), Evangelische Akademie Tutzing (1998),
J.Guttenberg Univ. Mainz (1995), Université de Genéve (1995), Universitá degli Studi di
Perugia (1997, 2000), American University of Cairo (2003), Univ.Salzburg (2001, 2004).
A kutatáshoz kapcsolódó fontosabb publikációk:
• Démosz vagy Deus? Osiris, Budapest 2001.
• „Iranian Roots of Mihraism”, in: Religious Studies,34, 2001, 24-32.o.” • 100
Jahre der Leben-Jesu Forschung.”in: Perspectives in the New Testament Theology,
szerk.H.Hanson,Lundt,2002, 356-364.o
• ”The Concept of the Righteousness in Yasna 1,” in: Tyche, 12,2002, 29-35.o. • ”Álom,
realizmus, s kiiktatott transzcendencia. A Fejes-mítosz.”in:Tekintet, 4, 2003,12-18.o.
• „Hermes orientalis. R. Pietschmann zum Geburtstag”, in: Archiv für spätantike
Religionsgeschichte, 24,1995,9-20.o
• „Die Lichtmystik in den hermetischen Schriften”. in: Archiv für spätantike
Religionsgeschichte, 25, 1996,33-45.o• „R.Otto, avagy az elrettentő titok
filozófiája”,in:R.Otto, A szent (ford.Bendl Júlia), Osiris, Budapest,1997,221-258.o.
• „Asha. A Comparative Study in Indo-European Religion”,in:Publication of the Research
Institute Groningen, 12,2000, 134-141.o.
• ”Az elrendezett világ. A kozmosz szakralizálása a kései hellenizmusban,”in: Ferenczi L.
köszöntése. (szerk. Kovács V.), Miskolc,2003,163-179.o.
Természetesen ezek az idegennyelvű publikációk is fiktívek. A Doktori Tanács honlapján Pethő Sándor neve alatt ma sem szerepel egyetlen külföldi, de még hazai idegen nyelvű publikáció sem: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=192&sz_ID=1481.
Dienstag, 17. August 2010
Der "frisch gebackene" König (A "frissensült" király)
Az alábbi írást Poppét nevű olvasónk küldte el a szerkesztőségnek:
A felsült frissensült
Eddig azt gondoltuk, hogy a Szabó András-féléken kívül van igazi református értelmiség a Károli Gáspárról elnevezett egyetemen. Bár a BTK-n olyanok tenyésznek, mint a neofita Petrőczi Éva és Koncz Judit vagy a pszeudo-katolikus ateista Hansági Ágnes, akiknek a szakmai teljesítménye egyenlő a nullával, de… És akkor most következne a „de”! De legalább – azt reméltük – a másfél évszázados hagyománnyal rendelkező teológiai karon van színvonal is, és vannak reformátusok is, akik ezt ott képviselik. Van itt jó pár professzor, mint pl. Pethő Sándor dékánhelyettes. És egyszercsak kiderül róla, hogy ő közönséges szélhámos és csaló. A sajátjaként feltüntetett publikációk nem léteznek, az egyetemi tanári címet bitorolja. Mit szól ehhez a többi híres professzor? Pl. Németh Dávid? Ő az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnökeként annyira semmit, hogy éppen Pethőt hívja meg az EDHT-ba a teológia képviseletére. De talán a harmadik híres professzor, Balla Péter képes megmenteni a Kar becsületét. Hogy mekkora tudós Balla Péter, az kiderül Jakab Attila vallástörténész Balla Péter könyvéről írt megsemmisítő erejű és meggyőző szakmai bírálatából. Na jó, Balla tényleg gyenge epigon, nem a Bibliára hivatkozik, hanem 200 évvel ezelőtti szaktekintélyekre, és csodálkozik, hogy őt is és angolul írt nevetséges ópuszát is ignorálja a világ. Ám akkor még mindig maradt egy „de”, az utolsó nagyágyú a Hittudományi Karon, a Genfben tanult és ifjúkorában zseni hírében állt Karasszon István. Vagyis legalább a teológián van egy Karasszon, aki nem csak a szakmai színvonalat, hanem a református értemiséget is képviseli a lakájlelkű, folyton tekintélyekhez igazodó Balla Péterekkel szemben. De most nyáron Grüll Tibor ókortörténész Karasszon Istvánt is leleplezte a Buksz nyári számában egy hét oldalas tanulmányban, amelyből kiderül, hogyha Karasszon az ominózus református szellemi magaslat csúcsa, akkor ez nem magasabb egy alföldi homokbuckánál. Valahogy Karasszon sem szeret – Balla Péterhez hasonlóan – sem az eredeti forrásra, a Bibliára hivatkozni, sem mai szerzőkre, ő is megrekedt a 19. században. A leggyakrabban hivatkozott szakirodalom könyvében Julius Wellhausen 1886-ban írt Prolegomenája… Karasszon Svájcból hazatérve Magyarországra egycsapásra elfelejtette, amit odakint tanult, megszűnt zseninek lenni, és beleolvadt abba a szürke átlagba, amelyet az imént idézett társai, Balla, Németh és Pethő képviselnek.
Sajnos, az interneten még nem olvasható Grüll Tibor kritikájának teljes 7 oldalas szövege –
http://bibliairegeszet.blog.hu/2010/07/10/karasszon_istvan_izrael_tortenete – azonban a BUKSZ nyári számában már igen. Ebből közlünk itt most 2 részletet, az elejét és a végét.
Grüll Tibor: A „frissensült király”
Az ókori Izrael története történetkritikai előadásban
(Karasszon István: Izrael története, A kezdetektől Bar-Kochbáig, Új Mandátum Kiadó, Bp., 2009, 297 old., 2380 Ft)
– részlet a tanulmány bevezetőjéből és a végén található összegzésből –
Forrás: BUKSZ (Budapesti Könyvszemle), 2010, 22. évf., 2. sz., 104-110. old.
A Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az ószövetségi tudományok professzora elsősorban történész- és teológushallgatók számára tette közzé tankönyvét, amely az ókori Izrael történetét foglalja össze a patriarchák korától (i. e. II. évezred vége) a Bar Kochba-felkelésig (i. sz. 132-135). Az alcímben jelzett korszakhatárok ugyanakkor kissé megtévesztőek, mert a szisztematikus áttekintés valójában csak Nagy Heródes uralkodásának végéig (i. e. 4) tart, ezután mindössze hét exkurzusban érint bizonyos újszövetségi témákat (az ún. testimonium Flavianum, Jézus születésének és halálának időpontja, a keresztény misszió) és a Iudaea római történetével összefüggő kérdéseket (Nagy Heródes utódai, a zsidó háború, a Bar-Kochba fölkelés [recte: Bar Kochba-fölkelés].
A szerző maga is tisztában van azzal, hogy szinte megoldhatatlan feladatra vállalkozott, hiszen az ókori Izrael története mára nem csupán könyvtárnyi szakirodalommal rendelkezik, hanem egyidejűleg több diszciplína (sémi filológia; teológia; régészet; héber, görög és latin epigráfia stb.) művelését vagy legalább nyomon követését teszi szükségessé; a téma ráadásul olyan súlyos szellemi-ideológiai örökséggel terhelt, amely mellett szinte bármely modem kori történeti téma feldolgozásának nehézségei eltörpülnek. Éppen ezért akármely „Izrael története” címen megjelent kötet olvasójának nem árt előzetesen tudatosítania, hogy a mű szerzője – metaforikusan szólva – milyen „kilátópontot” választott magának. Izrael történetét nézhetjük ugyanis a jeruzsálemi Templomhegyről, a samáriai Garizimról, az antiókhiai Mons Silpiusról, vagy akár a római Capitolium ormáról is. A döntés a szerzőé – és az olvasóé, hogy elfogadja-e a tetszőlegesen választott nézőpontok valamelyikét. Karasszon mindjárt az előszavában közölt bibliográfiában elárulja, hogy szellemi kilátó pontját az európai történeti bibliakritika (azon belül a dokumentarista hipotézis) hagyománya jelenti. A betűrend helyett valószínűleg fontossági sorrendbe állított lista élén nem véletlenül áll Julius Wellhausen (1844-1918), akinek 1886-ban megjelent Prolegomenája talán a legtöbbször idézett mű az Izrael történetében. De előkelő helyen szerepel a listán Albrecht Alt (1883-1956), Gerhard von Rad (1901-1971), Martin Noth (1902-1968), Roland de Vaux (1903-1971), John Bright (1908-1955), valamint az ún. „minimalista iskola” atyamestere, Gösta Ahlström (1918-1992) is.”
(…)
„Tanulságok helyett
Az Izrael története fő része 179 oldalt tesz ki, a jellemzően 4-6 oldalas fejezetekhez legalább féloldalnyi ajánlott irodalom járul, és mindezt megfejeli hatvanoldalnyi végjegyzet (222-282. old.). Úgy számolom, hogy ezzel nagyjából a kötet felét a „tudományos apparátus” teszi ki, ám ez mégis megtévesztő. Az ajánló bibliográfiából ugyanis sokszor a nemzetközi szakirodalom legalapvetőbb (és főként kurrens) munkái hiányoznak – miközben a Protestáns Szemlében az adott témában megjelent cikkeket a bibliográfia rendre felsorolja. A nagy múltú és nemzetközi hírű magyarországi Judenwissenschaft pedig mintha nem is létezett volna … Bár az egyes részletkérdésekhez tartozó szakirodalom is helyet kap a lábjegyzetekben, azok akárhányszor kisebb exkurzusokká válnak (pl. a hükszószokról: 52 j., Nagy Sándorról: 245. j.) – minden szakirodalmi hivatkozás nélkül, s ráadásul némely alkalommal olyan stílusban, amely semmiképp sem való komoly történeti munkához (például Heródes házasságairól, 270. j.).
A kötetnek nem ártott volna a komoly szerkesztői munka sem. Akkor talán ki lehetett volna küszöbölni a szövegben lépten-nyomon felbukkanó, zavaró hibákat. Ezek között vannak egyszerű helyesírási hibák: a lagidák, ptolemaioszok, szeleukidák nevét például nagybetűvel kellene írni, mint ahogy a Habsburgokat vagy a Tudorokat sem írjuk kicsivel. Nem érthető, miért ír Zeus Olümpioszt: vagyis egyszer miért s, másszor miért sz? (154. old.); a hippodróm pedig rövid o-val írandó (167. old.). Ha az elavult, modoros és a magyarból régestelen rég kikopott grammateüsz írásmódot használja (152. old.), miért nem ír mindjárt Zeüszt is? Az oktroyált (163. old.) írásmódja is szokatlan, ha nem nyomdahibáról van szó. A Pompeius, Scaurus és más hasonló, kiejtett végződésű idegen szavakhoz nem kötőjellel, hanem közvetlenül illesztjük a ragokat (172. old.). Durva stilisztikai hiba a „menekvést kért” (169. old.); vagy „a zsidók jótetszését azzal is meg akarta nyerni” (177. old.) kifejezések használata, az utóbbi nyilván a „tetszését” és a „jóakaratát” szavak kontaminációjával jött létre. Ebben a mondatban: „milyen volt az egyiptomi tartózkodása Izraelnek” (62. old.), rossz a szórend, helyesen: „milyen volt Izrael egyiptomi tartózkodása?” Komoly tudományos műben így nem hivatkozhatunk: „mindenki mondja ma már a tudományos életben” (74. old.). Kedvencem mégis Dávid, a „frissensült király” (167. old.) – nyilván az újdonsült helyett.
Összegezve az eddigieket: jó volna végre tudomásul venni, hogy a Bibliának és Bibliában foglalt történelemnek nem csak a történeti-kritikai alapú tudományos megközelítésmódja létezik. A mainstream akadémiai kutatás nem hajlandó elismerni, hogy a „történeti-kritika kritikájára” éppúgy szükség van, mint az áltudományos handabandázás elleni küzdelemre. A történetírásnak szüntelenül reflektálnia kell önmagára, máskülönben elveszítheti a lába alól a talajt. Az Izrael története című művet ilyennek érzem: egy zárt, belterjes világ kifejeződésének, amely saját őséül nem Ábrahámot, Mózest és Jézust, hanem Julius Wellhausent, Gerhard von Radot és Martin Nothot választotta. Ez a szellemi örökség pedig követelőző és kirekesztő: a „teljességet” akarja megragadni, miközben rendre önellentmondásba kerül a részleteket illetően; és semmi másról nem akar tudomást venni, csak ami őt igazolja. Ez pedig aligha nevezhető klasszikus értelemben vett tudománynak.”
A felsült frissensült
Eddig azt gondoltuk, hogy a Szabó András-féléken kívül van igazi református értelmiség a Károli Gáspárról elnevezett egyetemen. Bár a BTK-n olyanok tenyésznek, mint a neofita Petrőczi Éva és Koncz Judit vagy a pszeudo-katolikus ateista Hansági Ágnes, akiknek a szakmai teljesítménye egyenlő a nullával, de… És akkor most következne a „de”! De legalább – azt reméltük – a másfél évszázados hagyománnyal rendelkező teológiai karon van színvonal is, és vannak reformátusok is, akik ezt ott képviselik. Van itt jó pár professzor, mint pl. Pethő Sándor dékánhelyettes. És egyszercsak kiderül róla, hogy ő közönséges szélhámos és csaló. A sajátjaként feltüntetett publikációk nem léteznek, az egyetemi tanári címet bitorolja. Mit szól ehhez a többi híres professzor? Pl. Németh Dávid? Ő az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnökeként annyira semmit, hogy éppen Pethőt hívja meg az EDHT-ba a teológia képviseletére. De talán a harmadik híres professzor, Balla Péter képes megmenteni a Kar becsületét. Hogy mekkora tudós Balla Péter, az kiderül Jakab Attila vallástörténész Balla Péter könyvéről írt megsemmisítő erejű és meggyőző szakmai bírálatából. Na jó, Balla tényleg gyenge epigon, nem a Bibliára hivatkozik, hanem 200 évvel ezelőtti szaktekintélyekre, és csodálkozik, hogy őt is és angolul írt nevetséges ópuszát is ignorálja a világ. Ám akkor még mindig maradt egy „de”, az utolsó nagyágyú a Hittudományi Karon, a Genfben tanult és ifjúkorában zseni hírében állt Karasszon István. Vagyis legalább a teológián van egy Karasszon, aki nem csak a szakmai színvonalat, hanem a református értemiséget is képviseli a lakájlelkű, folyton tekintélyekhez igazodó Balla Péterekkel szemben. De most nyáron Grüll Tibor ókortörténész Karasszon Istvánt is leleplezte a Buksz nyári számában egy hét oldalas tanulmányban, amelyből kiderül, hogyha Karasszon az ominózus református szellemi magaslat csúcsa, akkor ez nem magasabb egy alföldi homokbuckánál. Valahogy Karasszon sem szeret – Balla Péterhez hasonlóan – sem az eredeti forrásra, a Bibliára hivatkozni, sem mai szerzőkre, ő is megrekedt a 19. században. A leggyakrabban hivatkozott szakirodalom könyvében Julius Wellhausen 1886-ban írt Prolegomenája… Karasszon Svájcból hazatérve Magyarországra egycsapásra elfelejtette, amit odakint tanult, megszűnt zseninek lenni, és beleolvadt abba a szürke átlagba, amelyet az imént idézett társai, Balla, Németh és Pethő képviselnek.
Sajnos, az interneten még nem olvasható Grüll Tibor kritikájának teljes 7 oldalas szövege –
http://bibliairegeszet.blog.hu/2010/07/10/karasszon_istvan_izrael_tortenete – azonban a BUKSZ nyári számában már igen. Ebből közlünk itt most 2 részletet, az elejét és a végét.
Grüll Tibor: A „frissensült király”
Az ókori Izrael története történetkritikai előadásban
(Karasszon István: Izrael története, A kezdetektől Bar-Kochbáig, Új Mandátum Kiadó, Bp., 2009, 297 old., 2380 Ft)
– részlet a tanulmány bevezetőjéből és a végén található összegzésből –
Forrás: BUKSZ (Budapesti Könyvszemle), 2010, 22. évf., 2. sz., 104-110. old.
A Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az ószövetségi tudományok professzora elsősorban történész- és teológushallgatók számára tette közzé tankönyvét, amely az ókori Izrael történetét foglalja össze a patriarchák korától (i. e. II. évezred vége) a Bar Kochba-felkelésig (i. sz. 132-135). Az alcímben jelzett korszakhatárok ugyanakkor kissé megtévesztőek, mert a szisztematikus áttekintés valójában csak Nagy Heródes uralkodásának végéig (i. e. 4) tart, ezután mindössze hét exkurzusban érint bizonyos újszövetségi témákat (az ún. testimonium Flavianum, Jézus születésének és halálának időpontja, a keresztény misszió) és a Iudaea római történetével összefüggő kérdéseket (Nagy Heródes utódai, a zsidó háború, a Bar-Kochba fölkelés [recte: Bar Kochba-fölkelés].
A szerző maga is tisztában van azzal, hogy szinte megoldhatatlan feladatra vállalkozott, hiszen az ókori Izrael története mára nem csupán könyvtárnyi szakirodalommal rendelkezik, hanem egyidejűleg több diszciplína (sémi filológia; teológia; régészet; héber, görög és latin epigráfia stb.) művelését vagy legalább nyomon követését teszi szükségessé; a téma ráadásul olyan súlyos szellemi-ideológiai örökséggel terhelt, amely mellett szinte bármely modem kori történeti téma feldolgozásának nehézségei eltörpülnek. Éppen ezért akármely „Izrael története” címen megjelent kötet olvasójának nem árt előzetesen tudatosítania, hogy a mű szerzője – metaforikusan szólva – milyen „kilátópontot” választott magának. Izrael történetét nézhetjük ugyanis a jeruzsálemi Templomhegyről, a samáriai Garizimról, az antiókhiai Mons Silpiusról, vagy akár a római Capitolium ormáról is. A döntés a szerzőé – és az olvasóé, hogy elfogadja-e a tetszőlegesen választott nézőpontok valamelyikét. Karasszon mindjárt az előszavában közölt bibliográfiában elárulja, hogy szellemi kilátó pontját az európai történeti bibliakritika (azon belül a dokumentarista hipotézis) hagyománya jelenti. A betűrend helyett valószínűleg fontossági sorrendbe állított lista élén nem véletlenül áll Julius Wellhausen (1844-1918), akinek 1886-ban megjelent Prolegomenája talán a legtöbbször idézett mű az Izrael történetében. De előkelő helyen szerepel a listán Albrecht Alt (1883-1956), Gerhard von Rad (1901-1971), Martin Noth (1902-1968), Roland de Vaux (1903-1971), John Bright (1908-1955), valamint az ún. „minimalista iskola” atyamestere, Gösta Ahlström (1918-1992) is.”
(…)
„Tanulságok helyett
Az Izrael története fő része 179 oldalt tesz ki, a jellemzően 4-6 oldalas fejezetekhez legalább féloldalnyi ajánlott irodalom járul, és mindezt megfejeli hatvanoldalnyi végjegyzet (222-282. old.). Úgy számolom, hogy ezzel nagyjából a kötet felét a „tudományos apparátus” teszi ki, ám ez mégis megtévesztő. Az ajánló bibliográfiából ugyanis sokszor a nemzetközi szakirodalom legalapvetőbb (és főként kurrens) munkái hiányoznak – miközben a Protestáns Szemlében az adott témában megjelent cikkeket a bibliográfia rendre felsorolja. A nagy múltú és nemzetközi hírű magyarországi Judenwissenschaft pedig mintha nem is létezett volna … Bár az egyes részletkérdésekhez tartozó szakirodalom is helyet kap a lábjegyzetekben, azok akárhányszor kisebb exkurzusokká válnak (pl. a hükszószokról: 52 j., Nagy Sándorról: 245. j.) – minden szakirodalmi hivatkozás nélkül, s ráadásul némely alkalommal olyan stílusban, amely semmiképp sem való komoly történeti munkához (például Heródes házasságairól, 270. j.).
A kötetnek nem ártott volna a komoly szerkesztői munka sem. Akkor talán ki lehetett volna küszöbölni a szövegben lépten-nyomon felbukkanó, zavaró hibákat. Ezek között vannak egyszerű helyesírási hibák: a lagidák, ptolemaioszok, szeleukidák nevét például nagybetűvel kellene írni, mint ahogy a Habsburgokat vagy a Tudorokat sem írjuk kicsivel. Nem érthető, miért ír Zeus Olümpioszt: vagyis egyszer miért s, másszor miért sz? (154. old.); a hippodróm pedig rövid o-val írandó (167. old.). Ha az elavult, modoros és a magyarból régestelen rég kikopott grammateüsz írásmódot használja (152. old.), miért nem ír mindjárt Zeüszt is? Az oktroyált (163. old.) írásmódja is szokatlan, ha nem nyomdahibáról van szó. A Pompeius, Scaurus és más hasonló, kiejtett végződésű idegen szavakhoz nem kötőjellel, hanem közvetlenül illesztjük a ragokat (172. old.). Durva stilisztikai hiba a „menekvést kért” (169. old.); vagy „a zsidók jótetszését azzal is meg akarta nyerni” (177. old.) kifejezések használata, az utóbbi nyilván a „tetszését” és a „jóakaratát” szavak kontaminációjával jött létre. Ebben a mondatban: „milyen volt az egyiptomi tartózkodása Izraelnek” (62. old.), rossz a szórend, helyesen: „milyen volt Izrael egyiptomi tartózkodása?” Komoly tudományos műben így nem hivatkozhatunk: „mindenki mondja ma már a tudományos életben” (74. old.). Kedvencem mégis Dávid, a „frissensült király” (167. old.) – nyilván az újdonsült helyett.
Összegezve az eddigieket: jó volna végre tudomásul venni, hogy a Bibliának és Bibliában foglalt történelemnek nem csak a történeti-kritikai alapú tudományos megközelítésmódja létezik. A mainstream akadémiai kutatás nem hajlandó elismerni, hogy a „történeti-kritika kritikájára” éppúgy szükség van, mint az áltudományos handabandázás elleni küzdelemre. A történetírásnak szüntelenül reflektálnia kell önmagára, máskülönben elveszítheti a lába alól a talajt. Az Izrael története című művet ilyennek érzem: egy zárt, belterjes világ kifejeződésének, amely saját őséül nem Ábrahámot, Mózest és Jézust, hanem Julius Wellhausent, Gerhard von Radot és Martin Nothot választotta. Ez a szellemi örökség pedig követelőző és kirekesztő: a „teljességet” akarja megragadni, miközben rendre önellentmondásba kerül a részleteket illetően; és semmi másról nem akar tudomást venni, csak ami őt igazolja. Ez pedig aligha nevezhető klasszikus értelemben vett tudománynak.”
Dekane und Kandidaten: von Kulin bis Sepsi (Dékánok és dékánjelöltek: Kulintól Sepsiig)
Az alábbi írást Genfi emlékmű hozzászólásként küldte be. Mondanivalóját azért érezzük annyira fontosnak, hogy posztként közöljük, mert bizonyítja, hogy azt az intézményt, amely a református értelmiség egyeteme kellene hogy legyen, a református eszményektől idegen, egyetemi oktatásra alkalmatlan banda tartja megszállva és védi éppen a református értelmiségtől. Amikor Sepsi Enikő főtitkár és bölcsész dékánjelölt úgy nyilatkozgat újságoknak és internetes fórumoknak, hogy „legyen a református elitnek egyeteme”, és hogy ide kellene vonzani a református értelmiséget, akkor vagy cinikusan és hidegvérűen arcul köpi a református értelmiséget, vagy annyira naiv és tájékozatlan, hogy maga sem tudja, mit beszél.
Kulin Ferenc megítéléséről megoszlanak a vélemények szerkesztőségünkben. Őt tartjuk az utolsó törvényes dékánnak, akit utódja, Szabó András, puccsal fosztott meg a hivatalától. Tény azonban, hogy a habilitációja miatt, amelyet abban a doktori iskolában valósított meg, amelynek elnöke egyik beosztottjának az APÓSa, zsarolhatóvá vált. Azért nem vetett gátat a MENY ámokfutásának, mert előbb a habilitációját féltette, utóbb pedig professzorsága álmát.
Az utolsó szuverén dékán tulajdonképpen Raffay Ernő volt. Ő – történész lévén – nem függött az APÓStól, és nyugodtan ignorálhatta annak a MENYe által közvetített ultimátumait. Nem engedett a zsarolásnak, és lám, igaza lett: a fenyegetések mégsem váltak valóra. A legtöbb szakot és a Doktori Iskolát az ő uralkodása alatt akkreditálták. Az APÓS omnipotenciája tehát eltúlzott legenda, amelyet a MENY nemcsak terjeszt, hanem fegyverként alkalmaz: „Felveszed állásba, akit mondok, vagy nem akkreditál a MAB”, vagy: „Ha nem rúgod ki, akit mondok, akkor nem akkreditál a MAB.” A Kulin személyére szabott zsarolás pedig így hangzott: „Azt csinálod, amit mondok, vagy nem leszel professzor”. Csoda-e ha Kulin, aki 67 évesen még csak docens, engedelmeskedett, és hagyta eluralkodni a MENYt és bandáját.
Most már nincs a MAB-ban Képzési Ági Bizottság, és a társadalomtudományi kollégiumnak sem APÓS úr az elnöke. Viszont ő az elnöke a professzorcsináló bizottságnak. Talán csak nem azért kaparintotta magához ezt a posztot, hogy hivatali ideje alatt FIÁból és MENYéből is professzort csináljon? És ő az elnöke az akadémiai doktorokat gyártó bizottságnak is. Nagyon nem volna szerencsés, ha azon az egyetemen, amelyen a MENYe regnál, a következő dékán irodalmár lenne, mert már eleve beleszületne egy függő pozícióba. Hacsak nem olyanvalaki az illető, akinek már minden rangja és címe megvan, így se félnivalója, se kívánnivalója nincs APÓStól.
Voltaképp akárki tudna fungálni önálló, szuverén dékánként, ha ezt az APÓSával zsaroló és fenyegető személyt eltávolítanák végre a református egyetemről. Lehetőleg mindenféle egyetemről. Mert szellemi képességei nem erre a pályára predesztinálják.
Az egyetlen tőkéje az APÓSa. Ezt azonban jól forgatja.
Szerző: Genfi emlékmű
Nem kell Kulin mellett egy jó szót se szólni. Gyáva volt minden kritikus helyzetben és egyáltalán. Nem fűződik a Károlin semmi lényeges a nevéhez, csak az, hogy nem tanult semmiből és másodszor is maga mellé vette Szabó Andrást, aki ismét hátbadöfte, hogy a dékáni székébe ülhessen. Szabó megvárta Kulin 65. születésnapját és arra a napra szerveztette a Kari Tanács ülését, ahol leváltották (a születése napján! – stílusos nem?). Persze az ilyen tehetetlen ember meg is érdemli!
Ezúttal nem rohant a sajtóhoz, mint az első kirúgása idején (a HVG-hez), hanem kivárt és cserébe habilitálhatott. A szerencsétlen 67 évesen azt hiszi, hogy professzor lehet a Károlin, ahol Hansági és Szabó nyírták ki, mert a Kulcsár-Szabó klán útjában állt (nem tartozott az érdekszférájukhoz)! Ennyire naívan hülye csak Eisemann volt, ám ő teheti, mert ő a klán abszolút támogatottja lett idős korára, közel 60 évesen. Kulin erkölcsileg nem züllött olyan mélyre, mint Eisemann vagy Hansági. Csak hallgat, pedig sokat tud. (És hát tudjuk, hogy “vétkesek közt cinkos, aki…”) – Betömték a száját a habilitációval és önként fogja be a száját a professzorságért.
Miért ennyire opportunista Kulin? Mert ő egy – a változást idejében nem értő és – betoji antallista, aki inkább kártékony, mint hasznos. Ezek az antallisták nagyobb károkat okoztak a gyávaságukkal, mint a kommunisták, akiket – személyes kapcsolatrendszerük miatt – tudatosan védtek. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb antallista (maga Antall is 1/4-ben anyai nagyapja révén) “érintett” és származásilag hiába áll közelebb a kereszténységhez, mentalitásban mégis a zsidósághoz tartozik; hasonlóan Kulinhoz, aki “feles”. Népiesnek állítódott be (állította be magát?), aztán “liberális nemzeti jelzőt” kapott az áruló Lengyel Lászlóékkal együtt. A szocilizmusban MSZMP-tagként ellenzéki volt a Mozgó Világnál (belső ellenzék), aztán az antallistákkal csak félig váltottak rendszert – éppen az “érintettségük” miatti megalkuvások okán, pl. direkt elmismásolták a Zétényi-Takács-féle kárpótlási törvényt is (amivel az egykor államosított keresztényeket reális kártérítéshez juttathatták volna). Kulin Antall külügyi felelőse volt. Ezek az antallisták aztán beszivárogtak az egyetemi katedrákra (Bod Péter Ákos, Katona Tamás, Jeszenszky, Andrásfalvy Bertalan, Für Lajos stb.) Ezek között elég sok református volt, mint pl. Bod Péter és Für is, akik nem kerültek a református egyetemre (pedig intellektuálisan toronyként magasodnak a törpe és szürke Szabó András fölé!). Nem került be a református egyetemre a református Szegedy-Maszák Mihály sem. Ez Kulin territóriuma lett (a barátját, a rőt Alexa Károlyt hozta magával az egyetemre, aki ugyanúgy komcsi volt a rendszerváltás előtt, és ő is antallistává lett azután az MTI vezetőjeként. Ilyenekkel vette körül magát Kulin (a hasonló a hasonlónak örül alapon), de nem volt képes karakteres dékán lenni: az Ő bűne és gyengesége, hogy Szabó Andrásék kinőtték magukat! És rajta keresztül rátelepedett az egyetemre a Hansági-féle identitászavaros egykori msz(m)p-s és szdsz-es horda (Hermann Zoltán – egyelőre még szólóban, de már készíti a helyet a feleségének – Kovács Árpád mindjárt fiastól, vagy Kun Miklós feleségestől stb. stb.), akik most már mint nagy demokraták és egyetemi oktatók – különféle címekkel, rangokkal – védik a református egyetemet. De kiktől is? Hát a keresztyénektől és a színvonaltól, mert ha nem védenék és nem csak a sajátjaikat engednék be maguk közé, akkor kiderülne, hogy sem nem keresztyének, sem nem színvonalasak, csak az egyetem cégérére és reklámanyagára (meg “küldetés-nyilatkozatába”) írnak mindenféle kötelező szöveget, “mintha egyetem” volna ez a kóceráj a keresztyénség égisze alatt. Na de ezekkel a személyekkel? És ezeknek a munkásságával?
Ez a bűne a gyáva és nem cselekvő Kulinnak és az antallista-féle “úriemberségnek”. Ezek nagyon nem azok – Sepsistől vagy nélküle.
Kulin Ferenc megítéléséről megoszlanak a vélemények szerkesztőségünkben. Őt tartjuk az utolsó törvényes dékánnak, akit utódja, Szabó András, puccsal fosztott meg a hivatalától. Tény azonban, hogy a habilitációja miatt, amelyet abban a doktori iskolában valósított meg, amelynek elnöke egyik beosztottjának az APÓSa, zsarolhatóvá vált. Azért nem vetett gátat a MENY ámokfutásának, mert előbb a habilitációját féltette, utóbb pedig professzorsága álmát.
Az utolsó szuverén dékán tulajdonképpen Raffay Ernő volt. Ő – történész lévén – nem függött az APÓStól, és nyugodtan ignorálhatta annak a MENYe által közvetített ultimátumait. Nem engedett a zsarolásnak, és lám, igaza lett: a fenyegetések mégsem váltak valóra. A legtöbb szakot és a Doktori Iskolát az ő uralkodása alatt akkreditálták. Az APÓS omnipotenciája tehát eltúlzott legenda, amelyet a MENY nemcsak terjeszt, hanem fegyverként alkalmaz: „Felveszed állásba, akit mondok, vagy nem akkreditál a MAB”, vagy: „Ha nem rúgod ki, akit mondok, akkor nem akkreditál a MAB.” A Kulin személyére szabott zsarolás pedig így hangzott: „Azt csinálod, amit mondok, vagy nem leszel professzor”. Csoda-e ha Kulin, aki 67 évesen még csak docens, engedelmeskedett, és hagyta eluralkodni a MENYt és bandáját.
Most már nincs a MAB-ban Képzési Ági Bizottság, és a társadalomtudományi kollégiumnak sem APÓS úr az elnöke. Viszont ő az elnöke a professzorcsináló bizottságnak. Talán csak nem azért kaparintotta magához ezt a posztot, hogy hivatali ideje alatt FIÁból és MENYéből is professzort csináljon? És ő az elnöke az akadémiai doktorokat gyártó bizottságnak is. Nagyon nem volna szerencsés, ha azon az egyetemen, amelyen a MENYe regnál, a következő dékán irodalmár lenne, mert már eleve beleszületne egy függő pozícióba. Hacsak nem olyanvalaki az illető, akinek már minden rangja és címe megvan, így se félnivalója, se kívánnivalója nincs APÓStól.
Voltaképp akárki tudna fungálni önálló, szuverén dékánként, ha ezt az APÓSával zsaroló és fenyegető személyt eltávolítanák végre a református egyetemről. Lehetőleg mindenféle egyetemről. Mert szellemi képességei nem erre a pályára predesztinálják.
Az egyetlen tőkéje az APÓSa. Ezt azonban jól forgatja.
Szerző: Genfi emlékmű
Nem kell Kulin mellett egy jó szót se szólni. Gyáva volt minden kritikus helyzetben és egyáltalán. Nem fűződik a Károlin semmi lényeges a nevéhez, csak az, hogy nem tanult semmiből és másodszor is maga mellé vette Szabó Andrást, aki ismét hátbadöfte, hogy a dékáni székébe ülhessen. Szabó megvárta Kulin 65. születésnapját és arra a napra szerveztette a Kari Tanács ülését, ahol leváltották (a születése napján! – stílusos nem?). Persze az ilyen tehetetlen ember meg is érdemli!
Ezúttal nem rohant a sajtóhoz, mint az első kirúgása idején (a HVG-hez), hanem kivárt és cserébe habilitálhatott. A szerencsétlen 67 évesen azt hiszi, hogy professzor lehet a Károlin, ahol Hansági és Szabó nyírták ki, mert a Kulcsár-Szabó klán útjában állt (nem tartozott az érdekszférájukhoz)! Ennyire naívan hülye csak Eisemann volt, ám ő teheti, mert ő a klán abszolút támogatottja lett idős korára, közel 60 évesen. Kulin erkölcsileg nem züllött olyan mélyre, mint Eisemann vagy Hansági. Csak hallgat, pedig sokat tud. (És hát tudjuk, hogy “vétkesek közt cinkos, aki…”) – Betömték a száját a habilitációval és önként fogja be a száját a professzorságért.
Miért ennyire opportunista Kulin? Mert ő egy – a változást idejében nem értő és – betoji antallista, aki inkább kártékony, mint hasznos. Ezek az antallisták nagyobb károkat okoztak a gyávaságukkal, mint a kommunisták, akiket – személyes kapcsolatrendszerük miatt – tudatosan védtek. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb antallista (maga Antall is 1/4-ben anyai nagyapja révén) “érintett” és származásilag hiába áll közelebb a kereszténységhez, mentalitásban mégis a zsidósághoz tartozik; hasonlóan Kulinhoz, aki “feles”. Népiesnek állítódott be (állította be magát?), aztán “liberális nemzeti jelzőt” kapott az áruló Lengyel Lászlóékkal együtt. A szocilizmusban MSZMP-tagként ellenzéki volt a Mozgó Világnál (belső ellenzék), aztán az antallistákkal csak félig váltottak rendszert – éppen az “érintettségük” miatti megalkuvások okán, pl. direkt elmismásolták a Zétényi-Takács-féle kárpótlási törvényt is (amivel az egykor államosított keresztényeket reális kártérítéshez juttathatták volna). Kulin Antall külügyi felelőse volt. Ezek az antallisták aztán beszivárogtak az egyetemi katedrákra (Bod Péter Ákos, Katona Tamás, Jeszenszky, Andrásfalvy Bertalan, Für Lajos stb.) Ezek között elég sok református volt, mint pl. Bod Péter és Für is, akik nem kerültek a református egyetemre (pedig intellektuálisan toronyként magasodnak a törpe és szürke Szabó András fölé!). Nem került be a református egyetemre a református Szegedy-Maszák Mihály sem. Ez Kulin territóriuma lett (a barátját, a rőt Alexa Károlyt hozta magával az egyetemre, aki ugyanúgy komcsi volt a rendszerváltás előtt, és ő is antallistává lett azután az MTI vezetőjeként. Ilyenekkel vette körül magát Kulin (a hasonló a hasonlónak örül alapon), de nem volt képes karakteres dékán lenni: az Ő bűne és gyengesége, hogy Szabó Andrásék kinőtték magukat! És rajta keresztül rátelepedett az egyetemre a Hansági-féle identitászavaros egykori msz(m)p-s és szdsz-es horda (Hermann Zoltán – egyelőre még szólóban, de már készíti a helyet a feleségének – Kovács Árpád mindjárt fiastól, vagy Kun Miklós feleségestől stb. stb.), akik most már mint nagy demokraták és egyetemi oktatók – különféle címekkel, rangokkal – védik a református egyetemet. De kiktől is? Hát a keresztyénektől és a színvonaltól, mert ha nem védenék és nem csak a sajátjaikat engednék be maguk közé, akkor kiderülne, hogy sem nem keresztyének, sem nem színvonalasak, csak az egyetem cégérére és reklámanyagára (meg “küldetés-nyilatkozatába”) írnak mindenféle kötelező szöveget, “mintha egyetem” volna ez a kóceráj a keresztyénség égisze alatt. Na de ezekkel a személyekkel? És ezeknek a munkásságával?
Ez a bűne a gyáva és nem cselekvő Kulinnak és az antallista-féle “úriemberségnek”. Ezek nagyon nem azok – Sepsistől vagy nélküle.
Samstag, 7. August 2010
Dekanwahl. Kandidatinnen 2. Die vierbeinige Nixe (Dékánjelöltek: 2. A négylábú sellő)
A képet, amit Anonym Analyst tett fel távollétemben, levettem. A linket fenthagytam, arra kattintva még elérhető, de lehet, hogy onnan is leveszik. Akinek tetszik, mentse el.
JC
Autentikus foto:
http://picasaweb.google.com/konferencia.cief/KonferenciaCIEF#5417307757318221858 125/71. fotó. (Ajánljuk az azonnali letöltést, mert posztjank nyomán a honlapok hamar átalakulnak.)
A Károli Gáspár Egyetem újdonsült főtitkárának, Sepsi Enikőnek a nem hivatalos életrajza abból az interjúból bontakozik ki, amelyet „francia” kitüntetése alkalmából ilyen-olyan fórumoknak adott, pl. a Reformátusok Lapjának, amely a neten is olvasható, továbbá az www.evangelikus.hu és a www.miep.hu oldalaknak. Főtitkár asszony interjúbeli nyilatkozatait ugyanaz a nevetséges nagyotmondás és intelligenciahiány jellemzi, mint manipulált hivatalos életrajzát. Mintha egy libapásztorlány mesélné el, hogy lett belőle királylány. Az alábbiakban ezt az interjút ismertetjük. – AA
„Tősgyökeres tenyeres-talpas ősöktől származom, amit a Szajna vize sem mosott le rólam” – kezdi a történetét Sármelléki Sellő, aki másodikként született a tízgyermekes családba. Hálás ezért, hiszen ebben a mikrofarkascsordában hamar megtanulta a makrotársadalom farkastörvényeit. A mindennapi marakodás a koncért a tucatnyi éhes szájjal – a 10 testvérrel és a vértesaljai ősökkel – felvértezte őt nemcsak a koncért való, hanem a Koncz elleni küzdelemre is. Szüleitől 2 jobbkezet és – mint a képen is jól látható – 4 lábat örökölt, továbbá egyszerű, de józan paraszti észt is. A két jobbkéz ügyességgel, a négy láb rendkívüli állóképességgel, a paraszti ész pedig ravaszsággal ruházta őt fel, amelyeknek most, a Károli Gáspár Egyetemre vetődve, jó hasznát veszi. „Őseim még két lábbal álltak a földön, én már négy lábbal állok rajta. A négy láb nemcsak még szilárdabb kapcsolatot tesz lehetővé az anyafölddel, hanem ügyes forgolódást is” – állapítja meg szerényen a főtitkár asszony. Reformátussága szempontjából édesanyja szerepét hangsúlyozza különösen, mert tőle már a bölcsőben megtanulta a zsoltárokat és dicséreteket. A kis Sellőnek ezek annyira megtetszettek, hogy az óvoda után nyomban el akarta végezni a debreceni kántorképzőt, de a szülei nem engedték el őt olyan messzire. Féltették. Féltek, hogy a gőgös cívisváros nem fogadja be a kis sársellőjüket.
A Sárvíztől a Szajnáig
Párizstól azonban nem féltették, úgy látszik, az közelebb volt. Oda elengedték, miután a sárbogárdi gimnáziumban már tanult annyi franciát, hogy ne lehessen őt eladni a sellőkereskedőknek. A kis sellő végtelenül hálás ezért. Általában hálás lény. Mindenért hálás. A Szajnában azonnal elemében érezte magát. Olyan volt mint a Sárvíz a falujában, csak egy kicsit nagyobb, mélyebb és kevésbé büdös. És Párizs is olyan volt, mint Sárbogárd, csak ez is egy kicsit nagyobb, meg az emberek más nyelven beszéltek. Ezt azonban meg lehetett szokni, később még valamelyest megtanulni is. Párizs összességében sokkal szimpatikusabb volt, mint Debrecen. Párizs nemcsak a sármellékieknek tesz jót. Az Érmellékről származó Ady Endre is Párizsban kupálódott ki, pedig előtte már pár évet lenyomott Debrecenben. Hiába – az nem segített se a modorán, se a költészetén. Párizs annál inkább. A mi kis sellőnk előtt a nagy Ady példája lebegett (http://www.ens.fr/spip.php?article262&lang=fr). Nem is azzal volt most már problémája, hogy Párizs vagy Debrecen, hanem hogy francia szak vagy orvosi egyetem. Még sokáig marcangolta a kétség és a lelkifurdalás, hogy nem az egész testtel foglalkozik, hanem csak egy-egy testrésszel: előbb a végtagjaival, a két kezével és mind a négy lábával, amelyekkel próbálta megértetni magát a franciákkal. Később már a nyelvével is. Csak akkor nyugodott meg igazán, mikor franciázás közben rájött, hogy a nyelv nincs olyan távol más testrészektől, sőt, bizonyos testrészekkel egyesíthető. Ez a holisztikus tapasztalat aztán jó hatással volt további testi és lelki fejlődésére.
Sellő nemcsak Párizsban tanult, hanem Pesten is. Már felvették az egyetemre, de még nem tudta, mi fán terem az. A kollégiumról sem, holott falusi lány lévén laknia kellett valahol. De szerencséje volt, mert ide is felvették. Azért volt szerencséje, mert könnyű kérdést kapott: a sárbogárdi orgonáról kellett beszélnie, nem pedig arról a helyről, ahová be akart jutni, de amiről azt sem tudta, mi fán terem. Ez igazán fair kérdés volt a felvételiztetők részéről. Sellő azonnal szívébe zárta a Collegiumot. Idáig ki se engedte onnan. Csak most. A Collegium nem fért már ott el az új szerelem, a Károli Gáspár Református Egyetem mellett.
A Szajnától a Pocsolyáig
Mielőtt Sellő hazatért volna Párizsból Pestre, forgott egy párat a világban (elvégre azért van annyi lába, hogy forogjon rajtuk). És mikor hazatért, igazgatóhelyettes lett abban a Collegiumban, ahol addig lakott. 10 évig volt helyettes. És még 10 év múlva sem lett igazgató. Meggyűlölte a Collegiumot, és megszerette a Károlit, ahol azon nyomban főtitkár lett. Most meg már dékán is lehet. Sőt, rektor is. Mindkét poszt üres. Lehet, hogy mindkettő őrá vár?
De hát nem mind arany, ami fénylik, vagy ami messziről annak látszik. A Károli semmiképp. És míg Sellő Nyugaton azt tanulta, hogy rendet és átlátható viszonyokat kell teremteni, most úgy tűnik, a Szajnából a legzavarosabb pocsolyába pottyant. Eleinte azt hitte, átlátja a helyzetet. Pontosabban azt látta, hogy nem lát semmit. De a két rektorhelyettes és a bölcsészkar leváltásban lévő dékánja és dékánhelyettese pontosan megmondták neki, mit kell látnia. És azt hitte, látja, amit ezek látnak helyette, látja, amit ráparancsoltak, hogy lásson.
Sellő lassanként ocsúdott: ez itt nem a Szajna, még csak nem is a Sárvíz. Ez még a sárnál is zavarosabb és bűzlőbb pocsolya. Ez inkább trutyi. Kezd előtte derengeni, hogy túl hamar hagyta magát rábeszélni a Károlira, amikor még egy évtized várakozás után sem ő lett szeretett kollégiumának vezetője. Mindig valaki más, megint valaki más. Ez egy dolog. És ami itt van, az egy másik. Sellőt most újra kétség marcangolja, mint akkor, amikor nem tudta eldönteni, hogy az egész testtel foglalkozzon-e vagy csak a nyelvvel, nevezetesen a franciával. Most másképp vetődik fel a dilemma. Mi a jobb? Másodiknak lenni egy átlátható rendben, vagy elsőnek a trutyiban? Sellő már nem biztos benne, hogy az utóbbi a jobb. De azért akarja. Akar még jobban belemerülni a trutyiba. Reméli, hogy Münchhausen báróként, kontyánál fogva kirántja magát és az egyetemet is belőle. Ehhez azonban tisztán kellene látnia. Azok a szemek azonban, amelyeket jóbarátai, kortársai és Bólyai-ösztöndíjas kollégái, KszÁ és HZ kölcsönöznek neki a magáé helyett, csak még jobban összezavarják a látványt. Sellő minden igyekezete ellenére inkább süllyed a trutymóban, mint emelkedik. Persze, kifelé nem ezt kommunikálja, hanem az ellenkezőjét – ezért a Kommunikáció Tanszék docense: minden rendben, szilárd lábakon állunk, ezt erősítjük tovább.
Sár és Szar
Sellő még a zavaros folyadékban való elmerülése előtt mentő kérdést kap az újságírótól: hogyan tett szert a francia kitüntetésére? Sellő szerényen elmondja, hogy részben ezt is szűkebb pátriájának, a Sármelléknek köszönheti, amiért nagyon hálás a Sárvíznek és a sárvízi ősöknek. Másrészt viszont szép francia kiejtésének. Egy személyes beszélgetés alkalmával olyan szépen ejtette ki a francia államelnök, Nicolas Sarkozy családi nevét, ahogy arra annak honfitársai közül egyik se képes. Ezzel rögtön a francia államfő bizalmába férkőzött, akiről kiderült, hogy nemcsak magyar származású, hanem Sellő közvetlen földije: míg Sellő a Sármellékről, az elnök a Sárközből származik. Ezt a francia államfő nevében máig őrzi. Ha azonban honfitársaitól azt hallja, hogy möszjő Szarkózi, akkor összerezzen, mert azt hiszi, a felmenőit szidják. Sellő szép kiejtése és meséi a Sárvízről olyan meghatóak, olyan szívmelengetőek voltak, hogy a francia államelnök utasította miniszterelnökét, üssék Sellőt a Pálmák lovagjává. Legalábbis így vélekedik szerényen kitüntetésének okáról Sellő. És hogy miért pont Pálma? Biztos azért, mert sárral kapcsolatos érdemrendjük a franciáknak nem volt. (Az elnök szerénységére jellemző, hogy ilyet nem alapított.) A szarban pedig Sellő benne van magától is nyakig – új munkahelyével, a Károli egyetemmel együtt.
Az eredeti interjú olvasható itt:
http://www.miep.hu/fuggetlenseg/2010/aprilis/16/19.htm
JC
Autentikus foto:
http://picasaweb.google.com/konferencia.cief/KonferenciaCIEF#5417307757318221858 125/71. fotó. (Ajánljuk az azonnali letöltést, mert posztjank nyomán a honlapok hamar átalakulnak.)
A Károli Gáspár Egyetem újdonsült főtitkárának, Sepsi Enikőnek a nem hivatalos életrajza abból az interjúból bontakozik ki, amelyet „francia” kitüntetése alkalmából ilyen-olyan fórumoknak adott, pl. a Reformátusok Lapjának, amely a neten is olvasható, továbbá az www.evangelikus.hu és a www.miep.hu oldalaknak. Főtitkár asszony interjúbeli nyilatkozatait ugyanaz a nevetséges nagyotmondás és intelligenciahiány jellemzi, mint manipulált hivatalos életrajzát. Mintha egy libapásztorlány mesélné el, hogy lett belőle királylány. Az alábbiakban ezt az interjút ismertetjük. – AA
„Tősgyökeres tenyeres-talpas ősöktől származom, amit a Szajna vize sem mosott le rólam” – kezdi a történetét Sármelléki Sellő, aki másodikként született a tízgyermekes családba. Hálás ezért, hiszen ebben a mikrofarkascsordában hamar megtanulta a makrotársadalom farkastörvényeit. A mindennapi marakodás a koncért a tucatnyi éhes szájjal – a 10 testvérrel és a vértesaljai ősökkel – felvértezte őt nemcsak a koncért való, hanem a Koncz elleni küzdelemre is. Szüleitől 2 jobbkezet és – mint a képen is jól látható – 4 lábat örökölt, továbbá egyszerű, de józan paraszti észt is. A két jobbkéz ügyességgel, a négy láb rendkívüli állóképességgel, a paraszti ész pedig ravaszsággal ruházta őt fel, amelyeknek most, a Károli Gáspár Egyetemre vetődve, jó hasznát veszi. „Őseim még két lábbal álltak a földön, én már négy lábbal állok rajta. A négy láb nemcsak még szilárdabb kapcsolatot tesz lehetővé az anyafölddel, hanem ügyes forgolódást is” – állapítja meg szerényen a főtitkár asszony. Reformátussága szempontjából édesanyja szerepét hangsúlyozza különösen, mert tőle már a bölcsőben megtanulta a zsoltárokat és dicséreteket. A kis Sellőnek ezek annyira megtetszettek, hogy az óvoda után nyomban el akarta végezni a debreceni kántorképzőt, de a szülei nem engedték el őt olyan messzire. Féltették. Féltek, hogy a gőgös cívisváros nem fogadja be a kis sársellőjüket.
A Sárvíztől a Szajnáig
Párizstól azonban nem féltették, úgy látszik, az közelebb volt. Oda elengedték, miután a sárbogárdi gimnáziumban már tanult annyi franciát, hogy ne lehessen őt eladni a sellőkereskedőknek. A kis sellő végtelenül hálás ezért. Általában hálás lény. Mindenért hálás. A Szajnában azonnal elemében érezte magát. Olyan volt mint a Sárvíz a falujában, csak egy kicsit nagyobb, mélyebb és kevésbé büdös. És Párizs is olyan volt, mint Sárbogárd, csak ez is egy kicsit nagyobb, meg az emberek más nyelven beszéltek. Ezt azonban meg lehetett szokni, később még valamelyest megtanulni is. Párizs összességében sokkal szimpatikusabb volt, mint Debrecen. Párizs nemcsak a sármellékieknek tesz jót. Az Érmellékről származó Ady Endre is Párizsban kupálódott ki, pedig előtte már pár évet lenyomott Debrecenben. Hiába – az nem segített se a modorán, se a költészetén. Párizs annál inkább. A mi kis sellőnk előtt a nagy Ady példája lebegett (http://www.ens.fr/spip.php?article262&lang=fr). Nem is azzal volt most már problémája, hogy Párizs vagy Debrecen, hanem hogy francia szak vagy orvosi egyetem. Még sokáig marcangolta a kétség és a lelkifurdalás, hogy nem az egész testtel foglalkozik, hanem csak egy-egy testrésszel: előbb a végtagjaival, a két kezével és mind a négy lábával, amelyekkel próbálta megértetni magát a franciákkal. Később már a nyelvével is. Csak akkor nyugodott meg igazán, mikor franciázás közben rájött, hogy a nyelv nincs olyan távol más testrészektől, sőt, bizonyos testrészekkel egyesíthető. Ez a holisztikus tapasztalat aztán jó hatással volt további testi és lelki fejlődésére.
Sellő nemcsak Párizsban tanult, hanem Pesten is. Már felvették az egyetemre, de még nem tudta, mi fán terem az. A kollégiumról sem, holott falusi lány lévén laknia kellett valahol. De szerencséje volt, mert ide is felvették. Azért volt szerencséje, mert könnyű kérdést kapott: a sárbogárdi orgonáról kellett beszélnie, nem pedig arról a helyről, ahová be akart jutni, de amiről azt sem tudta, mi fán terem. Ez igazán fair kérdés volt a felvételiztetők részéről. Sellő azonnal szívébe zárta a Collegiumot. Idáig ki se engedte onnan. Csak most. A Collegium nem fért már ott el az új szerelem, a Károli Gáspár Református Egyetem mellett.
A Szajnától a Pocsolyáig
Mielőtt Sellő hazatért volna Párizsból Pestre, forgott egy párat a világban (elvégre azért van annyi lába, hogy forogjon rajtuk). És mikor hazatért, igazgatóhelyettes lett abban a Collegiumban, ahol addig lakott. 10 évig volt helyettes. És még 10 év múlva sem lett igazgató. Meggyűlölte a Collegiumot, és megszerette a Károlit, ahol azon nyomban főtitkár lett. Most meg már dékán is lehet. Sőt, rektor is. Mindkét poszt üres. Lehet, hogy mindkettő őrá vár?
De hát nem mind arany, ami fénylik, vagy ami messziről annak látszik. A Károli semmiképp. És míg Sellő Nyugaton azt tanulta, hogy rendet és átlátható viszonyokat kell teremteni, most úgy tűnik, a Szajnából a legzavarosabb pocsolyába pottyant. Eleinte azt hitte, átlátja a helyzetet. Pontosabban azt látta, hogy nem lát semmit. De a két rektorhelyettes és a bölcsészkar leváltásban lévő dékánja és dékánhelyettese pontosan megmondták neki, mit kell látnia. És azt hitte, látja, amit ezek látnak helyette, látja, amit ráparancsoltak, hogy lásson.
Sellő lassanként ocsúdott: ez itt nem a Szajna, még csak nem is a Sárvíz. Ez még a sárnál is zavarosabb és bűzlőbb pocsolya. Ez inkább trutyi. Kezd előtte derengeni, hogy túl hamar hagyta magát rábeszélni a Károlira, amikor még egy évtized várakozás után sem ő lett szeretett kollégiumának vezetője. Mindig valaki más, megint valaki más. Ez egy dolog. És ami itt van, az egy másik. Sellőt most újra kétség marcangolja, mint akkor, amikor nem tudta eldönteni, hogy az egész testtel foglalkozzon-e vagy csak a nyelvvel, nevezetesen a franciával. Most másképp vetődik fel a dilemma. Mi a jobb? Másodiknak lenni egy átlátható rendben, vagy elsőnek a trutyiban? Sellő már nem biztos benne, hogy az utóbbi a jobb. De azért akarja. Akar még jobban belemerülni a trutyiba. Reméli, hogy Münchhausen báróként, kontyánál fogva kirántja magát és az egyetemet is belőle. Ehhez azonban tisztán kellene látnia. Azok a szemek azonban, amelyeket jóbarátai, kortársai és Bólyai-ösztöndíjas kollégái, KszÁ és HZ kölcsönöznek neki a magáé helyett, csak még jobban összezavarják a látványt. Sellő minden igyekezete ellenére inkább süllyed a trutymóban, mint emelkedik. Persze, kifelé nem ezt kommunikálja, hanem az ellenkezőjét – ezért a Kommunikáció Tanszék docense: minden rendben, szilárd lábakon állunk, ezt erősítjük tovább.
Sár és Szar
Sellő még a zavaros folyadékban való elmerülése előtt mentő kérdést kap az újságírótól: hogyan tett szert a francia kitüntetésére? Sellő szerényen elmondja, hogy részben ezt is szűkebb pátriájának, a Sármelléknek köszönheti, amiért nagyon hálás a Sárvíznek és a sárvízi ősöknek. Másrészt viszont szép francia kiejtésének. Egy személyes beszélgetés alkalmával olyan szépen ejtette ki a francia államelnök, Nicolas Sarkozy családi nevét, ahogy arra annak honfitársai közül egyik se képes. Ezzel rögtön a francia államfő bizalmába férkőzött, akiről kiderült, hogy nemcsak magyar származású, hanem Sellő közvetlen földije: míg Sellő a Sármellékről, az elnök a Sárközből származik. Ezt a francia államfő nevében máig őrzi. Ha azonban honfitársaitól azt hallja, hogy möszjő Szarkózi, akkor összerezzen, mert azt hiszi, a felmenőit szidják. Sellő szép kiejtése és meséi a Sárvízről olyan meghatóak, olyan szívmelengetőek voltak, hogy a francia államelnök utasította miniszterelnökét, üssék Sellőt a Pálmák lovagjává. Legalábbis így vélekedik szerényen kitüntetésének okáról Sellő. És hogy miért pont Pálma? Biztos azért, mert sárral kapcsolatos érdemrendjük a franciáknak nem volt. (Az elnök szerénységére jellemző, hogy ilyet nem alapított.) A szarban pedig Sellő benne van magától is nyakig – új munkahelyével, a Károli egyetemmel együtt.
Az eredeti interjú olvasható itt:
http://www.miep.hu/fuggetlenseg/2010/aprilis/16/19.htm
Abonnieren
Posts (Atom)
