Mittwoch, 6. Juli 2011

1%

Archive for 2011. április
1%

Szerző jhnnsclvn @ április 28, 2011

Sem a református egyház, sem a református egyetem nem adózik a magyar államnak egy fillérrel sem. Ugyanakkor igényt tart annak az adóból származó jövedelemnek egy részére, amihez semmivel sem járul hozzá. Az egyház nem ad, csak kapni akar. Cinikus paradoxon ez az 1%-os kampányfilm: egy adócsaló végigtarhálja az országot adóadományért.

Az alábbiakban néhány prominens református személy véleményét közöljük az 1%-os kampányfilmről. A többségét rövidítve, Köntös Lászlóét és Bölcsföldi Andrásét alig megkurtítva, Dúll Krisztina református egyetemi oktatóét, Szabó István Duna-melléki püspökét és Sz.K. érettségiző diákét viszont teljes terjedelmében, rövidítés nélkül vesszük át a www.parokia.hu oldalról.

Mi köze ennek a filmnek az egy százalékhoz és az egyházhoz? Ez volt az első kérdésem, amikor megnéztem. Nem tudom, hogy miért pont ezzel a filmmel kampányol a református egyház. …. De hogy mit üzen ez a film? Nekem egyáltalán nem jött le üzenet. Egy képi világ jött le és egy érzés. …. A mai embernek ehhez az érzéshez van köze, de hogy miként kapcsolódik mindez az egyházhoz, azt nem tudom. Azt sem értem, hogy ez a kampányfilm hogyan ösztönöz arra, hogy a református egyháznak ajánljam fel az adóm egy százalékát. Talán az lehet az alkotók szándéka, hogy aki azonosulni tud a film képi világával, odaadja a pénzét az egyháznak. Ez viszont kizárólag egy városi szubkultúra.

Lovas András lelkipásztor, Budapest-Gazdagrét

Az első benyomásom a meghökkenés …. Csak éppen abban nem vagyok biztos, hogy a célját eléri-e. A mai nézőközönség nem hiszem, hogy egy perc alatt képes lenne dekódolni a francia újhullámra emlékeztető elvont képsort. Nem sokat tud meg a református egyházról, annak szolgálatáról, és nem hiszem, hogy bármi praktikus tájékoztatást nyújtana az 1% ajándékozásának módjáról (bár talán nem is ez a célja). Elgondolkodtató az is, hogy amikor néhány éve láttam református műsorokat, a feketeség vagy szürkeség emlékét hoztam magammal. Ugyanígy, emlékszem egy lehangoló, fekete-szürke óriásplakátra. No, ezt a nemes hagyományt filmünk is folytatja, bár itt a fekete-szürke egészen más kontextust kap. … Az adó meg… no, igen, az megint más kérdés.

Tóth Sára irodalmár


………………………….

………………………….

……………………………

…………………………….

………………………………… (kimoderálva – a szerk.)

Nem tudom értelmezni a filmet a Magyarországi Református Egyház filmjeként. Ez egy rendezői film, csakhogy nem ekként jelenik meg. Nem tudom, hogy kinek szól, kinek a nevében, és miért pont ezzel a képi anyaggal. A film – önmagában véve, elvonatkoztatva a kontextustól – abszolút profi munka, de még áttételesen sem fedezem fel benne a reformátusságot. Ebből a filmből a magyar reformátusság nem ismer rá önmagára. … Biztos vagyok azonban benne, hogy a hagyományos református közönség zavarban lesz a kampányfilm láttán. Amennyiben az egész társadalmat akarják megszólítani, s valószínűleg így van, úgy bizonyos csoportokat, kulturális rétegeket elérhetnek, meglephetnek…. Ugyanakkor, a film nem veszi figyelembe a mai magyar társadalom sokszínűségét, a csoporttudatok és rétegkultúrák mai szövevényét. Szóval, ami készült, mégis csak egy rétegfilm, ráadásul úgy, hogy a saját közönség nem nagyon tudja mire vélni a dolgot. Úgy vélem, hogy ez a film a református egyház identitászavarát is tükrözheti … Óvakodnék attól, hogy a filmet széles körben, például a televízióban sugározzuk. Nem tudom, hogy mondjuk Kercaszomoron vagy Sárospatakon a magyar református emberek miként fogadják. Bizonyos internetes portálokon, rétegmédiumokban azonban lehetne közölni. Jó lenne, ha az egyháznak nem csupán ez az egy filmje lenne, mert úgy érzem, hogy ezzel kilengett az inga a másik irányban. ..

Köntös László főjegyző, Dunántúli Református Egyházkerület

Teljes a kontraszt a hivatal ridegsége és aközött, hogy az egyszázalékos adófelajánlásunkat humánus célra adjuk. Nem vagyok biztos benne, hogy a filmet mindenki megérti vagy látja az említett kontrasztot. Furcsa a film, mert nagyon rideg az egész, fekete-fehér, nincs benne semmi melegség vagy emberi tekintet. Ez egy bizonyos rétegnek szóló alkotás, tehát az egyház egésze valószínűleg nem fogja kitörő lelkesedéssel fogadni. …. Azt a réteget, amelyik az üzletek, a hivatalok világában elveszettekből áll, akiknek egyébként pénzük is van, vagy szívesen adnak, lehet, hogy ez a fajta stílus jobban megszólítja. Nem kapnak viszont semmiféle képet az egyházról azok az emberek, akik nem reformátusok, vagy ha éppen kapnak, az ne pont az legyen, hogy futószalagon mennek az emberek! Ez olyasmi, mint egy huszadik század eleji vízió, mint egy német némafilm, amelyben propagandaeszközzel mutatják be a hivatal útvesztőit. Ami érdekes, hogy maga az utolsó lépés, amikor megtörténik a felajánlás – ez egy nagy pecsét az egészre –, és ami feloldás lenne, az sem igazán az. …. ennek nem sok köze van az egyházhoz.

Bölcsföldi András spirituális

Nem művészi szempontból van vele gond, illetve dehogyisnem. A forma jó is, igényes is, ami nagy szó. Csak éppen a tartalommal nem tudok mit kezdeni. Nem csak maga a képsor nyomasztó, az nem lenne baj, számomra a leginkább bizarr ebben a filmben az, hogy mit közvetítünk ezzel: mit gondol a református egyház a magyar államról és az állami bürokráciáról? Ahogy én értettem a filmet – és egyáltalán nem biztos, sőt remélem, hogy nem jól értettem –, valami olyasmit akar bemutatni, hogy bár ennyire borzasztó a bürokrácia, sok embernek mégis fontos, hogy a református egyháznak adja az egy százalékot. Azt hiszem, hogy társadalmi felelősségvállalást közvetíteni így teljesen abszurd. Az a kép, amit az adóhivatalról fest (úgy, hogy éppen az adó egy százalékát kéri!!!), nem vállalható! Mindannyian tisztában vagyunk a bürokrácia lélekölésével, hiszen nap mint nap tapasztaljuk. De az ország bürokráciája nem az ellenségünk, arról pedig még kevésbé van szó, hogy reformátusként annak ellenére kellene dolgoznunk. Ne csináljunk magunkból mártírokat, elég volt abból a hozzáállásból, amit talán így tudnék leírni: „a magyar társadalom ilyen – bezzeg mi, reformátusok”! Mi ennek a társadalomnak vagyunk a részei, alkotói, nem üldözöttjei, nem kárvallottjai, bármennyire szeretjük is eljátszani az ellenkezőjét. Én ezen a filmen nagyon ezt a hozzáállást érzem, és ez számomra ijesztő. Pedig egy felelősségteljes magyar református azt is mondhatná: szívesen adózom, és büszke vagyok arra, hogy én is hozzájárulok a közösségünk, országunk fenntartásához. Azt hiszem, ennek a filmnek a legproblémásabb pontja az, hogy azt mondja a nézőinek: tessék, így látja a református egyház a magyar valóságot. Ha pedig ez így van, akkor bajban vagyunk. Mármint mi, a református egyház. Az egyáltalán nem baj, hogy nincs a filmben szájbarágós felhívás az adakozásra, az pedig különösen üdítő, hogy nem szerencsétlen sorsú kisgyermekek mosolyával akar szánalmat kelteni; a formabontás egyáltalán nem baj. De ilyen negatív képet közvetíteni egy rendszerről, aminek mi is alkotórészei vagyunk, és ami felé szolgálnunk kellene, csak azért, hogy magunkat jobb színben tüntessük fel, egészen abszurd.

Dull Krisztina, Egyházművészeti Intézet

A félperces alkotás mindenféle szempontból tévedés: falanszternek mutatja a világot, az adóhatóságot lehetetlen, frusztráló üzemnek (körlépcsőzés, önkényesen elbíráló dolgozók – hol lehet szemétkosárba dobni a felajánlást?), falusi postás viszi a bevallásokat, a bemenetnél fojtogatási jelenetet látunk, egy Zeppelin kering az égen – mintha Poroszországban lennénk a 20. század elején. Egyetlen pozitív üzenete sincs a reklámnak, csak annyi, hogy 186 ezer embernek már sikerült elfogadtatnia felajánlását. Ez az APEH-ot hamis színben tünteti fel, és senkit nem ösztönöz adója egy százalékának felajánlására, főleg, ha azt sugalljuk, hogy körlépcsőznie kell, s a folyosói falon képregénykivonatot nézhet, az APEH pedig kívül malom, belül tehénfejő üzem.

Szabó István püspök, Dunamelléki Református Egyházkerület

{Nincs kép}

Az üzenet sem keresztyén, ne kérjük rajta ezt számon: “rendelkezz az egyházaknak adható egy százalékodról!”
Ez a reklámfilm szerintem tökéletesen betölti a funkcióját: figyelemfelkeltés egy (elég összetett) ügyben.
Ha narancsnak látjuk a citromot, mindig savanyú lesz!
Molnár Péter

{Nincs kép}

Ebben a reklámfilmben az a furcsa paradoxon, hogy annak ellenére, hogy a Református egyház 1%-os adófelajánlásáról szól, a tartalom nem felbátorítja, hanem inkább elbizonytalanítja az embert. A technikai profizmus (remek operatőri munka, hangulatos vágás, remek díszletek) ugyanis egy rendkívül melankolikus szinte sötét hangulatot áraszt, a kafkai és igencsak szimbolikus képsorok azt mutatják meg, hogy a felajánlás nem gyors segítség, hanem a bürokrácia hálójában megfulladó segélykiáltás, ami csak szerencsével jut el a céljához. Iskolapélda ez a reklámfilm arra, hogy hiába a sok belefektetett energia, ha már az alapkoncepcióhoz való viszonyulás is ellentmond a célnak.
Sz.K. érettségiző diák

Az összes vélemény teljes terjedelmében itt olvasható: http://www.parokia.hu/hir/mutat/2120/

Kategória: HungarianCalvinistChurch, Károli University of the Reformed Church | Címke:: Bölcsföldi András, Dúll Krisztina, Köntös László, Kodácsy Tamás, Lovas András, Molnár Péter, Sz.K. érettségiző diák, Szabó István, Tóth Sára | 69 Hozzászólások »

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen