Der Meister und seine Mörder (A Mester és gyilkosai)

The Master and his Murderers (A Mester és gyilkosai)

Szerző jhnnsclvn @ január 23, 2011

“Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései

nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez,

amely láthatóvá lesz rajtunk.”

(Pál levele a rómaiakhoz 8.18.)


Mély fájdalommal tudatjuk

mindazokkal, akik szerették, tisztelték és

ismerték, hogy

Prof. Dr. Király Gyula

az orosz irodalom kutatója és a

Nemzetközi Dosztojevszkij Társaság

alapító tagja

2011. január 17-én, 83 éves korában

hirtelen, rövid betegség után elhunyt.

A megemlékezés 2011. Január 26-án,

16:00 órakor lesz a Kálvin téri

református templomban

(1091 Budapest, Kálvin tér 7).

Hamvairól a család gondoskodik.

Gyászolják:

Családja, Rokonsága,

Barátai, Tanítványai és Ismerősei

Szerző: Tanítvány


Király Gyula a magyar ruszisztika legnagyobb alakja, aki számos kiváló tanítványt nevelt. Igaz keresztyén, igaz magyar ember, Mester a szó legigazibb, bibliai értelmében, aki úgy vonzotta a tanítványokat maga köré, mint ama bibliai Mester. És mint Jézusnak, Király Gyulának is volt Júdása, nem is egy. És ezek a Júdások ugyanúgy a tanítványok közül kerültek ki, mint Jézus elárulója.

A Fő Júdás Király Gyula sokáig legjobbnak hitt magyarországi ruszista tanítványa, Kovács Árpád. Király Gyula hosszú ideig benne látta az utódját, azt hitte, tanítványa őszintén szereti és tiszteli őt. Pedig csak a Belügyminisztérium állította rá spicliként. Kovács Árpád így került a Rendőrtiszti Főiskoláról a mit sem sejtő Mester mellé az ELTÉ-re, és végezte feladatát. Az ottani belügyes hölgyekkel és urakkal (neveket most nem említek, de közismertek) karöltve olyan sikeresen fúrta Király Gyulát, hogy az sosem kapta kézhez Moszkvában megvédett nagydoktori értekezése oklevelét, mert ott is följelentették őt a háta mögött azzal, hogy politikailag megbízhatatlan. Ez igaz volt. Király sosem volt kommunista, sosem volt párttag, sosem hitt a vörös ideológában. De ezt épp Moszkvának nem kellett volna tudnia. Kovács azonban tudomásukra hozta, hogy szakmailag lenyomhassa őt, hogy a hátán felmászhasson a professzorságig, majd a tanszék élére, ahonnan kitette Királyt, mert docensként már 60 évesen nyugdíjba lehetett őt küldeni, a professzorsághoz meg kellett volna a Moszkvában megvédett nagydoktori honosítása. Kovácsnak kényelmes volt, hogy Moszkva orrolt Királyra, így pöffeszkedhetett tovább a Mester helyén. Pedig ha Király megkaphatta volna a professzori címet, még 10 évig maradhatott volna az ELTÉ-n, vagy akár élete végéig is. Kovács még akkor sem segített Királynak honosítani a nagydoktori címét, amikor a gorbacsovi peresztrojka idején az oroszok már rehabilitálták Királyt, és kérték a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy adják ki Király Gyulának a közel 20 éve visszatartott DSc fokozatot. Kulcsár-Szabó Ernő becsületére legyen mondva, hogy ő a moszkvaiak levelét továbbította Kovács Árpádnak, mint nyelvileg és hivatalból is illetékes kollégának, aki akkor az MTA Irodalomtudományi Bizottságának titkára volt. Itt lett volna az alkalom, hogy Kovács jóvátegye az árulását és meghálálja azt a sok segítséget, amit Mesterétől kapott. DE KOVÁCS NEM TETT SEMMIT. Igaz, Kulcsár-Szabó sem, de ő nem is volt annyival adósa a Mesternek, mint Kovács. Ő ugyanis nem volt orosz szakos. Király Gyula – elsősorban Kovács Árpádnak köszönhetően – úgy halt meg, hogy sohasem kapta meg a nagydoktori címet, az igazi professzorságot. Csak “tiszteletbeli” professzor lehetett, ami sem erkölcsi, sem anyagi megbecsüléssel nem járt. Kovács Árpád fokozatosan mindenhonnan kiszorította Mesterét, akinek szakmailag mindent köszönhet, az Akadémiáról, az ELTÉ-ről, végül a Nemzetközi Dosztojevszkij Társaságból, ahová Király vezette be őt, és mindenhol elfoglalta a helyét. Tudjuk, ez a specialitása: a mások által megalapított és felépített szervezetekbe, műhelyekbe, iskolákba beleülni, és az alapítókat kisöpörni onnan. A Károlin is ezt a szerepet játszotta el.

Király Gyula későn ismerte fel Kovács Árpád vele szembeni árulását, de felismerte. Ő volt az utolsó, akit a Károlin szeretett volna viszontlátni, hiszen Kovács oktatói, pedagógusi pályájának legnagyobb csalódása volt. De Szabó és Hansági idehozták Kovácsot, hogy innen is kiszorítsa Királyt. Már pusztán ezzel is szöget vert ez a két hóhér a Mester koporsójába.

Kovács Árpád volt Király Gyula legnagyobb emberi csalódása, de nem az utolsó.

Király Gyulának sok tanítványa lett híres, és a legtöbb lojális maradt hozzá, látogatta, tartotta vele a kapcsolatot, élvezte a vele való beszélgetés minden pillanatát. Király Gyula rövid beszélgetések alatt is nagyon sokat tudott adni. Ötletszikrákat, amik, ha gyúlékony közegre pattantak, lángra lobbantak. Zseniális volt, aki tanítványaiban teljesedett ki. Neki nem volt türelme végigvinni az ötleteit: nagyvonalúan elajándékozta valamennyit. És rengeteg ajándékoznivalója volt – nem fogyott ki az ötletekből soha.

Utolsó csalódása Hermann Zoltán volt.

Király Gyula, miután kiszorult az ELTÉ-ről, a Károli Református Egyetemen talált új otthonra, hallgatókra, kollégákra. Szilágyi Ferenccel és Huszár Ágnessel a Magyar Irodalomtudományi Intézet ősformátumának egyik alapítója volt. Nekünk az első és legnagyobb hatású tanárunk, akire mindig szeretettel emlékezünk, és akinek a bölcsessége mindig hiányozni fog. Nagy szerencsénk, hogy nekünk még rendes órarendi órákat tarthatott, noha a Károlin nincs és soha nem is volt ruszisztika. Mégis mennyi ismeretanyagot és mennyi (nemcsak lexikális) tudást kaptunk tőle!

Mikor egy másik kiváló ruszista tanítványa, Hima Gabriella a Károlira került és itt tanszékvezető lett, Királynak első dolga volt, hogy behozassa ide oktatónak – Hima segítségével – utolsó kedvenc ELTÉ-s ruszista tanítványát, Hermann Zoltánt. (Szilágyi Ferencet és Huszár Ágnest akkorra már a csendben a hatalom felé araszoló Szabó András – Hansági Ágnes karrierista páros eltávolította a reformátusok egyeteméről.) Hermann sokáig lojális volt Királyhoz. Őszintén felnézett rá, tisztelte, meghallgatta és megfogadta tanácsait, látogatta, emberként, barátként is igyekezett viszonozni a sok segítséget, amit kapott. Aztán amikor Kovács Árpád 2009 januárjában a Károlira került, szövetkezett vele – többek között a Mester ellen is. Segített a Szabó-Hansági hiénapárosnak őt az egyetemi életből végleg likvidálni. Fő-Júdás segédje lett. Ezt a csapást Király Gyula soha nem heverte ki. Élete végéig várta Hermannt egy beszélgetésre, de Hermann soha többé nem kereste fel őt. Eleinte ígérte, később már azt sem. Örült a koncnak, amit a rablóbandától kapott, és cserbenhagyta a Mestert. Ez volt az utolsó dőrdöfés Király szívébe.

Király Gyula tanítványa volt a valaha szintén ruszista Kulin Ferenc is, aki viszont nem feledte el, mivel tartozik Királynak. Minden évben kötött vele – legalább egy szimbolikus – szerződést, amire Királynak olyan szüksége volt, mint a levegőre. Nem anyagilag szorult rá (úgyis, de ez mellékes): éreznie kellett, hogy szükség van rá, hogy még használni akarják az eszét, hogy tanítványok veszik körül, akik figyelnek rá, és akikre ő is figyel, hogy benne van az egyetemi élet vérkeringésében, hogy állandó párbeszédet folytat a szakmabeliekkel. Szüksége volt legalább egy hatodmagával megosztott íróasztalra, egy ugyanilyen arányban osztott komputerre, arra, hogy tartozik valahova. Legalább egy szemináriumi csoportja mindig volt, és Himától minden évben kapott egy-két előadást is. Kulin tudta, mint ahogy minden kollega tudta, tudnia kellett, hogy enélkül meghal. És Kulin életben akarta tartani őt még sokáig – mindnyájunk javára.

Király Gyula elemében érezte magát, mi pedig örültünk, ha láttuk. A boldog időnek a Duplaszabó diktatúra hatalomra jutása vetett véget. Szabó András sosem volt Király Gyula tanítványa. Feleségével együtt pocskondiázta, szenilis vénembernek nevezte, és alig várta, hogy kitegye a szűrét. Erre 2008 őszén jött el az alkalom, amikor Szabó Hansági segítségével megpuccsolta Kulint. Hansági rövid ideig tanítványa volt Király Gyulának, de olyan sikertelen volt a ruszisztikában és az orosz nyelvben (mint minden idegen nyelvben), hogy hamar kibukott onnan, épp Kovács Árpád buktatta ki. (Hansági akkor még nem volt Kulcsár-Szabóné, különben Kovács nem merte volna megbuktatni.)

Szabó András és Hansági 2008 őszétől már nem kötöttek szerződést Király Gyulával, de amikor a Mester enne ellenére továbbra is bejárt (mi mást tehetett volna, ez volt az élete), átrendezték a szobákat, hogy 1/6 íróasztal se jusson neki, levédték jelszóval a komputereket, lecserélték a kulcsot, kizárták, és a portásokat figyelmeztették, hogy ne engedjék be őt az épületbe. És Hermann, aki közben lepaktált Kováccsal és a Duplaszabó diktatúra fő-fő kiszolgálója lett, nemcsak tűrte, hanem támogatta ezt a kiszorítást.

Ez Király Gyula számára a halálos ítéletet jelentette. Ő nem arra termett, hogy otthon, egyedül a négy fal között magányosan alkosson. Ő a tanításra, az állandó információcserére, a folyamatos kommunikációra született. Azzal, hogy ezt a lehetőséget elvették tőle, hogy elvágták a szellemi műhelytől, a kollégáktól, a tanítványoktól, azzal, hogy izolálták, megölték őt. És ilyen alávaló, megalázó módon.

Király Gyula élete a MESTER története:

akinek volt két Júdása és két hóhéra.

JÚDÁSOK:

KOVÁCS ÁRPÁD és HERMANN ZOLTÁN

HÓHÉROK

SZABÓ ANDRÁS és KULCSÁR-SZABÓ-HANSÁGI ÁGNES

Drága Mester, drága Gyula! Kapd meg odaát mindazt a dicsőséget és jóvátételt, amit itt a Földön elvettek Tőled!

Posted in HungarianCalvinistChurch, HungarianCalvinistUniversity | Tagged: és akik elárulták őt: Kovács Árpád Herann Zoltán Szabó András Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes, Mesterünk és példaképük Király Gyula | Szerkesztés | 47 Hozzászólások »